Dr. Domján Mihály pszichológus blogja - @dr.domjan

Mind&Spirit blog

Szerelem utolsó fillérig

2018. november 12. - Dr. Domján Mihály

pe_nz_pixabay.jpgSokak szívében a pénzzel kapcsolatosan fájdalom húzódik meg. Nem csupán a szűkös anyagi státuszra gondolok, hanem sajnos a jómód játszmáira is. Hiszen nem ritka az olyan család, ahol a legerősebb összetartó erő maga a vagyon, esetleg az azon való marakodás. A blogbejegyzés ennek egy szeletét szeretné körbejárni, hiszen némely szerelem valóban csak az utolsó fillérig tart.

A pénzzel kapcsolatos gondolkodásmódunkat a származási családunkból hozzuk. Nem kivétel ez alól a pszichológus sem. A munkámban sokáig nem érintettem a családok anyagi helyzetét. Könnyű lenne most erre rávágni, hogy tabuként kezeltem. Igen, részben úgy, részben másról volt szó. Egyszerűen olyan szerencsés közegből jövök, ahol megélhettem az anyagi biztonságot. Mindezek mellett, ha volt valakinek 100 Ft-ja, akkor nem 110-et költött, sőt egészségesen fel volt az vállalva, ha valamire nem jutott. Számomra tehát magától értetődővé vált a felelős pénzkezelés és az arról való nyíltság is. A nagyszüleim anyagi-lelki támogatása - a szüleim részéről - szintén természetes módon működött. Pszichológusként - összességében - eleinte a pénzt vakfoltként és persze tabuként éltem meg. Később azután tudatosodott az bennem, hogy ne magamból induljak ki, illetve a párterápia érdeke az anyagiak érintése is.

insta45.jpgRátérve a blogbejegyzés címére, előszür a származási család negatív hiedelmeiből szeretnék párat közreadni. Soronként olvasva ezek egymásnak ellentmondanak - pont úgy, ahogyan a családok is sokszínűek. 

  • Aki fizet, az az úr.
  • Aki elfogad, az kiszolgáltatott.
  • A pénz boldogít.
  • A pénz szükséges rossz.
  • A pénzről nem illik beszélni.
  • Amid van, mutogasd.
  • Ha költesz, arról hazudj.
  • Aki nem keres, az ne is egyen.
  • "Ebben a családban mi nem szeretjük a pénzkötő nőket/férfiakat!" (rejtett nő/férfigyűlölet)
  • Spórolni KELL!
  • Csak a férfi dolga a pénzkeresés.
  • A feleség a "legdrágább".
  • A férfinak mindig van dugipénze.

Ezek egyikét sem ítélném el, hanem inkább a felismerésükre tenném a hangsúlyt. Miért is? Mert hatnak, továbbadódnak, a jelenben pedig mérgeznek. Milyen fontos lenne a párkapcsolaton belül a pénzről nyíltan beszélni és olyan dolgokra ugyancsak költeni, amely közös örömöket adhatna. 

A 'Szerelem utolsó fillérig' cím - nem bulváros formában - egy "tükörről" szintén kell, hogy szóljon. Számos ember ugyanis egyetlen egy lehetőséget vél az előrejutásához, ez pedig a másik kihasználása. Ez a felállás persze mindkét félről elmond valamit.

Távolabbról indítva, először általánosítanék. Párterapeutaként néha sok-sok türelmet, erőt és kedvességet kell ahhoz bevetnem, hogy valaki végre rám figyeljen, sőt önmagára, ne pedig a társára. Javarészben temérdek idő és szeretet szükséges a  negatív gondolkozás megváltoztatásához. Pontosan mire is gondolok? "Minden fájdalmamért a párom a felelős." Akkor, amikor eljut valaki oda, hogy a saját oldalával foglalkozzon, azaz ne a másikat hibáztassa és ne tőle várja el a "csodáját", akkor indul el a fordulata.

Aki őszintén változni képes, azt a társa követni fogja!  

Pontosan igaz ez az anyagi kihasználást "tudatosan" vagy sodródva élő személyekre és a nekik segédkező partnerekre is. Képesek lennének a fordultra! Képesek lennének az önmaguk előtt való őszinteségre, a saját erőforrásaik feltérképezésére, a céljaik tisztázásra, a nemet mondásra, de legalább a segítség kérésére mindenképpen. Az akarat edzése lépésenként című blogbejegyzésemben erről részletesebben olvashatsz. 

Van különbség aközött, hogy valakinek a luxus a célja vagy csupán biztonságra vágyik.

pixabay_biztonsag.jpgBár a mostani téma tabut feszeget, de nem mehetek el az mellett sem, hogy mindannyiunknak jogos igénye a biztonság és az átláthatóság. Ha azonban csak ezt vesszük figyelembe, a  meghittséget viszont nem, akkor minden tárgyiasul. Az anyagiak önmagukban kiüresedést okoznak, ha nincsenek szeretettel "megtöltve".

Amit még meg szeretnék jegyezni: egyes emberek szemében nem érték a családjukért végzett otthoni munkájuk. Sajnos! Sem a gondoskodásukat, sem a szorgalmukat vagy a kedvességüket nem ismerik el önmaguk előtt. Mások a gyermeknevelést, a háztartásvezetést vagy éppen a betegek ápolását tartják "magától értetődő semminek". Nagy hiba azonban csak azt értékesnek tartani, ami forintosított. Sokan tehát önleértékelő gondolkodással bírnak és helytelenül le is írják vele önmagukat. Már pedig, ha egy családban pl. a főzés semmi, fel kell venni egy bejárónőt. Tegyetek egy próbát! 

Aki kevesebbet keres, adhat több meghittséget vagy gondoskodást. Az egyenlőség elve helyett a lényeg tehát inkább az, hogy mindenki abból adjon, amivel rendelkezik.

A pénzzel kapcsolatosan pár rövid gondolatot szeretnék még megjegyezni:

1. Az első, hogy ezen lehet a legkönnyebb otthon összeveszni, illetve ezen keresztül ütni a másikon. A háttérben azonban sokszor olyan dolgok állnak, amiket nehezebb felvállalni és egyébként semmi közük sincs a pénzhez.

2. A következő: érdemes azt átgondolni, hogy ismerem-e az elég fogalmát.  

3. Újabb szempontom a gyermekek "pénzzé tételéről", illetve a "programozott" válásáról szólna. Az Érzelmi zsarolással a gyermekkel című bejegyzésemben erről több mindent olvashatsz, ahogyan a szeretetlenségről a Játszmatündér, elég volt Belőled! írásban. 

4. A negyedik megjegyzésem röviden az lenne, hogy a gazdagságért a hála tanulható. Gyakorta mi van helyette? Kontroll a hatalomért

5. Az utolsó szempont, amit még ide le szeretnék írni, hogy akik számára kevésbé sarkalatosak a státuszszimbólumok, boldogabb házasságban élnek.

Sok pénze különben annak van, akinek az a fontos.

A "Szerelem utolsó fillérig" bejegyzésemmel nem szerettem volna azt sugallni, hogy a pénzé tett románccal bármi bajom enne. Mindenki azt tudja élni, ahol tart. Olyannak kell tehát az embereket elfogadni, mint amilyenek. Amiért mégis "tollat" ragadtam, hogy rámutathassak arra, talán itt az ideje a tisztánlátásnak. Legalább önmagunk előtt ne "vetítsünk", hanem vállaljuk azt fel, ahol tartunk, sőt hozhatunk új döntéseket.

Első a kapcsolat, a pénz csak azután jön!

Pontosítok, első a kapcsolat önmagammal, a többi magától fog jönni. Ehhez önismeret, önelfogadás és bátorság biztosan szükségeltetik. 

Sok sikert és kitartást!

 

Dr. Domján Mihály

misi4.jpg

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

www.drdomjan.hu 

 

 

Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is. 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

(Képek forrása: pixabay.com)

insta43.jpg

insta15.jpg 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://drdomjan.blog.hu/api/trackback/id/tr3414320507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.