Ugyanazon a napon egyszerre két ismerősöm ajánlotta Az élet maga című romantikus drámát. Az HBO GO-n találtam meg a 2018-as filmet. Dan Fogelman rendező és forgatókönyvíró számos szálon engedi közel a nézőt egy többgenerációs családi történethez.
Mit mondhatok róla? Zseniális és lélekemelő. Kezdésnek jöjjön egy rész a legvégéből, amely lassan adagolva az "unoka" szájából hangzik majd el:
"Nem tudom biztosan, kinek a történetét mondtam el... nem tudom, hogy az enyém-e, vagy egy olyan szereplőjé, akivel még nem találkoztam... semmiben nem vagyok biztos... csak annyit tudok, hogy az élet bármikor meglephet, térdre kényszeríthet... és ha megteszi, emlékeztetem magamat... emlékeztetem magamat, hogy én vagyok az apám és az apám apja... én vagyok az anyám és az anyám anyja... és bár talán könnyű elmerülni a tragédiában, ami formál minket... és természetes, hogy azokra pillanatokra összpontosítsunk, amelyek térdre kényszerítenek minket... emlékeztetni kell magunkat, hogy ha felállunk, és egy kicsit továbbvisszük a történetet... és tovább tudunk menni... ott lesz a szeretet... ha tovább tudunk menni, ott lesz a szeretet!"
Vissza az elejéhez! Will (Oscar Isaac) és Abby (Olivia Wilde) New Yorkban egymásba botlanak, majd elindul a főiskolai románcuk, sőt a közös életük. Később kislányuk születik, miközben egy másik kontinensen pedig egy kisfiút "hoz a gólya" - szintén egy szerelmi kapcsolatba. Mindkét gyermek, mire nagykorúvá válik - egymástól függetlenül - számos tragédián megy keresztül. Egy újabb véletlen által azonban a felnőtt életük keresztezi egymást és családot alapítanak...
A 117 perc számomra legértékesebb karakterét Sergio Peris-Mencheta játssza el, aki egy andalúz férfi bőrébe bújik. A szereplő a maga erejére támaszkodva akar családfőként felelősséget vállalni és helytállni. Tetszik a karakter rigiditása is és ahogyan a végén a film készítői neki ugyancsak "megkegyelmeznek". Antonio Banderas játékát szintén kiemelném, akitől - miközben a saját családjuk életútját megosztja - hangzik el a blogbejegyzésem címe. Az ő szájába van szerintem a legtöbb őszinte és "pszicho" mondat adva. Nagyon élveztem!
A családod sorsa tovább él, benned is című blogbejegyzésemben már írtam arról, miért fontos szembenézni azzal az örökséggel, azokkal a generációról generációra átadódó működésmódokkal és fájdalmakkal, amelyek a jelent befolyásolják.
Meg kell ahhoz a családfánkat ismernünk - a maga titkaival, értékeivel, történeteivel, mítoszaival, veszteségeivel és bukásaival -, hogy bennünk a gyökereink erőforrásokká válhassanak.
Számomra a film újabb erőssége az, ahogyan a "szálak" az idő síkjában nem feltétlenül egymás után jönnek, hanem van ebben is egy kis játék. Remélem pár olvasómnak felkeltettem az érdeklődését és megnézik ezt a filmet!
Ha tovább tudunk menni, ott lesz a szeretet!
Közösen képesek vagyunk rá!
Dr. Domján Mihály
https://www.instagram.com/dr.domjan
https://hu.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos
Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseimet ajánlom:
- A családod sorsa tovább él, benned is
- Mire jók a családi sztorik? Hogyan gazdagítanak?
- Hogyan lehet "mérgező" szülők után saját életed?
- Veled továbbléphetek - Veled minden hely ragyogó, filmajánló
- Hétköznapi mennyország - filmajánló
Képek forrás: (saját és itt)
Néha mindegy, hogy milyen filmet választ az ember, mégis azt fogja meghallani belőle, ami aktuálisan foglalkoztatja. Így jártam most a Netflix saját gyártású 
Kíváncsian és izgatottan vártam 
Beszélgettünk továbbá a férfiak konyhában betöltött szerepéről. Bár tradícionálisan a hölgyek szoktak ezen a téren helyt állni, de egyre több családban - a feladatok terén - változások jöttek létre. Széles a spektrum. Összességében igaz, hogy a háztartás vezetése - benne a sütés-főzés - érték. Megbecsülést és elismerést érdemlő. Leginkább akkor tud ez érdemmé - tiszteletet ébresztő tetté - válni, ha otthon mindenki feladatot választ, illetve vállal. Sőt, a parancsolgatás vagy a kontrolláló, esetleg a mártír szerep helyett a megegyezésekre helyeződik át a hangsúly.
A végén beszéltünk még az ízek érzékeléséről és a rágás fontosságáról. Jómagam a mindfulnessen, a tudatos jelenlét pszichológiáján keresztül értettem meg: bármilyen egyszerű étkezés meditációvá válhat. Ha nem a "kütyükre" és a zajokra figyelek, hanem az evés részleteire, akkor tudok az "itt és most"-on keresztül önmagamhoz és a jelenhez megérkezni (kapcsolódni). Ez csökkenti a szorongást és közelebb visz a megelégedettséghez. Főleg akkor, ha az étel finom és tudatosan "megengedem" magamnak a pillanat élvezetét. 
A közös előadás másik nagy tanulsága számomra Zsófi személyisége volt. Inspiráló olyan ember közelében lenni, aki rendelkezik önismerettel, életigenlő, tudja, hogy mit akar és van bátorsága a terveit véghez vinni. Bár főzni nem főztünk - volt, aki otthon rákérdezett erre -, azonban a derű és a nyitottság, amely az estét jellemezte, remélem további erőt, sőt lendületet adott a kedves közönségnek. Nekem mindenképpen.
A konfliktus szó szerint összecsapást, megütközést és perlekedést jelent. Egyfajta versengésnek is felfogható - konkrét előnyökért. Ilyen például a hatalom, a kontroll, az érdekek vagy a szükségletek. Persze nem minden formája destruktív. Sőt, idővel az ember megtanulhatja, megláthatja az érzelmi telítettség, a fenyegetettség, a "harc" vagy a leblokkolás helyett a konfliktusok pozitív oldalát. Az életben a konstruktív hozzáállás - kis segítséggel és belátással - választható. Idővel mindenképpen. 
A konfliktuskezelés kapcsán - a mindennapi munkám és az előadások során - az alábbi szempontok szoktak előkerülni: 
Előnyösebb ekkor a "miértek" használatát kerülni. Helyette inkább a következőket feltenni: "
Bármi is legyen a válasz, fontos belátnod, hogy ne akard a másikat megnevelni. 
Az élet különleges ajándéka, amikor olyan közegben lehet az ember, ahol értik és tisztelik. Ahol hitelesen önmaga lehet és elfogadják. Ezt nem felejti el soha. 
Általában az alkalmaink után nehéz az íráshoz a megfelelő szavakat megtalálom. Egyszerűen hála van bennem és derű. Kihívás ez most is, hiszen a legjobbat szeretném a 120 percünkből átadni.
Igen, ezt éreztem. Mindenki önmagát adta, az emberségét, amelyet érdeklődő és elfogadó szeretet vett körbe. Olyan gyorsan elszaladt a közös két óránk, hogy még a Petőfi Sándor Városi Könyvtár nyitvatartásából is egy picit kicsúsztunk. Köszönjük a befogadást és a kedvességet!
Ilyen az, amikor a másik ért téged... 
Minden család másként szervezi az életét, azaz saját adottságokkal, lehetőségekkel és múlttal bír. Ha azonban tudnak a konyhaasztal körül együtt lenni, akkor azt legtöbbször pozitív életérzés kíséri, mi több derűlátó változások generálódnak. Ennek legegyszerűbb kivitelezési módja a hétköznapi közös vacsorák bevezetése.
Volt olyan édesapa, aki bevezette, hogy egy héten egyszer, minden szerdán közösen csinál a gyermekkel vacsorát mindannyiuknak. Máshol a férj és a feleség napi váltásban készítik el az ételeket. Újabb családnak hosszabb időszak volt, mire az első közös étkezésük eljött. Számos sérelmen kellett ehhez segítséggel túljutniuk. Végül azonban, ahogyan a fájdalmak a felszínre jutottak és egyáltalán elkezdtek egymással beszélgetni, megjött a kedvük az első családi ebédjükhöz. Belátták, hogy ez nekik jó, illetve olyasvalamit fejeznek ki ezzel, ami felé szeretnének haladni. A következő família a családterápia előrehaladtával jutott el oda, hogy a házaspár elkezdett közösen főzni. Máshol pedig csupán az történt, hogy továbbra is az édesanya készít mindent, de az örömére, az apa beül addig a konyhába és beszélgetnek. Hála Istennek, sok a pozitív példa!
Milyen pozitívumokkal járhatnak a szokássá tett közös étkezések? 
Bárhol tartsunk, mindig tehetünk egy apró lépést előre. Az elvárások egekig való növelése helyett pedig inkább tanuljuk meg a szabályt: nekem jó, hogy adhatok!