Dr. Domján Mihály pszichológus blogja

mind&spirit

Vezetőként szorongva?!

A túlazonosulás felismerése és elengedése

2018. január 19. - Dr. Domján Mihály

pixabay_manager4.jpgMindenki csak a sikerről és az odavezető útról beszél, de mi van azokkal, akik a csúcsra jutva azt veszik magukon észre, hogy pl. szoronganak? Mennyire ellentmondásos helyzet ez, hiszen a vezetőtől elvárt határozottságtól és motiváltságtól messze áll a gyengeség bárminemű felvállalása. Az elmúlt, lassan 20 évben számos menedzseri székben ülő személynek tudtam pszichológusként segíteni. Tapasztalataimból egy sorozatot indítok el. Első körben a munkahelyi túlazonosulásról fogok írni. Ez egy olyan rejtett motívum, amellyel az üzleti pszichológia területén a legtöbbször találkozom.

A munka világában a kezdeti lelkesedés egyfajta idealisztikus elvárásokat és túlazonosulást jelent.  

Teljesen természetes, mi több a sikerre vezető út attitűdje, hogy az ember azonosul a szakmájával. Kíváncsiságával beleveti magát a munkájába és élvezi azt. Mindez persze nem egy lineáris ösvény, de idővel az elhivatottság és a szorgalom meghozza a gyümölcsét. A piac pedig "beárazza" a lelkes hozzáállást és a tehetséget!

Egyes rátermett emberek azonban "túlnyomják" a kezdeti azonosulást, nem véve észre, hogy például a rutin, a kudarcok adta edzettség és a kiépült kapcsolatrendszer megengedné számukra a "lazább", sőt magabiztosabb hozzáállást. A profi, az hibázhat!

Az előző "feloldó" mondattal a szakmájával és/vagy cégével túlazonosuló vezetők egyáltalán nem tudnak mit kezdeni. Mindent el tudnak képzelni, csak a hibázás lehetőségét nem. Már pedig ők is emberek és tapasztalatom szerint igen kiválóak. Többjüket megismerve írhatom, hogy a családjaikban ugyancsak szerepet vállalnak és becsülettel több színtéren jelen vannak. Az otthonaikban azonban szintén inkább az érzelmi "védekezés" jellemző rájuk, mint az élet élvezete. 

Pszichológusi segítséggel persze meg lehet azt a dinamikát fejteni, ami a túlazonosulás mögött áll. Sokszor azok a múltból hozott félelmek állják útját a "lazításnak", hogy pl. nem vagyok elég jó, kevés vagyok, illetve nem számíthatok másokra. A meg nem becsültség és a bizalmatlanság szintén lehet transzgenerációs örökség. Idővel viszont megérthetővé válik a saját életút, ránézhetővé a fájdalmak elkerülésére "kidolgozott" védekezésrendszer és elérhetővé az emberi kapcsolatok eddig meg nem élt örömforrásai. A bizalom szintén új értelmet nyer. A beszélgetések végére - mindezekkel párhuzamosan - megengedhetővé válik a hibázás, a gyengeség és a kiszolgáltatottság érzése anélkül, hogy a személy sérülne. Ide, erre a pontra pontosan azok jutnak el, akik korábban a munka világában is merték a innovációt, a bátorságot és a elszántságot megélni! Ahogyan tehát az egyik területen sikerre vitték az életüket  - a cégükkel együtt - , úgy ezt az önszeretet és az önelfogadás dimenziójában szintén meg tudják lépni!

Mit jelent a túlazonosulás? Hogyan jelentkezik ez? Vannak olyan vezetők, akik nem tudatosan, hanem észrevétlenül önmagukat a cégükkel azonosítják. Akaratuk ellenére azt érzik, hogy pl. "Én vagyok a Coca-Cola!" Ezt persze most nagyon kisarkosítottam. Könnyebb a túlazonosulást úgy leírni, mint amikor valaki indokolatlanul meg akarja a cégét "menteni" - miközben erre nincs is szükség, hiszen az jól működik. 

pixabay_relax.jpgHa tulajdonosként tekintenék a rejtett túlazonosulással küzdő beosztottjaimra, akkor egyrészről örülhetnék a perfekcionista, éjt-nappalt bent dolgozó személyeknek. Másrészről pedig a felmerülő szorongás miatt - ami ilyen helyzetben nem válogat, hanem van - elgondolkoznék, nem-e csökken a másik kreativitása és rugalmassága, sőt a folyamat végén az elköteleződése, ha nem adok számukra segítséget? A folyamat sajnálatos legvége a kiégés, aminek korábbi lépcsőinél persze a folyamat megfordítható.

Szinte mindegyik kliensem a konzultációink végére megtalálta a munkájához a jókedvét és a frissességét. Mindezekkel párhuzamosan normalizálták (csökkentették) az óraszámukat és többet szántak az egyéni, baráti, valamint családi rekreációira. Mi változott még meg? A helyetteseikre valóságban elkezdték rábízni (delegálni) a megfelelő feladatokat és a lényeg, hogy nekiláttak végre nyíltabban kommunikálni. Itt elsősorban az érzések szintjére, az emberi szükségletekre, valamint a kérdések feltevésére gondolok. Azt a tézist pedig mindannyian el szokták tőlem fogadni, hogy a szorongás konfrontáció nélkül nem tud megszűnni! 

Tisztában vagyok azzal, hogy az előző mondatommal gyorsan "elintéztem" a szorongáscsökkentést. Természetesen számos egyéb módszert be szoktam vetni a cél érdekében, de tapasztalom, hogy a konfrontáció megtanulása nem megkerülhető. Önmagunk felvállalásának elsajátítása mindig izgalmas kihívás!      

A blog végén négy kérdéssel zárnám a gondolataimat - nemcsak a vezetőkhöz szólva:

  • Mi veszítenél, ha "csak" tennéd a dolgod, de nem akarnád a cégeteket megmenteni?
  • Ki vagy Te? Maga a vállalkozás, vagy ott "csupán" a feladatait ellátó vezető?
  • Milyen arányban áll a meghittség és a munka az életedben? Elégedett vagy vele?
  • Milyen ítélet van Benned a semmittevéssel kapcsolatosan? Lenne kedved kipróbálni?

Azzal az attitűddel, amellyel csúcsra jutottál, képes vagy - ha kell, akkor kis segítséggel -  a szerepeidet letisztázni és az önszeretet terén ugyancsak kibontakozni!

www.drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu 

#mind&spirit, #üzletipszichológia, #túlazonosulás, #önbizalom

(Képek forrása: https://pixabay.com)

 

Aggódás a jövőtől

pixabay_oleles.jpgPáran amiatt fordulnak hozzám, mert félnek attól - pontosabban azt vizionálják -, hogy majd valami rossz fog velük (vagy az egyik családtagjukkal/munkájukkal) történni. Egyes esetekben a jövőtől való aggódás olyan méreteket tud ölteni, hogy annak már a mindennapi életvitel látja a kárát.

Érdemes ezekben a helyzetekben pár szempontra rámutatni. Az első, hogy pl. az egyik szerettünk iránti fokozott, indokolatlan és görcsös aggódás mögött önmagunk féltése állhat. Ezt a szituációt a “Mi lesz velem?” ki nem mondott "Egós" kérdése tökéletesen tudja tükrözni. A másokért érzett alaptalan nyugtalanságunk mögött tehát a saját önzésünk is megbújhat 

A következő pont az arra való ránézés, hogy fokozott aggódás esetén egy le nem zárt, esetleg meg nem gyászolt múlt ugyancsak okozhatja a zavart. Ha leegyszerűsítem ez utóbbit, akkor egyesek a múlt fájdalmában élve aggódnak a jövőtől. Így gyakorlatilag a jelen megélése harmadrangúvá és értéktelenné válik a számukra. “Ugyan miben segítene az nekem, ha megtanulnám egy baráti kávézást értékelni? Számít valamit is a biztatás, a megértés vagy egy ölelés?”

Az a válaszom, hogy rengeteget! Hiszen ilyenkor arra lehet ráérezni, hogy nem vagyok egyedül. A nehézségeim ellenére szeretnek. “Piszkosan” ugyanúgy fogják a kezem, mint előtte, és hogy a mosoly - az egymással való törődés mellett - az igazi “gyógyszer”. 

Saját életemben a másokért érzett aggodalmam akkor tudott drasztikusan lecsökkenni, miután rádöbbentem arra, hogy szeretni csak ma tudok. Most! A ráeszmélésem nem görcsösséget adott, hanem lehetőséget és szabadságot arra, hogy a jelenben tudatosan tegyem a dolgom. Van, amikor ez konkrét cselekedetekben nyilvánul meg pl. Pavlova torta sütése, máskor pedig "csupán" a figyelmem és az együttérzésem "eszközeivel" élek.     

Az aggódás kezdete a hit vége; és az igazi hit kezdete az aggódás vége. (George Müller)

Az aggodalom újabb erős "ellenszere" az önbizalom és az embertársainkra való ráhagyatkozás képessége. Ez utóbbi azt jelenti, hogy kiadva a kezedből a kontrollt, rábízod magad pl. egy repülőgépen ülve a pilótákra és a masinát megtervező mérnökökre. Másik helyzetben az aggodalmaid ellenére mégis kimozdulsz otthonról és bízol abban, hogy van pl. a járókelőkben jóság és segítőkészség. Néha a bizalmat tehát meg kell előlegezned, hogy esélyt adhass a jónak! Azzal ugyancsak tisztában vagyok, hogy egyes esetekben ehhez pszichológussal (és pszichiáterrel) folytatott hosszabb együttműködés szükséges.   

pixabay_buddhista.jpgAz aggodalom következő orvossága az alkotókedv. Mit veszítenél, ha felszínre engednéd a vágyaidat? Sőt, közülük egyet kiválasztanál, majd pedig azt kitartóan véghez vinnéd? Mi történne Veled, ha az aggódásaid közepette mégis mernéd a figyelmeddel az alkotóerődet "táplálni"? Ha valamihez, akkor ehhez kell a relaxáció, a meditáció és az imádkozás ajándéka!

Még mielőtt utópisztikusnak tűnnének a gondolataim, az a véleményem, hogy az aggodalom valahol az emberi lét természetes velejárója. Félni szabad! Az azonban nem mindegy, hogy megtanulod-e az érzéseidet szavakkal kifejezni (megosztani) és ezáltal "napfényre" juttatni, vagy hagyod magadban lúgként marni! 

Nem tudsz addig boldog lenni, amíg nincsenek boldog gondolataid!

Ezt az egyszerű megállapítást, ha úgy látod, nyomtasd ki vagy írd ki kis cetlire, és tedd bele a pénztárcádba, esetleg helyezd el az asztalodon. Nálam a konyhában és a fürdőszobatükrön vannak a post-it megerősítő mondatok. Sokat segítenek!

Hidd el, szoktam aggódni, magamat és mást is félteni. Ezek a helyzetek azonban már nem indokok arra, hogy ne higgyek abban: az élet valahogyan a "happy end" felé megy!  

 

www.drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu

 

 

#mind&spirit, #aggódás, #alkotóerő, #bizalom

(Képek forrása: https://pixabay.com)

 

Az akarat edzése lépésenként

pixabay_siker.jpgAz akarattal, mint kifejezéssel számos embernek baja van. Egyesek azért nem szeretik ezt használni, mert szerintük erőlködést takar, így inkább a választást tartják helyén valónak. Mások a döntéssel fejezik ki a mondanivalójuk tartalmát. Számomra az akarat az erőfeszítésre való képességet jelenti, amely igenis benne van a szótáramban, ahogyan a másik két kifejezés.

A lényeg szerintem annak felismerése és elfogadása, hogy van az embernek akarata, más nézőpontból döntési, illetve választási lehetőségre

Mielőtt az akarat "izmainak" edzéséről írnám le a gondolataimat, a tanult tehetetlenségről kell, hogy szót ejtsek.

A gyermek már kiskorától kezdve képes kitartóan erőfeszítéseket tenni, ha a kitűzött irányokat elfogadja, sőt a magáénak érzi. A szülőknek óriási a felelősségük abban, hogy megfigyeljék, mi az, ami valóban érdekli a csemetéjüket, és hogy támogassák is benne. 

pixabay_gyermek.jpgA gyermek akkor érzi magáénak az adott feladatot, ha értelmet és valami jót (eredményt) lát benne - a kapott támogatás mellett. Felnőttként hasonlóan viselkedünk. Akkor fektetünk valamibe időt, pénzt és energiát, ha attól sikert várunk. Ha azonban értelmetlennek tartjuk a komoly munka befektetését, ugyanis kimondva vagy kimondatlanul, de azt hiszünk, hogy eleve kudarcra vagyunk ítélve, akkor jön az ún. tanult tehetetlenség jelensége. Martin Seligmannek köszönhető a fogalom leírása. A tanult tehetetlenség állapotában az ember a múltbeli tapasztalatai alapján már levonta azt a következtetését, hogy bármit is fog tenni, az erőfeszítései nem fognak célba érni, nem lesz sikeres, ezért inkább felhagy a próbálkozással. Úgyis leírható ez a hiedelem, hogy a jövő nem befolyásolható. A múltbeli csalódások és kudarcok tehát "győztek". A valóságban persze lenne mód a változtatásra, de sajnos az illető mégis megmarad a reménytelenség és a passzivitás állapotában...

A tanult tehetetlenség mellett arra ugyancsak rá szeretnék mutatni, hogy a gyermekkori traumák befolyásolják az agyban képződő vegyületek mennyiségét, és megalapozzák a felnőttkori függőségek alapjait. (Lsd. a cikket Dr. Máté Gáborral.)   

