Az egyik hölgy kliensem inspirálta a mostani blogbejegyzést. Feszültségek és kellemetlenségek után eljutott ugyanis oda, hogy jelentős pozitív változásokat észlelt a házasságában. Amikor visszanéztünk a megtett útjára, és összefoglalta a sikerét, akkor a következő eszenciára bukkant rá: képes tudatosan odafigyelni a beszédére, amire pedig a férje elkezdett pozitívan reagálni. Bővebben kifejtve ez azt jelenti, hogy a hölgy nem mindig mindre azonnal reflektál. Van, hogy először lecsillapodik és azután mondja el a véleményét, néha pedig átlép dolgokon, mert belátja, hogy azok nem számítanak. Ugyanolyan őszinte maradt, mint előtte, csak az önkifejezésének a módján változtatott. A sikere abból fakadt, hogy a változással nem maradt egyedül. Idővel a férje, érzékelve a hozzáállásbeli fordulatát, szintén elkezdett a házasságukra jobban odafigyelni...
Egy ilyen értékes tanulság, aminek csak a rövid összegzését írtam le az anonimitás miatt, erősíti bennem a hitet a családterápiás szemlélet hasznosságával kapcsolatosan. Jöjjön egy másik történet, a sajátomé!
Idén már vártam, hogy jöjjön a Hamvazószerda! Hiszek a spontaneitásban, de abban ugyancsak, hogy az ajándékokra - ahogyan számomra a Húsvét is az - érdemes ráhangolódni. Most a vacsorák elhagyását szántam a lelki felkészülésre. Amikor eljött az első este, akkor több, mint érdekes érzéseket figyeltem meg magamon. Folyamatosan kerestem a konyha "közelségét". Nyitogattam a hűtőszekrény ajtaját, mint egy hülye gyerek, majd üres kézzel visszatérve a nappaliba, folytattam a dolgaimat. A második este volt még kritikus, azután csillapodott bennem a vágy. Ezután tudtam magamban detektálni, hogy pontosan mit érzek. Először úgy tűnt, hogy éhséget, majd jobban megfigyelve észleltem, hogy ez bizony a sóvárgás. Ezután már csak két lépés következett. Az első kérdés azonnal adta magát: "Mire sóvárgok?" Vajon mi után epekedem? Szinte azonnal jött elém a válasz: a szeretetre. Ezután pedig azon kezdtem el gondolkodni, hogy mit jelent nekem a szeretet...
A böjt, legyen bárhogyan is értelmezve, tudatos lemondást jelent. Számos formája közül most kettőről írtam. A lényege ugyanaz: teret adok arra, hogy megajándékozhassanak.
Egyet hátralépek és hagyom, hogy ne a magam törvénye (szokása, mintája) szerint történjenek a dolgok, hanem "akárhogyan"!
A böjt a vágyaim és az akaratom mögötti mélyebb emberi szükségleteimet is tudatosítja. Pontosan azokat, amelyek korábban nem voltak kézzel foghatóak számomra, azonban mégis áthatották a viselkedésemet. Ezt a folyamatot egyszerűsödésnek vagy tisztulásnak (tisztánlátásnak) ugyancsak hívhatom. A böjt - véleményem szerint - abban szintén segít, hogy megéljem: a kevesebb lehet több. Másként megfogalmazva: attól, hogy valamit nem kapok meg, még lehetek jól!
Járjuk most picit körül a beszéd általi "böjtöt"! Nekem első blikkre a csendben maradás, illetve a bölcs megszólalások jutnak az eszembe. Ezzel szemben néha mit követek el? Vádaskodom, panaszkodom, sajnáltatom magam és ironizálok. Fontos itt megállni, és feltenni egy kérdést. Mi van, ha ezen negatív "megvallások" mögött olyan emberi szükségletek - "sóvárgások" - bújnak meg, mint például a figyelem "akarása", az elfogadottság kisajtolása, a megbecsülés vagy az autonómia hiánya?
Lehetséges-e, ha tudatosan odafigyelek a beszédemre, ezzel együtt pedig nyíltan kifejezem azt, hogy mire van szükségem, akkor érzelmileg jobban követhető és szerethető leszek?
Kalandra fel és fedezd fel a felszín alatti világot!
Soha nem fogom elfelejteni, amikor egy búvároktató járt hozzám egyéni konzultációra. Úgy jellemezte a vízalatti világot, mint az egység és a szabadság helyét. Úgy érzem, pontosan ezek az ajándékok várnak Rád is, ha kíváncsian nekikezdesz a tudatos lemondásoknak. Rájöhetsz arra, hogy eddig önmagad elfogadását feltételekhez kötötted, közben pedig a teljesség Benned él!
Tennél egy próbát?
Dr. Domján Mihály
https://www.instagram.com/dr.domjan
https://hu.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos
Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:
- Őszinteség Istennel
- Nyavalygás helyett adj hálát
- A zarándoklás pszichológiája
- Szemlélődő ima a mindennapokban
- Gyógyulás az elfogadás által
(Képek forrása: https://pixabay.com)
Nem vagyok egyedül, ha azt írom, hogy néha az agyalásból "akadémiai" szintre tudom magam felhozni - pl. az aggódás vagy a hiánytudat tekintetében. Hogy vagy ezzel? Ismerős a szituáció?
Amikor az előző idézetet elolvastam, akkor a szívem szerint a mondat második felét másképpen fogalmaztam volna meg. Így viszont nyomatékosabb. Igen, felelősek vagyunk a boldogságunkért, illetve a boldogtalanságunkért! Ennek egyik útja, ha az ember az érzelmét felismeri, néven nevezi, átérzi, időnként kifejezésre juttatja, majd elengedi - lsd. a 
A szavak nélküli önkifejezést persze egyéb gyakorlatias módon is megélhetjük. Sok cikk szól pl. az otthonteremtés fontosságáról. Ha csak a kaspókat cseréljük ki, áttologatjuk a bútorokat, veszünk új függönyt, szőnyeget vagy ágytakarót, egy új nappaliban találhatjuk magunkat. Mindezek mellett 
Egyik közeli hölgy ismerősöm többedszerre is megnézte a Testről és Lélekről (HBO GO) című filmet - felkeltve így a kíváncsiságomat. Bár vannak fenntartásaim a magyar filmekkel kapcsolatosan, ahogyan persze pozitív példáim, a szabadidőmben azért szívesen kísérletezem ígéretes dolgokkal. Ez történt most is.
Számos cikk, ami ebben a témában íródik, nagyjából a következőkről szól: aki nem tud egyedül meglenni, az társsal sem fog. Következő konklúzió: ha szólóban vagy, akkor csinálj olyan feladatokat, amikhez kedved van és más személy úgysem kell hozzá. Újabb átkeretezés: ha nagyon ragaszkodnál valakihez, akkor nézd meg, hogy éled-e a saját életed. További önismereti kérdések: érzelmileg leváltál-e már a szüleidről; feldolgoztad-e a múlt csalódásait; elfogadod-e önmagad, és mindezek mellett vannak-e céljaid, sőt megtartó barátaid?
Aki megtanul figyelni az érzéseire, fontos tanulságra fog a gyakorlatban rájönni: egy érzés csupán egy érzés és el fog múlni. Nem jó vagy rossz, hanem megtörténik. A gond ott van, amikor a negatív érzésen lekezd valaki "rugózni" és ezek a negatív gondolatok állandósulnak az illető életében. Az agyalás töri össze, gyengíti le az embert és okozza számára a szenvedést, nem pedig a negatív érzései! Ha tudjuk azokat kívülről szemlélni, rájuk igent mondani, hatalmasat lépünk előre! Pontosan erre való a relaxáció, a meditáció, az imádkozás, a dramatikus játékok - pl. a szomatodráma -, és ha a kiváltott testi érzetekre odafigyelünk! 
Ismered azt a helyzetet, amikor valami már régóta nyomja a lelkedet, majd egyszer csak elmondod? Nekem párszor hosszabb "inkubációs" időre volt ahhoz szükségem, hogy megtalálva magamban a bátorságot és a szeretetet, ki tudjam mindazt fejezni, ami éppen bennem volt. Számos szituációhoz persze nem kellenek évek, hanem azonnal képesek vagyunk reflektívek lenni vagy éppen tudatosan átlépünk az adott sérelmen - békén hagyjuk a másikat. 
Röviden még egy fordulatomról. Azóta vagyok arra tudatosan kész, hogy a magánéletemben azonnal reagáljak az engem ért sértésre, amióta egy kereskedő becsapott. Talán ez így túl erős: elhallgatott egy részletet. Változtatni nem lett volna már mód, ámbár visszajelezhettem volna a csalódásomat. Visszanézve: gyáva voltam. Ott döntöttem el, hogy ezentúl akkor leszek nagyvonalú, ha a dolgok folyása nagyjából megegyezik az értékrendemmel. 
Olykor mindannyian elveszítjük a lelkesedésünket. Te is, én is. Néha unjuk magunkat, sőt azt ugyancsak, ahogyan unjuk...
A mai világban szinte mindenkit izgatnak a motivációs előadók, könyvek és videók. Nem véletlenül! Személyes tanúságtételekre éppúgy szüksége van annak, aki valahova el akar jutni, mint bátorságra, információkra vagy a bukások adta edzettségre. Azt azonban ebben a blogbejegyzésben sem tudom kihagyni, hogy a mindenáronság csapda. Az élet élvezetéhez részben van csak szükség akaratra, hiszen általuk 
Szerintem a mindenáronság felismerése mellett a meghittség és a hála ugyancsak kulcs a helyes motiváció megtalálásához. 
