Gyermekként abban a szerencsés helyzetben volt részem, hogy az anyai nagymamám és az egyik húga rengeteget foglalkozott velem, velünk. Így visszagondolva nem is tudom, honnan jött náluk a sztorizás "gyakorlata", de szerencsémre számtalan történetet osztottak meg a családjukról. Pontos ismereteket kaptam például a második világháború előtti időszakról. Nagy földjeik voltak és jól működő gazdaságuk. Meséltek arról, hogy milyen terveiket törte ketté a hadviselés, hogyan ment akkor az ismerkedés, miért volt Ici - nagymamám húga - a vörös haja miatt különleges, kiről nevezték el a Bugacra vezető első aszfaltutat, a katonák hol ásták el az aknákat, hogyan "vadászott" nagymamám öccse lőfegyver nélkül a front után (pálinkába áztatott kukoricával fácánozott). Most, ahogyan visszagondolok, nem tudnám hirtelenjében megszámolni, mennyi apró részeletet ismerhettem meg általuk. Az is igaz, hogy ez engem érdekelt és sokat kérdeztem. Megannyi elbeszélést hallottam tehát a szerelmekről, a halálról, a Rákosi éráról, a nélkülözésekről, az összetört vágyakról, a hajdani bálokról és persze egymás támogatásáról.
Sohasem fogom elfelejteni, amikor körülbelül 15-20 évvel ezelőtt Icivel elmentük a Constantinum Intézmény főépületébe. Anno odajártak kislányként iskolába. A belépés varázslat volt mindkettőnk számára. Neki, nyolcvan pár évesen időutazásként szolgált az ott töltött pár pillanat, nekem pedig harminc körül egyfajta rácsodálkozást adott arra, amiről gyermekként oly sok csodálatos sztorit hallottam. Úgy kerültünk egyébként oda, hogy akkor kértek fel engem egy OKJ képzéshez tanárnak, ami helyileg a Constantinumban volt. Mivel egyébként is hetente, kéthetente elvittem Icit bevásárolni, így egyszer megtoldva a "kört", az iskola felé kanyarodtunk. Ez idő tájt beszámoltam ugyanis neki arról, hogy ott tanítok pszichológiát. Igen, pont abban az épületben, amelyről annyi történetet hallottam gyermekként. Magam sem tudom, hogy az iskola mai vezetése ismeri-e, hogy volt például saját szőlőültetvénye a sulinak, valamint méhészete, sőt tanítottak varrni, főzni és persze imádkozni. Volt ott egy Invioláta nevű nővér is, akit Ici nagyon szeretett, és hát a sztorikon keresztül valahol az én életem része is lett - látatlanul. Most, írva a sorokat, hálás vagyok Istennek, hogy akkor közösen "belesekedhettünk" az intézménybe. Örökre megmegmarad bennem ez az izgalmas és egyben meghitt pillanat!
Visszagondolva, jelen helyzetben esik le, hogy általánosságban a családi történeteket csak egy szintig tárták fel előttem. Tudom például, hogy a front alatt anyám nővére véresre fésülte ki a nagymamám fejbőrét, aki azért nem merte a gyermeket leállítani, nehogy az oroszok meghallják a dacos csemete sírását és lelőjék őket. Arról viszont nem meséltek, hogy mit élt meg a dédapám, amikor elvették mindenüket. Sok fájdalmas eseményt megosztottak velem, de csak egy határig. Így azonban megmaradt a kíváncsiságom. Összességében nagyon szerettem hallani a múlt zegzugos cselekményeit, akár százszor ismételve is. Soha nem tudtam megunni. Azt hiszem, hogy talán nekik köszönhető, hogy írok. A képzelőerőm, mint "izomzat" így igen hamar fejlődésnek indult...
És akkor ugorjunk egy nagyot!
A bejegyzés kérdéseire szeretnék először válaszolni:
Aki a származási családjáról több történetet ismer, felnőttként könnyebben meg tud az élet nehézségeivel küzdeni.
