Dr. Domján Mihály pszichológus blogja - @dr.domjan

Mind&Spirit blog

Mind&Spirit blog

Énközpontúság helyett mások szolgálata

Az Ego "halála"

2021. április 06. - Dr. Domján Mihály

girl-839826_1920.jpgAz Ego "haláláról" számos helyen lehet olvasni. Például a jungi pszichológiában, az életközépi válság kapcsán, Avilai Szent Teréz írásaiban, János Evangéliumában (12,24), az iszlám szufik bölcsességeiben, a zen tanításában vagy akár pszichedelikus kultúra követőinél. Belátom, hogy nagy bátorságra vagy inkább vakmerőségre vall, hogy most ehhez a témához nyúlok. Teszem ezt mégis azért, mert azt látom, mintha egyre többen keresnének egy "ajtót"... 

Milyen okok vezethetnek el egy embert ahhoz, hogy a témával foglalkozzon?

Azt tapasztalom, hogy sokfajta kiváltó tényező létezhet. Gondolok itt pl. egy el nem múló betegségre. Másnak a válás tűnik megmászhatatlan "hegynek", újabb személynél a halál, egy tragédia, a magány vagy egy drasztikus veszteség, bukás, csalódás, esetleg munkahelyi elbocsátás válik azzá. Lehetséges az is, hogy az i-re a pontot egy "lényegtelen" elutasítás teszi fel.

A saját nyelvezetemben - összességében - úgy írnám le a szituációt, hogy egyszer csak feltűnik az úton egy olyan "betonfal", amelyet sem megkerülni, sem lebontani nem lehet. Mi akkor a megoldás?

Ha valamivel "győzködni" szoktam a klienseimet, akkor azok a következő kérdések:

  • "Mi van akkor, ha valamit nem lehet megoldani?"
  • "Mi történne, ha minden 'így' maradna vagy akár rosszabbra fordulna?"
  • "Mit veszítene, ha hagyná a dolgokat megtörténni?"

Másképpen is meg szoktam ezt a helyzetet közelíteni - hála a szomatodráma játékvezetői képzésen tanultaknak:

  • "Mi van, ha ezt megoldani nem lehet, csak hagyni, hogy a maga tempójában feloldódjon?"  

 

A saját élményemet több pszichológusi podcastban elmondtam már, így most röviden írom le a végkifejletet. Egy betegséggel való hosszas csatározás során jött fel bennem az a gondolat, hogy mi lesz akkor, ha nincs megoldás. Mélységes szomorúságomban azt éreztem, hogy a kérdésen keresztül egyszer csak "átlökődtem" egy kapun. Így láttam rá a másokért való szolgálat és a velük való kapcsolódás perspektívájára. Konkrétan ez azt jelentette és jelenti mind a mai napig, hogy nem arra figyelek, ami nincs, hanem arra a jóra, amit közösen meg tudunk élni

animals-731213_1920.jpgGondolom, olvasva az előző sorokat, azok "szépnek" tűntek. Mintha egy amerikai filmrendező mondatta volna ki velem - a Naplementénél, a pálmafák alatt. Hát, mindez megélve, teljesen másmilyen volt. Végtelenül szomorú, magányos, el nem múlóan szorongató, majd a "kapun túl" örömteli. Azóta így élek. Ha elfelejteném az "üzenetet", akkor a testi tünetek újból előjönnek és "lenyomnak", majd újfent döntésre késztetnek...

Másképpen is meg szeretném az előzőeket fogalmazni. 

Valahol az anyatejjel azt szívtuk magunkba, hogy harcoljunk az élettel. Akkor jó valami, ha az úgy sikerül, sőt azzal a személlyel, ahogyan azt elterveztük. Ebben hiszünk. Ez a meg nem kérdőjelezett racionalitásunk. Olyan különben, mintha mást és többet kívánnánk, mint ami van. Egyszerűen észre se vesszük, hogy nem az objektív valóságban vagyunk, hanem a tanult elvárások mentén akarunk mindenből mindent kisajtolni. Méghozzá azonnal... Akár másnak is. Nos, pl. egy betegségnél ez a stratégia nem mindig sikeres. Sőt, valamikor egyáltalán nincs más lehetőség, mint megtenni egy bátor lépést és mondjuk leszokni a szénsavas üdítőkről vagy a cukros csokikról... A tizenötödik hasonló lépés után pedig "fogadni" és meglépni a tizenhatodikat... Közben pedig elkezdeni szeretni és élvezni a életet.   

A mostani blogbejegyzéssel arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy lehet élvezni az életet. Igen, jól olvasta a kedves Olvasó: élvezni. Betegen? Elbocsátva? Elválva? Kisemmizve? Csalódva? Vagy éppen látva a másikat szenvedve?

 

Kettő gondolatot szeretnék ehhez közreadni. Az első egy lista, amely támogathatja a talpra állást. Ezek a lépések - számos egyéb mellett - segíthetnek abban, hogy lelkileg és fizikailag az énünk megerősödjön.

De hiszen ennek a blogbejegyzésnek az első szavai az Ego "halála" volt! Nincs itt ellentmondás?

Csak az önismeretében és az önbizalmában megépült, a már saját (spirituális) útját járó személy képes az énvesztésre. Arra, hogy a későbbi, szó szerint vett veszteségét ne csak kibírja, hanem át tudja magát egy "nagyobb jónak" adni.

Lássuk a listát:

  • A hálaadás naponként gyakorlása - van erről blogbejegyzés és ott az 5. pszichológusi podcast is.
  • Napi, de legalább heti egy csendesség bevezetése. 
  • Megtanulni a fájdalommal együtt lenni. Nem csillapítani, hanem hagyni magamat annak látni, aki vagyok. Ehhez szinte biztos, hogy pszichológus felkeresése szükséges akkor, ha valakinek traumatikus a múltja. Az EMDR nekem rengeteget segített. Erről szintén írtam itt.
  • Hittel minden a javunkra válik - blogbejegyzés, mind podcast (14.) szól erről. 
  • A Jézus-imáról ugyancsak írtam már - itt és a 16. podcastban szintén beszélek róla.
  • Tudatosan kézbe veszem - ha kell szakember segítségével - a következő érzéseket: szégyen, félelem, alsóbbrendűség, felsőbbrendűség.
  • Rendszeresen sportolni kezdek, odafigyelek az étkezéseimre. Közben pedig pl. nyelvet tanulok és gyakorlom mások elismerését.
  • Bátran kérek magamnak jót pl. pozitív visszajelzéseket és támogatást.
  • Elkezdem kimondani azt, amit őszintén érzek.
  • Átgondolom a védekezéseimet. Ki vagy mi ellen irányulnak?
  • Megvallom, hogy jogosult vagyok önmagamért kiállni.
  • Hagyom a dolgokat megtörténni. "Saját" Instagramos hashtagom nem véletlenül ez:  #hagydmegtörténni
  • Amit tudok megteszek - másért is -, és hiszem, hogy ez elég. Ennek szellemében döntéseket hozok azon a szinten, ahol tartok. Abszurdnak tűnő példa: "Alig van munkám. A felszabaduló időmben azonban lett lehetőségem rendbe tenni a spájzot és naponta meglátogatni a nagymamámat. Sok dologban segítek neki."

Hosszabb is lehetne a lista, de talán ennyi elég. Mert ami számomra a legnagyobb tanítás volt eddig:

A kevesebb az több. 

scam-4126798_1920.jpg Tisztában vagyok azzal, hogy egyes emberek nem képesek azt az anyagi, fizikai vagy szociális veszteséget elfogadni, ami velük megtörtént. (Vagy a másikkal.) Akár egy életen át képtelenek a megváltozott énképükre ránézni és csak az áldozatszerepükre figyelnek. A jól működő énrészeiket és az egyéb "győzelmeiket" tehát lesöpörik. Kívülállóként el kell tudunk őket fogadnunk olyannak, mint amilyenek. Nem a tanácsadás vagy a meggyőzés a feladatunk, hanem a szeretet, a támogatás és az őszinteség.

Az énvesztés megéléshez ugyanis rengeteg erő kell.

Hipotézisem szerint ez "magától" bekövetkezik, ha adott hozzá a muníció. Sokszor csak a nehézségeken keresztül, utólag lehet arra rálátni, hogy a "kapu előtti toporgás" mennyi erőt és felelősségtudatot hívott elő az emberből.

Amire nincs meg erőnk vagy nem tart még ott az önismeretünk, úgysem fog "működni". Kedvenc Ószövetségi könyvemben, a Prédikátor könyvének harmadik fejezetében erről szenzációs írnak: "Van ideje a születésnek és a halálnak.... ideje a gyógyításnak; ideje a bontásnak és ideje az építésnek. Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak...  ideje az ölelkezésnek, és ideje az öleléstől való tartózkodásnak. Ideje a keresésnek, és ideje az elveszítésnek... ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak. Ideje a szeretetnek, és ideje a gyűlöletnek; ideje a háborúnak, és ideje a békének." 

 

Utolsóként azt a gondolatomat osztanám meg, hogy szerintem nincs tuti recept, bár mindenki "búcsúcédulát" árusít. Azt látom, hogy egyesek elhiszik azt, hogy egy pirula által le lehet fogyni vagy a vallásosság segítségével fájdalommentes és "tökéletes" életet élni. Halkan megjegyezném: ezek a "tanítások" leginkább a magányosságot és az egocentrikusságot fokozzák... 

Összességében azt gondolom, hogy eszméletlen biznisz épül a különféle "megtérésekre", de sajnos, a lényeg elveszik:

Egészséges emberi alapok nélkül nem tud a kiteljesedés megtörténni.

A Gyógyulás az elfogadás által című bejegyzésben írtam arról, hogy fontos önmagunk elfogadásán dolgoznunk. Be kell azt látnunk, hogy milyenek vagyunk. Lassan jön rá arra az ember, hogy az (ön)elvárásoknak és a szerepeknek megfelelni csak ideig óráig lehet. Mindig a természet győz! Azzal kell tehát megtanulnunk együtt lennünk, akik és amik vagyunk.

Az önszeretetünk megerősödéséhez nélkülözhetetlen a szeretetet átélnünk.

Közben persze megvannak a könnyeknek, az ordításoknak, a fohászoknak és a döntéseknek is a maguk megmásíthatatlan helyük, s idejük... 

A megerősödés közben pedig új "pálya" nyílik meg - sokszor valamilyen nehézség megjelenésével. (Ezekről a cikk elején írtam.) Így fordulunk rá - akartunk ellenére - az "igazi" énvesztésre, amely szerintem a másikért való önfeláldozó szeretettel indul. Egy olyan hozzáállással, amelyet az együttérzés, az elfogadás, az őszinteség és a kapcsolatért való felelősségvállalás jellemez. Idővel ki is lyukadunk oda, hogy eltűnik az "én" és a "te".

Megszületik helyette a "mi jól vagyunk együtt" állapota. Ehhez valóban fel kell adnia az embernek az énközpontúságát és bevállalnia a sebezehetőségét (az álarc-nélküliségét) - azon szinten, ahol tart.

Azt gondolom, hogy az Ego "halála" a másikkal átélt egység szabadsága. Mindazzal és mindazokkal való rendben levőség, akik körbevesznek minket.

De mi van akkor, ha elutasít az a személy, akivel az egységet meg szeretném élni?

Visszakérdezek: mi van, ha először ezt nem vele kell megélnie?

A "süket csengők" nyomkodása helyett érdemesebb inkább az önszeretetben növekedni és a saját ösvényt kitaposni. A csalódások és a kudarcok különben segíthetnek az egyszerűsödésben, az önmagunkra találásban, sőt a nyitásban is. Miután pedig az ember túllép a bűntudatán és elkezdi engedni az egységet megtörténni pl. a szomszédjával, az egyik munkatársán vagy a rokonán keresztül, akkor jön el a békesség ideje...

Ott, akkor és azzal a személlyel tudunk a szeretetre igent mondani, amikor számunkra azt az Élet felkínálja. Később a kör bővül és gazdagodik...

balloon-3206530_1920_1.jpgHúsvét vasárnapján, amikor ennek a blogbejegyzésnek a gerincét írom, azt a reményemet szeretném közreadni, hogy nincs olyan "sötét barlang", amelynek bejárata elől ne tudná Isten a köveket elgörgetni. Persze vannak olyan "kövek", amelyek majd csak a fizikai halálunkon keresztül szűnnek meg. A "görgetés" tehát Isten feladata, nem a sajátomé. És akkor mi az enyém? Annak az életnek - szereplőivel, történéseivel együtt való - szolgálata (átölelése), ami éppen MA van, MA történik. Ha pedig a bennem élő szülői, nagyszülői belső képek vagy az egyéb megfelelések újból "bekopogtatnának", akkor...

Megint dönthetek arról, hogy mire teszem rá az életemet.

Szabad vagy alkotni és támogatni! Szabad vagy igent mondani arra, amit az élet felkínál! Szabad vagy másokkal egységben lenni jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben, egészségben-betegségben. Szabadok vagytok egymással dolgokat megosztani! Akár most ezt az írást is...

Szabadok vagytok!

 

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta 
(A blogbejegyzés egésze vagy része szabadon megosztható névvel és a hivatkozás linkjével együtt.)

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

https://drdomjan.hu

A pszichológusi podcastek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, az Anchor-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en.

Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.  

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

 (Képek forrása: saját és pixabay.com)

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

Instagramon elérhető gondolatokból:

unadjustednonraw_thumb_356a.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://drdomjan.blog.hu/api/trackback/id/tr1016490348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása