Dr. Domján Mihály pszichológus blogja - @dr.domjan

Mind&Spirit blog

Mind&Spirit blog

A zarándoklás pszichológiája

2018. június 04. - Dr. Domján Mihály

lourdes3.jpgEurópában a katolikus szertartásokon részt vevők száma évről évre csökken, kivéve a zarándokok tábora, amely folyamatosan növekszik. Talán szabad azt írnom, hogy felkapottá vált ez a fajta Isten-keresés. Szerintem az okok között nemcsak az El Camino (Szent Jakab-út) fokozott népszerűsége található, hanem az is, hogy az emberek nyitottá váltak a belső utak keresésére

Mivel többször volt már lehetőségem zarándoklaton részt venni, így számos megélt élménnyel gazdagodva próbálom most a gondolataimat közreadni.

Az út választ Téged!

Talán a legfontosabb különbség egy wellness hétvége és egy zarándoklat között, hogy ez utóbbinál egyfajta meghívást érzek belülről. Nálam mindkettőnek megvan a maga helye és ideje, ahogyan az egyéb "műfajoknak" is. 

A zarándoklatoknál azt tapasztalom, hogy főleg az előkészületek ideje alatt nehézségeket és feszültségeket élek meg. Ilyen értelemben a "meghívásnak" mindig megfizetem az "árát". Többször jutottam már el oda, hogy inkább el sem mennék, mert valami annyira elvonta az erőmet. Ezek után persze mégis bátran igent szoktam mondani és nekiindulok az önismereti "túrának". 

A rövid pszichológiai összefoglaló előtt közreadnék pár tanulságot a zarándoklatokkal kapcsolatosan: 

  • lourdes.jpg1998-ban utaztam először Međugorjeba (Bosnia-Hercegovina), amely sorsfordító lett a számomra. Spontán, mindenfajta külső tanítás vagy behatás nélkül hálát adtam ott egy olyan rokonomért, akitől korábban számos bántást szenvedtem el. Ekkor nemhogy a megbocsátásban léptem egy új szintre, hanem még a hála is feltört a szívemben a személy iránt. Mindez roppant meglepő volt a számomra - annak ellenére, hogy előtte háromnegyed évig imádkoztam már a kiengesztelődésért. Korábban azonban sohasem gondoltam volna, hogy bármikor hálát fogok a rokonomért adni! Mindez olyan meghatározó élménnyé vált a számomra, hogy azóta számtalanszor visszamentem Međugorjeba és másokat szintén elvittem oda.
  • Jeruzsálembe betegen érkeztem és mentem is el. Sem ez a tény, sem az utcai árusok nem tudtak attól a megrendítő élménytől megfosztani, hogy azokon a helyeken haladhattam keresztül, ahol korábban Jézus járt. Azt éreztem, hogy a gyermekkoromtól a jelenig tartó ív ott realizálódott előttem, és hogy az egész városra egyfajta templomként tudtam tekinteni. Itthon, heteken keresztül ez az egységélmény "dolgozott" bennem.
  • Lourdes (Franciaország) a csodáiról "híresek". Egyik daganatos kliensem ott kapta meg a lelki békéjét a betegségéhez, a másik pedig gyógyult ki a pánikbetegségéből. Nekem egy hónapokon át tartó testi fájdalmam szűnt meg, amit egy korábbi orvosi beavatkozás következményeként szenvedtem el. Őszintén szólva, nem nagyon tudtam akkor szóhoz jutni, amikor Lourdesban, a második nap reggelén észrevettem, hogy a fájdalmam elmúlt... 
  • Otthonomhoz közel (15km-re) található Petőfiszállás-Szentkút. Számos esetben, ha feszült vagyok, akkor fogom magam és kimegyek oda imádkozni. Ettől erőt nyerek és megnyugszom. Olyan az a hely nekem, mint egy "rehabilitációs központ"! 
  • medjugorje2.jpgPár éve Međugorjeban egy belső megértéssel lettem gazdagabb. Az jött elém, hogy ha valami nem tetszik az életemben, akkor ne siránkozzak, hanem teremtsek olyan új szituációt, amelyet már tudok szeretni. Ha őszinte akarok lenni, akkor nem volt evidens és könnyű feladat ezt a "tisztánlátást" befogadnom. Inkább maradtam volna meg abban, hogy továbbra is elvárok Istentől, minthogy magam változtassak életem egyik sarokpontján. Azt gondoltam, hogy nekem elég csak imádkozni és majd Isten teremti meg helyettem a változást. Tanulságos lecke volt ez a "felébredés"!   
  • Lourdesban láttam rá arra is, hogy mennyire fontos a betegek szolgálata és az ehhez kapcsolódó széles körű önkéntesség. (Franciaországban az Egyház nem kap állami támogatást.) Sokan vesznek részt a rászorulók támogatásában, amely önmagában tanúságtétellé vált a számomra. Felemelő és lelkesítő volt azt látnom, ahogyan a betegekkel bántak! 

Sok-sok zarándokos történetem van az elmúlt húsz évből, amelyekben az a közös, hogy újból és újból megtaláltam a csendben és a liturgia által a belső lelki békémet. Írhattam volna úgyis, hogy ezeken a helyeken talált rám a lelki béke...  

Pszichológiailag mi történik egy zarándoklaton?

Az út olyannak fogad el, amilyen vagyok.

medjugorje.jpgAki arra "vetemedik", hogy akár kíváncsiságból, akár egyfajta felajánlásként indul útnak, rá fog arra jönni, hogy nem kell sietnie. Másképpen megfogalmazva: nincs szüksége sem önmaga, sem mások előtt megfelelnie. Idővel ugyanis rá fog arra az egységre és kegyelemre érezni, amely a zarándokokat összeköti.

A hegyek, a patakok és az egyéb természetközelségből fakadó faktorok szintén segítenek ebben a ráhangolódásban, ahogyan maga az imádság. 

A "mindenki és minden a maga tempójában halad" szituáció támogatja a zarándokot az önmagával való szembenézésben is. 

Tapasztalatból írom, hogy az "út" spontán tehet fel kérdéseket, illetve szelíden kérdőjelezhet meg egyes hiedelmeket. Egy zarándoklaton - ösztönösen - tisztábban kivehetőbbé válhatnak mind a gyengeségek, mind a személyes célok és hívások. Szabad talán ezt úgy is megfogalmaznom, hogy megélhetővé válhatnak olyan összefüggések, amelyek az otthoni gépi ("droid") üzemmódban fel sem merülnének.

Milyen pozitív hatása lehet még egy zarándoklatnak?

  • Nem kell az embernek sokat gondolkoznia. Csak teszi az egyik lábát a másik után. Ennek szintén áldásos hatása van!    
  • Nem szükséges, sőt teljesen felesleges az otthoni nagy szekrényt magunkkal vinni az útra. Ennek átvitt értelemben lehet egy olyan üzenete, hogy valóban mi a fontos és mi számít az életben!
  • Egy zarándoklaton, a kezdeti nehézségek ellenére mégis összefutnak valahogyan a szálak és "kerekké válik" az út. Az idő és a hely transzcendenciájának a megtapasztalása nagy ajándék!
  • Az egység állapotának a megtapasztalása mellett bármilyen misztikus élmény mélyítheti a bizalmat Isten irányába és ezen keresztül erősödhet a felebarát-szeretet! 
  • A kegyelem által kapott lelki béke gyógyítja az önelfogadást, ahogyan a "megcsináltam" érzés az önértékelést
  • Azt gondolom, hogy az ugyancsak számít, ha a zarándoklatot egy jó társasággal tudja az ember megosztatni! Bár kétségtelen, hogy egy ilyen út inkább belső "séta", mint közösségi élmény, de attól mindkét dimenzió támogatni tudja egymást.    

Pszichológusként nem szerettem volna az előzőekkel azt az illúziót - szélsőséges értelemben vett csodavárást - kelteni, hogy egy zarándoklat gyógyír lenne mindenre vagy helyettesíthetné egy szakember felkeresését. 

Egészséges emberi alapokra és rendezett kapcsolatokra tud a transzcendencia ráépülni.  

lourdes4.jpgAzt gondolom, hogy egy zarándoklat "csupán" erőt ad ahhoz, hogy a mindennapok terhei, az emberi korlátok és csalódások könnyebben elfogadhatóbbá váljanak. Azokat az előnyöket sem szeretném elhallgatni, hogy az imádság - a relaxáció és a meditáció mellett - csökkenti a stresszt és a szorongást, erősíti az élni akarást, valamint a pozitív kilátásokat. Hiszek abban, hogy a testi-lelki gyógyuláshoz a transzcendencia valamilyen szintű megélése megkerülhetetlen! 

Hogyan érdemes az útnak nekivágni? Zarándoklatra éppúgy lehet menni gyalogosan, mint kerékpárral, kocsival vagy repülővel. Szállásként a sátoron át egy szép hotelig bármi beleférhet. Ez ugyanis nem egy erőpróbáló teljesítménytúra, hanem sokkal inkább egy elcsendesedés, Istenre való odafigyelés és a tudatos jelenlét "lelkigyakorlata". Számos utazási iroda és keresztény közösség kínál szervezett utakat, de a baráti-családi összefogásnak is nagy az értéke.

A korábban említett úti célokon kívüli neves zarándokhelyek a következők: Mariazell (Ausztria), Assisi (Olaszország), Csíksomlyó (Erdély), Częstochowa (Lengyelország), Fátima (Portugália), Guadalupe (Mexikó), itthon pedig Máriapócs, valamint Mátraverebély-Szentkút. (A gyalogos útvonalakról pedig itt olvashatsz.)

A mostani blogbejegyzésem azoknak szól, aki rendelkeznek a hit ajándékával - amelyről külön itt olvashatsz -, illetve nyitottak másfajta tapasztalatokra. Biztatásként és kedvcsinálónak írtam le a gondolataimat! Hátha Te leszel az, aki legközelebb zarándoklatra indul! Találj magadnak társakat és vágjatok neki! Amikor pedig megérkeztek, egy finom bor mellett gondoljatok azokra is, akik előttetek és mögöttetek járják az utat - mindenfajta értelemben! 

Sok örömöt!

 

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta 

misi4.jpg

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

https://drdomjan.hu

 

Az új pszichológusi podcastek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.  

 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

 

(Képek forrása: saját)

 

 

insta5.jpg

Miért maradsz benne a rossz kapcsolatokban?

pixabay_veszekedes2.jpgBizonyos helyezetekben mindannyiunknak nehéz azzal szembenéznie, hogy miért marad benne egy tartósan gyengítő kapcsolatban. 

Talán egymásból próbáljuk meg kipréselni azt az idealizált szülőt vagy családképet, amelyet anno valami oknál fogva nem kaptunk meg?!

Következzen egy olyan "gondolatébresztő" lista, amelyet a munkám alapján szedtem össze.

Először is talán azért maradok benne a régen "lefőtt kávéban", mert van valamilyen hasznom belőle vagy mert két rossz közül ez a jobb. („Egyedül? Együtt?”) Lehetséges, hogy a nyereséget a pénz jelenti vagy a másik szülőként való jelenléte, "bébiszitterkedése", de adhatja a társadalmi státusz is.

Szintén haszon lehet az "anyáskodás" vagy, hogy az áldozatszerepen való "pörgés" miatt nem kell önmagammal - a saját ürességemmel, a bukásaimmal, sőt csalódásaimmal - szembenéznem.

A csodavárás a következő marasztaló tényező. Vannak tehát olyan személyek, akik abban reménykednek, hogy majd a párkapcsolatukban "csoda" fog történni. Megszállja a másikat például az ihlet és elkezdi benne a nőt/férfit tisztelni. Bizonyos szituációkban ezt hívatjuk "reménytelen reménynek"...

A „nem kapott még eleget” mellett a tudattalan „vezeklés” szintén marasztaló tényező lehet egy gyengítő kapcsolatban való maradás mögött. Mindezek hátterében elakadt gyász, céltalanság és magány bújhat meg.

pixabay_titok5.jpgMások pedig azért maradnak benne a rossz párkapcsolatban, mert odahaza azt tanították nekik, hogy minden kapcsolat működőképes. Egyesek ezt hozzák otthonról. Ezek szerint a nő feladata, hogy mosson, főzzön, vasaljon, gyereket neveljen, „gombkitűzőként” ott díszelegjen a férje „zakóján”, természetesen még pénzt is keressen, mindazok után pedig tűrje a sorsát. A férfi oldaláról ezt az "örökséget" a reggeltől estig történő munkavégzés jelentheti - a pénzkereső "biodíszlet" szerepében...

Az önmagamért való kiállásomat gátolhatja még a megküzdéstől való félelmem és az önbizalomhiányom. Vannak ugyanis olyan személyek, akik nem tudják az életüket önállóan elképzelni, mert vagy nem látják magukat egyedülállóként életképesnek, vagy az a hiedelmük, hogy ők már úgysem kellenének másnak. Persze nem is tesznek magukért semmit, mint például önálló bankszámla nyitása, saját baráti kör működtetése, rokoni kapcsolatok ápolása, munkavállalás, továbbtanulás, hobbi, erőforrások feltérképezése, életmódváltás, szakember felkeresése.

Újabb személyek pedig a nőiességüket láncolják oda a párjukhoz. „Ha nincs férjem, akkor megszűnök nő lenni?!” Ezek az emberek inkább szenvedve benne maradnak a párkapcsolatukban, és nem kímélve sebzik magukat, minthogy felnőnének. „Megéri” tehát az nekik, hogy ők „nők”, illetve az is, hogy például nem kell egyedül aludniuk vagy éppen a mindennapi dolgokban dönteniük. Az urak oldaláról hasonló a dinamika.

A rossz kapcsolatban való bennmaradás mögött lehet még egy olyan, az előbbiekkel összefüggő tényező, hogy nem mer valaki az érzéseiben bízni vagy éppen a belátásaira támaszkodni. Az, hogy egy kapcsolat erősít vagy gyengít, azt nekem kell éreznem és belátnom, nem pedig az anyámnak, a barátaimnak vagy a szomszédomnak. Megkerülhetetlen tehát, hogy én mit érzek és mit gondolok. Ha valakinek az előbb leírt hasznok nem elegek, akkor válaszolhat a következő kérdésekre: Mi a jó nekem abban, ha azt hiszem, hogy van egy férjem (feleségem) és egy családom? Érzelmileg van-e egyáltalán férjem (feleségem)?”. Néha bizony nehéz ezekre őszintén válaszolni.

Az önmagamban való csalódásnak a felismerése egyáltalán nem egy könnyű műfaj, hát még az esetleges anyagi-lelki csapdahelyzet beismerése. Könnyebb ugyanis egy rossz párkapcsolatban a másikat az elvárásokkal nyomasztanom, mint a saját eszköztelenségemet, a felnőttségem hiányát és a múltban okozott hibáimat belátnom. A bent maradás mögött – ráadásként – egy erős bűntudat szintén meghúzódhat például "Nélkülem biztosan visszazuhanna az alkoholba!"

pixabay_veszekedes.jpgVégeredményben az időhúzás is több szinten válhat „nyereséggé” – akár bevallja ezt valaki, akár nem. Persze tudom, hogy mindenfajta váltás (válás) újabb stresszel és veszteségekkel jár. Fokozottan igaz ez a párkapcsolatokra - nem beszélve a gyermekek szempontjaira.

A gyengítő kötelékekhez való ragaszkodás újabb "anyaga" lehet maga a harag és a gyűlölet. Pár paradox, de a tartós negatív érzelmek "cseréje", azok sebző jellege ellenére szintén "ragasztanak". Egyes kapcsolatokban - sajnos - a kölcsönös "öldöklés" adja az "intimitást".

Mindezek után merre indulhatok el?

Talán az első lépés, hogy visszatalálok önmagamhoz és a származási családomhoz ("a gyökereimhez"). Elfogadom azt is, hogy a gyermekeimnek sem lehet az jó, amitől naponta szenvedek...

Megérdemled, hogy szeress és szeretve legyél!  

pixabay_gyermek.jpgBelegondoltál már abba, hogy konkrétan milyen életre vágynál? Nem arra szerettem volna rákérdezni, hogy mit nem akarsz, hanem hogy pozitívan mit kívánsz magadnak? Vannak-e örömteli belső képeid? 

Bármilyen élethelyzetben legyél, a saját identitásod erősítése nagyon fontos. Ha viszont továbbra is csak egy kizárólagos kapcsolat/munka köré építetted az életed, akkor sokkal sebezhetőbbé és védtelenebbé teszed magad. Mi lenne, ha az elkövetkezendő hetekben "leporolnád" a régi kapcsolataidat? Mit veszítenél, ha lépésenként alkotójává válnál az életednek? És mi lenne, ha megtanulnál engedni a kapcsolataidban? 

Megérdemled, hogy szeress és szeretve legyél!

 

Dr. Domján Mihály 

misi4.jpg

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

www.drdomjan.hu 

 

 

Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is. 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

(Képek forrása: https://pixabay.com)

Sikeresen válni? Sőt, újraházasodni?

pixabay_par.jpgA válás, a leválás és az elengedés embert próbáló életleckék. Ezeken keresztül számos dolog tisztulhat le bennünk, de az is kiderülhet, hogy az önmagunkra találást és a boldogságot nem érdemes mástól elvárnunk. Miért is? Mert azok a személyes feladataink!

Ebben a bejegyzésben először a "sikeres" válásról fogok írni, majd azoknak a házaspároknak szeretnék segítséget adni, akik korábban egyszer vagy többször már elváltak, jelenleg pedig egy új élettársi kapcsolatban vagy házasságban élnek (szándékoznak élni).

Elvált, majd mással újraházasodott személyek alkotta családot mozaikcsaládnak hívja a pszichológia. Más kifejezéséket is használunk: vegyes család, patchwork család, stepfamily. A köznapi értelemben ezt a családmodellt úgy hívhatom, hogy „Én gyermekem, te gyermeked, mi gyermekünk”. A definíció azt szimbolizálja, hogy egy mozaikcsaládban lehetnek gyermekek valakinek az előző házasságából, a párjának ugyanúgy, és közös is az új kapcsolatból.

Bár lehet, hogy az előző sorok után azt érzed, minek olvasnál a mozaikcsaládokról, hiszen még nem tartotok ott. Elhiszem! Mindezek mellett mégis ajánlom a figyelmedbe, mert rengeteget tudnál belőle tanulni. Ha pedig inkább köszönöd, de a "megmentés" érdekel, akkor a "Minőségi idő a családban" című bejegyzésemet ajánlom a figyelmedbe!  

Következzen pár gondolat a "sikeres" válásról!

Sokszor elmegyünk egymás mellett, nem becsüljük meg azt, aki mellettünk van. Másra vágyunk. Az igazi szerelem egy egyenrangú kapcsolat, nehéz, küzdelmes munka, hiszen el kellene fogadnunk a másik árnyoldalát is, ami üzenet saját magunk árnyoldalainak elfogadására is. (Berniczky Konkoly Edit)

Bár a legtöbb szakítás általában kudarc és veszteség, mégis idővel el lehet azt fogadni, hogy mindez megtörtént velünk. Miből tudom leszűrni, hogy a lelki elengedés útját járom?  

A válás "lezajlását" az mutatja, ha az "ex" boldogsága vagy boldogtalansága már nem irritáló tényező. Az ember tehát akkor dolgozta fel a válását, ha elmúltak a volt társa felé érzett intenzív (pozitív-negatív) érzései - még az esetleges "versengéses" erőlködései is. Ehhez a jog adta keretek szintén alapot szolgáltatnak: gondolok itt az anyagi javak megosztására és a leírt - ezért betartható - gyermekláthatásra. A válás egyik legnehezebb része különben annak elfogadása, hogy a másik új társra talált. A következő kemény feladatról "Az önhibáztatás feloldása" cím alatt olvashatsz, a válás gyermekekre való hatásáról pedig itt.

Válni, váltani akkor tudok, ha érzem magamban az erőt az újrakezdéshez!

Akkor vagyok igazán képes arra, hogy új családot alapítsak, ha „valódi” változásokon menetem keresztül. Gondolok itt az elfogadásra, a nyíltságra, a megbocsátásra, a különféle aktivitásokra, esetleg egy költözésre, a munkahely váltására, a továbbtanulásra, a sportokra és egyéb örömök "gyakorlására". Ezek a "valódi" komfortzóna-elhagyások tudnak ahhoz is hozzásegíteni, hogy a múltbeli konfliktusok új nézőpontot kaphassanak. 

Fontosnak tartom még azt is, hogy mernem kell végre a saját lábamon megállni és önmagam lenni. Ez utóbbihoz pedig talán nem egy újabb szerelem „használatára” van szükségem, hanem a saját érzéseim megismerésére, megélésére és elengedésére. Gondolok itt a pl. csalódásaimra, az el nem fogadásomra és a kisebbrendűségemre. 

Sokszor csak a felszínre engedett, megélt, elsiratott, kifejezésre juttatott és elengedett érzéseken keresztül tisztulhat az le, hogy ki vagyok, most hol tartok, illetve mi a fontos

A múltban elkövetett hibáimat szintén érdemes belátnom, mert azokból sokat lehet és kell tanulnom. Az integrációt az koronázza meg, amikor az ember egy mondatban meg tudja azt fogalmazni, amit az előző párkapcsolatából leszűrt. Amíg valaki nem tudja ezt az üzenetet meglátni-beépíteni, addig csupán össze van mosva a régi az újjal. Ezekben az esetekben akaratlanul ismétlődések, sőt még mélyebb hiányok-űrök jöhetnek létre. Leltározás, elfogadás és „lélegzetvétel” nélkül tehát fenn áll az a veszély, hogy megint játszmák közepette találja magát az ember. Mindenezek fényében az önmagammal való békekötést, azaz önmagam "szőröstül-bőröstül" való elfogadását érdemes az első helyre tenni, nem pedig az új „vasat” a tűzbe elvet. Szerintem erre a testi, lelki, szellemi „pihenésre” sokaknak szüksége lenne. Természetesen ez csak én véleményem, és attól még más utakat is járhatónak látok.

Másfél órában itt tudod megnézni a 'Szeretők, szerelmek, újrakezdés' című előadásomat.

Általában megtapasztalható tény, hogy egy hosszú párkapcsolat után egy rövid, viharos szerelem az, ami igazából az előzőt lezárja. Egyesek azt hiszik, hogy most végre mindent megkapnak az élettől, illetve új szinten tudnak az új partnernek adni. A „szereplők” ilyenkor éreznek rá az egyenrangúság, illetve a felnőttség „elfelejtett ízére". Volt olyan nő, aki egy ilyen kapcsolatban érezte meg a főzés fontosságát. Megtanult a másikra várni, tudott hozzá kedves lenni és figyelni rá. Másnak pedig az „elfelejtett” szexualitás feléledése segített, vagy hogy elismerik férfiként. Sok esetben ezek a nagyon intenzív, nőiességet és férfiasságot belobbantó szerelmek csupán tiszavirág-életűek. Elsősorban a lelki megerősödést, és az előző, hosszú párkapcsolat vagy akár a házasság lezárását szolgálják. Van, amikor mindez a regnáló párkapcsolattal párhuzamosan történik.

Kanyarodjunk újból vissza a váláshoz. Ez tehát akkor „sikeres”, ha a volt partner már nem „izgatja” az embert. Amennyiben az epe ízét vesztette és már nem örülök a másik nehézségeinek, illetve nem irritáló az "ex" boldogsága, akkor jó úton vagyok. Amíg elégtételre van még szükségem, addig nincs elengedve a történet. A legtöbb esetben az elégtételt nekem magamnak kell megadnom! Gondolok itt bármilyen olyan új tevékenységre, amiben örömömet lelem. Egy biztos, hogy leginkább a belső béke, az önmagammal és a tanulságokkal való kiegyezés után érdemes egy új, harmonikus párkapcsolatba belefognom. A belső békét különben úgy is meg lehet közelíteni, hogy aki el tudja önmagát viselni, az nem fog már önmaga miatt szenvedni. Ez talán az első lépés az új jövő felé!

A válás nem teszi az embert boldoggá, mert az egy személyes életfeladat!

Sok-sok bátorság, önbizalom, és szenvedély kell ahhoz, hogy egy válás után merjen az ember továbblépni. A múlt tanúságait leszűrve pedig érdemes azt tudni, hogy milyen partnert és párkapcsolatot szeretne. Azt is érdemes elfogadnia, hogy hosszú távon az új szerelem sem lesz mentes a konfliktusoktól... 

Mindezek után pár pontban összeszedem azokat a gondolatokat, amelyekkel gyakran találkozom a hozzám forduló mozaikcsaládoknál. 

1. Fontos szempont annak belátása, hogy nem a gyermekeknek van szükségük új nevelőszülőre, hanem a magányossá vált szülőnek új társra! A csemeték döntő részben nem akarnak új életet kezdeni. Számukra a biztonságot a változatlanság adná. A gyermekeknek tehát az a hozzáállása, hogy tiltakoznak a szülőjük új partnere ellen: egészséges. El kell ezért kezdeni időben beszélgetni és meghallgatni a másikat. Felnőttként azonban ki kell azon jogunk mellett tartani, hogy lehetünk szerelmesek! Erről a csodálatos érzésről viszont azt kell tudni, hogy kompromisszumot követel.

2. Egy elvált, szerelmes szülő akaratlanul két tűz közé kerülhet. Jó, ha ráébred arra, hogy nem tehet mindenki kedvére. A gyermekek – általában – azt szeretnék, hogy a szülőjük ne legyen szerelmes, hanem minden maradjon a régiben. Az új szerelem pedig azt szeretné, hogy minél több időt töltsenek el együtt. Az elvált fél tehát két elvárás közé kerül(het). Sokan rendkívül nehéz helyzetbe hozzák magukat, ugyanis belemenekülnek a „kárpótlás” csapdájába. Amikor a szerelmükkel vannak, akkor megpróbálják kárpótolni a gyermekek miatti „elvesztegetett” időért, amikor pedig a gyermekeikkel vannak, akkor a szerelmük miatti „elvesztegetett” időért. Ez a helyzet rendkívül megterhelő. Miután eljutott már valaki a teljes kimerülésig, akkor bekövetkezhet az, hogy az új párkapcsolat lezárul, vagy a gyermekek közül az egyik megváltozott viselkedést mutat. A „kárpótlás" gondolatvilága helyébe tehát a kompromisszumot lenne érdemes tenni. Nyílttá kell ehhez azt tenni – mind a gyermekek, mind pedig az új társ felé – hogy nem lehet úgy csinálni, mintha egyikük, vagy a másikjuk nem létezne.  Ezt nyílt kommunikációval, empátiával és sok-sok kompromisszummal lehet megtenni.

3. Az időfaktort az előző esetben sem lehet elhanyagolni. A mozaikcsalád létrejötte és működése csak idővel tudja kiforrni magát! Fokról fokra! A szeretet nem automatikus!

4. A lojalitás konfliktus. A csemetéknek mindkét szülőjük szeretete nagyon fontos. Nincs számukra nagyobb fájdalom és belső konfliktus, mint amikor a szüleiket haragban látják. Ennél már csak az okoz nekik súlyosabb válságot, ha a szülők vitájában arra kényszerítik őket, hogy válasszanak (valamelyik fél mellé álljanak). Ezt hívjuk lojalitás konfliktusnak. A jelenség alapjaiban megrendítik a gyermekek biztonságérzetét, főleg a legérzékenyebbét. Ennek a belső konfliktusnak a huzamosabb fennállása pedig azt okozhatja, hogy a csemeték egyik szülőjükben sem fognak tudni megbízni. A bizalomvesztés sajnos nemcsak szorongást szül, hanem akadályozza még a szülők értékrendjének átvételét, beépítését is!

pixabay_csalad.jpg5. Több olyan szituációval találkoztam már, amikor az elvált édesapa - ritkábban az édesanya - nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is elhagyta a gyermekeit. Az ilyen esetekben, ha rendszerben gondolkodunk, akkor nemcsak az apa (az anya) felelőssége vethető fel, hanem a másik szülőfélé is. A szülői szinten minden helyzet 50-50 %-os, kivéve, ha valaki eljátszotta a jogosultságát a gyermeknevelésre. Mindegyik apa felelős abban a tekintetben, hogy odatartozzon a gyermekeihez! Mindamellett az anya is bőven tehet azért, hogy teret kapjon az elvált fél a gyermeknevelésben. Egy apát nem lehet tehát leváltani! A gyermeknek joga van az apjához! A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a szülője felnevelje, szeresse, biztonságot adjon neki és felelősséget vállaljon érte. Összegezve: a szülő, hacsak el nem veszti, jogosultsága van arra, hogy a gyermeke sorsába beleszóljon, és így érdemeket szerezhessen a gyermeknevelés terén!

6. Válás után a gyermekeknek teret, időt, és biztatást kell ahhoz adni, hogy mindenkivel rendezhessék a kapcsolatukat! Sokszor a csemeték bizonytalanok abban, hogy létesíthetnek-e kapcsolatot pl. a biológiai apjukkal. A gyermekek növekedésével az anyák nem ismételgetik azt, hogy „Rád bízom, hogyan akarsz az apáddal kapcsolatot tartani! Adok Neked pénzt, ha fel akarnád hívni őt.”. Ehelyett létrehozzák a már korábban említett lojalitás konfliktust. A vérszerinti apát a családból kirekesztik, nem engedik meg, hogy érdemei legyenek, és hogy a gyermekek megélhessék a lojalitásukat (előnyben részesített kapcsolatukat). Súlyosabb esetben a következőt mondhatja, éreztetheti az anya a gyermekek felé: Ha apádat szereted, akkor elveszítheted a szeretetemet!. Néhány édesanyának egyébként minden párkapcsolatban ugyanaz a működési módja: „Hogyan szabadulhatnék meg a gyermekek apjaitól?”.

Itt szeretnék a figyelmedbe ajánlani két bejegyzést: az Érzelmi zsarolás a gyermekkel és  a Játszamtündér, elég volt Belőled! címűt. Ezekből további hasznos információkat tudsz a megértéshez, az elfogadáshoz és a cselekvéshez felhasználni.

7. Az „ex”-ek. Be kell azt látni, hogy a volt férj, illetve a volt feleség befolyását nem lehet kiradírozni sem a gyermeknevelésből, sem az új család életéből. Az „ex” irányába sokfajta érzés jelenhet meg az elfogadás helyett. Ilyen az irigykedés, a féltékenykedés, a gyűlölet vagy akár a rossz lelkiismeret. Bármit is érez az ember a volt társa iránt, vagy érez a társának az előző férje/felesége iránt, mégis érdemes azokat – a gyermekek miatt – elengedni. Véleményem szerint, pontosan a gyermekek érdekében erőfeszítést érdemes azért tenni, hogy az előző partnerek lelkileg-anyagilag el legyenek engedve. És megint visszalyukadtunk az elfogadáshoz! Akkor tudok valakit elengedni, ha az adott szituációban a másikat, önmagammal együtt, elfogadtam olyannak, amilyen. „Benne is látok jót és értékeket, nemcsak hibákat.” Amikor a tisztelet helyreáll, akkor az már önmagában gyógyítólag hat nemcsak a szülőkre, hanem természetesen a gyermekekre is. Mivel a csemete folyamatosan fenntartja a múltat, emlékeztet az előző párkapcsolatra, ezért nagy hangsúlyt kell tenni a felnőttek közötti tisztelet (elfogadás) helyreállítására. Nem szeretni kell a másikat, hanem csupán tisztelni. Ez egyben – véleményem szerint – a szeretetnek egy bizonyos aspektusa. A tapasztalat azt mutatja, hogy a lelki fejlődésben lehetséges odáig eljutni, hogy a távol lévő, elvált felet tekinthetjük „rokonnak”, sőt akár barátnak is.

8. Az egyenlőség elve tévút. Újabb megállapításom az, hogy egy mozaikcsaládban érdemes elvetni az egyenlőség görcsös elvét. Egyáltalán nem lehet azt mindenáron alkalmazni a féltestvérek és a testvérek között. Ha a gyermekek szempontját nézem, akkor az ő jogos igényük az, hogy a saját vér szerinti anyjuk, illetve apjuk jobban szeresse őket, mint azokat a gyermekeket, akik nem vér szerintiek. Miért ne lehetne pl. hetente egyszer kettesben kártyázni, kávézni vagy sportolni? El kell azt ismerni, hogy a gyermekek ezen érzése helyénvaló. A megoldás a vásárlások terén sem az egyenlőségkeresésben van, hanem a szükségletek feltérképezésében. Az lenne a célszerű, ha a féltestvéreket a saját életkoruk és szükségletük alapján nevelnék. Ha a törődés úgy nyilvánul meg, ahogyan azt a gyermekek szükségletei mutatják, akkor egyszerűen nincs viszonyítás a többihez. Ezt a szemléletet tanulás útján lehet elsajátítani. Segíthet ebben egy szakember.

9. „Nekem Te vagy az első!” A mozaik család alapja az új házastársi (élettársi) kapcsolat. Itt még hangsúlyosabb az az igazság, hogy az új párkapcsolattal sokat kell törődni. Mivel a mozaikcsalád rengeteg kompromisszumot igényel a felnőttek részéről (is), ezért nagyon fontos, hogy tudjanak egymásnak elegendő minőségi időt, szeretetet adni. Az új házaspárnak még fontosabb a kettesben való nyaralás, szórakozás, mint egy „normál” családnál! Az új házastársnak pedig kijár az, hogy a párja életében ő legyen az első!

10. Fontosnak tartom annak az igazságnak a kiemelését is, hogy a mozaikcsalád ne egy sikeres „normál” családképre vágyjon, hanem egy sikeres mozaikcsaládéra (Fischer Eszter). Másképpen működik egy „normál” család, mint egy mozaikcsalád. A másság nem jelent minőségi különbséget.

11.Utolsó pontra hagytam a mozaikcsaládok leggyakoribb félreértését: a gyermekek felnőtté válásáért mindig a vér szerinti szülők a felelősek! A nevelés főbb kérdései ezért a vér szerinti szülők és a csemeték "magánügye", az együttélés "minimum-programját" viszont a nevelőszülő is be tudja tartatni. Ez utóbbihoz lehet azt sorolni, hogy pl. saras lábbal nem járkálunk a lakásban, magunk után elpakolunk a konyhában, megetetjük az háziállatokat, szellőztetünk. A közös sport vagy tanulás lehetősége szintén idetartozhat.     

Kerek és gyümölcsöző életet lehet egy olyan családban élni, ahol az ember jól kijön a párjával! A gyermekek fejlődése, nevelése sem a családszerkezeten múlik, hanem a szereteten és a döntéseken! Mégis, az a fajta elképzelés, hogy az új család pontosan úgy funkcionáljon, mint egy „normál” család: illúzió. Mások a határai, másfajta kapcsolatrendszerrel bír, másképpen viszonyul az elvárásokhoz. Többfajta szerep van benne és sokkal több kompromisszumkészséget követel. Ebben van egyébként a többlete a „normál” családhoz képest. Ha csak abba gondolunk bele, hogy egy mozaikcsalád körül 5-6 nagypapa/nagymama, sok-sok unokatestvér is „keringhet”, beláthatjuk, itt minden más és akár sokkal jobb is lehet!

Csodálatosan szép és gazdag életet élhetünk egy mozaikcsaládban!

 

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta
pszichoterapeuta-jelölt, MBSR tanár 
szomatodráma játékvezető

Az új pszichológusi podcastek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Google Podcasts-en (Android, Google fiók) és az Apple Podcasts-en (iPhone, Macbook). Itt tudsz a többi hanganyagra is feliratkozni.  

Másfél órában itt tudod megnézni a 'Szeretők, szerelmek, újrakezdés' című előadásomat.

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek a számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

insta7_1.jpg

 

 

(Képek forrása: https://pixabay.com)

A nagybetűs Diótorta

diotorta3.jpgKeresztfiaim nagymamája minden családi rendezvényre egy finom diótortával szokott érkezni. Éveken át csodáltam őt és a "költeményét", majd az egyik alkalommal bátorságot gyűjtve rákérdeztem a receptre. Ha őszinte akarok lenni, akkor arra számítottam, hogy majd otthon a hölgy leírja az instrukciókat és az egyik unokája pedig elhozza nekem. Nem így alakult, hanem azonnal, fejből ment a diktálás.

Miközben lelkesen pötyögtem be a telefonom jegyzetei közé az "örökséget", elcsodálkoztam. Kiderült ugyanis, hogy három receptből lett évtizedek alatt összegyúrva a végleges torta és hogy itt minden grammnak jelentősége van! Nem vitatkoztam, hiszen az eredmény többszörösen bizonyított, így először egy digitális mérleget kellett beszereznem... 

Kérdezheted, korábban hogyan tudtam akkor tortát sütni? Van egy olyan műanyag mérőedényem, amelyen angolul rajta vannak a folyadéknak és a lisztnek az egységei. Nagymama diótortája előtt tehát mindent "nagyjából" és kóstolással készítettem el. Megjegyzem, hatékonyan. Ebben az esetben azonban nem volt kérdéses számomra, hogy komolyabban kell a grammokra odafigyelnem, ha ugyanazt az ízt szeretném "előcsiholni".

Évek alatt többször sütöttem meg ezt a tortát. Talán nekem az a legcsodálatosabb benne, hogy a nagyival tovább finomítottuk a részleteket. Méghozzá közösen! Most már mindketten kettő piskótalapot sütünk, mert az "eredetinek" többször besüppedt sütés után a közepe. Mivel szeretjük a szép küllemet, így most már a torta megjelenése szintén tükrözi azt a "gazdagságot", amelyet az első falat után máris érez az ember! 

A torta a saját evolúciós folyamatomban tovább variálódott. A két piskótaalapba negyed-negyed zacskó sütőport is beleteszek, a krémbe pedig több rumot, sőt még egy fél citrom levét. Remélem a keresztfiaim nagymamája jóvá fogja ezeket a "finomhangolásokat" hagyni, mert mostanában nem beszéltünk erről.   

Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.       

diotorta2.jpgJöjjenek a hozzávalók, először a piskótákhoz:

- 2x 4 (bio)tojás,

- 2x 11 dkg cukor,

- 2x 7 dkg darált dió,

- 2x 7 dkg liszt,

- 2x 7 dkg zsemlemorzsa,

- 2x 2 evőkanél rum,

- 2x negyed zacskó sütőpor.

Krém:

- 3 dl tej (lehet 4dl is),

diotorta1.jpg- 1 nagy evőkanál liszt (lehet 1,5),

- 100 vaj,

- 15 dkg darált dió,

- 15 dkg cukor,

- 0,5-1 dl rum,

- vaníliás cukor, 

- fél citrom leve.

Elkészítés:

Amatőr cukrászként először elkészítem az első tortalapot. Amíg sül, addig a krémmel folytatom - így lesz ideje hűlni. Majd ezután jön a második tortalap. 

Az első piskótához négy tojást megmosok. Fehérjéjüket csipetnyi sóval keményre felverem, közben az egyéb hozzávalókat (cukrot, darált diót, zsemlemorzsát, lisztet, pici sütőport) kimérem - grammra pontosan. Ha kész, akkor mindent összeöntök. Végül pár határozott mozdulattal jön a keverés, majd a rumot is hozzáadom. A sütés kb. 35 perc 180 fokon (nem légkeveréses), amit tűpróbával lehet ellenőrizni.

diotorta4.jpgA krém elkészítése a tej forralásával indul. Egy nagy evőkanál lisztet teszek a melegedő tejbe, majd sűrűn átkeverem. Ezután leveszem a tűzről és a vajat habosra kikeverem benne. Jön még a cukor, a darált dió, a vaníliás cukor, a fél citrom leve és a bőséges rum. Érdemes megkóstolni és ízlés szerint alakítani rajta. Ezután jön a kihűtés például úgy, hogy az elzárt mosogatóba hideg vizet engedek és abban hagyom "pihenni" a krémes edényt.

A torta összeállítása: a kihűlt tortalapokat ügyesen kettévágom, hogy így négyet lehessen egymás tetejére a krémmel betölteni. A külső "cicomával" nem szoktam sokat foglalkozni - csak pár simítás és kész. Most viszont a blogbejegyzés kedvéért elkészítettem nagymama elegáns fehér krémjét (3 felvert tojásfehérje pár csepp citromlével, 15 dkg porcukorral gőz felett ki lett keverve, amíg az el nem vált). A díszítés céljából egy pici virágzó cseresznyefaágat is elhelyeztem a tortán.      

Befejezésül két gondolat. Ez az a torta, amelynél mindig kínosan ügyelek arra, hogy jusson ebéd utánra is egy szelet a sütőembernek. Amikor pedig a krémet betöltöm a piskótalapok közé és kimarad egy kis felesleg, akkor hálát adok azért, hogy konyhamalacként az bizony engem illet!

Élvezd az életet! 

 

Dr. Domján Mihály

misi4.jpg

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

www.drdomjan.hu 

 

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:


(Képek forrása: saját)

 

Milyen gyümölcsöket hozott eddig az életed?

pixabay_gyumolcs.jpgItt a tavasz! Lassan jönnek a korai gyümölcsök a piacon és az áruházak polcain. Követve a természet ritmusát, megkérdezném Tőled, hogy milyen terméseket hozott eddig az életed? Ha erősebben fogalmaznék, akkor azt tudakolnám meg, hogy mire lehetsz büszke?

A válaszadások kapcsán a legtöbbször olyan személyekkel  találkozom, akik semmilyen elismerésre méltó tulajdonságot vagy eredményt sem tudnak magukhoz társítani. Milyen kár!

Hiszen, ha értéktelennek látom magam, akkor a környezetemtől sem tudom azt elvárni, hogy az értékemen kezeljen!

Mi lenne, ha most csak szimplán leülnél egy kényelmes kanapéra és átgondolnád, hogy a munkáddal, a kezeiddel, az áldozatvállalásaiddal, az időddel és a tudásoddal mit adsz a környezetednek? Mit veszítenél, ha elfogadnád, hogy a jelenléteddel szintén szolgálsz mások felé?  

Merj szembenézni a saját tükörképeddel! Ez az első lépés a talpra álláshoz. Harc, amit meg kell vívnod a menekülések helyett. Egy napon pedig nemcsak sajátodéba, de mások szemébe is büszkén nézel majd. (Csernus Imre)

Nekem a szembenézéshez sokat segít a bejegyzés címe. Lelkesen ugyanis bele tudok dolgokba merülni, méghozzá olyan szinten, hogy "elfelejtek" leltárt készíteni. Ez a másik végletre, az önsajnáltatásra vagy a csodavárásra is - sajnos - igaz. Nem tudatosan, de számos módon el tudom azt felejteni, hogy mire születtem, ki vagyok, miben hiszek és mik a céljaim...  

pixabay_tukor.jpgMit jelent különben gyümölcsöt hozni?

Bármi jót, ami erősít, táplál, lecsendesít, kimond, bátorít, elfogad, szeret, jóvátesz, elismer, átölel, befogad vagy éppen teremt, épít és ad.   

És mi nem egyenlő ezzel?

  • Például, ha két éve jársz valahova csoportba meditálni - vagy imádkozni, esetleg önismeretet tanulni -, de ennek ellenére senkit sem tudsz mélyebben megbecsülni! Ugyanúgy haragszol a világra és legfőképpen benne az anyádra, aki az állításod szerint a sikertelenségedért az egyedüli felelős.
  • Ha tavaly óta minden reggel leírod a céljaidat és bújod a motivációs videókat, de még mindig nem vetted kezedbe a nyelvkönyvedet, hogy levizsgázz, megkapd a diplomád és jobb állás után nézz!
  • Ha naponta órákra merülsz el a társkeresők online világában, de nem tanultál meg tét nélkül jelen lenni, hinni közben a "kiválasztódásban" és örülni annak, hogy nem kell jelenleg alkalmazkodnod! Pontosan most tehetnél valamit a kedvedre vagy mások örömére!
  • Ha éppen a hatodik ázsiai körutadat szervezed - vagy éppen percenként "szelfizel" az új autódban -, de nem látod be, hogy eddig még soha senkivel sem tudtad megosztani a szép élményeidet!
  • Ha attól félsz, hogy nem vagy elég jó és különben is "mit szólnak az emberek", ezért inkább lemondasz a kockázatvállalásról vagy hogy kihívásként tekints a feladatokra!
  • Ha néha határérték körüli mértékben ingadozik a vérnyomásod, de nem ülsz rá a szobabiciklire és nem tekersz hetente háromszor 45 percet!   

A lelki gyümölcsök, hasonlóan a természetben tapasztaltakhoz, fokról fokra alakulnak ki. Minden tavasszal például előszeretettel nézegetem a citromfámat. A metszés után először pici fehér virágokat hoz, majd termőbe fordul át. A "kezdemény" nagysága egy kisebb citrommaghoz hasonló. Meg szoktam számolni, hogy mennyivel indulunk és igyekszem a bokrot a széltől vagy bármilyen behatástól óvni. Majd a rendszeres locsolás és a napfény hatására fél év alatt megnő a "mag", télen a garázsban pedig "előhozza" a sárga színét. Végül a terméseket büszkén vágom le!   

A lelki gyümölcsök a tudatos szándékomból, azaz egyfajta döntésből vagy választásból indulnak fejlődésnek.

pixabay_gyumolcs3.jpgHa mondjuk meg akarom a kedvességet "teremni", akkor a döntésem után elkezdhetek odafigyelni a beszédemre, a mozdulataimra, a csendben maradásomra és mondjuk a mosolyom meglétére. Ha bátor vagyok, akkor kérhetek a környezetemtől támogatást és visszajelzést is a szeretet-nyelvtanulásomhoz!

Még mielőtt valamilyen ideális és rózsaszín világot sugallnék, le szeretném írni, hogy a hitelesség és az eredetiség gyógyítóbb, mint egy szerep felvétele. Nem az önfeladás tehát a cél, hanem fokról fokra úgy önmagammá válni, hogy közben képessé váljak megmaradni a szeretetben és az együttműködésben. Ehhez a lelki munkát mindig önmagadon kell, hogy elkezd, nem pedig az elvárásaid,a magyarázkodásaid vagy az (ön)vádlásaid további emelésével!

A béke egy mosollyal kezdődik! (Teréz anya)   

Kérnék egyet Tőled! 

www.drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu

Ha hiszed, hogy valakinek a cikk a hasznára lehet, oszd meg vele! Köszönöm!

 

P.S.: Április 18-án, szerdán 18 órától "Bátorság és önbizalom" témájában ingyenes előadást fogok tartani Budán a Kulturális Szalonban. Minden érdeklődőt szeretettel várok!

#mind&spirit, #lelkigyümölcsök, #elfogadás, #önismeret

(Képek forrása: https://pixabay.com)

 

Megbocsátom Neked, hogy megbántottál!

Az önmagamnak való megbocsátás lépései

pixabay_emlek2.jpgA harmincas éveim közepén kezdtem el mindarra rálátni, aki vagyok és ami nem. Ekkora indultak el bennem a változások - az önismereti tréningek, a lelkigyakorlatok, a pszichoterápia és a mindennapi élet gyümölcseként.

Bár a húszas éveimben már tudatosan gyakoroltam a megbocsátást, csak 37 körül értettem azt meg, hogy akinek - különösebb ok nélkül - baja van velem, annak önmagával van gondja. Ez idő tájt lepleződött le bennem, hogy Istennek is meg kell bocsátanom, nemcsak magamnak és másoknak.

Az önismeret, amely tanulható és fejleszthető, kulcsfontosságú az érzelmi élet kibontakoztatásához. Ha azonban még egy szerényebb mértéknél tartok, akkor nehezebben bocsátok meg, főleg önmagamnak. A terhek viszont tálcán kínálják, hogy válasszam a saját életem megértésének a kalandját. 

Addig nem tudunk teljesen megbocsátani magunknak, ameddig szembe nem nézünk az elkövetett hibával és nevén nem nevezzük azt. (Lewis Benedictus Smedes)

A megbocsátás egy akarati döntés. Ekkor azt az "opciót" választom, hogy bár az adott szituáció igazságtalan, mégis az elengedés mellett döntök. A megbocsátással önmagamat gyógyítom és ez semmiféle külső-belső elvárást nem tartalmaz. Ha szemléltetni szeretném, akkor ezt úgy tudod elképzelni, mintha egy nagyobb szekrénynek az ajtaját kinyitnád és kézbe vennéd a ruháidat. Minden egyes darabot kiveszel.  Ha kell, akkor újrahajtogatod, szortírozod vagy kiszanálod, a maradékot pedig a helyére teszed. A megbocsátás tehát a saját "magánügyed", annak gyümölcseit viszont a környezeted szintén élvezni fogja. Hiszen nincs is annál csodálatosabb, mint amikor valaki összhangot sugároz.     

Az önmagamnak való megbocsátás "klasszikus" útja, ha felidézem (1.) a múlt azon pillanatát, amikor hibát követtem el. Őszintén néven nevezem (2.), majd megbánom (3.), ami akkor történt. Nem azt tettem tehát, amire szükség lett volna, hanem amire képes voltam. Az őszinte megbánás után pedig elfogadom (4.) a régi önmagamat. Az őszinteségen - jelen esetben is - hangsúly van.

Számtalan esetben a megértés - akár a családi kapcsolataim és a mintáim szintjén - ugyancsak segíti a megbocsátás folyamatát. Ebben sokat tud segíteni a pszichológia.

"Megérteni annyi, mint megbocsátani." Ami megfordítva is igaz. Megbocsátani annyi, mint megérteni. Ha irgalmas szemmel tekintünk egy förtelmes emberre, vagy egy förtelmes tárgyra, akkor már majdnem meg is értjük. (Kosztolányi Dezső)

A megbocsátás folyamatát, ami nem egyszeri aktus, hanem ahogyan a Biblia írja "hetvenszer hétszeri", támogatja a harag "megtanulása". Az el nem küldött levelek gyakorlata pontosan ezt az utat szeretné segíteni! A lényeg, hogy valahogyan meg kell találnod, hogy levezesd a belső feszültségedet. Méghozzá úgy, hogy sem magadat, sem a másikat ne rombold. Nekem a kertészkedés, a sport és a szomatodráma segít.  

A megbocsátáshoz elengedhetetlen a sérelem és a sérelem által kiváltott érzések felidézése. Ez a lépés sokszor fájdalmas, dühvel és szorongással jár - a továbblépés ugyanakkor nem képzelhető el a negatív érzések kimondása nélkül. Megélt harag nélkül nem lehet megbocsátani. (Szondy Máté)

Ha az előzőeket visszanézed, akár tűnhet a megbocsátás egy technikai rituálénak is. A dolog pikantériája azonban abban áll, hogy mindezt át kell élned.  

pixabay_emlek3.jpgAz önmagamnak való megbocsátás, ha csak ezt veszem górcső alá, akkor azt kell, hogy írjam, ez a legnehezebb feladat. Itt ugyanis nem dönthetek úgy, hogy kilépek és megszakítom a kapcsolatot. Másrészt pedig nincs arra lehetőség, hogy önmagamat egy hollywoodi filmbe képzeljem, ahogyan főhősként, rózsacsokorral a kezemben "lerendezem" a "tékozló fiút". Ebben az esetben ugyanis nem tudnak működni a játszmákból jól ismert áldozat, üldöző és megmentő szerepeim. "Ego-simogatás" helyett tehát valóságosan szembe kell, hogy nézzek önmagammal. 

A következő fontos "kulcs", az önmagammal szembeni együttérzés elsajátítása. Ehhez teret kell adnom, meg kell engednem annak a személynek, aki valóságosan vagyok, hogy legyen. Általában a meghitt emberi kapcsolatok, a kapott biztonság, biztatás, elismerés, nyíltság és a megélt sikerek adják meg ahhoz az erőt, hogy merjek magammal együttérzővé válni. Ez nem felmentést jelent, hanem képességet a szembenézésre és a megbocsátás választására.

Ha valaki nem hozza a gyerekkorából a feltétel nélküli szeretetet, úgy a megbocsátásig elérnie nehezebb. Akit ugyanis nagyobb mértékben nem szerettek, mint szerettek, már hozza - sajnos - magával azt a "tudást" és hitet, hogy van olyan része, amely egyáltalán nem szerethető. Úgyis írhatom, hogy valami miatt ő a rossz... Ezt az érzést a kölcsönös szeretet-kapcsolatok által azonban le lehet "vedleni". Filmben szép példa erre a Hétköznapi mennyország, ahol egy templomi kórus összetartó ereje indítja el a szereplőkben a gyógyulást. A generációkon átívelő szituációkra, pedig Az élet maga című mozi. (Mindkettőről írtam blogbejegyzéseket, amelyek a linkeken keresztül elérhetőek.)

Egyik pap barátom mondta azt, hogy mi nem tudunk megbocsátani, csak bennünk az Isten képes erre. Egyetértek vele. Pszichológusként és hívőként úgy tudom ezt lefordítani, hogy elfogadom: Isten már megbocsátott nekem. 

Megbocsátom Neked, hogy megbántottál!

A blogbejegyzés provokáló címe tulajdonképpen egy teszt arra, hogy lemérd: hol tartasz a megbocsátás és az önismeret folyamatában. (Kinek, milyen "határt" engedsz meg.) Nem szeretném túlragozni: minden hozzáállás és egyben elvárás kérdése. A fájdalom, attól még persze fájdalom. Az megbocsátás azonban kigyógyít Téged is, engem is az önsajnálatból és az áldozatszerepből. Nerd ehhez a belső képeidet is - a képzelőerődön keresztül - "kézbe" venni!

Néha pedig kiderül, hogy a legnagyobbat magunkban csalódtunk. És hát ezzel is szembe kell tudnunk nézni! Meg kell engednünk!

Megbocsátani csak annak lehet, aki magának is meg tud bocsátani. (Raana Raas)

pixabay_emlek4.jpgEzen elgondolkoztató idézet után jöjjön egy összegzés!

Ha tehetném, akkor sem változtatnék semmin a múltban, hiszen a sikerek és a szeretet mellett a veszteségek, a fájdalmak, sőt a kudarcok tettek azzá a felnőtté, aki most vagyok. Ha a nehézségeken nem mentem volna keresztül, akkor nem tanulhattam volna azt meg, hogy mit birok és mit nem. Mi a fontos számomra és mi kevésbé. Mit tudok elfogadni és mit nem. Mindezen tanulóleckék miatt van most lehetőségem másképpen cselekedni, ami örömmel és elégedettséggel tölt el.

Bocsáss meg magadnak! 

Légy ebben is az első a családodban!

 

Dr. Domján Mihály 

misi4.jpg

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

www.drdomjan.hu 

 

Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.  

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

 

 (Képek forrása: https://pixabay.com)

insta15.jpg

 

süti beállítások módosítása