Dr. Domján Mihály pszichológus blogja - @dr.domjan

Mind&Spirit blog

Mind&Spirit blog

Az elengedés aspektusai

2018. január 29. - Dr. Domján Mihály

balloon-3206530_1920.jpgAz elengedésről sokan sokfélét írnak. Könnyen elérhető és működő "praktikák" után kutat ilyenkor az ember, de nem biztos, hogy a fától meg fogja az "erdőt" találni. Eszközök helyett szerintem sokkal hatékonyabb a szeretet, a megtartó kapcsolatok, az őszinteség és például az alkotás irányába kutakodni.

Nekem az elengedés azt jelenti, hogy egy nagyobb "jó" - mélyebb megértés, új öröm, értelem vagy összetartozás - tölti be a fájdalmas, bizonytalan, esetleg tehetetlen szituációt.

Sok-sok beszélgetés, magányos elcsendesedés és valós számvetés segítheti a lényeg megtalálását. Idő mire újból hinni "merünk" a megtartó emberi kapcsolatokban, sőt el is kezdjük azokat tudatosan táplálni. Erre az önismereti útra persze nem mindenki hajlandó rálépni.

Mennyivel könnyebb mást hibáztatni, mint címkézés nélkül tudomásul venni a múltat és szembenézni azzal, ami a jelenben a dolgom.

 Pszichológusi videóim ide kattintva érhetők el.

Sokszor az elengedés nem egysíkú, mert több mindent érint. Ezalatt azt értem, hogy a múlt számos rétege miatt az elengedés összetettebbé válhat. Mit jelent ez? A közelmúlt eseményének az elengedése régóta elodázott tartalmakat - akár generációsakat - ugyancsak felhozhat bennünk. Így egy csapással "több legyet" - "hullámot" - kell eltalálnunk. 

Az elengedés hiányát nem mindig lehet azonnal észrevenni. Van, amikor az állandósult kritikusság, a gyakori indulatiság vagy éppen a tartós örömtelenség mutat rá az elidegenedésre. Láttatják ezt a fajta „konzervációt” az indokolatlan védekezések, a megmentői vagy áldozati szerepkör, a vissza-visszatérő önvádlások, a fizikai betegségek és az egy helyben való topogás.  

A múlt el nem múlik, amíg őszintén kapcsolatba nem kerülünk vele.

Lássuk most - párkapcsolati szinten - az elengedés folyamatát! Hogyan kell azt? Mit jelent elengedni?

1. Először is adódik a kérdés, hogy a közös élet által mit tanultam meg. Mivel lettem több? Mi erősödött meg bennem? Mit köszönhetek meg a másiknak? Miért lehetek Neki hálás? Mi a jó a rosszban? Amíg valaki nem képes ezekre a pozitív válaszokat megszülni, addig kevésbé vagy egyáltalán nem tud elengedni. Ez tehát akkor megy, ha a rosszban valamilyen értéket tudatosan felfedezek! Jöjjön pár példa! „Miután összejöttünk, azóta szeretem a kutyákat és a természetet.” „Megtanultam mellette főzni." „A legjobb az egészben a szülei voltak, mert velük éreztem azt, hogy végre családban vagyok.” Mindezek mellett másfajta eszenciákra ugyancsak ráláthatunk. Érdemes a tanulságokat egy mondatban összefoglalni. „A nemet mondást nem kell szégyellnem.” „Közös minőségi idő nélkül a kapcsolat elhal.” „Ha nem mondom ki azt, ami fáj, csak idő kérdése és érzelmileg kilépek.” „Fontos a békén hagyás, azaz hogy valóban engedjek a másiknak!" „A kevesebb az több." A veszteségek átfordításáról olvashatsz még A legegyszerűbb "méregtelenítő" eszközöd a hálaadás című bejegyzésemben.

pixabay_elengedes_1.jpg2. Ha valaki hozzám jön, akkor a saját példámból okulva megkérdezem, hogy mit nem mert annak idején szóvá tenni vagy megcselekedni, azaz mit mulasztott? Be kell azt ismernem, ha az igaz volt, hogy sokszor nem akartam a jeleket tudomásul venni, dolgok árát "megfizetni", illetve nem volt bátorságom bizonyos témákra rákérdezni (időben tisztázó beszélgetést kezdeményezni). Jöjjön erre egy példa: „Szeretsz Te egyáltalán engem?”

3. Következő lehetőség az „oldásra”, ha szembenézek az esetleges játszmáimmal. Néha a szerelem kémiája totál eltakarja a mélyben húzódó üzeneteket. Erre mutathat rá a következő kérdés: tulajdonképpen mit akartam a „halálos” szerelemmel elfedni (pótolni)? Önmagamra és az adott szituációra vonatkoztatva: mi volt annak a haszna, hogy mindenáron belemerültem a megfelelésekbe?

4. További nézőpont: mennyire vagyok kontrolláló személy? Fel tudnám-e azt a vágyamat adni, hogy mindenáron irányítsak? Másképpen megfogalmazva: felismertem-e már azt a tulajdonságomat, hogy hatni (hatást gyakorolni) akarok és ezért nem tudok az elengedéssel mit kezdeni?

5. Újabb mód, ha szembesülök az akaratommal. Helyesebb a választásommal, sőt annak hiányával. Annak idején volt-e bennem elképzelés, egyfajta „vázlat”, hogy kire/mire vágyom, illetve mit érdemlek? Ha nem volt, akkor miért csodálkozom, hogy sehova sem jutottunk? Hagytam egyáltalán időt az udvarlásra? (Ezekkel a kérdésekkel sem az önvádlást szerettem volna fokozni, hanem a tisztánlátást és a megértést támogatni.)

