Dr. Domján Mihály pszichológus blogja

mind&spirit

Miért maradunk benne a gyengítő kapcsolatokban?

2018. május 17. - Dr. Domján Mihály

pixabay_veszekedes2.jpgHa annak ott van az ideje, akkor át tudod az emberi kapcsolataidat világítani! Képes vagy szembenézi azzal, hogy valaki Téged gyengít vagy erősít! 

A másik fontos szempont pedig az egyensúly kérdése. Hogyan alakul az egyes kapcsolataidban az adás és a kapás (viszontadás) aránya?

Szerintem néha megkerülhetetlenné válnak ezek a tisztázó kérdések! 

Még mielőtt válaszolnék a bejegyzés címére, le szeretném azt szögezni, hogy senki sem ideális - a kezdeti "lila ködöt" leszámítva. Azaz sem Te, sem én, nem vagyunk tökéletesek, hanem csupán emberek. Az tehát, hogy egy párkapcsolatban idővel ki fog az a másikról derülni, hogy vannak negatív tulajdonságai, nem kérdéses. Másképpen megfogalmazva: bizonyos fokú csalódás nem megkerülhető. Ennek elviseléséhez önbizalom, tudatos döntések, egyéni és közös célok, sőt egyéb erőforrások is szükségesek. A sorból nem hagyhatom ki, hogy megtanulhatsz a jóra fókuszálni és azt megbecsülni! Minden kapcsolatnak megvan tehát az "ára", amellyel minden rendben van, ha összegészében az "egyenlet" végeredménye a kölcsönös megelégedettség.

De mi van akkor, ha már régóta gyengít engem egy kapcsolat vagy az adásban (áldozathozatalban) magamra maradtam? Vajon mi "ragaszthat" bele ezekbe a szituációkba?

pixabay_veszekedes3.jpgElőször is talán azért maradok benne a régen "lefőtt kávéban", mert van valamilyenfajta hasznom belőle vagy mert két rossz közül az a jobb. („Egyedül? Együtt?”) Lehetséges, hogy a nyereséget a pénz jelenti, de adhatja a társadalmi státusz is.

Szintén haszon lehet az, hogy van valakim, aki fölött "anyáskodhatok" vagy akitől éppen függhetek, és így nem kell önmagammal - a saját ürességemmel, a bukásaimmal, sőt csalódásaimmal - szembenéznem.

A csodavárás a következő marasztaló tényező. Vannak tehát olyan személyek, akik abban reménykednek, hogy majd a párkapcsolatukban "csoda" fog történni. Megszállja a másikat például az ihlet és elkezdi benne a nőt/férfit tisztelni. Bizonyos szituációkban ezt hívatjuk "reménytelen reménynek"...

A „nem kapott még eleget” mellett a tudattalan „vezeklés” szintén marasztaló tényező lehet egy gyengítő kapcsolatban való maradás mögött. Mindezek hátterében elakadt gyász, céltalanság és magány bújhat meg.

Mások pedig azért maradnak benne a rossz párkapcsolatban, mert odahaza azt tanították nekik, hogy minden kapcsolat működőképes. Egyesek ezt hozzák otthonról. Ezek szerint a nő feladata, hogy mosson, főzzön, vasaljon, gyereket neveljen, „gombkitűzőként” ott díszelegjen a férje „zakóján”, természetesen még pénzt is keressen, mindazok után pedig tűrje a sorsát. A férfi oldaláról ezt az "örökséget" a reggeltől estig történő munkavégzés jelentheti - a pénzkereső "biodíszlet" szerepében...

Az önmagamért való kiállásomat gátolhatja még a megküzdéstől való félelmem és az önbizalomhiányom. Vannak ugyanis olyan személyek, akik nem tudják az életüket önállóan elképzelni, mert vagy nem látják magukat egyedülállóként életképesnek, vagy az a hiedelmük, hogy ők már úgysem kellenének másnak. Persze nem is tesznek magukért semmit, mint például önálló bankszámla nyitása, saját baráti kör működtetése, rokoni kapcsolatok ápolása, munkavállalás, továbbtanulás, hobbi, erőforrások feltérképezése, életmódváltás, szakember felkeresése.

Újabb személyek pedig a nőiességüket láncolják oda a párjukhoz. „Ha nincs férjem, akkor megszűnök nő lenni?!” Ezek az emberek inkább szenvedve benne maradnak a párkapcsolatukban, és nem kímélve sebzik magukat, minthogy felnőnének. „Megéri” tehát az nekik, hogy ők „nők”, illetve az is, hogy például nem kell egyedül aludniuk vagy éppen a mindennapi dolgokban dönteniük. Az urak oldaláról hasonló a dinamika.

