Dr. Domján Mihály pszichológus blogja - @dr.domjan

Mind&Spirit blog

Az anyád vagyok vagy a szeretőd?

A 'belső gyermek' a párkapcsolatban

2019. augusztus 12. - Dr. Domján Mihály

ape-3692114_1920_1.jpgÉrdekes önismereti lehetőséggel bírnak a ragaszkodásaink és a vonzásaink feltérképezése. Sokszor észre sem veszi azt az ember, hogy a gyermeki énje ugyanúgy "beleszól" a döntéseibe és a viselkedésébe, mint a felnőttsége. Pedig gondolhatnánk azt, hogy ami a hátunk mögött van, annak már nincs "kanala" a jövőnkben. Azután egyszer csak szembesülünk azzal, hogy még "lepukkantabb" szituációt sikerült "bevonzanunk"...

Az, hogy az egyes személyt ki vagy mi "csábít", szerintem függ az életkorától, a pillanatnyi lelki állapotától, a céljaitól és persze a korábbi tapasztalataitól is. Kár lenne azt gondolnunk, hogy a választások háttere csak az értelmi szinten zajlik. Gyermekként az ösztöneink és az érzelmeink vezéreltek bennünket. Ha kaptunk hozzájuk szeretetet és szabályokat, akkor felnőttkorra fel fog sorakozni melléjük az érzelmi kontroll, a felelősségvállalás, az elköteleződés, az adásra való képesség és többek között az önismereten alapuló tudatosság.

Ha azonban gyermekként nem kaptunk elegendő elfogadást és gondoskodást vagy azóta sem dolgoztuk fel a traumáinkat, akkor észrevétlenül a "sebeink" fogják a felnőttkori döntéseinket befolyásolni.

Hogyan történhet ez meg?

Úgy, hogy akit például nem fogadtak el - lásd részletesebben a Hogyan lehet "mérgező" szülők után saját életed? című bejegyzést - az önmagáról negatívan fog gondolkodni. Ha ez a későbbiekben is megmarad, tehát ha a gyermek nem kap "nagy dózisú" és megtartó szeretetet, akkor felnőttkorában szintén úgy fog önmagáról gondolkodni, mint akivel valami nincs rendjén. "Hiánytudat" alakulhat ki benne, vagy ha úgy tetszik egy olyan énkép, amely azt "súgja", hogy nem érdemel meg értékes dolgokat. Mi marad ilyenkor? Például minden jóért megalázkodik, szerepet játszik és bizonyítani próbál. Az is lehet, hogy agresszíven és követelőzve "túltolja" a dolgokat vagy éppen mindenfajta örömöt eltol magától - önszabotázst követ el. 

key-951783_1280.jpgAz elszenvedett gyermekkori nehézségekkel - szerencsére - nem ér véget az élet, hanem a felnőtt énünk segítségével növekedhetünk "újból". Elfogadó és támogató kapcsolatokon keresztül ugyanis képessé válhatunk arra - ha van bennünk erre nyitottság és akarat -, hogy a veszteségeinkből leltárt készítsünk. Közben megtanulhatjuk a jogos haragunkat felismerni, majd "kiengedni". Konfrontatív módon elsajátíthatjuk a véleményünk felvállalását is. Idővel arra szintúgy képessé válhatunk, hogy szembenézzünk azzal, akik vagyunk és mindennel együtt az önelfogadást és a megbocsátást válasszuk. Megismerjük továbbá azt is, hogy ki és mi a jó nekünk. Aki lespórolja ezt az önismereti munkát, bizony harminc, negyven, ötven évesen még mindig egy egocentrikus óvodás szintjén fog állni.

Az előző gondolatokat Böszörmény Nagy Iván, a kontextuális családterápia megalkotója ugyancsak leírta. Elmélete szerint, ha egy gyerek nem kap elég szeretetet vagy azt bántó módon kapja, akkor ún. negatív jogosultsága jön létre. Ez a fajta hiánya - "apasebe", "anyasebe" - késztetni fogja őt a kárpótlásra és az igazságtételre. Legtöbbször ezeket a partneréből akarja kisajtolni. Sokszor képesek is olyan személyt találniuk, akik azt hiszik, hogy az ő dolguk a másik érzelmi szükségleteinek a kielégítése. Hogyan mehet mindez végbe?

Szabad azt írnom, hogy egy társkapcsolat elején - különböző módokon - egy kicsit egymás apjává és anyjává is válunk.

piano-571968_1920.jpg

Másképpen megfogalmazva: tudattalanul - bizonyos fokig - az anyánkat-apánkat (anyánk-apánk gondoskodását) szintén keressük a párválasztásban. Miért is? Egyrészt ismerős a szituáció, másrészt gyógyulást remélünk, ami persze így nem lehetséges. 

Ez a "felállás" általában jól tud egy ideig működni, majd megszületik az első gyermek vagy éppen egy olyan életciklus, esetleg teher jön közbe, amely által a családon belüli feladatok, eszközök és lehetőségek drasztikusan megváltoznak.

A dolgokat az tetézi, hogy sokszor a házaspárt a családfenntartó és a szülőszerep teljesen lefoglalja. Kevésbé tudnak így a férj-feleség szövetségre időt fordítani. Az élet és a család dolgai tehát elveszik a teret egymástól és nem marad idejük együtt lenni, beszélgetni. Mi marad akkor? Az, ami ismerős és "bejáratott": a korábbi "megkövült" szerepek. Számtalanszor - sajnos - a kapcsolat "áthangolódására" már nem marad energia...

A minimálissá vált odafordulás egyenes következménye pedig az lesz, hogy nem képesek egymásnak a finom változásokat megtanítani, sőt nem fogják tudni a régi-új örömeiket megtalálni. A közös "metszéspontok" hiánya persze nem marad "büntetlenül". Elhalványulhatnak így a nemi szerepeik, létrejöhetnek a meg nem értések, azokkal párhuzamosan mélyülhetnek a sérelmek, fokozódhatnak a követelések és az elvárások. Ilyentájt láthat rá arra egy hölgy:

Akkor én most az anyád vagyok vagy a szeretőd?

A szerepek tisztázásához könnyedén alkalmazható a "szereptorta" gyakorlata, amelyről a Női szerepek és elvárások, valamint a Férfiként egyensúlyban című blogbejegyzésemben tudsz olvasni. 

A másik gyakori szituáció, hogy egyes 30-as, 40-es éves házaspárok úgy élnek, mintha éveik legvégén tartanának. Esztendők alatt elfelejtettek táncolni, játszani, biciklizni, kempingezni, nevetni vagy éppen közösen főzni. Ezt tapintatosan vissza szoktam jelezni feléjük és felvetem annak lehetőségét, hogy találhatnának új, közös örömforrásokat.

Párterápiában azt ugyancsak érinteni szoktam, hogy egymást ki, hogyan becsüli meg, illetve ki, miből érzi a megbecsültségét. Nagyon gyakori, hogy az egyik fél szinte semmilyen örömöt sem okoz a társának!

A "hab a tortán" különben a szexualitás és a szenvedély lenullázása - a beszélgetésekkel párhuzamosan.  Ezt általában az egyik fél különösen zokon veszi, bár tapasztalom, hogy a saját oldalának a belátása - azaz mit tett ezért vagy mit mulasztott - kevésbé megy. Összességében évek alatt - számos esetben - a negatív jogosultságok átfordulnak áldozat-üldöző játszmába. (A szexualitás szintén ebbe lett bevonva.) Ha azonban az őszinte érzések - még ha ezzel újabb fájdalmakat is okoznak egymásnak - a felszínre kerülnek, akkor a folyamat számtalanszor megfordítható.

love-1536226_1920.jpgMiután egy pár eljut a játszmák "csataterére", akkor vagy folytatják az állóháborút, vagy elválnak, nyitottság esetén pedig párterápiába tudnak menni. Ott kaphatnak segítséget ahhoz, hogy az egyéni felnőtté válásuk és a sérült gyermeki énjük területén változások jöhessenek létre. A másik megértésében és a jószándékának a belátásában bekövetkező pici elmozdulások szintén nagyban befolyásolják a terápia sikerességét. Megpróbálom ehhez láttatni a közös erőforrásaikat, a korábbi sikereiket, együttműködéseiket és támogatni őket abban, hogy merjék az őszinteség fájdalmas útját választani.

Azt gondolom, hogy párterapeutaként az a legfontosabb feladatom, hogy tiszteljem a másikban az embert és igyekezzek mindkét féllel egyformán foglalkozni. A sürgetés helyett pedig bízzak bennük, facilitáljam a pozitív folyamataikat, ugyanakkor mutassam be az egyenrangú kapcsolatban való kommunikációt és imádkozzam értük.  

A válás nem teszi az embert boldoggá, mert az személyes életfeladat!

Azt fantáziálom, ha én is gyártatnék díszpárnákat, akkor az egyikre az előző mondat kerülne. Nem lehet ennek fontosságát eléggé hangsúlyozni.

A saját megelégedettségemért nekem kell tennem, nem pedig azt a másiktól elvárnom.  

Még egy utolsó szösszenet, ami szerintem idekívánkozik és a most partnert keresőknek szól - különösebb komment nélkül: 

Akinek a párválasztásában nincs valamilyen szintű tudatosság és önismeret, annak a lelki sebei fogjak számára az új partnert megtalálni!  

 

love-2042101_1920.jpgAzt kívánom, hogy merd élvezni az életed! Ne az elvárásaidba kapaszkodj, hanem tanuld meg a saját szükségleteidet nyíltan felvállalni és vedd "kézbe" a haragodat. Vállald fel, hogy mit szeretsz és mit nem, illetve hogy mit tudsz elfogadni és mit nem. Azt pedig sohasem érdemes elfelejtened, hogy a kapcsolataidat önmagadból teremted meg.

Ha jól vagy, vonzasz! Engedd meg magadnak ezt az érzést és tudatot!

 

misi4.jpgDr. Domján Mihály

https://drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu 

További motivációs gondolatok:

https://www.instagram.com/dr.domjan

 

A blogbejegyzésben szereplő linkeken kívül még az alábbi bejegyzéseket ajánlom a figyelmedbe:

      

(Képek forrása: pixabay.com és saját) 

insta32.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://drdomjan.blog.hu/api/trackback/id/tr5414916084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.