Napokban történt velem egy olyan szituáció, ami kapcsán aktuálissá vált a témáról olvasnom, illetve a gondolataimat röviden lejegyzetelnem.
Mit értünk különben szégyen alatt?
Ez a megalázottság állapota. A személy lelki zavarodottságot és önbecsülés-vesztést érez a viselkedése, a tette miatt. Azt éli meg, hogy őt mások lebecsülik, elítélik, hibáztatják vagy önbecsülésében megsértik. (A WikiSzótár alapján.)
Lássuk akkor azokat a pontokat, amikre jutottam, illetve a hozzá kapcsolódó megkérdőjelezéseket!
- A szégyen menekülésre, támadásra vagy akár rejtőzködésre késztet.
Szavakba tudnám-e azt önteni, ami most bennem van? Ki előtt lenne ezt érdemes felvállalnom?
- A szégyen a múltban tart, illetve a régmúlt fájdalmába lök vissza.
Képes lennék-e - most azonnal - a légzésemre vagy éppen a szobába beszűrődő hangokra odafigyelni, és így a jelen pillanatomhoz visszatérni? Hajlandó lennék-e pl. rendszeres meditációval vagy imádkozással a figyelmemet "edzeni"?
- A szégyen azt üzeni, illetve eleveníti fel, hogy nem vagyok elég jó, csupán egy csődtömeg.
Biztos lehetek abban, hogy ez az állítás igaz? Milyen példákat tudnék az ellenkezőjére felhozni?
- Ha szégyellem magam, akkor az egész lényemet tagadom meg.
Honnan veszem, hogy egy dolog miatt mindent ki kell dobnom az "ablakon"? Tekinthetnék-e a szégyenem "feloldására" úgy, mint egy tanulási folyamatra?
- A szégyen legtöbbször akkor jelenik meg, hogy ha olyan történik, amely nagyon távol áll az ideális énképemtől (amilyen lenni szeretnék vagy ahogyan láttatni akarnám magamat).
Kiknek akarok megfelelni és milyen áron?
- A szégyen a gyermekkori jó vagy rossz kétpólusú világban értelmezhető.
Hol vannak az "árnyalataim"? Milyen gyümölcsöket hoztak az eddigi hibáim és kudarcaim?
- A szégyen megbénít, kirekeszt és "lefagyaszt".
Tudnék-e kérni valakitől egy baráti ölelést? Hajlandó lennék-e vele a fájdalmamat megosztani?
- Néhányszor az ismétlődő dühkitörések mögött fel nem dolgozott szégyen húzódik meg.
Próbálom-e megérteni magamat? Azt a személyt, aki félelmet és tehetetlenséget él(t) meg? Mire lenne szükségem?
- A "Szégyelld magad!", ahogyan a bántalmazás többi formája belénk tud égni.
Együtt tudnék-e azzal a személlyel érezni, aki éppen átél egy nehéz helyzetet? Képes lennék-e teret adni azoknak az érzéseknek, amelyek most elárasztanak? Kinek a közelségében menne könnyebben ez a gyakorlat?
- "Baj van velem."
Tudatosíthatnám-e azt magamban, hogy senki sem tökéletes? Mi van akkor, ha a hibázásaimmal együtt vagyok szerethető? Meg tudnám-e a tökéletlenségeimet engedni?
- Sokszor a bántalmazó helyett az áldozat szégyelli magát azért, ami vele tettek.
Szembe tudnék-e azokkal a negatív érzéseimmel nézni, amelyeket az a személy iránt érzek, aki megszégyenített? A jóvátétel lehetőségét fel tudnám-e neki kínálni? És ha ő nem akar ezzel élni, akkor mástól el tudnám-e fogadni a szeretetet?
- A szégyen fel nem oldásából megbélyegzés származhat.
Tudnám-e azt képviselni, hogy megérdemlem az együttérzést? Magam előtt pedig a büszkeséget is?
- A szégyen elfedi a valódi vágyakat.
A múltban mikor voltam arra képes, hogy a vágyaimat kövessem?
A szégyennek természetesen van pozitív oldala, hiszen visszatart bizonyos cselekedetektől. Tudatosítja az ember "meztelenségét". Ennek ellenére, főleg a média és a kommentek világában a megszégyenítés egyfajta romboló iparággá vált. Nem beszélve arról, hogy egyesek "szégyen-alapú" családból jönnek. A téma tehát fontos önismereti kérdéseket vet fel. Már persze csak azoknak, akik keresik a lelki megbékélést és a mindennapokban a derűt.
Aki úgy él, hogy meg akarja a szégyenével való "találkozást" spórolni, nagyobb eséllyel fog a szeretet mellett elmenni. Szerintem arra figyelmeztet a megalázottság állapota, hogy ne az elkerülést és a láthatatlanságot válasszuk, hanem vállaljunk arra kockázatot, hogy létezik egy nagyobb Jó...
A Hétköznapi mennyország című svéd filmről már írtam itt a blogon. A rendező véleménye szerint az áldozat-szerepet csak közösségben tudjuk levetni. Egyetértek vele. Sőt, ehhez nemcsak érzelmi biztonságra van szükségünk, hanem jövőképre, tudatosított erőforrásokra és a megbocsátás melletti döntésünkre.
... a fájdalmas megtapasztalásaink nem tehertételek, hanem ajándékok. Perspektívát és értelmet adnak nekünk, lehetőséget arra, hogy megtaláljuk egyedi célunkat és saját erőnket. (Edith Eva Eger (2017): A döntés, Libri Kiadó, 358.o.)
Az egyik pap barátom, miután a mostani gondolataimat elolvasta, a következőkkel egészítette ki, sőt erősítette meg az üzenetemet:
Isten előtt nincs mit szégyellni, így az emberek előtti szégyent is át lehet dolgozni.
Azért írtam meg ezt a blogbejegyzést meg, mert hiszek abban, hogy a szégyen feloldható - miután az üzeneteit az ember felismerte és beépítette az életébe.
A szeretet rád is vár!
Dr. Domján Mihály
https://drdomjan.blog.huhttps://www.instagram.com/dr.domjan
www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos
Az új pszichológusi podcastek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.
Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseimet ajánlom:
- Hogyan erősítheted az önbizalmadat?
- A kötetlen baráti beszélgetések jótékony hatásai
- Hogyan lehet "mérgező" szülők után saját életed?
- A szabadság "tánca" a kockázatvállalás - A döntés c. könyv ajánlója
- Őszinteség Istennel
(Képek forrása: pixabay.com és saját)
Amennyiben a blogbejegyzések és a podcastek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.
Hálásan köszönöm!
