Dr. Domján Mihály pszichológus blogja - @dr.domjan

Mind&Spirit blog

Mind&Spirit blog

Milyen feladat vár még rám az életben?

2020. november 16. - Dr. Domján Mihály

donorcs2020_11.jpg

November elején újból találkoztak a donorcsaládok hozzátartozói Kiskunfélegyházán, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Nagy örömünkre, a múltkori alkalommal először közénk eljött transzplantált hölgyet ismételten köszönthettük a sorainkban. (A csoportunk indulásáról bővebben itt lehet olvasni.)

donorcs2020_11_01.jpgElőször egy személyes megosztással kezdeném. Bár már 1,5 évvel vagyunk túl az első foglalkozásunkon, azonban most érzem át igazán annak a súlyát, amire “szerződtünk”. Eddig is szeretettel mentem, de ősz óta jobban megértem azokat a fájdalmakat, amiket az egyes tagjaink a múltban elszenvedtek. Ezekről a szituációkról már többször írtam, de momentán is derültek ki újabb részletek. Gondolok itt pl. arra, hogy létezik olyan nem intenzív terápiás orvos, aki azt feltételezi, hogy a donorok szerveire “szerződést” lehet kötni. Alig akartam elhinni, hogy még a szakmán belül is létezhet tudatlanság. A blogbejegyzést persze előremutató irányba szeretném vinni, hiszen családiasság és öröm jellemez minket. Mindazonáltal a társadalmi tényeket sem szabad letagadni, hiszen nyíltság nélkül nincs gyógyulás. Összességében a novemberi találkozásunk során megint megerősödtem abban, hogy értelemmel bír a közösségünk és az is, hogy kell az írásos forma. Sokan így tudnak egyedül a missziónkról olvasni és remélhetőleg erőt meríteni. Őszintén hálás vagyok, hogy része lehetek a csoportnak!  Bár én vezetem az alkalmakat és így tudatosan figyelnem kell mindenkire, valamint a dinamikára, de újfent feltöltődve jöttem el. Az utolsó körben a többiek visszajelzése szintén ez volt.

Beszélgetéseink elején a halottak napja jött szóba. Két, fiát elvesztett édesanya szájából majdnem ugyanaz hangzott el: “Látni, hogy milyen sok virág és mécses volt kint a síron, erőt ad a mindennapokhoz. Öröm, hogy ennyien kifejezték a tiszteletüket nemcsak a fiunk, hanem a családunk iránt is.”

A novemberi alkalmunkra azt a körkérdést hoztam, hogy ki mennyire nyitott az újra. Más kifejezést szintén használtam: kalandvágy. Ezalatt azt értettem, hogy ki milyen szinten enged a kíváncsiságának. Azt gondolom ugyanis, hogy az elégedett élet megteremtése nem mond ellent sem a spontaneitásnak, sem egy új tapasztalatnak vagy tudásnak.

Magamutogatás és vagányság nélkül tehetünk azért, hogy az életünk új energiákkal gazdagodhasson. 

Érdekes válaszokat kaptam. Párat felsorolok közülük:

  • “Szeretek új ízeket kipróbálni.”
  • “Várom a kihívásokat!”
  • “Nem vagyok nyitott a szokásostól eltérő dolgokra, de azután ‘megjövök’.”
  • “Észre lehet az új impulzusokat venni. Menni kell utánuk!”
  • “Ránk jellemző a kíváncsiság.”

Innen jutottunk el oda, hogy visszakanyarodhattunk a veszteségeinkhez. “Nem azt kell keresni, hogy miért pont én, hanem hogy a helyzet mit akar tanítani. Mit kell tennem, hogy a tanulságot leszűrjem?” Más újabb kijelentéssel folytatta:

“Kell lennie valamilyen következő feladatnak!”

A csoportfoglalkozásunk végefelé idéződött fel, hogy anno hogyan is indult az ismert donorok emlékhelyének tervezése. Konkrétan az történt, hogy a Csikós házaspár egyik üzletfele – hallva a tragédiájukat – elkezdett a munkán kívül önmagáról beszélni. Kiderült róla, hogy májtranszplantált. Sőt, egy vágyát is megosztotta a gyászoló házaspárral: “Azt szeretném, hogy letehessek egy csokor virágot egy emlékhelyen.” A mondata jó “talajba” hullott és 2018. szeptember 26-án a kérése “meghallgatásra talált”.

Ez az új infó ismételten megerősítette bennem azt a hipotézist, hogy a transzplantáltaknak és a donorcsaládoknak a lelki gyógyulását nagyban támogatja az egymással folytatott párbeszéd. A következő hangzott még el közöttünk: “Ahhoz meg kellett a másik oldalt ismernem, hogy el tudjam fogadni, ami velünk történt.”

A blogbejegyzés végén újból megismételném a korábban kiemelt mondatot – immáron gondolva a transzplantáltakra, a donorcsaládokra és a kedves Olvasóra egyaránt:

“Kell lennie valamilyen következő feladatnak!”

Mindenkinek ott van a kezében a lehetőség, hogy nyomot hagyjon a világban!

Együtt könnyebb!

 

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta

misi4.jpg

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

https://drdomjan.hu

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:

 

Az új pszichológusi podcastek (rádióadás-jellegű hanganyagok) meghallgathatók – akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben – a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcastsen és az Apple Podcast-en. Itt tud a többi hanganyagra feliratkozni is.

A Facebookon a csoportunk működéséről itt lehet olvasni és informálódni. A szervdonorok hozzátartozóinak következő találkozójával kapcsolatosan nemcsak a Facebookon, hanem emailben – office@drdomjan.hu – vagy a fentebbi fotón szereplő telefonszámon szintén lehet információt kérni.

A rólunk készült tévéfelvétel itt nézhető meg.

 

(Képek forrása: saját)

 

Az elismerés, mint szeretetnyelv

brotherhood-2173097_1920.jpg

Ha évekkel korábban megkérdezték volna azt tőlem, hogy milyen nekem, ha elismernek, illetve van-e ezeknek a pillanatoknak számomra jelentősége, akkor azzal kezdtem volna a mondatot, hogy "Igen, de..." A válaszom - egészen őszintén - a következő lett volna: "Igen, klassz érzés, de igazából zavar." Persze szinte mindig pozitív élmény volt visszajelzést kapnom, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy frusztrációval vegyült. Sokáig tehát hárítottam és lesöpörtem magamról a jót. Írhatom úgy, hogy könnyebb volt az elismerést adnom, mint befogadnom. Az pedig, hogy lehetne megerősítéseket kérni is, fel sem merült bennem.

A mai világunkban az elismerést egyesek a lájkokban és a megosztásokban mérik. Tegye mindenki őszintén a szívére a kezét, hogy időnként nem pillant-e rá a számokra. Szerintem igen. Ezzel nincs gond, de van itt egy sokkal mélyebb réteg, méghozzá a külvilág véleményétől való függés.

A következő szempontok jutottak az eszembe az elismerésekkel kapcsolatosan:

  • Mi lenne, ha megengednéd azt az érzést és tudatot, hogy már bizonyítottál magadnak? Mindannyian vétettünk hibákat. Hoztunk rossz döntéseket és hiányokkal szintén küzdünk. Vannak persze értékeink, tehetségeink és szerető szívünk is. Mindezekkel együtt vagyunk emberek. Te is! Talán a legmunkásabb önismereti feladatod odáig eljutnod, hogy ítélkezésmentesen elfogadd (megengedd) azt, ahol most tartasz. Ez egy belső munka és nem elsősorban a környezetedtől függ.
  • A szeretett személy "szabad" elismerésére vágysz vagy a birtoklására? Fontos tisztázni, hogy ki nekem a másik és én ki vagyok neki. Azzal sem árt szembenézned, hogy van-e saját életed. Számtalan helyzetre az a szabály: amit kapni szeretnél, azt először meg kell tanulnod odaadni, majd kérni és elfogadni.
  • Vajon mi lehet annak a hátterében, ha valaki nem képes az elismeréseket elfogadni? Egyesek gyermekként azt tanulták meg otthon, hogy a nevelés (a "szeretet") a kritikával és a fájdalommal egyenlő. Nagyon sok meghittség, biztatás, öröm, önismeret és helyes önmegvalósítás kell ahhoz, hogy a "jégpáncél" elolvadhasson. Ez idővel lehetséges (hacsak valaki nem az elutasításával akarja a másikat büntetni). 
  • Mi lenne, ha ezentúl tudatosan kérnél pozitív visszajelzéseket? Időt kell adod mind magadnak, mind a másiknak a tanulásra. Lassan fogtok tudni megbarátkozni a kölcsönös elismerések ajándékával. 
  • Kitől könnyebb elfogadnod az elismeréseket? A bátorítások, ahogyan az elismerések "megengedéséhez" érzelmi biztonság kell. Eleinte ezért fontos tudatosítanod, hogy kik azok, akiktől már most könnyen el tudod a jót fogadni. Érdemes a kapcsolati hálódat folyamatában erősíteni és ápolni. Feltéve, ha elégedett életre vágysz. 
  • Attól, hogy valaki nem ismer el, lehetnél-e még kedves vele? A szeretet belülről fakad. A felnőttségből és az emberségből. A cél tehát sokkal inkább az, hogy önmagadat add, minthogy a megfelelések világában élj. Azt különben el lehet fogadni, hogy ha valaki nem fogad el...
  • Ha vezetőként dolgozol, meg szoktad-e a beosztottakat dicsérni? Vizsgálatok kimutatták, hogy sokan nem a fizetés vagy a túlterheltség miatt hagyják ott az állásukat, hanem mert nem érzik, hogy elismernék a munkájukat. Nem élik meg, hogy szükség lenne rájuk, illetve fontosak lennének a cégnek.
  • Csak a végeredmény számít vagy a célért mutatott erőfeszítés is? Meg kell értened, hogy amit dicsérsz, azt erősíted. Figyelned kell tehát arra is, hogy pl. a gyermeked ne csak a végeredményért kapjon elismerést, mert különben teljesítmény-szorongóvá válhat...

A pozitív visszajelzésekkel kapcsolatosan a másik végletet szintén meg kell említenem. Egyesek ugyanis elismerés-hajszolók. Vannak, akik ezt behódolva élik meg, mások pedig inkább feljogosítva érzik magukat arra, hogy uralkodjanak és dicsekedjenek a teljesítményükkel. Mindkét csoportnak kevés az önbizalma és nincs nagyon saját élete...

Megérdemled az elismerést!

cartaflamszalon.jpgSzámomra az áttörés egy orvosoknak kiírt irodalmi pályázattal indult. Az írásomért 2006-ban a Cataflam Művészeti Szalon különdíját kaptam meg. Hálás vagyok a Novartisnak nemcsak a feltételezésért, hogy az orvosok között is lehetnek "tollforgatók", hanem a pazar átadóért. Hatalmas élmény volt!  

A következő etapot pedig a podcastok (rádióaadásszerű hanganyagok) okozták. Már túl voltunk a hatodik vagy a nyolcadik felvételen, amikor azt éreztem, hogy nincs ezekre különösebben szükség. Persze kaptam és kaptunk visszajelzéseket, főként az ismerősöktől. Meg is köszöntem ezeket a nyilvánosság előtt. Nem volt ebben semmilyen manipulációs szándék, csak őszinteség és hála. Ezután pedig nem várt dömping indult el, ami azóta is tart. Külön köszönök egy cikket, amely ebben az időszakban született és büszkeséget adott.

trendhim.jpgA sorban ezután a Trendhim dán cég következett, akiket korábban bár ismertem, de nem álltunk semmilyen közvetlen kapcsolatban. Egyszer csak kaptam a magyar képviselőjüktől egy kedves levelet, majd választhattam tőlük két terméket - "csak úgy", a társadalmi munkám elismerése végett. Fülig ért a szám, amikor elolvastam az e-mailt.

 

Ezzel a blogbejegyzéssel nem a végletes hízelgésre vagy dicsekvésre biztatlak, hanem a méltányos szavak őszinte kimondására (vállalására), sőt azok nyílt kérésére. Az önbizalom építésének ugyanis egyik lehetősége, ha megengeded a környezetednek, hogy pozitívabbak láthasson téged, mint ahogyan azt észleled.

Megérdemled, hogy fontosnak érezhesd magad! 

 

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta 

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

https://drdomjan.hu

Az új pszichológusi podcastek (rádióadások) meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is, sőt érheted el a kapcsolódó blogbejegyzéseket.  