6. Mi segíthet még az elengedésben? Például, hogy meg tudom-e, át tudom-e magamon a szakítás (csalódás, szomorúság) fájdalmát engedni? Ha valóban új lapot akarok nyitni, sőt már "építem" magamat, akkor mély lélegzetvételekkel és egy (illetve többszöri) határozott döntéssel képes vagyok az „elfájásra”! Az elengedés a belátás talaján meghozott értelmes döntés. Mindezekkel nem azt szerettem volna mondani, hogy minden hiány és szomorúság varázsütésre elmúlik, hiszen sokszor maradnak hátra hegek és fájdalmak, de ami elmúlt, beláthatom, hogy elmúlt és nézhetek inkább előre.

7. A múltból vagy áldozatként tudok kijönni vagy azzal a hittel, hogy felkészített engem egy rám váró jó dologra. Hogy vagyok ezzel? Vannak egyáltalán céljaim? 

8. Hiszek-e abban, hogy az erő bennem van és megvannak az első pozitív lépésekhez az eszközeim? Gondolok itt arra, hogy pl. feladom a múlt miatti jóvátétel (el)várását az 'ex'-emtől, és helyette elkezdem azt magamnak megadni.

9. Hiszek-e abban, hogy amíg élek, mindent kibírok? Ha igen, akkor képes vagyok az elengedést egy feladatnak látni!

pixabay_egyedul2.jpg10. Hiszek-e abban, hogy a megpróbáltatás nem velem, hanem értem történt?

11. Az elengedés létezhetetlen elfogadás nélkül! El tudom-e azt fogadni, hogy az 'ex' csupán azt tudta adni, amire képes volt? El tudom-e fogadni a másikat olyannak, amilyen? Van, amikor az elfogadás a harag „megtanulása” után tud csak megtörténni. Amíg nem tudok haragudni, addig gyógyulni és megbocsátani sem.

Ha naponta a másiknak jót kívánok, illetve rendszeresen imádkozom érte, akkor ez oldja fel a leggyorsabban a neheztelésemet az irányába.

12. Hogy vagyok a meghittséggel? Vannak-e tudatosan működtetett baráti-rokoni kapcsolataim, illetve hobbijaim, valamint céljaim, amelyek derüt hoznak az életembe, sőt támogatnak a továbblépésemben? Hogyan okozok örömet másoknak?

13. Mit jelent számomra a tudatos jelenlét? Megtanultam-e már odafigyelni arra, ahol éppen most vagyok? Megélem a pillanatot? Akarom-e tudatosan élvezni a mai napomat? A figyelmem jó dolgokra való "rátanítása" csupán gyakorlás kérdése!

14. A következő aspektus pedig az eddig megtett lépéseimről szól. Képes vagyok-e magam előtt mindazokat a változásokat elismerni, amiket már az elengedés folyamatában megéltem?

15. Az elengedés egyeseknek azért nagyon nehéz, mert azt a rengeteg energiát (köztük pénzt) látják maguk előtt, amit eddig a kapcsolatukba belefektettek. Érdemes mindezekre úgy tekinteni, mint a tanulóleckék árára.

Végezetül pedig: ha a dolgoknak nem engedek, akkor tulajdonképpen a saját sorsom „folyását” akadályozom, azaz a magam életének a kibontakozásáról mondok le. Megéri?!

pixabay_onbizalom.jpgA nagy érzéseknek nagy az áruk. Erre a saját kínomból jöttem rá. Később láttam be azt is, hogy az Élet gyakorta különös módon tanít meg minket együttérzőbbé és egyben határozottabbá válni, sőt a megélt fájdalmon keresztül a felnőtt férfi/női szerepben megerősíteni. 

A negatívumok nem Veled, hanem Érted történtek. Higgy ebben és halld meg azt az üzenetet, hogy szükséged van változásokra. Olyanokra, amelyeket zsigeri szinten is át kell, hogy élj.

Találj vissza önmagadhoz és a szeretethez!  

 Pszichológusi videóim ide kattintva érhetők el.

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta
szomatodráma játékvezető
pszichoterapeuta-jelölt 

Az új pszichológusi podcastek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Google Podcasts-en (Android, Google fiók) és az Apple Podcasts-en (iPhone, Macbook). Itt tudsz a többi hanganyagra is feliratkozni.  

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

 

(Képek forrása: https://pixabay.com)

 

 

 

insta7.jpg

Bárhová mész, ott vagy

pixabay_meditacio.jpgA könyvajánlót messzebbről kezdeném. Pár éve Svédországban, az utcákat járva döbbenten álltam meg a könyvesboltok kirakatainál. Gyakorlatilag a mindfulness-szel, a tudatos jelenlét pszichológiájával kapcsolatos kiadványok olyan mértékben voltak elérhetőek, amire gondolni sem mertem volna. Nemsokkal később Dániában ugyanezt tapasztaltam. "Északon" ért meg bennem az a gondolat, hogy ezzel a szemlélettel közelebbről meg kell, hogy ismerkedjek.

Még mielőtt Jon Kabat-Zinn orvosprofesszor zseniális könyvét bemutatnám, egyből a lényegre térnék:

A jelenben nincs szorongás!

Ez a tömör kijelentés azt hivatott kifejezni, hogy minél jobban megérkezem a jelen pillanatába, azaz minél jobban megtanulok az "itt és most"-ban figyelni, annál kevésbé agyalok, aminek "mellékterméke" a szorongás csökkenése lesz. Gyakorlatban a figyelem megtanulásának az eszköze a meditáció.   

Még egy állomást le szeretnék írni a könyvvel kapcsolatosan. Miután elolvastam, azután vált bizonyossá bennem, hogy jelentkezem a nyolchetes MBSR tréningre (Mindfulness Based Stress Reduction - éber figyelmen alapuló stresszcsökkentés). Jon Kabat-Zinn orvosprofesszor 1979-ben alapította meg, majd két évtizeden át vezette a Massachussetts-i Egyetem Orvosi Központjában működő Stresszcsökkentő Klinikát. Nevéhez fűződik az MBSR kurzus, amely 40 év alatt az egész világon elérhetővé vált, így idehaza is.

kabat-zinn.jpgEgyáltalán nem könnyű összeszednem, hogy mit jelent nekem a mindfulness szemlélet, mert annyira a véremmé vált. Először is, ami az eszembe jut, hogy innen tanultam meg: tudatosan kereshetem a mindennapjaimban a megelégedettséget. Ez nekem új volt és igenis látom, hogy az (ön)szeretet pici dolgokon múlik. Következő ajándéka az volt a számomra, hogy megtanultam a  fájó testrészeimhez odafordulni. Ha valahol "nyilallást" érzek a szervezetemben, akkor a tréningen elsajátított és a könyvben leírt módon, a képzelőerőm segítségével a sajgó területen keresztül "lélegzem" - szívom be, majd fújom ki a levegőt. (Ez így talán bizarr, de pici nyitottsággal működik. Ezen a módon sokszor csökkent már a fájdalmam.) Amit kaptam még, hogy figyeljek jobban oda a rágásomra. Az ételmeditáció gyakorlatilag azt jelenti, hogy nemcsak nyeldesi az ember az ételt, hanem nyugodt környezetben alaposan rág, miközben figyeli és "élvezi" az ízeket. Mind a könyv, mind a tréning nálam a meditáció mindennapokba való beillesztését ugyancsak elősegítette

Mi is a meditáció? Ez egy olyan rendszeressé tehető tevékenység, amikor az ember nem akar sehova sem eljutni, nincsenek elvárásai, hanem egyszerűen csak felismeri, hogy hol tart. Eszköze pl. a légzésre, a testi érzetekre vagy éppen a külső hangokra való odafigyelés. Saját gyakorlatomban összekapcsolom a meditációt az imádkozással (más "tollából" erről itt olvashatsz) . 

Néhány éve értettem meg a meditáció értelmét, miután átéltem a következőt: egyik nap valaki kellően felbosszantott. Mivel volt rá lehetőségem, így be tudtam egy kis csendességet az ebéd utáni időszakomba tenni. Dühösen kezdtem el tehát meditálni - először a testi érzeteimre, a gondolataimra és az érzelmeimre, majd a légzésemre, sőt az egész testemre odafigyelni. 20 perc múlva, amikor befejeztem, pontosan ugyanolyan mérges voltam. Ezután útnak indultam. Újabb fél óra múlva viszont elkezdtem magamban az "oldódást" érezni. Nekem pontosan ez a személyes példa kellett ahhoz, hogy megértsem: a meditációban nincs teljesítmény, nem tesz "erősebbé", nem problémafókuszú és pontosan ezek miatt hat!  

"... a tudatod és a szíved mélyén engedd meg magadnak, hogy ez a pillanat éppen az legyen, ami, és te éppen az legyél, ami vagy." (Jon Kabat-Zinn: Bárhová mész, ott vagy. Ursus Libris, 2009., 34.o.)

A meditációt nem a tenni igével, hanem a lenni szóval lehet a legjobban kifejezni. Köznapi értelemben ezt a hozzáállást a slow (lassít, lassul) kifejezéssel illetik. Divatossá vált számos tevékenység elé ezt az angol "ragot" odahelyezni pl. Slow Budapest, Slow Parenting, Slow Advent. Nekem nagyon tetszik ez, mert helyesen figyelmeztet. Valóban olyanná vált az ember élete, mintha "gyorsvonatként" a csatlakozásról való lemaradástól félne. Ideje ezért rendszeresen tudatosan megállni, jelen lenni és szemlélődni! Így lehet az automatikusságunkat - "droid" üzemmódunkat - tudatos válaszokra cserélnünk

A könyv számomra legpozitívabb része az volt, hogy megerősítette bennem a nemtudás létjogosultságát és egyben elfogadását. Ez azt jelenti, hogy "szabad" egy adott szituációban önvádlás és sürgetés nélkül megengednem magamnak a nemtudást. "...nyitottak maradjunk a nemtudásra, megengedve magunknak, hogy bevalljuk: "nem tudom", majd kísérletet tegyünk arra, hogy kissé ellazuljunk ebben a nemtudásban, és ne ostorozzuk magunkat miatta. Végtére is ebben a pillanatban talán ezzel jellemezzük legpontosabban dolgaink állását." (147-148.o.) Ebből az önelfogadásból és tudatos jelenlétből tudnak azután a cselekvéshez szükséges döntések kinőni - lépésről lépésre.

Jon Kabat_Zinn professzor könyve az egyik nagy kedvencem. Annyi minden adott és ad! Lezárásként és motiváló lendületként következzen az utolsó idézet tőle:

"Úgy adj, mintha kiapadhatatlan lenne." (80.o.)  

Akkor hát adj! Önmagadnak is!

 

Dr. Domján Mihály 

misi4.jpghttps://drdomjan.hu 

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

 

Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is. 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

(Képek forrása: https://pixabay.com és saját)

Vezetőként szorongva?!

A túlazonosulás felismerése és elengedése

pixabay_manager4.jpgMindenki csak a sikerről és az odavezető útról beszél, de mi van azokkal, akik a csúcsra jutva azt veszik magukon észre, hogy pl. szoronganak? Mennyire ellentmondásos helyzet ez, hiszen a vezetőtől elvárt határozottságtól és motiváltságtól messze áll a gyengeség bárminemű felvállalása. Az elmúlt, lassan 20 évben számos menedzseri székben ülő személynek tudtam pszichológusként segíteni. Tapasztalataimból egy sorozatot indítok el. Első körben a munkahelyi túlazonosulásról fogok írni. Ez egy olyan rejtett motívum, amellyel az üzleti pszichológia területén a legtöbbször találkozom.

A munka világában a kezdeti lelkesedés egyfajta idealisztikus elvárásokat és túlazonosulást jelent.  

Teljesen természetes, mi több a sikerre vezető út attitűdje, hogy az ember azonosul a szakmájával. Kíváncsiságával beleveti magát a munkájába és élvezi azt. Mindez persze nem egy lineáris ösvény, de idővel az elhivatottság és a szorgalom meghozza a gyümölcsét. A piac pedig "beárazza" a lelkes hozzáállást és a tehetséget!

Egyes rátermett emberek azonban "túlnyomják" a kezdeti azonosulást, nem véve észre, hogy például a rutin, a kudarcok adta edzettség és a kiépült kapcsolatrendszer megengedné számukra a "lazább", sőt magabiztosabb hozzáállást. A profi, az hibázhat!

Az előző "feloldó" mondattal a szakmájával és/vagy cégével túlazonosuló vezetők egyáltalán nem tudnak mit kezdeni. Mindent el tudnak képzelni, csak a hibázás lehetőségét nem. Már pedig ők is emberek és tapasztalatom szerint igen kiválóak. Többjüket megismerve írhatom, hogy a családjaikban ugyancsak szerepet vállalnak és becsülettel több színtéren jelen vannak. Az otthonaikban azonban szintén inkább az érzelmi "védekezés" jellemző rájuk, mint az élet élvezete. 

Pszichológusi segítséggel persze meg lehet azt a dinamikát fejteni, ami a túlazonosulás mögött áll. Sokszor azok a múltból hozott félelmek állják útját a "lazításnak", hogy pl. nem vagyok elég jó, kevés vagyok, illetve nem számíthatok másokra. A meg nem becsültség és a bizalmatlanság szintén lehet transzgenerációs örökség. Idővel viszont megérthetővé válik a saját életút, ránézhetővé a fájdalmak elkerülésére "kidolgozott" védekezésrendszer és elérhetővé az emberi kapcsolatok eddig meg nem élt örömforrásai. A bizalom szintén új értelmet nyer. A beszélgetések végére - mindezekkel párhuzamosan - megengedhetővé válik a hibázás, a gyengeség és a kiszolgáltatottság érzése anélkül, hogy a személy sérülne. Ide, erre a pontra pontosan azok jutnak el, akik korábban a munka világában is merték a innovációt, a bátorságot és a elszántságot megélni! Ahogyan tehát az egyik területen sikerre vitték az életüket  - a cégükkel együtt - , úgy ezt az önszeretet és az önelfogadás dimenziójában szintén meg tudják lépni!

Mit jelent a túlazonosulás? Hogyan jelentkezik ez? Vannak olyan vezetők, akik nem tudatosan, hanem észrevétlenül önmagukat a cégükkel azonosítják. Akaratuk ellenére azt érzik, hogy pl. "Én vagyok a Coca-Cola!" Ezt persze most nagyon kisarkosítottam. Könnyebb a túlazonosulást úgy leírni, mint amikor valaki indokolatlanul meg akarja a cégét "menteni" - miközben erre nincs is szükség, hiszen az jól működik. 

pixabay_relax.jpgHa tulajdonosként tekintenék a rejtett túlazonosulással küzdő beosztottjaimra, akkor egyrészről örülhetnék a perfekcionista, éjt-nappalt bent dolgozó személyeknek. Másrészről pedig a felmerülő szorongás miatt - ami ilyen helyzetben nem válogat, hanem van - elgondolkoznék, nem-e csökken a másik kreativitása és rugalmassága, sőt a folyamat végén az elköteleződése, ha nem adok számukra segítséget? A folyamat sajnálatos legvége a kiégés, aminek korábbi lépcsőinél persze a folyamat megfordítható.

Szinte mindegyik kliensem a konzultációink végére megtalálta a munkájához a jókedvét és a frissességét. Mindezekkel párhuzamosan normalizálták (csökkentették) az óraszámukat és többet szántak az egyéni, baráti, valamint családi rekreációira. Mi változott még meg? A helyetteseikre valóságban elkezdték rábízni (delegálni) a megfelelő feladatokat és a lényeg, hogy nekiláttak végre nyíltabban kommunikálni. Itt elsősorban az érzések szintjére, az emberi szükségletekre, valamint a kérdések feltevésére gondolok. Azt a tézist pedig mindannyian el szokták tőlem fogadni, hogy a szorongás konfrontáció nélkül nem tud megszűnni! 

Tisztában vagyok azzal, hogy az előző mondatommal gyorsan "elintéztem" a szorongáscsökkentést. Természetesen számos egyéb módszert be szoktam vetni a cél érdekében, de tapasztalom, hogy a konfrontáció megtanulása nem megkerülhető. Önmagunk felvállalásának elsajátítása mindig izgalmas kihívás!      

A blog végén négy kérdéssel zárnám a gondolataimat - nemcsak a vezetőkhöz szólva:

  • Mi veszítenél, ha "csak" tennéd a dolgod, de nem akarnád a cégeteket megmenteni?
  • Ki vagy Te? Maga a vállalkozás, vagy ott "csupán" a feladatait ellátó vezető?
  • Milyen arányban áll a meghittség és a munka az életedben? Elégedett vagy vele?
  • Milyen ítélet van Benned a semmittevéssel kapcsolatosan? Lenne kedved kipróbálni?

Azzal az attitűddel, amellyel csúcsra jutottál, képes vagy - ha kell, akkor kis segítséggel -  a szerepeidet letisztázni és az önszeretet terén ugyancsak kibontakozni!

Dr. Domján Mihály

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.drdomjan.hu 

 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

(Képek forrása: https://pixabay.com)

 

Aggódás a jövőtől

pixabay_oleles.jpgPáran amiatt fordulnak hozzám, mert félnek attól - pontosabban azt vizionálják -, hogy majd valami rossz fog velük (vagy az egyik családtagjukkal/munkájukkal) történni. Egyes esetekben a jövőtől való aggódás olyan méreteket tud ölteni, hogy annak már a mindennapi életvitel látja a kárát.

Érdemes ezekben a helyzetekben pár szempontra rámutatni. Az első, hogy pl. az egyik szerettünk iránti fokozott, indokolatlan és görcsös aggódás mögött önmagunk féltése állhat. Ezt a szituációt a “Mi lesz velem?” ki nem mondott "Egós" kérdése tökéletesen tudja tükrözni. A másokért érzett alaptalan nyugtalanságunk mögött tehát a saját önzésünk is megbújhat 

A következő pont az arra való ránézés, hogy fokozott aggódás esetén egy le nem zárt, esetleg meg nem gyászolt múlt ugyancsak okozhatja a zavart. Ha leegyszerűsítem ez utóbbit, akkor egyesek a múlt fájdalmában élve aggódnak a jövőtől. Így gyakorlatilag a jelen megélése harmadrangúvá és értéktelenné válik a számukra. “Ugyan miben segítene az nekem, ha megtanulnám egy baráti kávézást értékelni? Számít valamit is a biztatás, a megértés vagy egy ölelés?”

Az a válaszom, hogy rengeteget! Hiszen ilyenkor arra lehet ráérezni, hogy nem vagyok egyedül. A nehézségeim ellenére szeretnek. “Piszkosan” ugyanúgy fogják a kezem, mint előtte, és hogy a mosoly - az egymással való törődés mellett - az igazi “gyógyszer”. 

Saját életemben a másokért érzett aggodalmam akkor tudott drasztikusan lecsökkenni, miután rádöbbentem arra, hogy szeretni csak ma tudok. Most! A ráeszmélésem nem görcsösséget adott, hanem lehetőséget és szabadságot arra, hogy a jelenben tudatosan tegyem a dolgom. Van, amikor ez konkrét cselekedetekben nyilvánul meg pl. Pavlova torta sütése, máskor pedig "csupán" a figyelmem és az együttérzésem "eszközeivel" élek.     

Az aggódás kezdete a hit vége; és az igazi hit kezdete az aggódás vége. (George Müller)

Az aggodalom újabb erős "ellenszere" az önbizalom és az embertársainkra való ráhagyatkozás képessége. Ez utóbbi azt jelenti, hogy kiadva a kezedből a kontrollt, rábízod magad pl. egy repülőgépen ülve a pilótákra és a masinát megtervező mérnökökre. Másik helyzetben az aggodalmaid ellenére mégis kimozdulsz otthonról és bízol abban, hogy van pl. a járókelőkben jóság és segítőkészség. Néha a bizalmat tehát meg kell előlegezned, hogy esélyt adhass a jónak! Azzal ugyancsak tisztában vagyok, hogy egyes esetekben ehhez pszichológussal (és pszichiáterrel) folytatott hosszabb együttműködés szükséges.   

pixabay_buddhista.jpgAz aggodalom következő orvossága az alkotókedv. Mit veszítenél, ha felszínre engednéd a vágyaidat? Sőt, közülük egyet kiválasztanál, majd pedig azt kitartóan véghez vinnéd? Mi történne Veled, ha az aggódásaid közepette mégis mernéd a figyelmeddel az alkotóerődet "táplálni"? Ha valamihez, akkor ehhez kell a relaxáció, a meditáció és az imádkozás ajándéka!

Még mielőtt utópisztikusnak tűnnének a gondolataim, az a véleményem, hogy az aggodalom valahol az emberi lét természetes velejárója. Félni szabad! Az azonban nem mindegy, hogy megtanulod-e az érzéseidet szavakkal kifejezni (megosztani) és ezáltal "napfényre" juttatni, vagy hagyod magadban lúgként marni! 

Nem tudsz addig boldog lenni, amíg nincsenek boldog gondolataid!

Ezt az egyszerű megállapítást, ha úgy látod, nyomtasd ki vagy írd ki kis cetlire, és tedd bele a pénztárcádba, esetleg helyezd el az asztalodon. Nálam a konyhában és a fürdőszobatükrön vannak a post-it megerősítő mondatok. Sokat segítenek!

Hidd el, szoktam aggódni, magamat és mást is félteni. Ezek a helyzetek azonban már nem indokok arra, hogy ne higgyek abban: az élet valahogyan a "happy end" felé megy!  

 

www.drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu

 

 

#mind&spirit, #aggódás, #alkotóerő, #bizalom

(Képek forrása: https://pixabay.com)

 

Az akarat edzése lépésenként

pixabay_siker.jpgAz akarattal, mint kifejezéssel számos embernek baja van. Egyesek azért nem szeretik ezt használni, mert szerintük erőlködést takar, így inkább a választást tartják helyén valónak. Mások a döntéssel fejezik ki a mondanivalójuk tartalmát. Számomra az akarat az erőfeszítésre való képességet jelenti, amely igenis benne van a szótáramban, ahogyan a másik két kifejezés.

A lényeg szerintem annak felismerése és elfogadása, hogy van az embernek akarata, más nézőpontból döntési, illetve választási lehetőségre

Mielőtt az akarat "izmainak" edzéséről írnám le a gondolataimat, a tanult tehetetlenségről kell, hogy szót ejtsek.

A gyermek már kiskorától kezdve képes kitartóan erőfeszítéseket tenni, ha a kitűzött irányokat elfogadja, sőt a magáénak érzi. A szülőknek óriási a felelősségük abban, hogy megfigyeljék, mi az, ami valóban érdekli a csemetéjüket, és hogy támogassák is benne. 

pixabay_gyermek.jpgA gyermek akkor érzi magáénak az adott feladatot, ha értelmet és valami jót (eredményt) lát benne - a kapott támogatás mellett. Felnőttként hasonlóan viselkedünk. Akkor fektetünk valamibe időt, pénzt és energiát, ha attól sikert várunk. Ha azonban értelmetlennek tartjuk a komoly munka befektetését, ugyanis kimondva vagy kimondatlanul, de azt hiszünk, hogy eleve kudarcra vagyunk ítélve, akkor jön az ún. tanult tehetetlenség jelenségeMartin Seligmannek köszönhető a fogalom leírása. A tanult tehetetlenség állapotában az ember a múltbeli tapasztalatai alapján már levonta azt a következtetését, hogy bármit is fog tenni, az erőfeszítései nem fognak célba érni, nem lesz sikeres, ezért inkább felhagy a próbálkozással. Úgyis leírható ez a hiedelem, hogy a jövő nem befolyásolható. A múltbeli csalódások és kudarcok tehát "győztek". A valóságban persze lenne mód a változtatásra, de sajnos az illető mégis megmarad a reménytelenség és a passzivitás állapotában...

A tanult tehetetlenség mellett arra ugyancsak rá szeretnék mutatni, hogy a gyermekkori traumák befolyásolják az agyban képződő vegyületek mennyiségét, és megalapozzák a felnőttkori függőségek alapjait. (Lsd. a cikket Dr. Máté Gáborral.)   

Aki a tanult tehetetlenség fájdalmával és a neurofiziológia törvényeivel nincsen tisztában, az azt a valótlanságot állítja, hogy minden csak akarat kérdése. Hazugság! Itt most nem csupán egyes motivációs előadók téveszméire gondolok, hanem azokra a személyekre is, akik nem jöttek még arra rá, hogy a másik fájdalmait és életét úgy kell elfogadni, ahogyan van. 

Lássuk hát az akarat edzésének lehetőségeit azok számára, akik nyitottak erre!

1.. Amikor összegyűjtöttem a mostani blogbejegyzéshez a gondolataimat, akkor az jutott az eszembe, hogy talán kicserélem a Mind&Spirit nevet a következőre: Csináld végig! Miért is? Mert ebben benne van a lényeg! Hacsak valamilyen legyőzhetetlen akadály nem jön Eléd, érdemes az eredeti elhatározásaidban kitartanod! Ez a hozzáállás igencsak erősíteni tudja az akaratod izmát! Hogyan? Milyen módon? Az elkötelezettséged által a magadról alkotott vélemény (hiedelem) - fokról fokra - "áthangolódik"!

Akár elhiszed, hogy van elegendő akaraterőd, akár nem, igazad van!

2. Érdemes a céljaidat és az elhatározásaidat nemcsak szavakkal megjelenítened, hanem leírnod is. Könnyebb így hozzájuk ragaszkodnod. Sokszor látom pszichológusként, hogy egyesek semmilyen céllal nem rendelkeznek és csak az őszinte, bizalmi légkör miatt merik ezt előttem bevallani. Merd magadtól többszörösen megkérdezni, hogy mire vágysz

pixabay_futas.jpg3. A tanult tehetetlenségről nem lehet eleget beszélni, hiszen ez a rejtett önátverésekben is meg tud nyilvánulni. Egyesek inkább meggyőzik magukat, hogy semmire sem vágynak, közben pedig az van, hogy nem akarnak magukért tenni. Számomra magától értetődő, hogy az akaratodat nem tudod úgy erősítened, ha nem válsz közben aktívvá! Azt gondolom, hogy a lebetonozott komfortzónádban - velem együtt - Te sem vagy képes az életedet megélni, csak leélni! 

4. Felelősségvállalás. Akármennyire elcsépelt, de nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy alapvetően Te vagy a felelős a saját boldogságodért vagy boldogtalanságodért. Amíg ezt nem látod be, addig a lépések "árát" sem akarod majd kifizetni. Érdemes pici dolgokkal kezdened és szokássá alakítanod. Egyszerre csak eggyel! Ha ez sem megy, akkor pedig kérj minél hamarabb segítséget - szakembertől és a környezetedtől egyaránt. A szégyen ellenére ne zárd magadba a fájdalmaidat, hanem nyiss és kommunikálj!

5. André Kostolany azt nyilatkozta a tőzsdéről - vagy neki lett az tulajdonítva -, hogy nyerni lehet rajta, de bukni kötelező! Szerintem nagyjából ilyen a felnőtt élet is. Az, hogy valami nem sikerül, nézőpont kérdése. Sokszor a kudarcokból lehet a legtöbbet leszűrni. Fontos megértened, hogy nem te magad vagy a csalódás/csőd, hanem mindez Veled és Érted történik. Tudom, hogy néhányszor igen fájóak ezek a "leckék", de a helyzeten mit sem változtat: tisztulás és realizálódás felé halad az élet. Lehet persze az előzőeket nem elfogadni, sőt továbbra is a tagadás és a védekezés mechanizmusát működtetni, ez azonban a későbbiekben sem fog gyümölcsöt hozni!    

6. Amikor életem első könyvével vesződtem, akkor pontosan tudtam, hogy ha nem csinálom végig, ha nem élem meg az írás szülésének a fájdalmait, akkor nem fogom tudni a következőt jobbra csinálni. Bár sokkal több elismerést kaptam és kapok most is, mint elutasítást, de belátom, hogy azokra ugyancsak szükségem van. Ha szélsőségesen szeretnék fogalmazni, akkor azt lehet írnom, hogy az eredményesség előfeltétele az elutasítás! Gyűjtsd hát bátran azokat! Sohasem tudhatod, hogy egy negatív löket, mint energia, pozitívan mit tud Neked adni! Mint például? Információt arról, hogy hol tart a világ, vagy mit értenek meg Belőled, illetve mi a valódi szándékod. Ráadásul néha a negatív komment vált ki másokból kíváncsiságot vagy együttérzést az irányodba!

7. Sokáig belőlem a pszichológia kiirtotta a jutalmazás fogalmát - külön blogbejegyzés lenne ennek a kifejtése -, de mára megváltozott róla a véleményem. Igaz, hogy most inkább már ezt önszeretetnek hívom, de az önjutalmazás kifejezése sem rossz. Azt gondolom, ahogyan mások felé tudok adni és szolgálni, úgy magam irányától sem kell idegenkednem. Ha valóban szeretnéd valamilyen téren az akaratodat acélozni, akkor néha állj meg és engedj meg valami jót magadnak! Az élet szép, és úgyis csak ebből az örömből tud bármi jó kinőni - feltéve, ha annak az a sorsa. Ehhez a megjegyzésemhez az szintén odatartozik, hogy inspiráló személyek nélkül szinte lehetetlen lendületben maradnod!

8. A határidők adása sok bölcsességet rejt. Válás közeli helyzetekben szoktam azt a kérdést párterápiában felvetni, hogy "Mi lenne, ha 6 hónapig elengednék a napi őrlődést - a váljunk vagy nem váljunk témában -, és inkább mindenki csak tenné a dolgát?" A vállalható határidők mellett a a jól felépített napirended is sokat tud használni az akaratod edzésében!  

9. Utolsó előtti gondolatom a következő: ha nem vagy képes pl. leülni tanulni, akkor kezdj neki egy olyan házimunkának, amit a legjobban utálsz! Az akarat fejlesztésében sokat tud az segíteni, ha olyan teendőeket vállalsz fel, amiket nem szeretsz! 

pixabay_kereszt.jpg+1. Végezetül a Mind&Spirit blognévből a Spiritre, azaz a Lélekre is utalni szeretnék. Nem kell ahhoz vallásosnak lenni, csupán felnőttnek, hogy az ember belássa: vannak az életének határai. Sohasem könnyűek, hanem kifejezetten fájdalmasak azok a megtapasztalások, hogy pl. egy társkapcsolatban sem tudok a másik helyett szeretni, elfogadni vagy akarni. Egy szintig hasonló a helyzet az anyagi helyzettel vagy az egészséggel kapcsolatosan. A határok elfogadásához nekem az a belátás segített, hogy nemcsak a magam akarata létezik a világon. Természetesen a saját részemet bele kell az adott szituációba fizetnem, de amit Isten nem épít, az nem épül. 

A nemakarás megélése szintén formáló erővel bír a valódi szándékaim, a szeretetem és az akaratom megtalálásában! 

Korunk ideáljai sokszor a pénzhez, a nagy teljesítményekhez, a státuszhoz és a hatalomhoz köthetőek. Ezek szerint mindenki annyit ér, mint amennyit teljesít. Vannak, akik ebben hisznek. Neked viszont van lehetőséged a saját életedben a meghittség és a teljesítmény arányát "újraírni"!

Élhetsz egyensúlyban! 

Dr. Domján Mihály

 

misi4.jpg

Dr. Domján Mihály

https://drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu 

További motivációs gondolatok:

https://www.instagram.com/dr.domjan 

 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

 

(Képek forrása: https://pixabay.com)

insta43.jpg

 

 

 

Szeretem a véletleneket!

Ayurvéda és az EMDR

pixabay_open.jpgNemrégen kezdtem el tanulni egy idehaza még kevésbé ismert pszichológiai, ún. módszerspecifikus képzést. Sokáig azonban - annak újszerűsége miatt - csak távolról tudtam az EMDR-t szemlélni. Több kollégát meginterjúvoltam, mire beadtam a derekam. Érdekelt, hogy valóban igaz lehet-e az, amelyet a kutatók állítanak, miszerint a két testfelünk váltakozó ingerlése pozitív hatással bír a traumatikus élmények feldolgozásában. Mivel a módszer elmélete önismerettel lett testközelbe hozva, így gyorsan kiderült az a számomra, hogy a "technika" hatékonyan működik. Ennek ellenére maradt bennem némi bizonytalanság, amit azonban egy szerencsés "véletlen" feloldott. Ez inspirálta a blogbejegyzésemet. 

Időnként szükséges erősen fogni a kormányt, és vinni egyértelműen egy irányba a csónakot, időnként meg jó elengedni az irányítást és hagyni, hogy a víz egyik vagy másik partra sodorjon. Mert azt is lehet élvezni, amikor jönnek sorra a véletlenek. (Bereczki Zoltán)

Jöjjön először pár gondolat a lazítás könnyen elérhető módjairól! A kikapcsolódás számos formájával megtanultam már az életemben tudatosan élni. Számos feszültség éri az embert, így nem kétséges, hogy annak csökkentését a mindennapi életbe szükséges beépítenie. A mozgás öröme, a természetközelség, az érintés, a zene, a termálfürdőzés, a szaunázás, az időben való lefekvés, a könnyebben emészthető ételek fogyasztása, a nevetés, a baráti "világmegváltó" beszélgetések, az olvasás, az éneklés, a relaxálás, a házi kedvencekkel töltött idő, a társasjátékozás, a filmek, a meditáció, a családi főzőcskék, az imádkozás mind-mind támogatják az egészséges mentálhigiénét. Ezek közé nekem - évek óta - a masszázsok szintén idetartoznak. Egyszerűen szeretek "elnyúlni" és hagyni magam "dögönyözni".

Nemrég egy olyan helyen voltam, ahol többfajta masszázsból tudtam választani. Kis hezitálás után az ayurvédikust választottam. Korábban voltam már ilyenen, de sohasem figyeltem a mozdulatokra. Még mielőtt az Abhyanga masszázsról írnék pár szót, röviden az  EMDR (Eye Movement Desensitization and Reprocessing) lényege következik. Idővel ki is fog derülni, hogy miért!

Ez a pszichoterápiás módszer újból csak egy véletlennek köszönhető. Dr. Francine Shapiro - amerikai pszichológusnő - séta közben szorongó gondolatokkal küzdött. A hölgy észrevette magán, miután szemei spontán módon ide-oda mozdultak, gondolatainak negatív érzelmi töltete jelentősen csökkenni kezdett. A későbbi pszichológiai kísérletekben néhány vietnami háborús veterán is részt vett, akik akkor már hosszú ideje kezelés alatt álltak PTSD (poszttraumatikus stressz szindróma) miatt. Úgy tűnt, amikor arra kérték őket, idézzenek fel egy lelkileg nehéz esemény emlékét, s eközben szemüket ide-oda mozgassák, könnyebb volt visszagondolniuk a történtekre.

Az EMDR 30 év leforgása alatt teljes értékű terápiás módszerré vált. A trauma feldolgozása során a kliens nem „kibeszéli” a problémáit, mint egy klasszikus pszichológusi beszélgetés során - emiatt gyökerében forradalmi a módszer -, hanem felidézi a traumatikus eseményt képpel, érzelmekkel és testérzetekkel együtt, majd a terapeuta kétoldali ingereket ad. Történhet ez például úgy, hogy a kliens szemeivel követi a pszichológus ujjait, aki a kezét szemmagasságban jobbra-balra gyorsan mozgatja. Fülbe adott hang-, illetve kézen és lábon adott érintéses ingerekkel is hasonló hatást lehet elérni. Az ingerlési sorozatok alatt a terapeuta folyamatosan figyel és kérdezi a klienst az átélt élményekről. A feldolgozás végén a páciens a korábbi megterhelő emlékek helyett  megkönnyebbülést hozó érzéseket élhet át (lsd. ezt az angol nyelvű videót). A korábbi zavaró emlékek így már helyesen épülnek be a többi feldolgozott emlék közé és elveszítik zavaró jellegüket.  

Az EMDR rövid bemutatása után lássuk csak, hogy jön ez össze az Ayurvédával! Az Abhyanga masszázs, amelyet nemrég kipróbálhattam és üdítően hatott rám, pár elemében használja azt a technikát, amelyet a modern tudomány a kezünkbe ad. Megérintett, hogy 3000 évvel ezelőtt ösztönösen vagy ki tudja hogyan, "beletették" a masszázsba a két testoldal váltakozó masszázsát. Konkrétan ez azt jelenti, hogy pl. a jobb bokámtól elindult a dinamikus, nyomás jellegű masszírozás, amely először végighaladt a jobb oldalamon a mellkasomig, majd gyorsan "áttért" a bal oldalra és ott folytatódott. Többször voltak a  masszőrnek olyan mozdulatai, amelyek a két testfelet "összekötötték".

Bár tudom, hogy ez előző élményeim teljesen szubjektívek, mégis ott, a masszőr keze alatt jött létre bennem az az összecsengés és "kapcsolódás", aminek a következtében be tudtam az EMDR-t fogadni. Lehetséges, hogy ez a pillanat masszázs nélkül is megtörtént volna, de a szerencsés véletlenek már csak ilyenek: segítenek. A legújabb dolgokról pedig újfent kiderültek, hogy mindvégig velünk voltak!

A véletlenek célja az, hogy előrehajtsanak bennünket sorsunk kiteljesítése felé. (James Redfield)

Szeretem a véletleneket!

https://emdr.hu

 

#mind&spirit, #EMDR, #Ayurvéda

(Kép forrása: https://pixabay.com)

süti beállítások módosítása