A családterápia régóta ismert ajándéka ez a felismerés. A mindennapi gyakorlat valóban azt igazolja, hogy hasznos a genogram - családtérkép - felvétele. Azáltal, hogy a családtagok belső viszonyai, kapcsolatai, erőforrásai és főbb tulajdonságai bemutatásra kerülnek, könnyedebben megérthetővé válnak azok a dinamikák, amelyek a jelenben például szorongást vagy elakadást okoznak. Pozitív értelemben pedig azt adja a családfa felvétele, hogy nem vagyok egyedül. Hasonlítok valakire, közel kerülök a történelemhez, új nézőpontból szemlélhetek egy házat/települést, ugyanakkor beláthatom, hogy állnak mögöttem tanulságok és életigenlések. Ezekre a bizonyítékok a mi saját létünk! Az ismétlődő negatív sémákat és dilemmákat, ahogyan a családi titkokat sem érdemes letagadni - talán ezek a legizgalmasabb "felfedezések".
Mi történik akkor, ha nem vagyok nyitott az őseim megismerésére?
Spekulálni fogok. Akaratlanul hozzákezdek mítoszok - "fantomok" - gyártásához.
Valamiféle belső képet mindenki alkot a családjuk múltjával kapcsolatosan. Nem mindegy, hogy ennek van-e valóságalapja, mert attól változik meg igazán az életszemléletünk.
Ha azt választom, hogy a még élő rokonokat felhívom, kérdezősködöm tőlük, mi több a kapcsolatomat "leporolom" velük, akkor a megismerést a megértés és az (ön)elfogadás fogja követni.
Családterápiás képzésen feladat volt a saját genogramom felvétele. Különleges információkat nyertem általa. Nem volt könnyű hozzáfognom, mert eleinte kínosnak tartottam a rokonok "zaklatását". Később azután számos felismeréssel lettem gazdagabb. Mindkét ágon például eszméletlen veszteségekkel zárult a második világháború, de megláttam az alkalmazkodás és a megküzdés sikeres példáit is. Nem szeretném a család szennyesét kiterigetni, de az egyik szinten volt itt minden - öt-hat generációval ezelőtt.
A családfakutatás fájdalmas felismeréseket és csalódásokat is hozhat elő, de mindennel együtt egy pozitív identitáskeresésnek tekinthető.
A genogram mellett a családi fényképek - fotóalbumok - szintén kiválóan alkalmasak arra, hogy emlékezzünk.
Sokaknak - sajnos - nem kell a családi sztorizós feladattal kapcsolatosan messzire menniük, hiszen az édesanyjukkal vagy az édesapjukkal sem beszélgettek még soha egy jót. Talán itt lenne érdemes az "építkezést" elkezdeni, persze csak akkor, ha van rá kölcsönös nyitottság és lehetőség.
Önmagunk elfogadásában a családunk megismerése és elfogadása rengeteget tud adni. Ebben nemcsak a családfa felvétele, a régi fényképek kézbe vétele segíthet, hanem a nyughelyek és a családilag fontos házak/települések felkeresése, sőt az imádkozás is. Amíg pedig van rá módunk, sztorizzunk - akár egy közös főzés vagy kertészkedés során. Tegyük szokásunkká a megosztást!
A családod sorsa tovább él, benned is!
Bátorság! És köszönöm, ha valahogyan támogatod a blogomat és a podcastok készítését.
Dr. Domján Mihály
https://www.instagram.com/dr.domjan
https://hu.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos
Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.
A témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:
- Minőségi idő a családban
- A családod sorsa tovább él, benned is!
- Hogyan lehet "mérgező" szülők után saját életed?
- Válj bölcsebb szülővé - könyvajánló: Beszélj úgy a gyerekkel, hogy meghallgasson és hallgasd őt úgy, hogy beavasson
- Az élet maga - három generáción átívelően, filmajánló
Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.
Hálásan köszönöm!
(Fotók forrása: saját és pixabay.com)