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcastek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

 

(Képek forrása: saját és pixabay.com)

"Kütyübazár" társadalom - dokumentumfilm-ajánló

Társadalmi dilemma

twitter-292994_1920.jpgMielőtt a Társadalmi dilemma 2020-as, amerikai dokumentumfilmet ajánlanám, szeretnék egy személyes élményt megosztani.

Pár évvel ezelőtt kulturális körúton vettem részt. Bár április végét írtuk, mégis hóviharba került a csoportunk. Mivel nálam leginkább tavaszi ruhák voltak, egy ujjatlan vastag dzsekit kivéve, így nem tudtam és nem is szerettem volna a Gullfoss vízesésnél sok időt eltölteni. Választottuk inkább közösen a zsúfolt látogatóközpontot. Számos amerikai és egyéb helyekről érkezett turisták álltak - velünk együtt - sorban a teákért, s kávékért. Akaratom ellenére volt időm nézelődni és megakadt a szemem a sok egyforma kabáton. Elcsodálkoztam ezen és még jobban megmustráltam a ruhákat. Négy-öt márka volt a leggyakoribb. Érdekesnek találtam, hogy ennyire "Hilfigeres", "Ralphos" vagy éppen "Columbiás" lenne mindenki. Spontán jött fel bennem az a gondolat, hogy "hipnotizált majomként" élünk a bolygónkon. Különös megtapasztalás volt. Korábban az uniformizáltságunkat nem tudtam ilyen tisztán látni.

pokemon-1548194_1920.jpgA bevezető után jöjjön a dokumentumfilm-ajánló!

Mielőtt rátérnék a közösségi média - Facebook, Twitter, Instagram, Google stb. - a film által bemutatott hatásaira, kérlek, nézd meg, hogy az okostelefonodat napi hány órán keresztül nyomkodod...

Egy izgalmasan felépített alkotással fog a néző szembekerülni, ha a Társadalmi dilemma című alkotásra rászánja a 94 percet. A nagy social tech cégek valaha volt magas beosztású emberei beszélnek azokról a csapdákról, amelyeket szinte akartuk ellenére hoztak létre. 

Számomra az lett a fő üzenet, hogy az álhírek gyártása a hirdetések szempontjából a legnagyobb biznisz, illetve az állandó figyelem elterelés és manipuláció a legrosszabbat tudja az emberből kihozni. A dokumentumfilm, amelyben számos tudós is elmondja a véleményét, nagyon negatív képet fest arról a valóságról, amelyet az okostelefon-függőség mindannyiunknak jelent. Hatása egyszerre utópia és disztópia.

És hogy mit tehetünk?

Talán először azt, hogy üljünk le egy baráttal vagy családtaggal megnézni az alkotást, majd közösen beszélgessünk el a bennünk felmerülő gondolatokról és érzésekről. A film ugyanazon üzeneteket erősíti meg, mint amit a pszichológia is ad a kezünkbe: 

Szükségünk van a másokkal való kapcsolódásra, a visszajelzésekre, a szeretetre és a határokra. Valamint nem árt tudatosítanunk, hogy minden kattintásunk egy "szavazatot" jelent...

Szeretettel ajánlom a szülőknek, nagyszülőknek és a pedagógusoknak ezt a dokumentumfilmet. Hiszen először önmagunkban kell azt a helyére tenni, amit a világban szeretnék láttatni. Minden középiskolásnak pedig javasolnám nemcsak a megtekintést, hanem hogy írjanak arról egy rövid fogalmazást, amit üzenetként magukkal visznek a filmből.

Mutasd meg a társkapcsolataidat, és megmondom, hogy ki vagy. (Harry Stack Sullivan)

Találj vissza a baráti beszélgetésekhez! És mondjuk a családi főzésekhez, a társasozáshoz vagy éppen az ölelésekhez! 

 

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta 

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

https://drdomjan.hu

Az új pszichológusi podcastek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.  

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

Az összes többi ajánlót - film, könyv, programok - itt találhatja meg, illetve tematizálva az alábbiakra kattintva: HBO GO, NETFLIX.

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

sullivan.jpg

 (Fotók forrása: saját és pixabay.com) 

A mesék varázslatos világa

princess-869721_1920.jpgA mese szabaddá teszi a gyermek lelkét. Erről az egyszerű igazságról szeretnék most írni - támogatva a szülőket és a meseolvasást. Aktualitását nemcsak a minőségi idő "kikopottsága" adja, hanem az elmúlt időszak egyik eseménye. Számos cikk és gondolat jelent meg egy mesekönyv kapcsán, a kommentek ezreiről nem is beszélve. Ezzel kapcsolatosan hiányérzetem támadt, mert mintha a felszín mögött a lényeg lemaradt volna:

Pótolhatatlan szükség van a mesékre és az olyan szülőkre, akik mesélnek a gyermeküknek.

 Ezzel kapcsolatosan milyen kérdéseket tehet fel magának egy szülő?

  • Kialakítottam-e olyan esti "szeánszokat", amikor csak a gyermekkel vagyok és mondjuk összebújva mesélek neki?
  • Milyen rendszeres időtöltésem van a gyermekemmel? (Bővebben írtam erről itt.)
  • Hogyan támogatjuk egymást szülőként - elváltság esetén is - a rendszeres szülő-gyermek szokások kialakításában?
  • Megértettem-e, hogy a gyermekem nem érzi magát szeretve, ha nem töltök vele időt
  • Elfogadtam-e, hogy a mesélés egy kommunikációs eszköz a gyermekem és köztem?

 

moon-4445954_1920.jpgMit adnak a mesék a csemeték számára?

  • Kielégítik a gyermekek "varázslatigényét". 
  • Segítik abban, hogy a képzeletét bevonva megismerjen és elfogadjon értékeket. Például azáltal is támogatja a szülő nevelési céljait, hogy a történetekben a jó elnyeri a jutalmát, a rossz pedig a büntetését.  
  • A mesélés támogatja a gyermek nyelvi fejlődését és a szókincsének a bővülését.
  • Akiknek mesélnek, azok szívesebben fognak később könyvet venni a kezükbe és olvasni
  • A mesék egyes esetekben jobban tudják a gyermeket megvigasztalni, mint a szüleik.
  • Pozitív hatással vannak a figyelem-koncentrációs képességre, sőt az érzelmi intelligenciára is.
  • A mesék segítik a stressz és a félelem feloldását, tehát a lazítást támogatják - főleg a szülő fizikai jelenlétében. 
  • Javítják a problémamegoldást, mi több új alternatívákat és utakat vetnek fel. 
  • Miközben a mese a képzeletben játszódik, addig a jelenben az érzelmi biztonság és a kötődés erősödik.
  • Amíg a rajzfilmek és az egyéb videók készen adják a képeket, addig a mesélés fejleszti a belső "munkát", így az információk mélyebben tudnak rögzülni.
  • Kisiskoláskorban a gyermekek általában még igénylik a meseolvasást - a közös együttlét miatt is.

 

fairy-tale-5590989_1920.jpg 

Milyen mesekönyvet válasszon a szülő?

  • Olyat, ami számára elfogadható és értéket képvisel
  • Csakis olyat, amivel kapcsolatosan a szülő azt érzi, hogy hitelesen és kíváncsisággal tudja közvetíteni.
  • Életkorilag megfelelőt. Először a mondókákkal érdemes kezdeni - már a terhesség alatt. Ezután jöhetnek a keménytáblás könyvek, később az egyszerű és érthető pl. állatmesék, láncmesék, majd végül a novellamesék. 
  • Ha a történetben valamilyen szörny/sárkány/furcsaság van, akkor úgy fogja ezt a gyermek magában megjeleníteni, ami még elviselhető lesz számára. Ezt a fajta rugalmasságot szintén figyelembe lehet venni a mesék választásakor. Nem beszélve arról, ha a gyermek biztonságban érzi magát, szólni fog. 

 

Családterapeutaként azt kívánom minden hozzám és kollégáimhoz forduló szülőnek, hogy közösen gondolják át a mesék és a mesélés kincsét, ahogyan a nemet mondás, a hétköznapi közös vacsorák, a családi sztorizás, a háziállat vásárlás,  egy-egy hétvégi "pizsamanap", sőt a jóvátételek bevezetését. Sok kicsi lépés sokra megy!

Tehetik meg ezt még azért is, mert a többségük Harry Potter, Marvel filmek vagy éppen Csillagok háborúja rajongó - a Netflix-es és az HBO GO-s sorozatokról nem beszélve...

Tartsuk fenn azt az örömöt, amit a mesék jelentenek!

 

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta 

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

https://drdomjan.hu

Az új pszichológusi podcastek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.  

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

Ajánlott irodalom:

Bruno Bettelheim: A mese bűvölete. Corvina Kiadó Kft., Budapest  

 (Képek forrása: saját és pixabay.com)

"A te fiad még él!"

#donorcsaládok

donorcs2020_10.jpgA donorcsaládok őszi, immáron második csoportfoglalkozásán új tagot köszönhettünk a köreinkben. Egy végtelenül kedves és nyitott tanárnő személyében a "csapatunk" friss lendülettel gazdagodott. A hölgy 2009-ben esett át transzplantációs műtéten és azóta - hála Istennek - jól van. A blogbejegyzés címét az egyik köztünk elhangzott mondata adta. A beszélgetéseink során ugyanis az egyik pillanatban így reflektált az egyik donor édesanyjának a gondolataira, sőt emelte őt fel: "A te fiad még él!" 

Aki nem ismerné a működésünket: Kiskunfélegyházán, az országban elsőként jött létre egy karitatív kezdeményezés, amelynek a célkitűzése a donorcsaládok támogatása. Idővel jöttünk rá arra, hogy ez nem lehet egyoldalú, hanem az arra nyitott transzplantáltaknak szintén helye kell, hogy legyen a közösségünkben. Idén tavasszal volt az első olyan alkalmunk, amikor a bővítés "véletlenül" bekövetkezett. Pszichológusi munkám egyik meghatározó pillanata és tanulsága volt az a két óra.

A mostani találkozásunkon arról beszélgettünk - a személyes témák mellett -, hogy a donorcsaládoknak mit adnak a transzplantált személyek és fordítva. Negatív példákat mindkét oldalról, sőt az orvosokkal kapcsolatosan is fel lehetne hozni - az össznépi tudatlanságokról nem beszélve. Tabu a halál, az agyhalál és a donáció. Sajnos, társadalmi szinten még mindig kevés az információ a szervátültetettek életéről - a donorcsaládokról, mint "mostohagyermekekről" nem is beszélve...

Az októberi alkalmunk azonban újból bebizonyította nekem és nekünk, hogy a párbeszéd, a nyíltság és a kölcsönös tisztelet a legmélyebb gyógyító erőket tudja mindannyiunkban mozgósítani.   

Nekem személyesen nagyon sokat adott, amikor a közénk először érkező hölgy megosztotta velünk, hogy mindennap imádkozik a donorjának a családjáért. Megérintett. Korábban a hitről például még sohasem beszélgettünk. Jó volt ezt azzal együtt hallani, hogy imádkozom én is mind a donorcsaládokért, mind a szervátültetettekért.   

Hogyan létezhet az, hogy egy asztal körül békességben és szeretettel tud a két "oldal" beszélgetni? 

Nemcsak a kölcsönös tisztelet jut erről az eszembe, hanem hogy az ember szívében egyszerre több érzés meg tud férni.

Mindenki hordozza a maga veszteségeit, magányát és csalódását, miközben képessé válhat arra, hogy távolabbra nézve észrevegye a másikat, meghallgassa őt, vele legyen, sőt neki jót kívánjon.

Azt gondolom, hogy így tud mindannyiunk számára a velünk szemben ülő ember - függetlenül attól, hogy ki hova tartozik - erőforrássá válni. Konkrétan: az együttérzésen és a másik boldogulásának kívánásán keresztül. És még egy dolgot aláhúznék, amit egy olimpikonnal való pszichológusi munkámon keresztül tanultam meg:

Biztatásra és jó szóra mindenkinek szüksége van. 

donorcsaladok.jpgHa pedig ezt adjuk, akkor magunkat is megnyitjuk a jóra...

Az alkalmunkról egy újabb fájdalmas "érdekesség" vagy inkább trauma jutott most írás közben az eszembe. Beszélgettünk arról, hogy kire milyen hatással van a mentő szirénája. Véletlenül jött fel ez a téma. Tanulságos volt az eltérő tapasztalások végighallgatása. Sokszor az ember bele sem gondol abba, hogy kiben milyen fájdalom jöhet elő egy "szimpla" hang miatt... 

Válhatunk kíváncsivá a másik megtapasztalására és gazdagodhatunk általa!

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta 

A korábbi összes donorcsaládos blogbejegyzés itt található meg.

A Facebook-on a csoportunk működéséről itt lehet olvasni és informálódni. A szervdonorok hozzátartozóinak következő találkozójával kapcsolatosan nemcsak a Facebook-on, hanem emailben - office@drdomjan.hu - vagy a fotón szereplő telefonszámon szintén lehet információt kérni. A rólunk készült tévéfelvétel itt nézhető meg.

Köszönöm és köszönjük, ha a Kedves Olvasó ad visszajelzést a blogbejegyzés alapján!

Az új pszichológusi podcastek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.  

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

 

Szervdonorok emlékműve:

Kiskunfélegyháza, Alsótemető, Molnár Béla utca

Ravatalozó

Ajánlott irodalom:

Polcz Alaine, Angyal Eleonóra (szerk.): Letakart tükör. Helikon Kiadó, 2001.

 

(Képek forrása: saját)

A tréningezős "eklézsia" bedarál - dokumentumfilm-ajánló

Beavatási eskü

animals-2107902_1920.jpgA Beavatási eskü (The Vow) egy négy részes dokumentumfilm a NXIVM (ejtsd: neksziöm) nevű amerikai szervezet működésébe enged bepillantást - az HBO jóvoltából. 

Egyik késő este véletlenül találtam rá a minisorozatra. Első lélegzetvételre másfél epizódot néztem meg és szóhoz sem tudtam jutni, annyira lekötött. Alig vártam a másnapot, majd a következő hétfőt, amikor a harmadik rész, egy hét múlva pedig a befejező kijött.

Mi a különlegessége a dokumentumfilmnek?

Az egyik főszereplő - filmes szakember - 12 évet töltött el a szóban forgó "szektában", amelyből az utolsó 7 esztendőben számos eseményt és beszélgetést kamerával vett fel. Célja az volt, hogy Keith Raniere munkásságát az utókor számára megörökítse. A szándéka tehát teljesen pozitív volt, miközben fogalma sem volt arról, hogy az "imádott", pszichológiai tréningekre szakosodó csoportosulásuk mögött milyen erők húzódnak meg...

Miért ajánlom ezt a "tananyagba" illő alkotást? (Az érettségi előtt állókra gondoltam.)

Négy pontban tudom a választ megfogalmazni. Az első, ami a tévénézés közben az eszembe jutott: mennyi ember keresi a lelki fejlődésének az útjait. A második szorosan ehhez kapcsolódik. Kegyelem, ha az önismeretünk és a felelősségvállalásunk növekedése olyan közegben történhet meg - akár harminc, negyven évesen - ahol úgy kap az ember inspiráló megközelítéseket, hogy közben valóban figyelnek rá. Azaz nem használják ki a törékenységét és a nyitottságát. A harmadik gondolatom pedig, hogy mindenfajta közösségnek nagy ereje van. Sajnos, mekkora hiány is van ebből! Utolsóként az jutott az eszembe, hogy mindazokhoz, akik megváltást ígérnek, fenntartással érdemes közeledni. 

A dokumentumfilm főszereplői a saját életükön keresztül mesélik el a történeküket - a 7 éven át rögzített videók felhasználásával. Sajnálatos módon ezért "izgalmas" és húsba vágóan fájdalmas az alkotás. Ennek leghasogatóbb része a nők szó szerint vett szexrabszolgasága. Megdöbbentő, tanulságos és elgondolkodtató. A kronológiailag érthetően felépített dokumentumfilm bemutatja nemcsak a jellemfejlődéseket, hanem az őszinteségén keresztül segít - részben - a lelki dinamikát megismerni.

Őszintén sajnálom, hogy ilyen és ennél sokkal enyhébb kihasználásnak is emberek esnek áldozatul! Mivel ez azonban már megtörtént, így azt gondolom, hogy muszáj beszélni róla és okulni belőle.

 

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta 

Az új pszichológusi podcastek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is. 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

Az összes többi ajánlót - film, könyv, programok - itt találhatja meg, illetve tematizálva az alábbiakra kattintva: HBO GO, NETFLIX.

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

 (Képek forrása: saját és pixabay.com)

  

süti beállítások módosítása