Évek alatt számtalanszor hívtak meg oktatási intézményekbe előadni. 2001-ben, amikor pszichológusként lediplomáztam, ráadásul egy középiskolában kezdtem a pályafutásomat. Amire most ki szeretnék lyukadni, hogy egy alkalommal óvodai szülői értekezletet bíztak rám. Megkértem a pedagógust, hogy ültessen le körben bennünket és engedje meg, hogy csoportosan beszélgethessünk. Arra gondoltam, hogy kérdéseket tennék fel, a válaszokat és magát az eseményt pedig moderálnám. Így is lett. Az első körre jól emlékszem. Megkérdeztem: ki, hogyan mond a gyermekének nemet? A legbátrabb szülő kezdte a válaszadást, majd adta tovább a labdát annak, aki kérte, illetve akinek szánta. Lehetett passzolni is, vagy éppen röviden reagálni.

A szülők bátrak, nyitottak voltak - hála a kedves óvónő bizalmának és támogató jelenlétének. Azt tudom erről az alkalomról megosztani, hogy sok okosság, bátorító tanulságtétel és praktikus észrevétel hangzott el. Bennem az maradt meg a legjobban, amikor az egyik apuka a gyermeknevelést pankrációnak jellemezte. "Ha az egyikünk a ringben elfárad, beugrik helyette a másik!"

Évekkel később egy gimnázium kért fel speciális feladatra. Az egyik osztállyal több tanár sokat küszködött. Az igazgatónő azt szerette volna, ha bemegyek a diákokhoz. Nekem elsőre más ötletem támadt. Kezdeményeztem az ott tanító pedagógusoknak egy csoportos foglalkozást. Az iskola támogatta az elképzelésemet. Nos, ezen az alkalmon is körben ültünk le. A nyitókérdésem az volt, hogy kinek, milyen pozitív nevelési tapasztalata van az ominózus osztállyal kapcsolatosan. Őszintén írhatom, hogy a tanárok jobbnál jobb gondolatokat osztottak meg egymással! Nekem csupán minimális konstruktív szerep jutott. Ezen az eseményen újból csak rácsodálkoztam arra a sokoldalú kollektív tudásra, amelynek a birtokában vagyunk! 

Az előző két példát azért osztottam, háta Ti is fogtok csoportos alkalmakat szervezni!  

Hiszen egy konstruktív légkörben rengeteget tudunk egymástól tanulni!

Jöjjön az első után a második gyermeknevelési könyvajánló! 

Felnövekedni újra

 Hogyan válhatunk jó szüleivé gyermekeinknek és saját magunknak

(Jean Illsley Clarke, Connie Dawson (2004): Z-Press Kiadó Kft., Miskolc)

Ez a könyv a remény könyve. Nem csupán a gyermekek nevelésére "hajaz", hanem ezt a törekvést párhuzamba hozza a szülők felnövekedésével. Ilyen értelemben az írás korszakalkotó. Bár nem vagyok gyermekpszichológus, de azt az elvet maximálisan vallom, hogy nemcsak a csemetéknek van szükségük növekedésre, hanem a szüleiknek is! 

A könyv által érintett témák: a gondoskodás, a túlzott engedékenység, a fegyelmezés, a problémamegoldás, a jóvátétel, az elég fogalma, a szülés előtti-alatti tapasztalatok és az örökbefogadás. Számomra a leginkább használható rész pedig a különböző életkorok fejlődési stádiumainak összefoglalói.

Egyedülálló módon, az életkorok mentén részletes leírásokat olvashatunk a gyermekek és a szüleik viselkedéséről. Sőt, az "ősök" hátráltató viselkedéséről, a felnőttség újra átélendő feladatairól, valamint azokról a jelekről, hogy ha a szülőnek fel kell nőnie. A könyv részletesen kitér a megfontolt újra-felnövekedést segítő szülői tevékenységekről is. 

A már általam korábban olvasott, neveléssel foglalkozó szakirodalom legzseniálisabb könyve ez. Azt gondolom, hogy a tranzakcióanalízis értékei és a sok-sok gyakorlati példa - a néhol szárazabb részek ellenére - hatékonyan tudja segíteni mind a gyermekek, mind a saját gyermeki énünk „nevelését”!

Az alábbi idézetekkel szeretném a könyvet megkedveltetni:

• "A gyerekeknek sok szeretetre van szükségük, hogy megtanulhassák szeretni saját magukat." (11.o.)
• "A gondoskodás két formában nyilvánul meg: az aktív törődés és a támogató törődés formájában. Az aktív törődés annyit jelent, hogy a gondoskodó személy észreveszi, megérti a gyermek jelzéseit, szükségleteit, és válaszol rájuk. A gondoskodó személy eldönti magában, mire van a gyermeknek szüksége, és erre szeretetteljes, megbízható, bizalmat ébresztő módokon válaszol. Támogató törődésen azt értjük, amikor a gyermeknek felajánlunk valamilyen gondoskodást, amit ő szabadon elfogadhat, elutasíthat vagy egyezkedhet róla." (26. o.)
• "A szülő majd csak akkor fogja tudni eljuttatni a szeretetét és a támogatását a gyereknek, amikor a családi szabályok, a határok megadják azt a biztonságérzetet a gyerek számára, hogy a szeretetben ne lásson fenyegetést." (44.o.) 
• "Az egyezkedés megtanítja a gyereket gondolkodni, felelősségvállalásra ösztönzi, és megerősíti azt az elvárást, hogy energiáját, erőit pozitív módon használja majd fel." (73. o.) 
• "Az a szülő, aki túlzott engedékenységet tanúsít, különösen sokat törődik az egyik vagy több gyerekkel, ami látszólag találkozik a gyerek szükségleteivel, valójában azonban nem így van. Az a gyerek, akivel túlzottan engedékenyen bánnak, ínségnek van kitéve a bőség kellős közepén. (...) A túlzott engedékenység egy fajtája a gyerek elhanyagolásának." (119. o.)    

Remélem ezzel a könyvajánlóval egy újabb kis segítséget tudtam ahhoz adni, hogy tudj abban hinni: bölcsen változtatni mindig lehet!

Férjednek/feleségednek, illetve a gyermekeid iskolatársainak a szüleinek is ajánlhatod a könyveket!

Jó csoportozást és olvasást!

Dr. Domján Mihály

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.drdomjan.hu 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:

• Válj bölcsebb szülővé - gyermeknevelési könyvajánló I.
• Minőségi idő a családban
• Érzelmi zsarolás a gyermekkel
• Milyen gyümölcsöket hozott eddig az életed?
• Női szerepek és elvárások 

(Képek forrása: saját és pixabay.com)

Olyan gyermeknevelési könyveket szeretnék ajánlani, amelyek hatékony segítséget tudnak a szülőséghez adni. Még mielőtt röviden bemutatnám a műveket, kezdve a legelsővel, pár általánosságot megjegyeznék. 

Először is, nincs két egyforma gyermek. Ráadásul mindannyian különböző életkorú, más és más helyzetben, sőt tapasztalatokkal rendelkező szülők közé "érkeztünk". Nem beszélve az eltérő transzgenerációs mintákról... Egységes nevelési elvek ezért nem léteznek. Inspiráló gondolatokra azonban egy bölcs szülőnek is szüksége lehet!

Amit bevezetőként meg szeretnék még jegyezni, hogy családterapeutaként a szülői önbizalom megerősítése az egyik legfontosabb feladatom. A gyermekek olyan "tükrök", akikhez magas önértékelés és feltöltött "szeretettank" szükségeltetik. A másik, amit szintén aláhúznék, hogy nem a szülőszerepet érdemes "játszani", hanem képessé válnia a felnőttnek önmagát adnia. "Megengedheti" magának, hogy érzései és emberi szükségletei legyenek. Az érző szív felvállalása mellett az ugyancsak prioritással bír, hogy nem a nevelés a cél, hanem első körben a kapcsolat kialakítása.

Ha két ember között van működő kapcsolat, akkor a kérések és az elvárások is érzelmileg "átmennek".     

Jöjjön az első könyv Jan-Uwe Rogge és Angerlika Bartram "tollából"! 

Beszélj úgy a gyerekkel, hogy meghallgasson és hallgasd őt úgy, hogy beavasson 

Rövid, gyakorlatias, humoros és komoly szakértelemmel bír a német szerzőpáros könyve. Főbb témakörök: világos közlendők, következetes cselekvés, vitatkozás kultúrája, határok megszabása, beteljesülő jóslatok szerepe és a jól sikerült beszélgetés támpontjai. (Sanoma Media Budapest Zrt., Budapest, 2013.)

Néhány kedvcsináló idézet:

• "A gyerekek nagyon jól különbséget tudnak tenni aközött, hogy valaki szócsépléssel engedelmességre akarja őket bírni, vagy időt hagy nekik, hogy szembesüljenek a véleményével. Néha még hálásak is az egyértelmű utasításért - vagy ahogyan Jesper Juul fogalmazott: a szeretetből mondott nemért" (13.o.)
• "Van ötleted, mit tehetnék, ha nem tartod be az ígéretedet?" (20.o.) 
• "A gyermekek (...) tátott szájjal állnak a kiabáló, önuralmát veszett szülő előtt. És ijedt arcvonásaik mögött ott dereng a bizonyosság: 'Mindjárt elszégyelled magad, én pedig azt tehetek, amit akarok!'" (36.o.)
• "... a gyerekek olyan felnőttet akarnak maguk mellett tudni, aki egyes szám első személyben fogalmaz (én), azaz vállalja magát és az elképzeléseit." (40.o.) 
• "Nem az a valóság, amit A mond, hanem amit B megért belőle" (59.o.)
• "Ha akar valamit Stefantól, például hogy összerámoljon, először kapcsolatot teremt vele. Leguggol elé, a szemébe néz, néha a kezét is megfogja. És nem tart neki kiselőadást, hanem rövid mondatokban fogalmazza meg, és érthetően, világosan közli a mondanivalóját: - Stefan, szeretném, ha összerámolnál." (75.o.)
• "Kellemetlen helyzetekben tegyük fel Steve de Shazer "csodakérdését": Mi lenne, ha most, ebben a pillanatban csoda történne, és minden jelenlévő úgy viselkedne, mintha elvarázsolták volna?" (119. o.)
• "Ha elfogadjuk magunkat és a hibáinkat, gyermekünket is el tudjuk majd fogadni a hibáival együtt:" (129. o.)
• "A szülők sokszor csak fél füllel hallgatják meg gyermeküket. Nem arra figyelnek, amit mond, hanem előre megfogalmazott válaszaik vannak, és csak a saját véleményüket engedik érvényesülni - noha erre nem mindig van szükség." (135. o.)
• "Minél kevésbé érzi úgy a gyermek, hogy muszáj mindent elmondania, sokszor annál szabadabban fejezi ki magát, annál többet mesél abból, amit közölni szeretne." (135. o.)
• "A gyerekek néha azért nem akarnak mesélni, mert édesapjuk és édesanyjuk is hallgat, nem mesél magáról." (147. o.)
• "Aki eltűri a kihágásokat - bármilyen okból kifolyólag is -, az megbízhatatlanná válik, és nem fogják komolyan venni." (170. o.)

Remélem fel tudtam kelteni a kíváncsiságodat, sőt másoknak is a figyelmébe fogod az írást ajánlani! 

A Felnövekedni újra című gyermeknevelési könyvről pedig itt nézhetsz utána.

Jó olvasást!

Dr. Domján Mihály

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

https://drdomjan.hu

 Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:

• Minőségi idő a családban
• Érzelmi zsarolás a gyermekkel
• Mire jók a családi sztorik? Hogyan gazdagítanak?
• Gyermeknevelés - önmagunkon keresztül (gyermeknevelési könyvajánló 2)
• Női szerepek és elvárások

(Képek forrása: saját és pixabay.com)    

A félelem az alapérzelmek egyike. Az egészséges ember időnként átéli ezt, de nem ragad bele. Attól tehát, hogy olykor nagyfokú félelmet érez, tudja tenni a dolgát. Ezzel minden rendben van. Ha azonban a félelem tartósan "úrra" válik, akkor mindenféleképpen segítséget érdemes kérni.

A rövid bevezető után pár pontban összeszedtem olyan tapasztalatokat, amelyek támogathatják az egyén lelki megküzdését. Azt azonban aláhúznám: a félelmek mögött különböző sorsok állnak. Ahányan vagyunk, annyi "házból" jövünk. Más-más életúttal és nyitottsággal rendelkezünk. Az eltérő sikerek, kudarcok és erőforrások ugyancsak "színezik" a félelmekhez való hozzáállásunkat. 

Jöjjön akkor a lista!     

I. Elegendő információ begyűjtése. A félelem egy része az ismeretek hiányáról szól. Érdemes annak utánamenni, hogy amitől félek, az pontosan mit takar. Nem csupán a neten lehetséges keresgélni, hanem szakembert, akár többet is felkeresni. Néha a "túlélők", a hasonló helyzetben levő "bajtársak" tanulságtétele tudja a legtöbb feszültséget az ember válláról levenni.

II. Vannak olyan élethelyzetek, amikor nem a konkrét félelemmel érdemes törődni, hanem első körben az önismeretet erősíteni, és például rendezni a kapcsolatot az anyámmal. Másnak inkább a konfliktuskerülését lenne jó belátnia, újabb személynek pedig a nemet mondásának a hiányát. Van, akinek a testképével vannak elfogadhatatlan gondjai. Ezek a felismerések és az azokon való munka tudna az önbizalmuknak "löketet adni". Általánosságban igaz, hogy a konfrontáció, az őszinteség, ahogyan a végpontokkal való szembenézés sok félelemtől szabadítja meg az embert.

III. Támaszok tudatos építése. Kölcsönös kapcsolatok felépítésén keresztül számos dolog olajozottá és könnyebben megélhetővé válik. Mernem kell arra ránézni, hogy mennyire vagyok megajándékozható, érzelmileg követhető, egyáltalán milyen mellettem élni és tudok-e adni, dolgokért felelősséget vállalni. Ezek az önismereti kérdések és egyben feladatok újabb felismerésekkel szolgálhatnak, amelyekkel tovább csökkenthető a sodródás. 

IV. Mi a félelem ellentéte? Ezt a költői kérdést sokszor felteszem pszichológusként. A válasz lehet a bizalom, a kíváncsiság, a megengedés és a szeretet. Érdemes azt is továbbgondolnod, hogy mit jelent Neked a következő: "Bízom magamban, bízom Benned!"

A legmagasabb érzelmi állapotunk a kíváncsiság.

V. Mi van, ha félelem mellett egyszerre más emócióm is lehet? Sok esetben az emberek zömét annyira beszippantja a rettegés, hogy elfelejtenek közben az egyéb dolgokra odafigyelni. Már pedig gyógyító tapasztalatot ad az, ha az adott szituációban a félelem mellett más érzelmet is merek érezni! Például megengedem magamnak, hogy kíváncsivá váljak - a negatív "színezettségem" ellenére. Rá lehet tehát arra az életben csodálkoznom, hogy nem minden fekete vagy fehér. 

VI. Számos esetben az agyalás töri össze, gyengíti le az embert és okozza számára a szenvedést, nem pedig a negatív érzései. Ennek belátása ugyancsak segítheti a "sárkányok" elengedését. A mindfulness sokat tud ebben segíteni. Könyvajánlómat - Bárhová mész, ott vagy - olvashatod itt.

VII. Felelősségvállalás. Talán ez a legnehezebb. Elfogadni, hogy egy adott lépésem, amit félek megtenni, akár fájhat is. Más oldalról: ne a társamtól (másoktól) várjam a segítséget, hanem a bátorságomat megtalálva én álljak bele a dolgokba - a nehézségeim ellenére. Drasztikusan tud így a félelem csökkenni!

VIII. Tudatos feszültségcsökkentés a mindennapokban. A relaxáció, a meditáció - mindfulness -, az imádkozás, a rendszeres sport, a masszázs, a nagy nevetések, a napi 8,5 óra alvás és a kellemes semmittevések kihagyhatatlanok. Nagyívű kérdések helyett, csak egyet tennék fel: hogyan "töltöd vissza" magad? A fokozott félelmek mögött számtalanszor "szimpla" túlterheltség bújik meg.

IX. A munka és a család egyensúlya. Folytatva az előzőeket, nem egy olyan kliensem van, aki a találkozásunkig alig-alig ment el szabadságra vagy éppen folyamatában "droidként" élte a mindennapjait. A meghittség, az emberi kapcsolatok és a a család minden esetben előrébb való, mint a munka. Ez akkor is igaz, ha valaki az adott életszakaszában rengeteget dolgozik. Ilyenkor sem mindegy, hogy a szívében mi van az első helyen!

X. A félelmekkel meg lehet küzdeni. Sokszor ez akkor tud megtörténni, ha az ember rájön arra, hogy a rettegésének a tárgya mögött egy sokkal mélyebb üzenet van. Egészen konkrétan: egy perzselő fájdalom. Hosszú idő, mire valaki idáig eljut az önismeretében és elfogadja azt az embert, aki valójában ő. 

Ha csak egyszer is félelmét legyőzve cselekszik az ember, mássá válik. (Orhan Pamuk)

A Halálfélelem helyett életszeretet című bejegyzésemben már említést tettem az egzisztencialisták véleményéről, miszerint minden félelem gyökere a halálfélelem. Érdemesnek tartom ezt a tartalmilag előző cikket újból ajánlanom és biztatni Téged, hogy dönts bátorsággal az életszeretet mellett - lépésről lépésre. 

Találd meg az az önszereteted és a kíváncsiságod! Támogass ebben másokat is - például a meghallgatással, a bátorítással vagy éppen a megosztással!

Dr. Domján Mihály

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

https://drdomjan.hu

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

• Merj kevésnek lenni!
• Bárhová mész, ott vagy - mindfulness könyvajánló
• A negatív gondolatok felismerés és átdolgozása
• Egyedül tényleg nem könnyű - érzelmeink felismerése, átérzése, kifejezése és elengedése
• Holnaptól minden máskép lesz! MItől is?

(Képek forrása: pixabay.com) 

1998 tavaszán Regina Collins nővér az egyik lelkigyakorlatának a szünetében odajött hozzám. Megkérdezte, hogy voltam-e már Međugorjeban (Bosznia-Hercegovinában). Mondtam neki, hogy nem. Erre ő határozottan és kedvesen azt tanácsolta, hogy miután hazaérek, keressek egy utazási irodát és menjek el.

Anno, az írott sajtó dominált a mindennapokban. Így első körben ott néztem utána a zarándoklatos hirdetéseknek. Meg is találtam a szimpatikust, és odaszántam magam az útra. Pár hét múlva indultunk. A szétlőtt Szarajevón keresztül - egy napos buszos utazás keretében - végül megérkezett a csoport a Mostar melletti fennsíkon elterülő faluba. 

Röviden arról, hogy miért megyek vissza azóta is!

1997 őszén kezdtem el imádkozni egy személyért az életemből. Tudniillik azt döntöttem, hogy megbocsátok neki. Egyáltalán nem kívántam ezt az "aktust", mert a szívemben annyi fájdalom volt. Ennek ellenére azt döntöttem, hogy naponta imádkozom érte és kérem a megbocsátás ajándékát mindkettőnk számára. (Számos esetben az el nem fogadás kölcsönös!) Háromnegyed évig semmi sem változott a szívemben. Ugyanolyan harag volt bennem és kiszolgáltatottság. Majd jött ez az út, és egyszer csak azt vettem észre magamon, hogy nem csupán megbocsátottam, hanem elkezdtem a másikért hálát adni. Rajta keresztül tudtam ugyanis a hitemet - ilyen fokban életemben először - megélni. Bár ez így leírva és gondolom olvasva "regényízűnek" tűnik, belül azonban másképpen éltem meg. Én voltam ugyanis a legjobban elcsodálkozva azon, hogy spontán és örömmel hálát adok egy olyan személyért, aki annyi bántott engem. Tulajdonképpen nem magáért a fájdalmakért adtam hálát, hanem az elengedésért. Nagyon megdöbbentett a kegyelem!

Ha most visszatekintek, és egy szóban szeretném összefoglalni Međugorjet, akkor ezt így tenném: 

Működik!

Visszatérve a saját életemhez, ezután számtalanszor kellett még a másik személynek megbocsátanom, ahogyan persze magamnak is. Egyáltalán nem klasszikus csodának éltem meg az akkori kegyelmet, hanem inkább fordulópontnak. Méghozzá olyan "igazinak", ami után sok embert elvittem ide. Ezzel a bejegyzéssel most ugyanazt teszem.

Szeretnék az előzőeken egy picit elidőzni. A megbocsátás, az elengedés, az elfogadás vagy akár a pszichológushoz járás nem hasonlítható össze egy szappanopera 60 percével. Ha valami öt év alatt "kukázódott le", akkor bizony a felépülésre is öt évet érdemes szánni... Az élet megélése az instant megoldásoktól igen messze van, persze mindenből tudunk tanulni.   

Folytatva Međugorjet, jöjjön pár adat!

2018-ban összesen 1 672 000  szentostyát szolgáltattak ki, a szentmiséken pedig 39 104  pap koncelebrált. (Forrás itt.)

A Mária jelenések 1981. június 24. óta tartanak. És igen, még most is! Ilyenre nem volt példa a történelemben, ahogyan arra sem sok, hogy egy Nő tanítson tömegeket. Talán ez a két indoka annak, hogy Róma még kivár...  

Kedvcsinálónak és útravalónak összeszedtem pár gondolatot:

• A zarándoklás pszichológiája című blogbejegyzésem egy megtapasztalásomról már írtam. Pofonnak éltem meg Isten azon realitását, amikor egyik évben, a nagy "siránkozásaim közepette" az imádságban "felébresztett". A következőt helyezte Međugorjeban a szívemre (egy konkrét dologgal kapcsolatosan): "Ha nem szereted, akkor teremts olyat, amit igen." Végtelenül dühített az a fajta felnőttség, amit ott, akkor Isten a pofámba nyomott. Háromnegyed év alatt azonban eljutottam a tettek mezejére.  
• Međugorje extermitása abban van, hogy Mária havonta üzenetek ad az emberiségnek. Regina Collins nővér, akiről a bejegyzés legelején említést tennem, mindezt a következőképpen értelmezi: kétezer éve egy nő nem vezethetett - főleg nem a zsidó kultúrkörben. Az idők azonban változtak. A hölgyek vezetői képességére ugyanúgy szükség lett, ahogyan a férfiak határozottságára és felelősségvállalására.
• Mária üzeneteiből kettőt szeretnék idézni.  "Addig imádkozz, amíg az örömöt meg nem találod." Lehet ezt persze szélsőségesen értelmezni, ahogyan magát a zarándoklás témáját. Egy biztos, Örömhírről - Evangéliumról - öröm nélkül nem beszélhetünk! 
• A másik üzenet, amit kiemelnék, a következő: "...szeres­sétek a mohamedán, ortodox és ateista testvéreket is." Mária az egész emberiség mennyei Anyjaként "definiálja" magát, aki nem tesz senki között különbséget. 
  • Írás közben több, mint egy órán át kerestem azt a könyvet, amit vagy 10-15 éve olvastam, de nem jöttem rá, hogy melyik az. Így csak nagyjából tudok belőle idézni. A fiataloknak a jelenések elindulása után a következőt mondta: "Van a faluban egy szent asszony." A gyermekek nagyon kíváncsiak voltak, hogy vajon ki lehet az, ezért rákérdeztek. A válaszon megdöbbentek, ahogyan én is. Emlékeszem, hogy egymás után háromszor olvastam vissza a könyvben a sorokat, hátha felfogom: "Egy muzulmán nő." Őszintén írhatom, hogy bármit is éltem eddig át Međugorjeban, számomra ettől hiteles: az egységtől.  
• Egyszer a gyermekek - a jelenések kezdetekor mind a hat látnok fiatal volt - megdicsérték Mária öltözetét. Megkérdezték tőle, mi az oka a pazar megjelenésének. A válasza mosolyt csalt elő belőlem: "Mert szeretem a szép ruhákat!" Annyira érzem a szívemben, hogy ez Međugorje lelkisége: szeretni az életet.  

A hit egy ajándék és egyben egy döntés is.

Ha megtaláltad magadban a vágyat a zarándokláshoz, akkor pár tanácsot még figyelembe vehetsz.

Az első, hogy ne a hónap második napja vagy 25-e körül menjetek, mert akkor rengetegen lesznek. Szállást évek óta nem foglalunk előre, mert mindig találunk. Először a Klemo Hotelben érdeklődünk.

Ha jól bírjátok a 40 fok feletti tartós hőséget és a magasabb árakat, akkor ajánlom a nyarat. A tavasz és az ősz sokkal kedvezőbb.

Dunántúlról és Budapestről az M7, majd Zágráb, Split útvonalon végig autópályán tudtok utazni. Kelet-Magyarországról Szarajevón keresztül érdemes menni - kevesebb az autópálya és sajnos lassú az előrehaladás. Így viszont útközben meg tudtok állni egy finom ćevapčići-re vagy sült bárányra - a Balkán ízei és ételei nagy kedvenceim. A Neretva völgye kárpótolni fog Benneteket, ahogyan Mostarban az öreg híd - Stari most. (A blogbejegyzés utolsó három képe Mostarban készült.)

