Mind&Spirit blog

További info a filmről itt érhető el, a Facebook esemény pedig itt található.

A pszichológusi podcastek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

Az összes többi ajánlót - film, könyv, programok - itt találhatja meg, illetve tematizálva az alábbiakra kattintva: HBO GO, NETFLIX.

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

(Kép forrása: https://bidf.hu/movies/show/70#zoom és saját)

Szólj hozzá!

A szeretet megtart - donorcsaládok egymásért

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2021. február 14. - Dr. Domján Mihály

2021 elején úgy döntöttünk, hogy a donorcsaládok szokásos összejövetelét áttesszük az online térbe. Így szeretnénk azt az űrt betölteni, amit a pandémia "ütött" közénk. A személyes találkozónk tehát különleges módon, a saját otthonainkon keresztül valósult meg. Már nagyon vártam! Örömömre, pici csapatunk újból kiegészült két transzplantáción átesett fiatalemberrel és első alkalommal a Szervdonor Családok Alapítvány kurátorával. Bízom benne, hogy a márciusi találkozásunkig minden technikai akadályt le fogunk küzdeni és még többen leszünk.

A csoportfoglalkozásunkat - tudatosan - úgy próbáltam felépíteni, hogy legyen benne lehetőség a szorongáscsökkentés pár szempontjának a körbejárására. Először a következő napunk megtervezéséről beszélgettünk, majd a hibázásról és a kudarchelyzetekről.

A tervezés abban segít, hogy ha mondjuk ma kedd van és átgondolom előre a holnapi napomat, akkor szerdán úgy fogok felébredni, mintha ezt már "ismerném". Könnyebb így az energiámat beosztani, illetve ezt az időszakot hasznos tevékenységekkel felépíteni. Nagyobb távlatokban - heti, havi és éves szinten is - jótékony hatással bír az elképzelések konkretizálása. "Azért tervezünk, hogy legyen mitől eltérni" - hangzott el közöttünk.

Amíg az első témát, mintegy "ismerkedésként" gyorsan körbejártuk, addig a másodiknál jobban el tudtunk "kalandozni". Általánosságban azt lehetett tapasztalni, hogy "harcedzett" közösség vagyunk és számos tapasztalattal bírunk ezen a területen is. Néhány gondolat:

"Merni kell hibázni és abból tanulni."
"A hibázástól való félelem néha hónapokig tart."
"Nem lehet mindent elengedni."
"Megoldotta az idő."
"Ha valami történik, magammal kell azt megbeszélnem."
"A hibákból tanulva - legközelebb - már javított formában fogom tudni megvalósítani azt, amit akarok."
"Nem létezik olyan hiba, amitől egy igazi kapcsolat szétszakadna."
"Együttérzésre van szükségünk."

Találkozásunk végén arról beszélgettünk, hogy tudunk-e akkor segítséget kérni, ha nehéz helyzetben vagyunk. Többen megjegyezték, hogy feltétlenül igen, de mégis milyen nehéz, hogy egyes családtagjaink nem ismerik el az erőfeszítéseinket. Még akkor sem, ha az ember jól érthetően kért visszajelzést...

Azt gondolom, hogy az online találkozónkból mindenki tovább tudott valamilyen pozitív gondolatot vagy érzést vinni. Nekem a legjobb pillanatok talán azok voltak, amikor a poénoknál szívből tudtam nevetni. Most írás közben is érzem magamban a felszabadultságot, amiért hálás vagyok és őszintén köszönöm.

Mert a szeretet megtart, téged is!

Dr. Domján Mihály

pszichológus, családterapeuta

A korábbi összes donorcsaládos blogbejegyzés itt található meg.

A Facebook-on az alapítvány működéséről itt lehet olvasni és informálódni. A szervdonorok hozzátartozóinak következő találkozójával kapcsolatosan nemcsak a Facebook-on, hanem emailben - office@drdomjan.hu - vagy a fotón szereplő telefonszámon lehet információt kérni. Az online alkalmunkra előzetesen jelentkezni szükséges.

A rólunk készült tévéfelvétel itt nézhető meg.

Köszönöm és köszönjük, ha a Kedves Olvasó ad visszajelzést a blogbejegyzés alapján!

A szorongáscsökkentésről szóló pszichológusi podcast (hanganyag) meghallgatható - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz feliratkozni is.

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

A szív útja - emlékezés a szervdonorokra - blogbejegyzés a 2018-as emlékműavatásról
Előítéletek fogságában - az ötödik csoportfoglalkozás
Életigenlés - 2020. januári csoportfoglalkozás
Milyen feladat vár még rám az életben? - 2020. novemberi csoportfoglalkozás
A szabadság 'tánca' a kockázatvállalás - A döntés c. könyv ajánlója

Szervdonorok emlékműve:

Kiskunfélegyháza, Alsótemető, Molnár Béla utca

Ravatalozó

(Képek forrása: saját)

Szólj hozzá!

donorok donorcsaládok

Milyen feladat vár még rám az életben?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2020. november 16. - Dr. Domján Mihály

November elején újból találkoztak a donorcsaládok hozzátartozói Kiskunfélegyházán, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Nagy örömünkre, a múltkori alkalommal először közénk eljött transzplantált hölgyet ismételten köszönthettük a sorainkban. (A csoportunk indulásáról bővebben itt lehet olvasni.)

Először egy személyes megosztással kezdeném. Bár már 1,5 évvel vagyunk túl az első foglalkozásunkon, azonban most érzem át igazán annak a súlyát, amire “szerződtünk”. Eddig is szeretettel mentem, de ősz óta jobban megértem azokat a fájdalmakat, amiket az egyes tagjaink a múltban elszenvedtek. Ezekről a szituációkról már többször írtam, de momentán is derültek ki újabb részletek. Gondolok itt pl. arra, hogy létezik olyan nem intenzív terápiás orvos, aki azt feltételezi, hogy a donorok szerveire “szerződést” lehet kötni. Alig akartam elhinni, hogy még a szakmán belül is létezhet tudatlanság. A blogbejegyzést persze előremutató irányba szeretném vinni, hiszen családiasság és öröm jellemez minket. Mindazonáltal a társadalmi tényeket sem szabad letagadni, hiszen nyíltság nélkül nincs gyógyulás. Összességében a novemberi találkozásunk során megint megerősödtem abban, hogy értelemmel bír a közösségünk és az is, hogy kell az írásos forma. Sokan így tudnak egyedül a missziónkról olvasni és remélhetőleg erőt meríteni. Őszintén hálás vagyok, hogy része lehetek a csoportnak! Bár én vezetem az alkalmakat és így tudatosan figyelnem kell mindenkire, valamint a dinamikára, de újfent feltöltődve jöttem el. Az utolsó körben a többiek visszajelzése szintén ez volt.

Beszélgetéseink elején a halottak napja jött szóba. Két, fiát elvesztett édesanya szájából majdnem ugyanaz hangzott el: “Látni, hogy milyen sok virág és mécses volt kint a síron, erőt ad a mindennapokhoz. Öröm, hogy ennyien kifejezték a tiszteletüket nemcsak a fiunk, hanem a családunk iránt is.”

A novemberi alkalmunkra azt a körkérdést hoztam, hogy ki mennyire nyitott az újra. Más kifejezést szintén használtam: kalandvágy. Ezalatt azt értettem, hogy ki milyen szinten enged a kíváncsiságának. Azt gondolom ugyanis, hogy az elégedett élet megteremtése nem mond ellent sem a spontaneitásnak, sem egy új tapasztalatnak vagy tudásnak.

Magamutogatás és vagányság nélkül tehetünk azért, hogy az életünk új energiákkal gazdagodhasson.

Érdekes válaszokat kaptam. Párat felsorolok közülük:

“Szeretek új ízeket kipróbálni.”
“Várom a kihívásokat!”
“Nem vagyok nyitott a szokásostól eltérő dolgokra, de azután ‘megjövök’.”
“Észre lehet az új impulzusokat venni. Menni kell utánuk!”
“Ránk jellemző a kíváncsiság.”

Innen jutottunk el oda, hogy visszakanyarodhattunk a veszteségeinkhez. “Nem azt kell keresni, hogy miért pont én, hanem hogy a helyzet mit akar tanítani. Mit kell tennem, hogy a tanulságot leszűrjem?” Más újabb kijelentéssel folytatta:

“Kell lennie valamilyen következő feladatnak!”

A csoportfoglalkozásunk végefelé idéződött fel, hogy anno hogyan is indult az ismert donorok emlékhelyének tervezése. Konkrétan az történt, hogy a Csikós házaspár egyik üzletfele – hallva a tragédiájukat – elkezdett a munkán kívül önmagáról beszélni. Kiderült róla, hogy májtranszplantált. Sőt, egy vágyát is megosztotta a gyászoló házaspárral: “Azt szeretném, hogy letehessek egy csokor virágot egy emlékhelyen.” A mondata jó “talajba” hullott és 2018. szeptember 26-án a kérése “meghallgatásra talált”.

Ez az új infó ismételten megerősítette bennem azt a hipotézist, hogy a transzplantáltaknak és a donorcsaládoknak a lelki gyógyulását nagyban támogatja az egymással folytatott párbeszéd. A következő hangzott még el közöttünk: “Ahhoz meg kellett a másik oldalt ismernem, hogy el tudjam fogadni, ami velünk történt.”

A blogbejegyzés végén újból megismételném a korábban kiemelt mondatot – immáron gondolva a transzplantáltakra, a donorcsaládokra és a kedves Olvasóra egyaránt:

“Kell lennie valamilyen következő feladatnak!”

Mindenkinek ott van a kezében a lehetőség, hogy nyomot hagyjon a világban!

Együtt könnyebb!

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:

Donorcsaládok egymásért – első csoportfoglalkozás tanulságai
Egymás között – donorcsaládok második csoportfoglalkozása
A szív útja – emlékezés a szervdonorokra – blogbejegyzés az emlékműavatásról
Dagasztottál már tésztát Istennel? – A Viskó című könyv és film ajánlója
Jóindulatú irigység – 2020 szeptemberi csoportfoglalkozás

Az új pszichológusi podcastek (rádióadás-jellegű hanganyagok) meghallgathatók – akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben – a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts–en és az Apple Podcast-en. Itt tud a többi hanganyagra feliratkozni is.

A Facebookon a csoportunk működéséről itt lehet olvasni és informálódni. A szervdonorok hozzátartozóinak következő találkozójával kapcsolatosan nemcsak a Facebookon, hanem emailben – office@drdomjan.hu – vagy a fentebbi fotón szereplő telefonszámon szintén lehet információt kérni.

A rólunk készült tévéfelvétel itt nézhető meg.

(Képek forrása: saját)

Szólj hozzá!

Az elismerés, mint szeretetnyelv

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2020. november 12. - Dr. Domján Mihály

Ha évekkel korábban megkérdezték volna azt tőlem, hogy milyen nekem, ha elismernek, illetve van-e ezeknek a pillanatoknak számomra jelentősége, akkor azzal kezdtem volna a mondatot, hogy "Igen, de..." A válaszom - egészen őszintén - a következő lett volna: "Igen, klassz érzés, de igazából zavar." Persze szinte mindig pozitív élmény volt visszajelzést kapnom, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy frusztrációval vegyült. Sokáig tehát hárítottam és lesöpörtem magamról a jót. Írhatom úgy, hogy könnyebb volt az elismerést adnom, mint befogadnom. Az pedig, hogy lehetne megerősítéseket kérni is, fel sem merült bennem.

A mai világunkban az elismerést egyesek a lájkokban és a megosztásokban mérik. Tegye mindenki őszintén a szívére a kezét, hogy időnként nem pillant-e rá a számokra. Szerintem igen. Ezzel nincs gond, de van itt egy sokkal mélyebb réteg, méghozzá a külvilág véleményétől való függés.

A következő szempontok jutottak az eszembe az elismerésekkel kapcsolatosan:

Mi lenne, ha megengednéd azt az érzést és tudatot, hogy már bizonyítottál magadnak? Mindannyian vétettünk hibákat. Hoztunk rossz döntéseket és hiányokkal szintén küzdünk. Vannak persze értékeink, tehetségeink és szerető szívünk is. Mindezekkel együtt vagyunk emberek. Te is! Talán a legmunkásabb önismereti feladatod odáig eljutnod, hogy ítélkezésmentesen elfogadd (megengedd) azt, ahol most tartasz. Ez egy belső munka és nem elsősorban a környezetedtől függ.
A szeretett személy "szabad" elismerésére vágysz vagy a birtoklására? Fontos tisztázni, hogy ki nekem a másik és én ki vagyok neki. Azzal sem árt szembenézned, hogy van-e saját életed. Számtalan helyzetre az a szabály: amit kapni szeretnél, azt először meg kell tanulnod odaadni, majd kérni és elfogadni.
Vajon mi lehet annak a hátterében, ha valaki nem képes az elismeréseket elfogadni? Egyesek gyermekként azt tanulták meg otthon, hogy a nevelés (a "szeretet") a kritikával és a fájdalommal egyenlő. Nagyon sok meghittség, biztatás, öröm, önismeret és helyes önmegvalósítás kell ahhoz, hogy a "jégpáncél" elolvadhasson. Ez idővel lehetséges (hacsak valaki nem az elutasításával akarja a másikat büntetni).
Mi lenne, ha ezentúl tudatosan kérnél pozitív visszajelzéseket? Időt kell adod mind magadnak, mind a másiknak a tanulásra. Lassan fogtok tudni megbarátkozni a kölcsönös elismerések ajándékával.
Kitől könnyebb elfogadnod az elismeréseket? A bátorítások, ahogyan az elismerések "megengedéséhez" érzelmi biztonság kell. Eleinte ezért fontos tudatosítanod, hogy kik azok, akiktől már most könnyen el tudod a jót fogadni. Érdemes a kapcsolati hálódat folyamatában erősíteni és ápolni. Feltéve, ha elégedett életre vágysz.
Attól, hogy valaki nem ismer el, lehetnél-e még kedves vele? A szeretet belülről fakad. A felnőttségből és az emberségből. A cél tehát sokkal inkább az, hogy önmagadat add, minthogy a megfelelések világában élj. Azt különben el lehet fogadni, hogy ha valaki nem fogad el...
Ha vezetőként dolgozol, meg szoktad-e a beosztottakat dicsérni? Vizsgálatok kimutatták, hogy sokan nem a fizetés vagy a túlterheltség miatt hagyják ott az állásukat, hanem mert nem érzik, hogy elismernék a munkájukat. Nem élik meg, hogy szükség lenne rájuk, illetve fontosak lennének a cégnek.
Csak a végeredmény számít vagy a célért mutatott erőfeszítés is? Meg kell értened, hogy amit dicsérsz, azt erősíted. Figyelned kell tehát arra is, hogy pl. a gyermeked ne csak a végeredményért kapjon elismerést, mert különben teljesítmény-szorongóvá válhat...

A pozitív visszajelzésekkel kapcsolatosan a másik végletet szintén meg kell említenem. Egyesek ugyanis elismerés-hajszolók. Vannak, akik ezt behódolva élik meg, mások pedig inkább feljogosítva érzik magukat arra, hogy uralkodjanak és dicsekedjenek a teljesítményükkel. Mindkét csoportnak kevés az önbizalma és nincs nagyon saját élete...

Megérdemled az elismerést!

Számomra az áttörés egy orvosoknak kiírt irodalmi pályázattal indult. Az írásomért 2006-ban a Cataflam Művészeti Szalon különdíját kaptam meg. Hálás vagyok a Novartisnak nemcsak a feltételezésért, hogy az orvosok között is lehetnek "tollforgatók", hanem a pazar átadóért. Hatalmas élmény volt!

A következő etapot pedig a podcastok (rádióaadásszerű hanganyagok) okozták. Már túl voltunk a hatodik vagy a nyolcadik felvételen, amikor azt éreztem, hogy nincs ezekre különösebben szükség. Persze kaptam és kaptunk visszajelzéseket, főként az ismerősöktől. Meg is köszöntem ezeket a nyilvánosság előtt. Nem volt ebben semmilyen manipulációs szándék, csak őszinteség és hála. Ezután pedig nem várt dömping indult el, ami azóta is tart. Külön köszönök egy cikket, amely ebben az időszakban született és büszkeséget adott.

A sorban ezután a Trendhim dán cég következett, akiket korábban bár ismertem, de nem álltunk semmilyen közvetlen kapcsolatban. Egyszer csak kaptam a magyar képviselőjüktől egy kedves levelet, majd választhattam tőlük két terméket - "csak úgy", a társadalmi munkám elismerése végett. Fülig ért a szám, amikor elolvastam az e-mailt.

Ezzel a blogbejegyzéssel nem a végletes hízelgésre vagy dicsekvésre biztatlak, hanem a méltányos szavak őszinte kimondására (vállalására), sőt azok nyílt kérésére. Az önbizalom építésének ugyanis egyik lehetősége, ha megengeded a környezetednek, hogy pozitívabbak láthasson téged, mint ahogyan azt észleled.

Megérdemled, hogy fontosnak érezhesd magad!

Dr. Domján Mihály

pszichológus, családterapeuta

elismerés önismeret megengedő hozzállás méltányos szavak

Az új pszichológusi podcastek (rádióadások) meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is, sőt érheted el a kapcsolódó blogbejegyzéseket.

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcastek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

(Képek forrása: saját és pixabay.com)

Szólj hozzá!

"Kütyübazár" társadalom - dokumentumfilm-ajánló

Társadalmi dilemma

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2020. október 21. - Dr. Domján Mihály

Mielőtt a Társadalmi dilemma 2020-as, amerikai dokumentumfilmet ajánlanám, szeretnék egy személyes élményt megosztani.

Pár évvel ezelőtt kulturális körúton vettem részt. Bár április végét írtuk, mégis hóviharba került a csoportunk. Mivel nálam leginkább tavaszi ruhák voltak, egy ujjatlan vastag dzsekit kivéve, így nem tudtam és nem is szerettem volna a Gullfoss vízesésnél sok időt eltölteni. Választottuk inkább közösen a zsúfolt látogatóközpontot. Számos amerikai és egyéb helyekről érkezett turisták álltak - velünk együtt - sorban a teákért, s kávékért. Akaratom ellenére volt időm nézelődni és megakadt a szemem a sok egyforma kabáton. Elcsodálkoztam ezen és még jobban megmustráltam a ruhákat. Négy-öt márka volt a leggyakoribb. Érdekesnek találtam, hogy ennyire "Hilfigeres", "Ralphos" vagy éppen "Columbiás" lenne mindenki. Spontán jött fel bennem az a gondolat, hogy "hipnotizált majomként" élünk a bolygónkon. Különös megtapasztalás volt. Korábban az uniformizáltságunkat nem tudtam ilyen tisztán látni.

A bevezető után jöjjön a dokumentumfilm-ajánló!

Mielőtt rátérnék a közösségi média - Facebook, Twitter, Instagram, Google stb. - a film által bemutatott hatásaira, kérlek, nézd meg, hogy az okostelefonodat napi hány órán keresztül nyomkodod...

Egy izgalmasan felépített alkotással fog a néző szembekerülni, ha a Társadalmi dilemma című alkotásra rászánja a 94 percet. A nagy social tech cégek valaha volt magas beosztású emberei beszélnek azokról a csapdákról, amelyeket szinte akartuk ellenére hoztak létre.

Számomra az lett a fő üzenet, hogy az álhírek gyártása a hirdetések szempontjából a legnagyobb biznisz, illetve az állandó figyelem elterelés és manipuláció a legrosszabbat tudja az emberből kihozni. A dokumentumfilm, amelyben számos tudós is elmondja a véleményét, nagyon negatív képet fest arról a valóságról, amelyet az okostelefon-függőség mindannyiunknak jelent. Hatása egyszerre utópia és disztópia.

És hogy mit tehetünk?

Talán először azt, hogy üljünk le egy baráttal vagy családtaggal megnézni az alkotást, majd közösen beszélgessünk el a bennünk felmerülő gondolatokról és érzésekről. A film ugyanazon üzeneteket erősíti meg, mint amit a pszichológia is ad a kezünkbe:

Szükségünk van a másokkal való kapcsolódásra, a visszajelzésekre, a szeretetre és a határokra. Valamint nem árt tudatosítanunk, hogy minden kattintásunk egy "szavazatot" jelent...

Szeretettel ajánlom a szülőknek, nagyszülőknek és a pedagógusoknak ezt a dokumentumfilmet. Hiszen először önmagunkban kell azt a helyére tenni, amit a világban szeretnék láttatni. Minden középiskolásnak pedig javasolnám nemcsak a megtekintést, hanem hogy írjanak arról egy rövid fogalmazást, amit üzenetként magukkal visznek a filmből.

Mutasd meg a társkapcsolataidat, és megmondom, hogy ki vagy. (Harry Stack Sullivan)

Találj vissza a baráti beszélgetésekhez! És mondjuk a családi főzésekhez, a társasozáshoz vagy éppen az ölelésekhez!

Dr. Domján Mihály

pszichológus, családterapeuta

ajánló social media társadalmi változások NETFLIX dokumentumfilm-ajánló társadalmi dilemma

Az új pszichológusi podcastek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

Az összes többi ajánlót - film, könyv, programok - itt találhatja meg, illetve tematizálva az alábbiakra kattintva: HBO GO, NETFLIX.

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

(Fotók forrása: saját és pixabay.com)

Szólj hozzá!

