Dr. Domján Mihály pszichológus blogja

Mind&Spirit blog

Blogolás 5 lépésben

Túl a százezredik lapletöltésen...

2018. október 16. - Dr. Domján Mihály

insta24.jpg2017 augusztusában jött elém az az ötlet, hogy a rendszeres budai előadásaimhoz rövid gondolatokat írjak. Pár hónap múlva, miközben fogalmaztam a mondatokat, újabb elképzelés tört fel bennem. Bár a blogolást addig szisztematikusan elvetettem, egyszer csak lett hozzá kedvem...

Eleinte az adott előadások, korábban már "legyártott" anyagát bővítettem, majd elkezdtem ráhangolódni mások igényeire. Barátaim körében közvéleménykutatást tartottam, illetve olvastam cikkeket a blogolás mikéntjéről. A klienseim szintén sokat segítettek azzal, hogy a problémájukkal "házhoz" hozták/hozzák a témákat. 

Körülbelül 1,5 hónappal a kezdetek után merült az fel bennem, hogy mi lenne, ha egy-két tortareceptet megosztanék. Bár nevetséges, de feszültségként éltem azt meg, hogy a vágyam összeegyeztethető-e a profilommal. Az egyik legjobb barátomnak el is mondtam az aggályomat, aki pár tőmondattal a helyemre tett. Elfogadtam tőle, hogy a blogolás olyan közeget jelent, ahol az alkotói szabadságnak nagyobb tere van, mint egy könyv megírásakor. A Pavlova tortám beigazolta ezt - napokon keresztül "virított" az Indexen. Ebben az időszakban írtam meg az egyik legsikeresebb blogbejegyzésemet az önbizalomhoz vezető lépésekről - több, mint 6500 lapletöltéssel.

Újabb hónapok múlva csoportosítani kezdtem a cikkeket. Tudatosan könyv-, és filmajánlókat kezdtem el írni, ahogyan az üzleti pszichológia is teret nyeret a "lapokon" pl. A cégen belüli kulcsemberek megtartása. Újabb fordulatom akkor jött el, amikor megszületett A zarándoklás pszichológiája. Ebben nemcsak a tudományból, hanem a keresztény pszichológusból is megmutattam egy "szeletet". Talán ez az a bejegyzésem, amivel kapcsolatosan a legkülönfélébb helyekről is pozitív visszajelzést kaptam. Nagy örömömre szolgál, hogy pl. a Szent Jakab Zarándokút weboldalon a mai napig kint "vagyok" a Hírek/Programok menüpontban. Ezzel nyert különben értelmet a Mind&Spirit blognévből a Spirit - Lélek - szó.   

Akartam-e abbahagyni?

pixabay_mobilapp.jpgPersze. A blogolás 5 lépésében fogok majd arról írni, hogy a saját közönségem olvas engem, de nem jelez vissza. Ez segített különben abban, hogy tisztázzam magamban, hogy mit, miért teszek. Ha ironikus akarnék lenni, akkor "grafomán" vagyok, de inkább az a szimpla igazság, hogy könnyedséget érzek írás közben. Élvezem! Ez az elején egyáltalán nem így volt. Bár három nyomtatott könyvön vagyok túl, de a blogolás tett gyakorlottá. Tulajdonképpen észrevétlenül megszületett bennem az öröm.           

Akarnod kell énekelni, még ha csak a raktárba hívnak is fellépni. Énekelned kell bárkinek, aki ott van, hogy téged hallgasson, beleértve saját magad is. Volt, hogy a szobanövényeimnek adtam elő beszédet, mikor senki más nem volt ott, hogy hallgasson. Írnod kell, még ha nincs is senki, aki kiadná a könyved. Érted? Mert ez az, ami neked rendeltetett! Azt teszed, amit tenned kell. Valamit építened kell, valamit alkotnod kell. (...) Senki sem fogja ezüsttálcán átnyújtani neked, mondván: "Itt a megvalósult álmod." Nem! Ez nehéz! Igen, nehéz! Igen, bonyolult! Így van. És ezért éri meg! (Les Brown)

2017. november 6-án született meg az első bejegyzésem. Az azóta eltelt 11 hónapban a következőket szűrtem le:

  • Abból tudsz hitelesen adni, amit megélsz és tapasztalsz. Talán ez a legfontosabb, mármint a "leltárod" előzetes elkészítése. Mivel jómagam pszichológus és családterapeuta vagyok, így számos téma számomra adottá vált. Összesen csak egy-két blogbejegyzéssel próbáltam kísérletezni - a tortákon kívül -, a statisztika alapján kevesebb eléréssel. A kedvencem mégis ezek között van: Generációs veszteségeink. Másik szívemhez nőtt bejegyzés a szervdonorok emlékművének átadásáról szól. 
  • Az alkotás egyben egy önismereti út is. Az idő tisztázza az emberben a valós szándékait. Nekem lassan esett le, hogy az elismerést el kell engednem. 45 évesen a 35 és 45 év közötti korosztály a legnyitottabb az írásaimra - a különböző statisztikák alapján (Facebook, Intsagram). Ez azt szintén jelenti, hogy a bejegyzéseimet főként egy olyan generáció olvassa, akik nem használják az Instagramot, a Facebookon pedig bár regisztráltak, de csak részben aktívak. A blogolás egyik fontos lépése az, hogy tudd, kiknek írsz és miért! Ne akarj mindenkinek, hanem csupán azoknak, akik a Hozzád hasonló élethelyzetben vannak és nyitottak Rád! Számomra a miért mögött a megosztás lehetősége - "mert megtehetem" -, és az adás öröme áll.    
  • Az írás nem lehet öncélú! Tehát nemcsak a saját igényeimet kell kielégítenem, hanem oda szükséges figyelnem az olvasókra. Nálam ez leginkább a szóbeli eszmecseréken keresztül valósul meg. Azt gondolom, hogy a blogolás fontos lépése az olvasókkal való kapcsolattartás. Számomra idetartozik még az is, hogy az írásommal nem vagyok kirekesztő és nem használok sértő vagy trágár szavakat.    
  • Egy jól működő blognál az írás és a marketing aránya teljesen más, mint azt ismeretlenül bárki is gondolná. Egy egység írás mellé 2-4 egység marketinget kell tenni! Az első két hónap után döbbentem rá arra, hogy gyakorlatilag a Google keresőmotorjai nem ismerik fel a blog.hu rendszerét. 2018 január és február estéi ezért arról szóltak, hogy a munka után magyar és angol oldalakon olvastam a blogok keresőoptimalizálásáról. Nem a profi szintet céloztam meg, de a rendszer lényegét megértettem. Ha blogot szeretnél írni, akkor az a másik "titok", hogy azt hirdetések nélkül nem tudod megúszni, hacsak nem influencer vagy. Ha pedig az lennél, akkor ugye nem írnál blogot, úgyhogy tanuld meg a Googel AdWords és társai "gondolkodását"...   
  • A sikeres blogbejegyzést a címe "adja el". Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. A jó cím rövid, kb. 3 szavas. Figyelemfelhívó, sejtető és hívogató. Bármennyire hihetetlen, de az arány a becsléseim szerint a következő: 90% cím, 10% tartalom - főként azok között, akik nem ismernek, illetve nem követnek. Magamban a ráta elfogadása ellen harcoltam a legtöbbet, de beláttam: mindegy, hogy Domján Mihály mit szeretne, ez van. Mára elfogadtam. Be szoktam különben egy-két kedves barátomat a "kiválasztásba" vonni, amit más bloggereknek is ajánlok. 

blog_cover.jpgMit adott eddig nekem a Mind&Spirit blog?

Megfigyeltem magamon, hogy a mindennapi életben is bátrabban tudom a véleményemet vállalni. A 10 évvel ezelőtti énem el sem tudta volna képzelni, hogy egyszer itt fogok ülni és a 100.000-ik laptöltés kapcsán írni fogok a nagy nyilvánosságnak.   

Miben lenne érdemes változtatnom?

Azt gondolom, hogy ha szélesebb rétegnek szeretnék írni, akkor egy blogbejegyzésem tartalmát legalább 3-5 részletbe lenne érdemes vágnom. Kevesebb szöveggel és olvasmányosabban lehetne a gondolatokhoz hozzányúlnom - sokkal-sokkal rövidebben. Egyenlőre maradok annál a stílusnál, ami őszintén belőlem jön, de nyitottan várom a következő sugallatokat... 

Minden kedves Olvasómnak meg szeretném köszönni az eddigi figyelmet! Bár többségében egyoldalúan ismerjük egymást, mégis hálát érzek!  

Varázslatos őszt kívánok, finom forralt borral és sok-sok mosollyal!

 

Dr. Domján Mihály

www.drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu

 

(Képek forrása: pixabay.com és saját) 

 

Július óta itt is megtalálhatsz:  www.instagram.com/dr.domjan

insta35.jpg

insta34.jpg

insta32.jpg

A szív útja - emlékezés a szervdonorokra

"A donorod Veled fut"

szervdonorok.jpgElsőként az országban, Kiskunfélegyházán avatták fel az Alsótemetőben a szervdonorok emlékhelyét  (a ravatalozónál).

Több héttel korábban tudomást szereztem az alkalomról, sőt meghívót is kaptam rá. Tisztelettel vártam a megemlékezést. Végtelenül hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen a megható, élettel-halállal szembesítő, de egyben felemelő eseményen!

Ezzel a blogbejegyzéssel elsősorban köszönetet szeretnék mondani az emlékezést megszervező családoknak, ugyanakkor azok felé benyomásokat közvetíteni, akik nem tudtak jelen lenni a rendezvényen. 

A halál mindig tartogat egy befejezetlen mondatot. 

Főleg akkor, amikor egy olyan személyt veszítünk el, aki végtelenül közel állt hozzánk. Ráadásul minél váratlanabb az eltávozás, annál befejezetlenebb az elszakadás. A szervdonorok többségének a hozzátartozói pontosan ezt a mélységes fájdalmat élik meg szeretett gyermekük, társuk vagy éppen szülőjük tragikus elvesztése által...

Emlékszem egy családra, akik sok évvel ezelőtt kerestek fel. Ők korábban a 20 éves gyermeküket veszítették el. A hölgy elmondta nekem, hogy neki négy év kellett ahhoz, hogy a szeretett lánya halálának a napját a lelkében "visszanézze". Ennyi idő, valamint a több síkú segítség kellett ahhoz, hogy a fájdalom az "évfordulóra" megélhetővé válhasson. Számomra az anyai nagymamám elvesztése hagyott tátongó ürességet és hiányt a szívemben. Végtelenül egyedül éreztem magam és hiányzott. Sok idő kellett, mire megtaláltam magamban a tőle kapott értékeket és szemléletet, sőt a befejezetlenséget át tudtam fordítani az élet "vásznának" szövésébe...     

A gyász - a valódi veszteség - mindig szomorú és fájdalmas.

Szembenézettet azzal, hogy mit adtam és mit kaptam. Felhozza a hibákat és a mulasztásokat. A másik égető hiánya által pedig átérzi azt az ember, hogy igazán kit és mit is veszített. A gyász feldolgozása ezért többsíkú. Főleg akkor, ha az életben maradottak korábban sem éltek rendezett családi kapcsolatokban. A gyász - ezekben az esetekben - tovább mélyítheti a konfliktusos kötelékeket vagy éppen erőt adhat egy új fejezethez az elfogadás, a tisztelet és a megbocsátás irányába.     

A hiány semmivel sem pótolható, de idővel meg lehet tanulni vele élni.

Nekem az előbbi mondat kimondása a leghálátlanabb feladat, amit pszichológusként meg kell, hogy az adott pillanatban tegyek. Mégis vállalom ezt, mert sajnos szembe kell nézni a halál tényével - bármennyire fájdalmas is. És nemcsak a tudatosulás a feladat, hanem az érzések és a gondolatok nyílt megosztása. Pontosan ebben tudott a szeptemberi ünnepség segíteni - még ha egyfajta megpróbáltatásnak is lehetett ezt érzékelni. 

Soha nem voltam még olyan városi megemlékezésen, amely ennyi érzelmet hozott volna fel bennem. Szeretetet éreztem a fájdalom mellett. Nemcsak a szervdonorok hozzátartozóival éreztem együtt, hanem a nagynéném tavalyi halála, és az előtte való hosszú haldoklása is a felszínre tört bennem. 

Miért bír értékkel egy ilyen rendezvény létrehozása?

Az emlékezés módjait nekünk magunknak kell megteremtenünk.

Ezt ismerte fel a Csikós házaspár, akik vállalva az erőn felüli lelki megmérettetést, elkezdték keresni ennek megvalósíthatóságát. Hála a Polgármester Úrnak, a terv életre kelt. Már most, a kezdetekkor négy szervdonor neve került fel az emlékműre, amely Bozóki István kőfaragó alkotása.

Hiszem azt, hogy számos család a megbékélés és a vigasztalás apró sugarait fogja az Alsótemető meglátogatása által megkapni! Hiszem ezt azért is, mert a munkám által tapasztalom, hogy egyes embereknek a sírok látogatása mellett mennyire sokat tud adni egy emlékhely felkeresése. Gondolok itt a kommunizmus áldozataira vagy azokra, akik valamilyen természeti csapásban, esetleg háborúban veszítették el a hozzátartozójukat. 

Az az érzés, hogy nem vagyok egyedül, hogy vannak "bajtársaim" és más is velem együtt küzd a veszteségével, sokat tud a megbékélésben segíteni. 

szervdonorok2.jpgA szervdonorok emlékművének felavatása előtt Csányi József polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Dr. Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat Transzplantációs Igazgatója tartott érdekes, lendületes, ugyanakkor "felébresztő" előadást. Megérintett annak az igazságnak az őszinte kimondása, hogy az agyhalál állapotában tulajdonképpen a beteg már halott... Fájt ezt hallanom az ott ülő szervdonorok hozzátartozói miatt. Ennek ellenére köszönet a nyíltságért! A doktor urat követte Berente Judit előadása, aki nemcsak a Magyar Szervátültetettek Szövetségének Elnöke, hanem maga is transzplantált vesével él. Megfogott az az őszinteség, szeretet és hitelesség, amely az elnöknőből áradt! Nem tudtam korábban arról sem, hogy a szervátültetetteknek lenne szervezett sportélete, sőt milyen szép eredményekkel rendelkeznek. Talán a legmeghatóbb ezen a napon számomra az volt, amikor kiderült az egyik sportverseny "Donorod veled fut" szlogenje.

Későbbiekben a temetőben Hajagos Gyula esperes-plébános felszentelte az emlékhelyet, illetve meghallgathattuk a Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak az előadását.

Ezentúl minden évben szeptember 26-án kerül majd ugyanitt az emléknap megrendezésre - a szervdonorok hozzátartozóinak a szervátültetettekkel való találkozásának a lehetőségével. 

Kívánok ezzel a blogbejegyzéssel minden szervdonor hozzátartozójának, illetve az éppen gyászt megélő személyeknek erőt és megtartó szeretetet a hiányuk elfogadásához! A transzplantáltaknak pedig lendületet és életörömöt a szervdonorokon keresztül kapott lehetőség megragadásához!

Tisztelettel, 

Dr. Domján Mihály  

www.drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu

www.instagram.com/dr.domjan  

 

Az alábbi oldalakon számos hasznos információ, valamint sok-sok szeretet, törődés és biztatás lapul: 

  

Érzelmi zsarolás a gyermekkel

pixabay_gyermekek2.jpgHavi rendszerességgel találkozom olyan édesanyákkal és édesapákkal, akik a gyermekeiken keresztül sakkban vannak tartva. Egyesek élő halottként kerülnek elém vagy olyan fokú kilátástalanságban és tehetetlenségben, amely bénulttá teszi őket. Nemcsak a gondolkodás és az érzelmek szintjén törnek össze, hanem kevés erejük marad arra, hogy pl. válás esetén, a láthatás ideje alatt megtegyék mindazt, ami a feladatuk lenne...

Nekik szeretnék most egy kis biztatást és megerősítést adni! Hiszem azt, hogy mindig van remény, így ezekben a kemény, útvesztőnek tűnő helyzetekben is!

Ne add fel, hanem tartsd a fókuszt a konfliktusok helyett a gyermekeid iránt érzett szereteteden és a beléjük vetett hiteden! Idővel érnek majd be a gyümölcseid!

Idő alatt mit is értek?

16-20 éves korra látják meg a srácok önmaguktól, hogy az egész addigi szülői "szövegelés" mögött mi bújt meg valójában. Tisztában vagyok vele, hogy ha ez akár sok-sok éves várakozást is jelenthet a sarokba szorított szülő számára. Ezért fontos időben családterapeutától támogatást kérni, a háború helyett a közös megegyezésekre és az önbizalom erősítésére helyezni a hangsúlyt. Amikor pedig a szülő kettesben van a gyermekével, készüljön fel arra programokkal, témákkal és játékokkal. 

 

Nézzük most meg először, hogy mitől lehet varázslatosan jó egy gyermekkor?

Minden csemetének joga van arra - vagy inkább lenne arra -, hogy szeressék, elfogadják, biztonságot adjanak neki, és hogy viszontszerethesse a szüleit. Egyszerűen nincs nagyobb fájdalma egy "emberpalántának", mint az, ha számára az édesanyja vagy az édesapja érzelmileg nem elérhető. A "vár" tehát maga a szülő!

Hozzám legtöbbször évtizedekkel később, a gyermekkor lezárta után kerülnek a személyek. Idővel és támogatással tudják azt feldolgozni, hogy őket az apjuk és/vagy az anyjuk nem fogadta el. Általában a "nem kellek", a "kevés vagyok", a "nem vagyok elég", a "sok vagyok" érzés éppúgy a kiskorból jön, mint ahogyan egyikünk sem született pesszimistának vagy optimistának. Azzá neveltek bennünket!

Mire van még szüksége a gyermeknek?

A Sikeresen válni? Sőt újraházasodni? című blogbejegyzésemben már írtam a lojalitás konfliktusról. Röviden: ha a szülők tartósan haragban állnak egymással, akkor előbb-utóbb bevonják maguk közé a gyerkőcöket. Először az egyiket, majd a következőt. Számos ilyen esetben - sajnálatos módon - arra kényszerítik a csemetéket, hogy válasszanak közülük. Mivel a gyermekek mindkét szülőjüket szeretnék szeretni és igénylik, hogy mindkettő adjon számukra érzelmi biztonságot, így a választás körülbelül azt jelenti, hogy melyik ujjukat harapják meg... 

A srácoknak nemcsak arra van szükségük, hogy ne kelljen a szüleik között választaniuk, hanem arra is, hogy ne a fejük fölött veszekedjenek. Ha az anya megérti, hogy a lurkók szeretnék szeretni az apjukat, akkor támogatja az apa-gyermek kapcsolatokat, nem pedig a gyermekek előtt szidja a férfit. Természetesen mindez visszafelé egyaránt igaz! A férj kötelessége az anya-gyermek kapcsolatok támogatása!

A bevezetők után fókuszáljunk a zsarolásra! 

A játszmázások nemcsak a szülők között működhetnek, hanem érinthetik az anyóst, az apóst, a zsaroló szüleit, az egyéb rokonokat és mozaikcsaládok esetén az ex-eket is.

