Dr. Domján Mihály pszichológus blogja - @dr.domjan

Mind&Spirit blog

Mind&Spirit blog

Holnaptól minden másképp lesz! Mitől is?

2019. augusztus 26. - Dr. Domján Mihály

girl-1357485_1920.jpgEbben a blogbejegyzésben egy olyan témáról szeretnék írni, amely kimondva vagy kimondatlanul ott lappang számos ember gondolataiban, sőt családjában. Lényege: vágynánk változásra, de közben elfelejtjük, hogy mindennek ára és ideje van.

Ha visszanézel az elmúlt hónapokra, akkor mit látsz? Milyen új dolgokat próbáltál ki egyedül, illetve éltetek meg együtt? Találtál-e olyan szokásos és szokatlan élményeket, amelyek feltöltöttek? Miben tudtál egyet előrelépni?

Ha változást akarsz az életedben, akkor "engedd" magad új energiák közé.

Egyik korombéli férfi kliensem a következőt fogalmazta meg: "Lehetne-e úgy, hogy a szorongásos tüneteim elmúljanak, de nekem semmin se kelljen változtatnom?" Nagyon tetszett az őszintesége, amit meg is köszöntem, de a beszélgetésünk ezen pontjánál elnevettem magam. Mindent meg lehet próbálni, így a sodródás folytatását is, de a dolgokba bele kell ahhoz magunkat "engednünk", hogy a megélésen keresztül elkezdjen bennünk valami áthangolódni.

Ha változást akarsz az életedben, akkor merj spontán is cselekedni.

Párterápiák első alkalmain többször hallottam már a következőt: "Számos határidőn vagyunk túl, de igazán semmi sem változott. Ezért jöttünk el Önhöz." Mindannyiunkra vonatkoztatva: ha csak a "lefutott" köreinket ismételgetjük, azaz egyikünk sem képes bátor, konkrét és ösztönös lenni, akkor csupán a múltat tudjuk fenntartani...

Ha változást akarsz az életedben, akkor kezd magaddal a sort.

stones-2764287_1920.jpgÁltalában a nehézségek idején a másiktól várjuk például a megértést, az elismerést és a köszönet szavait. Falakba ütközve tovább nőhet a tehetetlenségünk, így eljuthatunk a figyelem vagy éppen a szexualitás kiköveteléséhez, sőt a büntetésekhez. A legszebb az a történetben, amikor önismeret híján "megfejeljük" még jobban az elvárásainkat. Megsértődünk azon, hogy nem találták ki a gondolatainkat. Bár néma gyereknek anyja sem érti a szavát, de azért csak elvárható lett volna, hogy a másik rájöjjön arra, hogy nekünk mire lett volna szükségünk! Ez egy igazságos elvárás, nemde?! Hát, az óvodában feltétlenül...

Ha változást akarsz az életedben, akkor változtasd meg a gondolkodásmódodat.

Azt meg hogy lehet? Például megkérdőjelezheted a hiedelmeidet - mindent, amiről azt hiszed, hogy az "kell" Neked (például tenni, szeretni, ismerni, elutasítani, birtokolni). Átgondolhatod, hogy mire lehetsz büszke önmagaddal kapcsolatosan. Közel engedheted magadhoz a hibáidat. Levonhatod a múlt fájdalmaiból a tanulságokat. Önismereti csoporthoz csatlakozhatsz. Olvasni kezdhetsz. Őszintévé válhatsz. Megkérdezheted a melletted élőt, hogy milyen veled élnie. Célokat tisztázhatsz. Lekapcsolhatod a tévét. Felismerheted az önhibáztató gondolataidat. Bocsánatot kérhetsz. Átgondolhatod, hogy mitől vagy kritikus. Naponta három dologért hálát adhatsz. Megtervezhetsz egy szép eseményt előre...

Ha változást akarsz az életedben, akkor okozz örömöt másoknak.

Jót tenni jó. Amíg nem lépsz ki a "köldöknéző" státuszból, addig nem tudsz rájönni arra, hogy az örömszerezés örömöt szül. Ez még attól igaz, ha sok a hiányod. Valamiből akkor is van többleted vagy adott valamilyen lehetőséged.

Ha változást akarsz az életedben, akkor hozz döntéseket és vállald értük a felelősséget.

A fejlődés legtöbbször döntéseken keresztül vezet. Persze az is döntés, ha nem döntesz...

Ha változást akarsz az életedben, akkor állj ki dolgok mellett.

Olyan nehéz elköteleződni. Miért is? Mert az lemondásokkal jár. Az ugyancsak bevállalós, ha véleményt fogalmazol meg. Igen, így célkeresztbe kerülhetsz. És akkor mi van? 

Ha változást akarsz az életedben, akkor mondj nemet arra, ami gyengít.

change-2850274_1920.jpg"Szabad" valamit/valakit szeretned, illetve nem szeretned, ugyanúgy valamit elfogadnod vagy nem elfogadnod. Úgy tudsz megtanulni nemet mondani, ha nekilátsz az értékeidre, az érzéseidre és a céljaidra odafigyelni (igent mondani). A nemet mondás tehát a magadra való igent mondással egyenlő. (Videó erről itt.)

Ha változást akarsz az életedben, akkor alkoss.

Úgy észlelem, hogy néha ezt a legnehezebb megragadni. Márpedig erőt és örömöt képes az a tudat adni, ha olyan értékeket hozol létre, amely túlél Téged. Mit adsz vissza a társadalomnak?

Ha változást akarsz az életedben, akkor kezd el ma.

Mindennap engedj meg - elvárás nélkül - egy pozitív gesztust önmagad és legalább egy ember felé. Ha keresed a megelégedettséget, Rád fog találni! Így könnyebben fogsz tudni a céljaid felé is lépegetni...

Ha változást akarsz az életedben, akkor szedd össze a múlt pozitív kivételeit.

Korábban mi motivált? Melyek voltak azok a tényezők, amelyek a múlt adott pillanatában átlendítettek a holtponton? 

Ha változást akarsz az életedben, akkor becsüld meg azokat, akik erősítenek Téged.

Ha van valaki, aki hisz Benned, sőt szeret és elfogad, akkor ő Neked egy tiszteletre méltó kincs. Szövetségesekre mindenkinek szüksége van! És Te kit inspirálsz? Büszke vagy erre?

Ha változást akarsz az életedben, akkor hagyd a dolgokat megtörténni.

Muszáj mindent kontrollálnod? Mit veszítenél, ha szabad folyást engedélyeznél a dolgoknak? Csak nem az áldozatszerep köt gúzsba? Megtanulhatsz azzal együtt lenni, annak teret adni, ami most Veled, Benned és körülötted történik.

Ha változást akarsz az életedben, akkor kezdj el naponta relaxálni, meditálni vagy imádkozni.

Törődsz magaddal napi öt percet? Szerintem megérdemelnéd!

Ha változást akarsz az életedben, akkor fogadd el a veszteségeidet.

Nincs fejlődés veszteség nélkül, ahogyan veszteség sincs fejlődés nélkül. 

És végezetül:

Mi történne, ha a csodád elmaradna?

audience-868074_1920.jpgTalán abbahagynád az önsajnálatot vagy feladnád a reménytelen reményt, és mondjuk kérnél segítséget.

Évek óta tudatosan megünneplem a sikereimet. Olyan szituációkat, amelyeknek legbelül nagyon örülök. Az "buli" alatt éppúgy értek egy nagyszabású családi ebédet, mint egy csendes percet vagy éppen egy ajándékot önmagamnak, másnak.

A családterápiás képzésen tanultam meg azt a szabályt, hogy teremtsünk ünnepeket és abból mindenki vegye ki a maga részét. Azt gondolom, hogy nincs is ennél jobb, mármint közelebb kerülni a kölcsönös szeretetben egymáshoz!

Ünnepeld meg a sikereidet!

 

misi4.jpgDr. Domján Mihály

https://drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu 

További motivációs gondolatok:

https://www.instagram.com/dr.domjan

 

 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:

(Képek forrása: pixabay.com és saját) 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://drdomjan.blog.hu/api/trackback/id/tr7115014790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása