Dr. Domján Mihály pszichológus blogja - @dr.domjan

Mind&Spirit blog

Mind&Spirit blog

Bátorsággal élni

Vigyázz, mert így a szorongásod csökkenni fog!

2018. február 18. - Dr. Domján Mihály

pixabay_batorsag2.jpgIsmered azt a helyzetet, amikor valami már régóta nyomja a lelkedet, majd egyszer csak elmondod? Nekem párszor hosszabb "inkubációs" időre volt ahhoz szükségem, hogy megtalálva magamban a bátorságot és a szeretetet, ki tudjam mindazt fejezni, ami éppen bennem volt. Számos szituációhoz persze nem kellenek évek, hanem azonnal képesek vagyunk reflektívek lenni vagy éppen tudatosan átlépünk az adott sérelmen - békén hagyjuk a másikat. 

Azokból a szituációkból, amikor is "tengernyit" vártam, rengeteget tanultam. Magam sem gondoltam volna, hogy amíg nem vagyok nyílt, addig oly sok mindenre rálátni sem tudok. Sőt, visszatekintve, van olyan érzésem, mintha az érintettek életének folyását "gátoltam" volna - a magaméval együtt. 

A tapasztalataim megerősítették bennem azt az ismert lélektani tényt, hogy a ki nem mondott gondolatok és érzések elfedik a mély tartalmakat. A bátorság tehát nemcsak szorongást csökkent és felszabadít, hanem mélyebb megismeréshez is vezet. Ebből pedig egy újabb axióma jön:

A szeretet előfeltétele a megismerés. 

Ha tehát valakivel nem tudok őszintén beszélgetni, azaz nem vagyunk képesek kölcsönösen önmagunkat adva a gondolatainkat és az érzéseinket egymással megosztani, addig csak a rajongás, az idealizálás, a vegetálás, a kihasználás vagy az ítélkezés szavai lehetnek a helytállók. Ebből az szintén következik, ha pl. Beyoncét személyesen nem ismerem, akkor szeretni sem tudom őt, csakis a zenei munkásságát. Hasonló "félreértés" kínozza a közösségi oldalak függőit. Természetesen a kapcsolatok ápolásához a technika sokat tud adni, de "valódi" érintkezések nélkül a mobil (monitor) egyben projekciós felületté, sőt pótszerré is válhat.

Kérek, állj most meg egy pillanatra! Szeretettel megkérdeznék Tőled valamit:

Hány kölcsönös emberi kapcsolatod van?

További tisztázó kérdések:

  • Ki a felelős a megtartó és tápláló emberi kötelékeidért?
  • Biztos lehetsz abban, hogy a "rendetlen" társad, a mérgező anyád vagy a kevés szabadidőd okozza a szerény kapcsolati tőkédet?
  • Gondoltál-e már arra, hogy a "leporosodott" társkapcsolataidat felelevenítsd?
  • Milyen elvárásoknak kell azoknak megfelelniük, akik az "ajtód" közelébe merészkednek?
  • Mi történne, ha a csodád elmaradna - pl. a Rád telefonálás tekintetében?  

pixabay_valtozas.jpgRöviden még egy fordulatomról. Azóta vagyok arra tudatosan kész, hogy a magánéletemben azonnal reagáljak az engem ért sértésre, amióta egy kereskedő becsapott. Talán ez így túl erős: elhallgatott egy részletet. Változtatni nem lett volna már mód, ámbár visszajelezhettem volna a csalódásomat. Visszanézve: gyáva voltam. Ott döntöttem el, hogy ezentúl akkor leszek nagyvonalú, ha a dolgok folyása nagyjából megegyezik az értékrendemmel. 

Az őszinteség vállalása egy döntés.

A nyíltság, mint hozzáállás, természetesen a pozitív dolgokra ugyancsak vonatkozik. Nincs annál klasszabb és felemelőbb, mint amikor a szeretetem kifejezésére szintén szabaddá válok. Így emberi és egyben lelkileg felnőtt: képessé válni a kapcsolaton belüli méltányosságok és méltánytalanságok kimondására.   

A szorongás egy normális emberi jelenség. Aki ezt elfogadja, máris jobban tudja kontrollálni. Azonban egy szint felett a mindennapi életet és az örömöt elveszi. Aki szeretné ezt csökkenteni, a számos lehetőség mellett egyet biztosan nem fog tudni megkerülni: az őszinte konfrontációt (szembesítést, szembeállítást). 

Mielőtt "túlnyomnám" a konfrontáció jelentőségét, azt sem szeretném szó nélkül hagyni, hogy az együttműködés és a kapcsolat szem előtt tartása előrébb való, mint az igazság kiderítése vagy annak szajkózása. Ezért is utaltam korábban arra, hogy néha a bátorság - az önbizalom talaján - a dolgokon való átlépéssel, azaz a békén hagyással egyenlő.

Amíg nem válsz bátorrá a konfrontációra, legalább írd ki magadból a fájdalmaidat, vagy fess, énekelj, kertészkedj, alkoss, esetleg bokszolj. Az el nem küldött levelek gyakorlata rengeteget tudna Neked abban segíteni, hogy az érzéseidet megtaláld és a gondolataidat kézbe vehesd. Őszintén ajánlom az írást, mint önkifejezést!     

Az őszinteség nem azt jelenti, hogy meg kell bántani másokat, hanem csak azt, hogy kezdettől fogva legyen bátorságunk vállalni önmagunkat. (Frank Ariava Petters)

Vállad a szorongásod megszüntetésére vonatkozó munkát!

Képes vagy bátran az őszinteség mellett dönteni!

 

Dr. Domján Mihály

misi4.jpg

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

www.drdomjan.hu 

 

Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is. 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

 

(Képek forrása: https://pixabay.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://drdomjan.blog.hu/api/trackback/id/tr3613673578
süti beállítások módosítása