2017 augusztusában jött elém az az ötlet, hogy a rendszeres budai előadásaimhoz rövid gondolatokat írjak. Pár hónap múlva, miközben fogalmaztam a mondatokat, újabb elképzelés tört fel bennem. Bár a blogolást addig szisztematikusan elvetettem, egyszer csak lett hozzá kedvem...
Eleinte az adott előadások, korábban már "legyártott" anyagát bővítettem, majd elkezdtem ráhangolódni mások igényeire. Barátaim körében közvéleménykutatást tartottam, illetve olvastam cikkeket a blogolás mikéntjéről. A klienseim szintén sokat segítettek azzal, hogy a problémájukkal "házhoz" hozták/hozzák a témákat.
Körülbelül 1,5 hónappal a kezdetek után merült az fel bennem, hogy mi lenne, ha egy-két tortareceptet megosztanék. Bár nevetséges, de feszültségként éltem azt meg, hogy a vágyam összeegyeztethető-e a profilommal. Az egyik legjobb barátomnak el is mondtam az aggályomat, aki pár tőmondattal a helyemre tett. Elfogadtam tőle, hogy a blogolás olyan közeget jelent, ahol az alkotói szabadságnak nagyobb tere van, mint egy könyv megírásakor. A Pavlova tortám beigazolta ezt - napokon keresztül "virított" az Indexen. Ebben az időszakban írtam meg az egyik legsikeresebb blogbejegyzésemet az önbizalomhoz vezető lépésekről - több, mint 6500 lapletöltéssel.
Újabb hónapok múlva csoportosítani kezdtem a cikkeket. Tudatosan könyv-, és filmajánlókat kezdtem el írni, ahogyan az üzleti pszichológia is teret nyeret a "lapokon" pl. A cégen belüli kulcsemberek megtartása. Újabb fordulatom akkor jött el, amikor megszületett A zarándoklás pszichológiája. Ebben nemcsak a tudományból, hanem a keresztény pszichológusból is megmutattam egy "szeletet". Talán ez az a bejegyzésem, amivel kapcsolatosan a legkülönfélébb helyekről is pozitív visszajelzést kaptam. Nagy örömömre szolgál, hogy pl. a Szent Jakab Zarándokút weboldalon a mai napig kint "vagyok" a Hírek/Programok menüpontban. Ezzel nyert különben értelmet a Mind&Spirit blognévből a Spirit - Lélek - szó.
Akartam-e abbahagyni?
Persze. A blogolás 5 lépésében fogok majd arról írni, hogy a saját közönségem olvas engem, de nem jelez vissza. Ez segített különben abban, hogy tisztázzam magamban, hogy mit, miért teszek. Ha ironikus akarnék lenni, akkor "grafomán" vagyok, de inkább az a szimpla igazság, hogy könnyedséget érzek írás közben. Élvezem! Ez az elején egyáltalán nem így volt. Bár három nyomtatott könyvön vagyok túl, de a blogolás tett gyakorlottá. Tulajdonképpen észrevétlenül megszületett bennem az öröm.
Akarnod kell énekelni, még ha csak a raktárba hívnak is fellépni. Énekelned kell bárkinek, aki ott van, hogy téged hallgasson, beleértve saját magad is. Volt, hogy a szobanövényeimnek adtam elő beszédet, mikor senki más nem volt ott, hogy hallgasson. Írnod kell, még ha nincs is senki, aki kiadná a könyved. Érted? Mert ez az, ami neked rendeltetett! Azt teszed, amit tenned kell. Valamit építened kell, valamit alkotnod kell. (...) Senki sem fogja ezüsttálcán átnyújtani neked, mondván: "Itt a megvalósult álmod." Nem! Ez nehéz! Igen, nehéz! Igen, bonyolult! Így van. És ezért éri meg! (Les Brown)
2017. november 6-án született meg az első bejegyzésem. Az azóta eltelt 11 hónapban a következőket szűrtem le:
- Abból tudsz hitelesen adni, amit megélsz és tapasztalsz. Talán ez a legfontosabb, mármint a "leltárod" előzetes elkészítése. Mivel jómagam pszichológus és családterapeuta vagyok, így számos téma számomra adottá vált. Összesen csak egy-két blogbejegyzéssel próbáltam kísérletezni - a tortákon kívül -, a statisztika alapján kevesebb eléréssel. A kedvencem mégis ezek között van: Generációs veszteségeink. Másik szívemhez nőtt bejegyzés a szervdonorok emlékművének átadásáról szól.
- Az alkotás egyben egy önismereti út is. Az idő tisztázza az emberben a valós szándékait. Nekem lassan esett le, hogy az elismerést el kell engednem. 45 évesen a 35 és 45 év közötti korosztály a legnyitottabb az írásaimra - a különböző statisztikák alapján (Facebook, Intsagram). Ez azt szintén jelenti, hogy a bejegyzéseimet főként egy olyan generáció olvassa, akik nem használják az Instagramot, a Facebookon pedig bár regisztráltak, de csak részben aktívak. A blogolás egyik fontos lépése az, hogy tudd, kiknek írsz és miért! Ne akarj mindenkinek, hanem csupán azoknak, akik a Hozzád hasonló élethelyzetben vannak és nyitottak Rád! Számomra a miért mögött a megosztás lehetősége - "mert megtehetem" -, és az adás öröme áll.
- Az írás nem lehet öncélú! Tehát nemcsak a saját igényeimet kell kielégítenem, hanem oda szükséges figyelnem az olvasókra. Nálam ez leginkább a szóbeli eszmecseréken keresztül valósul meg. Azt gondolom, hogy a blogolás fontos lépése az olvasókkal való kapcsolattartás. Számomra idetartozik még az is, hogy az írásommal nem vagyok kirekesztő és nem használok sértő vagy trágár szavakat.
- Egy jól működő blognál az írás és a marketing aránya teljesen más, mint azt ismeretlenül bárki is gondolná. Egy egység írás mellé 2-4 egység marketinget kell tenni! Az első két hónap után döbbentem rá arra, hogy gyakorlatilag a Google keresőmotorjai nem ismerik fel a blog.hu rendszerét. 2018 január és február estéi ezért arról szóltak, hogy a munka után magyar és angol oldalakon olvastam a blogok keresőoptimalizálásáról. Nem a profi szintet céloztam meg, de a rendszer lényegét megértettem. Ha blogot szeretnél írni, akkor az a másik "titok", hogy azt hirdetések nélkül nem tudod megúszni, hacsak nem influencer vagy. Ha pedig az lennél, akkor ugye nem írnál blogot, úgyhogy tanuld meg a Googel AdWords és társai "gondolkodását"...
- A sikeres blogbejegyzést a címe "adja el". Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. A jó cím rövid, kb. 3 szavas. Figyelemfelhívó, sejtető és hívogató. Bármennyire hihetetlen, de az arány a becsléseim szerint a következő: 90% cím, 10% tartalom - főként azok között, akik nem ismernek, illetve nem követnek. Magamban a ráta elfogadása ellen harcoltam a legtöbbet, de beláttam: mindegy, hogy Domján Mihály mit szeretne, ez van. Mára elfogadtam. Be szoktam különben egy-két kedves barátomat a "kiválasztásba" vonni, amit más bloggereknek is ajánlok.
Mit adott eddig nekem a Mind&Spirit blog?
Megfigyeltem magamon, hogy a mindennapi életben is bátrabban tudom a véleményemet vállalni. A 10 évvel ezelőtti énem el sem tudta volna képzelni, hogy egyszer itt fogok ülni és a 100.000-ik laptöltés kapcsán írni fogok a nagy nyilvánosságnak.
Miben lenne érdemes változtatnom?
Azt gondolom, hogy ha szélesebb rétegnek szeretnék írni, akkor egy blogbejegyzésem tartalmát legalább 3-5 részletbe lenne érdemes vágnom. Kevesebb szöveggel és olvasmányosabban lehetne a gondolatokhoz hozzányúlnom - sokkal-sokkal rövidebben. Egyenlőre maradok annál a stílusnál, ami őszintén belőlem jön, de nyitottan várom a következő sugallatokat...
Minden kedves Olvasómnak meg szeretném köszönni az eddigi figyelmet! Bár többségében egyoldalúan ismerjük egymást, mégis hálát érzek!
Sok mosolyt és sikereket!
Dr. Domján Mihály
https://www.instagram.com/dr.domjan
Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:
- Higgy magadban!
- 9+1 lépés az önbizalomhoz
- Motivációs idézetek a mindennapokra
- A legegyszerűbb "méregtelenítési eszközöd a hálaadás
- Motiváció és önszeretet
(Képek forrása saját és www.pixabay.com)
Elsőként az országban, Kiskunfélegyházán avatták fel az Alsótemetőben a szervdonorok emlékhelyét (a ravatalozónál).
A szervdonorok emlékművének felavatása előtt Csányi József polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Dr. Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat Transzplantációs Igazgatója tartott érdekes, lendületes, ugyanakkor "felébresztő" előadást. Megérintett annak az igazságnak az őszinte kimondása, hogy az agyhalál állapotában tulajdonképpen a beteg már halott... Fájt ezt hallanom az ott ülő szervdonorok hozzátartozói miatt. Ennek ellenére köszönet a nyíltságért! A doktor urat követte Berente Judit előadása, aki nemcsak a Magyar Szervátültetettek Szövetségének Elnöke, hanem maga is transzplantált vesével él. Megfogott az az őszinteség, szeretet és hitelesség, amely az elnöknőből áradt! Nem tudtam korábban arról sem, hogy a szervátültetetteknek lenne szervezett sportélete, sőt milyen szép eredményekkel rendelkeznek. Talán a legmeghatóbb ezen a napon számomra az volt, amikor kiderült az egyik sportverseny "Donorod veled fut" szlogenje.
Kívánok ezzel a blogbejegyzéssel minden szervdonor hozzátartozójának, illetve az éppen gyászt megélő személyeknek erőt és megtartó szeretetet a hiányuk elfogadásához! A transzplantáltaknak pedig lendületet és életörömöt a szervdonorokon keresztül kapott lehetőség megragadásához!
Havi rendszerességgel találkozom olyan édesanyákkal és édesapákkal, akik a gyermekeiken keresztül sakkban vannak tartva. Egyesek élő halottként kerülnek elém vagy olyan fokú kilátástalanságban és tehetetlenségben, amely bénulttá teszi őket. Nemcsak a gondolkodás és az érzelmek szintjén törnek össze, hanem kevés erejük marad arra, hogy pl. válás esetén, a láthatás ideje alatt megtegyék mindazt, ami a feladatuk lenne...
Az apa a következő találkozásunkkor kisimult arccal jött és többször megismételte az előbb kiemelt mondatomat. Később rendeződtek a nehézségeik, én pedig egy életre megtanultam ezt a "definíciót", ami különben a manipulációk feloldásában szintén jól tud jönni! Aki ugyanis megérti, hogy a gyermekének az a jó, ha többen szeretik, engedékenyebbé tud válni! 
Jöjjön két példa! (Az anonimitás miatt több családból raktam össze a történeteket, és természetesen változtattam a sztorikon.)
Ha viszont vállalom a felelősségemet, akkor képviselem az érdekeit, közben pedig hagyom, hogy a gyermek gyermek lehessen! Ez minimum!
Polcz Alaine pszichológussal és íróval még a halála előtt láttam egy érdekes interjút, ami számomra azóta is aktuális. A tanatológia - a gyász, a halál kutatásának - itthoni úttörője, a Magyar Hospice Mozgalom életre hívója és egyben a gyermekpszichoterápia ikonikus alakja az ominózus riportban arról beszélt, hogy egy nemzetből 90 év alatt "ürülnek ki" a veszteségek. Véleménye szerint ennyi idő - egy emberöltőnyi - szükséges a feldolgozáshoz. Számomra ez a fajta vélekedés - annak tudományos igazoltsága vagy hiánya ellenére - megfogott, illetve rögtön fejben visszapörgettem a 90 évet. Bár nem vagyok történész, de magamtól is számos tragikus eseményt fel tudtam sorolni. Beláttam, hogy az elmúlt egy évszázad alatt valóban mennyi minden megtörtént velünk! 
A legnagyobb showman című (HBO GO) musicalfilm előzetesét megnézve, először idegenkedve léptem át a pár száz Forintos letöltés lehetőségén. Bár hiszek Hugh Jackman karizmatikus képességében és a Nyomorultak című musicalből megismert énektudásában, de akkor még magamtól távolinak éreztem ezt az alkotást. Túlzottan "színesnek" és "éneklősnek" érzékeltem.
A munkámban nem ritka, hogy valakit a fokozott aggódása hoz el hozzám pl. a gyermekével, a házasságával kapcsolatosan vagy akár egy munkahelyi szituációja miatt. Legerősebb szorongással a pánikbetegség kapcsán szoktam találkozni - a halálfélelem formájában. Sajnos, ezekben az esetekben a mindent átszövő rémület nagyon meg tudja az illető életét keseríteni. Ritkábban pedig olyan személyek keresnek fel, akik a szeretteik életének a végétől félnek, vagy az elakadt gyászuktól szenvednek. 
A következő fordulatom az volt, amikor ráláttam arra, hogy ha továbbra is a jövőtől fogok aggódni, akkor elveszítem a jelen pillanatát. Segítséggel és idővel értettem meg, ahogyan gyakorlatilag a múltba révedten éltem a mindennapjaimat és onnan féltem a jövőtől. Így kimaradt az itt és most.. Miután viszont nemcsak a múltat - annak csalódásaival, mulasztásaival és értékeivel - , hanem önmagamat szintén elfogadtam, minden "levegősebb" lett.