A mostani blogbejegyzésben egy sokak által ismeret félelmet szeretnék a célkeresztbe tenni. Konkrétan azt, hogy lehetséges-e elfogadni önmagamat úgy, hogy közben valakinek vagy valamiben kevésnek mutatkozom. Sőt, mennék tovább...

Válhatnék-e kíváncsivá arra, hogy milyen kevésnek lenni? Megengedhetném-e magamnak ezt a nézőpontot is? Így milyen új dolgot tapasztalhatnék meg?   

Olyan világban élünk, ahol az emberek többsége „trendi” próbál lenni. Nemcsak a megjelenésre gondolok, hanem a márkákra, az eszközökre, a szokásokra és akár a divatos nyaralóhelyekre. Mindezek tanítói a sztárok, akik olyan fokú arculattal bírnak – még ha az megrendezett is –, hogy egyszerűen a tökéletességet, az irányt és az erőt közvetítik. „Minden stimmel!” Közben a teljesítményalapú iskola szintén kemény elvárásokat ad át, ahogyan később a munka világa. Az előzőkkel nem lenne oly sok gond, ha számos szülő képes lenne a feltétel nélküli szeretetével a gyermekének a lelki egyensúlyát megőrizni, illetve felépíteni. Ez a képesség azonban számtalanszor hiányzik...

A maximalizmus hatalmas teherré és egyben szorongató faktorrá tud egyes emberek életében válni. Vannak, akik a kompromisszumot, mint lehetőséget, rossznak gondolják. Nehogy elutasítják, hanem erős vádlást éreznek ezzel kapcsolatosan. (Rárímelhet erre a rafinéria elleni védekezés is.)Természetesen nem minden fekete vagy fehér, de sokszor be kell azt látni, hogy engedni kell. Hagyni, hogy a dolgok a maguk valóságában működhessek.

Mindenkinek megfelelni úgysem lehet.

Érdemesnek látok egy bölcsességet mind önmagunkra, mind a környezetünkre alkalmazni, még ha ezzel valakinél ki is verem a "biztosítékot":

A 60-70%-os teljesítmény már lehet jó!

Tapasztalom, hogy néhányan még elképzelni sem tudják azt, hogy az előző gondolatnak időnként helye lehetne az ember értékrendszerében. Volt alkalmam több olyan családdal foglalkoznom, ahol a gyermekeknek, vagy közülük célzottan csak egynek, 100%-ot elváró üzemmódban kellett volna viselkednie (teljesítenie). Hány olyan szülő van, aki a négyesért megbünteti a csemetéjét vagy éppen jobban tudja a továbbtanulás mikéntjét, mint maga a serdülő.

Egy ilyen családból jövő fiatal felnőttre az vár(na), hogy pszichológusi segítséggel szembenézzen azzal, amit nem kapott meg, illetve felépítse önmagát annyira, hogy tudjon magának biztonságot, célokat és megnyugtatást adni. Szerencsésebb esetben, amikor a csemeték még kicsik, kaphatnak a szüleik pár-, vagy családterápia formájában támogatást, és egy élhetőbb hozzáállás kialakításához pedig biztatást. Ez egyben a nagyszülőkről való érzelmi leválást szintén jelentheti, illetve a párkapcsolati játszmák és a saját egyéni traumák feldolgozását (szülői szinten).

Az emberek szerethetőbbek és érzelmileg követhetőbbek, ha a "hibáikat" felvállalják.

Létezhet ilyen? Véleményem szerint igen - a marketing ezt már tudatosan alkalmazza. Mindemellett azt gondolom, hogy aki néha sem képes „kevésnek lenni”, dolgoznia kell az önismeretén és az önbizalmán. Bármennyire félelmetesnek is tűnik, veszíteni tudni kell. Természetesen nem ez a cél, de a mindennapok forgatagában sok dolgon átmegy az ember - ha akarja, ha nem. A bukások, illetve a hibák nemcsak tanulóleckék, hanem segíthetnek alázatosabbá, szorgalmasabbá és felnőttebbé válni. Letisztázhatják továbbá az akaratot és kikristályosíthatják azt, ami valóban fontos az életben. Végül így válhatunk képessé számos elvárást elengedni, önmagunkat pedig olyannak bevállalni és szeretni, amilyenek vagyunk.   

Mi van ezzel szemben a maximalistákkal?

Állandóan a hibákra fókuszálnak és elégedetlenek. Százszor "rágnak át" dolgokat, és mindenáron győzni akarnak. Így változtatják pokollá a környezetük életét vagy éppen válnak a legjobban kihasználható alkalmazottá/családtaggá.

A kemény, kitartó és produktív munka természetesen nagy érték, ahogyan a tökéletességre, illetve az igényességre való törekvés is. Ez azonban csak az élet egyik szervező ereje. A meghittség ugyanígy fontos, ha nem még előrébb való. Aki viszont nem hozza otthontól a határok rugalmas kezelését, az kevésbé fog tudni másokhoz kapcsolódni. Pont úgy, ahogyan önmagához sem tanulta meg - csak a teljesítményen keresztül.

Hibázni muszáj és néha kell is.

Meg kell tudnom magamnak ezt a "luxust" engedni és felfedezni azt a mélyben húzódó félelmet, szégyent és megfelelést, amely sokszor a lazaságot megakadályozta. A "feszegetett" sikerorientáltság át tud különben kudarckerülésbe fordulni. Sőt, a barátok/család elvesztésén és az elszigetelődés fájdalmán sem érdemes meglepődni, ha valaki állandóan a diadalát "hajtja".  

A maximalizmus felismerése önmagában gyógyír, ahogyan az szintén sokat segíthet, ha az ember tudatosan lassít. Meg lehet a negatív gondolatokat is kérdőjelezni - a hibázással/hibáztatással kapcsolatosan. Például öt-tíz év múlva, ha visszanéznék, akkor számítana-e az adott szituáció? A legtöbb esetben nem. Az eddigi sikereim megünneplése ugyancsak adhatna új élményt. Van, akinek ez lehet(ne) az első lépés a komfortzónája elhagyásához. Mi támogathat még? Érdemes néhányszor önmagamtól megkérdeznem, hogy mivel hogyan vagyok. Tulajdonképpen mi a jó nekem? A válaszokat, amelyeknek egy része idővel "jön" csak meg, érdemes beépítenem, illetve tervként végigcsinálnom. Így lehet önmagam elfogadásában egyet előre - "belülre" - lépnem. Mi segíthet ezenfelül? Például az, ha egy pillanatra ránézek magamra "kevésként" vagy éppen "sok"-ként és elfogadom ezt is. Drasztikusan így tud csökkenni az ettől való félelmem. Az ugyancsak rengeteget adhat, ha a másik emberről való gondoskodásom előtt rákérdezek arra, hogy neki mi okozna örömet. Ekképpen nem "letudva" lesz a partnerem, hanem kis szerencsével meg fognak jelenni a pozitív érzelmek. A meghittség és a megjelenő kölcsönösség a legtöbb "lakatot" kinyitja.

"Amit tudok megteszek és hiszem, hogy ez elég." (Joyce Meyer) 

Van még egy kijelentés, amit végtelenül igaznak érzek, és egyben összefoglalja ezt a bejegyzést:

Nem attól leszek jó ember, ha tökéletes vagyok, hanem ha szeretek és szeretnek.

Bátran légy önmagad!

Leginkább ott, ahol elfogadnak és inspirálnak! 

https://linktr.ee/drdomjan – minden link, app és támogatási lehetőség egy helyen

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:

• 9+1 lépés az önbizalomhoz
• Mielőtt elválnál, tanulj meg vitatkozni!
• Hogyan lehet "mérgező" szülők után saját életed?
• Hogyan építsd fel önmagad huszonévesként?
• Laosz tanítása az elengedésről

(Képek forrása: pixabay.com és saját)