Dr. Domján Mihály pszichológus blogja - @dr.domjan

Mind&Spirit blog

Mind&Spirit blog

Az oké, hogy adsz, de tudsz elfogadni is?

2019. december 04. - Dr. Domján Mihály

insta30_1.jpgA minap felajánlottam a segítségemet az egyik ismerősnek, aki nem kért sem belőlem, sem a támogatásomból. Normál helyzetben könnyedén el tudom azt fogadni, ha valahol nincs dolgom. Hiszen, ha a másikat tisztelem, akkor békén hagyom, illetve minden felnőtt maga felel a döntéseiért. Ekkor viszont fájt a fejem és ki voltam merülve. Egyensúlyomat - lelki és fizikai értelemben is - részben elveszítve került sor az ominózus beszélgetésre, így az el nem fogadásomat szintén tehernek éltem meg. Hálás vagyok azonban az egyik kedves kolléganőmnek és egyben női barátomnak, aki egy-két mondattal a helyemre tett. Ennek a diszkurzusnak a továbbcsengése tisztázta le és egyben oldotta fel bennem a feszültséget.

A lényeget a következőképpen tudom megfogalmazni:

Aki hosszabb távon nem engedi, hogy megajándékozhassam, azt el kell engednem. 

cinnamon-stars-2991174_1920.jpgMivel nyakunkon az Advent, így szerintem újból aktuális pár kérdésen elgondolkozni:

  • Keresem-e a lehetőséget, illetve fókuszálok-e arra, hogy örömet okozzak másoknak?
  • Tudatosan milyen "megengedésekkel" szeretem magamat?
  • Milyen szinten vagyok a többiek által megajándékozható?

A válaszokat egy baráti forralt borozás mellett könnyedén meg lehet találni, sőt onnan bármilyen irányba elkalandozni. Két évvel korábban már írtam egy hasonló bejegyzést, azt is fel tudjátok használni, ha gondoljátok: Te vagy a karácsonyi ajándék.

Pár szempontot azért közre szeretnék adni, különösebb magyarázat nélkül:

Akinek többedjére sem sikerül adnom, azzal nem fogok tudni hosszútávon közösséget teremteni.

Aki nem ad számomra olyan dolgot, ami által szabadabbnak, könnyedebbnek vagy örömtelibbnek érezném magam, az a személy gyengít.

Amíg nem vagyok képes jó dolgokat megengedni magamnak, addig mások irányából sem leszek megajándékozható.

A szeretet és az ajándékozás alatt - a hozott családi mintáink miatt - mást és mást értünk. Ezért is kell egymással őszintén beszélgetnünk.

Én döntöm el, hogy a sérelmeimre figyelek vagy arra, ami összeköt, boldoggá tesz és megajándékoz.

Ha két ember között megszűnik a kommunikáció, akkor fel fog a kapcsolat számolódni.

Ahogyan az elfogadásnak, úgy az ajándékozásnak is megvan a maga határa, amit tiszteletben kell tartani.

Néha pont annak van a legnagyobb szüksége segítségre, aki elutasítja az önzetlenséget.

pair-596090_1920.jpgVégül is örülök, hogy a közelmúltban egy elutasítást átélhettem, mert így legalább pár dolgot átgondolhattam, illetve megszülethetett egy újabb blogbejegyzés. Befejezésül egy krónikus betegségben szenvedő kliensemtől tanult mondattal búcsúzom:

Abban fejlődöm, amiben tudok.

bag-21467_1920.jpgÁldott Adventet!

 

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta 
misi4.jpg

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

www.drdomjan.hu 

Az új pszichológusi podcastek (rádióadások) meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is, sőt érheted el a kapcsolódó blogbejegyzéseket.  

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

(Képek forrása: saját és https://pixabay.com)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://drdomjan.blog.hu/api/trackback/id/tr1015325476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása