A kanadai William Paul Young eredetileg a hat gyermeke karácsonyi ajándékának írta meg A Viskó című könyvet - mindenfajta publikációs szándék nélkül. Később, 2007-ben, a barátai unszolására és támogatása mellett jelentette meg az írását. Bestseller lett szerte a világon. A filmes adaptációjára 2017-ben került sor.
A mű címe lényegében egy metafora.
Arról a helyről szól, amelyet a saját fájdalmainkból, az el nem gyászolt veszteségeinkből, a szégyeneinkből és a sérüléseinkből építünk fel.
Amikor először olvastam el a könyvet, akkor az utolsó lapoknál éreztem, hogy kezdjem el elölről. Így másodjára már a saját viskómmal találkozhattam! Megérintő volt! A filmmel hasonlóan jártam...
A mű különlegessége, hogy a főhős egy három gyermekes apuka, aki egy "rendkívüli" Istennel találkozik - lelkének a "viskójában". Több regény szövi bele a cselekményébe az istenkapcsolatot, de itt jön elő az író zsenialitása, aminek a megismeréséhez kézbe kell venned a könyvet, sőt ki kell bírnod az első 100 oldal rendkívül fájdalmas epizódjait... A könnyek után viszont a télből a tavaszba fogsz kerülni! A papír zsebkendők nemcsak a történet elején, hanem a gyászfeldolgozás későbbi szakaszainál is elő fognak kerülni. Nálam a barlangos jelenetnél, a vízeséses rész volt az érzelmileg legmeghatóbb pillanat.
A könyv után röviden a filmről. Ha szabad azt írnom, tudott az íráshoz hozzátenni. Bár időben mindig behatárolt a mozi hossza, így itt is, de az üzenet átjön:
Az élet a kapcsolatokon keresztül áramlik.
Számos kritika giccsesként, botrányosként és eretnekként értékeli mind a könyvet, mind a filmet. Minden nézőpont kérdése. Nekem a veszteségek feldolgozásáról szól egy olyan kreatív formában, amelyhez nyitottság és hit kell. Nem feltétlenül istenhit, hanem egyfajta bizonyosság, hogy a dolgaink jó irányba haladnak.
A másik tanulsága pedig számomra az volt, hogy itt az ideje az ítélkezés feladásának!
A dolgok nem jók vagy rosszak, hanem megtörténnek.
A film gondolkoztatott el igazán azon, hogy mennyire életem része az ítélkezés - a jó és a rossz fogalmának a tekintetében. Sokszor észre sem veszem, és máris bíráskodom: legtöbbször önmagam felett. A mozi sokat segített abban, hogy rálássak az önvádlásaimra, és hogy még inkább az elfogadást válasszam.
(Az előzetes itt tekinthető meg.)
A történetet el nem mesélve, pár pillanatot és idézetet ragadnék ki filmből, illetve a könyvből:
- Jó érzés abba belegondolnom, hogy a könnyeimmel teremteni tudok. Ennek értelmezéséhez - valamilyen formában - tényleg találkoznom kell a saját viskómmal.
- Istent lehet Papának is szólítani!
- "Az élethez idő kell és sok-sok kapcsolat." (96.o.)
- "Az ítélkezés elengedhetetlen feltétele, hogy különbnek tartod magad annál, aki fölött ítélkezel." (163.o.)
- "A kötelességek és az elvárások alkotják a bűntudat, a szégyen és az ítélet alapját..." (212.o)
- "A szeretet mindig nyomot hagy!" (részlet a filmből)
- "Téged azért alkottalak, hogy szeress másokat." (részlet a filmből)
- "Fájdalommentes életet akarsz, de olyan nincs." (részlet a filmből)
Ez a könyv és film számomra nemcsak a gyászfeldolgozásról szól, hanem arról az önismereti útról, hogy bátran válasszam az életet és a megbocsátást! Csodák pedig vannak!
A szíveddel nézd és olvasd! Az üzenetét pedig ne feledd:
A szeretet mindig nyomot hagy!
Dr. Domján Mihály
https://www.instagram.com/dr.domjan
Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:
- A zarándoklás pszichológiája
- Szemlélődő ima a mindennapokban
- Međugorje - a működő isteni valóság
- Hétköznapi mennyország- filmajánló
- Együtt álmodni - Testről és Lélekről, filmajánló
(A képek forrása: itt és a pixabay.com)