"Az érzelmi zsarolás embertársaink befolyásolásának rendkívül hatásos formája. A zsaroló egyenesen vagy burkoltan azzal fenyeget bennünket, hogy megbüntet, ha nem teljesítjük kívánságait." (Susan Forward)

Egyszer jártam úgy egy családdal, hogy az édesapa késett negyed órát az első családterápiás ülésről. Amikor azonban belépett a helységbe és meglátta, hogy a kisgyermekükkel jó kapcsolatot tudtam kialakítani, dühbe "gurult". Tisztában voltam azzal, hogy ez nem rólam szólt, hanem sokkal inkább a tehetetlenségéről és a félelemeiről. Ennek ellenére valamit tennem kellett. A mai napig hálás vagyok az Istennek, hogy spontán feltört belőlem a következő mondat:

A gyermeknek az a jó, ha sokan szeretik.   

pixabay_gyermekek.jpgAz apa a következő találkozásunkkor kisimult arccal jött és többször megismételte az előbb kiemelt mondatomat. Később rendeződtek a nehézségeik, én pedig egy életre megtanultam ezt a "definíciót", ami különben a manipulációk feloldásában szintén jól tud jönni! Aki ugyanis megérti, hogy a gyermekének az a jó, ha többen szeretik, engedékenyebbé tud válni! 

 

Konkrétan az érzelmi zsarolókról!

Olyan személyeket takar ez a jelző, akik a "szeretetüket" és a hatalmukat kiárusítják. Lelkük mélyén félnek a "parkolópályától". Attól, hogy nélkülözve lesznek és veszteséget fognak átélni. Ez annyira erős bennük, hogy ha kell, akkor erőszakhoz is folyamodnak. Néha pedig fondorlattal közvetítik, hogy náluk van az igazság "kártyája" és ezért egyedül ők tudnak helyesen dönteni. Ebből az szintén következik, hogy minket leértékelnek és nekünk csak a behódolás opciója maradhat... 

 

Jöjjön ezután egy kis kórrajz az áldozatokról!

Ha elnyomottként érintve lennél, akkor lényeges, hogy nézz rá a következőre:

A másik az energiáját Belőled nyeri! 

Az érzelmi zsaroláshoz mindig két ember kell! Te vagy tehát az a személy, akik belement a játszmába és fenntartja azt!

Az érzelmi zsarolók védelmébe kelve le szeretném azt írni, hogy jelentős részének fogalma sincs róla, mekkora kárt okoz a viselkedésével a másik embernek! Ennek oka, hogy senki sem mutatja meg számukra az általuk okozott fájdalmakat, félelemeket és az egyéb őszinte érzéseket.

Az érzelmi zsarolás a manipuláció egyik formája.

Mit használhatnak ki Veled kapcsolatosan az érzelmi zsarolók?

  • A félelmeidet pl. az egyedülléttől vagy a gyermekek elvesztésétől. 
  • A bűntudatodat. Elhitette ugyanis Veled, hogy rossz és értéktelen személy vagy. (Elhitette Veled, hogy mindenért Te vagy a hibás.)
  • A konfliktuskerülésedet. Azt a hiányodat,  hogy a véleményeddel nem mered a másikat konfrontálni.
  • A fokozott kötelességtudatodat és az idealizált végletes gondolkodásodat.
  • Az önbizalomhiányodat. Egyébként miért is kell állandóan védekezned?
  • A némaságodat. Nem vállalod fel, hogy a kapcsolatotokban nincs egyensúly
  • A vakságodat. Amíg nem mondasz le arról, hogy a másikat megváltoztasd, addig továbbra is csak egy irányba tudod nyomni a történet. A lelki elengedés egy döntés!
  • Az áldozatiságodat. Egyáltalán nem mindegy, hogy áldozatként látod magad vagy értékes és jó nőnek/pasinak! 
  • Végezetül gondold át, hogy Te mit erőltetsz

Ha ez előzőeket végigolvastad, akkor be tudod látni, hogy a manipulálhatóságod Rólad ugyanúgy szól, mint a másikról! Miért hagyod?!

pixabay_manipulcio.jpgJöjjön két példa! (Az anonimitás miatt több családból raktam össze a történeteket, és természetesen változtattam a sztorikon.)

Első egy olyan édesanyáról szól, aki a válás menete alatt csak a szoros jelenlétében és rövid időre engedte meg, hogy az édesapa a gyermekeivel találkozhasson. Korábban a férfi néhányszor berúgott és megbízhatatlannak lett minősítve. A gyermekekkel egyébként mindig példásan bánt. A későbbi láthatásról az volt az asszony véleménye, hogy egy "ilyen szar" apa, csak a kötelező minimumot kaphatja meg. Majd, mint a mesékben, előállt azzal a saját ötlettel, hogy a korábban közösen elfogadott gyermektartás összegének a megemelésével viszont már engedni tudná a gyermekek, akár mindennapi láthatását. Ezt a férfi elfogadta és azóta is él a felkínált és egyben "megfizetett" lehetőséggel. Visszatekintve a múltra: a nő éveken keresztül azt a felállást használta ki, hogy a férfi konfliktuskerülő volt és mindenáron akart egy ideális családot működtetni. Amikor pedig - olykor-olykor - a férj önámítása kipukkadt, akkor ivott. A kapott pszichológusi segítségekkel felismerte a bűntudatán keresztüli manipulációkat. A válás után az újabb követelésekre már tudott nemet mondani és lett ereje az igazságtalanságon átlépni

Következő példa egy olyan édesapáról szól, aki arra kényszerítette a feleségét (az édesanyát), hogy az adja fel a származási családjával a kapcsolatát, illetve a gyermekeik ne látogathassák a nagyszüleiket. Számos egyéb szinteken ugyancsak beszabályozta az asszony működését, sőt elhitette vele, hogy nem normális. A nő volt egyébként az, aki családfenntartóként dolgozott és tartotta el a családot. A pénzt persze nem ő kezelte. Fájdalommal kell leírnom, hogy a férjecske a gyermekeket érzelmileg maga mellett tartotta és a hölgyet kevésbé engedte anyaként kibontakozni. Az asszony a válása körül keresett fel. Segítséggel látott rá arra, ahogyan nemcsak önmagát adta fel a házasságukban, hanem beáldozta - a férje "oltárán" - a szüleit, a nagyszülő-unoka kapcsolatokat és a gyermekeivel való viszonyát is. Megértette, hogy korábban a megfelelései, a kisebbrendűsége, a nemet mondásának a hiánya és a csekély önbizalma miatt engedett a másik követelésének és fenyegetőzésének. Később a gyermekeivel való kapcsolata pozitív fordulatot vett!

A két példa után jöjjön még egy kérdés!

Végeredményében mi áll a gyermekkel való érzelmi zsarolás mögött? 

Sajnos, roppant egyszerű a válasz: a szeretet hiánya.

Az a szülő képes a gyermekével a környezetét vagy csak egy személyt zsarolni, aki olyan fájdalmat cipel a saját lelkében, hogy nem látja, illetve nem szereti a csemetéjét! Ez persze nem mentség...

pixabay_macik.jpgHa viszont vállalom a felelősségemet, akkor képviselem az érdekeit, közben pedig hagyom, hogy a gyermek gyermek lehessen! Ez minimum!

Végezetül le szeretném írni, hogy az érzelmi zsarolókkal való pszichológusi munkám elképzelhetetlen része, hogy feltételezzem:

Minden emberben van jó szándék!

Néha nehéz erre önmagunktól rálátnunk - az erős érzelmi bevonódásunk miatt. Az elfogadás "megdolgozása" - az ilyen esetekben - egy "kemény" és hosszabb, belső, önismereti munkát igényel! A jó szándék feltételezése ebben sokat tud segíteni. Idővel így lehet kapcsolatot kialakítani ember és ember között... Csak így! 

Köszönöm, hogy másokat is hozzásegítesz az információkhoz! 

Neked pedig kitartást és hitet kívánok! 

 

www.drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu

 

 

Az egy mondatos "blogbejegyzéseimet" az Instagramon tudod követni:

www.instagram.com/dr.domjan

insta32.jpg

insta22.jpg

insta16.jpg

insta15.jpg

insta6.jpg

insta31.png

(Fotók forrása: www.pixabay.com)

 

 

Generációs veszteségeink

pixabay_unalom.jpgPolcz Alaine pszichológussal és íróval még a halála előtt láttam egy érdekes interjút, ami számomra azóta is aktuális. A tanatológia - a gyász, a halál kutatásának - itthoni úttörője, a Magyar Hospice Mozgalom életre hívója és egyben a gyermekpszichoterápia ikonikus alakja az ominózus riportban arról beszélt, hogy egy nemzetből 90 év alatt "ürülnek ki" a veszteségek. Véleménye szerint ennyi idő - egy emberöltőnyi - szükséges a feldolgozáshoz. Számomra ez a fajta vélekedés - annak tudományos igazoltsága vagy hiánya ellenére - megfogott, illetve rögtön fejben visszapörgettem a 90 évet. Bár nem vagyok történész, de magamtól is számos tragikus eseményt fel tudtam sorolni. Beláttam, hogy az elmúlt egy évszázad alatt valóban mennyi minden megtörtént velünk! 

A mostani blogbejegyzésemet az egyik családi-baráti közös ebédünk inspirálta. Azt éreztem, hogy megfulladok, ha még egy politikai kommentálást végig kell hallgatnom. Az étkezés, amire egyébként a konyhában több órán át készültem, szinte csak "vivőanyag" volt, amíg házigazdagént le nem állítottam a "parlamentünket". 

Adódik számomra egy régi-új kérdés, mi történik velünk magyarokkal?  

2011-ben Debrecben rendezték meg az éves Családterápiás Vándorgyűlést. Ott hallottam előadóként Losonczi Ágnes Széchenyi-díjas szociológust és társadalomkutatót. A család oldaláról közelítette meg a témáját, amelyről könyvet is írt: Sorsba fordult történelem címmel. Számomra nagyon érdekes volt, ahogyan ez az tudományos anyag megszületett! A tanulmány 70 budapesti, középosztálybeli család sorsát kísérte figyelemmel - három generáción keresztül. A kutatás az 1989-es rendszerváltás utáni időszakot vizsgálta. Arra kereste a választ, hogy a helyüket fürkésző emberek a múltból miféle terheket cipelnek, és ezek hogyan hatnak a döntéseikre. A családokkal folytatott interjúkon keresztül lepleződött le az, hogy sokan kibeszéletlen veszteségen "ücsörögnek", illetve nincs olyan família, ahol valahogyan a történelem "ostora" ne csapott volna le - akár többször is. A szakember előtt szégyenletes családi titkok tárultak fel. Sorsfordító "elcsatolások", fájdalmas bűnök, jóvá nem tett megtorlások, elmaradt igazságszolgáltatások - a szó szerinti megsemmisülések mellett. A kutatás azt ugyancsak világossá tette, hogy mennyiféleképpen élik meg az egyes emberek a történelmet - akár ugyanazon famíliához tartozva.

A szóban forgó előadásról négy mondatot jegyeztem le magamnak - amelyekről sohasem gondoltam volna, hogy még egyszer a kezembe fognak kerülni:

- Változó, hogy mikor mi a szégyen, mi pedig büszkeség.

- Ha megértem a másik veszteségét, akkor az a sajátom feldolgozását szintén segíti.

- Merjek szembesülni azzal, amit a másik átélt.

- A társadalmi folyamatok megbetegíthetnek, ha a család nem zár össze.

Ha csak a saját családunkat nézem, akkor a számos veszteség közül a tavaly 103 évesen elhunyt nagymamám húgának egyik napja jut az eszembe. Annak idején a hölgy édesapja nem engedte el őt az orvosi egyetemre tanulni. A dédapám azt mondta neki, hogy kap majd tőle sok földet és azzal boldogulni fog. A II. világháború után nemsokkal így kuláklistán találta magát, sőt a nevelőnős szép élete után egyszer csak hideg vízben kezdett el zöldségeket mosni. Állandóan kirúgták mindenhonnan, amikor kiderült a származása. Azt mondták neki, hogy a saját otthonát nem veszik el tőle, ha folytatja ezt a fajta fizikai munkáját. Egy nap azonban, amikor hazaért, a családi házát lelakatolva találta. Ekkor sírva, a nagy semmivel elment az anyai nagymamámhoz (a testvéréhez), aki őt befogadta. Életének új szakasza egy udvarról nyíló tárolóban indult el...

Még mielőtt gyászregényt írnék, meg kell, hogy osszam: gyermekként számomra a nagymamám és a kedves húga élő legendáriumok voltak. Nem törtek meg, hanem túlélőként talpon maradtak és megtalálták az "új" rendszerben is a számításukat. Ők egyébként a régi időkről sokat meséltek nekem, én pedig mindig nagy csodálattal hallgattam őket. Akkor még fogalmam sem volt arról, ami évtizedekkel később a családterápiás képzésen vált számomra tudatossá:

A gyermeknek az a jó, ha minél több családi történetet ismerhet meg!        

A múlt megértésében és így a saját helyem elfogadásában sokat adott még - az anyai felmenőim mellett - Recsken a "magyar Gulag", Budapesten a Terror Háza Múzeumának többszöri felkeresése, valamint Erdély és Kárpátalja körbeutazása.    

Visszakanyarodva a blogbejegyzésem témájához, mi történik velünk magyarokkal? Az a véleményem, hogy az emberek egy része a felszínen "lövöldözik", miközben belül boldogtalan, anyagilag pedig kimerült. Emellett a fel nem dolgozott egyéni és családi veszteségek tovább fokozzák a sodródást, valamint az ezzel járó (ön)hibáztatást, magányt, felelősséghárítást és sajnos a csodavárást. Egyesek ezalatt megélnek a nép hülyítéséből, mások viszont tovább mélyülnek a depressziójukban, az anyagi nehézségeikben és az elégedetlenségükben...

Amíg a fókuszváltás nem történik meg - az "anyázós" hozzáállástól a veszteségek és a csalódások őszinte kibeszéléséig -, addig a korábbi idézett üzenet még inkább aktuális:

A társadalmi folyamatok megbetegíthetnek, ha a család nem zár össze.

Ez a lényeg: az összezárás. Az egység. Az érzéseink őszinte megosztása, így a megismerés, az empátia és az elfogadás elősegítése. Mi még? Az előremutató célok és a megbocsátás választása, sőt az ünneplés, valamint az elégedettség megtanulása. És persze a véleményszabadság - közéleti értelemben is! Érték a politika!  

