Páran amiatt fordulnak hozzám, mert félnek attól - pontosabban azt vizionálják -, hogy majd valami rossz fog velük (vagy az egyik családtagjukkal/munkájukkal) történni. Egyes esetekben a jövőtől való aggódás olyan méreteket tud ölteni, hogy annak már a mindennapi életvitel látja a kárát.
Érdemes ezekben a helyzetekben pár szempontra rámutatni. Az első, hogy pl. az egyik szerettünk iránti fokozott, indokolatlan és görcsös aggódás mögött önmagunk féltése állhat. Ezt a szituációt a “Mi lesz velem?” ki nem mondott "Egós" kérdése tökéletesen tudja tükrözni. A másokért érzett alaptalan nyugtalanságunk mögött tehát a saját önzésünk is megbújhat.
A következő pont az arra való ránézés, hogy fokozott aggódás esetén egy le nem zárt, esetleg meg nem gyászolt múlt ugyancsak okozhatja a zavart. Ha leegyszerűsítem ez utóbbit, akkor egyesek a múlt fájdalmában élve aggódnak a jövőtől. Így gyakorlatilag a jelen megélése harmadrangúvá és értéktelenné válik a számukra. “Ugyan miben segítene az nekem, ha megtanulnám egy baráti kávézást értékelni? Számít valamit is a biztatás, a megértés vagy egy ölelés?”
Az a válaszom, hogy rengeteget! Hiszen ilyenkor arra lehet ráérezni, hogy nem vagyok egyedül. A nehézségeim ellenére szeretnek. “Piszkosan” ugyanúgy fogják a kezem, mint előtte, és hogy a mosoly - az egymással való törődés mellett - az igazi “gyógyszer”.
Saját életemben a másokért érzett aggodalmam akkor tudott drasztikusan lecsökkenni, miután rádöbbentem arra, hogy szeretni csak ma tudok. Most! A ráeszmélésem nem görcsösséget adott, hanem lehetőséget és szabadságot arra, hogy a jelenben tudatosan tegyem a dolgom. Van, amikor ez konkrét cselekedetekben nyilvánul meg pl. Pavlova torta sütése, máskor pedig "csupán" a figyelmem és az együttérzésem "eszközeivel" élek.
Az aggódás kezdete a hit vége; és az igazi hit kezdete az aggódás vége. (George Müller)
Az aggodalom újabb erős "ellenszere" az önbizalom és az embertársainkra való ráhagyatkozás képessége. Ez utóbbi azt jelenti, hogy kiadva a kezedből a kontrollt, rábízod magad pl. egy repülőgépen ülve a pilótákra és a masinát megtervező mérnökökre. Másik helyzetben az aggodalmaid ellenére mégis kimozdulsz otthonról és bízol abban, hogy van pl. a járókelőkben jóság és segítőkészség. Néha a bizalmat tehát meg kell előlegezned, hogy esélyt adhass a jónak! Azzal ugyancsak tisztában vagyok, hogy egyes esetekben ehhez pszichológussal (és pszichiáterrel) folytatott hosszabb együttműködés szükséges.
Az aggodalom következő orvossága az alkotókedv. Mit veszítenél, ha felszínre engednéd a vágyaidat? Sőt, közülük egyet kiválasztanál, majd pedig azt kitartóan véghez vinnéd? Mi történne Veled, ha az aggódásaid közepette mégis mernéd a figyelmeddel az alkotóerődet "táplálni"? Ha valamihez, akkor ehhez kell a relaxáció, a meditáció és az imádkozás ajándéka!
Még mielőtt utópisztikusnak tűnnének a gondolataim, az a véleményem, hogy az aggodalom valahol az emberi lét természetes velejárója. Félni szabad! Az azonban nem mindegy, hogy megtanulod-e az érzéseidet szavakkal kifejezni (megosztani) és ezáltal "napfényre" juttatni, vagy hagyod magadban lúgként marni!
Nem tudsz addig boldog lenni, amíg nincsenek boldog gondolataid!
Ezt az egyszerű megállapítást, ha úgy látod, nyomtasd ki vagy írd ki kis cetlire, és tedd bele a pénztárcádba, esetleg helyezd el az asztalodon. Nálam a konyhában és a fürdőszobatükrön vannak a post-it megerősítő mondatok. Sokat segítenek!
Hidd el, szoktam aggódni, magamat és mást is félteni. Ezek a helyzetek azonban már nem indokok arra, hogy ne higgyek abban: az élet valahogyan a "happy end" felé megy!
#mind&spirit, #aggódás, #alkotóerő, #bizalom
(Képek forrása: https://pixabay.com)
