Dr. Domján Mihály pszichológus blogja

mind&spirit

Miért maradunk benne a gyengítő kapcsolatokban?

2018. május 17. - Dr. Domján Mihály

pixabay_veszekedes3.jpgHa annak ott van az ideje, akkor át tudod az emberi kapcsolataidat világítani! Képes vagy szembenézi azzal, hogy valaki Téged gyengít vagy erősít! 

A másik fontos szempont pedig az egyensúly kérdése. Hogyan alakul az egyes kapcsolataidban az adás és a kapás (viszontadás) aránya?

Szerintem néha megkerülhetetlenné válnak ezek a tisztázó kérdések! 

Még mielőtt válaszolnék a bejegyzés címére, le szeretném azt szögezni, hogy senki sem ideális - a kezdeti "lila ködöt" leszámítva. Azaz sem Te, sem én, nem vagyunk tökéletesek, hanem csupán emberek. Az tehát, hogy egy párkapcsolatban idővel ki fog az a másikról derülni, hogy vannak negatív tulajdonságai, nem kérdéses. Másképpen megfogalmazva: bizonyos fokú csalódás nem megkerülhető. Ennek elviseléséhez önbizalom, tudatos döntések, egyéni és közös célok, sőt egyéb erőforrások is szükségesek. A sorból nem hagyhatom ki, hogy megtanulhatsz a jóra fókuszálni és azt megbecsülni! Minden kapcsolatnak megvan tehát az "ára", amellyel minden rendben van, ha összegészében az "egyenlet" végeredménye a kölcsönös megelégedettség.

De mi van akkor, ha már régóta gyengít engem egy kapcsolat vagy az adásban (áldozathozatalban) magamra maradtam? Vajon mi "ragaszthat" bele ezekbe a szituációkba?

pixabay_veszekedes2.jpgElőször is talán azért maradok benne a régen "lefőtt kávéban", mert van valamilyenfajta hasznom belőle vagy mert két rossz közül az a jobb. („Egyedül? Együtt?”) Lehetséges, hogy a nyereséget a pénz jelenti, de adhatja a társadalmi státusz is.

Szintén haszon lehet az, hogy van valakim, aki fölött "anyáskodhatok" vagy akitől éppen függhetek, és így nem kell önmagammal - a saját ürességemmel, a bukásaimmal, sőt csalódásaimmal - szembenéznem.

A csodavárás a következő marasztaló tényező. Vannak tehát olyan személyek, akik abban reménykednek, hogy majd a párkapcsolatukban "csoda" fog történni. Megszállja a másikat például az ihlet és elkezdi benne a nőt/férfit tisztelni. Bizonyos szituációkban ezt hívatjuk "reménytelen reménynek"...

A „nem kapott még eleget” mellett a tudattalan „vezeklés” szintén marasztaló tényező lehet egy gyengítő kapcsolatban való maradás mögött. Mindezek hátterében elakadt gyász, céltalanság és magány bújhat meg.

Mások pedig azért maradnak benne a rossz párkapcsolatban, mert odahaza azt tanították nekik, hogy minden kapcsolat működőképes. Egyesek ezt hozzák otthonról. Ezek szerint a nő feladata, hogy mosson, főzzön, vasaljon, gyereket neveljen, „gombkitűzőként” ott díszelegjen a férje „zakóján”, természetesen még pénzt is keressen, mindazok után pedig tűrje a sorsát. A férfi oldaláról ezt az "örökséget" a reggeltől estig történő munkavégzés jelentheti - a pénzkereső "biodíszlet" szerepében...

Az önmagamért való kiállásomat gátolhatja még a megküzdéstől való félelmem és az önbizalomhiányom. Vannak ugyanis olyan személyek, akik nem tudják az életüket önállóan elképzelni, mert vagy nem látják magukat egyedülállóként életképesnek, vagy az a hiedelmük, hogy ők már úgysem kellenének másnak. Persze nem is tesznek magukért semmit, mint például önálló bankszámla nyitása, saját baráti kör működtetése, rokoni kapcsolatok ápolása, munkavállalás, továbbtanulás, hobbi, erőforrások feltérképezése, életmódváltás, szakember felkeresése.

Újabb személyek pedig a nőiességüket láncolják oda a párjukhoz. „Ha nincs férjem, akkor megszűnök nő lenni?!” Ezek az emberek inkább szenvedve benne maradnak a párkapcsolatukban, és nem kímélve sebzik magukat, minthogy felnőnének. „Megéri” tehát az nekik, hogy ők „nők”, illetve az is, hogy például nem kell egyedül aludniuk vagy éppen a mindennapi dolgokban dönteniük. Az urak oldaláról hasonló a dinamika.

A rossz kapcsolatban való bennmaradás mögött lehet még egy olyan, az előbbiekkel összefüggő tényező, hogy nem mer valaki az érzéseiben bízni. Az, hogy egy kapcsolat erősít vagy gyengít, azt nekem kell éreznem, nem pedig az anyámnak, a barátaimnak vagy a szomszédomnak. Megkerülhetetlen tehát, hogy én mit érzek? Ha valakinek az előbb leírt hasznok nem elegek, akkor válaszolhat a következő kérdésekre: Mi a jó nekem abban, ha azt hiszem, hogy van egy férjem (feleségem) és egy családom? Érzelmileg van-e egyáltalán férjem (feleségem)?”. Néha bizony nehéz ezekre őszintén válaszolni. Az önmagamban való csalódásnak a felismerése egyáltalán nem egy könnyű műfaj, hát még az esetleges anyagi-lelki csapdahelyzet beismerése! Könnyebb ugyanis egy rossz párkapcsolatban a másikat az elvárásokkal nyomasztanom, mint a saját eszköztelenségemet, a felnőttségem hiányát és a múltban okozott hibáimat belátnom. A bent maradás mögött – ráadásként – egy erős bűntudat szintén meghúzódhat pl. "Nélkülem biztosan visszazuhanna az alkoholba!"

pixabay_veszekedes.jpgVégeredményben az időhúzás is több szinten válhat „nyereséggé” – akár bevallja ezt valaki, akár nem. Persze tudom, hogy mindenfajta váltás (válás) újabb stresszel és veszteségekkel jár! Fokozottan igaz ez a párkapcsolatokra - nem beszélve a gyermekek szempontjaira!

A gyengítő kötelékekhez való ragaszkodás újabb "anyaga" lehet maga a harag és a gyűlölet. Pár paradox, de a tartós negatív érzelmek "cseréje", azok sebző jellege ellenére szintén "ragasztanak". Egyes kapcsolatokban - sajnos - a kölcsönös "öldöklés" adja az "intimitást".

Mindezek után merre indulhatok el?

Talán az első lépés, hogy visszatalálok önmagamhoz, elfogadom, aki vagyok és teszek az önbizalmamért!   

Megérdemled, hogy szeress és szeretve legyél!  

Belegondoltál már abba, hogy konkrétan milyen életre vágynál? Nem arra szerettem volna rákérdezni, hogy mit nem akarsz, hanem hogy pozitívan mit kívánsz magadnak?

Bármilyen élethelyzetben legyél, a saját identitásod erősítése nagyon fontos! Ha viszont továbbra is csak egy kizárólagos kapcsolat/munka köré építetted az életed, akkor sokkal sebezhetőbbé és védtelenebbé teszed magad! Mi lenne, ha az elkövetkezendő hetekben "leporolnád" a régi kapcsolataidat és újakat teremtenél? Mit veszítenél, ha alkotójává válnál az életednek? És mi lenne, ha megtanulnál engedni a kapcsolataidban? Amit meg lehet javítani, azt érdemes megpróbálni!

Hogy vagy most különben? Lehet, hogy azt válaszolnád, hogy több téren tehetetlenséget élsz meg. Őszintén sajnálom ezt. Mindezek mellett azonban rá tudnál-e arra nézni, hogy számos síkon hozhatnál időszerű döntéseket? 

Kezd el ott és úgy "alkotni" az életed, ahol vagy, amelyre eszközöd és lehetőséged van! Adj magadnak új "engedélyeket" az örömökre és a lelki békére! Mi lenne, ha azokba a kapcsolatokba pedig, amelyekben már most erősödsz, jobban "beleengednéd" magad és élveznéd? Ahol pedig gyengítést érzel, ott mernéd először az őszinteséget és a békét választani?

Amíg nem szereted magad, addig van-e annak a követelésnek létjogosultsága, hogy Téged szeressenek?

pixabay_gyermek.jpgHiszem azt, hogy megtanulhatsz magadra igent mondani, ami egyenlő azzal, hogy bizonyos dolgoktól elbúcsúzol, választod az elengedést és mersz nemet is mondani!

Ha pedig a kezeid üressé válnak, képes leszel új ajándékok befogadására!

Mondj magadra igent, hogy az élet, szerencsés esetben a párkapcsolatod is visszaigazolhasson! 

 

www.drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu

 

Június 20-án, szerdán 18 órától előadást fogok tartani Budán a Kulturális Szalonban: Férfi agy, női agy - kommunikáció a mindennapokban címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várok!

#mind&spirit, #válás, #elengedés, #
(Képek forrása: https://pixabay.com)

Sikeresen válni? Sőt, újraházasodni?

pixabay_par.jpgElvált, majd mással újraházasodott személyek alkotta családot mozaikcsaládnak hívja a pszichológia. Más kifejezéséket is használunk: vegyes család, patchwork család, stepfamily.

Ebben a bejegyzésben azoknak a házaspároknak szeretnék segítséget adni, akik korábban egyszer vagy többször már elváltak, jelenleg pedig egy új élettársi kapcsolatban vagy házasságban élnek (szándékoznak élni). A köznapi értelemben ezt a családmodellt úgy hívhatom, hogy „Én gyermekem, te gyermeked, mi gyermekünk”. A definíció azt szimbolizálja, hogy egy mozaikcsaládban lehetnek gyermekek valakinek az előző házasságából, a párjának ugyanúgy, és lehet közös is az új kapcsolatból.

Mielőtt azonban a részletekbe belemennék, jöjjön pár gondolat a "sikeres" válásról!

Az elszakadás egyik legnehezebb része annak elfogadása, hogy a másik új társra talált! A válás "lezajlását" az mutatja, ha az "ex" boldogsága vagy boldogtalansága már nem irritáló tényező. Az ember tehát akkor dolgozta fel a válását, ha elmúltak a volt társa felé érzett intenzív (pozitív-negatív) érzései - még az esetleges "versengéses" erőlködései is. Ehhez a jog adta keretek szintén alapot szolgáltatnak: gondolok itt az anyagi javak megosztására és a leírt - ezért betartható - gyermekláthatásra.

Válni, váltani akkor tudok, ha érzem magamban az erőt az újrakezdéshez!

Akkor vagyok igazán képes arra, hogy új családot alapítsak, ha „valódi” változásokon menetem keresztül. Gondolok itt az elfogadásra, a nyíltságra, a megbocsátásra, a különféle aktivitásokra, esetleg egy költözésre, a munkahely váltására, a továbbtanulásra, a sportokra és egyéb örömök "gyakorlására". Fontosnak tartom még azt is, hogy mernem kell végre a saját lábamon megállni és önmagam lenni. Ez utóbbihoz pedig talán nem egy újabb szerelem „használatára” van szükségem, hanem a saját érzéseim megismerésére, megélésére és elengedésére. Gondolok itt a pl. csalódásaimra, az el nem fogadásomra és a kisebbrendűségemre. 

Sokszor csak a felszínre engedett, megélt, elsiratott, kifejezésre juttatott és elengedett érzéseken keresztül tisztulhat az le, hogy ki vagyok, most hol tartok, illetve mi a fontos

A múltban elkövetett hibáimat szintén érdemes belátnom, mert azokból sokat lehet tanulnom. Az integrációt az koronázza meg, amikor az ember egy mondatban meg tudja azt fogalmazni, amit az előző párkapcsolatából leszűrt. Amíg valaki nem tudja ezt az üzenetet meglátni-beépíteni, addig csupán össze van mosva a régi az újjal. Ezekben az esetekben akaratlanul ismétlődések, sőt még mélyebb hiányok-űrök jöhetnek létre. Leltározás, elfogadás és „lélegzetvétel” nélkül tehát fenn áll az a veszély, hogy megint játszmák közepette találja magát az ember. Mindenezek fényében az önmagammal való békekötést, azaz önmagam "szőröstül-bőröstül" való elfogadását érdemes az első helyre tenni, nem pedig az új „vasat” a tűzbe elvet. Szerintem erre a testi, lelki, szellemi „pihenésre” sokaknak szüksége lenne. Természetesen ez csak én véleményem, és attól még más utakat is járhatónak látok.

Általában megtapasztalható tény, hogy egy hosszú párkapcsolat után egy rövid, viharos szerelem az, ami igazából az előzőt lezárja. Egyesek azt hiszik, hogy most végre mindent megkapnak az élettől, illetve új szinten tudnak az új partnernek adni. A „szereplők” ilyenkor éreznek rá az egyenrangúság, illetve a felnőttség „elfelejtett ízére". Volt olyan nő, aki egy ilyen kapcsolatban érezte meg a főzés fontosságát. Megtanult a másikra várni, tudott hozzá kedves lenni és figyelni rá. Másnak pedig az „elfelejtett” szexualitás feléledése segített, vagy hogy elismerik férfiként. Sok esetben ezek a nagyon intenzív, nőiességet és férfiasságot belobbantó szerelmek csupán tiszavirág-életűek. Elsősorban a lelki megerősödést, és az előző, hosszú párkapcsolat vagy akár a házasság lezárását szolgálják. Van, amikor mindez a regnáló párkapcsolattal párhuzamosan történik.

Kanyarodjunk újból vissza a váláshoz. Ez tehát akkor „sikeres”, ha a volt partner már nem „izgatja” az embert. Amennyiben az epe ízét vesztette és már nem örülök a másik nehézségeinek, illetve nem irritáló az "ex" boldogsága, akkor jó úton vagyok. Amíg elégtételre van még szükségem, addig nincs elengedve a történet. A legtöbb esetben az elégtételt nekem magamnak kell megadnom! Gondolok itt bármilyen olyan új tevékenységre, amiben örömömet lelem. Egy biztos, hogy leginkább a belső béke, az önmagammal és a tanulságokkal való kiegyezés után érdemes egy új, harmonikus párkapcsolatba belefognom. A belső békét különben úgy is meg lehet közelíteni, hogy aki el tudja önmagát viselni, az nem fog már önmaga miatt szenvedni. Ez talán az első lépés az új jövő felé!

A válás nem teszi az embert boldoggá, mert az egy személyes életfeladat!

Sok-sok bátorság, önbizalom, és szenvedély kell ahhoz, hogy egy válás után merjen az ember továbblépni. A múlt tanúságait leszűrve pedig érdemes azt tudni, hogy milyen partnert és párkapcsolatot szeretne. Azt is érdemes elfogadnia, hogy hosszú távon az új szerelem sem lesz mentes a konfliktusoktól... 

Mindezek után pár pontban összeszedem azokat a gondolatokat, amelyekkel gyakran találkozom a hozzám forduló mozaikcsaládoknál. 

1. Fontos szempont annak belátása, hogy nem a gyermekeknek van szükségük új nevelőszülőre, hanem a magányossá vált szülőnek új társra! A csemeték döntő részben nem akarnak új életet kezdeni. Számukra a biztonságot a változatlanság adná. A gyermekeknek tehát az a hozzáállása, hogy tiltakoznak a szülőjük új partnere ellen: egészséges. El kell ezért kezdeni időben beszélgetni és meghallgatni a másikat. Felnőttként azonban ki kell azon jogunk mellett tartani, hogy lehetünk szerelmesek! Erről a csodálatos érzésről viszont azt kell tudni, hogy kompromisszumot követel.

2. Egy elvált, szerelmes szülő akaratlanul két tűz közé kerülhet. Jó, ha ráébred arra, hogy nem tehet mindenki kedvére. A gyermekek – általában – azt szeretnék, hogy a szülőjük ne legyen szerelmes, hanem minden maradjon a régiben. Az új szerelem pedig azt szeretné, hogy minél több időt töltsenek el együtt. Az elvált fél tehát két elvárás közé kerül(het). Sokan rendkívül nehéz helyzetbe hozzák magukat, ugyanis belemenekülnek a „kárpótlás” csapdájába. Amikor a szerelmükkel vannak, akkor megpróbálják kárpótolni a gyermekek miatti „elvesztegetett” időért, amikor pedig a gyermekeikkel vannak, akkor a szerelmük miatti „elvesztegetett” időért. Ez a helyzet rendkívül megterhelő. Miután eljutott már valaki a teljes kimerülésig, akkor bekövetkezhet az, hogy az új párkapcsolat lezárul, vagy a gyermekek közül az egyik megváltozott viselkedést mutat. A „kárpótlás" gondolatvilága helyébe tehát a kompromisszumot lenne érdemes tenni. Nyílttá kell ehhez azt tenni – mind a gyermekek, mind pedig az új társ felé – hogy nem lehet úgy csinálni, mintha egyikük, vagy a másikjuk nem létezne.  Ezt nyílt kommunikációval, empátiával és sok-sok kompromisszummal lehet megtenni.

3. Az időfaktort az előző esetben sem lehet elhanyagolni. A mozaikcsalád létrejötte és működése csak idővel tudja kiforrni magát! Fokról fokra! A szeretet nem automatikus!

4. A lojalitás konfliktus. A csemetéknek mindkét szülőjük szeretete nagyon fontos. Nincs számukra nagyobb fájdalom és belső konfliktus, mint amikor a szüleiket haragban látják. Ennél már csak az okoz nekik súlyosabb válságot, ha a szülők vitájában arra kényszerítik őket, hogy válasszanak (valamelyik fél mellé álljanak). Ezt hívjuk lojalitás konfliktusnak. A jelenség alapjaiban megrendítik a gyermekek biztonságérzetét, főleg a legérzékenyebbét. Ennek a belső konfliktusnak a huzamosabb fennállása pedig azt okozhatja, hogy a csemeték egyik szülőjükben sem fognak tudni megbízni. A bizalomvesztés sajnos nemcsak szorongást szül, hanem akadályozza még a szülők értékrendjének átvételét, beépítését is!

pixabay_csalad.jpg5. Több olyan szituációval találkoztam már, amikor az elvált édesapa - ritkábban az édesanya - nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is elhagyta a gyermekeit. Az ilyen esetekben, ha rendszerben gondolkodunk, akkor nemcsak az apa (az anya) felelőssége vethető fel, hanem a másik szülőfélé is. A szülői szinten minden helyzet 50-50 %-os, kivéve, ha valaki eljátszotta a jogosultságát a gyermeknevelésre. Mindegyik apa felelős abban a tekintetben, hogy odatartozzon a gyermekeihez! Mindamellett az anya is bőven tehet azért, hogy teret kapjon az elvált fél a gyermeknevelésben. Egy apát nem lehet tehát leváltani! A gyermeknek joga van az apjához! A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a szülője felnevelje, szeresse, biztonságot adjon neki és felelősséget vállaljon érte. Összegezve: a szülő, hacsak el nem veszti, jogosultsága van arra, hogy a gyermeke sorsába beleszóljon, és így érdemeket szerezhessen a gyermeknevelés terén!

6. Válás után a gyermekeknek teret, időt, és biztatást kell ahhoz adni, hogy mindenkivel rendezhessék a kapcsolatukat! Sokszor a csemeték bizonytalanok abban, hogy létesíthetnek-e kapcsolatot pl. a biológiai apjukkal. A gyermekek növekedésével az anyák nem ismételgetik azt, hogy „Rád bízom, hogyan akarsz az apáddal kapcsolatot tartani! Adok Neked pénzt, ha fel akarnád hívni őt.”. Ehelyett létrehozzák a már korábban említett lojalitás konfliktust. A vérszerinti apát a családból kirekesztik, nem engedik meg, hogy érdemei legyenek, és hogy a gyermekek megélhessék a lojalitásukat (előnyben részesített kapcsolatukat). Súlyosabb esetben a következőt mondhatja, éreztetheti az anya a gyermekek felé: Ha apádat szereted, akkor elveszítheted a szeretetemet!. Néhány édesanyának egyébként minden párkapcsolatban ugyanaz a működési módja: „Hogyan szabadulhatnék meg a gyermekek apjaitól?”

7. Az „ex”-ek. Be kell azt látni, hogy a volt férj, illetve a volt feleség befolyását nem lehet kiradírozni sem a gyermeknevelésből, sem az új család életéből. Az „ex” irányába sokfajta érzés jelenhet meg az elfogadás helyett. Ilyen az irigykedés, a féltékenykedés, a gyűlölet vagy akár a rossz lelkiismeret. Bármit is érez az ember a volt társa iránt, vagy érez a társának az előző férje/felesége iránt, mégis érdemes azokat – a gyermekek miatt – elengedni. Véleményem szerint, pontosan a gyermekek érdekében erőfeszítést érdemes azért tenni, hogy az előző partnerek lelkileg-anyagilag el legyenek engedve. És megint visszalyukadtunk az elfogadáshoz! Akkor tudok valakit elengedni, ha az adott szituációban a másikat, önmagammal együtt, elfogadtam olyannak, amilyen. „Benne is látok jót és értékeket, nemcsak hibákat.” Amikor a tisztelet helyreáll, akkor az már önmagában gyógyítólag hat nemcsak a szülőkre, hanem természetesen a gyermekekre is. Mivel a csemete folyamatosan fenntartja a múltat, emlékeztet az előző párkapcsolatra, ezért nagy hangsúlyt kell tenni a felnőttek közötti tisztelet (elfogadás) helyreállítására. Nem szeretni kell a másikat, hanem csupán tisztelni. Ez egyben – véleményem szerint – a szeretetnek egy bizonyos aspektusa. A tapasztalat azt mutatja, hogy a lelki fejlődésben lehetséges odáig eljutni, hogy a távol lévő, elvált felet tekinthetjük „rokonnak”, sőt akár barátnak is.

8. Az egyenlőség elve tévút. Újabb megállapításom az, hogy egy mozaikcsaládban érdemes elvetni az egyenlőség görcsös elvét. Egyáltalán nem lehet azt mindenáron alkalmazni a féltestvérek és a testvérek között. Ha a gyermekek szempontját nézem, akkor az ő jogos igényük az, hogy a saját vér szerinti anyjuk, illetve apjuk jobban szeresse őket, mint azokat a gyermekeket, akik nem vér szerintiek. Miért ne lehetne pl. hetente egyszer kettesben kártyázni, kávézni vagy sportolni? El kell azt ismerni, hogy a gyermekek ezen érzése helyénvaló. A megoldás a vásárlások terén sem az egyenlőségkeresésben van, hanem a szükségletek feltérképezésében. Az lenne a célszerű, ha a féltestvéreket a saját életkoruk és szükségletük alapján nevelnék. Ha a törődés úgy nyilvánul meg, ahogyan azt a gyermekek szükségletei mutatják, akkor egyszerűen nincs viszonyítás a többihez. Ezt a szemléletet tanulás útján lehet elsajátítani. Segíthet ebben egy szakember.

9. „Nekem Te vagy az első!” A mozaik család alapja az új házastársi (élettársi) kapcsolat. Itt még hangsúlyosabb az az igazság, hogy az új párkapcsolattal sokat kell törődni. Mivel a mozaikcsalád rengeteg kompromisszumot igényel a felnőttek részéről (is), ezért nagyon fontos, hogy tudjanak egymásnak elegendő minőségi időt, szeretetet adni. Az új házaspárnak még fontosabb a kettesben való nyaralás, szórakozás, mint egy „normál” családnál! Az új házastársnak pedig kijár az, hogy a párja életében ő legyen az első!

10. Fontosnak tartom annak az igazságnak a kiemelését is, hogy a mozaikcsalád ne egy sikeres „normál” családképre vágyjon, hanem egy sikeres mozaikcsaládéra (Fischer Eszter). Másképpen működik egy „normál” család, mint egy mozaikcsalád. A másság nem jelent minőségi különbséget.

11.Utolsó pontra hagytam a mozaikcsaládok leggyakoribb félreértését: a gyermekek felnőtté válásáért mindig a vér szerinti szülők a felelősek! A nevelés főbb kérdései ezért a vér szerinti szülők és a csemeték "magánügye", az együttélés "minimum-programját" viszont a nevelőszülő is be tudja tartatni. Ez utóbbihoz lehet azt sorolni, hogy pl. saras lábbal nem járkálunk a lakásban, magunk után elpakolunk a konyhában, megetetjük az háziállatokat, szellőztetünk. A közös sport vagy tanulás lehetősége szintén idetartozhat.     

Kerek és gyümölcsöző életet lehet egy olyan családban élni, ahol az ember jól kijön a párjával! A gyermekek fejlődése, nevelése sem a családszerkezeten múlik, hanem a szereteten és a döntéseken! Mégis, az a fajta elképzelés, hogy az új család pontosan úgy funkcionáljon, mint egy „normál” család: illúzió. Mások a határai, másfajta kapcsolatrendszerrel bír, másképpen viszonyul az elvárásokhoz. Többfajta szerep van benne és sokkal több kompromisszumkészséget követel. Ebben van egyébként a többlete a „normál” családhoz képest. Ha csak abba gondolunk bele, hogy egy mozaikcsalád körül 5-6 nagypapa/nagymama, sok-sok unokatestvér is „keringhet”, beláthatjuk, itt minden más és akár sokkal jobb is lehet!

Csodálatosan szép és gazdag életet élhetünk egy mozaikcsaládban!

www.drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu

 

Ha hiszed, hogy valakinek a cikk a hasznára lehet, küldd el neki! Köszönöm!

P.S.: Május 16-án, szerdán 18 órától a féltékenység témájában ingyenes előadást fogok tartani Budán a Kulturális Szalonban. Minden érdeklődőt szeretettel várok!

#mind&spirit, #mozaikcsalád, #újrakezdés, #sikeres válás
(Képek forrása: https://pixabay.com)

A nagybetűs Diótorta

diotorta3.jpgKeresztfiaim nagymamája minden családi rendezvényre egy finom diótortával szokott érkezni. Éveken át csodáltam őt és a "költeményét", majd az egyik alkalommal bátorságot gyűjtve rákérdeztem a receptre. Ha őszinte akarok lenni, akkor arra számítottam, hogy majd otthon a hölgy leírja az instrukciókat és az egyik unokája pedig elhozza nekem. Nem így alakult, hanem azonnal, fejből ment a diktálás.

Miközben lelkesen pötyögtem be a telefonom jegyzetei közé az "örökséget", elcsodálkoztam. Kiderült ugyanis, hogy három receptből lett évtizedek alatt összegyúrva a végleges torta és hogy itt minden grammnak jelentősége van! Nem vitatkoztam, hiszen az eredmény többszörösen bizonyított, így először egy digitális mérleget kellett beszereznem... 

Kérdezheted, korábban hogyan tudtam akkor tortát sütni? Van egy olyan műanyag mérőedényem, amelyen angolul rajta vannak a folyadéknak és a lisztnek az egységei. Nagymama diótortája előtt tehát mindent "nagyjából" és kóstolással készítettem el. Megjegyzem, hatékonyan. Ebben az esetben azonban nem volt kérdéses számomra, hogy komolyabban kell a grammokra odafigyelnem, ha ugyanazt az ízt szeretném "előcsiholni".

Évek alatt többször sütöttem meg ezt a tortát. Talán nekem az a legcsodálatosabb benne, hogy a nagyival tovább finomítottuk a részleteket. Méghozzá közösen! Most már mindketten kettő piskótalapot sütünk, mert az "eredetinek" többször besüppedt sütés után a közepe. Mivel szeretjük a szép küllemet, így most már a torta megjelenése szintén tükrözi azt a "gazdagságot", amelyet az első falat után máris érez az ember! 

A torta a saját evolúciós folyamatomban tovább variálódott. A két piskótaalapba negyed-negyed zacskó sütőport is beleteszek, a krémbe pedig több rumot, sőt még egy fél citrom levét. Remélem a keresztfiaim nagymamája jóvá fogja ezeket a "finomhangolásokat" hagyni, mert mostanában nem beszéltünk erről.         

diotorta2.jpgJöjjenek a hozzávalók, először a piskótákhoz:

- 2x 4 (bio)tojás,

- 2x 11 dkg cukor,

- 2x 7 dkg darált dió,

- 2x 7 dkg liszt,

- 2x 7 dkg zsemlemorzsa,

- 2x 2 evőkanél rum,

- 2x negyed zacskó sütőpor.

Krém:

- 3 dl tej (lehet 4dl is),

diotorta1.jpg- 1 nagy evőkanál liszt (lehet 1,5),

- 100 vaj,

- 15 dkg darált dió,

- 15 dkg cukor,

- 0,5-1 dl rum,

- vaníliás cukor, 

- fél citrom leve.

Elkészítés:

Amatőr cukrászként először elkészítem az első tortalapot. Amíg sül, addig a krémmel folytatom - így lesz ideje hűlni. Majd ezután jön a második tortalap. 

Az első piskótához négy tojást megmosok. Fehérjéjüket csipetnyi sóval keményre felverem, közben az egyéb hozzávalókat (cukrot, darált diót, zsemlemorzsát, lisztet, pici sütőport) kimérem - grammra pontosan. Ha kész, akkor mindent összeöntök. Végül pár határozott mozdulattal jön a keverés, majd a rumot is hozzáadom. A sütés kb. 35 perc 180 fokon (nem légkeveréses), amit tűpróbával lehet ellenőrizni.

diotorta4.jpgA krém elkészítése a tej forralásával indul. Egy nagy evőkanál lisztet teszek a melegedő tejbe, majd sűrűn átkeverem. Ezután leveszem a tűzről és a vajat habosra kikeverem benne. Jön még a cukor, a darált dió, a vaníliás cukor, a fél citrom leve és a bőséges rum. Érdemes megkóstolni és ízlés szerint alakítani rajta. Ezután jön a kihűtés például úgy, hogy az elzárt mosogatóba hideg vizet engedek és abban hagyom "pihenni" a krémes edényt.

A torta összeállítása: a kihűlt tortalapokat ügyesen kettévágom, hogy így négyet lehessen egymás tetejére a krémmel betölteni. A külső "cicomával" nem szoktam sokat foglalkozni - csak pár simítás és kész. Most viszont a blogbejegyzés kedvéért elkészítettem nagymama elegáns fehér krémjét (3 felvert tojásfehérje pár csepp citromlével, 15 dkg porcukorral gőz felett ki lett keverve, amíg az el nem vált). A díszítés céljából egy pici virágzó cseresznyefaágat is elhelyeztem a tortán.      

Befejezésül két gondolat. Ez az a torta, amelynél mindig kínosan ügyelek arra, hogy jusson ebéd utánra is egy szelet a sütőembernek. Amikor pedig a krémet betöltöm a piskótalapok közé és kimarad egy kis felesleg, akkor hálát adok azért, hogy konyhamalacként az bizony engem illet!

Élvezd az életet!

www.drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu

 

További receptek:

http://drdomjan.blog.hu/tags/édesség

#mind&spirit, #diótorta

(Képek forrása: saját)

 

Milyen gyümölcsöket hozott eddig az életed?

pixabay_gyumolcs.jpgItt a tavasz! Lassan jönnek a korai gyümölcsök a piacon és az áruházak polcain. Követve a természet ritmusát, megkérdezném Tőled, hogy milyen terméseket hozott eddig az életed? Ha erősebben fogalmaznék, akkor azt tudakolnám meg, hogy mire lehetsz büszke?

A válaszadások kapcsán a legtöbbször olyan személyekkel  találkozom, akik semmilyen elismerésre méltó tulajdonságot vagy eredményt sem tudnak magukhoz társítani. Milyen kár!

Hiszen, ha értéktelennek látom magam, akkor a környezetemtől sem tudom azt elvárni, hogy az értékemen kezeljen!

Mi lenne, ha most csak szimplán leülnél egy kényelmes kanapéra és átgondolnád, hogy a munkáddal, a kezeiddel, az áldozatvállalásaiddal, az időddel és a tudásoddal mit adsz a környezetednek? Mit veszítenél, ha elfogadnád, hogy a jelenléteddel szintén szolgálsz mások felé?  

Merj szembenézni a saját tükörképeddel! Ez az első lépés a talpra álláshoz. Harc, amit meg kell vívnod a menekülések helyett. Egy napon pedig nemcsak sajátodéba, de mások szemébe is büszkén nézel majd. (Csernus Imre)

Nekem a szembenézéshez sokat segít a bejegyzés címe. Lelkesen ugyanis bele tudok dolgokba merülni, méghozzá olyan szinten, hogy "elfelejtek" leltárt készíteni. Ez a másik végletre, az önsajnáltatásra vagy a csodavárásra is - sajnos - igaz. Nem tudatosan, de számos módon el tudom azt felejteni, hogy mire születtem, ki vagyok, miben hiszek és mik a céljaim...  

pixabay_tukor.jpgMit jelent különben gyümölcsöt hozni?

Bármi jót, ami erősít, táplál, lecsendesít, kimond, bátorít, elfogad, szeret, jóvátesz, elismer, átölel, befogad vagy éppen teremt, épít és ad.   

És mi nem egyenlő ezzel?

  • Például, ha két éve jársz valahova csoportba meditálni - vagy imádkozni, esetleg önismeretet tanulni -, de ennek ellenére senkit sem tudsz mélyebben megbecsülni! Ugyanúgy haragszol a világra és legfőképpen benne az anyádra, aki az állításod szerint a sikertelenségedért az egyedüli felelős.
  • Ha tavaly óta minden reggel leírod a céljaidat és bújod a motivációs videókat, de még mindig nem vetted kezedbe a nyelvkönyvedet, hogy levizsgázz, megkapd a diplomád és jobb állás után nézz!
  • Ha naponta órákra merülsz el a társkeresők online világában, de nem tanultál meg tét nélkül jelen lenni, hinni közben a "kiválasztódásban" és örülni annak, hogy nem kell jelenleg alkalmazkodnod! Pontosan most tehetnél valamit a kedvedre vagy mások örömére!
  • Ha éppen a hatodik ázsiai körutadat szervezed - vagy éppen percenként "szelfizel" az új autódban -, de nem látod be, hogy eddig még soha senkivel sem tudtad megosztani a szép élményeidet!
  • Ha attól félsz, hogy nem vagy elég jó és különben is "mit szólnak az emberek", ezért inkább lemondasz a kockázatvállalásról vagy hogy kihívásként tekints a feladatokra!
  • Ha néha határérték körüli mértékben ingadozik a vérnyomásod, de nem ülsz rá a szobabiciklire és nem tekersz hetente háromszor 45 percet!   

A lelki gyümölcsök, hasonlóan a természetben tapasztaltakhoz, fokról fokra alakulnak ki. Minden tavasszal például előszeretettel nézegetem a citromfámat. A metszés után először pici fehér virágokat hoz, majd termőbe fordul át. A "kezdemény" nagysága egy kisebb citrommaghoz hasonló. Meg szoktam számolni, hogy mennyivel indulunk és igyekszem a bokrot a széltől vagy bármilyen behatástól óvni. Majd a rendszeres locsolás és a napfény hatására fél év alatt megnő a "mag", télen a garázsban pedig "előhozza" a sárga színét. Végül a terméseket büszkén vágom le!   

A lelki gyümölcsök a tudatos szándékomból, azaz egyfajta döntésből vagy választásból indulnak fejlődésnek.

pixabay_gyumolcs3.jpgHa mondjuk meg akarom a kedvességet "teremni", akkor a döntésem után elkezdhetek odafigyelni a beszédemre, a mozdulataimra, a csendben maradásomra és mondjuk a mosolyom meglétére. Ha bátor vagyok, akkor kérhetek a környezetemtől támogatást és visszajelzést is a szeretet-nyelvtanulásomhoz!

Még mielőtt valamilyen ideális és rózsaszín világot sugallnék, le szeretném írni, hogy a hitelesség és az eredetiség gyógyítóbb, mint egy szerep felvétele. Nem az önfeladás tehát a cél, hanem fokról fokra úgy önmagammá válni, hogy közben képessé váljak megmaradni a szeretetben és az együttműködésben. Ehhez a lelki munkát mindig önmagadon kell, hogy elkezd, nem pedig az elvárásaid,a magyarázkodásaid vagy az (ön)vádlásaid további emelésével!

A béke egy mosollyal kezdődik! (Teréz anya)   

Kérnék egyet Tőled! 

www.drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu

Ha hiszed, hogy valakinek a cikk a hasznára lehet, oszd meg vele! Köszönöm!

 

P.S.: Április 18-án, szerdán 18 órától "Bátorság és önbizalom" témájában ingyenes előadást fogok tartani Budán a Kulturális Szalonban. Minden érdeklődőt szeretettel várok!

#mind&spirit, #lelkigyümölcsök, #elfogadás, #önismeret

(Képek forrása: https://pixabay.com)

 

Megbocsátom Neked, hogy megbántottál!

Az önmagamnak való megbocsátás lépései

pixabay_emlek2.jpgA harmincas éveim közepén kezdtem el mindarra rálátni, aki vagyok és ami nem. Ekkora indultak el bennem a változások - az önismereti tréningek, a lelkigyakorlatok, a pszichoterápia és a mindennapi élet gyümölcseként.

Bár a húszas éveimben már tudatosan gyakoroltam a megbocsátást, csak 37 körül értettem azt meg, hogy akinek - különösebb ok nélkül - baja van velem, annak önmagával van gondja. Ez idő tájt lepleződött le bennem, hogy Istennek is meg kell bocsátanom, nemcsak magamnak és másoknak.

Az önismeret, amely tanulható és fejleszthető, kulcsfontosságú az érzelmi élet kibontakoztatásához. Ha azonban még egy szerényebb mértéknél tartok, akkor nehezebben bocsátok meg, főleg önmagamnak. A terhek viszont tálcán kínálják, hogy válasszam a saját életem "felszabadításának" a kalandját! 

Addig nem tudunk teljesen megbocsátani magunknak, ameddig szembe nem nézünk az elkövetett hibával és nevén nem nevezzük azt. (Lewis Benedictus Smedes)

A megbocsátás egy akarati döntés. Ekkor azt az "opciót" választom, hogy bár az adott szituáció igazságtalan, mégis az elengedés mellett döntök. A megbocsátással önmagamat gyógyítom és ez semmiféle külső-belső elvárást nem tartalmaz. Ha szemléltetni szeretném, akkor ezt úgy tudod elképzelni, mintha egy nagyobb szekrénynek az ajtaját kinyitnád és kézbe vennéd a ruháidat. Minden egyes darabot kiveszel, ha kell újrahajtogatod, szortírozod, ha kell kiszanálod, a maradékot pedig a helyére teszed. A megbocsátás tehát a saját "magánügyed", annak gyümölcseit viszont a környezeted szintén élvezni fogja! Hiszen nincs is annál csodálatosabb, mint amikor valaki összhangot sugároz!     

Az önmagamnak való megbocsátás "klasszikus" útja, ha felidézem (1.) a múlt azon pillanatát, amikor hibát követtem el. Őszintén néven nevezem (2.), majd megbánom (3.), ami akkor történt. Nem azt tettem tehát, amire szükség lett volna, hanem amire képes voltam. Az őszinte megbánás után pedig elfogadom (4.) a régi önmagamat. Az őszinteségen - jelen esetben is - hangsúly van!

Számtalan esetben a megértés - akár a családi kapcsolataim és a mintáim szintjén - ugyancsak segíti a megbocsátás folyamatát. Ebben sokat tud segíteni a pszichológia.

