A konfliktus szó szerint összecsapást, megütközést és perlekedést jelent. Egyfajta versengésnek is felfogható - konkrét előnyökért. Ilyen például a hatalom, a kontroll, az érdekek vagy a szükségletek. Persze nem minden formája destruktív. Sőt, idővel az ember megtanulhatja, megláthatja az érzelmi telítettség, a fenyegetettség, a "harc" vagy a leblokkolás helyett a konfliktusok pozitív oldalát. Az életben a konstruktív hozzáállás - kis segítséggel és belátással - választható. Idővel mindenképpen.
A mostani blogbejegyzés nem csupán a pszichológusi és a családterápiás munkámhoz kapcsolódik, hanem a múltbeli céges megkeresésekhez is. Hiszen vannak olyan intézmények, ahol már belátták: megtérül a dolgozók azon támogatása, hogy jobban tudjanak egymáshoz és a vásárlókhoz/ügyfelekhez "kapcsolódni".
A konfliktuskezelés kapcsán - a mindennapi munkám és az előadások során - az alábbi szempontok szoktak előkerülni:
1. Tekintsd a szituációt kihívásnak! Gyakran mi van helyette? Katasztrofális gondolkodás vagy éppen a fekete-fehér elv.
2. Találd meg a bátorságodat! Mit veszítenél, ha "beleengednéd" magad a szituációba?
3. A nyíltság vállalása enyhíti a feszültséget. Ebben az 'énüzenetek' megtanulása megkerülhetetlen. Mit jelent ez? A saját érzések a másik hibáztatása nélkül is felvállalhatóak. Pl.: "Ez engem dühít!" (Sokszor már az önmagában előrelépést hoz, ha védett "fórum" nyílik a panaszok kimondására.)
4. Tudatosan válaszd le az egyént a problémáról. Merd feltételezni, hogy neki is van jó tulajdonsága.
5. Együttműködünk vagy versengünk? Ez itt a legfőbb kérdés.
6. Merj kreatív és kíváncsi lenni. A konfliktus serkenti a kísérletezést.
7. Lásd be: a léted nem függ a problémától. Néha ez egyedül nem megy, csak szakember segítségével.
8. Van-e elég rendelkezésre álló információd? Gondolok itt például megfelelő házirendre, munkaköri leírásra, tájékoztatásra, tisztázott fogalmakra és szerepekre. Fontos annak feltérképezése is, ahogyan a delegálás cégen/családon belül működik. (Van, ahol ehhez külsős bevonása szükséges.)
9. Nem kell mindent érteni. Néha elég csupán a dolgokról tudomást venni.
10. Érzelmi megküzdés helyett lehet érdemi problémamegoldást választani. El lehet oda jutni, hogy közösen keressünk észszerű megoldásokat, válasszuk ki a legjobbnak tűnőt, majd tartsunk ki mellette.
+1. Erősítsd meg a szövetséget önmagaddal! Az önbizalom kérdésköre kihagyhatatlan.
A legnagyobb horderejű konfliktusaink önmagunkkal vannak. Gondolok itt a megfelelésekre, a szerepkonfliktusokra, a feldolgozatlan veszteségekre, a céltalanságra, az elfojtott érzelmekre és az (ön)elvárásokra.
A konfliktuskezelés kapcsán meg kell még említenem az asszertivitás (önérvényesítés) kifejezését. A tudatosságban való növekedés által képessé válhatunk egyszerre törődni saját magunkkal és a másik féllel. Még a nehéz érzelmi szituációkban is! Bár sok gyakorlás és "bukás" kell ehhez, de előbb-utóbb sikerülni fog ítélkezésmentesen közvetítenem a megfigyeléseimet, ahogyan az érzelmeimet és a ki nem elégített emberi szükségleteimet.
Számos konfliktusos helyzet azonban annyira elmérgesedett, hogy a szavak már elvesztették a jelentőségüket...
Bár egyesek kevésbé nyitottak az "elengedésre", de eleinte nem fog más működni, csak a teljes békén hagyás. Néhányan nem mernek szembesülni a következővel:
A tartós konfliktusok által "odaszegezték" magukat a másikhoz. Bármennyire erősen is hat, de ebből a gondolkodásbeli és viselkedésbeli állapotból először "detoxikálódni" kell.
Idővel azután lehet próbálkozni. Hatékonyabb ilyenkor valamilyen közös cselekvés felé elmozdulni, mint szavakkal "küzdeni". Például valakin összefogva segíteni, közösen főzni, valamit megszervezni, együtt kertészkedni, új feladatokba kezdeni. Később lehet továbblépni és a megerősítések talaján a kérdésekig eljutni.
Előnyösebb ekkor a "miértek" használatát kerülni. Helyette inkább a következőket feltenni: "Mi a fontos Neked? Mi segítene? Legközelebb mit fogsz másként tenni?". A hatékony kérdések nem a múltat, sokkal inkább a jövőt célozzák meg, sőt támogató feltételezéseket szintén tartalmaznak.
És hol van az őszinteség? Lehet rögtön azzal is indítani, vagy ha a "lightosabb" kommunikáció beindult, azután. Szituációtól függ. Általában az énüzenetekkel, az értő figyelemmel, a saját emberi szükségletek és kérések megfogalmazásával, a visszakérdezéssel, valamint a megerősítésekkel lehet előre lépegetni. Mind szervezeti, mind családi szinten.
A kérdés sokkal inkább az, hogy bele akarom-e önmagam változását a rendszerbe "fizetni", vagy továbbra is megmaradok az elvárásoknál és az áldozatszerepnél. A fordulathoz a "belső kulcs" az empátia (beleérző képesség).
Képes vagyok/lennék-e mind a másikkal, mind önmagammal együttérezni?
Természetesen arról sem szeretnék megfeledkezni, hogy nem lehet minden konfliktust feloldani. Egy adott helyzetben az elhatárolódás és az elválás az értelmes döntés.
Tudom, hogy létezhetetlen pár sorban a konfliktuskezelést átadni. Mégis remélem, hogy lesz egy olyan mondat, amelyet magaddal tudsz a mindennapokhoz vinni. Ami nekem rengeteget segített, az egy magvas kérdés. Ha valaki megbánt, akkor átfut bennem:
Mi van, ha neki nem velem van gondja, hanem önmagával?
Bármi is legyen a válasz, fontos belátnod, hogy ne akard a másikat megnevelni.
Kezd magaddal a sort! Az önismerettel és az elfogadással! És köszönöm, ha valahogyan támogatod a blogomat és a podcastok készítését.
Dr. Domján Mihály
https://www.instagram.com/dr.domjan
www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos
Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.
Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:
Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.
Hálásan köszönöm!
(Képek forrása: saját és pixabay.com)
Az élet különleges ajándéka, amikor olyan közegben lehet az ember, ahol értik és tisztelik. Ahol hitelesen önmaga lehet és elfogadják. Ezt nem felejti el soha. 
Általában az alkalmaink után nehéz az íráshoz a megfelelő szavakat megtalálom. Egyszerűen hála van bennem és derű. Kihívás ez most is, hiszen a legjobbat szeretném a 120 percünkből átadni.
Igen, ezt éreztem. Mindenki önmagát adta, az emberségét, amelyet érdeklődő és elfogadó szeretet vett körbe. Olyan gyorsan elszaladt a közös két óránk, hogy még a Petőfi Sándor Városi Könyvtár nyitvatartásából is egy picit kicsúsztunk. Köszönjük a befogadást és a kedvességet!
Ilyen az, amikor a másik ért téged... 
Minden család másként szervezi az életét, azaz saját adottságokkal, lehetőségekkel és múlttal bír. Ha azonban tudnak a konyhaasztal körül együtt lenni, akkor azt legtöbbször pozitív életérzés kíséri, mi több derűlátó változások generálódnak. Ennek legegyszerűbb kivitelezési módja a hétköznapi közös vacsorák bevezetése.
Volt olyan édesapa, aki bevezette, hogy egy héten egyszer, minden szerdán közösen csinál a gyermekkel vacsorát mindannyiuknak. Máshol a férj és a feleség napi váltásban készítik el az ételeket. Újabb családnak hosszabb időszak volt, mire az első közös étkezésük eljött. Számos sérelmen kellett ehhez segítséggel túljutniuk. Végül azonban, ahogyan a fájdalmak a felszínre jutottak és egyáltalán elkezdtek egymással beszélgetni, megjött a kedvük az első családi ebédjükhöz. Belátták, hogy ez nekik jó, illetve olyasvalamit fejeznek ki ezzel, ami felé szeretnének haladni. A következő família a családterápia előrehaladtával jutott el oda, hogy a házaspár elkezdett közösen főzni. Máshol pedig csupán az történt, hogy továbbra is az édesanya készít mindent, de az örömére, az apa beül addig a konyhába és beszélgetnek. Hála Istennek, sok a pozitív példa!
Milyen pozitívumokkal járhatnak a szokássá tett közös étkezések? 
Bárhol tartsunk, mindig tehetünk egy apró lépést előre. Az elvárások egekig való növelése helyett pedig inkább tanuljuk meg a szabályt: nekem jó, hogy adhatok!
Karácsonyi ajándékba kaptam az 
A második felvonásban a feleség, 
Talán ezeken a kérdéseken színházi élmény nélkül is el lehet gondolkozni, sőt valakivel megosztani azt, ahol tartunk. Sokszor az egyensúly megtalálása a cél, nem pedig a végletek. Ehhez persze (ön)szeretet kell. Ennek hiányát a darab a zsenialitásan bemutatja. Néha tükörbe is kell néznünk! 
Gyermekként abban a szerencsés helyzetben volt részem, hogy az anyai nagymamám és az egyik húga rengeteget foglalkozott velem, velünk. Így visszagondolva nem is tudom, honnan jött náluk a sztorizás "gyakorlata", de szerencsémre számtalan történetet osztottak meg a családjukról. Pontos ismereteket kaptam például a második világháború előtti időszakról. Nagy földjeik voltak és jól működő gazdaságuk. Meséltek arról, hogy milyen terveiket törte ketté a hadviselés, hogyan ment akkor az ismerkedés, miért volt Ici - nagymamám húga - a vörös haja miatt különleges, kiről nevezték el a Bugacra vezető első aszfaltutat, a katonák hol ásták el az aknákat, hogyan "vadászott" nagymamám öccse lőfegyver nélkül a front után (pálinkába áztatott kukoricával fácánozott). Most, ahogyan visszagondolok, nem tudnám hirtelenjében megszámolni, mennyi apró részeletet ismerhettem meg általuk. Az is igaz, hogy ez engem érdekelt és sokat kérdeztem. Megannyi elbeszélést hallottam tehát a szerelmekről, a halálról, a Rákosi éráról, a nélkülözésekről, az összetört vágyakról, a hajdani bálokról és persze egymás támogatásáról.
Sohasem fogom elfelejteni, amikor körülbelül 15-20 évvel ezelőtt Icivel elmentük a Constantinum Intézmény főépületébe. Anno odajártak kislányként iskolába. A belépés varázslat volt mindkettőnk számára. Neki, nyolcvan pár évesen időutazásként szolgált az ott töltött pár pillanat, nekem pedig harminc körül egyfajta rácsodálkozást adott arra, amiről gyermekként oly sok csodálatos sztorit hallottam. Úgy kerültünk egyébként oda, hogy akkor kértek fel engem egy OKJ képzéshez tanárnak, ami helyileg a Constantinumban volt. Mivel egyébként is hetente, kéthetente elvittem Icit bevásárolni, így egyszer megtoldva a "kört", az iskola felé kanyarodtunk. Ez idő tájt beszámoltam ugyanis neki arról, hogy ott tanítok pszichológiát. Igen, pont abban az épületben, amelyről annyi történetet hallottam gyermekként. Magam sem tudom, hogy az iskola mai vezetése ismeri-e, hogy volt például saját szőlőültetvénye a sulinak, valamint méhészete, sőt tanítottak varrni, főzni és persze imádkozni. Volt ott egy Invioláta nevű nővér is, akit Ici nagyon szeretett, és hát a sztorikon keresztül valahol az én életem része is lett - látatlanul. Most, írva a sorokat, hálás vagyok Istennek, hogy akkor közösen "belesekedhettünk" az intézménybe. Örökre megmegmarad bennem ez az izgalmas és egyben meghitt pillanat!
A családterápia régóta ismert ajándéka ez a felismerés. A mindennapi gyakorlat valóban azt igazolja, hogy hasznos a genogram - családtérkép - felvétele. Azáltal, hogy a családtagok belső viszonyai, kapcsolatai, erőforrásai és főbb tulajdonságai bemutatásra kerülnek, könnyedebben megérthetővé válnak azok a dinamikák, amelyek a jelenben például szorongást vagy elakadást okoznak. Pozitív értelemben pedig azt adja a családfa felvétele, hogy nem vagyok egyedül. Hasonlítok valakire, közel kerülök a történelemhez, új nézőpontból szemlélhetek egy házat/települést, ugyanakkor beláthatom, hogy állnak mögöttem tanulságok és életigenlések. Ezekre a bizonyítékok a mi saját létünk! Az ismétlődő negatív sémákat és dilemmákat, ahogyan a családi titkokat sem érdemes letagadni - talán ezek a legizgalmasabb "felfedezések". 
Ha azt választom, hogy a még élő rokonokat felhívom, kérdezősködöm tőlük, mi több a kapcsolatomat "leporolom" velük, akkor a megismerést a megértés és az (ön)elfogadás fogja követni. 
Sokaknak - sajnos - nem kell a családi sztorizós feladattal kapcsolatosan messzire menniük, hiszen az édesanyjukkal vagy az édesapjukkal sem beszélgettek még soha egy jót. Talán itt lenne érdemes az "építkezést" elkezdeni, persze csak akkor, ha van rá kölcsönös nyitottság és lehetőség. 
Decemberben tartottuk a donorcsaládok hatodik találkozóját Kiskunfélegyházán, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Ezen az alkalmon új tagként köszönthettük sorainkban Margót, aki sok "kinccsel" gazdagított bennünket. Hálás vagyok az őszinteségéért és a jelenlétéért! A mostani sorokat a beleegyezésével írom. Hiszem, hogy így többen erőt és inspirációt fognak az életigenlő példájából meríteni.
Mi történt a családjukkal? A hölgy elmesélte, hogy korábban a házastársa tüdőbeteg volt és számos kezelésen esett át. Akkoriban felmerült - az orvosi beavatkozások közepette - az esetleges szervdonáció lehetősége. Azonban az élet úgy adta, hogy később a férje lett az. Visszatekintve, Margó a lelki fájdalmai ellenére őszintén tudott a szervdonációra igent mondani - a férje agyhalálának bejelentése után -, hiszen régebben a "másik" oldalon is álltak már. Elmondása szerint megnyugvással tölti most el az a tudat, hogy "segítettünk másokon". Életének jelenlegi erőforrásként a mozgássérült fia ápolása szerepel.
Három hét elteltével a fiú elkezdett apránként kommunikálni és másfél hónap elteltével a beszéde helyre állt. A hölgy elmondta, hogy jelenleg az otthonukban a gyermekét segíti mindenben, illetve támogatja abban, hogy közösségbe eljárhasson. Aktívan részt vesz olyan programok szervezésében is, amely a fiához hasonló helyzetben levő embereknek kikapcsolódást és feltöltődést tud adni. Gyermekével vannak terveik, sőt tesznek értük. Számomra talán a leginspirálóbb, hogy a lehetőségeik mentén szeretnek utazni és örömmel meg tudják ezt élni.