Dr. Domján Mihály pszichológus blogja - @dr.domjan

Mind&Spirit blog

Mind&Spirit blog

Rokonom, Pavlova (gluténmentes recept)

Pavlova-torta

2017. december 27. - Dr. Domján Mihály

pav_1.jpg"Pavlovával" először Nigella Lawson műsorában találkoztam. Azt éreztem a tévét bámulva, hogy ezt a tortát meg kell sütnöm. Ha őszinte vagyok, akkor legszívesebben a főzőműsor stábjában vettem volna részt. No, nem a konyhamalac funkció miatt, hanem mert Nigella a képernyőn keresztül - akár tudatosan, akár ösztönösen - olyan légkört teremt, ami engem megnyugtat és feltölt. Sok rész közül, amit ismételten meg szoktam tőle nézni, ez az egyik kedvenc epizódom. 

A következő behatásra vagy egy évet várnom kellett, ez viszont már tettekre sarkallt. A másik brit hölgy, Lorraine Pascale hitette el velem, hogy itt az idő a Pavlova torta "legyártására". A weboldalán keresztül találtam meg a receptet, amit egy az egyben elkészítettem. A végeredmény a kukában landolt, de pozitívan nézve: már a cselekvésnél tartottam. Akkortájt sokat morfondíroztam, hogy megírom neki a tapasztalatomat, de inkább új receptek után kezdtem el kutatni és folytattam a kísérletezést! 

Az elmúlt években több "típust" kipróbáltam. A kihívást eleinte az jelentette, hogy a hab ne essen túlságosan össze, illetve sokáig a hőfokbeli eltérésekkel sem tudtam mit kezdeni (mindenki mást adott meg). Azt gondolom, hogy az intuícióm is segített abban, hogy a nekem szánt receptet megtaláljam. Végül Mary Berry: Desszertek című, karácsonyi ajándékba kapott klasszikusa adta meg a mostani recept alapját (38.o.), amin viszont jelentősen alakítottam. Paradox, de nem szeretem a nagyon édes dolgokat!

Az eddigi konyhai ténykedéseim között ez az egyedüli torta, ami nem egy könnyen adta meg magát, de legalább gyakorolhattam a motivációim tisztázását! 

A tortasütést nálam a következő tényezők segíti: kíváncsi vagyok a folyamatra, élvezni szeretném a finom ízeket, képes vagyok alkotni, kedvelem a szépet és a minőséget, ugyanakkor szeretném, hogy mások szintén örömüket leljék a végeredményben. Kellő önszeretet nélkül, amit akár "szent önzőségnek" szintén hívhatok, szerintem kár belefogni bármibe is! Kivéve persze azokat a helyzeteket, amikor a felelősségvállalás miatt (azonnal) helyt kell állni. 

Visszatérve "Pavlovához", az előbb felsorolt tényezők mellett az a legfőbb igazság, hogy ebből a tortából nem lehet elég nagyot sütni! Még a "morzsákért" is vetélkedés megy - élükön jómagammal. 

pav2.jpgHozzávalók:

- 6 tojásfehérje,

- 150 gramm finomított cukor,  

- 2 evőkanál gyenge ecet,

- 2 kávéskanál kukoricaliszt,

- egy csomag valódi vaníliás cukor,

- minimális só,

- 4 dl tejszín,

- friss gyümölcsök.

 

Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is. 

Elkészítés:

