Dr. Domján Mihály pszichológus blogja - @dr.domjan

Mind&Spirit blog

Mind&Spirit blog

"Hálás vagyok, hogy élnek!" - donorcsaládok a transzplantáltakért és egymásért

2021. július 15. - Dr. Domján Mihály

4zz8sngosfsgoyc_kkqxpw_thumb_3bd7.jpg2021. áprilisában és májusában folytatódtak online módon a donorcsaládok és a transzplantáltak havi találkozásai. A júniusi együttlétünket - ötletemre - ún. hibrid modellben oldottuk meg: a többség a Petőfi Sándor Városi Könyvtárba személyesen jött el, más online módon kapcsolódott. A későbbiekben ezt a felállást fogjuk folytatni, mert kényelmes és praktikus. Csupán egy laptop kell hozzá és kinyílik a világ. Azt szeretnénk ugyanis, hogy akiknek Kiskunfélegyháza nem elérhető távolságban van, tudjanak a neten keresztül csatlakozni, ahogyan egy-egy új tagunk Németországból vagy éppen Kelet-Magyarországról. Őszintén le kell, hogy írjam: a pandémia kényszerítette ki belőlünk ezt a lépést. Azt gondolom, hogy egyébként is időszerűvé vált már a technikai megújulásunk.

Mind a három alkalmunkról újból "csak" annyit tudok írni, hogy csodálatos és felemelő volt. Köszönhető ez annak, hogy aki donorcsaládtagként vagy transzplantált személyként hajlandó a elfogadásra, az őszinteségre és a másik meghallgatására, ott bizony mindenki "csupán" erősödni tudni.

dplfq6u2qe6xz6gm6prx_g_thumb_3bcd.jpg

A második negyedévünkből az alábbi gondolatokat szeretném kiemelni:

  • Májusban végeztünk egy olyan gyakorlatot, amikor mindenki ugyanazt a befejezetlen mondatot kapta, majd egészítette ki: "Szabad vagyok arra, hogy..." A feladat alapján az derült ki, hogy mennyi mindenre szabadok vagyunk, és hogy érdemes ezt tudatosítanunk, nem csupán a hiányainkon rágódnunk.
  • "Máshol nem tudom azt elmondani, ami itt lehetséges." Újfent szóba jött az közöttünk, hogy a társadalom kevésbé nyitott, sőt néhány esetben bántó a donorcsaládok irányába. A csoportban kapott meghallgatás, megértés és elfogadás azonban erőt tud adni a mindennapokhoz. 
  • "Jó érzés arról olvasni, amikor egy szervátültetett hálás." - hangzott el egy édesanya szájából. Tőle kaptuk a jelen bejegyzés megható és egyben megerősítő címét is: "Hálás vagyok, hogy élnek!" (Megjegyezném: a hála hálát szül.)
  • Beszélgettünk az egyik alkalommal - fő témaként - a kapcsolatainkon belüli kölcsönösségről, illetve annak hiányáról. Itt lett az "aláhúzva", hogy nem mindegy: egy adott kötelékben karácsonyfadíszek vagyunk vagy érezzük a törődést. "A kölcsönösségből erőt lehet meríteni."
  • "Ha meghallgatom a másikat, akkor a saját bajom már nem akkora nagy." Páran a csoportunkból újból és újból szavakba öntik, hogy az elhunyt családtagjuk után a közösségünk új "családként" gazdagítja az életüket. Mindez tudatosan értelmezve: nem vagyunk egyedül.
  • "Az élet körbenövi a fájdalmat" - hangzott el az áprilisi alkalmunkon. Más a szenvedésről úgy nyilatkozott, hogy "meghúzódik a sarokban". Beszédes és elgondolkodtató képeket rejtenek ezek a mondatok.
  • "Muszáj valamit csinálni és menni előre." Az egyik édesanya a saját példáján keresztül arról beszélt, hogy neki a saját gyászfeldolgozásához sokat ad az, hogy kapcsolatba kerülhetett transzplantált személyekkel. Igazi fordulatként élte ezt meg. 
  • "Hálát kell adni a működő testi funciókért!" A szóban forgó gondolatot az egyik transzplantált fiatalember fogalmazta meg. Mennyire nem figyelünk oda a jóra, inkább csak a hiányaink és a félelmeink foglalják le a tudatunkat...
  • Egyik donorcsaládtagunk, aki sok-sok km-et utazva tud csak közénk eljönni, a pandémia ideje alatt vírussal fertőződött meg. Nagyon beteg lett, de lassan fel tudott teljesen épülni. Tőle hangzott el, hogy "Élni akarok." Az élettigenlés egy igazi erőforrás. Megerősítően hatott ez mindannyiunkra.  
  • Az egyik csoporttagunkról pedig kiderült, hogy a gyertyalang.hu oldalon mindennap gyújt egy mécsest. Meghatott a megosztása.

j8vexvioqfer3ymslvfeyw_thumb_3787.jpg

A június végi - "könyvtáros" és egyben "hibrid" - alkalmunk után közösen mentünk el jeges kávét inni, amely tovább erősítette bennünk azt a tudatot, hogy jó együtt. Azért azt is meg szeretném osztani, hogy a "sima" online találkozásaink szintén gazdagítóan hatottak ránk - a visszajelzések alapján.

unadjustednonraw_thumb_3900.jpg

Végtelenül szerencsésnek érzem magam, hogy pszichológusként jelen lehetek a csoportalkalmainkon. Hálásan köszönöm, hogy vagytok - mind online, mind személyesen!

Szép nyarat!

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta 

A korábbi összes donorcsaládos blogbejegyzés itt található meg.

A Facebook-on az alapítványunk működéséről itt lehet olvasni és informálódni. A szervdonorok hozzátartozóinak következő találkozójával kapcsolatosan nemcsak a Facebook-on, hanem a fotón szereplő telefonszámon lehet információt kérni.  A következő alkalmunkra előzetesen jelentkezni szükséges.

A rólunk készült tévéfelvétel itt nézhető meg.

Köszönöm és köszönjük, ha a Kedves Olvasó ad visszajelzést a blogbejegyzés alapján!

Az ingyenes pszichológusi podcastek (hanganyagok) meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - az Anchor-on, a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt lehet a többi hanganyagra feliratkozni is.  

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

 

Szervdonorok emlékműve:

Kiskunfélegyháza, Alsótemető, Molnár Béla utca

Ravatalozó

 (Képek forrása: saját)

 

Énközpontúság helyett mások szolgálata

Az Ego "halála"

girl-839826_1920.jpgAz Ego "haláláról" számos helyen lehet olvasni. Például a jungi pszichológiában, az életközépi válság kapcsán, Avilai Szent Teréz írásaiban, János Evangéliumában (12,24), az iszlám szufik bölcsességeiben, a zen tanításában vagy akár pszichedelikus kultúra követőinél. Belátom, hogy nagy bátorságra vagy inkább vakmerőségre vall, hogy most ehhez a témához nyúlok. Teszem ezt mégis azért, mert azt látom, mintha egyre többen keresnének egy "ajtót"... 

Milyen okok vezethetnek el egy embert ahhoz, hogy a témával foglalkozzon?

Azt tapasztalom, hogy sokfajta kiváltó tényező létezhet. Gondolok itt pl. egy el nem múló betegségre. Másnak a válás tűnik megmászhatatlan "hegynek", újabb személynél a halál, egy tragédia, a magány vagy egy drasztikus veszteség, bukás, csalódás, esetleg munkahelyi elbocsátás válik azzá. Lehetséges az is, hogy az i-re a pontot egy "lényegtelen" elutasítás teszi fel.

A saját nyelvezetemben - összességében - úgy írnám le a szituációt, hogy egyszer csak feltűnik az úton egy olyan "betonfal", amelyet sem megkerülni, sem lebontani nem lehet. Mi akkor a megoldás?

Ha valamivel "győzködni" szoktam a klienseimet, akkor azok a következő kérdések:

  • "Mi van akkor, ha valamit nem lehet megoldani?"
  • "Mi történne, ha minden 'így' maradna vagy akár rosszabbra fordulna?"
  • "Mit veszítene, ha hagyná a dolgokat megtörténni?"

Másképpen is meg szoktam ezt a helyzetet közelíteni - hála a szomatodráma játékvezetői képzésen tanultaknak:

  • "Mi van, ha ezt megoldani nem lehet, csak hagyni, hogy a maga tempójában feloldódjon?"  

 

A saját élményemet több pszichológusi podcastban elmondtam már, így most röviden írom le a végkifejletet. Egy betegséggel való hosszas csatározás során jött fel bennem az a gondolat, hogy mi lesz akkor, ha nincs megoldás. Mélységes szomorúságomban azt éreztem, hogy a kérdésen keresztül egyszer csak "átlökődtem" egy kapun. Így láttam rá a másokért való szolgálat és a velük való kapcsolódás perspektívájára. Konkrétan ez azt jelentette és jelenti mind a mai napig, hogy nem arra figyelek, ami nincs, hanem arra a jóra, amit közösen meg tudunk élni

animals-731213_1920.jpgGondolom, olvasva az előző sorokat, azok "szépnek" tűntek. Mintha egy amerikai filmrendező mondatta volna ki velem - a Naplementénél, a pálmafák alatt. Hát, mindez megélve, teljesen másmilyen volt. Végtelenül szomorú, magányos, el nem múlóan szorongató, majd a "kapun túl" örömteli. Azóta így élek. Ha elfelejteném az "üzenetet", akkor a testi tünetek újból előjönnek és "lenyomnak", majd újfent döntésre késztetnek...

Másképpen is meg szeretném az előzőeket fogalmazni. 

Valahol az anyatejjel azt szívtuk magunkba, hogy harcoljunk az élettel. Akkor jó valami, ha az úgy sikerül, sőt azzal a személlyel, ahogyan azt elterveztük. Ebben hiszünk. Ez a meg nem kérdőjelezett racionalitásunk. Olyan különben, mintha mást és többet kívánnánk, mint ami van. Egyszerűen észre se vesszük, hogy nem az objektív valóságban vagyunk, hanem a tanult elvárások mentén akarunk mindenből mindent kisajtolni. Méghozzá azonnal... Akár másnak is. Nos, pl. egy betegségnél ez a stratégia nem mindig sikeres. Sőt, valamikor egyáltalán nincs más lehetőség, mint megtenni egy bátor lépést és mondjuk leszokni a szénsavas üdítőkről vagy a cukros csokikról... A tizenötödik hasonló lépés után pedig "fogadni" és meglépni a tizenhatodikat... Közben pedig elkezdeni szeretni és élvezni a életet.   

A mostani blogbejegyzéssel arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy lehet élvezni az életet. Igen, jól olvasta a kedves Olvasó: élvezni. Betegen? Elbocsátva? Elválva? Kisemmizve? Csalódva? Vagy éppen látva a másikat szenvedve?

 

Kettő gondolatot szeretnék ehhez közreadni. Az első egy lista, amely támogathatja a talpra állást. Ezek a lépések - számos egyéb mellett - segíthetnek abban, hogy lelkileg és fizikailag az énünk megerősödjön.

De hiszen ennek a blogbejegyzésnek az első szavai az Ego "halála" volt! Nincs itt ellentmondás?

Csak az önismeretében és az önbizalmában megépült, a már saját (spirituális) útját járó személy képes az énvesztésre. Arra, hogy a későbbi, szó szerint vett veszteségét ne csak kibírja, hanem át tudja magát egy "nagyobb jónak" adni.

Lássuk a listát:

  • A hálaadás naponként gyakorlása - van erről blogbejegyzés és ott az 5. pszichológusi podcast is.
  • Napi, de legalább heti egy csendesség bevezetése. 
  • Megtanulni a fájdalommal együtt lenni. Nem csillapítani, hanem hagyni magamat annak látni, aki vagyok. Ehhez szinte biztos, hogy pszichológus felkeresése szükséges akkor, ha valakinek traumatikus a múltja. Az EMDR nekem rengeteget segített. Erről szintén írtam itt.
  • Hittel minden a javunkra válik - blogbejegyzés, mind podcast (14.) szól erről. 
  • A Jézus-imáról ugyancsak írtam már - itt és a 16. podcastban szintén beszélek róla.
  • Tudatosan kézbe veszem - ha kell szakember segítségével - a következő érzéseket: szégyen, félelem, alsóbbrendűség, felsőbbrendűség.
  • Rendszeresen sportolni kezdek, odafigyelek az étkezéseimre. Közben pedig pl. nyelvet tanulok és gyakorlom mások elismerését.
  • Bátran kérek magamnak jót pl. pozitív visszajelzéseket és támogatást.
  • Elkezdem kimondani azt, amit őszintén érzek.
  • Átgondolom a védekezéseimet. Ki vagy mi ellen irányulnak?
  • Megvallom, hogy jogosult vagyok önmagamért kiállni.
  • Hagyom a dolgokat megtörténni. "Saját" Instagramos hashtagom nem véletlenül ez:  #hagydmegtörténni
  • Amit tudok megteszek - másért is -, és hiszem, hogy ez elég. Ennek szellemében döntéseket hozok azon a szinten, ahol tartok. Abszurdnak tűnő példa: "Alig van munkám. A felszabaduló időmben azonban lett lehetőségem rendbe tenni a spájzot és naponta meglátogatni a nagymamámat. Sok dologban segítek neki."

Hosszabb is lehetne a lista, de talán ennyi elég. Mert ami számomra a legnagyobb tanítás volt eddig:

A kevesebb az több. 

scam-4126798_1920.jpg Tisztában vagyok azzal, hogy egyes emberek nem képesek azt az anyagi, fizikai vagy szociális veszteséget elfogadni, ami velük megtörtént. (Vagy a másikkal.) Akár egy életen át képtelenek a megváltozott énképükre ránézni és csak az áldozatszerepükre figyelnek. A jól működő énrészeiket és az egyéb "győzelmeiket" tehát lesöpörik. Kívülállóként el kell tudunk őket fogadnunk olyannak, mint amilyenek. Nem a tanácsadás vagy a meggyőzés a feladatunk, hanem a szeretet, a támogatás és az őszinteség.

Az énvesztés megéléshez ugyanis rengeteg erő kell.

Hipotézisem szerint ez "magától" bekövetkezik, ha adott hozzá a muníció. Sokszor csak a nehézségeken keresztül, utólag lehet arra rálátni, hogy a "kapu előtti toporgás" mennyi erőt és felelősségtudatot hívott elő az emberből.

Amire nincs meg erőnk vagy nem tart még ott az önismeretünk, úgysem fog "működni". Kedvenc Ószövetségi könyvemben, a Prédikátor könyvének harmadik fejezetében erről szenzációs írnak: "Van ideje a születésnek és a halálnak.... ideje a gyógyításnak; ideje a bontásnak és ideje az építésnek. Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak...  ideje az ölelkezésnek, és ideje az öleléstől való tartózkodásnak. Ideje a keresésnek, és ideje az elveszítésnek... ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak. Ideje a szeretetnek, és ideje a gyűlöletnek; ideje a háborúnak, és ideje a békének." 

 

Utolsóként azt a gondolatomat osztanám meg, hogy szerintem nincs tuti recept, bár mindenki "búcsúcédulát" árusít. Azt látom, hogy egyesek elhiszik azt, hogy egy pirula által le lehet fogyni vagy a vallásosság segítségével fájdalommentes és "tökéletes" életet élni. Halkan megjegyezném: ezek a "tanítások" leginkább a magányosságot és az egocentrikusságot fokozzák... 

Összességében azt gondolom, hogy eszméletlen biznisz épül a különféle "megtérésekre", de sajnos, a lényeg elveszik:

Egészséges emberi alapok nélkül nem tud a kiteljesedés megtörténni.

A Gyógyulás az elfogadás által című bejegyzésben írtam arról, hogy fontos önmagunk elfogadásán dolgoznunk. Be kell azt látnunk, hogy milyenek vagyunk. Lassan jön rá arra az ember, hogy az (ön)elvárásoknak és a szerepeknek megfelelni csak ideig óráig lehet. Mindig a természet győz! Azzal kell tehát megtanulnunk együtt lennünk, akik és amik vagyunk.

Az önszeretetünk megerősödéséhez nélkülözhetetlen a szeretetet átélnünk.

Közben persze megvannak a könnyeknek, az ordításoknak, a fohászoknak és a döntéseknek is a maguk megmásíthatatlan helyük, s idejük... 

A megerősödés közben pedig új "pálya" nyílik meg - sokszor valamilyen nehézség megjelenésével. (Ezekről a cikk elején írtam.) Így fordulunk rá - akartunk ellenére - az "igazi" énvesztésre, amely szerintem a másikért való önfeláldozó szeretettel indul. Egy olyan hozzáállással, amelyet az együttérzés, az elfogadás, az őszinteség és a kapcsolatért való felelősségvállalás jellemez. Idővel ki is lyukadunk oda, hogy eltűnik az "én" és a "te".

Megszületik helyette a "mi jól vagyunk együtt" állapota. Ehhez valóban fel kell adnia az embernek az énközpontúságát és bevállalnia a sebezehetőségét (az álarc-nélküliségét) - azon szinten, ahol tart.

Azt gondolom, hogy az Ego "halála" a másikkal átélt egység szabadsága. Mindazzal és mindazokkal való rendben levőség, akik körbevesznek minket.

De mi van akkor, ha elutasít az a személy, akivel az egységet meg szeretném élni?

Visszakérdezek: mi van, ha először ezt nem vele kell megélnie?

A "süket csengők" nyomkodása helyett érdemesebb inkább az önszeretetben növekedni és a saját ösvényt kitaposni. A csalódások és a kudarcok különben segíthetnek az egyszerűsödésben, az önmagunkra találásban, sőt a nyitásban is. Miután pedig az ember túllép a bűntudatán és elkezdi engedni az egységet megtörténni pl. a szomszédjával, az egyik munkatársán vagy a rokonán keresztül, akkor jön el a békesség ideje...

Ott, akkor és azzal a személlyel tudunk a szeretetre igent mondani, amikor számunkra azt az Élet felkínálja. Később a kör bővül és gazdagodik...

balloon-3206530_1920_1.jpgHúsvét vasárnapján, amikor ennek a blogbejegyzésnek a gerincét írom, azt a reményemet szeretném közreadni, hogy nincs olyan "sötét barlang", amelynek bejárata elől ne tudná Isten a köveket elgörgetni. Persze vannak olyan "kövek", amelyek majd csak a fizikai halálunkon keresztül szűnnek meg. A "görgetés" tehát Isten feladata, nem a sajátomé. És akkor mi az enyém? Annak az életnek - szereplőivel, történéseivel együtt való - szolgálata (átölelése), ami éppen MA van, MA történik. Ha pedig a bennem élő szülői, nagyszülői belső képek vagy az egyéb megfelelések újból "bekopogtatnának", akkor...

Megint dönthetek arról, hogy mire teszem rá az életemet.

Szabad vagy alkotni és támogatni! Szabad vagy igent mondani arra, amit az élet felkínál! Szabad vagy másokkal egységben lenni jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben, egészségben-betegségben. Szabadok vagytok egymással dolgokat megosztani! Akár most ezt az írást is...

Szabadok vagytok!

 

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta 
(A blogbejegyzés egésze vagy része szabadon megosztható névvel és a hivatkozás linkjével együtt.)

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

https://drdomjan.hu

A pszichológusi podcastek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, az Anchor-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en.

Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.  

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

 (Képek forrása: saját és pixabay.com)

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

Instagramon elérhető gondolatokból:

unadjustednonraw_thumb_356a.jpg

Az őszinte megosztás megerősít

Donorcsaládok egymásért

rula92qfrgasxc5aurp7da_thumb_356d.jpg

2021. márciusában újból online módon találkoztak a szervdonorok hozzátartozói. Nekem még mindig szokatlan ez a forma, de bátran írhatom, hogy megérte a szervezés. Az internet személytelen falait - úgy érzem - az őszinteségünk, ahogyan a megrendítő, igaz és támogató mondataink át tudták törni. Az alkalom mindannyiunkat megerősített. Engem biztosan. Köszönet és hála érte a lelkes csapatnak!

cquemmjvtn6twtaolv5piq_thumb_34e8.jpg

Nagy örömömre új tagokkal bővültünk. Rögtön az elején megkérdeztem az egyik családtól, hogy honnan hallottak rólunk. Kiderült, hogy a Ridikül műsorban látták a riportot Irmával, mellette pedig olvasták a blogbejegyzéseimet. Megerősítő volt, hogy van értelme a megosztásainknak!

qcerivw7secmut76oty9ua_thumb_355f.jpgElső alkalommal köszönthettük Mocsonoky Annát is köztünk, aki nemrég a HVG könyvek sorozatban egy új kiadvány szerkesztését és megírását fejezte be.

A könyv címe: Szervátültetett vagyok - Történetek visszanyert életekről.

A kötetben szívbemarkoló riportokon keresztül ismerhetjük meg a transzplantáltak életét. Mellette érdekvédelmi szakember és szociológus is segít elmélyülni a témában. Hálásan köszönöm, hogy pszichológusként és családterapeutaként - pár oldal erejéig - megoszthattam a gondolataimat. A könyv, az érzelmi kötődésemmel együtt: hiánypótló. Minden szervátültetettnek és donorcsaládnak szeretettel ajánlom.

További infó és rendelés itt lehetséges.

Az online könyvbemutató 2021. április 14-én, szerdán 18 órakor a Facebook-on lesz, amelyről itt lehet olvasni. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet itt lehet megtenni.

A mostani alkalmunkon újból körünkben köszönthettünk egy transzplantált fiatalembert, aki a személyes tanulságtételével mindanyiunkban megerősítette: 

Élni és másoknak jót adni, megbecsülést visszaadni: érték.

Most először mesélt arról, hogy mennyi mindenben változtak meg az apró szokásai a sikeres szervátültetés nyomán. Szereti már pl. a tökfőzeléket. Korábban a kefírt sem tudta elfogyasztani. A halat szintén kihagyta, most viszont folyton kívánja. 

A márciusi csoportfoglalkozásunkon számos témát érintettünk. Köztük azt, hogy ki mit becsül meg az életében. Sokat épültünk a válaszokból. Hálás vagyok, hogy új tagokkal bővültünk, mert "friss" és jó energiákat szabadítottak fel bennünk. Bízom benne, hogy a következő donorcsaládos alkalmunkat ez a lelkesedés és meghittség fogja újból jellemezni. 

Az őszinte megosztás megerősít!

 

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta 

A korábbi összes donorcsaládos blogbejegyzés itt található meg.

A Facebook-on az alapítványunk működéséről itt lehet olvasni és informálódni. A szervdonorok hozzátartozóinak következő találkozójával kapcsolatosan nemcsak a Facebook-on, hanem a fotón szereplő telefonszámon lehet információt kérni.  Az online alkalmunkra előzetesen jelentkezni szükséges.

A rólunk készült tévéfelvétel itt nézhető meg.

Köszönöm és köszönjük, ha a Kedves Olvasó ad visszajelzést a blogbejegyzés alapján!

Az ingyenes pszichológusi podcastek (hanganyagok) meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - az Anchor-on, a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt lehet a többi hanganyagra feliratkozni is.  

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

 

Szervdonorok emlékműve:

Kiskunfélegyháza, Alsótemető, Molnár Béla utca

Ravatalozó

 (Képek forrása: saját)

 

 

 

 

 

Van-e a megbocsátásnak határa?

Szemtől szemben - dokumentumfilm-ajánló

eye-eye.jpgA 2021-es Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) neves alkotásaiból még egyet szeretnék előzetesen ajánlani. A filmfesztivál 2021. március 1. és 10 között kerül megrendezésre. Az esemény 10 napja alatt 30 versenyfilm lesz megtekinthető - online.

A Szemtől szemben egy Finnországban használt pszichoterápiás módszert, a resztoratív (helyreállító) kommunikációt mutatja be.  A gyilkosságot elkövető személy és az áldozat hozzátartozói - előzetes felkészítés után - találkoznak és a megszabott keretek között beszélgetnek.

Először a resztoratív családterápiáról a 2019-es, Sopronban megrendezésre került Családterápiás Vándorgyűlésen hallottam. A dokumentumfilm mintegy belülről mutatja be a hatékony módszert. Számomra megdöbbentő mind az elkövetők, mind a családtagok bátorsága és nyitottsága, ahogyan a pszichológusi professzionális jelenlét is. 

Ha a gyilkosságoktól eltávolodunk és magunkra vonatkoztatva nézzük meg a dokumentumfilmet, akkor számos értékes vitatéma kerülhet a látókörünkbe: 

  • A saját múltamban eddig csak a kis dolgokat voltam hajlandó megbocsátani vagy kész lennék - együtt élve a hiányommal - elengedni egy nagyobb "tartozást" is?
  • Számomra mi a megbocsátás célja? Van-e ennek értelme?
  • Belegondoltam-e már abba, hogy nekem lehet jó az, ha életem végéig nem mérgezem magam a haraggal és a vádlással?
  • Általánosságban képes vagyok-e elfogadni a másik megbocsátását? Belátom-e, hogy ez fel tud(na) engem emelni?
  • Hány éven belül lennék hajlandó annak a személynek megbocsátani, akivel szemben még most is sok fájdalom van a szívemben?  

A dokumentumfilm számomra azt az üzenetet sugallja, hogy van helye az életemben az együttérzésnek és a megbocsátásnak.

Először lehet, hogy csak gondolati úton közeledhetünk a témához, de majd idővel - erőt gyűjtve - fokról fokra helyre állíthatjuk magunkat és a kapcsolatainkat. Lehet, hogy nem egy amerikai film "happy end" szintjén, de mégis juthatunk előrébb. 

A Szemtől szemben különlegessége, hogy nem akar egyoldalú igazságokat közvetíteni. Csupán "csendesen", a helyreállító párbeszéd gyógyító lehetőségét veti fel - mind a trauma, mind a gyászfeldolgozás kapcsán.

Hasonlóan a másik versenyfilmhez - Újra együtt -, amiről korábban már írtam, a következő bátorító mondattal szeretném az ajánlót befejezni:

Sikerülhet neked is!

 

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta 

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

https://drdomjan.hu

További info a filmről itt érhető el, a Facebook esemény pedig itt található. 

A pszichológusi podcastek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.  

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

Az összes többi ajánlót - film, könyv, programok - itt találhatja meg, illetve tematizálva az alábbiakra kattintva: HBO GO, NETFLIX.

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

 (Felhasznált kép helye: https://www.moderntimes.review/lifting-the-heavy-hand-of-hatred/)

Újra együtt - BIDF versenyfilm

dokumentumfilm-ajánló

reunited.jpgAbban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a 2021-es Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) neves alkotásaiból párat előzetesen megnézhettem. A filmfesztivál 2021. március 1. és 10 között kerül megrendezésre. Az esemény 10 napja alatt 30 versenyfilm lesz megtekinthető - online.

 

Az első versenyfilm, amelyet ajánlani szeretnék: Újra együtt / Reunited.

Ami róla először az eszembe jut: együttérzés, reménység és tagadás. 

Egy orvos házaspár úgy dönt, hogy a  két gyermekükkel együtt elhagyják Aleppot. Szerencsétlenségükre azonban - a háború viszontagságai miatt - nem tudják Szíriát közösen elhagyni. Az apa Kanadába jut, az anya Dániába, a két fiú pedig Törökországba...

A dokumentumfilm 2,5 évet ölel körbe. Igen, ennyi idő alatt csupán Skype-on tudják egymással a kapcsolatot tartani...

A tévé előtt, a kényelmes nappalim ülőgarnitúráján ülve sokszor gondoltam arra, hogy ez most egy játékfilm, nem lehet a valóság. Olyan könnyű volt kiesnem az együttérzésből és elfordítani az arcomat a fájdalom, sőt a kegyetlenség okán. A megrendültség és a tudatosság miatt azonban újból és újból kapcsolódtam a családhoz. Visszatértem hozzájuk. Együtt drukkoltam velük és a végén örültem nekik.

Milyen kérdéseket ajánlok a versenyfilmhez?

  • Gondold át, mikor tudtál a reménytelenséged ellenére mégis kitartani? A válaszadásban segíteni fog az édesanya személye.
  • Mit tagadsz? Milyen fájdalommal nem vagy hajlandó szembenézni, mint az édesapa?
  • Miben van meg a gyermeki hited? Kikhez ragaszkodsz úgy, mint a két gyermek a dokumentumfilmben?
  • Mikor jellemző rád a türelem és mikor nem? 
  • Miben mered a sebezhetőségedet felvállalni?

Számomra a dokumentumfilm az elmúlt évek élbolyának a tagja. Benne az édesanya személye pedig ikonikus. Szívesen beszélgetnék vele és tanulnék tőle. Még így is sokat ad - a filmen keresztül. Emberfeletti utat jár be, illetve járnak be - külön-külön és együtt is. 

Számomra az alkotás fő üzenete, hogy van olyan, amikor nincs más út, mint előre. A dolgoknak egyszerűen az a sorsa, hogy sikerülniük kell. 

Sikerülhet neked is!

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta 

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

https://drdomjan.hu

További info a filmről itt érhető el, a Facebook esemény pedig itt található. 

A pszichológusi podcastek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.  

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

Az összes többi ajánlót - film, könyv, programok - itt találhatja meg, illetve tematizálva az alábbiakra kattintva: HBO GO, NETFLIX.

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

 

(Kép forrása: https://bidf.hu/movies/show/70#zoom és saját) 

 

 

A szeretet megtart - donorcsaládok egymásért

donorcsa2021_02_b.jpg2021 elején úgy döntöttünk, hogy a donorcsaládok szokásos összejövetelét áttesszük az online térbe. Így szeretnénk azt az űrt betölteni, amit a pandémia "ütött" közénk. A személyes találkozónk tehát különleges módon, a saját otthonainkon keresztül valósult meg. Már nagyon vártam! Örömömre, pici csapatunk újból kiegészült két transzplantáción átesett fiatalemberrel és első alkalommal a Szervdonor Családok Alapítvány kurátorával. Bízom benne, hogy a márciusi találkozásunkig minden technikai akadályt le fogunk küzdeni és még többen leszünk.

A csoportfoglalkozásunkat - tudatosan - úgy próbáltam felépíteni, hogy legyen benne lehetőség a szorongáscsökkentés pár szempontjának a körbejárására. Először a következő napunk megtervezéséről beszélgettünk, majd a hibázásról és a kudarchelyzetekről.

A tervezés abban segít, hogy ha mondjuk ma kedd van és átgondolom előre a holnapi napomat, akkor szerdán úgy fogok felébredni, mintha ezt már "ismerném". Könnyebb így az energiámat beosztani, illetve ezt az időszakot hasznos tevékenységekkel felépíteni. Nagyobb távlatokban - heti, havi és éves szinten is - jótékony hatással bír az elképzelések konkretizálása. "Azért tervezünk, hogy legyen mitől eltérni" - hangzott el közöttünk. 

donorcs2021_02.jpg

Amíg az első témát, mintegy "ismerkedésként" gyorsan körbejártuk, addig a másodiknál jobban el tudtunk "kalandozni". Általánosságban azt lehetett tapasztalni, hogy "harcedzett" közösség vagyunk és számos tapasztalattal bírunk ezen a területen is. Néhány gondolat:

  • "Merni kell hibázni és abból tanulni."
  • "A hibázástól való félelem néha hónapokig tart."
  • "Nem lehet mindent elengedni."
  • "Megoldotta az idő."
  • "Ha valami történik, magammal kell azt megbeszélnem."
  • "A hibákból tanulva - legközelebb - már javított formában fogom tudni megvalósítani azt, amit akarok."
  • "Nem létezik olyan hiba, amitől egy igazi kapcsolat szétszakadna."
  • "Együttérzésre van szükségünk."

insta_szoronga_s.jpgTalálkozásunk végén arról beszélgettünk, hogy tudunk-e akkor segítséget kérni, ha nehéz helyzetben vagyunk. Többen megjegyezték, hogy feltétlenül igen, de mégis milyen nehéz, hogy egyes családtagjaink nem ismerik el az erőfeszítéseinket. Még akkor sem, ha az ember jól érthetően kért visszajelzést... 

Azt gondolom, hogy az online találkozónkból mindenki tovább tudott valamilyen pozitív gondolatot vagy érzést vinni. Nekem a legjobb pillanatok talán azok voltak, amikor a poénoknál szívből tudtam nevetni. Most írás közben is érzem magamban a felszabadultságot, amiért hálás vagyok és őszintén köszönöm.

Mert a szeretet megtart, téged is!

 

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta 

A korábbi összes donorcsaládos blogbejegyzés itt található meg.

donorcsaladok.jpgA Facebook-on az alapítvány működéséről itt lehet olvasni és informálódni. A szervdonorok hozzátartozóinak következő találkozójával kapcsolatosan nemcsak a Facebook-on, hanem emailben - office@drdomjan.hu - vagy a fotón szereplő telefonszámon lehet információt kérni.  Az online alkalmunkra előzetesen jelentkezni szükséges.

A rólunk készült tévéfelvétel itt nézhető meg.

Köszönöm és köszönjük, ha a Kedves Olvasó ad visszajelzést a blogbejegyzés alapján!

A szorongáscsökkentésről szóló pszichológusi podcast (hanganyag) meghallgatható - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz feliratkozni is.  

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

 

Szervdonorok emlékműve:

Kiskunfélegyháza, Alsótemető, Molnár Béla utca

Ravatalozó

 (Képek forrása: saját)

süti beállítások módosítása