A mesék varázslatos világa

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2020. október 14. - Dr. Domján Mihály

A mese szabaddá teszi a gyermek lelkét. Erről az egyszerű igazságról szeretnék most írni - támogatva a szülőket és a meseolvasást. Aktualitását nemcsak a minőségi idő "kikopottsága" adja, hanem az elmúlt időszak egyik eseménye. Számos cikk és gondolat jelent meg egy mesekönyv kapcsán, a kommentek ezreiről nem is beszélve. Ezzel kapcsolatosan hiányérzetem támadt, mert mintha a felszín mögött a lényeg lemaradt volna:

Pótolhatatlan szükség van a mesékre és az olyan szülőkre, akik mesélnek a gyermeküknek.

Ezzel kapcsolatosan milyen kérdéseket tehet fel magának egy szülő?

Kialakítottam-e olyan esti "szeánszokat", amikor csak a gyermekkel vagyok és mondjuk összebújva mesélek neki?
Milyen rendszeres időtöltésem van a gyermekemmel? (Bővebben írtam erről itt.)
Hogyan támogatjuk egymást szülőként - elváltság esetén is - a rendszeres szülő-gyermek szokások kialakításában?
Megértettem-e, hogy a gyermekem nem érzi magát szeretve, ha nem töltök vele időt?
Elfogadtam-e, hogy a mesélés egy kommunikációs eszköz a gyermekem és köztem?

Mit adnak a mesék a csemeték számára?

Kielégítik a gyermekek "varázslatigényét".
Segítik abban, hogy a képzeletét bevonva megismerjen és elfogadjon értékeket. Például azáltal is támogatja a szülő nevelési céljait, hogy a történetekben a jó elnyeri a jutalmát, a rossz pedig a büntetését.
A mesélés támogatja a gyermek nyelvi fejlődését és a szókincsének a bővülését.
Akiknek mesélnek, azok szívesebben fognak később könyvet venni a kezükbe és olvasni.
A mesék egyes esetekben jobban tudják a gyermeket megvigasztalni, mint a szüleik.
Pozitív hatással vannak a figyelem-koncentrációs képességre, sőt az érzelmi intelligenciára is.
A mesék segítik a stressz és a félelem feloldását, tehát a lazítást támogatják - főleg a szülő fizikai jelenlétében.
Javítják a problémamegoldást, mi több új alternatívákat és utakat vetnek fel.
Miközben a mese a képzeletben játszódik, addig a jelenben az érzelmi biztonság és a kötődés erősödik.
Amíg a rajzfilmek és az egyéb videók készen adják a képeket, addig a mesélés fejleszti a belső "munkát", így az információk mélyebben tudnak rögzülni.
Kisiskoláskorban a gyermekek általában még igénylik a meseolvasást - a közös együttlét miatt is.

Milyen mesekönyvet válasszon a szülő?

Olyat, ami számára elfogadható és értéket képvisel.
Csakis olyat, amivel kapcsolatosan a szülő azt érzi, hogy hitelesen és kíváncsisággal tudja közvetíteni.
Életkorilag megfelelőt. Először a mondókákkal érdemes kezdeni - már a terhesség alatt. Ezután jöhetnek a keménytáblás könyvek, később az egyszerű és érthető pl. állatmesék, láncmesék, majd végül a novellamesék.
Ha a történetben valamilyen szörny/sárkány/furcsaság van, akkor úgy fogja ezt a gyermek magában megjeleníteni, ami még elviselhető lesz számára. Ezt a fajta rugalmasságot szintén figyelembe lehet venni a mesék választásakor. Nem beszélve arról, ha a gyermek biztonságban érzi magát, szólni fog.

Családterapeutaként azt kívánom minden hozzám és kollégáimhoz forduló szülőnek, hogy közösen gondolják át a mesék és a mesélés kincsét, ahogyan a nemet mondás, a hétköznapi közös vacsorák, a családi sztorizás, a háziállat vásárlás, egy-egy hétvégi "pizsamanap", sőt a jóvátételek bevezetését. Sok kicsi lépés sokra megy!

Tehetik meg ezt még azért is, mert a többségük Harry Potter, Marvel filmek vagy éppen Csillagok háborúja rajongó - a Netflix-es és az HBO GO-s sorozatokról nem beszélve...

Tartsuk fenn azt az örömöt, amit a mesék jelentenek!

Dr. Domján Mihály

pszichológus, családterapeuta