Mivel az ünnepi menüm borkrémlevessel indult, amihez a 6 tojásnak csak a sárgájára volt szükségem, így már az előző nap jött az ötlet a Pavlova tortához. Az elkészítés menete a következő: sütővel kezdünk, 140 fokra (1-es fokozatra) beállítjuk. Habverővel a tojásfehérjét felverjük. A titok talán abban van, hogy "túl kell verni", majd azután fokozatosan adjuk hozzá a cukrot, a nagyon kevés sót, az utolsó adaggal pedig az ecettel elkevert kukoricalisztet és a vaníliás cukrot. A habot egy sütőpapírral beborított tepsibe helyezzük - körkörösen. A közepe laposabb legyen. A beállított hőmérsékleten, azaz 140 fokon, egy óráig, normál módon sütjük - inkább szárítjuk. 60 perc után elzárjuk a sütőt és hagyjuk benne 120-180 percig kihűlni. Ha ezzel megvagyunk, tortatálra helyezzük. Tetejére felvert tejszínhabot helyezünk, arra pedig bármilyen friss gyümölcsöt. Mivel szeretem az áfonyát, így most ezzel készítettem. Az eredeti verzió, amelyet Anna Pavlova orosz balettművésznőről kapta a nevét, kivivel van díszítve. Forralt borban megpárolt gyümölcsökkel ugyancsak készítettem, de nekem így gusztusosabb és gyorsabb. Az alábbi fotón szereplő "példánynál" pedig érett mangót használtam.

69088229_2371926202876198_8426700060653256704_n.jpgAusztrália és Új-Zéland egyaránt nemzeti desszertként tekint erre az édességre. Az aussie szlengben “Pav” a neve. Megértem őket, hiszen én is rokonommá fogadtam Pavlovát! Bármikor készen állok a "bevetésre": annyira gyors, egyszerű és finom ez a torta! 

Talán most kedvet csináltam Neked Pavhoz, vagy csak egy impulzust adtam ahhoz, hogy élvezd az életet!

Egy biztos: megérdemled a jó dolgokat! 

 

Dr. Domján Mihály

misi4.jpg

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

www.drdomjan.hu 

 

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

 

P.S.: Köszönöm, hogy többen - Erdélyből is - visszajeleztek nemcsak erre a receptre, hanem a diós bejglimre szintén. Ami jó és elérhető, annak kár lenne ellenállni!

 

(Képek forrása: saját)

 

 

Te vagy a karácsonyi ajándék!

pixabay_karacsony12.jpgLehetséges ez? Mármint, hogy Te lennél a karácsonyi ajándék?

Mondhatod erre, hogy "igen, annak idején voltam valakinek." Azt is válaszolhatod, hogy "most csak a munkát és a tempót érzékelem, azt kevésbé, hogy mi zajlik körülöttem." Más azt felelheti, hogy "igen, érzem a fontosságom, de... De nem kapok annyit, mint amennyit adok. Nem azzal viszonozzák a szeretetem, mint amivel szeretném." Az persze szintén meglehet, hogy az elégedetlenségedért az egyik családtagodat vagy önmagadat okolod, esetleg a jövődtől várod a csodádat. Azzal a lehetőséggel ugyancsak számolni szeretnék, hogy jól vagy és örömmel éled az életed!

A rövid bevezető után megkérnélek arra, hogy - "masni nélkül" - képzeld el: Te vagy a karácsonyi ajándék! Nekem is!

Mi történne, ha ez bekövetkezve? Azt gondolom, hogy lennének olyanok, akik örömmel tudnának fogadni, mások pedig egyenlőre vagy soha nem kérnének Belőled. Lennének páran, akik felismernék Benned az ajándékot és idővel a mindent jelentenéd neki. Olyan személyekkel szintén találkozhatnál, akik a többszöri "érintkezés" után sem tudnának Veled mit kezdeni, mert lefoglalja őket valami vagy éppen önmagukkal van bajuk. Ajándéknak lenni tehát csalódással és fájdalommal is együtt jár! Ez egy természetes emberi reakció, így kell azt elfogadni.

pixabay_sziv3.jpgMindennek ellenére hogyan válhatsz képessé az esetleges el nem fogadásod elfogadására? Úgy, ha belegondolsz abba, hogy Te sem tudsz mindenkit magadhoz közel engedni vagy szeretni. Be kell azt látnod, hogy az el nem fogadás az élet egészséges része. Másképpen megközelítve: az elfogadásnak van egy emberi határa. Ez különben egy felszabadító igazság! Miért is? Mert ha nem vagy valakinek "csupaszon" elég, úgy "karácsonyi izzókkal felturbózva" sem fogsz kelleni! Akkor meg minek bizonygatni azt, amire egyesek úgysem nyitottak?

Ha nem tud Téged valaki ajándékként kezelni, akkor arra szintén ránézhetsz, hogy miként látod magad! Értékes és tehetséges embernek? Annak, aki bízik magában és ezáltal példát ad másoknak, hogy ők is bízzanak benne? Olyannak, aki mer hibázni, abból tanulni, sőt érte bocsánatot kérni? 

És mi a helyzet a "dózisoddal"? Úgy adod magad, amely zavart kelt vagy egyensúlyt teremt? 

Akkor tudsz ajándékká válni, ha úgy adod magad, ahogy vagy - figyelve a környezetedre! A hangsúly az odaadáson, önmagadon és az együttműködésen van! Először pedig nyugodtan ott kopogtass, ahol szívesen látnak!

Senki sem kéri azt Tőled, hogy a mindent "túlnyomj" az életben. A kevesebb "ajándék" úgyis több! Sokkal inkább szabadon és szeretetből add magad! Úgy, ahogyan az a bensődből és a bölcsességedből fakad! De valóban add oda magad! 

Ajándék vagy! Igazi ajándék, csak hagyd abba a tagadást, a kifogások gyártását és az (ön)vádlást! Helyette inkább vállald fel magad és tedd a dolgod! Az pedig, hogy hagyni magad szeretni egy új élmény: nem vitás! Válhatsz azonban kíváncsivá is arra, hogy milyen lehet teljesen odaajándékoznod magad!

Boldog Karácsonyt!

 

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta 

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

https://drdomjan.hu

 

Az új pszichológusi podcastek (rádióadások) meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is, sőt érheted el a kapcsolódó blogbejegyzéseket.  

Egyéb karácsonyi-adventi bejegyzéseim:

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcastek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

(Képek forrása: https://pixabay.com)

Karácsonyi szembenézés

pixabay_szem.jpgHa akarom, ha nem, a karácsony nemcsak ünnep, hanem egyben tükör is. "Megmér" és visszajelez. Ott tartok, ahol szeretnék? Azok az értékek mentén élek, amelyek számomra fontosak? Elégedett vagyok az utammal? Mire mutat rá a helyzetem? Csak önvédelemmel telnek a napjaim vagy tudom azokat élvezni is?

Az előző kérdéseket - szerintem - pontosan úgy közelíti meg az ember, mint ahogyan azt általánosságban a szituációkkal teszi. Vagy abban hiszek, hogy valami nehéz, vagy abban, hogy kihívás. Ezt a szemléletet a karácsony adta szembenézésre szintén lefordíthatom. Vagy abban hiszek, hogy le vagyok maradva és csak kullogva sodródom, vagy abban, hogy kíváncsian kereshetem és élvezhetem abban a jót, ami van. 

 Fodor Ákos zseniálisan fogalmazza meg ez előbb leírtakat:

Segíts mindennek
olyannak lennie, mint
amilyen úgyis.

Bátorság és önbizalom kell ahhoz, hogy a dolgokat ne osztályozzam, hanem meghagyjam azokat a maguk medrében! Ahhoz szintén bátorság és önbizalom kell, hogy például a karácsonyommal szembenézzek. Miért is? Mert az ünnepeim pontosan olyanok, mint amilyen én vagyok! Ha van bátorságom és önbizalmam, akkor merem bennük a lehetőségeket keresni. Ha pedig nincs, akkor tovább erősödöm abban a hitben, hogy minden olyan ólomsúlyú, elérhetetlen, üres, esetleges vagy éppen "áldozatszagú"...

pixabay_karacsony11.jpgVizsgáld hát felül a hitrendszeredet! Gondolod át, hogy a belső meggyőződésed alapján mit érdemelsz és mit akarsz!

Hiszem azt, hogy első körben megérdemled azokat a szerető és elfogadó embereket, akik hisznek benned, sőt inspirálnak! Rajtuk keresztül tud az a meggyőződéseddé válni, hogy megérdemled a szeretetet és hogy Te is szerethess! 

Hát szeress!

