Dr. Domján Mihály pszichológus blogja - @dr.domjan

Mind&Spirit blog

Mind&Spirit blog

A képzelet köti össze az időbelit az időtlennel

Kulcsár Edina, Müller Rita és Őri Katalin festményei

2019. november 22. - Dr. Domján Mihály

mr1.jpgA Barabás Villában került megrendezésre Kulcsár Edina, Müller Rita és Őri Katalin magával ragadó festményeinek a bemutatója. Amikor a kiállítás előtt felajánlottam, hogy a blogon írni fogok róluk és a munkásságukról, akkor még nem is sejtettem, hogy ilyen élményben lesz részem. Ha röviden össze szeretném a látottakat foglalni, akkor azt úgy tudom kifejezni, hogy "árad" a nőiesség. Évek óta nem voltam olyan kiállításon, amely ennyire "beszélt" volna hozzám, illetve ilyen mértékű nyomot hagyott volna bennem. Ehhez mind a kiállítóhely letisztultsága, mind a festmények harmonikus elrendezése sokat adott.

A művészek magukról így vallanak:

„Egyéni alkotó évek után közös festészeti iskolánk a Napút Művészeti Akadémia volt. Közel tíz éve festünk együtt, számos csoportos és egyéni kiállításon vettünk részt, külföldön és itthon egyaránt. Szeretnénk, hogy festményeink ne csak szép tárgyak legyenek, hanem a mindennapi élet átélhető, továbbgondolható, érzéseket mozdító részei. Olyanok, mint egy ihletett vers, ami egyéni történetből születik, mégis egy-egy szóban, sorban vagy rímben ki-ki magára ismerhet.”

"A képzelet köti össze az időbelit az időtlennel" (Weöres Sándor)

Amikor a tárlatot megnéztem, akkor abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a festményekkel egyedül is tudtam lenni. Így könnyebben hangolódtam rá arra a gazdag, belső világra, amely az alkotók a műveiken keresztül megjelenítettek. 

A női energiák festményeken keresztül is át tudják a harmóniát és az otthon érzését adni.

A művészek elérhetőségei az Instagramon: Kulcsár Edina, Müller Rita, Őri Katalin és http://ritamuller.com.

Hálásan köszönöm az élményt!

 

Dr. Domján Mihály  

misi4.jpg

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

www.drdomjan.hu 

 

 

Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.   

 Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

(Képek forrása: saját)

A bejegyzés trackback címe:

https://drdomjan.blog.hu/api/trackback/id/tr2315317820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása