Talán ismerős az a gondolat, hogy "amit vet az ember, azt fogja aratni is" (Gal 6,7). Ebben a bejegyzésben a felelősségvállalásról szeretnék írni. Arról, hogy a múlt - bizonyos szinten - meghatározza a jelent. Konkrétabban: a korábbi cselekedetek befolyásolhatják az aktuális állapotot. Persze nem minden fekete-fehér, sőt! Ezt fogom körbejárni!
Az írásommal - akaratom ellenére - fokozhatom valakiben a bűntudatot. Az önhibáztatás vagy mások vádlása, sajnos, számos ember mindennapjait átszövi. (Azért a jogos felháborodásokra is szép számban van példa!) Ennek ellenére, az érintetteknek van értelme fókuszt váltaniuk és, ha belátják, akkor szakember segítségével az elengedést választaniuk. Többek között fel kell adniuk azt az ábrándot, hogy mindenkinek szeretnie kell őket, illetve fordítva. Ehelyett el lehet az önelfogadás felé lépniük. Persze mennyire ismeretlen ez a terep az olyan személy számára, aki eddig inkább a kritikát és az elutasítást ismerte, mintsem a szeretet megtartó erejét!
Tudom, hogy akár felelőtlenül is használható a "Na, akkor mi van?" című kérdés, de hasznos azt belátni, az (ön)vádlással előrébb jutni nem lehet. Sokkal inkább a múlt hibáiból érdemes tanulni, a megtartó kapcsolatokat tudatosabban építeni és bátran olyan dolgok felé lépni, amelyek fokról fokra segítik a biztonság és lelki béke elérését.
Amíg valaki nem zárja le a múltat, addig csak abban tud élni!
Így hatékonyan "vetni" sem képes!
Visszatérve a bejegyzés címéhez és témájához, több gondolat indult el bennem.
1. Az első az a megfogalmazás, hogy ami most körbevesz, azért én vagyok a felelős. Bár van abban sok igazság, hogy a korábbi döntések vagy éppen a koncepció nélküli sodródások következményekkel járnak, ennek ellenére a jelen esetleges kiúttalansága és fájdalma nem fog ettől a "megmondástól" csökkenni!
Több bejegyzésben írtam már arról, hogy nem minden akarat kérdése. Ha részletesebb akarsz erről olvasni, akkor azt itt megteheted. A kora gyermekkori traumákkal, a transzgenerációs mintákkal és a tanult tehetetlenség jelenségével akkor is számolnunk kell, ha egyéb szemszögből igaz a múlt, a jelen és a jövő egymásra hatása.
Amióta pszichológusként dolgozom, azóta még inkább megerősödött bennem az ítélet nélkül elfogadás, a tapintatos őszinteség és az empátia fontossága. Bár néha elcsodálkozom a csodavárás magas fokán, de ilyenkor tudatosan visszatérek a feladatomhoz, az elfogadáshoz. Ezt azóta tudom őszintén megtenni, nem pedig színlelésből, amióta tisztelem azt az igazságot, hogy minden felnőtt önmagáért felel. A másik élete tehát a másikhoz tartozik, ahogyan a sajátom hozzám. Ami a két "félteket" összeköti, az pedig a bizalom. A legtöbbször ebből van a legkevesebb - az adott pillanatban.
Könnyebb a másik miatt aggódni - azaz önmagamat félteni - vagy éppen a "tanácsaimmal" és a kritikáimmal üldözni, mint a saját bizalmatlanságomat beismerni és azzal valamit kezdeni...
2. A bejegyzés címének következő megközelítése az lenne, hogy a cselekedetedben benne rejlik a megajándékozottság! Helyesebben benne lehet, ha nemcsak a célodat akarod elérni, hanem az odavezető utat ugyancsak teljes szívvel megélni!
Ez azt jelenti, ha csupán "letudsz" egy feladatot, de nem vagy közben képes magát a tettet is élvezni, akkor állandó keresésben maradsz. Ha tehát pusztán a megszerzés és a "kipipálás" a célod, akkor lemaradsz az örömről!
Konkrétan pár pozitív, elérhető példa:
Nekem jó az, ha odabújhatok Hozzád!