A rossz kapcsolatban való bennmaradás mögött lehet még egy olyan, az előbbiekkel összefüggő tényező, hogy nem mer valaki az érzéseiben bízni. Az, hogy egy kapcsolat erősít vagy gyengít, azt nekem kell éreznem, nem pedig az anyámnak, a barátaimnak vagy a szomszédomnak. Megkerülhetetlen tehát, hogy én mit érzek? Ha valakinek az előbb leírt hasznok nem elegek, akkor válaszolhat a következő kérdésekre: Mi a jó nekem abban, ha azt hiszem, hogy van egy férjem (feleségem) és egy családom? Érzelmileg van-e egyáltalán férjem (feleségem)?”. Néha bizony nehéz ezekre őszintén válaszolni. Az önmagamban való csalódásnak a felismerése egyáltalán nem egy könnyű műfaj, hát még az esetleges anyagi-lelki csapdahelyzet beismerése! Könnyebb ugyanis egy rossz párkapcsolatban a másikat az elvárásokkal nyomasztanom, mint a saját eszköztelenségemet, a felnőttségem hiányát és a múltban okozott hibáimat belátnom. A bent maradás mögött – ráadásként – egy erős bűntudat szintén meghúzódhat pl. "Nélkülem biztosan visszazuhanna az alkoholba!"

pixabay_veszekedes.jpgVégeredményben az időhúzás is több szinten válhat „nyereséggé” – akár bevallja ezt valaki, akár nem. Persze tudom, hogy mindenfajta váltás (válás) újabb stresszel és veszteségekkel jár! Fokozottan igaz ez a párkapcsolatokra - nem beszélve a gyermekek szempontjaira!

A gyengítő kötelékekhez való ragaszkodás újabb "anyaga" lehet maga a harag és a gyűlölet. Pár paradox, de a tartós negatív érzelmek "cseréje", azok sebző jellege ellenére szintén "ragasztanak". Egyes kapcsolatokban - sajnos - a kölcsönös "öldöklés" adja az "intimitást".

Mindezek után merre indulhatok el?

Talán az első lépés, hogy visszatalálok önmagamhoz, elfogadom, aki vagyok és teszek az önbizalmamért!   

Megérdemled, hogy szeress és szeretve legyél!  

Belegondoltál már abba, hogy konkrétan milyen életre vágynál? Nem arra szerettem volna rákérdezni, hogy mit nem akarsz, hanem hogy pozitívan mit kívánsz magadnak?

Bármilyen élethelyzetben legyél, a saját identitásod erősítése nagyon fontos! Ha viszont továbbra is csak egy kizárólagos kapcsolat/munka köré építetted az életed, akkor sokkal sebezhetőbbé és védtelenebbé teszed magad! Mi lenne, ha az elkövetkezendő hetekben "leporolnád" a régi kapcsolataidat és újakat teremtenél? Mit veszítenél, ha alkotójává válnál az életednek? És mi lenne, ha megtanulnál engedni a kapcsolataidban? Amit meg lehet javítani, azt érdemes megpróbálni!

Hogy vagy most különben? Lehet, hogy azt válaszolnád, hogy több téren tehetetlenséget élsz meg. Őszintén sajnálom ezt. Mindezek mellett azonban rá tudnál-e arra nézni, hogy számos síkon hozhatnál időszerű döntéseket? 

Kezd el ott és úgy "alkotni" az életed, ahol vagy, amelyre eszközöd és lehetőséged van! Adj magadnak új "engedélyeket" az örömökre és a lelki békére! Mi lenne, ha azokba a kapcsolatokba pedig, amelyekben már most erősödsz, jobban "beleengednéd" magad és élveznéd? Ahol pedig gyengítést érzel, ott mernéd először az őszinteséget és a békét választani?

Amíg nem szereted magad, addig van-e annak a követelésnek létjogosultsága, hogy Téged szeressenek?

pixabay_gyermek.jpgHiszem azt, hogy megtanulhatsz magadra igent mondani, ami egyenlő azzal, hogy bizonyos dolgoktól elbúcsúzol, választod az elengedést és mersz nemet is mondani!

Ha pedig a kezeid üressé válnak, képes leszel új ajándékok befogadására!

Mondj magadra igent, hogy az élet, szerencsés esetben a párkapcsolatod is visszaigazolhasson! 

 

www.drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu

Köszönöm, ha megosztod a bejegyzést!

#mind&spirit, #válás, #elengedés

(Képek forrása: https://pixabay.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://drdomjan.blog.hu/api/trackback/id/tr4013944326