"Megérteni annyi, mint megbocsátani." Ami megfordítva is igaz. Megbocsátani annyi, mint megérteni. Ha irgalmas szemmel tekintünk egy förtelmes emberre, vagy egy förtelmes tárgyra, akkor már majdnem meg is értjük. (Kosztolányi Dezső)

A megbocsátás folyamatát, ami nem egyszeri aktus, hanem ahogyan a Biblia írja "hetvenszer hétszeri", támogatja a harag "megtanulása". Az el nem küldött levelek gyakorlata pontosan ezt az utat szeretné segíteni! A lényeg, hogy valahogyan meg kell találnod, hogy levezesd a belső feszültségedet! Méghozzá úgy, hogy sem magadat, sem a másikat ne rombold. Nekem a kertészkedés, a sport és a szomatodráma segít.  

A megbocsátáshoz elengedhetetlen a sérelem és a sérelem által kiváltott érzések felidézése. Ez a lépés sokszor fájdalmas, dühvel és szorongással jár - a továbblépés ugyanakkor nem képzelhető el a negatív érzések kimondása nélkül. Megélt harag nélkül nem lehet megbocsátani. (Szondy Máté)

Ha az előzőeket visszanézed, akár tűnhet a megbocsátás egy technikai rituálénak is. A dolog pikantériája azonban abban áll, hogy mindezt meg kell élned!  

pixabay_emlek3.jpgAz önmagamnak való megbocsátás, ha csak ezt veszem górcső alá, akkor azt kell, hogy írjam, ez a legnehezebb feladat. Itt ugyanis nem dönthetek úgy, hogy kilépek és megszakítom a kapcsolatot. Másrészt pedig nincs arra lehetőség, hogy önmagamat egy hollywoodi filmbe képzeljem, ahogyan főhősként, rózsacsokorral a kezemben "lerendezem" a "tékozló fiút". Ebben az esetben ugyanis nem tudnak működni a játszmákból jól ismert áldozat, üldöző és megmentő szerepeim. "Ego-simogatás" helyett tehát valóságosan szembe kell, hogy nézzek önmagammal! 

A következő fontos "kulcs", az önmagammal szembeni együttérzés elsajátítása. Ehhez fel kell ismernem, majd el kell fogadnom, hogy a tehetségeim és az értékeim mellett vannak árnyékaim is. Általában a meghitt emberi kapcsolatok, a kapott biztonság, biztatás, elismerés, nyíltság és a megélt sikerek adják meg ahhoz az erőt, hogy merjek magammal együttérzővé válni. Ez nem felmentést jelent, hanem képességet a szembenézésre és a megbocsátás választására.

Ha valaki nem hozza a gyerekkorából a feltétel nélküli szeretetet, úgy a megbocsátásig elérnie nehezebb. Akit ugyanis nagyobb mértékben nem szerettek, mint szerettek, már hozza - sajnos - magával azt a "tudást" és hitet, hogy van olyan része, amely egyáltalán nem szerethető. Úgyis írhatom, hogy valami miatt ő a rossz... Ezt az érzést a kölcsönös szeretet-kapcsolatok által azonban le lehet "vedleni". Filmben szép példa erre a Hétköznapi mennyország, ahol egy templomi kórus összetartó ereje indítja el a szereplőkben a gyógyulást.

Egyik pap barátom mondta azt, hogy mi nem tudunk megbocsátani, csak bennünk az Isten képes erre. Egyetértek vele. Pszichológusként és hívőként úgy tudom ezt lefordítani, hogy minél több öröm és meghitt kapcsolat van az életemben, annál több élet van bennem. Így, ha az elengedés mellett döntök, akkor a megtartó szereteten keresztül megélhetővé válik számomra a megbocsátás. 

Megbocsátom Neked, hogy megbántottál!

A blogbejegyzés provokáló címe tulajdonképpen egy teszt arra, hogy lemérd, hol tartasz a megbocsátás és az önismeret folyamatában. (Kinek, milyen "határt" engedsz meg?) Nem szeretném túlragozni: minden nézőpont és egyben "tükör" kérdése. A fájdalom, attól még persze fájdalom. Az megbocsátás azonban kigyógyít Téged is, engem is az önsajnálatból és az áldozatszerepből!

Engedj meg nekem egy megjegyzést a cikk címéhez! Nem szeretnélek meggyőzni a magam tapasztalatáról, így inkább egy kérdést tennék fel: "Lehetségesnek tartod-e, hogy az érzelmeiddel és a gondolataiddal befolyásolod a másik érzelmeit és gondolatait?" (Sajnos, élnek közöttünk beteg emberek. Most nem rájuk és a velük való kapcsolatra gondoltam.) 

Megbocsátani egyébként azoknak szükséges, akiket valami miatt nem szeretek! Néha, idővel kiderül, hogy a legnagyobbat pedig magamban csalódtam. És hát ezzel is szembe kell néznem! Az emberrel, aki vagyok!

Megbocsátani csak annak lehet, aki magának is meg tud bocsátani. (Raana Raas)

pixabay_emlek4.jpgEzen elgondolkoztató idézet után jöjjön egy összegzés!

"Ha tehetném, akkor sem változtatnék semmin a múltban, hiszen a sikerek és a szeretet mellett a veszteségek, a fájdalmak, sőt a kudarcok tettek azzá a felnőtté, aki most vagyok. Ha a nehézségeken nem mentem volna keresztül, akkor nem tanulhattam volna azt meg, hogy mit birok és mit nem. Mi a fontos számomra és mi kevésbé. Mit tudok elfogadni és mit nem. Mindezen tanulóleckék miatt van most lehetőségem másképpen cselekedni, ami örömmel és elégedettséggel tölt el!"

Bocsáss meg magadnak! 

Légy ebben is az első a családodban!

 

www.drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu

Ha hiszed, hogy valakinek a cikk a hasznára lehet, oszd meg vele! Köszönöm!

 

P.S.: Április 18-án, szerdán 18 órától "Bátorság és önbizalom" témájában ingyenes előadást fogok tartani Budán a Kulturális Szalonban. Minden érdeklődőt szeretettel várok!

#mind&spirit, #megbocsátás, #elfogdás, #együttérzés

(Képek forrása: https://pixabay.com)

 

Arra nézz, ami van, ne arra, ami nincs

Válaszd az életet!

pixabay_no2.jpgA napokban többen kerestek meg olyan csalódással, hogy a párkapcsolatukban egyedül maradtak vagy éppen a társkeresés útvesztői kedvetlenítették el őket. Nekik szeretnék egy kis támogatást és biztatást adni!

Úgy fogalmaznám meg a mostani témát, hogy mit tehetek, ha lelkileg egyedül maradtam? Hogyan válhatok képessé változni vagy elfogadni, ha abban senki sem támogat?

Egy nő semmitől sem kerülhet rosszabb hangulatba, mint egy jó adag önhibáztatástól. (Julia Quinn)

Önmagában a szomorúság és a fájdalom, ami sokszor az egyedül maradás mögött van, nem okozna galibát, mert ez az állapot emberi és megtörténik. Azonban számos hölgy és úr nem tudja ezt elfogadni, hanem észrevétlenül a vádlás és az önvádlás eszközéhez nyúl. Mi ezzel a gond? Az, hogy gyengíti vele önmagát. Ha ugyanis a feljövő negatív érzésemhez negatív gondolatot "ragasztok", akkor mindenféle különösebb behatás nélkül újból a múlt csataterén találom magam. Talán számodra szintén ismert a "kevés vagyok", a "nem kellek" vagy az "úgy sem sikerül" gondolata. Ahelyett tehát, hogy felismernéd - ha érintett vagy - a tehetetlenség, a bizonytalanság, a szégyen, a harag vagy a reményvesztettség érzését és hagynád azokat elmúlni, hozzákapcsolsz a múltból egy jól ismert és "begyakorolt" vádlást. Így válik az egyedülléted szomorúsága egy totális önlenullázássá. 

Honnan jöhet ez a "ragasztás"?

Amennyiben olyan családból jössz, ahol megengedték számodra a hibázás "luxusát", sőt tudtatok abból közösen okulni, úgy könnyebben fel fogod találni magad - akár egyedül is. Ha azonban az egyik szülődnek sem voltál elég jó, úgy felnőttként bűntudatot és szégyent élhetsz meg egy vétek vagy egy tévedés esetén. Ha tehát valami nem "tökéletes" az életedben, mint pl. a hiedelmed szerint az egyedülléted, akkor abban hiszel, hogy Veled van a baj. Ez teljesen irracionális! 

Az önhibáztatás végső soron a téves szülői nevelés belsővé tett eredménye!      

Az önostorozás feloldására számos út adatott. A megbocsátás ezek közé tartozik - önmagamnak és másoknak. Megérthetem, hogy a magammal való bánásmódot a szüleimtől tanultam el. Ha tehát hibázom vagy a múltban tévedtem egy nagyot, dönthetek úgy, hogy megbocsátok magamnak. Másképpen megfogalmazva: választhatom a megbocsátást annak ellenére, hogy nem tudtam minden pillanatban tökéletes döntést hozni. Nemcsak megbocsátok, hanem a leszűrt "tanulóleckék" mellett el is fogadom magam!

pixabay_jovo.jpgA tökéletlenségem egyébként nem emberi? De még mennyire, hogy az! Ha a szüleim ezt várták volna el tőlem, akkor ők tévedtek abban, hogy ez lehetséges. Én "csak" ember vagyok és ezzel minden rendben! Sőt, ők is!

Az önhibáztatás feloldásának következő útja, ha rájössz: nem arra születtél, hogy a "lerágott csontokkal" harcolj! El tudnád azt fogadni, hogy valaki nem fogad el Téged? Hiszem azt, hogy igen! Képes vagy rá! Az önmarcangolás helyett inkább láss rá arra, hogy nem-e céltalan vagy, érzelmileg elérhetetlen, esetleg félsz élni... 

