Az elengedésről sokan sokfélét írnak. Könnyen elérhető és működő "praktikák" után kutat ilyenkor az ember, de nem biztos, hogy a fától meg fogja az "erdőt" találni. Eszközök helyett szerintem sokkal hatékonyabb a szeretet, a megtartó kapcsolatok, az őszinteség és például az alkotás irányába kutakodni.
Nekem az elengedés azt jelenti, hogy egy nagyobb "jó" - mélyebb megértés, új öröm, értelem vagy összetartozás - tölti be a fájdalmas, bizonytalan, esetleg tehetetlen szituációt.
Sok-sok beszélgetés, magányos elcsendesedés és valós számvetés segítheti a lényeg megtalálását. Idő mire újból hinni "merünk" a megtartó emberi kapcsolatokban, sőt el is kezdjük azokat tudatosan táplálni. Erre az önismereti útra persze nem mindenki hajlandó rálépni.
Mennyivel könnyebb mást hibáztatni, mint címkézés nélkül tudomásul venni a múltat és szembenézni azzal, ami a jelenben a dolgom.
Pszichológusi videóim ide kattintva érhetők el.
Sokszor az elengedés nem egysíkú, mert több mindent érint. Ezalatt azt értem, hogy a múlt számos rétege miatt az elengedés összetettebbé válhat. Mit jelent ez? A közelmúlt eseményének az elengedése régóta elodázott tartalmakat - akár generációsakat - ugyancsak felhozhat bennünk. Így egy csapással "több legyet" - "hullámot" - kell eltalálnunk.
Az elengedés hiányát nem mindig lehet azonnal észrevenni. Van, amikor az állandósult kritikusság, a gyakori indulatiság vagy éppen a tartós örömtelenség mutat rá az elidegenedésre. Láttatják ezt a fajta „konzervációt” az indokolatlan védekezések, a megmentői vagy áldozati szerepkör, a vissza-visszatérő önvádlások, a fizikai betegségek és az egy helyben való topogás.
A múlt el nem múlik, amíg őszintén kapcsolatba nem kerülünk vele.
Lássuk most - párkapcsolati szinten - az elengedés folyamatát! Hogyan kell azt? Mit jelent elengedni?
1. Először is adódik a kérdés, hogy a közös élet által mit tanultam meg. Mivel lettem több? Mi erősödött meg bennem? Mit köszönhetek meg a másiknak? Miért lehetek Neki hálás? Mi a jó a rosszban? Amíg valaki nem képes ezekre a pozitív válaszokat megszülni, addig kevésbé vagy egyáltalán nem tud elengedni. Ez tehát akkor megy, ha a rosszban valamilyen értéket tudatosan felfedezek! Jöjjön pár példa! „Miután összejöttünk, azóta szeretem a kutyákat és a természetet.” „Megtanultam mellette főzni." „A legjobb az egészben a szülei voltak, mert velük éreztem azt, hogy végre családban vagyok.” Mindezek mellett másfajta eszenciákra ugyancsak ráláthatunk. Érdemes a tanulságokat egy mondatban összefoglalni. „A nemet mondást nem kell szégyellnem.” „Közös minőségi idő nélkül a kapcsolat elhal.” „Ha nem mondom ki azt, ami fáj, csak idő kérdése és érzelmileg kilépek.” „Fontos a békén hagyás, azaz hogy valóban engedjek a másiknak!" „A kevesebb az több." A veszteségek átfordításáról olvashatsz még A legegyszerűbb "méregtelenítő" eszközöd a hálaadás című bejegyzésemben.
2. Ha valaki hozzám jön, akkor a saját példámból okulva megkérdezem, hogy mit nem mert annak idején szóvá tenni vagy megcselekedni, azaz mit mulasztott? Be kell azt ismernem, ha az igaz volt, hogy sokszor nem akartam a jeleket tudomásul venni, dolgok árát "megfizetni", illetve nem volt bátorságom bizonyos témákra rákérdezni (időben tisztázó beszélgetést kezdeményezni). Jöjjön erre egy példa: „Szeretsz Te egyáltalán engem?”
3. Következő lehetőség az „oldásra”, ha szembenézek az esetleges játszmáimmal. Néha a szerelem kémiája totál eltakarja a mélyben húzódó üzeneteket. Erre mutathat rá a következő kérdés: tulajdonképpen mit akartam a „halálos” szerelemmel elfedni (pótolni)? Önmagamra és az adott szituációra vonatkoztatva: mi volt annak a haszna, hogy mindenáron belemerültem a megfelelésekbe?
4. További nézőpont: mennyire vagyok kontrolláló személy? Fel tudnám-e azt a vágyamat adni, hogy mindenáron irányítsak? Másképpen megfogalmazva: felismertem-e már azt a tulajdonságomat, hogy hatni (hatást gyakorolni) akarok és ezért nem tudok az elengedéssel mit kezdeni?
5. Újabb mód, ha szembesülök az akaratommal. Helyesebb a választásommal, sőt annak hiányával. Annak idején volt-e bennem elképzelés, egyfajta „vázlat”, hogy kire/mire vágyom, illetve mit érdemlek? Ha nem volt, akkor miért csodálkozom, hogy sehova sem jutottunk? Hagytam egyáltalán időt az udvarlásra? (Ezekkel a kérdésekkel sem az önvádlást szerettem volna fokozni, hanem a tisztánlátást és a megértést támogatni.)
6. Mi segíthet még az elengedésben? Például, hogy meg tudom-e, át tudom-e magamon a szakítás (csalódás, szomorúság) fájdalmát engedni? Ha valóban új lapot akarok nyitni, sőt már "építem" magamat, akkor mély lélegzetvételekkel és egy (illetve többszöri) határozott döntéssel képes vagyok az „elfájásra”! Az elengedés a belátás talaján meghozott értelmes döntés. Mindezekkel nem azt szerettem volna mondani, hogy minden hiány és szomorúság varázsütésre elmúlik, hiszen sokszor maradnak hátra hegek és fájdalmak, de ami elmúlt, beláthatom, hogy elmúlt és nézhetek inkább előre.
7. A múltból vagy áldozatként tudok kijönni vagy azzal a hittel, hogy felkészített engem egy rám váró jó dologra. Hogy vagyok ezzel? Vannak egyáltalán céljaim?
8. Hiszek-e abban, hogy az erő bennem van és megvannak az első pozitív lépésekhez az eszközeim? Gondolok itt arra, hogy pl. feladom a múlt miatti jóvátétel (el)várását az 'ex'-emtől, és helyette elkezdem azt magamnak megadni.
9. Hiszek-e abban, hogy amíg élek, mindent kibírok? Ha igen, akkor képes vagyok az elengedést egy feladatnak látni!
10. Hiszek-e abban, hogy a megpróbáltatás nem velem, hanem értem történt?
11. Az elengedés létezhetetlen elfogadás nélkül! El tudom-e azt fogadni, hogy az 'ex' csupán azt tudta adni, amire képes volt? El tudom-e fogadni a másikat olyannak, amilyen? Van, amikor az elfogadás a harag „megtanulása” után tud csak megtörténni. Amíg nem tudok haragudni, addig gyógyulni és megbocsátani sem.
Ha naponta a másiknak jót kívánok, illetve rendszeresen imádkozom érte, akkor ez oldja fel a leggyorsabban a neheztelésemet az irányába.
12. Hogy vagyok a meghittséggel? Vannak-e tudatosan működtetett baráti-rokoni kapcsolataim, illetve hobbijaim, valamint céljaim, amelyek derüt hoznak az életembe, sőt támogatnak a továbblépésemben? Hogyan okozok örömet másoknak?
13. Mit jelent számomra a tudatos jelenlét? Megtanultam-e már odafigyelni arra, ahol éppen most vagyok? Megélem a pillanatot? Akarom-e tudatosan élvezni a mai napomat? A figyelmem jó dolgokra való "rátanítása" csupán gyakorlás kérdése!
14. A következő aspektus pedig az eddig megtett lépéseimről szól. Képes vagyok-e magam előtt mindazokat a változásokat elismerni, amiket már az elengedés folyamatában megéltem?
15. Az elengedés egyeseknek azért nagyon nehéz, mert azt a rengeteg energiát (köztük pénzt) látják maguk előtt, amit eddig a kapcsolatukba belefektettek. Érdemes mindezekre úgy tekinteni, mint a tanulóleckék árára.
Végezetül pedig: ha a dolgoknak nem engedek, akkor tulajdonképpen a saját sorsom „folyását” akadályozom, azaz a magam életének a kibontakozásáról mondok le. Megéri?!
A nagy érzéseknek nagy az áruk. Erre a saját kínomból jöttem rá. Később láttam be azt is, hogy az Élet gyakorta különös módon tanít meg minket együttérzőbbé és egyben határozottabbá válni, sőt a megélt fájdalmon keresztül a felnőtt férfi/női szerepben megerősíteni.
A negatívumok nem Veled, hanem Érted történtek. Higgy ebben és halld meg azt az üzenetet, hogy szükséged van változásokra. Olyanokra, amelyeket zsigeri szinten is át kell, hogy élj.
Találj vissza önmagadhoz és a szeretethez!
Pszichológusi videóim ide kattintva érhetők el.
Az új pszichológusi podcastek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Google Podcasts-en (Android, Google fiók) és az Apple Podcasts-en (iPhone, Macbook). Itt tudsz a többi hanganyagra is feliratkozni.
Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:
- El nem engedett exek
- Gyógyulás az elfogadás által
- A családod sorsa tovább él, benned is
- A negatív gondolatok felismerés és átdolgozása
- Laosz tanítása az elengedésről
Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.
Hálásan köszönöm!
(Képek forrása: https://pixabay.com)
A könyvajánlót messzebbről kezdeném. Pár éve Svédországban, az utcákat járva döbbenten álltam meg a könyvesboltok kirakatainál. Gyakorlatilag a mindfulness-szel, a tudatos jelenlét pszichológiájával kapcsolatos kiadványok olyan mértékben voltak elérhetőek, amire gondolni sem mertem volna. Nemsokkal később Dániában ugyanezt tapasztaltam. "Északon" ért meg bennem az a gondolat, hogy ezzel a szemlélettel közelebbről meg kell, hogy ismerkedjek.
Egyáltalán nem könnyű összeszednem, hogy mit jelent nekem a mindfulness szemlélet, mert annyira a véremmé vált. Először is, ami az eszembe jut, hogy innen tanultam meg: tudatosan kereshetem a mindennapjaimban a megelégedettséget. Ez nekem új volt és igenis látom, hogy az (ön)szeretet pici dolgokon múlik. Következő ajándéka az volt a számomra, hogy megtanultam a fájó testrészeimhez odafordulni. Ha valahol "nyilallást" érzek a szervezetemben, akkor a tréningen elsajátított és a könyvben leírt módon, a képzelőerőm segítségével a sajgó területen keresztül "lélegzem" - szívom be, majd fújom ki a levegőt. (Ez így talán bizarr, de pici nyitottsággal működik. Ezen a módon sokszor csökkent már a fájdalmam.) Amit kaptam még, hogy figyeljek jobban oda a rágásomra. Az ételmeditáció gyakorlatilag azt jelenti, hogy nemcsak nyeldesi az ember az ételt, hanem nyugodt környezetben alaposan rág, miközben figyeli és "élvezi" az ízeket. Mind a könyv, mind a tréning nálam a meditáció mindennapokba való beillesztését ugyancsak elősegítette. 
