Dr. Domján Mihály pszichológus blogja - @dr.domjan

Mind&Spirit blog

A családod sorsa tovább él, benned is

Transzgenerációs minták felismerése és elfogadása

2019. október 21. - Dr. Domján Mihály

nagypapa_pixabay.jpgSzívem szerint hosszabb címet adtam volna a mostani blogbejegyzésnek, azonban a sok szöveg kevésbé szerencsés. Az érdeklődést - általában - a rövidebb üzenetek tudják felkelteni. Így segítséget kérve megpróbáltam tömören szavakba önteni az alábbi lényeget: 

Számos párkapcsolati és gyermeknevelési problémád mögött lehet, hogy a saját édesanyáddal és/vagy édesapáddal való rendezetlen kapcsolatod áll. Igaz lehet ez a megállapítás egyes betegségekre is.

Más oldalról megközelítve: fontos ahhoz szembenézned az örökségeddel, a generációról generációra átadódó működésmódotokkal és fájdalmaitokkal, hogy azok a jelenbe már ne hassanak.

Talán itt végét is érhetne a blogbejegyzés, azonban szeretném az előző gondolatokat a párterápiás tapasztalataimmal összekapcsolni. Miért teszem ezt? Mert sokszor pontosan az egymás mellett álló személyek tudnának a legtöbbet segíteni azáltal, ha kölcsönösen megismernék, megértenék és elfogadnák a másikat. Ehhez persze mindenkinek bátran fel kell vállalnia a sebezhetőségét. Azt a személyt, aki ő.

 

Most akkor merüljünk egy kicsit el a párterápiák világában!

12 év alatt kialakult bennem egy metódus, ahogyan segítek. Általában a jelen sérelmeinek adok először teret. Később a kezdetekhez lépünk, a megismerkedéshez, annak körülményeihez, majd szakaszokra bontva "visszafejtjük" a kapcsolatot - napjainkig. Megkeressük közben az érzelmi kilépés (elhagyás) konkrét pillanatát, illetve a szülővé válás folyamatát ugyancsak alaposan részletezzük. 

A párterápiás ülésekben sok a spontaneitás, illetve arra is figyelni kell, hogy mik az igények. Ebben a folyamatban a származási családhoz fűződő kapcsolatokat szintén át szoktam "világítani". Először csak a pár egyik tagjától kérdezem meg, hogy eddig hogyan alakult a viszonya az édesanyához, majd később pedig folytatom az informálódást az édesapjával és a testvéreivel kapcsolatosan. Amennyiben történt válás, illetve lettek új nevelőszülők, akkor az azokkal való kötelékekre is rákérdezek. Miután végeztem - akár több ülésen keresztül -, folytatom a pár másik tagjával a hasonló munkát.

nemzede_kek_pixabay.jpgMinden lépésnél fontos, hogy a felek képessé váljanak egymás jelenlétében - önmaguk nevében - a saját érzéseik kimondására. Itt most egy roppant nehéz feladatról írok. Egyrészt a múltat felvállani félelmetes és akár szégyenletes is lehet. Ilyenkor több olyan dolog hangozhat el a gyermekkorról és persze saját magunkkal kapcsolatosan, amikről a másik még nem tudott. A korábbi őszinte beszélgetések elmaradásának egyébként fajsúlyos következménye van. Így ugyanis a partnerünk nem vált képessé bizonyos viselkedésünket sem megérteni, sem összefüggésében látni vagy átérezni.

Másrészt néhányan a házasságban eltöltött évtizedeket a párjuk "gondolatolvasásával" töltötték, miközben önmagukat - az életútjukkal együtt - "elrejtették". Közléseikhez és szándékaikhoz tehát éveken át olyan hiedelmeket rögzítettek, hogy "Ha ezt meg ezt mondom, akkor ő erre ezt meg ezt fogja válaszolni vagy tenni". Így csak alkalmazkodni és megfelelni tanultak meg, miközben önmagukat felvállalni viszont nem - a bizonytalanságaik és a félelmeik miatt. Ez az ördögi kör azután számtalan esetben fennmaradt, amíg párterápiában vagy egyénileg nem kaptak segítséget.

Kis támogatással azonban el lehet odáig jutni, hogy a szokásos "csatározások" helyett kimondhatóvá váljon például a magány, a csalódottság, a szomorúság érzése, vagy éppen az, hogy "Ez nekem fájt."

Embert próbáló feladat a múltat úgy felidézned és bevállalnod, hogy közben figyelmen kívül hagyod a párkapcsolati sérelmeidet és elvárásaidat. Sőt, az ugyancsak "kemény" lecke, ha a másik meggyőzése helyett csupán az énközlést, vagy fordított helyzetben a másik meghallgatását választod.

Mégis miért fontos ezen "tisztázó", sok-sok bátorságot igénylő belső úton végigmenni?

Mert amíg nem dolgozod át a szüleiddel való kapcsolatodat, addig a legkülönfélébb viszonyodban "újrajátszhatod" és előhívhatod a fájdalmaidat. 

csala_difoto_k_pixabay.jpgA (nagy)szülőknek való "megkegyelmezés" helyes kifejezés abban a tekintetben, hogy a megbocsátásban el lehet odáig jutnod, hogy a mérgező szülődben is fel tudsz majd valamilyen jó tulajdonságot lelni. Akiben pedig már látod az értéket, az embert, érzelemileg közelebb kerül hozzád. Hogy kik a mérgező szülők, arról ebben a bejegyzésemben olvashatsz.

Munkámban látom, hogy egyesek semmire sem emlékeznek a gyermekkorukból. Időre és biztatásra van ahhoz szükségük, hogy valamilyen jó tulajdonságot, mi több a jószándék magját "megengedjék" az őseiknek.

Mi ennek különben a haszna?

Ha tud az ember mondjuk az apjával kapcsolatosan 4-5-6 értékes jellemvonást találni vagy olyan emlékeket, amelyeket gyermekként örömmel élt meg, akkor képes elindulni az elfogadás felé. A jó dolgok miatti naponkénti hálaadás szintén adhat ehhez támogatást, amiről részletesebben itt írtam. Vannak egyéb olyan módszerek, mint például a pszichodráma, a szomatodráma, vagy akár a gyurmázás, a művészetterápia, a mindfulness meditáció, az EMDR, amelyek mind-mind segítségül hívhatóak az átdolgozáshoz. A kognitív irány pedig a megértést, az átkeretezést és egyáltalán az érzelmek, sőt a szükségletek kimondását támogathatja.

A mérgező szülőkkel kapcsolatosan ténylegesen végig kell azon "gyászon" menni, amelyet a múlt szeretetlensége az akkori kisgyermeknek okozott. El kell ehhez ismerni a mérgező múlt miatt a harag jogosságát. Nem könnyűek ezek a lépések, hiszen el nem fogadásról beszélni utólag ugyanolyan fájdalmas és szomorú, mint annak idején volt. Sőt, később a "mérgező" alapokra épülő hibás, felnőtt választások tovább nehezíthetik a megbocsátást...  

Saját tapasztalatként azt tudom megosztani, hogy az egyéni terápiákkal párhuzamosan a megbocsátás melletti döntésem és az imádkozás segített ahhoz hozzá, hogy a kiengesztelődést valóban elkezdhessem megélni. Mivel nekem most könnyebb - bár maradéktalanul nem végeztem a "leckékkel" -, így a pozitív élményeim miatt hinni tudok abban, hogy ez másnál is "működni" fog. Természetesen nem lehet a több éves folyamatot egy blogbejegyzéssel letudni. Sokfélék vagyunk és a nyitottságunk, mi több a hozzáállásunk sem azonos, azonban vannak törvényszerűségek.

Az elengedés az elfogadáson keresztül történik meg.

generations_pixabay.jpgEzt az írásomat leginkább azok a sorsfordító pillanatok inspirálták, amelyeket a munkámban azóta tapasztalok meg, amióta a származási családi kapcsolatok rendezését tudatosan érintem. Hányszor van olyan, hogy miután a (nagy)szülők jó tulajdonságai (értékek, tehetségek, pozitív élmények) előkerülnek, illetve a másik megértésében lépünk egyet előre, egyszerűen "megenyhül" a kliensem az ősei felé. Ezzel párhuzamosan pedig nemcsak a szülei irányába éli meg a megengedő hozzáállást, hanem önmaga, a társa és a gyermekei felé is. Így azután mindenki "levegőhöz" jut, és megjelenik a családban a béke - a mosoly mellett... 

Konkrétan mi történik akkor a párterápiákban, amikor a (nagy)szülőkkel való belső képekkel elkezdünk dolgozni?

Miután az őszinte érzések felszínre kerülnek, elkezd az a fajta ambivalencia oldódni, amely például az egész eddigi házasságot jellemezte. Sokan ugyanis egymásból próbálták kipréselni azt az idealizált szülőt vagy családképet, amelyet anno valami oknál fogva nem kaptak meg. (Az elviselhetetlennek tűnő és véget nem érő konfliktusok "kibírása" mögött pontosan ennek az illúziónak az "erőltetése" áll.)

Miután azonban egymás előtt végighallgatják a másik fájdalmas sorsát, kis szerencsével megerősödik egymás irányába az empátia (együttérzés), azzal együtt pedig csökken az egymásra vetített illúziók és elvárások mennyisége. A végeredmény az lesz, hogy az előttem ülő házaspár helyét két egymás mellé sodródott "árva" fogja betölteni, akiket én viszont "szülőként" elfogadok és támogatok. A sebezhetőség kölcsönös bevállalása, vagy legalább bizonyos szinten való megmutatása számos párkapcsolati konfliktust fel tud oldani. Ennek újabb pozitív "mellékterméke" pedig a gyermekek viselkedésén szintén meg fog látszani, hiszen a szülők elkezdenek felnőni és "jól lenni"... 

 A famíliád benned él tovább.

Keresd meg a szüleid jó tulajdonságait és adj értük naponta hálát! Tisztában vagyok azzal, hogy a fájdalmak és a harag jogosságának az elismerése (azoknak való tér adása) meg kell, hogy mindezt előzze. Egyszer azonban eljöhet annak az ideje, vagy talán már most itt van, hogy hallj arról: idővel mindenkit el tudsz a jó tulajdonságain keresztül olyannak fogadni, mint amilyen. Attól még a viselkedéséért és a döntéseiért ő marad a felelős, hogyan Te pedig a magad életéért! Nemet pedig továbbra is mondhatsz minden olyan helyzetre, ami gyengít. Amennyiben ehhez a folyamathoz segítségedre lenne szükséged, keress fel a lakhelyeden egy családterapeutát vagy más szakembert.

A múlt utolér.

Bár többen számos dolgot megtesznek a feledésért, de a fájdalmat nem lehet tartósan sem egy költözéssel, sem az alkohollal vagy akár egy névváltoztatással feloldani. A (nagy)szülők elfogadásának a hiánya a leglehetetlenebb helyzetekben ki fog a "szekrényből esni"! Így hát a hatalomszerzés, a bizonyítás kényszer, az áldozatszerep vagy éppen a harcias igazságérzet fókuszát érdemes minél hamarabb felismerni, majd egymás megismerésére és megértésére átfordítani.  

Akármit teszel, benned is tovább él a családi sorsotok.

szi_v_pixabay.pngTudom, hogy munkás feladat az őszinteség és a megbocsátás útját járni, de egyedül így lehet az Élet "áramlásának" hagyni, hogy meggyógyuljunk. Miután a szüleinket elfogadtuk, azaz szívből igent mondtunk rájuk, azután tudjuk majd a magunk életét elkezdeni élni. Hány, de hány titkot, hiedelmet és elvárást "kézbe" kell ahhoz vennünk, hogy a dolgok a "helyükre" induljanak!

A kiengesztelődésen keresztül az önmagunkkal való viszonyunk szintén át fog épülni, hiszen ezen az úton meg kell tanulnunk konfrontatív módon kiállni magunkért. Az újszerű lépéseken keresztül azután az egyéb kapcsolatainkban is változások fognak beindulni - akár lezárások is. 

Reményeim szerint, ez a blogbejegyzés az elváltak és az egyedül maradtak egy részének ugyancsak segíteni fog. Talán most érthetik meg, hogy annak idején mi vezethetett a szakításukhoz vagy az egyéb sodródásukhoz. Éppenséggel az szintén kiderülhet a számukra, hogy milyen életfeladatok várnak még rájuk.

Nem véletlen, hogy hova születtél! Dolgod van vele!

 

misi4.jpg

Dr. Domján Mihály

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.drdomjan.hu 

 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseimet ajánlom:

      

(Képek forrása: https://pixabay.com és saját) 

A bejegyzés trackback címe:

https://drdomjan.blog.hu/api/trackback/id/tr1315234072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.