Végezetül a soraimat nem az Eurostat vagy a Hungarostudy sokkoló információval szeretetném zárni, pedig a lelki állapot és a testi betegségek kapcsolata ugyancsak megérne egy "misét"! Sokkal inkább egy "egyszerű" asszony szeretetteljes gondolatát szeretném aláhúzni:

A béke egy mosollyal kezdődik. (Teréz anya)

Mosolyogj hát!

És ne feledd: a családod az első, nem a politika!

  

www.drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu

Várlak az Instagramon is!

 

(Kép forrása: www.pixabay.com)

 

Cirkusz és méltóság

A legnagyobb showman - filmajánló

the_greatest_2.jpgA legnagyobb showman című musicalfilm előzetesét megnézve, először idegenkedve léptem át a pár száz Forintos letöltés lehetőségén. Bár hiszek Hugh Jackman karizmatikus képességében és a Nyomorultak című musicalből megismert énektudásában, de akkor még magamtól távolinak éreztem ezt az alkotást. Túlzottan "színesnek" és "éneklősnek" érzékeltem.

Egyik barátom pozitív véleménye és a mozi alábbi betétdalának (magyar szöveggel lásd itt) megismerése után azonban kíváncsivá váltam, sőt nem haboztam dönteni.

Jól tettem!

 

A film - ha szabad azt írnom - egyszerre hajaz a Kalifornia álomra (La La Land) és bármelyik Bollywoodi mozira. Sűrítve van benne az ének, a tánc és messzemenőkig a giccs jellemzi.

Ennek ellenére akkor miért ajánlom?

  • Mert a zenéje megfogott és azóta is hallgatom.
  • Mert a romantika pozitívan hat rám. 
  • Mert van benne katarzis.
  • Mert az üzenete egyetemes és hiánypótló.  
  • Mert profi módon végigviszi a mondanivalóját.

Ez az életrajzi adaptáció számomra azt a kérdést veti fel, hogyan vagyok a "sorból való kilógásommal". Minden elvárásnak persze senki sem tud megfelelni.... És nem is kell, de fontos a magam helyének a megtalálása és elfogadása!

A főszereplő, Mr. Barnum az első "cirkuszához" olyan embereket gyűjtött össze, akiket az akkori társadalom kivetett. Az 1800-as évek közepén játszódó film abba a korba repíti a nézőt, amikor még az egyenlőség messzi vágynak tűnt. Adalék a történethez, hogy az USA-ban a rabszolgák felszabadítása csupán 1865-ben történt meg, a diszkrimináció és a szegregáció ellenes törvények pedig a 20. század közepére születtek meg...

Mr. Barnum valós életrajza és a mozi "fényei" csak részben fedik egymást, azonban tény, hogy a főhős a pályáját szélhámosként kezdte. Szenzációhajhász módon, a „szörnyszülöttek” mutogatása által kezdtek el a Dollárok a zsebébe gurulni. Mindezek mellett azt sem szabad letagadni, hogy a férfi a faji egyenlőség lelkes szószólója is volt - korát messze megelőzve.

A hitvallása számomra ugyancsak példamutató:

A legnemesebb művészet másokat boldoggá tenni. (Phineas Taylor Barnum)

A filmhez visszatérve, a cirkusz társulata olyan személyekből állt, akik a társadalomból kirekesztettek voltak pl. szakállas nő, tetovált férfi, albínó lány. Más a magassága, az alacsonysága, a fekete bőrszíne vagy éppen a túlsúlya miatt került be a csapatba... A kollektíva idővel összeállt, a varázslat pedig elindult!

A periférián élő emberek a közös művészi munkán keresztül elkezdték önmagukat megismerni. Együttes erővel így már fel tudták a balsorsukat vállalni, sőt közösséggé, egymás szövetségesévé is formálódtak. Eképpen váltak képessé azt a világba kiáltani, hogy "Ez vagyok én! " -This is me.

A film fordulópontja akkor jön el, amikor az igazgató a hirtelen fellépő pusztító hiányain keresztül felismeri a maga nyomorúságát. Korábban kellékként kezelte a kitaszítottakat és húzta le róluk a hasznot. Ekkor még nem látta, hogy a saját famíliájával és önmagával sem tud másként bánni. Mindenki csak egy "műsorszám" volt... Pontosan így van ez a csalók, az önzők, a túlzottan kontrollálók és a "kis diktátorok" esetén is: a családjuk paralel nyomorodik meg! 

A mozi számomra azt az egyetemes igazságot hozza, hogy a dolgok kiegyenlítődésre törekednek és bizony kétféleképpen nem tudunk az emberekkel bánni. A közelség-távolság dimenziójában persze van különbség. Ennek ellenére:

Vagy mindenki tárgy számomra - önmagammal együtt -, vagy méltósággal rendelkező, érző ember! 

Gondolom, hogy nem árulok el nagy titkot, a "happy end" fel fogja oldani a kialakult feszültséget, ahogyan a film pazar zenei és látványelemei is vezetik a lelket a reményhez!

Egy hétköznapi este feldobásához szeretettel ajánlom!  

 

www.drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu

Várlak az Instagramon is!

  (A kép forrása: itt)