Aki a tanult tehetetlenség fájdalmával és a neurofiziológia törvényeivel nincsen tisztában, az azt a valótlanságot állítja, hogy minden csak akarat kérdése. Hazugság! Itt most nem csupán egyes motivációs előadók téveszméire gondolok, hanem azokra a személyekre is, akik nem jöttek még arra rá, hogy a másik fájdalmait és életét úgy kell elfogadni, ahogyan van. 

Lássuk hát az akarat edzésének lehetőségeit azok számára, akik nyitottak erre!

1.. Amikor összegyűjtöttem a mostani blogbejegyzéshez a gondolataimat, akkor az jutott az eszembe, hogy talán kicserélem a Mind&Spirit nevet a következőre: Csináld végig! Miért is? Mert ebben benne van a lényeg! Hacsak valamilyen legyőzhetetlen akadály nem jön Eléd, érdemes az eredeti elhatározásaidban kitartanod! Ez a hozzáállás igencsak erősíteni tudja az akaratod izmát! 

2. Érdemes a céljaidat és az elhatározásaidat nemcsak szavakkal megjelenítened, hanem leírnod is. Könnyebb így hozzájuk ragaszkodnod. Sokszor látom pszichológusként, hogy egyesek semmilyen céllal nem rendelkeznek és csak az őszinte, bizalmi légkör miatt merik ezt előttem bevallani.  

pixabay_futas.jpg3. A tanult tehetetlenségről nem lehet eleget beszélni, hiszen ez a rejtett önátverésekben is meg tud nyilvánulni. Egyesek inkább meggyőzik magukat, hogy semmire sem vágynak, közben pedig az van, hogy nem akarnak magukért tenni. Számomra magától értetődő, hogy az akaratodat nem tudod úgy erősítened, ha nem válsz közben aktívvá! Azt gondolom, hogy a lebetonozott komfortzónádban - velem együtt - Te sem vagy képes az életedet megélni, csak leélni! 

4. Felelősségvállalás. Akármennyire elcsépelt, de nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy alapvetően Te vagy a felelős a saját boldogságodért vagy boldogtalanságodért. Amíg ezt nem látod be, addig a lépések "árát" sem akarod majd kifizetni. Érdemes pici dolgokkal kezdened. Egyszerre csak eggyel!

5. André Kostolany azt nyilatkozta a tőzsdéről - vagy neki lett az tulajdonítva -, hogy nyerni lehet rajta, de bukni kötelező! Szerintem nagyjából ilyen a felnőtt élet is. Az, hogy valami nem sikerül, nézőpont kérdése. Sokszor a kudarcokból lehet a legtöbbet leszűrni. Fontos megértened, hogy nem te magad vagy a csalódás/csőd, hanem mindez Veled és Érted történik. Tudom, hogy néhányszor igen fájóak ezek a "leckék", de a helyzeten mit sem változtat: tisztulás és realizálódás felé halad az élet. Lehet persze az előzőeket nem elfogadni, sőt továbbra is a tagadás és a védekezés mechanizmusát működtetni, ez azonban a későbbiekben sem fog gyümölcsöt hozni!    

6. Amikor életem első könyvével vesződtem, akkor pontosan tudtam, hogy ha nem csinálom végig, ha nem élem meg az írás szülésének a fájdalmait, akkor nem fogom tudni a következőt jobbra csinálni. Bár sokkal több elismerést kaptam és kapok most is, mint elutasítást, de belátom, hogy azokra ugyancsak szükségem van. Ha szélsőségesen szeretnék fogalmazni, akkor azt lehet írnom, hogy az eredményesség előfeltétele az elutasítás! Gyűjtsd hát bátran azokat! Sohasem tudhatod, hogy egy negatív löket, mint energia, pozitívan mit tud Neked adni! Néha ez vált ki másokból kíváncsiságot vagy együttérzést az irányodba!

7. Sokáig belőlem a pszichológia kiirtotta a jutalmazás fogalmát - külön blogbejegyzés lenne ennek a kifejtése -, de mára megváltozott róla a véleményem. Igaz, hogy most inkább már ezt önszeretetnek hívom, de az önjutalmazás kifejezése sem rossz. Azt gondolom, ahogyan mások felé tudok adni és szolgálni, úgy magam irányától sem kell idegenkednem. Ha valóban szeretnéd valamilyen téren az akaratodat acélozni, akkor néha állj meg és engedj meg valami jót magadnak! Az élet szép, és úgyis csak ebből az örömből tud bármi jó kinőni - feltéve, ha annak az a sorsa. Ehhez a megjegyzésemhez az szintén odatartozik, hogy inspiráló személyek nélkül szinte lehetetlen lendületben maradnod!

8. A határidők adása sok bölcsességet rejt. Válás közeli helyzetekben szoktam azt a kérdést párterápiában felvetni, hogy "Mi lenne, ha 6 hónapig elengednék a napi őrlődést - a váljunk vagy nem váljunk témában -, és inkább mindenki csak tenné a dolgát?" A vállalható határidők mellett a a jól felépített napirended is sokat tud használni az akaratod edzésében!  

9. Utolsó előtti gondolatom a következő: ha nem vagy képes pl. leülni tanulni, akkor kezdj neki egy olyan házimunkának, amit a legjobban utálsz! Az akarat fejlesztésében sokat tud az segíteni, ha olyan teendőeket vállalsz fel, amiket nem szeretsz! 

pixabay_kereszt.jpg+1. Végezetül a Mind&Spirit blognévből a Spiritre, azaz a Lélekre is utalni szeretnék. Nem kell ahhoz vallásosnak lenni, csupán felnőttnek, hogy az ember belássa: vannak az életének határai. Sohasem könnyűek, hanem kifejezetten fájdalmasak azok a megtapasztalások, hogy pl. egy társkapcsolatban sem tudok a másik helyett szeretni, elfogadni vagy akarni. Egy szintig hasonló a helyzet az anyagi helyzettel vagy az egészséggel kapcsolatosan. A határok elfogadásához nekem az a belátás segített, hogy nemcsak a magam akarata létezik a világon. Természetesen a saját részemet bele kell az adott szituációba fizetnem, de amit Isten nem épít, az nem épül. 

A nemakarás megélése szintén formáló erővel bír a valódi szándékaim, a szeretetem és az akaratom megtalálásában! 

Korunk ideáljai sokszor a pénzhez, a nagy teljesítményekhez, a státuszhoz és a hatalomhoz köthetőek. Ezek szerint mindenki annyit ér, mint amennyit teljesít. Vannak, akik ebben hisznek. Neked viszont van lehetőséged a saját életedben a meghittség és a teljesítmény arányát "újraírni"!

Élhetsz egyensúlyban! 

 

#mind&spirit, #akarat, #tanulttehetetlenség, #csináldvégig

(Képek forrása: https://pixabay.com)

 

 

 

Szeretem a véletleneket!

Ayurvéda és az EMDR

pixabay_open.jpgNemrégen kezdtem el tanulni egy idehaza még kevésbé ismert pszichológiai, ún. módszerspecifikus képzést. Sokáig azonban - annak újszerűsége miatt - csak távolról tudtam az EMDR-t szemlélni. Több kollégát meginterjúvoltam, mire beadtam a derekam. Érdekelt, hogy valóban igaz lehet-e az, amelyet a kutatók állítanak, miszerint a két testfelünk váltakozó ingerlése pozitív hatással bír a traumatikus élmények feldolgozásában. Mivel a módszer elmélete önismerettel lett testközelbe hozva, így gyorsan kiderült az a számomra, hogy a "technika" hatékonyan működik. Ennek ellenére maradt bennem némi bizonytalanság, amit azonban egy szerencsés "véletlen" feloldott. Ez inspirálta a blogbejegyzésemet. 

Időnként szükséges erősen fogni a kormányt, és vinni egyértelműen egy irányba a csónakot, időnként meg jó elengedni az irányítást és hagyni, hogy a víz egyik vagy másik partra sodorjon. Mert azt is lehet élvezni, amikor jönnek sorra a véletlenek. (Bereczki Zoltán)

Jöjjön először pár gondolat a lazítás könnyen elérhető módjairól! A kikapcsolódás számos formájával megtanultam már az életemben tudatosan élni. Számos feszültség éri az embert, így nem kétséges, hogy annak csökkentését a mindennapi életbe szükséges beépítenie. A mozgás öröme, a természetközelség, az érintés, a zene, a termálfürdőzés, a szaunázás, az időben való lefekvés, a könnyebben emészthető ételek fogyasztása, a nevetés, a baráti "világmegváltó" beszélgetések, az olvasás, az éneklés, a relaxálás, a házi kedvencekkel töltött idő, a társasjátékozás, a filmek, a meditáció, a családi főzőcskék, az imádkozás mind-mind támogatják az egészséges mentálhigiénét. Ezek közé nekem - évek óta - a masszázsok szintén idetartoznak. Egyszerűen szeretek "elnyúlni" és hagyni magam "dögönyözni".

Nemrég egy olyan helyen voltam, ahol többfajta masszázsból tudtam választani. Kis hezitálás után az ayurvédikust választottam. Korábban voltam már ilyenen, de sohasem figyeltem a mozdulatokra. Még mielőtt az Abhyanga masszázsról írnék pár szót, röviden az  EMDR (Eye Movement Desensitization and Reprocessing) lényege következik. Idővel ki is fog derülni, hogy miért!

Ez a pszichoterápiás módszer újból csak egy véletlennek köszönhető. Dr. Francine Shapiro - amerikai pszichológusnő - séta közben szorongó gondolatokkal küzdött. A hölgy észrevette magán, miután szemei spontán módon ide-oda mozdultak, gondolatainak negatív érzelmi töltete jelentősen csökkenni kezdett. A későbbi pszichológiai kísérletekben néhány vietnami háborús veterán is részt vett, akik akkor már hosszú ideje kezelés alatt álltak PTSD (poszttraumatikus stressz szindróma) miatt. Úgy tűnt, amikor arra kérték őket, idézzenek fel egy lelkileg nehéz esemény emlékét, s eközben szemüket ide-oda mozgassák, könnyebb volt visszagondolniuk a történtekre.

Az EMDR 30 év leforgása alatt teljes értékű terápiás módszerré vált. A trauma feldolgozása során a kliens nem „kibeszéli” a problémáit, mint egy klasszikus pszichológusi beszélgetés során - emiatt gyökerében forradalmi a módszer -, hanem felidézi a traumatikus eseményt képpel, érzelmekkel és testérzetekkel együtt, majd a terapeuta kétoldali ingereket ad. Történhet ez például úgy, hogy a kliens szemeivel követi a pszichológus ujjait, aki a kezét szemmagasságban jobbra-balra gyorsan mozgatja. Fülbe adott hang-, illetve kézen és lábon adott érintéses ingerekkel is hasonló hatást lehet elérni. Az ingerlési sorozatok alatt a terapeuta folyamatosan figyel és kérdezi a klienst az átélt élményekről. A feldolgozás végén a páciens a korábbi megterhelő emlékek helyett  megkönnyebbülést hozó érzéseket élhet át (lsd. ezt az angol nyelvű videót). A korábbi zavaró emlékek így már helyesen épülnek be a többi feldolgozott emlék közé és elveszítik zavaró jellegüket.  

Az EMDR rövid bemutatása után lássuk csak, hogy jön ez össze az Ayurvédával! Az Abhyanga masszázs, amelyet nemrég kipróbálhattam és üdítően hatott rám, pár elemében használja azt a technikát, amelyet a modern tudomány a kezünkbe ad. Megérintett, hogy 3000 évvel ezelőtt ösztönösen vagy ki tudja hogyan, "beletették" a masszázsba a két testoldal váltakozó masszázsát. Konkrétan ez azt jelenti, hogy pl. a jobb bokámtól elindult a dinamikus, nyomás jellegű masszírozás, amely először végighaladt a jobb oldalamon a mellkasomig, majd gyorsan "áttért" a bal oldalra és ott folytatódott. Többször voltak a  masszőrnek olyan mozdulatai, amelyek a két testfelet "összekötötték".

Bár tudom, hogy ez előző élményeim teljesen szubjektívek, mégis ott, a masszőr keze alatt jött létre bennem az az összecsengés és "kapcsolódás", aminek a következtében be tudtam az EMDR-t fogadni. Lehetséges, hogy ez a pillanat masszázs nélkül is megtörtént volna, de a szerencsés véletlenek már csak ilyenek: segítenek. A legújabb dolgokról pedig újfent kiderültek, hogy mindvégig velünk voltak!

A véletlenek célja az, hogy előrehajtsanak bennünket sorsunk kiteljesítése felé. (James Redfield)

Szeretem a véletleneket!

https://emdr.hu

 

#mind&spirit, #EMDR, #Ayurvéda

(Kép forrása: https://pixabay.com)

A szabadság 'tánca' a kockázatvállalás

dontes3.jpgKarácsony előtt - "vakon" - 6 példányt rendeltem ebből a könyvből. Tettem ezt azért is, mert évekkel korábban a szerzőről elgondolkodtató cikket olvastam, illetve az egyik kedves hölgy ismerősöm olyan interjút látott az íróval, amit többször megnézett a szívhez szóló tartalma miatt. 

Egy héttel az ünnep előtt kaptam az SMS-t és az e-mailt, hogy mehetek a postára a könyvekért. Nagyon örültem, hogy alig kellett várnom rájuk. A "csavar" az átvételkor jött. Megkérdezték tőlem, hogy valamilyen folyékony anyagot rendeltem-e, mert csöpög a csomag. Kiderült, hogy bár postán maradó volt a küldemény, mégis elázott. A hat könyvből négyet tudtam elhozni, kettő, köztük a sajátom, a reklamáció miatt ott maradt. (Ezúton is köszönöm a postán dolgozó hölgyeknek a segítséget és a korrektséget.) Elengedtem tehát a magamnak vett példányt, és hittem benne, hogy valahogyan majd egy újabb szembe fog velem jönni.

Csupán egy napra rá, hogy elfogadtam az átmeneti "veszteségemet", ajándékba megkaptam a könyvet attól a női barátomtól, aki az interjút látta a szerzővel. Ekkor azt éreztem, hogy se az eső, se a karácsonyi rohanás nem fogott ki rajtunk, sőt: "A döntés" engem is akar. Ennek élményét szeretném most megosztani.

... mindannyian rendelkezünk azzal a képességgel, hogy magunkévá tegyünk egy olyan szemléletmódot, amely lehetővé teszi, hogy áldozat helyett olyasvalakivé váljunk, aki képes virágozni. (Edith Eva Eger (2017): A döntés, Libri Kiadó, 271.o.)

Aki egy mondat után tovább szeretne kattintani, annak csak annyit üzenek: fantasztikus! Részleteiben pedig számos érzelmet megéltem. Az első 20 lap után az a vágy jelent meg bennem, hogy sohase legyen vége! "Bárcsak dupla ilyen hosszú lenne ez a könyv!" Körülbelül a 150. oldalig a szívem a torkomban dobogott. Egy kassai magyar zsidó család deportálását, majd tragikus szétszakadását lehetett nyomon követni. Auschwitz után - sajnos - számos "megálló" következik még a hölgy életében. Hazatérése után férjhez megy, majd újabb veszteségek és bátor döntéseken keresztül Amerikába kerülnek. A szabadság hazájában kezdődik azután az igazi belső harca - a megélt borzalmak feldolgozása. A második 150 oldalt nehezen tudtam olvasni, mert az érzéseim és a "tükreim" bennem is mocorogni kezdtek. A befejező száz oldalban tudtam azután megnyugodni és szembenézni a saját fájdalmaimmal. A könyv vége felé másfél órát ültem magamban és hagytam, hogy a múlt felkavart érzései és a könyv konfrontatív kérdései elcsendesítsenek. Valóban, mit is akarok? Csak imádkozni tudtam és hagyni, hogy a szívemben felvert hullámok úgy legyek, ahogyan vannak.

Dr. Eger, aki jelenleg 90 éves és Kaliforniában él, sallangmentesen, a maga "meztelen" őszinteségével bízza rá az olvasóira a gondolatait. Több évtizedes pszichológusi gyakorlata segíti őt abban, hogy nőként, feleségként, anyaként, nagymamaként és dédmamaként megélt tapasztalatai egy érett, sőt letisztult eszenciaként jelenjenek meg. Ez a könyv így több, mint elmesélés. Sokkal inkább az életigenlés mellett való tanúságtétel szava jut róla az eszembe vagy az, hogy tanítás. 

... egyszerűbb másvalamit vagy másvalakit felelőssé tenni a fájdalmunkért, mint hogy felvállaljuk a felelősséget azért, hogy nekünk kell megszüntetnünk a saját áldozattudatunkat. (310.o.)

Nehéz egy ilyen mély tartalmú és kiválóan felépített könyvről ajánlót írni. Egy részletet azonban ki szeretnék emelni. Miután Edith Eger a testvérével a náci haláltáborokból hazatért Kassára, a szerzett betegségén keresztül megismerkedett a leendő férjével. A házasságkötésen keresztüli jómódba kerülését azonban nem tudta sokáig élvezni. Csehszlovákiában ugyanúgy, mint nálunk, a II. világháború után nemsokkal, a kommunisták átvették a hatalmat. Mivel gazdagok voltak, így egy váratlan pillanatban a férjét letartóztatták. És ekkor jött az a bátor és hittel teli lépése, amelyre nem tudom, hogy képes lettem volna-e. A hölgy megfogta a gyermeküket, karjaiba vette és besétált vele, egyenesen a börtönbe. A foglárnak a szemébe nézett és rámosolygott. A hozzáállásáról a következőket írja: "Nem úgy fogom kezelni őt, mint amilyen most, hanem úgy, mint amilyen reményeim szerint tudna lenni. Úgy beszélek vele, mintha máris birtokomba lenne az, amit akarok." (180.oldal) Levette ezután a gyémántgyűrűjét és átadta neki... Béla, a férje, így tudott megszökni. Újabb fájdalmas veszteségeken keresztül képessé is váltak elhagyni az országot és kezdődtek meg velük a "tejjel-mézzel folyó Kánaán" helyett az újabb kihívás-sorozatuk Amerikában. "... a szabadságban nehezebb reményt és célt találni." (142.o.) - vallja az író.

Pszichológusként szintén sokat tanultam a könyvből. Elsőként az a tapasztalatom erősödött meg bennem, hogy segítséget adni anélkül, hogy valaki korábban ne kért volna, nem lehetséges. Amíg nem ültem a "másik oldalon", addig én sem tudtam azt a megajándékozottságot és felszabadulást megélni, majd továbbadni, mint amire a pszichológia képes.

Nagyon tetszett a szerző szakmaisága. Számtalan esetismertetés van a könyvben: az alkoholizmuson, a házassági konfliktusokon át egészen az anorexiáig. A példák - gondolom - a profi szerkesztőknek is köszönhetően finoman simulnak bele az életút taglalásába és váltják "aprópénzre" Dr. Eger integrált tudását. A "csemege" számomra a következő volt: "Dr. Rogerstől tanultam meg kettőt, a bármilyen terápiás ülésemen használt legfontosabb mondataim közül: Tehát azt mondja,... és Meséljen még." (263.o.)

A könyv a megbocsátással kapcsolatosan pedig tovább formálta bennem azt a gondolatot, hogy az sokkal inkább egy önmagammal kapcsolatos belső munka, mint egy társkapcsolati szinten megjelenő cselekedet.      

- A megbocsátás nem azt jelenti, hogy megbocsát az erőszaktevőnek azért, amit magával tett (...) Annak a résznek bocsát meg saját magában, ami áldozattá vált, és nem hibáztatja magát érte többé. Ha készen áll rá, segíthetek magát végigvezetni a szabadsághoz vezető úton. (386.o.)      

Mindezek után rátérnék arra, vajon miért lett a blogbejegyzésem címe az, ami!

Dr. Eger a saját példáján keresztül tudatosan kapcsolta össze a szabadságot - az elfogadás mellett - a kockázatvállalás szavával. Nekem egy szóban összefoglalva tulajdonképpen ezt adta a könyv. Az olvasás végén ugyanis többszörösen átgondoltam, hogy a múltban mikor és miben tudtam kockázatot vállalni. Ez reményt adott és ad most is. Megerősítette azt bennem, hogy képes vagyok dolgokra! 

Mi lenne, ha Te szintén összeírnád, hogy eddig miben tudtál sikeresen kockázatot vállalni? Ez tudna Neked hitet adni ahhoz, hogy életed azon részeiben is önmagadat, az önmegvalósításodat és az életigenlést válaszd, ahol még híján vagy velük! "... a gyógyulás nem a felépülésről, hanem a felfedezésről szól." (408.o.)

Szeretettel ajánlom ezt a könyvet a figyelmedbe! Készülj fel arra, "merülni" fogsz, hogy azután egyre több területen elfogadóbbá és kockázatot vállalóként törj előre a szeretetben!

Válhatsz felfedezővé!

"Drágám, dönthetsz úgy, hogy szabad leszel." (407.o)

 

 

 

 

pixabay_pezsgo2.jpg

 

Felfedezésekben, örömökben, sikerekben és bátor döntésekben gazdag Új Évet kívánok, szeretettel!

Dr. Domján Mihály

 

 

 

#mind&spirit, #könyvajánló

(Kép forrása: saját)

Rokonom, Pavlova

pav_1.jpg"Pavlovával" először Nigella Lawson műsorában találkoztam. Azt éreztem a tévét bámulva, hogy ezt a tortát meg kell sütnöm. Ha őszinte vagyok, akkor legszívesebben a főzőműsor stábjában vettem volna részt. No, nem a konyhamalac funkció miatt, hanem mert Nigella a képernyőn keresztül - akár tudatosan, akár ösztönösen - olyan légkört teremt, ami engem megnyugtat és feltölt. Sok rész közül, amit ismételten meg szoktam tőle nézni, ez az egyik kedvenc epziódom. 

A következő behatásra vagy egy évet várnom kellett, ez viszont már tettekre sarkallt. A másik brit hölgy, Lorraine Pascale hitette el velem, hogy itt az idő a Pavlova torta "legyártására". A weboldalán keresztül találtam meg a receptet, amit egy az egyben elkészítettem. A végeredmény a kukában landolt, de pozitívan nézve: már a cselekvésnél tartottam. Akkortájt sokat morfondíroztam, hogy megírom neki a tapasztalatomat, de inkább új receptek után kezdtem el kutatni és folytattam a kísérletezést! 

Az elmúlt években több "típust" kipróbáltam. A kihívást eleinte az jelentette, hogy a hab ne essen túlságosan össze, illetve sokáig a hőfokbeli eltérésekkel sem tudtam mit kezdeni (mindenki mást adott meg). Azt gondolom, hogy az intuícióm is segített abban, hogy a nekem szánt receptet megtaláljam. Végül Mary Berry: Desszertek című, karácsonyi ajándékba kapott klasszikusa adta meg a mostani recept alapját, amin viszont jelentősen alakítottam. Paradox, de nem szeretem a nagyon édes dolgokat!

Az eddigi konyhai ténykedéseim között ez az egyedüli torta, ami nem egy könnyen adta meg magát, de legalább gyakorolhattam a motivációim tisztázását! 

A tortasütést nálam a következő tényezők segíti: kíváncsi vagyok a folyamatra, élvezni szeretném a finom ízeket, képes vagyok alkotni, kedvelem a szépet és a minőséget, ugyanakkor szeretném, hogy mások szintén örömüket leljék a végeredményben. Kellő önszeretet nélkül, amit akár "szent önzőségnek" szintén hívhatok, szerintem kár belefogni bármibe is! Kivéve persze azokat a helyzeteket, amikor a felelősségvállalás miatt (azonnal) helyt kell állni. 

Visszatérve "Pavlovához", az előbb felsorolt tényezők mellett az a legfőbb igazság, hogy ebből a tortából nem lehet elég nagyot sütni! Még a "morzsákért" is vetélkedés megy - élükön jómagammal...

pav2.jpgHozzávalók:

- 6 tojásfehérje,

- 150 gramm finomított cukor,  

- 2 evőkanál gyenge ecet,

- 2 kávéskanál kukoricaliszt,

- egy csomag valódi vaníliás cukor,

- 4 dl tejszín,

- friss gyümölcsök.

Mivel az ünnepi menüm borkrémlevessel indult, amihez a 6 tojásnak csak a sárgájára volt szükségem, így már az előző nap jött az ötlet a Pavlova tortához. Az elkészítés menete a következő: sütővel kezdünk, 140 fokra (1-es fokozatra) beállítjuk. Habverővel a tojásfehérjét felverjük, fokozatosan adjuk hozzá a cukrot, az utolsó adaggal az ecettel elkevert kukoricalisztet és a vaníliás cukrot. A habot egy sütőpapírral beborított tepsibe helyezzük - körkörösen. A közepe laposabb legyen. A beállított hőmérsékleten, azaz 140 fokon, egy óráig, normál módon sütjük - inkább szárítjuk. 60 perc után elzárjuk a sütőt és hagyjuk benne kihűlni. Ha ezzel megvagyunk, tortatálra helyezzük. Tetejére felvert tejszínhabot helyezünk, arra pedig bármilyen friss gyümölcsöt. Mivel szeretem az áfonyát, így most ezzel készítettem. Az eredeti verzió, amelyet Anna Pavlova orosz balettművésznőről kapta a nevét, kivivel van díszítve. Forralt borban megpárolt gyümölcsökkel ugyancsak készítettem, de nekem így gusztusosabb és gyorsabb. 

Ausztrália és Új-Zéland egyaránt nemzeti desszertként tekint erre az édességre. Az aussie szlengben “Pav” a neve. Megértem őket, hiszen én is rokonommá fogadtam Pavlovát! Bármikor készen állok a "bevetésre": annyira gyors, egyszerű és finom ez a torta! 

Talán most kedvet csináltam Neked Pavhoz vagy csak egy impulzust adtam ahhoz, hogy élvezd az életet!

Egy biztos: megérdemled a jó dolgokat!

 

P.S.: Köszönöm, hogy többen - Erdélyből is - visszajeleztetek a diós bejglimre. Ami jó és elérhető, annak kár lenne ellenállni!

#mind&spirit, #Pavlova torta

(Képek forrása: saját)

 

 

Te vagy a karácsonyi ajándék!

pixabay_karacsony12.jpgLehetséges ez? Mármint, hogy Te lennél a karácsonyi ajándék?

Mondhatod erre, hogy "igen, annak idején voltam valakinek." Azt is válaszolhatod, hogy "most csak a munkát és a tempót érzékelem, azt kevésbé, hogy mi zajlik körülöttem." Más azt felelheti, hogy "igen, érzem a fontosságom, de... De nem kapok annyit, mint amennyit adok. Nem azzal viszonozzák a szeretetem, mint amivel szeretném." Az persze szintén meglehet, hogy az elégedetlenségedért az egyik családtagodat vagy önmagadat okolod, esetleg a jövődtől várod a csodádat. Azzal a lehetőséggel ugyancsak számolni szeretnék, hogy jól vagy és örömmel éled az életed!

A rövid bevezető után megkérnélek arra, hogy - "masni nélkül" - képzeld el: Te vagy a karácsonyi ajándék! Nekem is!

Mi történne, ha ez bekövetkezve? Azt gondolom, hogy lennének olyanok, akik örömmel tudnának fogadni, mások pedig egyenlőre vagy soha nem kérnének Belőled. Lennének páran, akik felismernék Benned az ajándékot és idővel a mindent jelentenéd neki. Olyan személyekkel szintén találkozhatnál, akik a többszöri "érintkezés" után sem tudnának Veled mit kezdeni, mert lefoglalja őket valami vagy éppen önmagukkal van bajuk. Ajándéknak lenni tehát csalódással és fájdalommal is együtt jár! Ez egy természetes emberi reakció, így kell azt elfogadni.

pixabay_sziv3.jpgMindennek ellenére hogyan válhatsz képessé az esetleges el nem fogadásod elfogadására? Úgy, ha belegondolsz abba, hogy Te sem tudsz mindenkit magadhoz közel engedni vagy szeretni. Be kell azt látnod, hogy az el nem fogadás az élet egészséges része. Másképpen megközelítve: az elfogadásnak van egy emberi határa. Ez különben egy felszabadító igazság! Miért is? Mert ha nem vagy valakinek "csupaszon" elég, úgy "karácsonyi izzókkal felturbózva" sem fogsz kelleni! Akkor meg minek bizonygatni azt, amire egyesek úgysem nyitottak?

Ha nem tud Téged valaki ajándékként kezelni, akkor arra szintén ránézhetsz, hogy miként látod magad! Értékes és tehetséges embernek? Annak, aki bízik magában és ezáltal példát ad másoknak, hogy ők is bízzanak benne? Olyannak, aki mer hibázni, abból tanulni, sőt érte bocsánatot kérni? 

És mi a helyzet a "dózisoddal"? Úgy adod magad, amely zavart kelt vagy egyensúlyt teremt? 

Akkor tudsz ajándékká válni, ha úgy adod magad, ahogy vagy - figyelve a környezetedre! A hangsúly az odaadáson, önmagadon és az együttműködésen van! Először pedig nyugodtan ott kopogtass, ahol szívesen látnak!

Senki sem kéri azt Tőled, hogy a "mindent" tedd bele az életbe. A kevesebb "ajándék" úgyis néha több! Sokkal inkább szabadon és szeretetből add magad! Úgy, ahogyan az a bensődből és a bölcsességedből fakad! De valóban add oda magad! 

Ajándék vagy! Igazi ajándék, csak hagyd abba a tagadást, a kifogások gyártását és az (ön)vádlást! Helyette inkább vállald fel magad és tedd a dolgod! Az pedig, hogy hagyni magad szeretni egy új élmény: nem vitás! Válhatsz azonban kíváncsivá is arra, hogy milyen lehet teljesen odaajándékoznod magad!

Boldog Karácsonyt!

 

#mind&spirit, #karácsony, #ajándéknaklenni

(Képek forrása: https://pixabay.com)

Karácsonyi szembenézés

pixabay_szem.jpgHa akarom, ha nem, a karácsony nemcsak ünnep, hanem egyben tükör is. "Megmér" és visszajelez. Ott tartok, ahol szeretnék? Azok az értékek mentén élek, amelyek számomra fontosak? Elégedett vagyok az utammal? Mire mutat rá a helyzetem? Csak önvédelemmel telnek a napjaim vagy tudom azokat élvezni is?

Az előző kérdéseket - szerintem - pontosan úgy közelíti meg az ember, mint ahogyan azt általánosságban a szituációkkal teszi. Vagy abban hiszek, hogy valami nehéz, vagy abban, hogy kihívás. Ezt a szemléletet a karácsony adta szembenézésre szintén lefordíthatom. Vagy abban hiszek, hogy le vagyok maradva és csak kullogva sodródom, vagy abban, hogy kíváncsian kereshetem és élvezhetem abban a jót, ami van. 

 Fodor Ákos zseniálisan fogalmazza meg ez előbb leírtakat:

Segíts mindennek
olyannak lennie, mint
amilyen úgyis.

Bátorság és önbizalom kell ahhoz, hogy a dolgokat ne osztályozzam, hanem meghagyjam azokat a maguk medrében! Ahhoz szintén bátorság és önbizalom kell, hogy például a karácsonyommal szembenézzek. Miért is? Mert az ünnepeim pontosan olyanok, mint amilyen én vagyok! Ha van bátorságom és önbizalmam, akkor merem bennük a lehetőségeket keresni. Ha pedig nincs, akkor tovább erősödöm abban a hitben, hogy minden olyan ólomsúlyú, elérhetetlen, üres, esetleges vagy éppen "áldozatszagú"...

pixabay_karacsony11.jpgVizsgáld hát felül a hitrendszeredet! Gondolod át, hogy a belső meggyőződésed alapján mit érdemelsz és mit akarsz!

Hiszem azt, hogy első körben megérdemeled azokat a szerető és elfogadó embereket, akik hisznek Benned, sőt inspirálnak! Rajtuk keresztül tud az a meggyőződéseddé válni, hogy megérdemled a szeretetet és hogy Te is szerethess! 

Hát szeress!

 

 

#mind&spirit, #karácsony, #kihívás

(Képek forrása: https://pixabay.com)

Diós bejgli forever

bejgli3.jpgÉveken át nem volt a családunkban a bejglinek nagyon helye, pontosabban én nem ettem belőle. Mindig száraz és tömény volt, így inkább kihagytam. Majd jött ez a recept, a kedvenc szakácskönyvemből, és kíváncsivá tett. 

Nem tudom pontosan, hogy mikortól, de legalább 6-8 éve, minden karácsonyt megelőző vasárnap megsütöm. Úgy vagyok ezzel, mint az "eredeti" lasagne-val: annyira munkás, hogy évente csak egyszer vállalom be. Mégis, ez az egyedüli alkalom kihagyhatatlan. Annyira finom a rengeteg vajtól, a pikáns ízt adó rumtól, a reszelt csokitól és a narancshéjtól, hogy nem lehet nem megcsinálni!

A következő fontos indok pedig az, hogy jó érzés másoknak adni. Főleg olyat, amit "reménykedve" várnak és emlegetni szoktak. Persze tudom, hogy nem egy diós bejgli jelenti a szeretetet és az összetartozást, de szimbolikusan megélhetővé teheti azt!  

Mivel sokszor készítettem már, így több verzióját is szeretem. Amit most közreadok, az a Magyar Konyha legjobb receptjei 1999-es kiadása alapján lesz. Számomra olyan ez a szakácskönyv, mint Julie Powell gasztrobloggernek Julia Child világhírű könyve, amely az 50-es években adta hírül Amerikának a francia szakácsművészetet. Julie & Julia címmel sikeres fim is készült kettejük életéről. Gondolom nem árulok el titkot, hogy szeretem ezt a mozit. Következzen akkor a bejglis recept! 

Hozzávalók a tésztához:

- 55 dkg finomliszt - félfogósat használok, 

- 25 dkg vaj - az írt szeretem,

- 3 tojássárgája - ha lehet, akkor bioterméket veszek,

- 1,5 dl tej - nem "100 évig" eltarthatót szoktam választani,

- 3 dkg élesztő,

- 0,5 dl rum - vagy több.

- 8 dkg cukor - többfajta van itthon,

- kevés só, hogy az ízek kiemelődjenek. 

Előző nap kell összegyúrni a hozzávalókat és hűtőben pihentetni másnapig. Azzal kezdek, hogy korábban kiveszem a tejet és a vajat a hűtőből, mert úgy könnyebb velük dolgozni. Az elkészítés a következő: a lisztet a vajjal összemorzsolom, majd a tojás sárgájával, a tejben megfuttatott élesztővel, a rumban feloldott cukorral és a pici sóval összedolgozom. A végén géppel át szoktam dolgozni. (A fel nem használt tojásfehérjéből Pavlova tortát is lehet készíteni.)

Mivel a családunkban a többség nem szereti a mákot, így mind a 4 rudat diós töltelékkel készítem el. Az alábbi adagok ezért így lesznek megadva. Aki a mákosat is ki szeretné próbálni, az mindennek a felét vegye.

Hozzávalók a töltelékhez:

bejgli2.jpg- 24 dkg cukor,

- 40 dkg darált dió,

- 2 dl tej,

- 10 dkg mazsola,

- 4 evőkanál sűrű baracklekvár - mással is kipróbáltam már és jó,

- 2 narancs reszelt héja - a fehér hártya nélkül,

- 6 dkg reszelt csokoládé - most étcsokit tettem bele,

- 1 dl rum.

Mindent összekeverek, majd a felforrósított tejjel leöntöm. Átdolgozás után hűtőbe rakom - másnapig.

Következő nap négy részre osztom a tésztát. Lisztes deszkán vékony, nagyjából téglalap formát nyújtok. Többször lisztezem mindkét felét, majd a töltelék negyedét betöltöm. A rudak végét késsel megigazítom és sütőpapíros tepsibe teszem. Ha mind a négy kész van, akkor egy simára kevert tojással bekenem a tetejüket. Egy óra pihentetés után újból megkenem, majd jöhet a 180 fokra előmelegített sütő - 60 percig. Ha nagyon gyorsan barnul, akkor sütőpapírral letakarom.

Attól pedig ne félj, ha egyik-másik rúd megrepedezik. Az íz győzni fog! Egy dolgot ugyanis biztosan tudok garantálni: el fog fogyni! És kell ennél több?   

Az ételnek hatalma van. Ez a hatalom inspirál, ámulatba ejt, sokkol, izgat, gyönyört okoz és megérint. Arra is képes, hogy nekem és másoknak örömet okozzon. (Anthony Bourdain)

 

     

#mind&spirit, #bejgli

(Képek forrása: saját)

Karácsonyi szanálás

beka2.jpgKarácsonnyal kapcsolatosan inkább egy tréninget kellene ajánlanom, vagy mondjuk pszichológusként könyvet, korosztály szerinti gyermekjátékokat, esetleg a "Vegyél magadnak is ajándékot!" szlogent. Ez utóbbit azért ne hagyd ki! Most azonban arra szeretném felhívni a figyelmed, hogy kezdd el a rég nem használt dolgaidat továbbadni. Szinte hallom erre az azonnali választ, hogy "Pont most, amikor annyi mindent kellene még karácsonyig elintéznem?"

Segítek. Elég, ha csak egy olyan tárgyat találsz, ami a múlthoz köt és számodra valamilyen negatív emléket rejt. Némely régi fotó, eszköz és "szuvenír" segítheti az integrálást, valamint az emlékezést. Vannak azonban olyanok, amelyeket itt lenne az ideje elajándékoznod, kiszanálnod vagy olcsón eladnod! 

Amíg bizonyos tárgyak a jelenedben "tartják" a múltat, azaz birtokolják a teret, addig nincs meg az újnak a tényleges helye! Ha vágynál fordulatra, akkor fogadd el, hogy a helyteremtést Neked kell megcselekedned! 

Konkrétan mire gondolok? Talán itt az ideje, hogy vegyél egy új hálószobabútort, szőnyeget, táskát vagy egyáltalán nekikezdj a gardrób kitakarításának. Lehet, hogy a régi leveleidet lenne érdemes elégetned, esetleg egy új otthont keresned vagy azt a pulcsit/inget/sálat továbbadnod, amit az ex adott Neked.

Nekem évek óta az a bevált módszerem, hogy van a spájzban egy nagy reklámszatyor, amibe folyamatosan teszem bele a szanálandó régi "tárgyakat". Pontosabban, ha veszek bármiből újat, akkor egy régebbin túladok. Vagy kettőn... - függetlenül az értékétől. Emlékszem, hogy egyszer egy márkás fürdőnadrágon mennyit hezitáltam, pedig csak néhányszor vettem fel. Két sóhaj után mégis ment a spájzos "átmenti szállására".

Általánosságban azt tartom meg, ami örömet okoz, jó emlékkel bír, amit szeretek használni. Amikor ezt először csináltam végig, majdnem belepusztultam, most viszont már szokásommá vált. Olyan ez, mit egy méregtelenítő léböjtkúra, csak ez egészséges, az pedig kárt okoz! (Az életmódváltásban hiszek, nem pedig a pár alkalmas csodákban.) 

pixabay_kari.jpgÉs hogy jön mindez össze a karácsonnyal? Visszakérdeznék: van-e értelme a "Dunára vizet hordanod"? Ugye, hogy nincs! Az új ajándékoknak (személyeknek, élményeknek, tárgyaknak és lehetőségeknek) először helyt kell teremtened. Olyan szintűt, amelyet megérdemelnek! Előtte tehát nem kérdéses a régi "ajándékok" kézbe vétele és az azokkal való őszinte számvetés. Így tudsz az elengedésig eljutni és újból megajándékozhatóvá válni - érzelmi szinten is.

Azt kívánom karácsonyra, hogy válj megajándékozhatóvá, hiszen megérdemled az új örömöket!  

A múltat pedig engedd el, már nem ott élsz!

 

    

#mind&spirit, #karácsony, #elengedés, #megérdemlem

(Képek forrása: https://pixabay.com)