2020. szeptember elején tartottuk meg a donorcsaládok első, őszi találkozóját Kiskunfélegyházán. Több témáról beszélgettünk, amelyek közül kettőről szeretnék mindazok számára beszámolni, akiknek nem volt lehetősége közénk eljönni, illetve nyomon szeretnék követni a csoportfoglalkozásainkat.

Még mielőtt közreadnám a közösen megtapasztalt élményeinket, annyit írnék le bevezetőként, hogy 2018-ban a városunkban avatták fel az ismert szervdonorok emlékhelyét - az országban egyedülálló módon. 2019 tavaszán pedig elindult a karitatív alapokon működő csoportunk azok számára, akiknek a családtagjuk donor lett - azaz a halálukon keresztül mások új esélyt kaptak az életre. Megtiszteltetés, hogy ebben pszichológusként jelen lehetek, és vezethetem az együttléteinket.

Visszatérve a blogbejegyzés címéhez, a jóindulatú "irigység" egy nehéz helyzetről szól. Bárki belegondolhat abba, mennyire fájó és frusztráló szituáció keveredhet ki abból, amikor évek múltán pl. egy szülő találkozik az elhunyt gyermekének hajdani barátaival, és szembesül azzal, hogy azok élete kibontakozóban van. Természetesen a szívszorító érzés mellett ott van a másik örömében van osztozásnak a szándéka is, hiszen a szeretet együtt örül a másikkal. 

Ez a téma most véletlenül "jött be" közénk. Őszintén írhatom, hogy jót tett velünk. Többen számos példát hoztak fel. Sőt, meg lett az jegyezve, hogy erről beszélni milyen nehéz, mi több, nem szabad. Nagy kincsnek és a mély bizalom jelének tekintem, hogy a csoportban mindenki fel merte az ambivalenciáit -az ellentétes érzelmeit - vállalni. Egy őszinte ember rá mer arra nézni és idővel ki tud azzal az igazsággal egyezni, hogy a fájdalom és az öröm kéz a kézben jár. 

Volt, aki elmesélte, hogy hány esküvőt zokogott végig, amelyre az elhunyt fiának a barátai hívták meg. "Amikor látjuk a fiatalokat, feljön bennünk az űr." Más arról számolt be, hogy szégyent érez azzal kapcsolatosan, amikor mások életének boldogságát látja. Újabb személy az önvádló gondolatait tette nyílttá: "Bűnös vagyok, hogy ez velem valahogyan megtörtént? Mit követtem el, hogy ezt kaptam az élettől?" Más a következőképpen folytatta: "Mit hibáztam? Mit vétettem?"

A beszélgetéseink a fájdalmak és az ambivalenciák kimondásával nyugvópontra jutottak. Itt szeretném megköszönni azt az őszinteséget és felemelő nyitottságot, amely ezen az alkalmunkon körbeölelt minket.

Elfogadni tudni a másik halálát annyit jelent, hogy elfogadunk egy soha viszont nem látást, egy hang és gyengédség megszűntét, melyek hordozói voltak a kapcsolatnak, elfogadjuk az elképzelt közös tervekben a jövő hiányát. Az életmód megváltozása, a közös helyek és tárgyak érzelmi felszámolása, a realitás elfogadása őnélküle: ez jelenti a gyászmunkát. (Polcz Alaine)

A jóindulatú "irigység" kibeszélése mellett beszéltünk arról is, hogy kinek mit adnak a csoportfoglalkozásaink. Pár megerősítő válasz:

• "Megnyugszom. Ezután kiegyensúlyozottnak érzem magam."  
• "Örömmel indulok minden találkozásra. Alig várom, hogy jöhessek!"
• "Könnyebb ezután."
• "Jó érzés beszélgetni."
• "Itt el lehet mindent mondani." 

Legvégül még egy megindító történetet szeretnék megosztani.

Csoportunkból az egyik édesanya az utcán egy olyan hölggyel futott össze, akinek a lánya transzplantációra vár. A két édesanya találkozásakor a közénk járó a következőket mondta biztatásként: "Majd jönni fog egy jó ember, mint a fiam volt, aki majd azt 'mondja', hogy mennem kell segíteni."

Van, aki a halálával is ad - esélyt másoknak egy új életre. 

A korábbi összes donorcsaládos blogbejegyzés itt található meg.

A szervdonorok hozzátartozóinak következő találkozójával kapcsolatosan emailben - dr.domjan@freemail.hu - vagy a fotón szereplő telefonszámon lehet információt kérni.

A rólunk készült tévéfelvétel itt nézhető meg.

Lehetünk őszinték önmagunkhoz!

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

• A szív útja - emlékezés a szervdonorokra - blogbejegyzés a 2018-as emlékműavatásról 
• Vigaszt adó kapcsolatok - a harmadik csoportfoglalkozás tanulságai
• Mindenkire vár egy karácsony - a negyedik csoportfoglalkozás
• Előítéletek fogságában - az ötödik csoportfoglalkozás
• A szabadság 'tánca' a kockázatvállalás - A döntés c. könyv ajánlója

Ajánlott irodalom:

Polcz Alaine, Angyal Eleonóra (szerk.): Letakart tükör. Helikon Kiadó, 2001.

(Képek forrása: saját)