Júniusban tartottuk a donorcsaládok harmadik találkozóját Kiskunfélegyházán. Örömmel üdvözöltük egymást a nekünk helyt adó Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, majd vetettük bele magunkat a beszélgetésbe.

A mostani alkalom után, amely abszolút pozitív volt, hazaérve nehezen tudtam elkezdeni írni. Számomra egyáltalán nem könnyű a gyásszal kapcsolatos gondolatokat megosztani. Közben pár hétre rá, az egyik legjobb barátom elhunyt - hosszú betegség következtében. A halálának a híre tanácstalanná és szomorúvá tett. Úgy éreztem, mintha légüres térbe kerültem volna. Mindezekkel párhuzamosan eldöntöttem, hogy átgondolom magamban az életét. Egy Bibliai rész jutott az eszembe: "Mert nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, sem rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. A fát a gyümölcséről lehet megismerni." (Lk 6,43-44)

Ezen keresztül tudatosítottam magamban, hogy a barátom milyen sok maradandó értéket hozott létre - a feleségével és a fiaival együtt. Bár fáj az elvesztése, hiányzik, mégis példamutató számomra az élete. Hálával gondolok a barátságunkra! Sok szép közös emlékünk van. A "kiszakadása" ellenére vigasztaló nekem életének jó gyümölcseire rágondolnom, mert bizony helyt tudott állni mind családosként, mind a munka világában, sőt képes volt valamilyen jót mindannyiunk sorsához hozzáadni.

Amikor azt éljük meg, hogy egy személy "elhagyott" bennünket és soha nem kapjuk őt vissza, akkor ez egy picit vagy mélyebben olyan, mintha önmagunkat veszítettük volna el.

A veszteség áthangolja az életünket. Lehetséges, hogy megváltoznak így a fontossági sorrendjeink vagy éppen arra jövünk rá, hogy ami számít, az a szeretet, még ha néha fájdalommal is jár.

A gyász olyan, mint egy kristálytiszta vízbe cseppentett tintapaca. Idő kell, amíg eloszlik, a sűrűsége ritkásabbá válik, és amíg képesek vagyunk elfogadni, hogy a víz sosem lesz már olyan, mint volt. (Robert Lawson)

 

A szervdonorok hozzátartozóinak a következő találkozója augusztusban lesz Kiskunfélegyházán, amellyel kapcsolatosan emailben - dr.domjan@freemail.hu - vagy a fotón szereplő telefonszámon lehet információt kérni.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Dr. Domján Mihály

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

https://hu.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

www.drdomjan.hu 

 

 

A témához kapcsolódó összes blogbejegyzés itt található.

Ajánló:

• Donorcsaládok egymásért - első csoportfoglalkozás tanulságai
• Egymás között - donorcsaládok második csoportfoglalkozása
• A szív útja - emlékezés a szervdonorokra - blogbejegyzés az emlékműavatásról 
• Dagasztottál már tésztát Istennel? - A Viskó című könyv és film ajánlója
• A zarándoklás pszichológiája

 

(Képek forrása: pixabay.com és saját)

 

 

 

2016 júniusában Anastacia az Ultimate Collection turnéja keretén belül hazánkba látogatott. Izgatottan vártuk a koncertet, nem is sejtve, hogy milyen egyéb élményekben lesz majd részünk. Miután megérkeztünk az Arénába, keresztfiammal beszéltem telefonon. A legnagyobb meglepetésemre, ott derült az ki, hogy egy helyen vagyunk. Így hát külön, de valahol mégis együtt vártuk a buli kezdetét.

Előzenekarként egy addig még számomra ismeretlen formáció lépett fel. Diszkó volt ötvözve klasszikus zenészek, kiváló vokalisták és egy DJ közös produkciójával. Annyira dinamikusnak és táncolhatónak éreztük a dalok előadását, hogy nem tudtunk ülve maradni. Kerestünk így egy szabad placcot és végigtáncoltuk a showt. Mire Anastacia megérkezett, mi már "üzemi" hőmérsékleten voltunk. Az este fantasztikusan telt! Nemcsak az "aranytorkú" énekesnő hitelessége és profizmusa érintett meg bennünket, hanem örökre megtanultuk a magyar crossover zene új tehetségeinek a nevét: a Vasovski Symphonic-ot.

A zenei formációval való közelebbi megismerkedésre később került sor. A Symbol Gardenben való fellépésük során tudtam őket igazán megszeretni. A zenekar legtöbbször nem a teljes szimfonikus zenekarral lép fel, hanem négy összeszokott zenész - Mr. Vasovskival, a DJ-vel - kelti közösen életre a produkciót. A Vasovski Live tagjai: Péterffy Lili (ének), Ya Ou Feng (ének és gitár), Herold Péter (szaxofon), Ferencz Péter (hegedű) - akinek a keresztény zenei pályafutását szintén követem -, valamint nem utolsóként Vasovski Norbert (DJ). 

Számomra abban hoz újat az öt fős zenekar, hogy a legújabb zenék feldolgozása mellett a 80-as, 90-es és a 2000-es évek ismert dalait is játsszák. A slágerek és a saját számok előadását a "valódi" zenészek jelenléte teszi dinamikussá és átütő hangzásúvá. Valahogyan az az érzésem, hogy egyszerre vagyok diszkóban és egy minőségi élő koncerten. Aki nálam a prímet viszi, az Péterffy Lili személyisége, hangja és energiája. Az énekesnő lelkesedése és a többiekre, sőt a közönségre való odafigyelése páratlan!

Idén, legalább 20 év kihagyása után újból az EFOTT-on találtam magam. Itt újból lett szerencsém a szimfonikusokkal kibővített teljes csapat showműsorán részt venni. A közönség fele a gyermekem lehetett volna. Ezt ott az egyik fiatal hölgynek el is mondtam, aki azzal nyugtatott, hogy két pohár ital után már jól fogom magam érezni. Elnevettem magam! Bár csak ásványvizet fogyasztottam, de azzal együtt újabb örömzenében lehetett részünk. Velencén számos vendégelőadó is fellépett a Vasovski Symphonic-kal, köztük Király Viktor, Kollányi Zsuzsi, Nági, Szakács Gergő és Szivák Zsolt. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Remélem ezzel a blogbejegyzéssel újból át tudtam azt a hitvallásomat adni, hogy mindenben lehet, sőt érdemes a minőséget választani és a tehetséget támogatni!

 

Dr. Domján Mihály

https://drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu 

További motivációs gondolatok:

https://www.instagram.com/dr.domjan

 

 Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

• Együtt álmodni - Testről és Lélekről, filmajánló
• Bárhová mész, ott vagy - könyvajánló (mindfulness)
• Cirkusz és méltóság - A legnagyobb showman, filmajánló
• Náray magánmitológiája a festészet nyelvén
• Off-road zarándoklat

 

 

(Fotók: saját, Mr. Vasovski és letöltve innen)

A mostani blogbejegyzésben egy sokak által ismeret félelmet szeretnék a célkeresztbe tenni. Konkrétan azt, hogy lehetséges-e elfogadni önmagamat úgy, hogy közben valakinek vagy valamiben kevésnek mutatkozom. Sőt, mennék tovább...

Válhatnék-e kíváncsivá arra, hogy milyen kevésnek lenni? Megengedhetném-e magamnak ezt a nézőpontot is? Így milyen új dolgot tapasztalhatnék meg?   

Olyan világban élünk, ahol az emberek többsége „trendi” próbál lenni. Nemcsak a megjelenésre gondolok, hanem a márkákra, az eszközökre, a szokásokra és akár a divatos nyaralóhelyekre. Mindezek tanítói a sztárok, akik olyan fokú arculattal bírnak – még ha az megrendezett is –, hogy egyszerűen a tökéletességet, az irányt és az erőt közvetítik. „Minden stimmel!” Közben a teljesítményalapú iskola szintén kemény elvárásokat ad át, ahogyan később a munka világa. Az előzőkkel nem lenne oly sok gond, ha számos szülő képes lenne a feltétel nélküli szeretetével a gyermekének a lelki egyensúlyát megőrizni, illetve felépíteni. Ez a képesség azonban számtalanszor hiányzik...

A maximalizmus hatalmas teherré és egyben szorongató faktorrá tud egyes emberek életében válni. Vannak, akik a kompromisszumot, mint lehetőséget, rossznak gondolják. Nehogy elutasítják, hanem erős vádlást éreznek ezzel kapcsolatosan. (Rárímelhet erre a rafinéria elleni védekezés is.)Természetesen nem minden fekete vagy fehér, de sokszor be kell azt látni, hogy engedni kell. Hagyni, hogy a dolgok a maguk valóságában működhessek.

