Dr. Domján Mihály pszichológus blogja - @dr.domjan

Mind&Spirit blog


Merj kevésnek lenni!

A maximalizmus felismerése és elengedése

2019. július 16. - Dr. Domján Mihály

A mostani blogbejegyzésben egy sokak által ismeret félelmet szeretnék a célkeresztbe tenni. Konkrétan azt, hogy lehetséges-e elfogadni önmagamat úgy, hogy közben valakinek vagy valamiben kevésnek mutatkozom. Sőt, mennék tovább! Válhatnék-e kíváncsivá arra, hogy milyen kevésnek lenni?…

Tovább

A női pletyka jótékony hatásai

Bár a pletykázás társadalmi szinten elítélt jelenség, mégis a többség él vele. Ha őszintén bevallja az ember: néha kifejezetten jól esik. Szabad úgy nézni, hogy egyfajta közösséget teremt, segíti a kapcsolódást, ugyanakkor növeli a tájékozottságot a világ dolgaival kapcsolatosan. Azt szintén vétek…

Tovább

Van kiút a félelmekből

A félelem az alapérzelmek egyike. Az egészséges ember időnként átéli ezt, de nem ragad bele. Attól tehát, hogy olykor nagyfokú félelmet érez, tudja tenni a dolgát. Ezzel minden rendben van. Ha azonban a félelem tartósan "úrra" válik, akkor mindenféleképpen segítséget érdemes kérni. A rövid bevezető…

Tovább

Ha figyelsz, akkor szeretsz

Ha szeretsz, akkor figyelsz

A nyolchetes mindfulness tréning (MBCT) alatt azt értettem meg, hogy a figyelem nemcsak tanulható, hanem a gyakorlás által segíteni tud az "átkapcsolásban". Ha ugyanis az érdeklődésemet például a lélegzetemre vagy a környezetemből beszűrődő hangokra-zörejekre, esetleg az alaposabb rágáson keresztül…

Tovább

A legegyszerűbb "méregtelenítő" eszközöd a hálaadás

A hála gyakorlásának lehetőségei

2013 nyarán ott ültem egy költözés után az új nappaliban, amikor is nem tudtam mást tenni, mint hálát adni Istennek a változásért! Örömöt éreztem. Boldog voltam, hogy egy nagy belmagasságú épületben élhetek és, hogy az álmom egyszer csak megvalósult. Ekkor indult el bennem - spontán módon - a…

Tovább