A harmincas éveim közepén kezdtem el mindarra rálátni, aki vagyok és ami nem. Ekkora indultak el bennem a változások - az önismereti tréningek, a lelkigyakorlatok, a pszichoterápia és a mindennapi élet gyümölcseként.
Bár a húszas éveimben már tudatosan gyakoroltam a megbocsátást, csak 37 körül értettem azt meg, hogy akinek - különösebb ok nélkül - baja van velem, annak önmagával van gondja. Ez idő tájt lepleződött le bennem, hogy Istennek is meg kell bocsátanom, nemcsak magamnak és másoknak.
Az önismeret, amely tanulható és fejleszthető, kulcsfontosságú az érzelmi élet kibontakoztatásához. Ha azonban még egy szerényebb mértéknél tartok, akkor nehezebben bocsátok meg, főleg önmagamnak. A terhek viszont tálcán kínálják, hogy válasszam a saját életem megértésének a kalandját.
Addig nem tudunk teljesen megbocsátani magunknak, ameddig szembe nem nézünk az elkövetett hibával és nevén nem nevezzük azt. (Lewis Benedictus Smedes)
A megbocsátás egy akarati döntés. Ekkor azt az "opciót" választom, hogy bár az adott szituáció igazságtalan, mégis az elengedés mellett döntök. A megbocsátással önmagamat gyógyítom és ez semmiféle külső-belső elvárást nem tartalmaz. Ha szemléltetni szeretném, akkor ezt úgy tudod elképzelni, mintha egy nagyobb szekrénynek az ajtaját kinyitnád és kézbe vennéd a ruháidat. Minden egyes darabot kiveszel. Ha kell, akkor újrahajtogatod, szortírozod vagy kiszanálod, a maradékot pedig a helyére teszed. A megbocsátás tehát a saját "magánügyed", annak gyümölcseit viszont a környezeted szintén élvezni fogja. Hiszen nincs is annál csodálatosabb, mint amikor valaki összhangot sugároz.
Az önmagamnak való megbocsátás "klasszikus" útja, ha felidézem (1.) a múlt azon pillanatát, amikor hibát követtem el. Őszintén néven nevezem (2.), majd megbánom (3.), ami akkor történt. Nem azt tettem tehát, amire szükség lett volna, hanem amire képes voltam. Az őszinte megbánás után pedig elfogadom (4.) a régi önmagamat. Az őszinteségen - jelen esetben is - hangsúly van.
Számtalan esetben a megértés - akár a családi kapcsolataim és a mintáim szintjén - ugyancsak segíti a megbocsátás folyamatát. Ebben sokat tud segíteni a pszichológia.
"Megérteni annyi, mint megbocsátani." Ami megfordítva is igaz. Megbocsátani annyi, mint megérteni. Ha irgalmas szemmel tekintünk egy förtelmes emberre, vagy egy förtelmes tárgyra, akkor már majdnem meg is értjük. (Kosztolányi Dezső)
A megbocsátás folyamatát, ami nem egyszeri aktus, hanem ahogyan a Biblia írja "hetvenszer hétszeri", támogatja a harag "megtanulása". Az el nem küldött levelek gyakorlata pontosan ezt az utat szeretné segíteni! A lényeg, hogy valahogyan meg kell találnod, hogy levezesd a belső feszültségedet. Méghozzá úgy, hogy sem magadat, sem a másikat ne rombold. Nekem a kertészkedés, a sport és a szomatodráma segít.
A megbocsátáshoz elengedhetetlen a sérelem és a sérelem által kiváltott érzések felidézése. Ez a lépés sokszor fájdalmas, dühvel és szorongással jár - a továbblépés ugyanakkor nem képzelhető el a negatív érzések kimondása nélkül. Megélt harag nélkül nem lehet megbocsátani. (Szondy Máté)
Ha az előzőeket visszanézed, akár tűnhet a megbocsátás egy technikai rituálénak is. A dolog pikantériája azonban abban áll, hogy mindezt át kell élned.
Az önmagamnak való megbocsátás, ha csak ezt veszem górcső alá, akkor azt kell, hogy írjam, ez a legnehezebb feladat. Itt ugyanis nem dönthetek úgy, hogy kilépek és megszakítom a kapcsolatot. Másrészt pedig nincs arra lehetőség, hogy önmagamat egy hollywoodi filmbe képzeljem, ahogyan főhősként, rózsacsokorral a kezemben "lerendezem" a "tékozló fiút". Ebben az esetben ugyanis nem tudnak működni a játszmákból jól ismert áldozat, üldöző és megmentő szerepeim. "Ego-simogatás" helyett tehát valóságosan szembe kell, hogy nézzek önmagammal.
A következő fontos "kulcs", az önmagammal szembeni együttérzés elsajátítása. Ehhez teret kell adnom, meg kell engednem annak a személynek, aki valóságosan vagyok, hogy legyen. Általában a meghitt emberi kapcsolatok, a kapott biztonság, biztatás, elismerés, nyíltság és a megélt sikerek adják meg ahhoz az erőt, hogy merjek magammal együttérzővé válni. Ez nem felmentést jelent, hanem képességet a szembenézésre és a megbocsátás választására.
Ha valaki nem hozza a gyerekkorából a feltétel nélküli szeretetet, úgy a megbocsátásig elérnie nehezebb. Akit ugyanis nagyobb mértékben nem szerettek, mint szerettek, már hozza - sajnos - magával azt a "tudást" és hitet, hogy van olyan része, amely egyáltalán nem szerethető. Úgyis írhatom, hogy valami miatt ő a rossz... Ezt az érzést a kölcsönös szeretet-kapcsolatok által azonban le lehet "vedleni". Filmben szép példa erre a Hétköznapi mennyország, ahol egy templomi kórus összetartó ereje indítja el a szereplőkben a gyógyulást. A generációkon átívelő szituációkra, pedig Az élet maga című mozi. (Mindkettőről írtam blogbejegyzéseket, amelyek a linkeken keresztül elérhetőek.)
Egyik pap barátom mondta azt, hogy mi nem tudunk megbocsátani, csak bennünk az Isten képes erre. Egyetértek vele. Pszichológusként és hívőként úgy tudom ezt lefordítani, hogy elfogadom: Isten már megbocsátott nekem.
Megbocsátom Neked, hogy megbántottál!
A blogbejegyzés provokáló címe tulajdonképpen egy teszt arra, hogy lemérd: hol tartasz a megbocsátás és az önismeret folyamatában. (Kinek, milyen "határt" engedsz meg.) Nem szeretném túlragozni: minden hozzáállás és egyben elvárás kérdése. A fájdalom, attól még persze fájdalom. Az megbocsátás azonban kigyógyít Téged is, engem is az önsajnálatból és az áldozatszerepből. Nerd ehhez a belső képeidet is - a képzelőerődön keresztül - "kézbe" venni!
Néha pedig kiderül, hogy a legnagyobbat magunkban csalódtunk. És hát ezzel is szembe kell tudnunk nézni! Meg kell engednünk!
Megbocsátani csak annak lehet, aki magának is meg tud bocsátani. (Raana Raas)
Ezen elgondolkoztató idézet után jöjjön egy összegzés!
Ha tehetném, akkor sem változtatnék semmin a múltban, hiszen a sikerek és a szeretet mellett a veszteségek, a fájdalmak, sőt a kudarcok tettek azzá a felnőtté, aki most vagyok. Ha a nehézségeken nem mentem volna keresztül, akkor nem tanulhattam volna azt meg, hogy mit birok és mit nem. Mi a fontos számomra és mi kevésbé. Mit tudok elfogadni és mit nem. Mindezen tanulóleckék miatt van most lehetőségem másképpen cselekedni, ami örömmel és elégedettséggel tölt el.
Bocsáss meg magadnak!
Légy ebben is az első a családodban!
Dr. Domján Mihály
https://www.instagram.com/dr.domjan
www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos
Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.
Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:
- El nem engedett exek
- Van kiút a félelemekből
- A legegyszerűbb "méregtelenítő" eszközöd a hálaadás
- Hogyan lehet "mérgező" szülők után saját életed?
- El nem küldött levelek
Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.
Hálásan köszönöm!
(Képek forrása: https://pixabay.com)
A napokban többen kerestek meg olyan csalódással, miszerint a párkapcsolatukban magánytól szenvednek vagy éppen a társkeresés útvesztői kedvetlenítették el őket. Hibáztatják magukat, miközben eszköztelenül sodródnak. Úgyis írhatnám, hogy önmagukat "hibásnak" látják, illetve a fel nem ismert önelvárásaikkal küzdenek. 
A tökéletlenségem egyébként nem emberi? De még mennyire, hogy az! Ha a szüleim ezt várták volna el tőlem, akkor ők tévedtek abban, hogy ez lehetséges. Én "csak" ember vagyok és ezzel minden rendben! Sőt, ők is!
Sok évvel ezelőtt, a keresztfiaim édesanyja megjegyezte az egyik közös ismerősünkkel kapcsolatosan, aki fájdalmat okozott nekem, hogy az embert az utolsó útjára - a temetőben - üres szatyorral tolják ki. Tanácsolta, hogy engedjem el a sértést és inkább az örömet válasszam. Megértettem az üzenetet. Ha ezt az igazságot Te is közel engeded a szívedhez, akkor magától nyílsz meg a szeretet felé!
Sok évvel ezelőtt szem és fültanúja voltam egy házaspár beszélgetésének. Az asszony mosolyogva és önbizalommal telve a következőket mondta az éppen morcos férjének: "Mehetsz gyönyörűm bárhova! Nincs a világon olyan nő, aki úgy tudna Rólad gondoskodni, Téged ápolni, Rád főzni és a személyedet kibírni, mint én! Neked mellettem a legjobb, ezt az élet már százszor bebizonyította!"
Hogy tovább csűrjem-csavarjam a kérdéseket, tedd fel visszafelé is: miben legjobb számodra a társad? Talán ezt úgy "lazább" átérezned, ha belegondolsz abba, mit veszítenél, ha ő nem lenne az életedben? Bír lelki "fajsúllyal" a szemedben? Miben hiányozna a leginkább?
Nem mindenki jön olyan családból, ahol a szülei elismerték volna a másik értékeit, használták volna a köszönet szavát vagy kölcsönösen teret és támogatást adtak volna a tehetségnek. Mindez azonban nem indok arra, hogy felnőttként ne próbáljam meg a saját felelősségemet elfogadni. Igenis, én döntöm el, hogyan akarok ezentúl önmagamhoz és a páromhoz hozzáállni! Az pedig, hogy nem egy pillanat alatt megy végbe az "áthangolódás", magától értetődő. Gondolj csak abba bele, hogy egy idegennyelv elsajátítása sem történhet meg gyakorlás és kitartás nélkül!
Az egyik hölgy kliensem inspirálta a mostani blogbejegyzést. Feszültségek és kellemetlenségek után eljutott ugyanis oda, hogy jelentős pozitív változásokat észlelt a házasságában. Amikor visszanéztünk a megtett útjára, és összefoglalta a sikerét, akkor a következő eszenciára bukkant rá: képes tudatosan odafigyelni a beszédére, amire pedig a férje elkezdett pozitívan reagálni. Bővebben kifejtve ez azt jelenti, hogy a hölgy nem mindig mindre azonnal reflektál. Van, hogy először lecsillapodik és azután mondja el a véleményét, néha pedig átlép dolgokon, mert belátja, hogy azok nem számítanak. Ugyanolyan őszinte maradt, mint előtte, csak az önkifejezésének a módján változtatott. A sikere abból fakadt, hogy a változással nem maradt egyedül. Idővel a férje, érzékelve a hozzáállásbeli fordulatát, szintén elkezdett a házasságukra jobban odafigyelni... 
Kalandra fel és fedezd fel a felszín alatti világot!
Nem vagyok egyedül, ha azt írom, hogy néha az agyalásból "akadémiai" szintre tudom magam felhozni - pl. az aggódás vagy a hiánytudat tekintetében. Hogy vagy ezzel? Ismerős a szituáció?
Amikor az előző idézetet elolvastam, akkor a szívem szerint a mondat második felét másképpen fogalmaztam volna meg. Így viszont nyomatékosabb. Igen, felelősek vagyunk a boldogságunkért, illetve a boldogtalanságunkért! Ennek egyik útja, ha az ember az érzelmét felismeri, néven nevezi, átérzi, időnként kifejezésre juttatja, majd elengedi - lsd. a 
A szavak nélküli önkifejezést persze egyéb gyakorlatias módon is megélhetjük. Sok cikk szól pl. az otthonteremtés fontosságáról. Ha csak a kaspókat cseréljük ki, áttologatjuk a bútorokat, veszünk új függönyt, szőnyeget vagy ágytakarót, egy új nappaliban találhatjuk magunkat. Mindezek mellett 
Egyik közeli hölgy ismerősöm többedszerre is megnézte a Testről és Lélekről (HBO GO) című filmet - felkeltve így a kíváncsiságomat. Bár vannak fenntartásaim a magyar filmekkel kapcsolatosan, ahogyan persze pozitív példáim, a szabadidőmben azért szívesen kísérletezem ígéretes dolgokkal. Ez történt most is.