Sokan egy párkapcsolatban érzik a leginkább magányosnak magukat. Tehetetlenek. Sajnos. Mások görcsösen akarnak valakihez tartozni, ezért régóta társkeresőznek. Újabbaknál pedig lehet, hogy egy kórházi ágy vagy éppen a veszteség "szele" hozza elő az üresség és a feleslegesség érzését.
Tulajdonképpen mire lehet jó a magány? Pszichológusként számtalanszor teszem fel ezt a kérdést. Bár abszurd, de lehet-e ebben bármi is jó?
Elcsépelt gondolatnak tűnhet, de nem lehet eléggé hangsúlyozni:
Amire a figyelmünk fókuszál, az növekszik bennünk!
Ha a hiány, akkor az. Ha az egyedüllét kiaknázható lehetősége, akkor az.
Hogyan értelmezhetem ez utóbbit? Több oldalról. Például úgy, hogy felteszem magamnak azt az önismereti kérdést, hogy mi a jó nekem. Mi elérhető azonnal? Mi okozna örömet? Mindezek mellett hogyan adhatnék a mai napon másoknak szeretetet? A kérdések tehát nem valamilyen távoli vágyat akarnak bennünk "megszólaltatni", hanem konkrétan az "itt és most"-ra vonatkoznak. Ha tehát a figyelmemet tudatosan visszahozom a jelenbe, akkor kapcsolódni tudok a most erejéhez. Sajnos, sokáig ennek lehetősége homályban van, mert olyan érzelmi reakciókat adunk a saját ürességünkre - például a szégyent, a megvetést vagy a félelmet -, amelyek folyamatosan elevenen tartják azt.
Aki folyamatosan a magányt érzi, a múltban él.
Következő lehetőség a magány feloldására, ha az ember átgondolja, majd felvállalja mindazokat a dolgokat, amiktől a leginkább fél. Mi a legrosszabb, ami velem megtörténhet? Érdemes a rémületünket valakivel megosztanunk. Így együtt, közösen beszélgessünk arról, hogy lehetségesek-e egyéb forgatókönyvek, mint amelyek jelenleg a fejünkben "zakatolnak".
Harmadszorra érdemes azt szintén belátni, hogy az egyedüllét sokaknak azért fájdalmas magány, mert hiányzik valaki az életükből. Konkrétan önmagunk. Érzelmileg elsősorban másoknak akarnak megfelelni, miközben nincs meg az életükben az önelfogadás és az önmagukra való odafigyelés. Aki viszont már megbocsátott önmagának és békében van az életével, az a személy az egyedüllétet is pozitívan meg tudja élni. A magány fájdalma tehát arra ugyancsak jó lehet, hogy önmagamhoz és az erőforrásaimhoz visszavezessen.
Azt szintén nem szeretném elhallgatni, hogy egyesek olyan traumákat hordozhatnak magukban, amelyek azt erősíthették meg bennük, hogy a szeretet fájdalommal jár. (Rosszabb esetben: a szeretet egyenlő a fájdalommal.) Ennek "utóélete" is a lehet a magány, mint pajzs. Sajnos, így az örömöt, a meghittséget és a kiteljesedést szintén távol tarthatja az illető önmagától...
Ha arra vágysz, hogy szeressenek, bátran szeress! Önmagadat is!
Dr. Domján Mihály
További motivációs gondolatok:
https://www.instagram.com/dr.domjan
Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:
- Egyedül tényleg nem könnyű
- Érzelmi zsarolás a gyermekkel
- Miért maradsz benne a rossz kapcsolatokban?
- A legegyszerűbb "méregtelenítő" eszközöd a hálaadás
- Merj kevésnek lenni!
(Kép forrása saját és pixabay.com)
Ha felemelnéd a fejed a mérleg kijelzőjéről és belenéznél a tükörbe, milyen véleményt tudnál a testedről alkotni? Tetszetős? Ronda? Elviselhető? Rendben levő? Takargatnivaló? “Beachbody”? Vonzó?
Eg