A könyvajánlót messzebbről kezdeném. Pár éve Svédországban, az utcákat járva döbbenten álltam meg a könyvesboltok kirakatainál. Gyakorlatilag a mindfulness-szel, a tudatos jelenlét pszichológiájával kapcsolatos kiadványok olyan mértékben voltak elérhetőek, amire gondolni sem mertem volna. Nemsokkal később Dániában ugyanezt tapasztaltam. "Északon" ért meg bennem az a gondolat, hogy ezzel a szemlélettel közelebbről meg kell, hogy ismerkedjek.
Még mielőtt Jon Kabat-Zinn orvosprofesszor zseniális könyvét bemutatnám, egyből a lényegre térnék:
A jelenben nincs szorongás!
Ez a tömör kijelentés azt hivatott kifejezni, hogy minél jobban megérkezem a jelen pillanatába, azaz minél jobban megtanulok az "itt és most"-ban figyelni, annál kevésbé agyalok, aminek "mellékterméke" a szorongás csökkenése lesz. Gyakorlatban a figyelem megtanulásának az eszköze a meditáció.
Még egy állomást le szeretnék írni a könyvvel kapcsolatosan. Miután elolvastam, azután vált bizonyossá bennem, hogy jelentkezem a nyolchetes MBSR tréningre (Mindfulness Based Stress Reduction - éber figyelmen alapuló stresszcsökkentés). Jon Kabat-Zinn orvosprofesszor 1979-ben alapította meg, majd két évtizeden át vezette a Massachussetts-i Egyetem Orvosi Központjában működő Stresszcsökkentő Klinikát. Nevéhez fűződik az MBSR kurzus, amely 40 év alatt az egész világon elérhetővé vált, így idehaza is.
Egyáltalán nem könnyű összeszednem, hogy mit jelent nekem a mindfulness szemlélet, mert annyira a véremmé vált. Először is, ami az eszembe jut, hogy innen tanultam meg: tudatosan kereshetem a mindennapjaimban a megelégedettséget. Ez nekem új volt és igenis látom, hogy az (ön)szeretet pici dolgokon múlik. Következő ajándéka az volt a számomra, hogy megtanultam a fájó testrészeimhez odafordulni. Ha valahol "nyilallást" érzek a szervezetemben, akkor a tréningen elsajátított és a könyvben leírt módon, a képzelőerőm segítségével a sajgó területen keresztül "lélegzem" - szívom be, majd fújom ki a levegőt. (Ez így talán bizarr, de pici nyitottsággal működik. Ezen a módon sokszor csökkent már a fájdalmam.) Amit kaptam még, hogy figyeljek jobban oda a rágásomra. Az ételmeditáció gyakorlatilag azt jelenti, hogy nemcsak nyeldesi az ember az ételt, hanem nyugodt környezetben alaposan rág, miközben figyeli és "élvezi" az ízeket. Mind a könyv, mind a tréning nálam a meditáció mindennapokba való beillesztését ugyancsak elősegítette.
Mi is a meditáció? Ez egy olyan rendszeressé tehető tevékenység, amikor az ember nem akar sehova sem eljutni, nincsenek elvárásai, hanem egyszerűen csak felismeri, hogy hol tart. Eszköze pl. a légzésre, a testi érzetekre vagy éppen a külső hangokra való odafigyelés. Saját gyakorlatomban összekapcsolom a meditációt az imádkozással (más "tollából" erről itt olvashatsz) .
Néhány éve értettem meg a meditáció értelmét, miután átéltem a következőt: egyik nap valaki kellően felbosszantott. Mivel volt rá lehetőségem, így be tudtam egy kis csendességet az ebéd utáni időszakomba tenni. Dühösen kezdtem el tehát meditálni - először a testi érzeteimre, a gondolataimra és az érzelmeimre, majd a légzésemre, sőt az egész testemre odafigyelni. 20 perc múlva, amikor befejeztem, pontosan ugyanolyan mérges voltam. Ezután útnak indultam. Újabb fél óra múlva viszont elkezdtem magamban az "oldódást" érezni. Nekem pontosan ez a személyes példa kellett ahhoz, hogy megértsem: a meditációban nincs teljesítmény, nem tesz "erősebbé", nem problémafókuszú és pontosan ezek miatt hat!
"... a tudatod és a szíved mélyén engedd meg magadnak, hogy ez a pillanat éppen az legyen, ami, és te éppen az legyél, ami vagy." (Jon Kabat-Zinn: Bárhová mész, ott vagy. Ursus Libris, 2009., 34.o.)
A meditációt nem a tenni igével, hanem a lenni szóval lehet a legjobban kifejezni. Köznapi értelemben ezt a hozzáállást a slow (lassít, lassul) kifejezéssel illetik. Divatossá vált számos tevékenység elé ezt az angol "ragot" odahelyezni pl. Slow Budapest, Slow Parenting, Slow Advent. Nekem nagyon tetszik ez, mert helyesen figyelmeztet. Valóban olyanná vált az ember élete, mintha "gyorsvonatként" a csatlakozásról való lemaradástól félne. Ideje ezért rendszeresen tudatosan megállni, jelen lenni és szemlélődni! Így lehet az automatikusságunkat - "droid" üzemmódunkat - tudatos válaszokra cserélnünk.
A könyv számomra legpozitívabb része az volt, hogy megerősítette bennem a nemtudás létjogosultságát és egyben elfogadását. Ez azt jelenti, hogy "szabad" egy adott szituációban önvádlás és sürgetés nélkül megengednem magamnak a nemtudást. "...nyitottak maradjunk a nemtudásra, megengedve magunknak, hogy bevalljuk: "nem tudom", majd kísérletet tegyünk arra, hogy kissé ellazuljunk ebben a nemtudásban, és ne ostorozzuk magunkat miatta. Végtére is ebben a pillanatban talán ezzel jellemezzük legpontosabban dolgaink állását." (147-148.o.) Ebből az önelfogadásból és tudatos jelenlétből tudnak azután a cselekvéshez szükséges döntések kinőni - lépésről lépésre.
Jon Kabat_Zinn professzor könyve az egyik nagy kedvencem. Annyi minden adott és ad! Lezárásként és motiváló lendületként következzen az utolsó idézet tőle:
"Úgy adj, mintha kiapadhatatlan lenne." (80.o.)
Akkor hát adj! Önmagadnak is!
Dr. Domján Mihály
https://www.instagram.com/dr.domjan
Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.
Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:
- Ha figyelsz, akkor szeretsz
- A szabadság 'tánca' a kockázatvállalás - könyvajánló
- Szemlélődő ima a mindennapokban
- Csak lazán! Nem minden a Te feladatod!
- Advent másként - Slow Advent
Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.
Hálásan köszönöm!
(Képek forrása: https://pixabay.com és saját)

Mindenki csak a sikerről és az odavezető útról beszél, de mi van azokkal, akik a csúcsra jutva azt veszik magukon észre, hogy pl. szoronganak? Mennyire ellentmondásos helyzet ez, hiszen a vezetőtől elvárt határozottságtól és motiváltságtól messze áll a gyengeség bárminemű felvállalása. Az elmúlt, lassan 20 évben számos menedzseri székben ülő személynek tudtam pszichológusként segíteni. Tapasztalataimból egy sorozatot indítok el. Első körben a munkahelyi túlazonosulásról fogok írni. Ez egy olyan rejtett motívum, amellyel az üzleti pszichológia területén a legtöbbször találkozom.
Ha tulajdonosként tekintenék a rejtett túlazonosulással küzdő beosztottjaimra, akkor egyrészről örülhetnék a perfekcionista, éjt-nappalt bent dolgozó személyeknek. Másrészről pedig a felmerülő szorongás miatt - ami ilyen helyzetben nem válogat, hanem van - elgondolkoznék, nem-e csökken a másik kreativitása és rugalmassága, sőt a folyamat végén az elköteleződése, ha nem adok számukra segítséget? A folyamat sajnálatos legvége a kiégés, aminek korábbi lépcsőinél persze a folyamat megfordítható.
Páran amiatt fordulnak hozzám, mert félnek attól - pontosabban azt vizionálják -, hogy majd valami rossz fog velük (vagy az egyik családtagjukkal/munkájukkal) történni. Egyes esetekben a jövőtől való aggódás olyan méreteket tud ölteni, hogy annak már a mindennapi életvitel látja a kárát.
Az aggodalom következő orvossága az alkotókedv. Mit veszítenél, ha felszínre engednéd a vágyaidat? Sőt, közülük egyet kiválasztanál, majd pedig azt kitartóan véghez vinnéd? Mi történne Veled, ha az aggódásaid közepette mégis mernéd a figyelmeddel az alkotóerődet "táplálni"? Ha valamihez, akkor ehhez kell a relaxáció, a meditáció és az imádkozás ajándéka!
Az akarattal, mint kifejezéssel számos embernek baja van. Egyesek azért nem szeretik ezt használni, mert szerintük erőlködést takar, így inkább a választást tartják helyén valónak. Mások a döntéssel fejezik ki a mondanivalójuk tartalmát. Számomra az akarat az erőfeszítésre való képességet jelenti, amely igenis benne van a szótáramban, ahogyan a másik két kifejezés.
A gyermek akkor érzi magáénak az adott feladatot, ha értelmet és valami jót (eredményt) lát benne - a kapott támogatás mellett. Felnőttként hasonlóan viselkedünk. Akkor fektetünk valamibe időt, pénzt és energiát, ha attól sikert várunk. Ha azonban értelmetlennek tartjuk a komoly munka befektetését, ugyanis kimondva vagy kimondatlanul, de azt hiszünk, hogy eleve kudarcra vagyunk ítélve, akkor jön az ún. tanult tehetetlenség jelensége.
3. A tanult tehetetlenségről nem lehet eleget beszélni, hiszen ez a rejtett önátverésekben is meg tud nyilvánulni. Egyesek inkább meggyőzik magukat, hogy semmire sem vágynak, közben pedig az van, hogy nem akarnak magukért tenni. Számomra magától értetődő, hogy az akaratodat nem tudod úgy erősítened, ha nem válsz közben aktívvá! Azt gondolom, hogy a lebetonozott komfortzónádban - velem együtt - Te sem vagy képes az életedet megélni, csak leélni!
+1. Végezetül a 
Nemrégen kezdtem el tanulni egy idehaza még kevésbé ismert pszichológiai, ún. módszerspecifikus képzést. Sokáig azonban - annak újszerűsége miatt - csak távolról tudtam az
Karácsony előtt - "vakon" - 6 példányt rendeltem ebből a könyvből. Tettem ezt azért is, mert évekkel korábban a szerzőről