Mindenkinek megfelelni úgysem lehet.

Érdemesnek látok egy bölcsességet mind önmagunkra, mind a környezetünkre alkalmazni, még ha ezzel valakinél ki is verem a "biztosítékot":

A 60-70%-os teljesítmény már lehet jó!

Tapasztalom, hogy néhányan még elképzelni sem tudják azt, hogy az előző gondolatnak időnként helye lehetne az ember értékrendszerében. Volt alkalmam több olyan családdal foglalkoznom, ahol a gyermekeknek, vagy közülük célzottan csak egynek, 100%-ot elváró üzemmódban kellett volna viselkednie (teljesítenie). Hány olyan szülő van, aki a négyesért megbünteti a csemetéjét vagy éppen jobban tudja a továbbtanulás mikéntjét, mint maga a serdülő.

Egy ilyen családból jövő fiatal felnőttre az vár(na), hogy pszichológusi segítséggel szembenézzen azzal, amit nem kapott meg, illetve felépítse önmagát annyira, hogy tudjon magának biztonságot, célokat és megnyugtatást adni. Szerencsésebb esetben, amikor a csemeték még kicsik, kaphatnak a szüleik pár-, vagy családterápia formájában támogatást, és egy élhetőbb hozzáállás kialakításához pedig biztatást. Ez egyben a nagyszülőkről való érzelmi leválást szintén jelentheti, illetve a párkapcsolati játszmák és a saját egyéni traumák feldolgozását (szülői szinten).

Az emberek szerethetőbbek és érzelmileg követhetőbbek, ha a "hibáikat" felvállalják.

Létezhet ilyen? Véleményem szerint igen - a marketing ezt már tudatosan alkalmazza. Mindemellett azt gondolom, hogy aki néha sem képes „kevésnek lenni”, dolgoznia kell az önismeretén és az önbizalmán. Bármennyire félelmetesnek is tűnik, veszíteni tudni kell. Természetesen nem ez a cél, de a mindennapok forgatagában sok dolgon átmegy az ember - ha akarja, ha nem. A bukások, illetve a hibák nemcsak tanulóleckék, hanem segíthetnek alázatosabbá, szorgalmasabbá és felnőttebbé válni. Letisztázhatják továbbá az akaratot és kikristályosíthatják azt, ami valóban fontos az életben. Végül így válhatunk képessé számos elvárást elengedni, önmagunkat pedig olyannak bevállalni és szeretni, amilyenek vagyunk.   

Mi van ezzel szemben a maximalistákkal?

Állandóan a hibákra fókuszálnak és elégedetlenek. Százszor "rágnak át" dolgokat, és mindenáron győzni akarnak. Így változtatják pokollá a környezetük életét vagy éppen válnak a legjobban kihasználható alkalmazottá/családtaggá.

A kemény, kitartó és produktív munka természetesen nagy érték, ahogyan a tökéletességre, illetve az igényességre való törekvés is. Ez azonban csak az élet egyik szervező ereje. A meghittség ugyanígy fontos, ha nem még előrébb való. Aki viszont nem hozza otthontól a határok rugalmas kezelését, az kevésbé fog tudni másokhoz kapcsolódni. Pont úgy, ahogyan önmagához sem tanulta meg - csak a teljesítményen keresztül.

Hibázni muszáj és néha kell is.

Meg kell tudnom magamnak ezt a "luxust" engedni és felfedezni azt a mélyben húzódó félelmet, szégyent és megfelelést, amely sokszor a lazaságot megakadályozta. A "feszegetett" sikerorientáltság át tud különben kudarckerülésbe fordulni. Sőt, a barátok/család elvesztésén és az elszigetelődés fájdalmán sem érdemes meglepődni, ha valaki állandóan a diadalát "hajtja".  

A maximalizmus felismerése önmagában gyógyír, ahogyan az szintén sokat segíthet, ha az ember tudatosan lassít. Meg lehet a negatív gondolatokat is kérdőjelezni - a hibázással/hibáztatással kapcsolatosan. Például öt-tíz év múlva, ha visszanéznék, akkor számítana-e az adott szituáció? A legtöbb esetben nem. Az eddigi sikereim megünneplése ugyancsak adhatna új élményt. Van, akinek ez lehet(ne) az első lépés a komfortzónája elhagyásához. Mi támogathat még? Érdemes néhányszor önmagamtól megkérdeznem, hogy mivel hogyan vagyok. Tulajdonképpen mi a jó nekem? A válaszokat, amelyeknek egy része idővel "jön" csak meg, érdemes beépítenem, illetve tervként végigcsinálnom. Így lehet önmagam elfogadásában egyet előre - "belülre" - lépnem. Mi segíthet ezenfelül? Például az, ha egy pillanatra ránézek magamra "kevésként" vagy éppen "sok"-ként és elfogadom ezt is. Drasztikusan így tud csökkenni az ettől való félelmem. Az ugyancsak rengeteget adhat, ha a másik emberről való gondoskodásom előtt rákérdezek arra, hogy neki mi okozna örömet. Ekképpen nem "letudva" lesz a partnerem, hanem kis szerencsével meg fognak jelenni a pozitív érzelmek. A meghittség és a megjelenő kölcsönösség a legtöbb "lakatot" kinyitja.

"Amit tudok megteszek és hiszem, hogy ez elég." (Joyce Meyer) 

Van még egy kijelentés, amit végtelenül igaznak érzek, és egyben összefoglalja ezt a bejegyzést:

Nem attól leszek jó ember, ha tökéletes vagyok, hanem ha szeretek és szeretnek.

Bátran légy önmagad!

Leginkább ott, ahol elfogadnak és inspirálnak! 

 

https://linktr.ee/drdomjan – minden link, app és támogatási lehetőség egy helyen

 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:

• 9+1 lépés az önbizalomhoz
• Mielőtt elválnál, tanulj meg vitatkozni!
• Hogyan lehet "mérgező" szülők után saját életed?
• Hogyan építsd fel önmagad huszonévesként?
• Laosz tanítása az elengedésről

        

(Képek forrása: pixabay.com és saját)

A hétköznapokban az elhagyással és a megcsalással kapcsolatosan legtöbbször a hölgyek sérelmei kerülnek a felszínre. Számos cikk és bejegyzés szól erről. Sajnos, nincs mit tagadni, sokan súlyos veszteségeket szenvedtek el. Az pedig egy másik "tészta", hogy egyes írások kevésbé tekintenek a családra, mint kölcsönhatások rendszerére, és inkább vádló hangneműek. 

Egy fájdalmat sohasem bölcs megkérdőjelezni vagy valakire áthárítani. Érdemes inkább a megpróbáltatás tényét elismerni és a másikkal együtt érezni.

Éveken át vezettem hölgyeknek önismereti csoportot. Azt tapasztaltam, hogy az önbizalom megtalálásában a többiek jelenléte és kedvessége segített a legtöbbet. Egyszerűen be kell azt látni, hogy annak, aki szenved, nem a "Minden érted van!" vagy a "Sokat kellett ezért Neked is tenned!" című szlogenekre van szüksége, hanem meghallgatásra, figyelemre, időre, elfogadásra és például egy baráti ölelésre. Később - szerencsés esetben - úgyis el tud az igazságokkal való konfrontáció ideje jönni!

 

Rájuk ugyanúgy vonatkozna az, hogy első körben nem észosztásra lenne igényük, hanem hogy végre legyen olyan személy körülöttük, aki nem fogja őket hibáztatni és nyomasztani. Ebben nyílik meg az a lehetőség, hogy elkezdjék kimondani mindazt, amit legbelül éreznek. Sokan persze nem jutnak el ide, hiszen a közhiedelem szerint a "lelkizés" nem férfias. Akkor mi marad helyette? Például az alkohol, a "kutyaharapást" szőrével elv, az önámítások, az agresszió, a visszaszerzéses manőverek és a munkamánia.

Jobb esetben, miután a kezdeti megnyugtatás megtörtént és a sokkhatás lecsitult, akkor lehet fokról fokra a múlttal szembenézni. A kapcsolati gyász sokrétű folyamat és nem szabad siettetni.

Milyen feladatok várhatnak egy sajnálatosan "partra vetett" férfira?

Egy elhagyott, házas férfi többszörös veszteség feldolgozása előtt áll. Elveszíti a gyermekei mindennapi láthatását, a rokonai és barátai közül (jó)pár embert, az anyagiak egy részét, a korábbi jövőképét, talán az otthonát és még a feleségét is, akit a maga módján szeret. 

A veszteségek óriásiak! Talán ezzel az szintén magyarázható, hogy a szakítás körüli időszak "különös". Sokszor az jellemző, hogy először nem a harag tör fel a férfiban, hanem a mindenáron való visszahódítás. Hasonló a helyzet abban az esetben is, ha mindezen szituáció sajnálatosan egy hölggyel történik meg. 

A reakció egyrészről érthető, hiszen a család egysége hatalmas érték és valóban meg kell próbálni azt megmenteni. Számos esetben a drasztikus "fordulatváltások" meg is hozzák a várva várt eredményt. Amennyiben azonban a szakító félben már nincs szeretet, amit egyébként roppant megterhelő belátni, akkor a kapcsolat le fog zárulni...

 

Számos férfi és hölgy nehezen viseli, hogy a tulajdonlásának egyszer csak vége lett.

Néha pszichológusként lassú küldetés az odáig való eljutás, hogy a szakító fél iránt fellépő égő vágy mögött meg lehessen láttatni az önismereti és a konkrét életfeladatokkal kapcsolatos hiányokat. Könnyebb az elhagyó házastárs iránt hevesen ragaszkodni, esetleg mellette ideológiákba menekülni vagy a közös utálathoz "bólogató kutyákat" találni, mint belátni: mindenkinek magával kell valamit kezdenie. Természetesen az időleges "vakká válás" érthető, de fontos azonban ezen túljutni.

Többen állították már nekem, hogy nem voltak. Majd idővel, miután közelebb mentünk a helyzethez, derült az ki, hogy egyesek inkább a családjuk "intézményére" figyeltek oda, mintsem a társukra. Arra, hogy a másik nem "gombkitűző" szeretett volna lenni a férje zakóján vagy éppen pénztárca a nő Chanel kosztüméhez, hanem partner. Olyan nő, akit nőként kezelnek, illetve olyan férfi, akit férfiként. Magyarul ez azt jelenti:

Teljesen más egy családi rendszert "vállalkozásként" fenntartani, mint odafigyelni a másikra.

Az elhagyással kapcsolatosan megkerülhetetlen tehát az azzal való szembenézés, hogy egyáltalán ismertük-e egymást. Érdemes ehhez pár kérdést továbbgondolni:

• Hogyan okozott korábban a két fél örömet egymásnak?
• Voltak-e közös heti szokásaik?
• Tudtak-e kettesben pihenni és szórakozni?
• Lehetett-e egymás előtt szomorúnak vagy éppen mérgesnek lenni?
• A családi feladatokról csupán beszélgettek vagy eljutottak a megállapodásokig? 

A témához még egy ráadás odatartozik:

• A múltban inkább a másiktól vártam el a közeledést és az őszinteséget, vagy megpróbáltam én is tenni a dolgom?

A rejtett elvárások és a saját mulasztások felismerése sokat tud a helyzet megértéséhez hozzáadni.

Az előzőeket annak belátása szintén támogatja, hogy "Akár melletted is változhattam volna!"

 

Van még egy tárgykör, amit a "partra vetettséggel" kapcsolatosan hasznos lehet átgondolni: mikor hagytam el érzelmileg a párkapcsolatot? 

A "lejtővel" sohasem könnyű szembenézni, és általában mindkét fél "szkippelni" akarja ezt!

Az érzelmi elhagyás azt jelenti, hogy volt egy olyan múltbéli szituáció, amikor az illető nem volt őszinte, azaz nem vitte markánsan vissza a családjuk rendszerébe azt, hogy őt méltánytalanság érte. Hallgatólagosan elfogadta tehát azt. Onnantól kezdve pedig elkezdtek a házastársak két irányba távolodni. Ez egyébként mindig egy régi sztori és mindkét félnél megtalálható valahol.

Az érzelmi elhagyás sokkal korábbi, mint ahogyan magára a szakításra sor került. Értelmezhető úgyis, hogy aki önmagát "elhagyja", az később a párkapcsolatával szintén ezt teszi, sőt a történet "továbbgördülhet" a válás felé...  Aki ezt megérti, be fogja látni az elsődleges célját, ami nem a másik visszahódítása, hanem önmaga megismerése és elfogadása.

A további idevonatkozó támpontokról a Sikeresen válni? Sőt, újraházasodni? című bejegyzésemben olvashatsz.

 

A dolgok nem jók vagy rosszak, hanem megtörténnek. 

Tisztában vagyok azzal, hogy most egy nehéz témáról írtam. Befejezésként nem szerettem volna súlytalan mondatokat írni. Saját élményként azonban muszáj egy olyan biztatást adom, amely nekem segített. A dolgok valóban nem jók vagy rosszak, hanem együttesen megtörténnek! Ilyen az élet!

Kívánom, hogy keress és találj segítő kezeket, sőt szerető szíveket! 

 

Dr. Domján Mihály 

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

www.drdomjan.hu 

 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:

• El nem engedett exek
• Sikeresen válni? Sőt, újraházasodni?
• Mielőtt elválnál, tanulj meg vitatkozni!
• Laosz tanítása az elengedésről
• Az önhibáztatás feloldása

 

(Képek forrása: https://pixabay.com)

 

Az elmúlt időszakban több olyan szituáció "sűrűsödött" össze, amikor azt éreztem, hogy örömet tudok másoknak okozni. Onnan jöttem rá erre, hogy a kapott köszönöm vagy mosoly mellett elkezdtem jól érezni magam. Általában az adás így hat rám, de most sokkal intenzívebb "hullámok" értek el. Át kellett ezért gondolnom, hogy mi változott.

Azt ismertem fel, hogy korábban inkább a biztonságra való "játszás" és a megfelelés vezérelt. Közben mindig hittem abban, hogy aki ad, az kap és próbáltam is így élni. Most viszont ráláttam arra, hogy szinte akaratomon kívül csak olyanoknak adtam, akik valóban nyitottak voltak rám. A "véletleneknek" köszönhetően az örömük visszahatott rám, én pedig be tudtam azt fogadni.

Felmerült bennem egy kérdés, hogy eddig miért nem az elfogadó emberek társaságát kerestem. Érdekesen hatott rám ez a tükör. Talán én is nyitottabbá váltam... 

Találtam mellette egy másik faktort is, ami az adásban örömöt szül. Elkezdtem egy ideje tudatosabban odafigyelni arra, hogy élvezzem azt, amit teszek. Ennyi.

Az előző, elengedéssel kapcsolatos felismerések nyomán eszembe jutott az "örök szerelmem", Laosz, és az ottani piac tanítása. 

Luang Prabang egy nyugis, lassú tempójú település a Mekong folyó partján, amely egyben az ország kulturális fővárosa, sőt a hagyományos laoszi kultúra és a buddhizmus központja. Körutazásunk állomásaként az ottani helyi piacra is elkerültünk. Ha visszagondolok, akkor azt tudom írni, hogy éppen hogy csak túl tudtam az ottani szagokat élni. Mindezeket félretéve azonban egy különös dologra lettem figyelmes. A piacon kisebb termetű madarakat árultak -  a talán bambuszból készült kalickákkal együtt. (Az alábbi fotósorozat második képén láthatóak.) 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A buddhista érdemszerzés egyik hagyományos módja az állatok szabadon engedése - az alamizsna adása és a templomi felajánlások mellett. Ez azt jelenti, hogy a tanításuk alapján mindennap kell egy jó dolgot cselekedni, amelyek között szerepelhet például egy madár elengedése. Akkor ott ezen igencsak elcsodálkoztam. Ítélkezés nélkül azonban parkolópályára tettem magamban az információt - főképp a napi egy jó cselekedet gondolatát. Gyermekkoromban, a karácsonyra készülve, a hittanon kérték azt tőlem utoljára, hogy gyűjtsek naponta "piros pontokat" és ezzel készüljek az ünnepre. Akkor ennek nem értettem a helyét, de mára "átjött" az üzenete. Segített ehhez a laoszi piacon tanultak is, amit most viszont a humor és az önirónia oldaláról közelítenék meg.

Az jutott az eszembe, hogy egyes emberek éveken át tartó viszonzatlan szeretgetése helyett érdemesebb lenne itthon is madarakat reptetni! Belegondoltam abba, hogy ez néha hasznosabb és kifejezetten egészségesebb lenne.

A mosolyon kívül azért írtam meg ezt a blogbejegyzést, hogy erősítsem Benned: jót tenni jó. Ha pedig olyan személy irányába adsz, aki ezt örömmel el is tudja fogadni, akkor igazán élvezni fogod az életet. Persze magadnak ugyancsak adhatnál minden egyes nap valami szépet, hogy az elégedettséged a "levél fonákján" szintén tudatosan erősödhessen. MIndezek mellett az esténként végzett rendszeres hálaadás rengeteget tudna még abban segíteni, hogy megláthasósd az értékeket és rendben levőnek érezd magad. 

