Provokálónak tűnik a cím vagy inkább az alcím - nem véletlenül. Arra szeretnék rámutatni, hogy mennyire fontos a lelki határokra odafigyelnünk. Előbb szándékosan nem a védelem szavát használtam, mert azzal "tele a padlás". Azt tapasztalom, hogy sokan - velem együtt - már eleget védekeztek és talán itt az ideje egyéb megküzdéseket választanunk. Mire gondolok?
Elsőként arra, hogy van-e bennem olyan igazságos szemlélet, hogy a dolgok következményekkel járnak. Aki tehát tesz valamit: vállalja-e a felelősséget? Nagyon könnyű lenne azt kijelenteni, hogy ez mindenkire vonatkozik, ami egyébként magától értetődő, de konkrétan: jellemző-e ez rám és ránk? Az, hogy a családban, amiben élünk, egyen egyenként felelősséget vállalunk a cselekedeteinkért?
Milyen érdekes, hogy mennyivel könnyebb a másik szemében a "gerendát" elítélni, mint a saját csúsztatásainkat felvállalni. Szoktam-e például bocsánatot kérni? Elismerem-e, ha hibázom és fájdalmat okozok? Adok-e később jóvátételt?
Fontosak ezek a kérdések, de ebben a blogbejegyzésben inkább a másik oldalt szeretném érinteni. Azt, amikor minket sértenek meg.
Egy félreértés vagy éppen szándékos károkozás sokféleképpen értelmezhető. Családi szinten, ahogyan az egyéni életút vagy a személyiség mentén. Megkereshetjük az okokat. Próbálhatjuk megérteni a történteket és okulhatunk a múltból. Ez mind igaz. Azonban most konkrétan arra szeretnék rámutatni, hogy fontos:
Ne hagyjuk magunkat lesöpörni.
Tisztában vagyok azzal, hogy léteznek valós és vélt sérelmek. Azaz nem mindegyik bántás szól pl. az agresszornak kikiáltott másik emberről, hanem lehetséges, hogy az adott szituációban a saját provokációm áldozatává váltam. Mégsem mindegy azonban, hogy egy sértés után mi következik.
- Történik-e például tisztázó beszélgetés?
- Kifejezem-e, hogy érzés szintén mi zajlott/zajlik le bennem?
- Fel tudom-e vállalni, hogy mire lenne szükségem?
- Nyitott vagyok-e arra, hogy a dolgainkat rendezzük?
- Van-e bennem erő, hogy a felelősségvállalást felvessem?
- Hajlandó vagyok-e azt képviselni, hogy a dolgok következményekkel járnak?
- Ha a másik viselkedése miatt csak kiabálni tudnék, képes lennék-e pár percre átmenni először a másik szobába és csak azután reagálni?
- Mit csinálok akkor, ha a partnerem kritikát fogalmaz meg az irányomba?
- Tudom-e fogadni a másik elégedetlenségét?
- Érdekel-e, hogy mi zajik a másik lelkében?
Ezzel a blogbejegyzéssel nem az a célom, hogy fokozzam az emberek közötti veszekedést.
Arra szeretnék rámutatni, hogy amennyire fontos és nélkülözhetetlen a nagylelkűség, a jó értelemben vett cinkosság és irgalom, úgy az is, hogy merjek teret adni az igazságomnak.
Annak a fájdalomnak és méltánytalanságnak, amit egy adott helyzetben elszenvedtem.
Arra a döntésre hívlak, hogy ezentúl mérlegeld bölcsen a sértéseket. Merüljön fel benned, hogy nemcsak a csendben maradás jelentheti a szeretetet, hanem az is, ha képviseld ítélkezés-mentesen a fájdalmadat.
(A blogbejegyzés végén találhatsz egy zenei videót Antal Timi tolmácsolásában. A Törj ki a csendből című dal nekem sokat adott, hátha téged is erősíteni tudna.)
Végezetül azt szeretném megjegyezni, hogy a lelki határokat legoptimálisabban együtt, közösen tudjuk felállítani. Amikor már ezt éljük, akkor senki sem fog a hibázástól félni, mert azt az élet természetes részeként, mint egyfajta tanulási folyamatnak fogja látni.
Az egészséges emberi határok nem merevek, hanem rugalmasak és jól definiáltak. Átjárhatóak, lehet róluk beszélni, azonban a megszegésük következményekkel bír.
Az önismeretben el tudunk oda jutni, hogy egyre kevésbé vállalunk már felelősséget mások életéért, ahogyan mások sem a miénkért. Bár az egyén élete összefügg a családi rendszerrel, de idővel bárki gyakorlattá teheti, hogy az életkorának megfelelően vállalja a felelősséget. És ha ez nem történik meg? A határok összemosottságával vagy eltolásával folytatódik a manipuláció, a birtoklás, a szorongás, a beáldozás, a szégyen és az egyéb játszmák pl. megmentés. Határok nélkül nincs felnőttség! A gyermekek pedig idővel "elviszik" így a szülőket családterápiára...
Tudomásul kell venni, hogy sokaknak haszna van abból, ha hallgatnak. Ha beáldoznak és tűrnek. Sajnálatos, hogy sokszor az ebből való "ébredéshez" egy gigantikus megrázkódtatásra lesz szükségük...
A lelki határokra való figyelem elsajátítása egy egész életen át tanulandó lecke - kapcsolatról kapcsolatra. Ha ebbe a feladatba nem "állunk bele", akkor pont a legértékesebb dolgot fogjuk elveszíteni: a meghittséget.
Állj ki magadért és magatokért! Képes vagy rá!
Dr. Domján Mihály
https://drdomjan.blog.huhttps://www.instagram.com/dr.domjan
www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos
Az új pszichológusi podcastek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.
Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseimet ajánlom:
- Szégyen és feloldozás
- Játszmatündér! Elég volt belőled!
- Hogyan erősítheted az önbizalmadat?
- Hogyan lehet "mérgező" szülők után saját életed?
- Laosz tanítása az elengedésről
(Képek forrása: pixabay.com és saját)
Amennyiben a blogbejegyzések és a podcastek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.
Hálásan köszönöm!
Napokban történt velem egy olyan szituáció, ami kapcsán aktuálissá vált a témáról olvasnom, illetve a gondolataimat röviden lejegyzetelnem.
A szégyennek természetesen van pozitív oldala, hiszen visszatart bizonyos cselekedetektől. Tudatosítja az ember "meztelenségét". Ennek ellenére, főleg a média és a kommentek világában a megszégyenítés egyfajta romboló iparággá vált. Nem beszélve arról, hogy egyesek "szégyen-alapú" családból jönnek. A téma tehát fontos önismereti kérdéseket vet fel. Már persze csak azoknak, akik keresik a lelki megbékélést és a mindennapokban a derűt. 
Két tényező kellett ahhoz, hogy belevágjak a podcastek készítésébe: határozott baráti kritika és a karantén. Történt ugyanis, hogy Mautner Zsófi gasztroblogger elfogadta a meghívásomat a Hegyvidék Kulturális Szalonba. 2020 februárjában együtt adtunk elő - 
Először az otthonomban egy netről vásárolt profi mikrofonnal próbálkoztam, majd beláttam, hogy ezt egyedül nem tudom elkészíteni. Egyszerűen azt éreztem, hogy szükségem van beszélgetőtársra. Ekkor jutott eszembe Zakar Anita rádióriporter, aki nemcsak tapasztalt szakember, hanem igaz barát. Az ötletemre igent mondott és április legelején felvettük az első két hanganyagot.
Az eddig felvett podcastek listája - a közvetlen YouTube linkkel:
Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseimet ajánlom:
A társkeresésre egyesek úgy tekintenek, mint valamilyen félelmetes csatajelenetre, amelynek a végét már előre felfutottnak tekintik: "Újabb csalódás lesz. Mi más történhetne?!"
Vágj bele!
A Netflixen most jött ki az 'Így lettem' című dokumentumfilm 
Nem szoktam fogadalmakat tenni, de mivel most több lett a szabadidőm, így hétvégente egy édességet el szeretnék készíteni. 
4. A sütőből kivéve 15 percig hagyjuk hűlni, majd egy gyors mozdulattal fordítsuk ki a tortatálra. Ha az almák közül egy-kettő a serpenyőbe ragadna, szedjük ki és rendezzük el őket a süti tetején.