Dr. Domján Mihály pszichológus blogja

Mind&Spirit blog

Játszmatündér, elég volt Belőled!

Játszmáink felismerése és oldása

2018. augusztus 26. - Dr. Domján Mihály

insta26_1.jpgA téma kibontása előtt röviden az intim kapcsolat fogalmáról. Erről akkor beszélhetünk, ha a a saját oldalamat nézve megengedem a másiknak, hogy belém láthasson. Elmondom, feltárom és bevállalom, hogy mit gondolok és mit érzek.

Az intimitás tehát megengedi a betekintést, ami számos esetben - "melléktermékként" - előhívja a kölcsönösséget. Ez azt jelenti, hogy az őszinte énközlésemre a másik fél elkezd megérteni, velem együtt érezni, sőt elindulhat az elfogadás útján. Mindezek mellett persze az is megtörténhet, hogy kinevetve eltapos vagy megmondja a frankót. Az intimitás "veszélye" tehát az, hogy a „fagyi visszanyalhat”. 

A játszmák csapdák, amelyek sokszor gordiuszi csomóknak tűnnek, és valahol azok is.

Az intimitás ellentéte a játszma. A lényege, hogy ebben egy csepp szeretet sincs. Sajnos! Játszmáink által a saját élethelyzetünket és a hiedelmeinket erősítjük meg, sőt egyben elkerüljük a szembesülést a valósággal. A játszmákban csak veszíteni lehet és ez kizárja az intimitást!

Stephen Karpman [1] kialakított egy egyszerű diagramot a játszmák elemzésére. Szerinte az ebben lavírozó emberek mindig belépnek a következő megterhelő szerep egyikébe:

  1. Az Üldöző olyan valaki, aki lenyomja a többi embert és lekicsinyli őket. Az Üldöző a másikat legyőzöttnek és nem rendben levőnek tartja.
  2. A Megmentő úgy néz a vele szemben állóra, mint aki nincs rendben és gyenge. Úgy reagál a másikra, mintha ő jobb helyzetben lenne és a partere nem tudna önmagán segíteni.
  3. Az Áldozat számára önmaga az, aki legyőzött és nem jó.

A gyakorlatban megtörténik az, hogy az Áldozat bevonz egy Üldözőt, aki eltapossa őt, és üldözőbe veszi. Kereshet magának egy Megmentőt is, aki bár segítséget ajánlj neki, de tovább erősíti a hiedelmét: „Egyedül nem vagyok képes megállni a lábamon.”

Mindhárom drámaszerep hiteltelen. Az emberek ilyenkor inkább a múltra reagálnak, nem pedig az „itt és most”-ra. Régi sorskönyvi stratégiákat használnak, amelyek mellett gyermekkorukban döntöttek vagy a szüleiktől vettek át. Általában, ha valaki játszmázik, akkor az egyik pozícióban kezd, és azután átkapcsol egy másikba.

Első olvasatra – az előbb leírtak – sokszor nehezen emészthetőek, de mégis igaznak tapasztalom őket. Házastársként, szülőként, gyermekként vagy munkatársként éppúgy lehetek Üldöző, Megmentő, mint Áldozat. Kívülről tűnhet egyébként hasonlónak pl. a Megmentő szerep és az őszinte segítés. A valóságban azonban mégis óriási az eltérés! A játszma kizárja a kölcsönös szabadság, az elfogadás és a szabadon „áramlás” érzetét. A játszmákban egy csepp bizalom sincs! Ilyenkor az emberek nem önmagukat adják, hanem egy felvett szerepet játszanak el - a hiedelmeik mentén. Jellemző még ezekre a kapcsolatokra a fölényeskedés, és a figyelmet kikövetelő magatartás.

pixabay_madarak.jpgA játszmák leépítésére akkor van lehetőség, ha segítséggel rájönnek arra a (család)tagok, ahogyan azt maguk között elindítják. Mindig van valamiféle horog, „csali”, ami aktiválja a múlt megkövesedett szerepeit. Ezek olyan "bakelitlemezek", amelyek közül valaki egyet "feltesz", majd pár perc múlva elindul az ordítozás. Igaz ez annak ellenére, hogy már az elején mindenki tudja, hogy itt bizony előrelépés nem várható....

A játszmák leépítését az ugyancsak segíti, ha a felek fel merik egymás előtt vállalni az őszinte félelmeiket. Pl. „Félek attól, hogy nem vagyok Neked tökéletes.”; "Attól tartok, hogy nem számíthatok Rád!"; "Zsigereimben rettegek attól, hogy kiderül, kevés vagyok!" Nagy bátorság kell a félelmek, a szégyenek vagy akár a szomorúság kimondásához, de ezek nélkül biztosan folytatódni fog az erőfitogtatás, valamint a fájdalom okozása. 

Annak belátása ugyancsak segíthet, ha a konfliktusokra merőben új nézőpontból kezdenek a felek tekinteni. Hasznos annak megértése, hogy sok esetben a veszekedések egyfajta tiltakozások a meghitt kapcsolat megszakadása ellen. "Ha anyázunk, akkor legalább együtt vagyunk!"

Mi lehet a kiút a játszmákból? 

Az elengedés főbb szabályai, amit az eddigi munkám alatt leszűrtem, azok a következők:

  1. Ne a másikat akarjam megmenteni, hanem önmagamat!
  2. Ne a másikat hajtsam a „jó” út felé, hanem én lépjek rá!  
  3. Hagyjak abba mindenfajta hibáztatást! 
  4. Ne az áldozat arcát kutassam magamban, hanem kezdjek el az önbecsülésemért tenni!
  5. Ha áldozatnak érzem magam, akkor gondoljam át, miben vagyok én agresszor (saját magammal vagy másokkal szemben)!
  6. A hatékony őszinteséghez tőlem telhető szeretet és normál hangnem szükséges.
  7. Vállaljam tudatosan a másik előtt a félelmeimet, a haragomat, a szomorúságomat, a szégyenemet és az örömeimet!
  8. Ne az igazság bajokságán akarjak harcolni, hanem keressem az együttműködést!
  9. Térképezzem fel, hogy mitől működök jól, mik az igényeim és tegyem azokat nyílttá!
  10. Mélyedjek el az önmagamnak és a másiknak való megbocsátásban!
  11. Kezdjek el a szavaimra tudatosan odafigyelni!
  12. Lelkileg adjak szabadságot a másiknak, hogy önmaga lehessen! (Lelkileg engedjem el.)
  13. Tanuljam meg a másik békén hagyását!
  14. Keressem azok társaságát, akiken keresztül szeretetet és elfogadást érzek!
  15. Jó szándékkal szinte minden ember rendelkezik, merjem ezt feltételezni!
  • Judit több év után - segítséggel - a következőkre jött rá: „Annak idején Megmentőként mentem hozzá a szenvedélybeteg férjemhez. Az elhagyott apámat, az Áldozatot láttam a másikban, akit természetesen meg akartam gyógyítani a betegségéből. Férjem persze nem tudta ezt elfogadni, hiszen „apámként” nem tudott funkcionálni. Így azután üldözni kezdett, és Áldozattá váltam. Sokáig egyébként jó volt vele a szex. Ezért tartottam el, és bírtam ki vele az éveket. Rá kellett jönnöm, hogy köztünk soha semmilyen szeretet sem volt! Csak használtuk egymást, de nem láttuk a másikat.” 
  • Rebeka két évvel, a „sikertelen” párterápia után egyéniben a következőt mondta: „Rájöttem, hogy amióta nem akarom a férjemet megmenteni, azóta jól vagyok. Korábban mindig őt próbáltam istápolni, amitől persze totál szét voltam esve. Akkor sem működtünk jól, csak a látszat volt más. Jelenleg odafigyelek magamra, és jobban vagyok. Ahogyan erősödöm, ő úgy gyengül. Ez persze már nem hat meg, azaz ő élete. Elengedtem. Mindenki vállalja a felelősségét, és kész!”
  • Amikor valaki segítséget kér tőlem és már kiépült közöttünk a bizalmi kapcsolat, akkor - ha úgy alakul - a humort sem hagyom ki a beszélgetésből. Néha pont ez kell ahhoz, hogy a probléma „halálos” jelzője eltűnjön. Önmarcangoló hölgyeknek tehát van, amikor jó kedvűen azt találom mondani, hogy „Ismerek a problémájára egy tuti megoldást! Menjen (újból) férjhez, és már két hét múlva mártír lesz!” Általában ezen egy jót derülünk és folytatjuk a közös munkát. 

(Az előzőekben a neveket nem csak kicseréltem, hanem a teljes anonimitás céljából több szituációból gyúrtam össze a történeteket.)

Maga az intimitás, az egyenrangú kapcsolatban való létezés nem könnyű azoknak, akik korábban csak a játszmák, a megfelelések, az álarcok és a sodródás folyamában éltek. Az „egyszerű” beszélgetést például ugyanúgy tanulni kell, mint a főzést. Legtöbbször a fordulat - a védekezés feladása - csak akkor indul el, miután valakin keresztül valóságosan átélem, hogy a hibáimmal együtt szeretve és elfogadva vagyok...

Ítélkezés helyett véleményt mondani, parancsolgatás helyett társnak lenni, hangoskodás helyett normál hangnemben beszélni, elhúzódás helyett a másik elé állni, bezárkózás helyett az önátadásig jutni, illúziók erőltetése helyett lemondani az ideálisról, áldozat-szerep sulykolása helyett élvezni azt, ami már most jó: egyáltalán nem könnyű leckék.

pixabay_onbizalom3.jpgVannak receptek, de lélekkel benne kell ahhoz lenni, hogy a kellemes íz „kifőjön”. Meg kell érte küzdeni, ugyanakkor teret is adni/hagyni arra, hogy a jó dolgok megtörténhessenek!

Azok, akik eljutottak ide, a következőt szűrték le: "Adom magam - ha kellek, ha nem."

Persze, hogy kellesz! 

www.drdomjan.blog.hu

 

Az Instagramos üzeneteim pedig itt olvashatóak:

www.instagram.com/dr.domjan

 

(Képek forrás: pixabay.com) 

[1] Ian Stewart, Vann Joines: A Ta-Ma, Grafit Könyvkiadó, Budapest, 225-226. o.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://drdomjan.blog.hu/api/trackback/id/tr1113944466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.