Mindenki csak a sikerről és az odavezető útról beszél, de mi van azokkal, akik a csúcsra jutva azt veszik magukon észre, hogy pl. szoronganak? Mennyire ellentmondásos helyzet ez, hiszen a vezetőtől elvárt határozottságtól és motiváltságtól messze áll a gyengeség bárminemű felvállalása. Az elmúlt, lassan 20 évben számos menedzseri székben ülő személynek tudtam pszichológusként segíteni. Tapasztalataimból egy sorozatot indítok el. Első körben a munkahelyi túlazonosulásról fogok írni. Ez egy olyan rejtett motívum, amellyel az üzleti pszichológia területén a legtöbbször találkozom.
Ha tulajdonosként tekintenék a rejtett túlazonosulással küzdő beosztottjaimra, akkor egyrészről örülhetnék a perfekcionista, éjt-nappalt bent dolgozó személyeknek. Másrészről pedig a felmerülő szorongás miatt - ami ilyen helyzetben nem válogat, hanem van - elgondolkoznék, nem-e csökken a másik kreativitása és rugalmassága, sőt a folyamat végén az elköteleződése, ha nem adok számukra segítséget? A folyamat sajnálatos legvége a kiégés, aminek korábbi lépcsőinél persze a folyamat megfordítható.
Páran amiatt fordulnak hozzám, mert félnek attól - pontosabban azt vizionálják -, hogy majd valami rossz fog velük (vagy az egyik családtagjukkal/munkájukkal) történni. Egyes esetekben a jövőtől való aggódás olyan méreteket tud ölteni, hogy annak már a mindennapi életvitel látja a kárát.
Az aggodalom következő orvossága az alkotókedv. Mit veszítenél, ha felszínre engednéd a vágyaidat? Sőt, közülük egyet kiválasztanál, majd pedig azt kitartóan véghez vinnéd? Mi történne Veled, ha az aggódásaid közepette mégis mernéd a figyelmeddel az alkotóerődet "táplálni"? Ha valamihez, akkor ehhez kell a relaxáció, a meditáció és az imádkozás ajándéka!
Az akarattal, mint kifejezéssel számos embernek baja van. Egyesek azért nem szeretik ezt használni, mert szerintük erőlködést takar, így inkább a választást tartják helyén valónak. Mások a döntéssel fejezik ki a mondanivalójuk tartalmát. Számomra az akarat az erőfeszítésre való képességet jelenti, amely igenis benne van a szótáramban, ahogyan a másik két kifejezés.
A gyermek akkor érzi magáénak az adott feladatot, ha értelmet és valami jót (eredményt) lát benne - a kapott támogatás mellett. Felnőttként hasonlóan viselkedünk. Akkor fektetünk valamibe időt, pénzt és energiát, ha attól sikert várunk. Ha azonban értelmetlennek tartjuk a komoly munka befektetését, ugyanis kimondva vagy kimondatlanul, de azt hiszünk, hogy eleve kudarcra vagyunk ítélve, akkor jön az ún. tanult tehetetlenség jelensége. 
3. A tanult tehetetlenségről nem lehet eleget beszélni, hiszen ez a rejtett önátverésekben is meg tud nyilvánulni. Egyesek inkább meggyőzik magukat, hogy semmire sem vágynak, közben pedig az van, hogy nem akarnak magukért tenni. Számomra magától értetődő, hogy az akaratodat nem tudod úgy erősítened, ha nem válsz közben aktívvá! Azt gondolom, hogy a lebetonozott komfortzónádban - velem együtt - Te sem vagy képes az életedet megélni, csak leélni! 
+1. Végezetül a 
Nemrégen kezdtem el tanulni egy idehaza még kevésbé ismert pszichológiai, ún. módszerspecifikus képzést. Sokáig azonban - annak újszerűsége miatt - csak távolról tudtam az