A munkámban nem ritka, hogy valakit a fokozott aggódása hoz el hozzám pl. a gyermekével, a házasságával kapcsolatosan vagy akár egy munkahelyi szituációja miatt. Legerősebb szorongással a pánikbetegség kapcsán szoktam találkozni - a halálfélelem formájában. Sajnos, ezekben az esetekben a mindent átszövő rémület nagyon meg tudja az illető életét keseríteni. Ritkábban pedig olyan személyek keresnek fel, akik a szeretteik életének a végétől félnek, vagy az elakadt gyászuktól szenvednek.
Természetesen saját élményem is van ebben a témában, hiszen a húszas-harmincas éveimben annyi minden miatt aggódtam, majd ezek az érzések drasztikusan lecsökkentek bennem. Most már rám inkább a "drukkolás" jellemző vagy a kíváncsiság. Természetesen időközönként szoktam még szorongani, de igyekszem ezekből a helyzetekből tanulni. Gondolok itt arra, hogy törekszem önmagamat megérteni, dolgokat végiggondolni, az emberi igényeimet feltérképezni, a konfrontációt választani, sőt ha úgy látom, akkor külső segítséget kérni - legalább a meghallgatás szintjén. Mindezekkel párhuzamosan rendszeresen élek az imádság, a meditáció és a sport ajándékával.
A szorongásaim lecsökkenésében az előbb említett "eszközök" mellett három dolog segített még rengeteget. Az első, amikor ráébredtem arra, hogy szeretni, csak ma tudok. Sem holnap, sem tegnap. Egyszerűen felszólítottam magam arra, hogy kövessem a lelkiismeretem és a belátásom szavát! Gondolatilag ugyanis lepörgettem az agyamban az egyik szeretettem jövőbeni halálát. Ott néztem szembe azzal, hogy ha továbbra is mindent "Pató Pál úr" módjára fogok tenni, akkor bizony lesz majd mit megbánnom. Ekkor döntöttem el, hogy ezentúl a legfontosabb kapcsolataimban nem fogom halogatni a szeretetem kifejezését, hanem tenni fogom a dolgom. Itt most nem egyfajta görcsösségről, szentimentalizmusról vagy megfelelésről írok, hanem arról, hogy ha azt érzem vagy látom, hogy valakit felhívhatnék, megajándékozhatnék, átölelhetnék, akkor azt megteszem. Van, amikor pedig szimplán szeretettel gondolok a másikra vagy imádkozom érte. Az első üzenetem tehát az, hogy
Addig szeress, amíg lehet!
A következő fordulatom az volt, amikor ráláttam arra, hogy ha továbbra is a jövőtől fogok aggódni, akkor elveszítem a jelen pillanatát. Segítséggel és idővel értettem meg, ahogyan gyakorlatilag a múltba révedten éltem a mindennapjaimat és onnan féltem a jövőtől. Így kimaradt az itt és most.. Miután viszont nemcsak a múltat - annak csalódásaival, mulasztásaival és értékeivel - , hanem önmagamat szintén elfogadtam, minden "levegősebb" lett.
Nekem ebben az ugyancsak rendkívül sokat segített, hogy lett erőm a sikereimet megélni. Mindig is voltak, de valahogyan nem engedtem azokat magamhoz közel. Pedig mennyire felszabadító dolog az öröm! Bizalmat szül!
A harmadik "váltópont" pedig akkor jött el, amikor beláttam:
Aki aggódik, az önmagát félti.
Nézzük most meg mások meglátásait!
Az egzisztencialisták véleménye szerint minden félelem gyökere a halálfélelem. Ez kétféle "feleletet" válthat ki belőlünk: vagy földbe döngöl, lebénít és leblokkol vagy elkezdünk igazán élni. Az a személy fél a haláltól, aki az élettől fél! Másképpen megfogalmazva: aki nem fogadta még el önmagát és a felelősségét a saját életéért! Itt jöhet egy kérdés: mi van, ha a halálfélelem a beteljesületlen élet következménye?!
A halál, a sajátunk is, megkerülhetetlen. Ahelyett azonban, hogy állandóan ezt fürkésznénk, lehetőségünk van választani. Azt dönteni és arra figyelni, ami erősít, szép, igaz, felemel, előre visz, megnevettet, békét ad, simogat, megtart, meghallgat, segít és boldogít!
Dr. Gyökössy Endre református lelkésznek és egyben pszichológusnak a halálról az volt a zseniális meglátása, hogy az nem pont, hanem kettőspont. Igaz ez a hívőkre, nem hívőkre egyaránt. És itt jön elő ennek a bejegyzésnek a fő üzenete:
A halál akkor válik az emberi létezés természetes részévé, ha az életemet örömmel elfogadtam és megéltem.
A blogbejegyzéssel azt szerettem volna Benned tudatosítani, hogy most élsz! Most lehet! Az ebben való kiteljesedésedhez szükségessé válhat, hogy dolgokat elengedj, megbocsáss, felismerj, kimondj, elfogadj vagy éppen megteremts!
Legfőképpen önmagunkat kell "újraalkotnunk" - ha máshogyan nem, akkor segítséggel!
Találd meg újra a kíváncsiságod!
Dr. Domján Mihály
https://www.instagram.com/dr.domjan
(Képek forrása: https://pixabay.com)
