 Polcz Alaine pszichológussal és íróval még a halála előtt láttam egy érdekes interjút, ami számomra azóta is aktuális. A tanatológia - a gyász, a halál kutatásának - itthoni úttörője, a Magyar Hospice Mozgalom életre hívója és egyben a gyermekpszichoterápia ikonikus alakja az ominózus riportban arról beszélt, hogy egy nemzetből 90 év alatt "ürülnek ki" a veszteségek. Véleménye szerint ennyi idő - egy emberöltőnyi - szükséges a feldolgozáshoz. Számomra ez a fajta vélekedés - annak tudományos igazoltsága vagy hiánya ellenére - megfogott, illetve rögtön fejben visszapörgettem a 90 évet. Bár nem vagyok történész, de magamtól is számos tragikus eseményt fel tudtam sorolni. Beláttam, hogy az elmúlt egy évszázad alatt valóban mennyi minden megtörtént velünk!
Polcz Alaine pszichológussal és íróval még a halála előtt láttam egy érdekes interjút, ami számomra azóta is aktuális. A tanatológia - a gyász, a halál kutatásának - itthoni úttörője, a Magyar Hospice Mozgalom életre hívója és egyben a gyermekpszichoterápia ikonikus alakja az ominózus riportban arról beszélt, hogy egy nemzetből 90 év alatt "ürülnek ki" a veszteségek. Véleménye szerint ennyi idő - egy emberöltőnyi - szükséges a feldolgozáshoz. Számomra ez a fajta vélekedés - annak tudományos igazoltsága vagy hiánya ellenére - megfogott, illetve rögtön fejben visszapörgettem a 90 évet. Bár nem vagyok történész, de magamtól is számos tragikus eseményt fel tudtam sorolni. Beláttam, hogy az elmúlt egy évszázad alatt valóban mennyi minden megtörtént velünk! 
A mostani blogbejegyzésemet az egyik családi-baráti közös ebédünk inspirálta. Azt éreztem, hogy megfulladok, ha még egy politikai kommentálást végig kell hallgatnom. Az étkezés, amire egyébként a konyhában több órán át készültem, szinte csak "vivőanyag" volt, amíg házigazdagént le nem állítottam a "parlamentünket".
Adódik számomra egy régi-új kérdés, mi történik velünk magyarokkal?
2011-ben Debrecben rendezték meg az éves Családterápiás Vándorgyűlést. Ott hallottam előadóként Losonczi Ágnes Széchenyi-díjas szociológust és társadalomkutatót. A család oldaláról közelítette meg a témáját, amelyről könyvet is írt: Sorsba fordult történelem címmel. Számomra nagyon érdekes volt, ahogyan ez az tudományos anyag megszületett! A tanulmány 70 budapesti, középosztálybeli család sorsát kísérte figyelemmel - három generáción keresztül. A kutatás az 1989-es rendszerváltás utáni időszakot vizsgálta. Arra kereste a választ, hogy a helyüket fürkésző emberek a múltból miféle terheket cipelnek, és ezek hogyan hatnak a döntéseikre. A családokkal folytatott interjúkon keresztül lepleződött le az, hogy sokan kibeszéletlen veszteségen "ücsörögnek", illetve nincs olyan família, ahol valahogyan a történelem "ostora" ne csapott volna le - akár többször is. A szakember előtt szégyenletes családi titkok tárultak fel. Sorsfordító "elcsatolások", fájdalmas bűnök, jóvá nem tett megtorlások, elmaradt igazságszolgáltatások - a szó szerinti megsemmisülések mellett. A kutatás azt ugyancsak világossá tette, hogy mennyiféleképpen élik meg az egyes emberek a történelmet - akár ugyanazon famíliához tartozva.
A szóban forgó előadásról négy mondatot jegyeztem le magamnak - amelyekről sohasem gondoltam volna, hogy még egyszer a kezembe fognak kerülni:
- Változó, hogy mikor mi a szégyen, mi pedig büszkeség.
- Ha megértem a másik veszteségét, akkor az a sajátom feldolgozását szintén segíti.
- Merjek szembesülni azzal, amit a másik átélt.
- A társadalmi folyamatok megbetegíthetnek, ha a család nem zár össze.
Ha csak a saját családunkat nézem, akkor a számos veszteség közül a tavaly 103 évesen elhunyt nagymamám húgának egyik napja jut az eszembe. Annak idején a hölgy édesapja nem engedte el őt az orvosi egyetemre tanulni. A dédapám azt mondta neki, hogy kap majd tőle sok földet és azzal boldogulni fog. A II. világháború után nemsokkal így kuláklistán találta magát, sőt a nevelőnős szép élete után egyszer csak hideg vízben kezdett el zöldségeket mosni. Állandóan kirúgták mindenhonnan, amikor kiderült a származása. Azt mondták neki, hogy a saját otthonát nem veszik el tőle, ha folytatja ezt a fajta fizikai munkáját. Egy nap azonban, amikor hazaért, a családi házát lelakatolva találta. Ekkor sírva, a nagy semmivel elment az anyai nagymamámhoz (a testvéréhez), aki őt befogadta. Életének új szakasza egy udvarról nyíló tárolóban indult el...
Még mielőtt gyászregényt írnék, meg kell, hogy osszam: gyermekként számomra a nagymamám és a kedves húga élő legendáriumok voltak. Nem törtek meg, hanem túlélőként talpon maradtak és megtalálták az "új" rendszerben is a számításukat. Ők egyébként a régi időkről sokat meséltek nekem, én pedig mindig nagy csodálattal hallgattam őket. Akkor még fogalmam sem volt arról, ami évtizedekkel később a családterápiás képzésen vált számomra tudatossá:
A gyermeknek az a jó, ha minél több családi történetet ismerhet meg!
A múlt megértésében és így a saját helyem elfogadásában sokat adott még - az anyai felmenőim mellett - Recsken a "magyar Gulag", Budapesten a Terror Háza Múzeumának többszöri felkeresése, valamint Erdély és Kárpátalja körbeutazása.
Visszakanyarodva a blogbejegyzésem témájához, mi történik velünk magyarokkal? Az a véleményem, hogy az emberek egy része a felszínen "lövöldözik", miközben belül boldogtalan, anyagilag pedig kimerült. Emellett a fel nem dolgozott egyéni és családi veszteségek tovább fokozzák a sodródást, valamint az ezzel járó (ön)hibáztatást, magányt, felelősséghárítást és sajnos a csodavárást. Egyesek ezalatt megélnek a nép hülyítéséből, mások viszont tovább mélyülnek a depressziójukban, az anyagi nehézségeikben és az elégedetlenségükben...
Amíg a fókuszváltás nem történik meg - az "anyázós" hozzáállástól a veszteségek és a csalódások őszinte kibeszéléséig -, addig a korábbi idézett üzenet még inkább aktuális:
A társadalmi folyamatok megbetegíthetnek, ha a család nem zár össze.
Ez a lényeg: az összezárás. Az egység. Az érzéseink őszinte megosztása, így a megismerés, az empátia és az elfogadás elősegítése. Mi még? Az előremutató célok és a megbocsátás választása, sőt az ünneplés, valamint az elégedettség megtanulása. És persze a véleményszabadság - közéleti értelemben is! Érték a politika!
Végezetül a soraimat nem az Eurostat vagy a Hungarostudy sokkoló információval szeretetném zárni, pedig a lelki állapot és a testi betegségek kapcsolata ugyancsak megérne egy "misét"! Sokkal inkább egy "egyszerű" asszony szeretetteljes gondolatát szeretném aláhúzni:
A béke egy mosollyal kezdődik. (Teréz anya)
Mosolyogj hát!
És ne feledd: a családod az első, nem a politika!
Dr. Domján Mihály

https://www.instagram.com/dr.domjan
www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos
Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.
Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:
- Motiváció és önszeretet
- 9+1 lépés az önbizalomhoz
- A családod sorsa tovább él, Benned is!
- Hogyan lehet "mérgező" szülők után saját életed?
- Motivációs idézetek a mindennapokhoz
Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.
Hálásan köszönöm!
(Kép forrása: www.pixabay.com)

 
                                                                 
                                                                 
                                                                 
                                                                 
                                                                