Nekem jó az, ha szendvicset készíthetek vagy éppen kitakaríthatok!
Nekem jó az, ha felvállalom az irányodba az őszinte véleményemet!
Nekem jó az, hogy hétfőn munkába mehetek!
Amikor az előző mondatokat egy adott helyzetben magamra vonatkoztatom, akkor tulajdonképpen elkezdek tudatosan abban jelen lenni, amiben vagyok. Nekem a pillanatnyi körbenézés, a mély lélegzetvételek, a mosoly, egy rövid fohász és az odafigyelés tudatos választása segít. Ha pihent vagyok, akkor ez megy, ha nem, akkor igyekszem aznap korábban lefeküdni, illetve a betáblázottságomon picit lazítani. Ami még rám pozitívan hat, hogy a nehézségek adta helyzetek mellett negyedévente próbálom egyedül átgondolni és másokkal is megosztani, hogy hova tartok, mi a fontos számomra és mit tanultam az elmúlt időszakból. A könyvek, a rendszeres imádkozás és meditáció ugyancsak sokat segít.
3. A harmadik gondolatom pedig az lenne, hogy hogyan érdemes "vetni" - néha lemondásokon és fáradtságos lépéseken keresztül. Rövid leszek. Úgy, hogy a saját jövődre gondolva döntesz! Olyat "vetsz", amellyel a jövődet tudatosan építeni szeretnéd!
A jövőd elégedettsége a mostani cselekedetekkel teremthető meg!
Igaz ez a fogyásra, a tanulásra, az anyagi megtakarításokra, a munkára, az elköteleződésre, az egészségre, egy vállalkozás beindítására és természetesen a megtartó baráti kapcsolatokra. Ha nem csak megbánást szánsz magadnak az idősebb napjaidra, akkor már ma érdemes minden olyan apró lépést megtenned, amellyel a jövőd elégedettségét alapozod meg! Közben pedig élvezheted a cselekedeteidet!
Türelmes "kertész" módjára persze nem érdemes egyik napról a másikra eredményt várnod!
4. Végezetül azt az üzenetet szeretném továbbadni, hogy:
Választhatsz! Dönthetsz!
Azt kívánom, hogy legyen bátorságod megtenni a következő pici lépést az elégedettebb jövődért!
Az pedig, hogy mindennek ára van, erőt is ad!
Dr. Domján Mihály
https://www.instagram.com/dr.domjan
Köszönöm, hogy segítesz a megosztásban!
(Képek forrása: https://pixabay.com)
A Hétköznapi mennyország című filmet először a 2004-es bemutatójakor láttam. Akkoriban Kiskunfélegyházán egy olyan személy üzemeltette a mozit, aki szívügyének tartotta az értékes alkotások közkinccsé tételét. A jegyvásárlások közben meg lehetett az úrtól azt is kérdezni, hogy a rákövetkező hetekben melyiket ajánlja és miért. Ráadásként az egyes filmek ingyenesek voltak, sőt a plakátokat a vetítések lezárta után el lehetett kérni. Nem sok relikviát őrzök, de a Hétköznapi mennyország posztere ezek között van. Utólag is hálás köszönet érte! 
Visszatérve a templomi kórushoz, a minőségi figyelmen és az őszinteségen keresztül az emberek szíve elkezd megnyílni, ami a létszám drasztikus növekedésében ugyancsak meg fog majd mutatkozni. Álarcok hullanak le, ki nem mondott mondatok hangoznak el és a gyógyulás ereje egyre jobban kiárad. Mindez persze visszahat a főhősre is, aki így rá tud érezni a meghittség megtartó erejére, sőt a múltbeli sérelmeit szintén el tudja engedni... 
Körülbelül 15 évvel ezelőtt egy eladó sorházat ajánlottak a figyelmembe. Régóta imádkoztam már új otthonért, amikor egyszer csak a vágyott ház ott állt előttem. Szerelem lett első látásra. Minden része pontosan olyan volt, mint amilyennek megálmodtam. Reggeltől estig csak az épület belső tereit láttam magam előtt. Teljesen álomszerűnek éltem meg. Az ára szintén megfelelőnek bizonyult. Ráadásként az első körbejáráskor még valamennyit engedtek is az összegből - kérés nélkül. 
Ennyi év távlatából már csak mosolygok az egészen, de akkor ettől nem lett jobb a kedvem. Sőt! Ezután már nem az eladóra, hanem Istenre haragudtam. Később persze lecsillapodtam és beláttam: ha őszintén magamba nézek, valójában én nem akartam ezt a házat! Tulajdonképpen nem hittem benne...
Amennyiben nincsenek, úgy kezd el "leporolni" és újjáéleszteni a barátságaidat!
Aki átélt már egy szívszorító szakítást, az tudja, hogy kemény dió az elengedés! Főleg akkor, ha az intenzív érzelmek még javában háborognak.
Igen, előbb jól olvastad! A pozitív tulajdonságok Hozzád is tartoznak! Miért ne lehetnél szép? Miért ne gondolkozhatnál így magadról? Rád miért ne vonatkozhatna szintén a nőies/férfias jelző? Mit veszítenél, ha megengednéd magadnak ezt a a fajta hozzáállást?
Az elengedés legpozitívabb oldala, hogy meg fog Téged erősíteni! Ezt kívánom Neked! Erőt, hogy erős lehess! Halld meg ehhez először azt, hogy az elengedés számodra is lehetséges és hogy az egy döntéssel indul. Más nem egy szakember felkeresésén keresztül... 
Európában a katolikus szertartásokon részt vevők száma évről évre csökken, kivéve a zarándokok tábora, amely folyamatosan növekszik. Talán szabad azt írnom, hogy felkapottá vált ez a fajta Isten-keresés. Szerintem az okok között nemcsak az El Camino (Szent Jakab-út) fokozott népszerűsége található, hanem az is, hogy az emberek nyitottá váltak a belső utak keresésére. 
1998-ban utaztam először 
Pár éve 
Aki arra "vetemedik", hogy akár kíváncsiságból, akár egyfajta felajánlásként indul útnak, rá fog arra jönni, hogy nem kell sietnie. Másképpen megfogalmazva: nincs szüksége sem önmaga, sem mások előtt megfelelnie. Idővel ugyanis rá fog arra az egységre és kegyelemre érezni, amely a zarándokokat összeköti.
Azt gondolom, hogy egy zarándoklat "csupán" erőt ad ahhoz, hogy a mindennapok terhei, az emberi korlátok és csalódások könnyebben elfogadhatóbbá váljanak. Azokat az előnyöket sem szeretném elhallgatni, hogy az imádság - a relaxáció és a meditáció mellett - csökkenti a stresszt és a szorongást, erősíti az élni akarást, valamint a pozitív kilátásokat. Hiszek abban, hogy a testi-lelki gyógyuláshoz a transzcendencia valamilyen szintű megélése megkerülhetetlen! 
Bizonyos helyezetekben mindannyiunknak nehéz azzal szembenéznie, hogy miért marad benne egy tartósan gyengítő kapcsolatban. 
Mások pedig azért maradnak benne a rossz párkapcsolatban, mert odahaza azt tanították nekik, hogy minden kapcsolat működőképes. Egyesek ezt hozzák otthonról. Ezek szerint a nő feladata, hogy mosson, főzzön, vasaljon, gyereket neveljen, „gombkitűzőként” ott díszelegjen a férje „zakóján”, természetesen még pénzt is keressen, mindazok után pedig tűrje a sorsát. A férfi oldaláról ezt az "örökséget" a reggeltől estig történő munkavégzés jelentheti - a pénzkereső "biodíszlet" szerepében...
Végeredményben az időhúzás is több szinten válhat „nyereséggé” – akár bevallja ezt valaki, akár nem. Persze tudom, hogy mindenfajta váltás (válás) újabb stresszel és veszteségekkel jár. Fokozottan igaz ez a párkapcsolatokra - nem beszélve a gyermekek szempontjaira.
Belegondoltál már abba, hogy konkrétan milyen életre vágynál? Nem arra szerettem volna rákérdezni, hogy mit nem akarsz, hanem hogy pozitívan mit kívánsz magadnak? Vannak-e örömteli belső képeid?