Újabb "oldási" lehetőség - amiről itt olvashatsz - ha megtanulod különválasztani a negatív gondolatodtól a negatív érzést. A gyakorlatban így tudsz rájönni arra - pl. a mindfulness gyakorlatain keresztül -, hogy egy érzés csupán egy érzés és el fog múlni. A dolgok nem jók vagy rosszak, hanem megtörténnek. A gondot tehát az agyalás okozta szenvedés adja, nem pedig egy átmeneti negatív érzés! 

Az önhibáztatás felismerése, önmagam, sőt a szüleim megértése, a megbocsátás, a negatív gondolatoknak való "Stop!" kimondása és a negatív érzések "megengedése" mellett az alábbi pontokba szedtem össze az egyedülléttel való megküzdés lépéseit:

  • Tanulj meg arra figyelni, ami van, nem pedig arra, ami nincs! Ez a metódus szinte minden élethelyzetedben alkalmazható. A "van" egyébként sokáig lényegtelen lehet - akár az egyedüllét állapotában is. Néhányszor inkább a múlt vagy a jövő fájdalma áll a fókuszban, kevésbé az itt és most megélése. Amikor viszont felismered, hogy a "van" jelen van, akkor elkezdesz "megérkezni". A hálaadás jelentősen tud ebben mindannyiunknak segíteni.   
  • Engedj meg magadnak új örömöket! Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy új "energiák" nélkül nem tudsz sem engedni, sem a sarkadra állva az érdekeidet képviselni! 
  • Porold le a régi barátságaidat! Igenis megélheted az életed! Bár egy bulizós roséfröccs nem old meg mindent - kettő sem - viszont a kapott figyelem, támogatás és megértés rengeteget ad az "oldódáshoz"! Megérdemeld a közelséget, a támogatást és a szeretetet!
  • Válj nyílttá! Mondd ki, amit érzel és amire szükséged van! Ne fogd állandóan vissza magad! Ahogyan Te sem tudsz mindenkit közel engedni magadhoz, úgy Téged sem kell, hogy mindenki szeressen! Akkor meg? Mit veszítenél, ha kimondanál dolgokat? 
  • Figyelj az egyensúlyra! Attól, hogy valamit meg tudsz tenni, még nem biztos, hogy azt Neked kell megcselekedned! (Erről itt olvashatsz.)
  • Tanulj meg nemet és igent mondani! Ha tudsz már magadra igent mondani, akkor képes vagy a Téged gyengítő hatásokra nemet mondani, az erősítőkre pedig igent!
  • Próbáld meg kifejezni az érzelmeidet szavak nélkül is! Kiváló terep erre a szomatodráma. (Erről itt olvashatsz.)
  • Higgy az értékeidben és a tehetségeidben! Kinek kellene Benned hinni? Fontos, hogy tudatosan építs magad köré inspiráló és támogató kapcsolatokat, de egyik sem helyettesítheti az önmagadon való munkát!
  • Alkoss! Mi lenne, ha elkezdenél adni és létrehozni dolgokat? Mit veszítenél, ha elfogadva a veszteségeket és a hiányokat, beindítanál egy "építkezést"?

Amikor alkotok, önmagamat is konstruálom!  

  • Tanulj! Nem lehetséges, hogy az egyedüllét kiváló alkalom arra, hogy befejezz egy iskolát vagy végre valamilyen régi vágyadat megvalósítsd?
  • Nevess! Játssz! Sportolj! A "lerágott csontokon" való kesergés helyett szeresd magad olyan módon, amely a testedet és a lelkedet erősíti!  
  • Ünnepelj! Amit tudsz, ünnepelj meg! Szervezd meg és főzd végig az első nagycsaládi ebédeteket! 
  • Utazz! Egyedül lehetséges ez? Ha már hallottál az egyágyas felárról és belátod, hogy új energiák nélkül nem lehet sem az elfogadásban, sem a kiállásban előrelépned, akkor igen!
  • Imádkozz! Meditálj! A spiritualitás valamilyen szintjére mindenkinek szüksége van. Ha nem tudsz másfelé nézni, mert mindenfelől falakat érzel, "felfelé" még tekinthetsz!
  • Tervezz! Milyen céljaid vannak az idei évre, jövőre és öt évvel későbbre? Kinek kellene tudnia, hogy mi Neked a jó?
  • Kérj segítséget! A tanult tehetetlenség és a gyermekkori traumák neurofiziológiai változásai miatt nem minden csak akarat kérdése! Ha valami nem megy egyedül, lehet információkat gyűjtened és persze szakemberhez fordulnod.

Amit nem osztasz meg, az nem lehet a Tiéd!

pixabay_husvet5.jpgSok évvel ezelőtt, a keresztfiaim édesanyja megjegyezte az egyik közös ismerősünkkel kapcsolatosan, aki fájdalmat okozott nekem, hogy az embert az utolsó útjára - a temetőben - üres szatyorral tolják ki. Tanácsolta, hogy engedjem el a sértést és inkább az örömet válasszam. Megértettem az üzenetet. Ha ezt az igazságot Te is közel engeded a szívedhez, akkor magától nyílsz meg a szeretet felé!

Mit oszthatsz meg? Tulajdonképpen bármit, amivel rendelkezel. Helyesebben csupán azt, amid van és azzal, aki nyitott rá! Bárcsak felidéznéd magadban, hogy milyen jó érzés ajándékozóvá válni és megajándékozva lenni! A hiteles önmagad adása különben a legnagyobb adomány a világodnak!

Amikor leülök a feleségem mellé a kanapéra, és húsz percen át csak rá figyelek, ő pedig rám, húszpercnyi életet ajándékozunk egymásnak. Az a húsz perc sosem tér vissza; időnk megosztása életünk megosztását jelenti, és a szeretet üzenetét közvetíti. (Gary Chapman)

pixabay_husvet.jpgArra nézz, ami van! Azt oszd meg, ami elérhető! Tudom, hogy ez egy nehéz feladat, sőt a származási családodra visszanézve merőben új is lehet, de idővel egyre könnyebb és élvezetesebb! 

Ne félj élni! És kérlek, mondd ezt el nekem is néhányszor!

Boldog Húsvétot!

www.drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu

Ha hiszed, hogy valakinek a cikk a hasznára lehet, oszd meg vele! Köszönöm!

 

P.S.: Április 18-án, szerdán 18 órától "Bátorság és önbizalom" témájában ingyenes előadást fogok tartani Budán a Kulturális Szalonban. Minden érdeklődőt szeretettel várok!

#mind&spirit, #egyedüllét, #önhibáztatás, #megosztani

(Képek forrása: https://pixabay.com)

Hiszek magamban

pixabay_hazaspar4.jpgSok évvel ezelőtt szem és fültanúja voltam egy házaspár beszélgetésének. Az asszony mosolyogva és önbizalommal telve a következőket mondta az éppen morcos férjének: "Mehetsz gyönyörűm bárhova! Nincs a világon olyan nő, aki úgy tudna Rólad gondoskodni, Téged ápolni, Rád főzni és a személyedet kibírni, mint én! Neked mellettem a legjobb, ezt az élet már százszor bebizonyította!"

A hölgy monológjára a férfi, aki Odüsszeuszként valóban tett "felfedezéseket" a házasság melletti párhuzamos világban, egyetértően bólogatott. Később poénosan megjegyezte, hogy ezentúl odahaza nem csak a piszkos munkát szeretné megkapni és azokat, amit a drágasága utál. Erre mind a hárman elnevettük magunkat.

Ebben a blogbejegyzésben azt szeretném Tőled megkérdezni, hogy miben vagy a legjobb választás a párodnak? Mely tulajdonságaid az erősségeid? Ha pedig egyedül vagy, akkor így szólna a kérdés: miért melletted döntsön a jövendőbelid? A témát úgyis felvethettem volna, hogy tudsz-e önmagadban hinni? Lehetséges, hogy akkor könnyebb a válaszaidat megtalálni, ha befejezed a következő mondatot:

A legjobb vagyok Neked, mert...  

pixabay_hazaspar2.jpgHogy tovább csűrjem-csavarjam a kérdéseket, tedd fel visszafelé is: miben legjobb számodra a társad? Talán ezt úgy "lazább" átérezned, ha belegondolsz abba, hogy mit veszítenél, ha ő nem lenne az életedben? Mekkora lelki "fajsúlya" van számodra? Miben hiányozna a leginkább? És mi történne, ha a válaszaidat időközönként - egy kedves érintés kíséretében - elmondanád Neki?

Párterapeutaként tapasztalom, hogy egyes hölgyek semmisnek veszik a férjük munkáját és a családjukért végzett áldozatát. Vannak, akik kifejezetten ellenségesek és rivalizálók ezen a téren. A fordított felállásra szintén számos történetet tudnék felhozni. Néhány férfi úgy gondolkodik a feleségéről - pl. a gyes időszakában vagy akár a megismerkedésüktől számítva -, hogy "semmit sem csinál". Mások állandóan kritikusak vagy éppen érzelmileg követhetetlenek. A negatív példákat - sajnos - a végtelenségig lehetne sorolni... 

Többször lepleződik le előttem - mind magammal, mind a társammal kapcsolatosan -, hogy akaratlanul inkább a negatívumokat keresem vagy látom meg, nem pedig azt, ami miatt szeretem. Amíg viszont a gondolkodásomat nem fordítom meg, addig hinni sem tudok: sem magamban, sem a másikban! Hit és szeretet nélkül pedig mi marad? Az elvárások szajkózása, a csodavárás, a kisebbrendűségi félelmek, a sérelmek és pl. a "lemaradok valamiről" érzés. A különbség tehát óriási!  

Egymás megbecsülése tanulható, ahogyan önmagunké is!

pixabay_hazaspar3.jpgNem mindenki jön olyan családból, ahol a szülei elismerték volna a másik értékeit, használták volna a köszönet szavát vagy kölcsönösen teret és támogatást adtak volna a tehetségnek. Mindez azonban nem indok arra, hogy felnőttként ne próbáljam meg a saját felelősségemet elfogadni. Igenis, én döntöm el, hogyan akarok ezentúl önmagamhoz és a páromhoz hozzáállni! Az pedig, hogy ez nem egy pillanat alatt megy végbe, magától értetődő. Gondolj csak abba bele, hogy egy idegennyelv elsajátítása sem történhet meg gyakorlás és kitartás nélkül!

