Dr. Domján Mihály pszichológus blogja - @dr.domjan

Mind&Spirit blog

Mind&Spirit blog

Motiváció és önszeretet

2018. november 02. - Dr. Domján Mihály

oprah.jpgMindenhonnan a motiváció kifejezése folyik. Miért ennyire felkapott ez? Mert talán az emberek többsége jobb és könnyedebb éltre vágyik, de pontosan nem tudják, hogyan valósítsák ezt meg. Ehhez szeretnék most egy pici segítséget adni.

Mindenkit más és más ösztönöz, amit az életkora és a szituációja szintén befolyásol. Ez tehát egy állandóan változó kör. Egy valamiben, helyesebb valakiben azonban megegyezik: önmagunkról szól. Arról a személyről, akinek egy darab élete van, amit akár élvezhetne is. 

A motivációs előadókról és videókról korábban már írtam itt pár sort. Valóban fontos, hogy merjük magunk előtt megengedni azt, amire őszintén vágyunk, amivel őszintén azonosulni tudunk. Igen ám, de a célok, vágyak, eszközök csak az érem egyik oldala. A másikon viszont ott vannak a félelmek és a tanult tehetetlenség. Ezek együttesen kérdőjelezik meg vagy éppen zárják ki a sikerek létjogosultságát. Néhányan azonban nem tudják szavakba önteni az érzéseiket. Konkrétan azt, hogy egyszerűen félnek a sikertől. 

Talán a legegyszerűbben úgy csípheted fülön ez érem ezen oldalát, ha megvizsgálod: milyen az önmagadról alkotott véleményed. Természetesen ez sem csak Rólad szól, hanem arról a családról is, akik közé beleszülettél és felneveltek. Milyen fontos lenne a férfiaknak az apjuk, nagyapjuk megismerése és elfogadása, ahogyan a hölgyeknek a nőiség fokról fokra való átadásának megfigyelése és tudomásulvétele! 

Ahogyan apukád és anyukád gondolkozott Rólad, önmagáról és önmagukról, azon keresztül tanultad meg látni a saját férfi/női sorsodat.

Amit önmagukra és Rád vonatkoztatva "megérdemeltnek" véltek, az "átjött". Amit pedig nem, arról lehet, hogy Neked is az a véleményed, hogy "Ez rám sem vonatkozik!" Talán a társad ugyanezt erősíti Benned, illetve kerestél tudattalanul olyan személyt, aki ezt a "vonalat" tréningezi Veled. Pedig igenis megérdemled az elfogadást, a megbecsülést, az örömöt és a kiteljesedést! Felnőttként részben "átírhatóak", részben pedig elfogadhatóvá, sőt erőforrássá alakíthatóak a hozott minták.  

Visszatérve az "érem" árnyékosabb oldalához, miért is félsz esetleg a sikertől?

Röviden: mert annak idején az a szó, érzés és egyben valóság, hogy pl. "Teher vagyok!"; "Szégyellem magam!"; "Selejt vagyok!"; "Kevés vagyok!"; "Nem kellek!"; "Rossz vagyok!" mélyen beleivódott az idegrendszeredbe. Bizonyos gyermekkori traumák nem tudtak, illetve nem tudnak integrálódni a "központi könyvtárunkba", hanem az Amygdala-ban rögzülnek, ott pedig önálló életet élnek... Hát ezért félsz pl. a sikeres fogyástól, az előrelépéstől vagy éppen egy virágzó vállalkozástól. Ha pedig a közelmúlt egyes kudarcaiban látod a mostani nehézségeid okát, akkor kérj segítséget a megértéshez, a tanulságok leszűréséhez és az elfogadáson keresztüli elengedéshez.

Hagyom, hogy egy nagyobb jó betöltse a hiányomat!

Az előbb leírtak távol vannak a "csak akarnod kell" gondolkozástól. Sajnos, az ilyen jellegű megerőszakolás csupán egy újabb kudarcnak tud "megágyazni". Az akarat edzése lépésenként című blogbejegyzésemben erről részletesebben olvashatsz. A "csak akarnod kell" hamis kép helyett tehát másra érdemes a fókuszt helyezned!

Az önismeret, az elfogadás, a stabilizáló gyakorlatok és a tanulás tudja megalapozni a valódi "építkezést"!       

Ezek után jöjjön a "befőttesüveg" projekt és egy kérdés! Lehet-e "házilag" előre lépni?

A válaszom az, hogy "házimunka" (otthoni gyakorlás) nélkül létezhetetlen a fejlődés, de egyes esetekben a szakember felkeresése szintén a helyes önszeretet része!

Mit tehetek meg magamért?

Azok a tanácsok, hogy feküdj le időben, sportolj, adj hálát, légy becsületes és nagyvonalú, igazak. Ezek mellett azonban a konkrét tanulás sohasem kérdőjelezhető meg!  

Mit tanulj?

insta42.jpgLehet könyveket olvasnod, majd azokat kijegyzetelheted. Videókat, blogokat is nézhetsz és azokkal hasonlóan járhatsz el. Nekem a telefonom van tele feljegyzésekkel. Lehet elmélyülnöd a hálaadásban és azt napi szokássá teheted. Megtervezheted a holnapi napodat és így hatékonyabbá válhatsz. Kereshetsz a neten önismereti tréningeket pl. pszichodráma, szomatodráma, családi önismeret, női kör, férfi klub, EMK. Ha magadat jobban megismered, könnyebben fogod szeretni és megbecsülni is! Ennek kiemelt része az önmagadnak való megbocsátás. És persze olyan teljesen hétköznapi, de roppant életteli dolgokat szintén megtehetsz, hogy pl. beletanulsz otthon a gyermeknevelésbe vagy éppen az édességek készítésébe. A rendszeres relaxáció, meditáció és imádkozás megtartó ereje pedig mindenfajta fejlődéshez kell. Akár ahhoz is, hogy leérettségizz vagy éppen befejezed az egyetemet.

A lelki béke és a (ön)bizalom megteremtése az elsődleges cél, amihez néhányszor fel kell tépni a fájdalmakat, majd néven nevezve elengedni azokat.

A blogbejegyzésem végén egy kedves ismerősömtől kapott ajándékomat láthatod. Karácsonyra kaptam Tőle ezt a kis befőttesüveget - tele szebbnél szebb gondolatokkal és biztatásokkal. Az volt mellé írva, hogy ha rossz napom lesz, akkor válasszak egy cetlit. Nagyon megörültem ennek a személyes meglepetésnek, mert azt éreztem, hogy figyelnek rám. Köszönöm Timi!

Igen, emlékeztetni kell magunkat arra, hogy jót érdemlünk és képesek vagyunk a tanulásra!

Lopd el ezt az ötletet, és készíts Te is hasonló inspiráló "befőttet" - magadnak vagy másnak ajándékba! Bátran használd fel ehhez a Motivációs idézetek a mindennapokra című blogbejegyzésem tartalmát!

Mindenki azt kapja meg az életben, amit elég bátor kérni. (Oprah Winfrey)

Higgy magadban!  

 

Dr. Domján Mihály 

misi4.jpg

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

www.drdomjan.hu 

 

Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is. 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

 


insta43.jpg

insta37.jpg

insta41_1.jpg 

 

 

 

   

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://drdomjan.blog.hu/api/trackback/id/tr114309567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása