Dr. Domján Mihály pszichológus blogja

Mind&Spirit blog

Generációs veszteségeink

2018. szeptember 17. - Dr. Domján Mihály

pixabay_unalom.jpgPolcz Alaine pszichológussal és íróval még a halála előtt láttam egy érdekes interjút, ami számomra azóta is aktuális. A tanatológia - a gyász, a halál kutatásának - itthoni úttörője, a Magyar Hospice Mozgalom életre hívója és egyben a gyermekpszichoterápia ikonikus alakja az ominózus riportban arról beszélt, hogy egy nemzetből 90 év alatt "ürülnek ki" a veszteségek. Véleménye szerint ennyi idő - egy emberöltőnyi - szükséges a feldolgozáshoz. Számomra ez a fajta vélekedés - annak tudományos igazoltsága vagy hiánya ellenére - megfogott, illetve rögtön fejben visszapörgettem a 90 évet. Bár nem vagyok történész, de magamtól is számos tragikus eseményt fel tudtam sorolni. Beláttam, hogy az elmúlt egy évszázad alatt valóban mennyi minden megtörtént velünk! 

A mostani blogbejegyzésemet az egyik családi-baráti közös ebédünk inspirálta. Azt éreztem, hogy megfulladok, ha még egy politikai kommentálást végig kell hallgatnom. Az étkezés, amire egyébként a konyhában több órán át készültem, szinte csak "vivőanyag" volt, amíg házigazdagént le nem állítottam a "parlamentünket". 

Adódik számomra egy régi-új kérdés, mi történik velünk magyarokkal?  

2011-ben Debrecben rendezték meg az éves Családterápiás Vándorgyűlést. Ott hallottam előadóként Losonczi Ágnes Széchenyi-díjas szociológust és társadalomkutatót. A család oldaláról közelítette meg a témáját, amelyről könyvet is írt: Sorsba fordult történelem címmel. Számomra nagyon érdekes volt, ahogyan ez az tudományos anyag megszületett! A tanulmány 70 budapesti, középosztálybeli család sorsát kísérte figyelemmel - három generáción keresztül. A kutatás az 1989-es rendszerváltás utáni időszakot vizsgálta. Arra kereste a választ, hogy a helyüket fürkésző emberek a múltból miféle terheket cipelnek, és ezek hogyan hatnak a döntéseikre. A családokkal folytatott interjúkon keresztül lepleződött le az, hogy sokan kibeszéletlen veszteségen "ücsörögnek", illetve nincs olyan família, ahol valahogyan a történelem "ostora" ne csapott volna le - akár többször is. A szakember előtt szégyenletes családi titkok tárultak fel. Sorsfordító "elcsatolások", fájdalmas bűnök, jóvá nem tett megtorlások, elmaradt igazságszolgáltatások - a szó szerinti megsemmisülések mellett. A kutatás azt ugyancsak világossá tette, hogy mennyiféleképpen élik meg az egyes emberek a történelmet - akár ugyanazon famíliához tartozva.

A szóban forgó előadásról négy mondatot jegyeztem le magamnak - amelyekről sohasem gondoltam volna, hogy még egyszer a kezembe fognak kerülni:

- Változó, hogy mikor mi a szégyen, mi pedig büszkeség.

- Ha megértem a másik veszteségét, akkor az a sajátom feldolgozását szintén segíti.

- Merjek szembesülni azzal, amit a másik átélt.

- A társadalmi folyamatok megbetegíthetnek, ha a család nem zár össze.

Ha csak a saját családunkat nézem, akkor a számos veszteség közül a tavaly 103 évesen elhunyt nagymamám húgának egyik napja jut az eszembe. Annak idején a hölgy édesapja nem engedte el őt az orvosi egyetemre tanulni. A dédapám azt mondta neki, hogy kap majd tőle sok földet és azzal boldogulni fog. A II. világháború után nemsokkal így kuláklistán találta magát, sőt a nevelőnős szép élete után egyszer csak hideg vízben kezdett el zöldségeket mosni. Állandóan kirúgták mindenhonnan, amikor kiderült a származása. Azt mondták neki, hogy a saját otthonát nem veszik el tőle, ha folytatja ezt a fajta fizikai munkáját. Egy nap azonban, amikor hazaért, a családi házát lelakatolva találta. Ekkor sírva, a nagy semmivel elment az anyai nagymamámhoz (a testvéréhez), aki őt befogadta. Életének új szakasza egy udvarról nyíló tárolóban indult el...

Még mielőtt gyászregényt írnék, meg kell, hogy osszam: gyermekként számomra a nagymamám és a kedves húga élő legendáriumok voltak. Nem törtek meg, hanem túlélőként talpon maradtak és megtalálták az "új" rendszerben is a számításukat. Ők egyébként a régi időkről sokat meséltek nekem, én pedig mindig nagy csodálattal hallgattam őket. Akkor még fogalmam sem volt arról, ami évtizedekkel később a családterápiás képzésen vált számomra tudatossá:

A gyermeknek az a jó, ha minél több családi történetet ismerhet meg!        

A múlt megértésében és így a saját helyem elfogadásában sokat adott még - az anyai felmenőim mellett - Recsken a "magyar Gulag", Budapesten a Terror Háza Múzeumának többszöri felkeresése, valamint Erdély és Kárpátalja körbeutazása.    

Visszakanyarodva a blogbejegyzésem témájához, mi történik velünk magyarokkal? Az a véleményem, hogy az emberek egy része a felszínen "lövöldözik", miközben belül boldogtalan, anyagilag pedig kimerült. Emellett a fel nem dolgozott egyéni és családi veszteségek tovább fokozzák a sodródást, valamint az ezzel járó (ön)hibáztatást, magányt, felelősséghárítást és sajnos a csodavárást. Egyesek ezalatt megélnek a nép hülyítéséből, mások viszont tovább mélyülnek a depressziójukban, az anyagi nehézségeikben és az elégedetlenségükben...

Amíg a fókuszváltás nem történik meg - az "anyázós" hozzáállástól a veszteségek és a csalódások őszinte kibeszéléséig -, addig a korábbi idézett üzenet még inkább aktuális:

A társadalmi folyamatok megbetegíthetnek, ha a család nem zár össze.

Ez a lényeg: az összezárás. Az egység. Az érzéseink őszinte megosztása, így a megismerés, az empátia és az elfogadás elősegítése. Mi még? Az előremutató célok és a megbocsátás választása, sőt az ünneplés, valamint az elégedettség megtanulása. És persze a véleményszabadság - közéleti értelemben is! Érték a politika!  

Végezetül a soraimat nem az Eurostat vagy a Hungarostudy sokkoló információval szeretetném zárni, pedig a lelki állapot és a testi betegségek kapcsolata ugyancsak megérne egy "misét"! Sokkal inkább egy "egyszerű" asszony szeretetteljes gondolatát szeretném aláhúzni:

A béke egy mosollyal kezdődik. (Teréz anya)

Mosolyogj hát!

És ne feledd: a családod az első, nem a politika!

  

www.drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu

Várlak az Instagramon is!

 

(Kép forrása: www.pixabay.com)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://drdomjan.blog.hu/api/trackback/id/tr10014242351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.