 

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta 

misi4.jpghttps://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

https://drdomjan.hu

 

Az új pszichológusi podcastek (rádióadás-jellegű hanganyagok) meghallgathatók – akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben – a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcastsen és az Apple Podcast-en. Itt tud a többi hanganyagra feliratkozni is.

Egyéb karácsonyi-adventi bejegyzéseim:

 

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcastek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

(Képek forrása: https://pixabay.com)

Diós bejgli forever

bejgli3.jpgÉveken át nem volt a családunkban a bejglinek nagyon helye, pontosabban én nem ettem belőle. Mindig száraz és tömény volt, így inkább kihagytam. Majd jött ez a recept, a kedvenc szakácskönyvemből, és kíváncsivá tett. 

Nem tudom pontosan, hogy mikortól, de legalább 6-8 éve, minden karácsonyt megelőző vasárnap megsütöm. Úgy vagyok ezzel, mint az "eredeti" lasagne-val: annyira munkás, hogy évente csak egyszer vállalom be. Mégis, ez az egyedüli alkalom kihagyhatatlan. Annyira finom a rengeteg vajtól, a pikáns ízt adó rumtól, a reszelt csokitól és a narancshéjtól, hogy nem lehet nem megcsinálni!

A következő fontos indok pedig az, hogy jó érzés másoknak adni. Főleg olyat, amit "reménykedve" várnak és emlegetni szoktak. Persze tudom, hogy nem egy diós bejgli jelenti a szeretetet és az összetartozást, de szimbolikusan megélhetővé teheti azt!  

Mivel sokszor készítettem már, így több verzióját is szeretem. Amit most közreadok, az a Magyar Konyha legjobb receptjei 1999-es kiadása alapján lesz (92.o.). Számomra olyan ez a szakácskönyv, mint Julie Powell gasztrobloggernek Julia Child világhírű könyve, amely az 50-es években adta hírül Amerikának a francia szakácsművészetet. Julie & Julia címmel sikeres fim is készült kettejük életéről. Gondolom nem árulok el titkot, hogy szeretem ezt a mozit. Következzen akkor a bejglis recept! 

Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is. 

Hozzávalók a tésztához:

- 55 dkg finomliszt - félfogósat használok, 

- 25 dkg vaj - az írt szeretem,

- 3 tojássárgája - ha lehet, akkor bioterméket veszek,

- 1,5 dl tej - nem "100 évig" eltarthatót szoktam választani,

- 3 dkg élesztő,

- 0,5 dl rum - vagy több.

- 8 dkg cukor - többfajta van itthon,

- kevés só, hogy az ízek kiemelődjenek. 

Előző nap kell összegyúrni a hozzávalókat és hűtőben pihentetni másnapig. Azzal kezdek, hogy korábban kiveszem a tejet és a vajat a hűtőből, mert úgy könnyebb velük dolgozni. Az elkészítés a következő: a lisztet a vajjal összemorzsolom, majd a tojás sárgájával, a tejben megfuttatott élesztővel, a rumban feloldott cukorral és a pici sóval összedolgozom. A végén géppel át szoktam dolgozni. (A fel nem használt tojásfehérjéből Pavlova tortát is lehet készíteni.)

Mivel a családunkban a többség nem szereti a mákot, így mind a 4 rudat diós töltelékkel készítem el. Az alábbi adagok ezért így lesznek megadva. Aki a mákosat is ki szeretné próbálni, az mindennek a felét vegye.

Hozzávalók a töltelékhez:

bejgli2.jpg- 24 dkg cukor,

- 40 dkg darált dió,

- 2 dl tej,

- 10 dkg mazsola,

- 4 evőkanál sűrű baracklekvár - mással is kipróbáltam már és jó,

- 2 narancs reszelt héja - a fehér hártya nélkül,

- 6 dkg reszelt csokoládé - most étcsokit tettem bele,

- 1 dl rum.

Mindent összekeverek, majd a felforrósított tejjel leöntöm. Átdolgozás után hűtőbe rakom - másnapig.

Következő nap négy részre osztom a tésztát. Lisztes deszkán vékony, nagyjából téglalap formát nyújtok. Többször lisztezem mindkét felét, majd a töltelék negyedét betöltöm. A rudak végét késsel megigazítom és sütőpapíros tepsibe teszem. Ha mind a négy kész van, akkor egy simára kevert tojással bekenem a tetejüket. Egy óra pihentetés után újból megkenem, majd jöhet a 180 fokra előmelegített sütő - 60 percig. Ha nagyon gyorsan barnul, akkor sütőpapírral letakarom.

Attól pedig ne félj, ha egyik-másik rúd megrepedezik. Az íz győzni fog! Egy dolgot ugyanis biztosan tudok garantálni: el fog fogyni. És kell ennél több?   

Az ételnek hatalma van. Ez a hatalom inspirál, ámulatba ejt, sokkol, izgat, gyönyört okoz és megérint. Arra is képes, hogy nekem és másoknak örömet okozzon. (Anthony Bourdain)

Áldott Karácsonyt!

 

Dr. Domján Mihály

misi4.jpghttps://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

www.drdomjan.hu 

 

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

(Képek forrása: saját)

Karácsonyi szanálás

feet-932346_1920.jpgKarácsonnyal kapcsolatosan inkább egy jövő évi tréninget kellene ajánlanom vagy mondjuk pszichológusként könyvet, korosztály szerinti gyermekjátékokat, esetleg a "Vegyél magadnak is ajándékot!" szlogent. Ez utóbbit azért ne hagyd ki! Most azonban arra szeretném felhívni a figyelmed, hogy kezdd el a rég nem használt dolgaidat továbbadni. Szinte hallom erre az azonnali választ, hogy "Pont most, amikor annyi mindent kellene még karácsonyig elintéznem?"

Némely régi fotó, eszköz és "szuvenír" segítheti az integrálást, valamint az emlékezést. Vannak azonban olyanok, amelyeket itt lenne az ideje elajándékoznod, kiszanálnod vagy olcsón eladnod! 

Amíg bizonyos tárgyak a jelenedben "tartják" a múltat, azaz birtokolják a teret, addig nincs meg az újnak a tényleges helye! Ha vágynál fordulatra, akkor fogadd el, hogy a helyteremtést Neked kell megcselekedned! 

Konkrétan mire gondolok? Talán itt az ideje, hogy vegyél egy új hálószobabútort, szőnyeget, táskát vagy egyáltalán nekikezdj a gardrób kitakarításának. Lehet, hogy a régi leveleidet lenne érdemes elégetned, esetleg egy új otthont keresned vagy azt a pulcsit/inget/sálat továbbadnod, amit az ex adott Neked.

Nekem évek óta az a bevált módszerem, hogy van a spájzban egy nagy reklámszatyor, amibe folyamatosan teszem bele a szanálandó régi "tárgyakat". Pontosabban, ha veszek bármiből újat, akkor egy régebbin túladok. Vagy kettőn... - függetlenül az értékétől. Emlékszem, hogy egyszer egy márkás fürdőnadrágon mennyit hezitáltam, pedig csak néhányszor vettem fel. Két sóhaj után mégis ment a spájzos "átmenti szállására".

Általánosságban azt tartom meg, ami örömet okoz, jó emlékkel bír, amit szeretek használni. Amikor ezt először csináltam végig, majdnem belepusztultam, most viszont már szokásommá vált. Olyan ez, mit egy méregtelenítő léböjtkúra, csak ez egészséges, az pedig kárt okoz! (Az életmódváltásban hiszek, nem pedig a pár alkalmas csodákban.) 

pixabay_kari.jpgÉs hogy jön mindez össze a karácsonnyal? Visszakérdeznék: van-e értelme a "Dunára vizet hordanod"? Ugye, hogy nincs! Az új ajándékoknak (személyeknek, élményeknek, tárgyaknak és lehetőségeknek) először helyt kell teremtened. Olyan szintűt, amelyet megérdemelnek! Előtte tehát nem kérdéses a régi "ajándékok" kézbe vétele és az azokkal való őszinte számvetés. Így tudsz az elengedésig eljutni és újból megajándékozhatóvá válni - érzelmi szinten is.

Azt kívánom karácsonyra, hogy válj megajándékozhatóvá, hiszen megérdemled az új örömöket!  

A múltat pedig engedd el, már nem ott élsz!

 

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta  

misi4.jpghttps://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

https://drdomjan.hu

 

Az új pszichológusi podcastek (rádióadások) meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is, sőt érheted el a kapcsolódó blogbejegyzéseket.  

Egyéb karácsonyi-adventi bejegyzéseim:

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcastek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

 

    

(Képek forrása: https://pixabay.com)

Hogyan erősítheted az önbizalmadat?


pixabay_onbizalom3.jpgAz önbizalom egy olyan hit, erő és meggyőződés önmagunkban, amelyet részben hozhatunk otthonról, részben pedig magunknak kell azt felépítenünk. Számos ember - sajnos - nem áll rá erre az önismereti munkára, hanem egyedül mások visszajelzéseire és a külső hatásokra akar támaszkodni.

Tetten érhető ez a fajta egyoldalú hozzáállás az olyan esetekben is, amikor valakit egy kisebb veszteség vagy kudarc ér, ez miatt pedig rögtön lefagy a "rendszere".

Ha úgy nézem, akkor a szüleink és a környezetünk által indultunk el az optimistává vagy a pesszimistává válás irányába. Körülbelül 10 éves korunkig nincs saját önismeretünk, hanem egy az egyben elhittük azt, amit a világ állított rólunk. Ha tehát gyermekként azt kaptuk, hogy ügyesek és szeretni valóak vagyunk, akkor az erősödött meg önmagunkról. Ha pedig több elutasítást, kritikát és el nem fogadást mutattak az irányunkba, mint szeretetet, akkor valószínűleg az a vélemény alakult ki bennünk, hogy valami hiányzik belőlünk, azaz nem vagyunk elég jók. Röviden: rosszak vagyunk. Sajnos, ez a “csomag” addig nem lesz feloldva, amíg tudatosan neki nem kezdünk az önismeretnek, az el nem fogadásunk felvállalásának és az élhetőbb jövőnk felépítésének. Fájdalmaink "kézbevétele" - ezen az úton - megkerülhetetlen feladat! 

Az a megállapítás ugyancsak igaz, hogy egy kapcsolaton belül elszenvedett fájdalmat egy másikon keresztül megélt szeretet és elfogadás által lehet a gyógyulás irányába állítani.

Olyat nem adhatunk tovább, amit mi magunk sem éltünk meg!

Felnőttként képessé tudsz arra válni, hogy lépésenként az önbizalmadat felépítsd! Lássunk pár fontosabb szempontot!

1. Az önbizalom mértéke tetten érhető a nemet mondás képességének a meglétével vagy hiányával. Különösen azokban a szituációkban, ahol semennyi kedved sincs teljesíteni! A nemet mondást úgy is meg lehet közelítened, ha elkezdesz önmagadra igent mondani. Aki különben nem tud nemet mondani, az azt szolgálja, aki tud! A határok meghúzása hatékonyan növeli az önbizalmat!

2. A helyes önbecsülést sokban erősítheti az a feladat, ha megnézed, mire lehetsz büszke az életedben. Azt tapasztalom, hogy egyeseknek ez a lecke terhet jelent, míg mások bagatellizálják. A felismerés különben pusztán a kezdet: önmagad elfogadása a cél! 

3. Ahogyan az önismereted növekedésével az értékeid és a tehetségeid tudatosulnak, úgy a gyengeségeid számbavétele szintén növeli a hitelességed. Ha feladod a látszatgyártást, a védekezést, úgy egyre sebezhetőbb leszel, de egyben együttérzőbb, sőt követhetőbb, emberibb is...

4. Folytatva a sort: az életcélok megkerülhetetlenek az önbizalom erősítésében. Lenne kedved átgondolni, mit szeretnél még tanulni, látni, hallgatni, érinteni, megvenni, ízlelni és bátran kipróbálni? Mit veszítenél, ha már ma tennél egy lépést az egyik vágyad megvalósulásáért? Inspiráló emberek társaságát tudatosan kell ahhoz keresned, hogy megmaradhass az utadon!    

5. A sikerek szintén “nevelő erővel” bírnak. Igaz, hogy ehhez számos döntést meg kell hoznod, de az elért eredmények rengeteg pluszt tudnának Neked adni. A pozitív visszacsatolások pedig tovább erősíthetik a kockázatvállalásodat, így egyre könnyedebben fogsz problémák helyett megoldásokat keresni

Azt, hogy ki mennyit ér önmagának és másoknak, szerintem nem az elvégzett munkái, az eredményei határozzák meg. (Presser Gábor)

6. Az önbizalommal kapcsolatosan hiszem azt, hogy a világban való helyed megtalálása ugyancsak egyfajta forrás. Talán úgy könnyebb a kereséshez hozzákezdened, ha átgondolod, miből van többleted, azaz mit tudsz másoknak (oda)adni. Ha csak kicsi dolgokban is, de általad jobbá válik a világ, akkor az belülről erősíteni fog!

7. A következő pontban azt kérdezném meg Tőled, hogy ki tudsz-e dolgokért (és személyekért) állni? Először akár idegen helyzetet teremthet az számodra, ha színt kell egy témában vallanod, de fokról fokra a saját véleményed kialakítása (hallatása) erősíteni fogja az önbizalmad! Arra úgyszintén készülj fel, hogy ha őszintévé válsz, akkor a "fagyi" visszanyalhat!

8. Nehéz egy pontba belesűrítenem azt, ami a saját életemben is évek voltak, de a felelősségvállalás, a múlt lezárása és a szülőkről való érzelmi leválás mind-mind erősítik az önbizalmat. A "Motiváció és önszeretet" bejegyzésemben a mélyebb összefüggésekről részletesebb olvashatsz.  

9. És akkor jöjjön a "titok"! Önbizalmad bázisa a testképed! Ezzel, a sokszor megbújó igazsággal való szembenézés adja a legőszintébb fordulatot. Mennyire tudod a testedet elfogadni? Hogy vagy pl. a comboddal, a hasaddal, az arcoddal, a magasságoddal és a kilogrammjaiddal? Ha ez a feladat még nehezebben menne Neked, akkor kezd először azzal, hogy kihúzod magad! Szánhatsz időt és figyelmet a megjelenésedre, ahogyan a sportra szintén. Sőt, megfogalmazhatod magadnak és másnak azt, ahol most a tested elfogadásában tartasz.

pixabay_isten2.jpg+ 1. Ebben a ráadásban arra a kérdésre hívnám fel a figyelmedet, hogy tudsz-e másokban bízni, illetve szoktál-e a környezetedre dolgokat rábízni? Attól, hogy esetleg kevés önbizalommal rendelkezel, még szavad járásává válhat, hogy "Bízom Benned!" Fantasztikus ennek a hozadéka! A későbbi pozitív visszajelzéseken keresztül ugyanis a saját önbecsülésed növekedni fog! 

Összességében az önbizalom terén - véleményem szerint - minden az önismerettel kezdődik. Amíg nem ismerjük, nem értékeljük helyesen magunkat, addig hogyan várhatnánk el ugyanezt másoktól? Hinnünk kell tehát magunkban, ahogyan Isten is bízik bennünk - függetlenül minden körülményünktől. Van, akit ebben egy zarándoklat tud a helyére tenni...

Az önmagadba vetett hit csak akkor működik, ha kendőzetlenül szembenézel a tükörrel és elfogadod magad olyannak, amilyen vagy! Ez egy döntés, egy választás, amire kész vagy!

Higgy magadban! 

 Pszichológusi videóim ide kattintva érhetők el. 

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta
szomatodráma játékvezető
pszichoterapeuta-jelölt 

Az új pszichológusi podcastek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Google Podcasts-en (Android, Google fiók) és az Apple Podcasts-en (iPhone, Macbook). Itt tudsz a többi hanganyagra is feliratkozni.  

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek a számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

 

(Képek forrása: https://pixabay.com)

  

insta11.jpg

süti beállítások módosítása