"Pavlovával" először Nigella Lawson műsorában találkoztam. Azt éreztem a tévét bámulva, hogy ezt a tortát meg kell sütnöm. Ha őszinte vagyok, akkor legszívesebben a főzőműsor stábjában vettem volna részt. No, nem a konyhamalac funkció miatt, hanem mert Nigella a képernyőn keresztül - akár tudatosan, akár ösztönösen - olyan légkört teremt, ami engem megnyugtat és feltölt. Sok rész közül, amit ismételten meg szoktam tőle nézni, ez az egyik kedvenc epizódom.
A következő behatásra vagy egy évet várnom kellett, ez viszont már tettekre sarkallt. A másik brit hölgy, Lorraine Pascale hitette el velem, hogy itt az idő a Pavlova torta "legyártására". A weboldalán keresztül találtam meg a receptet, amit egy az egyben elkészítettem. A végeredmény a kukában landolt, de pozitívan nézve: már a cselekvésnél tartottam. Akkortájt sokat morfondíroztam, hogy megírom neki a tapasztalatomat, de inkább új receptek után kezdtem el kutatni és folytattam a kísérletezést!
Az elmúlt években több "típust" kipróbáltam. A kihívást eleinte az jelentette, hogy a hab ne essen túlságosan össze, illetve sokáig a hőfokbeli eltérésekkel sem tudtam mit kezdeni (mindenki mást adott meg). Azt gondolom, hogy az intuícióm is segített abban, hogy a nekem szánt receptet megtaláljam. Végül Mary Berry: Desszertek című, karácsonyi ajándékba kapott klasszikusa adta meg a mostani recept alapját (38.o.), amin viszont jelentősen alakítottam. Paradox, de nem szeretem a nagyon édes dolgokat!
Az eddigi konyhai ténykedéseim között ez az egyedüli torta, ami nem egy könnyen adta meg magát, de legalább gyakorolhattam a motivációim tisztázását!
A tortasütést nálam a következő tényezők segíti: kíváncsi vagyok a folyamatra, élvezni szeretném a finom ízeket, képes vagyok alkotni, kedvelem a szépet és a minőséget, ugyanakkor szeretném, hogy mások szintén örömüket leljék a végeredményben. Kellő önszeretet nélkül, amit akár "szent önzőségnek" szintén hívhatok, szerintem kár belefogni bármibe is! Kivéve persze azokat a helyzeteket, amikor a felelősségvállalás miatt (azonnal) helyt kell állni.
Visszatérve "Pavlovához", az előbb felsorolt tényezők mellett az a legfőbb igazság, hogy ebből a tortából nem lehet elég nagyot sütni! Még a "morzsákért" is vetélkedés megy - élükön jómagammal.
Hozzávalók:
- 6 tojásfehérje,
- 150 gramm finomított cukor,
- 2 evőkanál gyenge ecet,
- 2 kávéskanál kukoricaliszt,
- egy csomag valódi vaníliás cukor,
- minimális só,
- 4 dl tejszín,
- friss gyümölcsök.
Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.
Elkészítés:
Mivel az ünnepi menüm borkrémlevessel indult, amihez a 6 tojásnak csak a sárgájára volt szükségem, így már az előző nap jött az ötlet a Pavlova tortához. Az elkészítés menete a következő: sütővel kezdünk, 140 fokra (1-es fokozatra) beállítjuk. Habverővel a tojásfehérjét felverjük. A titok talán abban van, hogy "túl kell verni", majd azután fokozatosan adjuk hozzá a cukrot, a nagyon kevés sót, az utolsó adaggal pedig az ecettel elkevert kukoricalisztet és a vaníliás cukrot. A habot egy sütőpapírral beborított tepsibe helyezzük - körkörösen. A közepe laposabb legyen. A beállított hőmérsékleten, azaz 140 fokon, egy óráig, normál módon sütjük - inkább szárítjuk. 60 perc után elzárjuk a sütőt és hagyjuk benne 120-180 percig kihűlni. Ha ezzel megvagyunk, tortatálra helyezzük. Tetejére felvert tejszínhabot helyezünk, arra pedig bármilyen friss gyümölcsöt. Mivel szeretem az áfonyát, így most ezzel készítettem. Az eredeti verzió, amelyet Anna Pavlova orosz balettművésznőről kapta a nevét, kivivel van díszítve. Forralt borban megpárolt gyümölcsökkel ugyancsak készítettem, de nekem így gusztusosabb és gyorsabb. Az alábbi fotón szereplő "példánynál" pedig érett mangót használtam.
Ausztrália és Új-Zéland egyaránt nemzeti desszertként tekint erre az édességre. Az aussie szlengben “Pav” a neve. Megértem őket, hiszen én is rokonommá fogadtam Pavlovát! Bármikor készen állok a "bevetésre": annyira gyors, egyszerű és finom ez a torta!
Talán most kedvet csináltam Neked Pavhoz, vagy csak egy impulzust adtam ahhoz, hogy élvezd az életet!
Egy biztos: megérdemled a jó dolgokat!
Dr. Domján Mihály
https://www.instagram.com/dr.domjan
www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos
Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.
Hálásan köszönöm!
Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:
- A nagybetűs diótorta - recept
- A nagyié a legjobb - fánkrecept
- A hétköznapi családi vacsora nem csupán feladat, terápia
- A közös főzés falakat bont le - 'Gasztronómia és pszichológia' előadásunk Mautner Zsófival
- Diós bejgli forever - recept
P.S.: Köszönöm, hogy többen - Erdélyből is - visszajeleztek nemcsak erre a receptre, hanem a diós bejglimre szintén. Ami jó és elérhető, annak kár lenne ellenállni!
(Képek forrása: saját)
Lehetséges ez? Mármint, hogy Te lennél a karácsonyi ajándék?
Mindennek ellenére hogyan válhatsz képessé az esetleges el nem fogadásod elfogadására? Úgy, ha belegondolsz abba, hogy Te sem tudsz mindenkit magadhoz közel engedni vagy szeretni. Be kell azt látnod, hogy az el nem fogadás az élet egészséges része. Másképpen megközelítve: az 
Ha akarom, ha nem, a karácsony nemcsak ünnep, hanem egyben tükör is. "Megmér" és visszajelez. Ott tartok, ahol szeretnék? Azok az értékek mentén élek, amelyek számomra fontosak? Elégedett vagyok az utammal? Mire mutat rá a helyzetem? Csak önvédelemmel telnek a napjaim vagy tudom azokat élvezni is?
Vizsgáld hát felül a hitrendszeredet! Gondolod át, hogy a belső meggyőződésed alapján mit érdemelsz és mit akarsz!
Éveken át nem volt a családunkban a bejglinek nagyon helye, pontosabban én nem ettem belőle. Mindig száraz és tömény volt, így inkább kihagytam. Majd jött ez a recept, a kedvenc szakácskönyvemből, és kíváncsivá tett. 
- 24 dkg cukor,
Karácsonnyal kapcsolatosan inkább egy jövő évi tréninget kellene ajánlanom vagy mondjuk pszichológusként könyvet, korosztály szerinti gyermekjátékokat, esetleg a "Vegyél magadnak is ajándékot!" szlogent. Ez utóbbit azért ne hagyd ki! Most azonban arra szeretném felhívni a figyelmed, hogy kezdd el a rég nem használt dolgaidat továbbadni. Szinte hallom erre az azonnali választ, hogy "Pont most, amikor annyi mindent kellene még karácsonyig elintéznem?"
És hogy jön mindez össze a karácsonnyal? Visszakérdeznék: van-e értelme a "Dunára vizet hordanod"? Ugye, hogy nincs! Az új ajándékoknak (személyeknek, élményeknek, tárgyaknak és lehetőségeknek) először helyt kell teremtened. Olyan szintűt, amelyet megérdemelnek! Előtte tehát nem kérdéses a régi "ajándékok" kézbe vétele és az azokkal való őszinte számvetés. Így tudsz az elengedésig eljutni és újból megajándékozhatóvá válni - érzelmi szinten is.
Az önbizalom egy olyan hit, erő és meggyőződés önmagunkban, amelyet részben hozhatunk otthonról, részben pedig magunknak kell azt felépítenünk. Számos ember - sajnos - nem áll rá erre az önismereti munkára, hanem egyedül mások visszajelzéseire és a külső hatásokra akar támaszkodni. 