A hit alapja a döntés. Szerintem, ami még ahhoz szükséges, hogy tudjak önmagamban hinni, az a sikerélmények (pozitív visszacsatolások), a reális önértékelés és az önismeret. A sorból nem hagyhatom ki azokat a személyeket sem, akik bíznak bennem.

Amikor szomatodráma képzésen azt a feladatot kaptuk, hogy járjunk körbe a teremben és kezdjünk el dicsekedni önmagunkkal kapcsolatosan, akkor ez egyikünknek sem volt könnyű. Pedig ha belegondolok, és tedd Te is ezt, akkor mindenkinek magának kell a saját életével a realitások fényében tisztába kerülnie! Amíg nem tudok önmagam mellett dönteni, addig ez a másik mellett sem megy! 

Ráadásként, ha nem hiszel magadban, akkor Istenben sem tudsz! 

Az előző provokatív és részben igaz kijelentéssel, amit a fogadott keresztanyámtól tanultam, arra szerettem volna rámutatni, hogy egészséges emberi alapok nélkül a természetfeletti sem tud az életedben megjelenni. 

Visszatérve a bejegyzés elejére, megkérnélek, hogy gondolkozz el újból az alábbi mondaton és fejezd azt be: "A legjobb vagyok Neked, mert..." Tedd ezt meg azért is, mert amire a figyelmed fókuszál, az fog Benned megerősödni! Ha az értékességed, akkor az! Ha a legjobb tulajdonságod, akkor az! És így, hittel felvértezve kevésbé fogsz majd meginogni, amikor a nehézségek vagy a társad "hullámzása" elér.      

Valamiben Te vagy a legjobb a másiknak! Higgy magadban! 

 

www.drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu

Küldd tovább, akinek a hasznára lehet!

 

P.S.: Április 18-án, szerdán 18 órától "Bátorság és önbizalom" témájában ingyenes előadást fogok tartani Budán a Kulturális Szalonban. Minden érdeklődőt szeretettel várok!

#mind&spirit, #önbizalom, #önismeret, #legjobbként

(Képek forrása: https://pixabay.com)

Nagyböjt másképp

Figyelsz a beszédedre?

pixabay_beszed2.jpgAz egyik hölgy kliensem inspirálta a mostani blogbejegyzést. Feszültségek és kellemetlenségek után eljutott ugyanis oda, hogy jelentős pozitív változásokat észlelt a házasságában. Amikor visszanéztünk a megtett útjára, és összefoglalta a sikerét, akkor a következő eszenciára bukkant rá: képes tudatosan odafigyelni a beszédére, amire pedig a férje elkezdett pozitívan reagálni. Bővebben kifejtve ez azt jelenti, hogy a hölgy nem mindig mindre azonnal reflektál. Van, hogy először lecsillapodik és azután mondja el a véleményét, néha pedig átlép dolgokon, mert belátja, hogy azok nem számítanak. Ugyanolyan őszinte maradt, mint előtte, csak az önkifejezésének a módján változtatott. A sikere abból fakadt, hogy a változással nem maradt egyedül. Idővel a férje, érzékelve a hozzáállásbeli fordulatát, szintén elkezdett a házasságukra jobban odafigyelni... 

Egy ilyen értékes tanulság, aminek csak a rövid összegzését írtam le az anonimitás miatt, erősíti bennem a hitet a családterápiás szemlélet hasznosságával kapcsolatosan. Jöjjön egy másik történet, a sajátomé!

Idén már vártam, hogy jöjjön a Hamvazószerda! Hiszek a spontaneitásban, de abban ugyancsak, hogy az ajándékokra - ahogyan számomra a Húsvét is az - érdemes ráhangolódni. Most a vacsorák elhagyását szántam a lelki felkészülésre. Amikor eljött az első este, akkor több, mint érdekes érzéseket figyeltem meg magamon. Folyamatosan kerestem a konyha "közelségét". Nyitogattam a hűtőszekrény ajtaját, mint egy hülye gyerek, majd üres kézzel visszatérve a nappaliba, folytattam a dolgaimat. A második este volt még kritikus, azután csillapodott bennem a vágy. Ezután tudtam magamban detektálni, hogy pontosan mit érzek. Először úgy tűnt, hogy éhséget, majd jobban megfigyelve észleltem, hogy ez bizony a sóvárgás. Ezután már csak két lépés következett. Az első kérdés azonnal adta magát: "Mire sóvárgok?" Vajon mi után epekedem? Szinte azonnal jött elém a válasz: a szeretetre. Ezután pedig azon kezdtem el gondolkodni, hogy mit jelent nekem a szeretet... 

A böjt, legyen bárhogyan is értelmezve, tudatos lemondást jelent. Számos formája közül most kettőről írtam. A lényege ugyanaz: teret adok arra, hogy megajándékozhassanak.

Egyet hátralépek és hagyom, hogy ne a magam törvénye (szokása, mintája) szerint történjenek a dolgok, hanem "akárhogyan"!

A böjt a vágyaim és az akaratom mögötti mélyebb emberi szükségleteimet is tudatosítja. Pontosan azokat, amelyek korábban nem voltak kézzel foghatóak számomra, azonban mégis áthatották a viselkedésemet. Ezt a folyamatot egyszerűsödésnek vagy tisztulásnak (tisztánlátásnak) ugyancsak hívhatom. A böjt - véleményem szerint - abban szintén segít, hogy megéljem: a kevesebb lehet több. Másként megfogalmazva: attól, hogy valamit nem kapok meg, még lehetek jól! 

Járjuk most picit körül a beszéd általi "böjtöt"! Nekem első blikkre a csendben maradás, illetve a bölcs megszólalások jutnak az eszembe. Ezzel szemben néha mit követek el? Vádaskodom, panaszkodom, sajnáltatom magam és ironizálok. Fontos itt megállni, és feltenni egy kérdést. Mi van, ha ezen negatív "megvallások" mögött olyan emberi szükségletek - "sóvárgások" - bújnak meg, mint például a figyelem "akarása", az elfogadottság kisajtolása, a megbecsülés vagy az autonómia hiánya? 

Lehetséges-e, ha tudatosan odafigyelek a beszédemre, ezzel együtt pedig nyíltan kifejezem azt, hogy mire van szükségem, akkor érzelmileg jobban követhető és szerethető leszek? 

pixabay_buvar.jpgKalandra fel és fedezd fel a felszín alatti világot!

Soha nem fogom elfelejteni, amikor egy búvároktató járt hozzám egyéni konzultációra. Úgy jellemezte a vízalatti világot, mint az egység és a szabadság helyét. Úgy érzem, pontosan ezek az ajándékok várnak Rád is, ha kíváncsian nekikezdesz a tudatos lemondásoknak. Rájöhetsz arra, hogy eddig önmagad elfogadását feltételekhez kötötted, közben pedig a teljesség Benned él! 

Tennél egy próbát?     

 

www.drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu

#mind&spirit, #nagyböjt, #lemondás, #sóvárgás

(Képek forrása: https://pixabay.com)

Önkifejezés szavak nélkül

pixabay_festes2.jpgNem vagyok egyedül, ha azt írom, hogy néha az agyalásból "akadémiai" szintre tudom magam felhozni - pl. az aggódás vagy a hiánytudat tekintetében. Hogy vagy ezzel? Ismerős a szituáció?

Ebben a bejegyzésben arról szeretnék írni, miként tudod a negatív érzelmeidet gyökeres módon megváltoztatni.

Az Egyedül tényleg nem könnyű cikkem folytatásaként most azt vetem fel: mi lenne, ha szavak nélkül, csupán a testtartásoddal próbálnád kifejezni azt, amit érzel? Ha csak arra gondolsz, amikor a másik sofőr bepofátlankodik eléd a sorba, Te pedig lengeted a karod, vagy odahaza csípőre tett kézzel fogadod a párod, mert a megbeszélt időpontra nem ért haza, máris érted, hogy miről szeretnék írni.  

Mielőtt ide elérkeznénk, a zsigerek szintjéhez, nézzük meg kicsit közelebbről a "hagyományos" pszichológia ajándékait!

A verbalitásra (szavakra)  épülő pszichológia rengeteg tud ahhoz adni, hogy pl. megismerje és megértse az ember önmagát, sőt a környezetét. Ha mondjuk a családterápia cirkuláris okságára gondoljunk, miszerint az egyének kölcsönösen egymásra ható rendszerekben élnek, máris árnyaltabban áll pl. egy szülő a gyermeke viselkedésével szemben. Mindez a párkapcsolatra vonatkoztatva a következőként hangozhat "Ha őszintén változtatok, akkor idővel a társam szintén alakulni fog." Aki pedig élete pozitív kivételeit szedi össze és tudatosítja azok faktorait, könnyebben mozgósíthatja az erőforrásait. Ezt a szemléletet - többek között - a megoldásfókuszú terápia adja a kezünkbe. Mennyire előremutató az a kognitív nézőpontváltás is, amikor az ember eljut oda, hogy megkérdezi magától: vajon a másikat milyen fájdalom nyomhatja, hogy így viselkedik velem? A számomra használt és "bevált" irányzatok közül nem hagyhatom ki az Erőszakmentes Kommunikációt sem. Az EMK forradalmasítja a gondolkodásunkat, ha csupán arra gondolok, ahogyan az emberi szükségleteket és érzéseket tudatosítja. Kritika, tanácsadás vagy elutasítás helyett a következő "mintát" tanítja: "Hazaérve rendetlenség fogadott. Szomorú és megtört vagyok. Figyelemre és támogatásra vágyom."

Az előzőekben kiragadott példákkal párhuzamosan azonban tapasztalom azt is, hogy számos esetben pótolhatatlan szükség van a szavakon kívüli tartomány bevonására! Ha valaki pl. meddőségi vagy pszichoszomatikus problémával fordul hozzám, akkor ez sohasem kérdéses. Ilyenkor mindig előkerül a rajzolás, a gyurmázás, egy-két Gestalt feladat és a mindfulness szemlélete. A saját eszköztáram közül az EMDR-ről már írtam korábban, ami szintén nem a szavakkal "operál". A mostani blogbejegyzésem pedig kifejezetten az érzések dramatikus megjelenítését helyezi a fókuszba.

A nem szavak általi önkifejezés fontosságával és gyógyító erejével a családterápiás, valamint a szomatodrámás képzés alatt szembesültem. 

A fájdalom elkerülhetetlen, a boldogtalanság viszont választható. (Tim Hansel)

pixabay_erzelmek.jpgAmikor az előző idézetet elolvastam, akkor a szívem szerint a mondat második felét másképpen fogalmaztam volna meg. Így viszont nyomatékosabb! Igen, felelősek vagyunk a boldogságunkért, illetve a boldogtalanságunkért! Ennek egyik útja, ha az ember az érzelmét felismeri, néven nevezi, átérzi, időnként kifejezésre juttatja, majd elengedi - lsd. a korábbi blogbejegyzést. Az átérzéshez rengeteg segítséget adhat az, ha valaki szavak nélkül, azaz egyáltalán nem a szavakra koncentrálva, hanem az érzései által "kijátssza" magát.

Valamit tudni vagy átérezni (megélni), nem ugyanaz!

Hogyan néz ki az érzések dramatikus megjelenítése? Meg szoktam kérni az egyéni konzultáció során a hozzám fordulót, hogy szoborszerűen jelenítse azt meg, ami benne van. Tehát közösen felállunk, és azt mondom: "Lehetősége van most arra, hogy az érzései alapján (csakis az érzései mentén) "megszobrászkodja" azt, ami a szívében dúl." Ilyenkor a testtartásával - a kezeivel, a lábaival, a fejtartásával, a törzsével vagy akár a mozgásával - fejezi ki az illető az adott érzését. A héten pl. az egyik kliensem leguggolt, magába görnyedt és a jobb kezével eltakarta a lesütött szemeit. Miközben a "szobrászkodása" zajlott, jött rá arra, hogy a mostani érzése, ugyanaz, mint amit gyermekként sokszor átélt, sőt párhuzamot talált különböző, felnőtt élethelyzetekben mutatott viselkedései között. Jöjjön egy másik példa! Valaki egy olyan szobrot formált meg az érzései alapján, amely kívülről úgy nézett ki, mintha az illető nagyon sietne előre. Mégis belülről azt érezte, hogy egy hideg bronz réteg van a bőrén, ami nem engedi őt előrehaladni, hanem "fagyasztja". Érdekes volt a rácsodálkozása, hogy mindez pontosan úgy történik, ahogyan azt az életében a környezete teszi vele...

Általában a dramatikus önkifejezés élményét könnyen bele tudjuk illeszteni az illető élettörténetébe - segítve a megértést és az elengedést. A kapott szobrot sokszor - ráadásként - "életre is keltjük". Különböző lehetőségeket használva játszunk "vele" - a szó legnemesebb értelmében. A gyakorlatok során nemcsak a mozdulatokon van hangsúly, hanem a feljövő érzések kimondására szintén van lehetőség. 

Kedvenc gyakorlatom, amikor nemcsak az itt és most érzése válik "élettelivé", hanem kipróbálhatóvá teszünk egy vágyott érzést (szituációt) is. Megkérem tehát a kliensemet, hogy a pillanatnyi érzésének a megjelenítése és átélése után egy vágyott képbe fordítsa át a "szobrát". Ez ugyancsak rengeteget tud adni!

Amit egyszer pozitívan átélsz, arról minták képződnek le Benned!

Az előző kiemelt gondolathoz eszembe jutott a megbocsátás egyik útja: "Csináld úgy, mintha a sértést már elengedted volna!" Van, akinek ez a bölcs hozzáállás segít az elengedésben

Remélem a mostani blogbejegyzéssel kedvet és kíváncsiságot ébresztettem Benned a szavakon túli világ kipróbálására! Gondolj nyugodtan arra, milyen érzés az, amikor valaki szeretettel megsimogat Téged vagy Rád mosolyog! Nem lehet-e, hogy egy beteg ember kezét gyengéden szorítva és a szemébe nézve beszédesebben vagyunk egymással, mint szavakkal kifejezve? Mi van, ha egy őszinte ölelésben jobban benne van az elfogadás és a szeretet, mint száz szóban? 

pixabay_otthon.jpgA szavak nélküli önkifejezést persze egyéb gyakorlatias módon is megélhetjük. Sok cikk szól pl. az otthonteremtés fontosságáról. Ha csak a kaspókat cseréljük ki, áttologatjuk a bútorokat, veszünk új függönyt, szőnyeget vagy ágytakarót, egy új nappaliban találhatjuk magunkat. Mindezek mellett a sütés, az éneklés, a festés, a zenélés, az ékszerkészítés, a kötögetés, a kertrendezés, ahogyan - többek között - az öltözködés szintén új dimenziókat tud bennünk megnyitni. Miközben pedig a szavak nélküli önkifejezést éli az ember, az életcéljaival kapcsolatosan új nézőpontokat és megértéseket fog kapni!

Lezárásként azt az "iránytűmet" adnám közre, amit sok éve egy francia filmből tanultam meg. A mozi címe nem maradt meg bennem, de az üzenete örök, és folyamatosan vissza-visszatér hozzám:

Aki érez, az egészséges!

Ezt kívánom Neked! Olyan biztonságot adó és támogató közeget, ahol meg tudod magadnak engedni, hogy érezz! És olyan emberré válni, aki mindezt másoknak szintén tovább tudja adni!

www.drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu

 

#mind&spirit, #tnonverbális, #szomatdráma, #önkifejezés

(Képek forrása: https://pixabay.com)

 

Együtt álmodni

Testről és Lélekről - Enyedi Ildikó filmjének ajánlása

pixabay_szarvas.jpgEgyik közeli hölgy ismerősöm többedszerre is megnézte a Testről és Lélekről című filmet - felkeltve így a kíváncsiságomat. Bár vannak fenntartásaim a magyar filmekkel kapcsolatosan, ahogyan persze pozitív példáim, a szabadidőmben azért szívesen kísérletezem ígéretes dolgokkal. Ez történt most is.

Olyan volt az élmény, mintha egy körhintán ültem volna. Eleinte "csikorgott". Szedett-vedett volt és könyörtelenül szögletes, majd egyszer csak minden könnyűvé vált... 

A mozi fő üzenete arra a kérdésre épül, hogy mi lenne, ha kiderülne: van valaki a környezetedből, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint Te? Méghozzá mindketten egymáshoz tartozó szarvasokként jelennétek meg az éjszaka káprázatában? Mi van, ha létezik valahol a lelkeknek olyan síkja, ahol az egység megélhető? Előfordulhat-e az, hogy a pszichénk hamarabb ismeri fel a vonzalmat, mint az tudatosulhatna? Létezhet-e olyan, hogy sorsszerű kiválasztódás?

Számomra felemelőek és elgondolkodtatóak ezek a kérdések! Enyedi Ildikó a művészet segítségével mozdítja ki a nézőit a hétköznapok berögzült sémáiból. Miért ne jöhetnének különleges és egyben rendhagyó találkozások az életünkbe? Miért ne hihetnénk abban, hogy ránk is várnak még nagy pillanatok? Amikor pedig a "felébredés" megtörténik, egy új kezdet indul - ahogyan a film végén...

A mozi zsenialitása nekem abból ered, hogy rámutat az emberi lét egyik alapvető vágyára: jó érzés együtt megélni dolgokat! Valószínűleg ezt veszítjük el a legtöbbször mind a párkapcsolatban, mind a rokoni és baráti kötelékekben, sőt a munkánkban is. Mármint az egységet.

Ez a film a szerelem erejéről szól. Leginkább arról, hogy amit a sors "leoszt", azt fogadjuk el és hagyjuk megtörténni. Az egyik régi kliensem a saját élményein keresztül mindezt a következőképpen fogalmazta meg:

Ha két ember között létrejön a kötődés, akkor nincs értelme már ellene hadakozniuk.  

A mozi kapcsán két történet jött még fel bennem. Az elsőt az egyik kiképző családterapeuta mondta intelemként: "Menjetek bele!" Ezt arra értette, hogy ha a munkában a kompetencia határain belül van az a szituáció, amivel az embert megkeresik, akkor ne hezitáljon, ne ítélkezzen és ne majrézzon, hanem menjen bele. Úgy érzem, hogy ez a bölcs iránymutatás az életem egyéb területeit szintén "eltalálta". Valóban, az emberi sorsot csak a megélésen keresztül lehet "betölteni"! Mennyire igaz ez a párkapcsolatokra! Figyelve a határokra, önbizalommal bele kell menni... 

A másik gondolatom pedig a párterápiás munkámból fakad. Azt látom, ha bármi is történt két ember között, de van arra szándék, hogy keressenek közös érdeklődési pontokat és metszeteket, akkor a legtöbb sérelem feloldható, sőt idővel egy új házasság köttetik meg előttem. Tisztában vagyok azzal, hogy számos esetben a válás egy értelmes döntés, de azzal ugyancsak, hogy jó néhány párnál esélyt lehet adni a tisztázó beszélgetéseken keresztül az újrakezdéshez. Gyakorta elég, ha először csak az egyik fél kezd neki az őszinte változásoknak. Legtöbbször a másik fél a hiteles fordulatot követni fogja!

A sikeres párterápiák egyik közös nevezője tehát az, hogy a házastársak rájönnek: szeretnek együtt lenni, akarnak figyelmet, időt és pénzt egymásra fordítani, sőt meg is találják hozzá a közös "csatornáikat". Hát, igen! Nincs annál szebb, mint egységben "álmodni" az életet! 

Kívánom, hogy átéld! Megérdemled a szerelmet!

 

www.drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu

 

   

#mind&spirit, #tszerelem, #kölcsönösség, #filmajánló

(Kép forrása: https://pixabay.com)