A munkámban nem ritka, hogy valakit a fokozott aggódása hoz el hozzám pl. a gyermekével, a házasságával kapcsolatosan vagy akár egy munkahelyi szituációja miatt. Legerősebb szorongással a pánikbetegség kapcsán szoktam találkozni - a halálfélelem formájában. Sajnos, ezekben az esetekben a mindent átszövő rémület nagyon meg tudja az illető életét keseríteni. Ritkábban pedig olyan személyek keresnek fel, akik a szeretteik életének a végétől félnek, vagy az elakadt gyászuktól szenvednek. 

Természetesen saját élményem is van ebben a témában, hiszen a húszas-harmincas éveimben annyi minden miatt aggódtam, majd ezek az érzések drasztikusan lecsökkentek bennem. Most már rám inkább a "drukkolás" jellemző vagy a kíváncsiság. Természetesen időközönként szoktam még szorongani, de igyekszem ezekből a helyzetekből tanulni. Gondolok itt arra, hogy törekszem önmagamat megérteni, dolgokat végiggondolni, az emberi igényeimet feltérképezni, a konfrontációt választani, sőt ha úgy látom, akkor külső segítséget kérni - legalább a meghallgatás szintjén. Mindezekkel párhuzamosan rendszeresen élek az imádság, a meditáció és a sport ajándékával.

A szorongásaim lecsökkenésében az előbb említett "eszközök" mellett három dolog segített még rengeteget. Az első, amikor ráébredtem arra, hogy szeretni, csak ma tudok. Sem holnap, sem tegnap. Egyszerűen felszólítottam magam arra, hogy kövessem a lelkiismeretem és a belátásom szavát! Gondolatilag ugyanis lepörgettem az agyamban az egyik szeretettem jövőbeni halálát. Ott néztem szembe azzal, hogy ha továbbra is mindent "Pató Pál úr" módjára fogok tenni, akkor bizony lesz majd mit megbánnom. Ekkor döntöttem el, hogy ezentúl a legfontosabb kapcsolataimban nem fogom halogatni a szeretetem kifejezését, hanem tenni fogom  a dolgom. Itt most nem egyfajta görcsösségről, szentimentalizmusról vagy megfelelésről írok, hanem arról, hogy ha azt érzem vagy látom, hogy valakit felhívhatnék, megajándékozhatnék, átölelhetnék, akkor azt megteszem. Van, amikor pedig szimplán szeretettel gondolok a másikra vagy imádkozom érte. Az első üzenetem tehát az, hogy

Addig szeress, amíg lehet!      

A következő fordulatom az volt, amikor ráláttam arra, hogy ha továbbra is a jövőtől fogok aggódni, akkor elveszítem a jelen pillanatát. Segítséggel és idővel értettem meg, ahogyan gyakorlatilag a múltba révedten éltem a mindennapjaimat és onnan féltem a jövőtől. Így kimaradt az itt és most.. Miután viszont nemcsak a múltat - annak csalódásaival, mulasztásaival és értékeivel - , hanem önmagamat szintén elfogadtam, minden "levegősebb" lett.

Nekem ebben az ugyancsak rendkívül sokat segített, hogy lett erőm a sikereimet megélni. Mindig is voltak, de valahogyan nem engedtem azokat magamhoz közel. Pedig mennyire felszabadító dolog az öröm! Bizalmat szül!

A harmadik "váltópont" pedig akkor jött el, amikor beláttam:

Aki aggódik, az önmagát félti.

Nézzük most meg mások meglátásait!

Az egzisztencialisták véleménye szerint minden félelem gyökere a halálfélelem. Ez kétféle "feleletet" válthat ki belőlünk: vagy földbe döngöl, lebénít és leblokkol vagy elkezdünk igazán élni. Az a személy fél a haláltól, aki az élettől fél! Másképpen megfogalmazva: aki nem fogadta még el önmagát és a felelősségét a saját életéért! Itt jöhet egy kérdés: mi van, ha a halálfélelem a beteljesületlen élet következménye?!

Dr. Gyökössy Endre református lelkésznek és egyben pszichológusnak a halálról az volt a zseniális meglátása, hogy az nem pont, hanem kettőspont. Igaz ez a hívőkre, nem hívőkre egyaránt. És itt jön elő ennek a bejegyzésnek a fő üzenete:

A halál akkor válik az emberi létezés természetes részévé, ha az életemet örömmel elfogadtam és megéltem.

A blogbejegyzéssel azt szerettem volna Benned tudatosítani, hogy most élsz! Most lehet! Az ebben való kiteljesedésedhez szükségessé válhat, hogy dolgokat elengedj, megbocsáss, felismerj, kimondj, elfogadj vagy éppen megteremts!

Legfőképpen önmagunkat kell "újraalkotnunk" - ha máshogyan nem, akkor segítséggel! 

Találd meg újra a kíváncsiságod!

Dr. Domján Mihály

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.drdomjan.hu

(Képek forrása: https://pixabay.com)

A téma kibontása előtt röviden az intim kapcsolat fogalmáról. Erről akkor beszélhetünk, ha a saját oldalamat nézve megengedem a másiknak, hogy belém láthasson. Elmondom, feltárom és bevállalom, hogy mit gondolok és mit érzek.

Az intimitás tehát megengedi a betekintést, ami számos esetben - "melléktermékként" - előhívja a kölcsönösséget. Ez azt jelenti, hogy az őszinte énközlésemre a másik fél elkezd megérteni, velem együtt érezni, sőt elindulhat az elfogadás útján. Mindezek mellett persze az is megtörténhet, hogy kinevetve eltapos vagy megmondja a frankót. Az intimitás "veszélye" tehát az, hogy a „fagyi visszanyalhat”. 

A játszmák csapdák, amelyek sokszor gordiuszi csomóknak tűnnek, és valahol azok is.

Az intimitás ellentéte a játszma. A lényege, hogy ebben egy csepp szeretet sincs. Sajnos! Játszmáink által a saját élethelyzetünket és a hiedelmeinket erősítjük meg, sőt egyben elkerüljük a szembesülést a valósággal. A játszmákban csak veszíteni lehet és ez kizárja az intimitást. Nézhetünk rájuk úgy, mint egy olyan küzdelemre (vetélkedésre), amelynek van ismert vagy titkolt célja, plusz a másikat hátrányos helyzetbe hozza.

Stephen Karpman [1] kialakított egy egyszerű diagramot a játszmák elemzésére. Szerinte az ebben lavírozó emberek mindig belépnek a következő megterhelő szerep egyikébe:

1. Az Üldöző olyan valaki, aki lenyomja a többi embert és lekicsinyli őket. Az Üldöző a másikat legyőzöttnek és nem rendben levőnek tartja. "Ez mind a te hibád." 
2. A Megmentő úgy néz a vele szemben állóra, mint aki nincs rendben és gyenge. Úgy reagál a másikra, mintha ő jobb helyzetben lenne és a partere nem tudna önmagán segíteni. "Hadd segítsek."
3. Az Áldozat számára önmaga az, aki legyőzött és nem jó. "Szegény nekem (szegény 'én')!" 

A gyakorlatban megtörténik az, hogy az Áldozat bevonz egy Üldözőt, aki eltapossa őt, és üldözőbe veszi. Kereshet magának egy Megmentőt is, aki bár segítséget ajánlj neki, de tovább erősíti a hiedelmét: „Egyedül nem vagyok képes megállni a lábamon.”

Mindhárom drámaszerep hiteltelen. Az emberek ilyenkor inkább a múltra reagálnak, nem pedig az „itt és most”-ra. Régi sorskönyvi stratégiákat használnak, amelyek mellett gyermekkorukban döntöttek vagy a szüleiktől vettek át. Általában, ha valaki játszmázik, akkor az egyik pozícióban kezd, és azután átkapcsol egy másikba.

Első olvasatra – az előbb leírtak – sokszor nehezen emészthetőek, de mégis igaznak tapasztalom őket. Házastársként, szülőként, gyermekként vagy munkatársként éppúgy lehetek Üldöző, Megmentő, mint Áldozat. Kívülről tűnhet egyébként hasonlónak pl. a Megmentő szerep és az őszinte segítés. A valóságban azonban mégis óriási az eltérés! A játszma kizárja a kölcsönös szabadság, az elfogadás és a szabadon „áramlás” érzetét. A játszmákban egy csepp bizalom sincs! Ilyenkor az emberek nem önmagukat adják, hanem egy felvett szerepet játszanak el - a hiedelmeik mentén. Jellemző még ezekre a kapcsolatokra a fölényeskedés, és a figyelmet kikövetelő magatartás.

A játszmák leépítésére akkor van lehetőség, ha segítséggel rájönnek arra a (család)tagok, ahogyan azt maguk között elindítják. Mindig van valamiféle horog, „csali”, ami aktiválja a múlt megkövesedett szerepeit. Ezek olyan "bakelitlemezek", amelyek közül valaki egyet "feltesz", majd pár perc múlva elindul az ordítozás. Igaz ez annak ellenére, hogy már az elején mindenki tudja, hogy itt bizony előrelépés nem várható....

A játszmák leépítését az ugyancsak segíti, ha a felek fel merik egymás előtt vállalni az őszinte félelmeiket. Pl. „Félek attól, hogy nem vagyok Neked tökéletes.”; "Attól tartok, hogy nem számíthatok Rád!"; "Zsigereimben rettegek attól, hogy kiderül, kevés vagyok!" Nagy bátorság kell a félelmek, a szégyenek vagy akár a szomorúság kimondásához, de ezek nélkül biztosan folytatódni fog az erőfitogtatás, valamint a fájdalom okozása. 

Annak belátása ugyancsak segíthet, ha a konfliktusokra merőben új nézőpontból kezdenek a felek tekinteni. Hasznos annak megértése, hogy sok esetben a veszekedések egyfajta tiltakozások a meghitt kapcsolat megszakadása ellen. "Ha anyázunk, akkor legalább együtt vagyunk!"

Mi lehet a kiút a játszmákból? 

Az elengedés főbb szabályai, amit az eddigi munkám alatt leszűrtem, azok a következők:

1. Ne a másikat akarjam megmenteni, hanem önmagamat!
2. Ne a másikat hajtsam a „jó” út felé, hanem én lépjek rá!  
3. Hagyjak abba mindenfajta hibáztatást! 
4. Ne az áldozat arcát kutassam magamban, hanem kezdjek el az önbecsülésemért tenni!
5. Ha áldozatnak érzem magam, akkor gondoljam át, miben vagyok én agresszor (saját magammal vagy másokkal szemben)!
6. A hatékony őszinteséghez tőlem telhető szeretet és normál hangnem szükséges.
7. Vállaljam tudatosan a másik előtt a félelmeimet, a haragomat, a szomorúságomat, a szégyenemet és az örömeimet!
8. Ne az igazság bajokságán akarjak harcolni, hanem keressem az együttműködést!
9. Térképezzem fel, hogy mitől működök jól, mik az igényeim és tegyem azokat nyílttá!
10. Mélyedjek el az önmagamnak és a másiknak való megbocsátásban!
11. Kezdjek el a szavaimra tudatosan odafigyelni!
12. Lelkileg adjak szabadságot a másiknak, hogy önmaga lehessen! (Lelkileg engedjem el.)
13. Tanuljam meg a másik békén hagyását!
14. Keressem azok társaságát, akiken keresztül szeretetet és elfogadást érzek!
15. Jó szándékkal szinte minden ember rendelkezik, merjem ezt feltételezni!

• Judit több év után - segítséggel - a következőkre jött rá: „Annak idején Megmentőként mentem hozzá a szenvedélybeteg férjemhez. Az elhagyott apámat, az Áldozatot láttam a másikban, akit természetesen meg akartam gyógyítani a betegségéből. Férjem persze nem tudta ezt elfogadni, hiszen „apámként” nem tudott funkcionálni. Így azután üldözni kezdett, és Áldozattá váltam. Sokáig egyébként jó volt vele a szex. Ezért tartottam el, és bírtam ki vele az éveket. Rá kellett jönnöm, hogy köztünk soha semmilyen szeretet sem volt! Csak használtuk egymást, de nem láttuk a másikat.” 

• Rebeka két évvel, a „sikertelen” párterápia után egyéniben a következőt mondta: „Rájöttem, hogy amióta nem akarom a férjemet megmenteni, azóta jól vagyok. Korábban mindig őt próbáltam istápolni, amitől persze totál szét voltam esve. Akkor sem működtünk jól, csak a látszat volt más. Jelenleg odafigyelek magamra, és jobban vagyok. Ahogyan erősödöm, ő úgy gyengül. Ez persze már nem hat meg, azaz ő élete. Elengedtem. Mindenki vállalja a felelősségét, és kész!”. 

• Amikor valaki segítséget kér tőlem és már kiépült közöttünk a bizalmi kapcsolat, akkor - ha úgy alakul - a humort sem hagyom ki a beszélgetésből. Néha pont ez kell ahhoz, hogy a probléma „halálos” jelzője eltűnjön. Önmarcangoló hölgyeknek tehát van, amikor jó kedvűen azt találom mondani, hogy „Ismerek a problémájára egy tuti megoldást! Menjen (újból) férjhez, és már két hét múlva mártír lesz!” Általában ezen egy jót derülünk és folytatjuk a közös munkát. 

(Az előzőekben a neveket nem csak kicseréltem, hanem a teljes anonimitás céljából több szituációból gyúrtam össze a történeteket.)

Maga az intimitás, az egyenrangú kapcsolatban való létezés nem könnyű azoknak, akik korábban csak a játszmák, a megfelelések, az álarcok és a sodródás folyamában éltek. Az „egyszerű” beszélgetést például ugyanúgy tanulni kell, mint a főzést. Legtöbbször a fordulat - a védekezés feladása - csak akkor indul el, miután valakin keresztül valóságosan átélem, hogy a hibáimmal együtt szeretve és elfogadva vagyok...

Ítélkezés helyett véleményt mondani, parancsolgatás helyett társnak lenni, hangoskodás helyett normál hangnemben beszélni, elhúzódás helyett a másik elé állni, bezárkózás helyett az önátadásig jutni, illúziók erőltetése helyett lemondani az ideálisról, áldozat-szerep sulykolása helyett élvezni azt, ami már most jó: egyáltalán nem könnyű leckék.

Vannak receptek, de lélekkel benne kell ahhoz lenni, hogy a kellemes íz „kifőjön”. Meg kell érte küzdeni, ugyanakkor teret is adni/hagyni arra, hogy a jó dolgok megtörténhessenek!

Azok, akik eljutottak ide, a következőt szűrték le: "Adom magam - ha kellek, ha nem."

Persze, hogy kellesz! 

Dr. Domján Mihály

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

www.drdomjan.hu 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

• Szerelem utolsó fillérig
• Női szerepek és elvárások
• Miért maradsz benne a rossz kapcsolatokban?
• Érzelmi zsarolás a gyermekkel
• Higgy magadban!

(Képek forrás: saját és pixabay.com) 

[1] Ian Stewart, Vann Joines: A Ta-Ma, Grafit Könyvkiadó, Budapest, 225-226. o.

Középiskolás koromban sokat jártunk moziba. Menő dolog volt. Egyik osztálytársam, akitől távol álltak a romantikus filmek, a következőt mondta az egyik alkotás után: "Máskor lavórt tegyünk a vászon alá, hogy oda csöpögjön!" Még most is mosolygok, annyira spontán és humorosan összegezte nemcsak a filmet, hanem önmagát szintén. 

Nos, a Színes fátyol egy ilyen "lavóros" film. Azért annyit mindenképpen a védelmében szólok, hogy bőven van benne katarzis és üzenet!

Filmajánlóként a sztoriról egy mondatban csupán annyit, hogy a rendező egy házasság alakulását és ezzel párhuzamosan a lelki felnövekedés folyamatát állítja a középpontba. Töréspontok mentén a fájdalom, a naivság, a megfelelés, a büntetés, a felelősségvállalás, valamint a feloldozás ereje oszcillál a két szál és egyben a két főszereplő között. A történet az 1920-as években játszódik Londonban, majd folytatódik Sanghajban, később pedig egy kolera sújtotta kínai területen...

Mit adott számomra a film?

Reményt és megerősítést! Sokszor elveszítem ugyanis a fonalat, hogy van-e a saját gödreimből kiút.

Minap láttam az Instagramon egy fotót. Egy pár akkor ünnepelte a megismerkedésük évfordulóját. A kép alá az volt írva, hogy "együtt sok felemelő és nehéz dolgon menetünk át, amelyek erősebbé és elkötelezettebbé tettek bennünket". Pontosan ebben hiszek, amit néha azért elfelejtek. 

A munkámban, a párterápiák során többször kilyukadunk oda, hogy a régi házasságot már nem lehet megmenteni, de ők ketten, előttem, még egy újat meg tudnának kötni. Néha ugyanis pont a csalódások kellenek ahhoz, hogy a pár a változást és az őszinteséget válassza - ha maradt még parázs a szívekben.

A filmhez visszatéve, pontosan ez történik meg itt is. A kolera fenyegető közelségében az elesettek iránt érzett szeretet, a humor, a bátorság, az őszinteség kölcsönös választása és a megbocsátás döntése elegendő indokká válik a "valódi házasság" megkötésére. 

"Butaság volt olyasmit keresnünk a másikban, ami sosem volt meg!"

Még két üzenetet emelnék ki a filmből, amelyek újabb megerősítést nyertek bennem: ha "sáros" vagyok, akkor egyben manipulálható is. Az utolsó pedig, hogy néha a fájdalom segít ahhoz hozzá, hogy a dolgaimban határozottá váljak. 

Végezetül az abszolút kedvenc jelentemet "muszáj" még megosztanom!

Egy idős apáca pár mondatban összesűríti élettapasztalatait és bátorítja ezzel Kittyt, hogy fogadja el azt a mély szeretet, amit ebben a lehetetlen helyzetben a férje iránt elkezdett önmagában felfedezni. "Tizenhét évesen szerelmes lettem Istenbe... Ostoba lány... Romantikus érzelmekkel a vallásos életről. Szenvedélyes szerelem volt! Az érzéseim mára megváltoztak. Isten csalódást okozott, elhanyagolt. Kapcsolatunk mára békés egymás mellett élessé szelídült. Mint egy öreg házaspár, akik ülnek a kanapén és sosem szólnak. (Isten) tudja, hogy sosem hagyom el, ez a kötelességem. De ha ez (az elköteleződés) egyben szerelem is, az a teljes kegyelem!"

Befejezésül annyit, hogy szerencsés az a házaspár, akik keresnek és találnak közös örömteli metszéspontokat az életükben!

Minden döntés kérdése....

Dr. Domján Mihály

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.drdomjan.hu 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

• Cirkusz és méltóság- A legnagyobb showman, filmajánló
• Hétköznapi mennyország - filmajánló
• Szeretnél szerelmes lenni? - Csillag születik, filmajánló
• Dagasztottál már tésztát Istennel? - A Viskó, könyv-, és filmajánló
• Együtt álmodni - Testről és Lélekről, filmajánló

(Képek forrás: pixabay.com és port.hu)

Gondoltál már arra, hogy augusztus 20-án valakinek örömet és meglepetést okozz? Válhatna valahogyan ez a nap számotokra emlékezetessé? Tudnál időt teremteni a családodra? És még egy ölelés is beleférne?

Ha igen, akkor itt a lehetőség, hogy ezt bátran megtervezed és kivitelezd! Légy kezdeményező és tégy valaki felé egy kedves gesztust! Ha lehet, örökítsd is meg!

Ha boldog akarsz lenni, legyél! - szól a frázis. De hogyan lehetne ide eljutnom? Vonatkozhatna ez rám is? Hát, ha időt és energiát szánsz önmagadra, bátor döntéseket hozol és ápolod a kapcsolataidat, akkor egyre több örömöd lesz.

Őszintén le kell, hogy írjam, roppant munkás dolog a negatív gondolatok átdolgozása. Már csak azért is, mert sokáig részben rejtetten és automatikusan működnek. Természetesen a gyakorláson keresztül az átdolgozás elsajátítható. Ebben szeretnék most Neked segíteni!

Saját életemben fordulópontot jelentett, amikor az első Erőszakmentes Kommunikációs tréningemről hazajövet végiggondoltam a hallottakat.

A kritikusság mögött önkritikusság - önmagam el nem fogadása - áll.

A szívemben annyira igaznak éreztem ezt a kijelentés, hogy eldöntöttem: tudatosan figyelni akarok erre. Azóta igyekszem így élni.  

A mostani blogbejegyzés témája a negatív gondolatok felismerése és azok átdolgozása. Az érintettek népes tábora közöl sokan csak enyhe fokban hordozzák ezt a beállítódást, a depressziós személyek pedig mélyebb szinteken.

Mi a gond a negatív gondolatokkal? Önmagában semmi. A képzetek jönnek, s mennek. A probléma ott kezdődik, amikor valaki igaznak véli a gondolatát annak igazságtalan és irreális tartalma ellenére. Az ilyen negatív gondolatokból következnek a negatív "nehéz" érzések. Ez a fajta „születés” tehát akkor történik meg, amikor az illető elhiszi (igaznak véli) az automatikus negatív gondolatát.

Szerencsénkre mindezek fordítottja szintén igaz:

A pozitív gondolatok, ha azokban tudunk hinni, pozitív érzéseket hoznak magukkal!

Lássunk pár példát a negatív gondokozásra és az abból való szabadulás lehetőségére!  

• Minden vagy semmi elve. Gyakori negatív gondolat, hogy valami vagy jó, vagy rossz. Vagy szép, vagy csúnya. Nincs köztes, nincs átmeneti. Kérdőjelezzük meg ezt a gondolkodást! Példa: „Most látom, hogy Pannit nem hívtuk meg az ebédre. Akkor ez már jól nem is sikerülhet!” Első kérdés: „Honnan veszed azt, hogy az ebéd Panni jelenléte nélkül nem sikerülhet jól?” Következő: „Láthatnád-e ezt a szituációt másként?”

• Jövendőmondás. Egyesek eleve „elrendelik” a kudarcot. Megkérdőjelezve ezt a fajta szemléletet elgondolkozhatunk az automatizáltságunkon. Példa: „Az utazásunk borzasztó lesz.” Ennek megkérdőjelezése: „Biztos lehetsz abban, hogy a nyári utazásotok csak negatívumot hozhat számodra?” Válasz erre: „Nem!” Másfajta megközelítés: „Nem lehet-e, hogy túlbecsülöd a nehézségek valószínűségét?”

• Katasztrofizálás. Felnőttként, és persze gyermekként is kell, hogy rendelkezzünk bizonyos mértékű frusztrációtűréssel. Csalódni senki sem szeret, de a legtöbb nehézség nem katasztrófa. Példa: „A pasim elhagyott, én egy nulla vagyok.” Az automatikus negatív gondolat megkérdőjelezése: „Valóban egy senki vagy, hogy elhagytak?” Válasz erre: „Nem!” Következő lehetőség a nézőpontváltásra: „Ha más is egyedül maradna, mit mondanál neki, hogy kevésbé vádolja magát?” 

• Túláltalánosítás. Egy negatív rész miatt az egész rossz. Példával illusztrálva: „Az első jegyem angolból egyes lett. Nekem ez a suli nem fog menni.” Kérdőjelezzük meg a hiedelmet! „Mi a bizonyítékod a gondolat helyessége mellett?” (Általában ilyet egy jegy után nem lehet találni.) Másik kérdés: „Mi lenne a kevésbé szélsőséges álláspont ezzel kapcsolatosan?”

• Pozitívumok lesöprése. Csak a rosszat látjuk, a jót nem. A negatív szűrőre való példa: „Kettes lett az államvizsgám. Nekem ez sem jött össze!” A negatív gondolat megkérdőjelezése: „Mi történt? Mi a rossz ebben? Mesélj róla!” Másik megközelítés: „Szerinted öt év múlva hogyan fogsz erről gondolkodni?”
• Címkézés. Becsmérlően és ítélkezően vélekedünk magunkról vagy másról. „Én egy lúzer vagyok!” A szélsőséges gondokozás megkérdőjelezésére egy példa: „Nem lehet, hogy irreális mércével méred magad? Mi lenne az ésszerűbb jelző?” Újabb kérdés: „Láthatnád-e magad másként?” Harmadik – a kedvencem –: „És akkor mi van, ha lúzer vagy? Számít ez?” (Aki szeret bennünket, úgyis mindennel együtt teszi azt!)

Az előzőeket visszaolvasva belátom, hogy most egy nehéz témáról írok és első blikkre a feladat sem könnyű. Ennek ellenére hatékonyan működik! Tapasztalom, hogy a változásra mindig van lehetőség! Jöhet azonban a kérdés, hogy mikortól. Azt gondolom, sőt inkább hiszek abban, hogy a megtartó emberi kapcsolatok a legfontosabbak az ember életében. Ez az elsődleges fókusz. Szeretet és biztonság nélkül ugyanis semmire sincs energiánk, így a negatív gondolatink feltérképezésre és átdolgozására sem! Mindezek mellett azt szintén "bőven" tapasztalom, hogy ezzel visszaélni sem szabad... 

Vizsgáljuk tovább a negatív gondolatokat!

Az előző felsorolásból direkt kihagytam egyet, hogy azt most részletesebben körbe tudjam járni. Talán ismerősek lehetnek a következő mondatok:

• Ha hétvége, akkor takarítanom kell.
• Nekem mindenkit szeretnem kell.
• A munkámban mindennek sikerülnie kell.
• Nyaranta vízpartra kell mennünk.
• Ennyi évesen kell, hogy már legyen kapcsolatom.
• Ahhoz, hogy jól működjek, mindenkinek szeretnie kell engem.
• Nekem mindent tudnom kell.

Az előző mondatok megölik az ember lelkét. Családterápiás képzésen tanultam, hogy térképezzem fel a „kell”-eket, és írjuk át közösen a listát „lehet”-re. Így már a választás lehetősége sejlik fel! A korábbi példák - a "műtét" után - a következőképpen néznének ki:

• Ha hétvége, akkor takaríthatok (vagy nem).
• Szerethetem az embereket.
• A munkámban valami sikerül, valami nem.
• Nyaranta vízpartra mehetünk vagy éppen máshová.
• Akárhány éves vagyok, lehet kapcsolatom.
• Valaki szeret engem, a másik pedig nem. Attól én még jól működhetek!
• Tudhatok dolgokat, valamit meg nem.

Az előzőekkel nem szerettem volna a „kell”, mint kifejezést kidobni. Természetesen egy gyermeknek időben kell lefeküdni, mindannyiunknak fogat kell mosnunk, mindennap elegendő folyadékot kell pótolnunk, stb. Vannak tehát meg nem kérdőjelezhető szituációk, de tény: a megkövült hiedelmeink veszik el tőlünk a legtöbb energiát! Mindannyiunknak - főként a testi/lelki betegségben szenvedőknek - viszont erre lenne a legnagyobb szüksége!

A gondolkozás megváltoztatásának hatékony eszköze az is, ha tudatosan odafigyelsz a szavaidra! Első körben hagyd abba a panaszkodást és az oktalan  védekezést! Ennek kifejtése persze már egy másik bejegyzés lesz...

Addig is, higgy magadban! 

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

https://drdomjan.hu

 

Az új pszichológusi podcastek (rádióadások) meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is, sőt érheted el a kapcsolódó blogbejegyzéseket.  

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

• Önzetlenségből jeles
• Hogyan erősítheted az önbizalmadat?
• A kötetlen baráti beszélgetések jótékony hatásai
• Lebilincselő és motiváló dokumentumfilmek a mindennapokhoz
• A cégen belüli kulcsemberek megtartása
• Partra vetett pasik

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcastek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

 

(Képek forrása: https://pixabay.com)

Az egy mondatos "blogbejegyzéseimet" az Instagramon tudod követni:

www.instagram.com/dr.domjan

A kanadai William Paul Young eredetileg a hat gyermeke karácsonyi ajándékának írta meg A Viskó című könyvet - mindenfajta publikációs szándék nélkül. Később, 2007-ben, a barátai unszolására és támogatása mellett jelentette meg az írását. Bestseller lett szerte a világon. A filmes adaptációjára 2017-ben került sor.

A mű címe lényegében egy metafora.

Arról a helyről szól, amelyet a saját fájdalmainkból, az el nem gyászolt veszteségeinkből, a szégyeneinkből és a sérüléseinkből építünk fel.

Amikor először olvastam el a könyvet, akkor az utolsó lapoknál éreztem, hogy kezdjem el elölről. Így másodjára már a saját viskómmal találkozhattam! Megérintő volt! A filmmel hasonlóan jártam... 

A mű különlegessége, hogy a főhős egy három gyermekes apuka, aki egy "rendkívüli" Istennel találkozik - lelkének a "viskójában". Több regény szövi bele a cselekményébe az istenkapcsolatot, de itt jön elő az író zsenialitása, aminek a megismeréséhez kézbe kell venned a könyvet, sőt ki kell bírnod az első 100 oldal rendkívül fájdalmas epizódjait... A könnyek után viszont a télből a tavaszba fogsz kerülni! A papír zsebkendők nemcsak a történet elején, hanem a gyászfeldolgozás későbbi szakaszainál is elő fognak kerülni. Nálam a barlangos jelenetnél, a vízeséses rész volt az érzelmileg legmeghatóbb pillanat.      

A könyv után röviden a filmről. Ha szabad azt írnom, tudott az íráshoz hozzátenni. Bár időben mindig behatárolt a mozi hossza, így itt is, de az üzenet átjön:

Az élet a kapcsolatokon keresztül áramlik.

Számos kritika giccsesként, botrányosként és eretnekként értékeli mind a könyvet, mind a filmet. Minden nézőpont kérdése. Nekem a veszteségek feldolgozásáról szól egy olyan kreatív formában, amelyhez nyitottság és hit kell. Nem feltétlenül istenhit, hanem egyfajta bizonyosság, hogy a dolgaink jó irányba haladnak. 

A másik tanulsága pedig számomra az volt, hogy itt az ideje az ítélkezés feladásának!

A dolgok nem jók vagy rosszak, hanem megtörténnek.

A film gondolkoztatott el igazán azon, hogy mennyire életem része az ítélkezés - a jó és a rossz fogalmának a tekintetében. Sokszor észre sem veszem, és máris bíráskodom: legtöbbször önmagam felett. A mozi sokat segített abban, hogy rálássak az önvádlásaimra, és hogy még inkább az elfogadást válasszam.

(Az előzetes itt tekinthető meg.)

A történetet el nem mesélve, pár pillanatot és idézetet ragadnék ki filmből, illetve a könyvből:

• Jó érzés abba belegondolnom, hogy a könnyeimmel teremteni tudok. Ennek értelmezéséhez - valamilyen formában - tényleg találkoznom kell a saját viskómmal.
• Istent lehet Papának is szólítani!
• "Az élethez idő kell és sok-sok kapcsolat." (96.o.)
• "Az ítélkezés elengedhetetlen feltétele, hogy különbnek tartod magad annál, aki fölött ítélkezel." (163.o.)
• "A kötelességek és az elvárások alkotják a bűntudat, a szégyen és az ítélet alapját..." (212.o)
• "A szeretet mindig nyomot hagy!" (részlet a filmből)
• "Téged azért alkottalak, hogy szeress másokat." (részlet a filmből)
• "Fájdalommentes életet akarsz, de olyan nincs." (részlet a filmből)

Ez a könyv és film számomra nemcsak a gyászfeldolgozásról szól, hanem arról az önismereti útról, hogy bátran válasszam az életet és a megbocsátást! Csodák pedig vannak!

A szíveddel nézd és olvasd! Az üzenetét pedig ne feledd:

A szeretet mindig nyomot hagy!

Dr. Domján Mihály

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.drdomjan.hu 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

• A zarándoklás pszichológiája
• Szemlélődő ima a mindennapokban
• Međugorje - a működő isteni valóság
• Hétköznapi mennyország- filmajánló
• Együtt álmodni - Testről és Lélekről, filmajánló

 (A képek forrása: itt és a pixabay.com)