Dr. Domján Mihály pszichológus blogja - @dr.domjan

Mind&Spirit blog

Mind&Spirit blog

Lebilincselő és motiváló dokumentumfilmek a mindennapokhoz

2020. május 06. - Dr. Domján Mihály

m_o.jpgA Netflixen most jött ki az 'Így lettem' című dokumentumfilm Michelle Obama életéről, amelyet sokan vártak, köztük én is. Arra gondoltam, hogy egy csapással - kihasználva a helyzetet -, másik négy alkotást ugyancsak ajánlanék ebben a blogbejegyzésben. 

Bár tudom, hogy sokan besokalltak már a képernyő nézésétől, de ha majd egy jó könyv, séta, új recept vagy társasjáték kipróbálása után vissza akarnak a tévé elé ülni, lehet, hogy ezután egy motiváló dokumentumfilmet fognak választani. 

Bennem sokáig volt olyan kép, hogy műfajilag unalmasak és kevesebbet érnek, mint a kasszasikereket mutató alkotások. Először akkor változott meg a véleményem, amikor itthon és külföldön volt szerencsém IMAX mozit felkeresni. Szenzációs élményeket adott, sőt ezek még mindig elevenen élnek bennem. Érdekes, hogy sokkal pontosabban emlékszem pl. a Galápagos élővilágára vagy a nemzetközi űrállomás építésére, mint bármelyik híres akciófilm 101. részére.

Ebben a bejegyzésben olyan dokumentumfilmeket ajánlok, amelyek jelenleg elérhetőek a NETFLIX és az HBO GO kínálatában. A tavalyi év során egyről már írtam, amely nagy port kavart fel. Írásom címe: Pornó és Chips - Jacko másik arca. Ajánlom ezt is a figyelmedbe - azzal együtt, hogy a megnézése rendkívül megerőltető és fájdalmas.   

Lássuk akkor a mostani kínálót!

1. Így lettem - magyar felirattal, 89 perc, NETFLIX

Az volt az alaphipotézisem, hogy a dokumentumfilmet profi módon állítják össze - lépésenként közelítve a kerek egészhez. Szépen lesz fényképezve és emberközeli beállításra fognak törekedni. Ennél azonban sokkal többet adott. A legeleje egy dicsőítő zenével indul, majd egy közös imádkozással. Lehet, hogy ez másnak nem fontos, de én így pár perc alatt "megérkeztem" a filmbe.

Műfajilag motivációs videónak tartom, amely nemcsak inspirálni akar, hanem tanít önmagunkká, "láthatóvá" válni. A dokumentumfilm megerősített abban, hogy minden helyzetben meg lehet maradni érző embernek. Fő üzenete számomra a felelősségvállalás és a tudatos szolgálat. Külön tetszettek a divatos ruhák. A hangsúly azonban a felvállalt példamutatáson volt: "Szeretném, ha az én történetem által meglátnátok a saját történeteitek erejét, és kihasználnátok."

 

2. Brené Brown: Merj bátor lenni - magyar felirattal. 76 perc, NETFLIX (Az alábbi előzetes angol feliratának lefordítása a beállításokon keresztül érhető el.)

Tehetséges, okos és végtelenül humoros. Brené Brown a sebezhetőség, a bátorság és a szégyen kutatásában úttörő szerepet játszik a világban. Az előadása, mint ahogyan a személyisége: magával ragadó. A saját életéből nemcsak példákat hoz, hanem a tudomány eredményeit szintén beleszövi a mondanivalójába. 

A következő gondolatait emelném ki:

  • "Ma a bátorságot választom a komfort helyett."
  • Az örömöt azok tudják el-, és befogadni, akik a hálát gyakorolják. (Lásd erről a blogbejegyzésemet itt.)
  • "Ha hálás vagy azért, amid van, világos nekem, hogy érted a súlyát annak, amit elveszítettem." 
  • "Ha nincs sebezhetőség, nincs kreativitás. Ha nem tűrünk kudarcot, nincs innováció."
  • "Ha nem vagy hajlandó a kudarcra, nem újíthatsz. Ha nem vagy hajlandó sebezhető kultúrát kiépíteni, nem alkothatsz."
  • "Inkább beszélünk valakiről, mint valakivel."
  • Könnyebb fájdalmat okozni, mint elszenvedni... 

Ha az ötből csak egy dokumentumfilmet néznél meg, akkor ezt ajánlom.

 

3. Nagyon Ralph, 110 perc, HBO GO

Ralph Lauren, amerikai divattervező életről és ötven évet átívelő karrierjéről szól ez a dokumentumfilm. Bár ellentmondásos, amit írni fogok, de nekem a 110 perc alapvetően csöpögős és túlságosan "varázslatos". Ez azonban nem tántorít el attól, hogy a pozitív benyomásaimat megosszam. Az fogott meg, hogy volt víziója és követte azokat, ugyanakkor a családja fontosabb volt számára, mint a munkája. Ezekért csodálom.

Ralph Lauren az amerikai álom megtestesítője. Inspiráló, ahogyan hisz abban: ami jó neki, ami számára pozitív érzést ad, az másnak is fog. Miközben ezt teszi, a Hollywoodi luxus vízióját próbálja a nagyközönség számára fogyasztható formában odaadni. A dokumentumfilm végére átjön a divattervező pozitív életérzése, sőt elkezd az ember vágyakozni utána. 

 

4. Isten a nagyobb Elvis37 perc, HBO GO 

Dolores Hart az ötvenes évek második felében filmezni kezdett és csodálatos sikereket ért el. Forgatott Elvis Presleyvel, Montgomery Clifttel és Anthony Quinnel. 1963-ban azonban elhagyta Hollywoodot, felbontotta a jegyességét és bencés apácának állt.

Dolores most perjelnő a connecticuti Bethlehemben, a Regina Laudis apátságban. Miközben feltárul a nővér régi és új élete, a nézők bepillanthatnak a bencés apátság működésébe is.

Pár mondatot kiírtam a dokumentumfilmből, amelyek megfogtak:

  • "Az a feladatom, segítsem felismerni az embereknek, hogy mindig van remény és ha rálelnek a reményre, talán a hitet is megtalálják."
  • "... a stabilitást és az állandóságot önmagamban kellett megtalálnom."
  • "Az ima számomra azt jelenti, hogy folyamatosan nyitva tartom a szívem arra, hogy Isten létezik."

 

5. 50 gyerek: Mr. és Mrs. Kraus mentőakciója, 62 perc, HBO GO

1939 tavaszán Gilbert and Eleanor Kraus útnak indult a békés Amerikából a náci Németországba, majd Bécsbe. A zsidó ügyvéd és felesége elhagyták a biztonságos philadelphiai életüket, ahogyan a két gyermeküket, és különös "vállalkozásba" kezdtek. Rengeteg nehézségen mentek keresztül, de a makacsságuk meghozta a gyümölcsét. Végül ugyanis a tervük sikerrel járt és ötven zsidó gyermeket mentettek ki a nácik kezei közül. A túlélők megszólalnak a filmben, így különösen megható élményben lehet a nézőnek része. Az izgalmas alkotás nemcsak időutazás, hanem tisztelgés egy nemes tett előtt.

Lehet így is reagálni a gyűlöletre!

 

Jó feltöltődést!

 

Dr. Domján Mihály

misi4.jpghttps://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

www.drdomjan.hu 

Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is. 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseimet ajánlom:

 

Az összes többi ajánlót - film, könyv, programok - itt találhatja meg, illetve tematizálva az alábbiakra kattintva: HBO GO, NETFLIX.

 

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

(képek forrása: saját és pixabay.com) 

A bejegyzés trackback címe:

https://drdomjan.blog.hu/api/trackback/id/tr2415655110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása