Talán ismerős az a gondolat, hogy "amit vet az ember, azt fogja aratni is" (Gal 6,7). Ebben a bejegyzésben a felelősségvállalásról szeretnék írni. Arról, hogy a múlt - bizonyos szinten - meghatározza a jelent. Konkrétabban: a korábbi cselekedetek befolyásolhatják az aktuális állapotot. Persze nem minden fekete-fehér, sőt! Ezt fogom körbejárni!
Az írásommal - akaratom ellenére - fokozhatom valakiben a bűntudatot. Az önhibáztatás vagy mások vádlása, sajnos, számos ember mindennapjait átszövi. (Azért a jogos felháborodásokra is szép számban van példa!) Ennek ellenére, az érintetteknek van értelme fókuszt váltaniuk és, ha belátják, akkor szakember segítségével az elengedést választaniuk. Többek között fel kell adniuk azt az ábrándot, hogy mindenkinek szeretnie kell őket, illetve fordítva. Ehelyett el lehet az önelfogadás felé lépniük. Persze mennyire ismeretlen ez a terep az olyan személy számára, aki eddig inkább a kritikát és az elutasítást ismerte, mintsem a szeretet megtartó erejét!
Tudom, hogy akár felelőtlenül is használható a "Na, akkor mi van?" című kérdés, de hasznos azt belátni, az (ön)vádlással előrébb jutni nem lehet. Sokkal inkább a múlt hibáiból érdemes tanulni, a megtartó kapcsolatokat tudatosabban építeni és bátran olyan dolgok felé lépni, amelyek fokról fokra segítik a biztonság és lelki béke elérését.
Amíg valaki nem zárja le a múltat, addig csak abban tud élni!
Így hatékonyan "vetni" sem képes!
Visszatérve a bejegyzés címéhez és témájához, több gondolat indult el bennem.
1. Az első az a megfogalmazás, hogy ami most körbevesz, azért én vagyok a felelős. Bár van abban sok igazság, hogy a korábbi döntések vagy éppen a koncepció nélküli sodródások következményekkel járnak, ennek ellenére a jelen esetleges kiúttalansága és fájdalma nem fog ettől a "megmondástól" csökkenni!
Több bejegyzésben írtam már arról, hogy nem minden akarat kérdése. Ha részletesebb akarsz erről olvasni, akkor azt itt megteheted. A kora gyermekkori traumákkal, a transzgenerációs mintákkal és a tanult tehetetlenség jelenségével akkor is számolnunk kell, ha egyéb szemszögből igaz a múlt, a jelen és a jövő egymásra hatása.
Amióta pszichológusként dolgozom, azóta még inkább megerősödött bennem az ítélet nélkül elfogadás, a tapintatos őszinteség és az empátia fontossága. Bár néha elcsodálkozom a csodavárás magas fokán, de ilyenkor tudatosan visszatérek a feladatomhoz, az elfogadáshoz. Ezt azóta tudom őszintén megtenni, nem pedig színlelésből, amióta tisztelem azt az igazságot, hogy minden felnőtt önmagáért felel. A másik élete tehát a másikhoz tartozik, ahogyan a sajátom hozzám. Ami a két "félteket" összeköti, az pedig a bizalom. A legtöbbször ebből van a legkevesebb - az adott pillanatban.
Könnyebb a másik miatt aggódni - azaz önmagamat félteni - vagy éppen a "tanácsaimmal" és a kritikáimmal üldözni, mint a saját bizalmatlanságomat beismerni és azzal valamit kezdeni...
2. A bejegyzés címének következő megközelítése az lenne, hogy a cselekedetedben benne rejlik a megajándékozottság! Helyesebben benne lehet, ha nemcsak a célodat akarod elérni, hanem az odavezető utat ugyancsak teljes szívvel megélni!
Ez azt jelenti, ha csupán "letudsz" egy feladatot, de nem vagy közben képes magát a tettet is élvezni, akkor állandó keresésben maradsz. Ha tehát pusztán a megszerzés és a "kipipálás" a célod, akkor lemaradsz az örömről!
Konkrétan pár pozitív, elérhető példa:
Nekem jó az, ha odabújhatok Hozzád!
Nekem jó az, ha szendvicset készíthetek vagy éppen kitakaríthatok!
Nekem jó az, ha felvállalom az irányodba az őszinte véleményemet!
Nekem jó az, hogy hétfőn munkába mehetek!
Amikor az előző mondatokat egy adott helyzetben magamra vonatkoztatom, akkor tulajdonképpen elkezdek tudatosan abban jelen lenni, amiben vagyok. Nekem a pillanatnyi körbenézés, a mély lélegzetvételek, a mosoly, egy rövid fohász és az odafigyelés tudatos választása segít. Ha pihent vagyok, akkor ez megy, ha nem, akkor igyekszem aznap korábban lefeküdni, illetve a betáblázottságomon picit lazítani. Ami még rám pozitívan hat, hogy a nehézségek adta helyzetek mellett negyedévente próbálom egyedül átgondolni és másokkal is megosztani, hogy hova tartok, mi a fontos számomra és mit tanultam az elmúlt időszakból. A könyvek, a rendszeres imádkozás és meditáció ugyancsak sokat segít.
3. A harmadik gondolatom pedig az lenne, hogy hogyan érdemes "vetni" - néha lemondásokon és fáradtságos lépéseken keresztül. Rövid leszek. Úgy, hogy a saját jövődre gondolva döntesz! Olyat "vetsz", amellyel a jövődet tudatosan építeni szeretnéd!
A jövőd elégedettsége a mostani cselekedetekkel teremthető meg!
Igaz ez a fogyásra, a tanulásra, az anyagi megtakarításokra, a munkára, az elköteleződésre, az egészségre, egy vállalkozás beindítására és természetesen a megtartó baráti kapcsolatokra. Ha nem csak megbánást szánsz magadnak az idősebb napjaidra, akkor már ma érdemes minden olyan apró lépést megtenned, amellyel a jövőd elégedettségét alapozod meg! Közben pedig élvezheted a cselekedeteidet!
Türelmes "kertész" módjára persze nem érdemes egyik napról a másikra eredményt várnod!
4. Végezetül azt az üzenetet szeretném továbbadni, hogy:
Választhatsz! Dönthetsz!
Azt kívánom, hogy legyen bátorságod megtenni a következő pici lépést az elégedettebb jövődért!
Az pedig, hogy mindennek ára van, erőt is ad!
Dr. Domján Mihály
https://www.instagram.com/dr.domjan
Köszönöm, hogy segítesz a megosztásban!
(Képek forrása: https://pixabay.com)