A zarándoklatra vigyetek magatokkal fülhallgatós rádiót, aminek a segítségével (vagy a mobilon keresztül) rá tudtok az esti közös mise fordítására csatlakozni. Angolul, németül, olaszul mindig van, néha magyarul is. A szentmise mindennap 18 órakor kezdődik.

A programokra két nap elegendő: egyik a keresztútra, amely a Križevac hegyen van (a Szent Jakab templom háta mögött 1,5 kilométerrel), a másik a jelenési hegyre - Podbrdo. 

Szállások közül a Hotel Tau-t ajánlom - magyar gyökerekkel is rendelkeznek, nagyon kedvesek és jó helyen van.

Étteremből a templommal szemben és picit jobbra a Restaurant Pizzeria Colombo ajánlom és az inkább kocsival, mint gyalog megközelíthető kiváló Restaurant Filii-t. Euroval a legtöbb helyen fizetni lehet és persze kártyával mindenhol. 

Ha pedig Međugorje lassan 40 éves történetéről szeretnél részletesebb olvasni, azt itt megteheted.  

Belegondoltam abba, hogy mire biztatlak! Egy 800 km-es (1600 km) utazásra. Veheted ezt kritikusan is, hiszen, ha akarsz imádkozni, akkor azt az otthonodban szintén megteheted. A Szemlélődő ima a mindennapokban című írásom pont ebben szeretne egy egyszerű és új nézőpontot számodra felkínálni. A "hazai" elcsendesedésnek azonban nem mond ellent az, hogy kimozdulj!

A komfortzóna elhagyása nélkül úgysincs változás!

Azt gondolom, hogy ezt bárhogyan meg lehet élni. Szánhatunk minőségi időt Istenre - mind otthon, mind egy zarándoklaton. 

Örömre és a lelki békére mindannyiunknak szüksége van - ezt kínálja Međugorje.

Menj el és tedd le a terheidet! Éld át! 

https://linktr.ee/drdomjan

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:

• Nagyböjt másképp
• Hittel minden a javadra válik
• Szemlélődő ima a mindennapokban
• A legegyszerűbb "méregtelenítő" eszközöd a hálaadás
• A zarándoklás pszichológiája

(Képek forrása: saját) 

Amikor annak idején megtanultunk kerékpározni, akkor az nem ment az első nekifutásra. Voltak, akik olyan "járgányon" kezdtek, amely hátul oldalsó, kis kerekkel rendelkeztek. Másnak egy seprűnyelet tettek az ülése mögé, esetleg a nagymama kifulladásig futott az unokája mellett. Rövidebb-hosszabb gyakorlás és persze néhány esés megtörténte után újabb szakasz következett: önállóan kezdtünk el "száguldozni". Amikor persze erre rájöttünk, azonnal hátrapillantottunk és bizonytalanná váltunk. Lassan azonban megszoktuk, hogy bizony egyedül is megy. Ha viszont maradt még valami a túlóvásból, arra egyértelműen reagáltunk: "Ne gyere, nem kell a segítség!" 

Mi az, ami a kerékpározás megtanulásakor lejátszódott bennünk?

Ráéreztünk az egyensúlyra!  

Hasonló a helyzet a hölgyek oldaláról a női szerepekkel is. Néha kis segítséggel, nyíltsággal és ösztönösséggel fel tudnak egy olyan harmóniát építeni, amely számukra élvezhető. Még mielőtt részletekbe bocsátkoznék, kiemelném, hogy az élhető egyensúlynak mindig ára van! Hacsak valaki nem olyan szerencsés családból jön, ahol az édesanyja remek példát adott a számára vagy a házasságában a férje támogató lenne, ott bizony "munkás" feladat a megfelelő balansz kialakítása. 

Pontosan milyen szerepei vannak egy családos hölgynek?

Mielőtt válaszolnék, pár példát le szeretnék írni a legemlékezetesebb egyéni vagy párterápiás pillanataimból:

• "A ház egyik szobájában 100%-osan a végzet asszonya akarok lenni, a másikban pedig 100%-ban a legjobb anya!" Mivel mindenki csak egy "darab" 100%-kal rendelkezik, így azt kell olyan arányban beosztania, amely kiegyensúlyozottságot ad a számára.
• "Érdekes a doktor úr feladata! Még sohasem főztem magamnak a 30 éves házasságunk alatt!" Attól, hogy valaki rendszeresen forgatja a fakanalat, teheti úgyis, hogy közben önmagára szintén odafigyel. Borbás Marcsi műsorvezetővel teljesen egyetértek abban, hogy kell egy kis önzőség a főzéshez. Néha nem is kicsi!
• "Soha nincs időm fodrászhoz járni. Hétvégente festem be magamnak a hajam." Mindenki úgy él, ahogyan tud. Nincs ezzel semmi gond, de az sehova sem vezet, ha valaki önmagát állandóan lesöpri (kihagyja). Terápiás kérdés: "Mit veszítene hölgyem, ha lenne ideje fodrászhoz (masszőrhöz/kozmetikushoz/edzésre) járni?" Tipikus válasz: "Semmit!" Ha azonban visszakérdezek, akkor kiderülhet, hogy például valamilyen fájdalom nyomja a hölgy szívét vagy megfelelésekben él, esetleg már a mártír/áldozat szerepnél tart.
• "Soha többé nem megyek kempingezni! 15 évig azt játszottam a kedvedért, hogy ez nekem is jó, de ennek most vége!" Érdemes a "kis nemeket" időben felvállalni, nem pedig rögtön egy hatalmassal kezdeni, mert azt nehezebben tudja a környezet megtanulni és integrálni. Attól még persze, ami nem jó, ott határt kell húzni - akárhogyan. 
• "Hagyjál békén! Semmi másra nem vágyom, csak hogy hagyjál békén!" Milyen sokszor elhangzik ez a felszólítást és egyben óhajtás a párterápiában! Mi van, ha ehhez először Neked kellene valamiben a másiknak engedned? Az ugyancsak előfordulhat, hogy Te "vonzod be" a szekírozást, mert önálló, örömteli tevékenységeid nincsenek... 
• "Egy barátnőm van, de vele sem beszéltem már két éve." Akkor kivel tudsz "őszintézni"? Kinek az irányába van olyan típusú elvárásod, hogy "barátnődként" hallgasson meg?  
• "Sietnem KELL, mert odahaza rendet KELL csinálnom!" Mi lenne, ha kíváncsivá válnál arra, hogy mit kezd a családod egy "atomrobbantásos" látképpel? Szembenézhetnél azzal is, hogy mi a fontosabb számodra: a kapcsolatok vagy a rend? A meghittség vagy a munka? 
• "A gyerekem a mindenem!" Értem, hogy ez Neked jó. És neki? Mi lesz a családi fészekből való kirepülése után? Jelenleg milyen színes elfoglaltságokkal bírsz?   
• "Anyámmal naponta ötször beszélek telefonon." Van saját életed?

Lássuk végre a családos hölgyek szerepeit!

• nő,
• feleség,
• anya,
• családfenntartó,
• leány,
• testvér,
• rokon,
• barátnő, barát,
• háztartási "alkalmazott",
• családi programok szervezője,
• munkatárs,
• egyéb.

Következzen akkor a gyakorlat!

Vegyél elő egy üres papírt, és rajzolj bele egy nagy kört! Oszd fel cikkere úgy, hogy azok nagysága érzékeltesse a megfelelő arányokat. Ha gondolod, ki is színezheted. Érdemes arra felkészülnöd, hogy általában senki sem áll meg egy körnél...

Az elvárásokról pedig az jutott eszembe, hogy a "kályha" az önismeret és az önelfogadás. Miután magaddal tisztába kerülsz, könnyebb lesz belátnod, felvállalnod és megérezned a változtatások szükségességét!

A nemet mondás egyenlő az önmagadra való igent mondással! 

Visszatérve a szereptorta feladathoz, ha az egyik "cikkelyt" nagyobbra szeretnéd venni, máshonnan el kell venned az energiát, a figyelmet, az időt, esetleg a gondoskodást. Ez feszültséggel fog járni, legfőképp önmagaddal szemben.

A nemet mondás gyakorlását nem tudod a női szerepek újrahangolásánál megkerülni, ahogyan a nyílt kommunikációt sem! Többet kell ahhoz magadról beszélned, hogy idővel megérthessék a lelki folyamataidat!

Azt ugyancsak kiemelném, hogy hiába várod el a többiektől a vágyaid kitalálását, a gondolatolvasás szintén nem működik. Nem attól vagy nő, hogy mindenkinek megfelelj! Azt is fogadd el, hogy Te vagy a felelős a saját harmóniádért. Ne a másiktól várd a csodát! 

Lásd be, ha eddig valaki nem becsült meg, ezután sem fog. Akkor meg mi az akadálya az arányok újraosztásának?  

A pozitívumokról sem szeretnék megfeledkezni. Mert ha idáig szerettek és értékeden kezeltek, akkor örülni fognak a "diagramod" áthangolásának. Minden egyes életciklusban úgyis meg kell ennek történnie.

Attól pedig, hogy eleinte kételkedve vennék a "virágzásodat", de látnák rajtad a nyíltságot, a mosolyt és az elégedettséget, változni fognak. Idővel megértik, hogy így Belőled több jó jut a számukra is.

Nemcsak a mobilodnak lehet tehát szüksége a "frissítésre", hanem Neked szintén. Ez elsősorban Rajtad múlik.

Megérdemled nőként a harmóniát! 

Dr. Domján Mihály 

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

www.drdomjan.hu 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

• Minőségi idő a családban
• Csak lazán! Nem minden a Te feladatod!
• Miért maradsz benne a rossz kapcsolatokban?
• Hogyan lehet "mérgező" szülők után saját életed?- könyvajánló
• A megunhatatlan sajttorta - recept

(Képek forrása: pixabay.com) 

A nyolchetes mindfulness tréning (MBCT) alatt azt értettem meg, hogy a figyelem nemcsak tanulható, hanem a gyakorlás által segíteni tud az "átkapcsolásban". Ha ugyanis az érdeklődésemet például a lélegzetemre vagy a környezetemből beszűrődő hangokra-zörejekre, esetleg az alaposabb rágáson keresztül az ízekre irányítom, akkor ez egy idő után engem szintén meg fog változtatni. Pont úgy, ahogyan a rendszeres hálaadás végzése! 

A mindfulness tanfolyamon vált az számomra világossá, ha az "itt és most"-ban növekszik a figyelmem, akkor idővel csökkenni fog  az agyalásom és a szorongásom.

Egyszerre önmagamon "pörögni" és másra odafigyelni képtelenség!

Pontosan mit takar a mindfulness?

Ez a tudatos jelenlét pszichológiája. Vezetett gyakorlatokon keresztül a figyelem célzottan a jelen pillanatra és annak történéseire irányul. A meditáló nem akar semmilyen "extra" élményt elérni, csupán ítéletek nélkül „van” és "megenged", anélkül, hogy a belső történései elvinnék... 

Hogyan csökkenti ez a stresszt? 

Az a személy, aki a világ "zajában" él, azaz hagyja, hogy a figyelmét folyamatosan lekössék, sajnos, önmagát egyre kevésbé képes látni. Egyszerűen elszigetelődik mind önmagától, mind a szerető emberi kapcsolataitól! A magára hagyatottság pedig feszültséggel és a kudarc érzésével fog együttjárni! A rendszeresen végzett meditáció ezzel ellentétesen hat.

A figyelem tudatos gyakorlása segít a "kapcsolódásban".   

Más szemszögből lássunk most erre egy gyakorlati példát!

Párszor családterapeutaként a hozzám forduló szülőknek nézőpontváltást szoktam felajánlani. Mi lenne, ha első körben nem a közös aktivitások erőltetésével nyitnának a gyermekeik felé, hanem például leülnének melléjük a szőnyegre, és csupán együtt lennének? Mi történne, ha először a szülő csak figyelne a csemetéjére? Elkezdené "felfedezni" és kíváncsivá válna rá, nem pedig rögtön a "megnevelést" választaná? Vajon milyen lenne a családi élet kevesebb elvárással és több játékkal? Vonatkozhatna Rátok is a"slow" (lassulás) életérzésé? Általában a csemeték - előbb-utóbb - veszik az "adást". Kezdeményezni fognak a szüleik felé és elindul közöttük a közeledés. Ez akkor is igaz, ha mondjuk a gyermek először a dühét mutatja meg a szülőjének! Például sokszor hiányzott neki a gondviselője, aki erre most meg jelen van és biztonságot ad. Nincs is jobb alkalom a fájdalma megmutatására, mint az adott pillanat...

A "kapcsolódás" elindulásával persze a szabályok megalkotása sem kérdéses! Ez azonban nemcsak a gyermekre kell, hogy vonatkozzon, hanem a szülőjére is! A minőségi idő és figyelem adása a szülő felelőssége!   

A mostani témában szeretnék még egy lépéssel előrébb menni és röviden az értő figyelmet megemlíteni.

Ez a fogalom Dr. Thomas Gordon munkásságának köszönhető. Röviden a lényege: teljesen félreteszem a saját érzéseimet és elfogadom a másik emócióit olyannak, amilyenek. Bármennyire is különbözzön az adott pillanatban a másik érzése a sajátométól, vagy attól, amit gondolok arról, hogy neki mit kellene éreznie, mégis elfogadom azt. Sőt, visszacsatolom a számára.

A visszajelzésemet kifejezhetem csupán gesztusokkal, mint pl. az arckifejezéssel, odafordulással, szemkontaktussal és persze szavakkal is. Utóbbihoz tartozik az érzelmek és a tartalom tükrözése, valamint az összegző mondatok megfogalmazása. Az értő figyelem célja minden esetben a megértés kommunikálása. Azáltal, hogy kritika és ítélkezés nélkül visszamondom a benyomásaimat, egyben ellenőrzöm, hogy valóban megértettem-e azt, amit a másik közölni akart velem.

Az aktív hallgatás, majd a visszajelzés elsajátítása azért nehéz, mert meg kell közben tanulnom abban hinni, hogy a másik képes megbirkózni a saját érzéseivel. Hinnem kell abban, hogy fel tudja dolgozni az emócióit és ezáltal képes a problémáira megoldást találni. Ez a bizalom akkor tud bennem lassanként felépülni, amint érzékelem, hogy a másik egyre sikeresebben veszi az "akadályokat".

Zárásként megismételném a blogbejegyzés találó címét, amelyet egy közös ebéd alatt kaptam - kaptunk mindannyian - egy kiváló HR-es hölgytől:

Ha figyelsz, akkor szeretsz! Ha szeretsz, akkor figyelsz! 

Rendhagyó módon, most egyszerre két blogbejegyzést írtam. A másodikat azonnal elérheted, ha nyitott vagy ennek a témának a keresztény vetületére: Szemlélődő ima a mindennapokban.  

Kívánom mindannyiunknak, hogy egyre mélyebben tudjunk mind magunkra, mind másokra odafigyelni!

Megérdemeljük a szeretetet!

Dr. Domján Mihály

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.drdomjan.hu 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:

• Minőségi idő a családban
• Advent másként - Slow Advent
• Bárhová mész ott vagy - könyvajánló a mindfulness témakörében
• Szemlélődő ima a mindennapokban
• Érzelmi zsarolás a gyermekkel

(Képek forrása: pixabay.com)