Az a "tanács" sem elvetendő, hogy vegyél a hétvégére egy finom rosét - mivel még madarakat nem tudsz vásárolni -, és engedd el magad! 

Ha pedig olyan szekér után futkosnál, amely eddig sem vett fel, akkor változtass!

Kereshetnéd azok társaságát is, akik örülnek Neked!

Gondold újra a határaidat és "vess"!

 

Dr. Domján Mihály

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

www.drdomjan.hu 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

• Az elengedés aspektusai
• Női szerepek és elvárások
• Miért maradsz benne a rossz kapcsolatokban?
• Hogyan lehet a "mérgező" szülők után saját életed?
• Veled továbbléphetek - filmajánló

 

(fotók forrás: saját) 

 

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ferenc pápa a 8. században élt III. Gergely óta az első Európán kívül született Egyházi vezető. Markáns véleményével egy karizmatikus személy benyomását kelti bennem - a kezdetek óta. Nagyon tetszik a személyisége! Jó érzés számomra, hogy ki mer dolgokat mondani és azok megerősítő üzenetekkel bírnak! A megválasztása óta többször hangoztatta, hogy az egyik küldetése a legelesettebb emberek védelme. Ehhez talán hozzájárulhat a hite mellett a származása - olasz bevándorló család gyermeke - és az a kontinens, ahonnan érkezett.

2019. június elsején Róma püspöke Csíksomlyóra látogatott - buzdítva ezzel a hívőket az egységre és a reményre.

Mit adott nekem ez a zarándoklat?

Rengeteget! Magát a helyet ismertem, hiszen többször voltam már Erdélyben előadások végett, sőt a kegyhelyen is. Ha konkrétan erre a napra gondolok, akkor az a legelejétől a legvégéig felejthetetlen marad a számomra! Hargitafürdőről egy terepjáróval, az erdőn keresztül "ereszkedtünk alá" a célunk irányába - szakadó esőben. Életemben nem voltam még off-roadozni - eléggé izgalmasra sikerült! Nagyon élveztem a kora reggeli, hegyről való "leszáguldást"! Parkolás után hihetetlen esőben vettük az irányt a Csíksomlyói Nyereg felé. Ott jött fel bennem az a pont, hogy talán feladom. Ha nem lettünk volna együtt, akkor nem tudtam volna a kegyhelyet felkeresni. Megtorpantam, sőt az egyik evangélikus testvérnek írtam is haza üzenetet. A válasza részben megnyugtatott. Egyáltalán nem voltam ilyen "égszakadásra" felkészülve - a ruházat tekintetében sem.

Az autó elhagyása után elindultunk tehát a Nyereg felé. A körülbelüli 5 km-t észrevétlenül tettük meg. Az úton jókat beszélgettünk, sőt közben a csapadék is "megszelídült". 10 órára érkeztünk meg a helyszínre, ahol hatalmas tömeg látványa fogadott négyünket - az ötödik személy korábban "előrefutott", hogy papként szolgálhasson.

• 
• 
• 
• 

A Nyeregben egységet és békét éreztem. Felszabadító érzés volt számomra, hogy olyan emberekkel jöhettem fel ide, akiket szeretek és szeretnek. Az eső tovább csökkent, majd megérkezett a pápa. A misét végtelen nyugalomban éltem meg, a végén még kisütött a Nap is. Miután felszállt a köd, akkor lehetett fentről, a Nyeregből a környező tájra rálátni. Csodálatos volt ez a természeti látvány, ami egyébként Erdély egészét jellemzi. A mise végeztével elénekeltük a Himnuszt, a Székelyt is. Talán ez volt nekem a csúcspont. A program végével elkezdett szinte fullasztó jó időben a tömeg a kocsik felé indulni.

A házigazdánk meg szerette volna a zöldellő tájat napfényben szintén mutatni, így Hargitafürdőre újból az erdőn keresztül tértünk vissza. Leírhatatlan volt! Szívem szerint többször megállhattunk volna, annyira tetszett a látvány! Hazaérve, rövid pihenés és rendbe tétel után, a vendéglátók töltött káposztával vártak bennünket, majd estéig beszélgettünk és jókat nevetgéltünk. Hogy teljes legyen az élmény, a vacsora után újabb off-roadozás jött - majdnem bele is ragadtunk az erődben a sárba...

Ahogyan most írtam ezeket a sorokat, elkezdtem mosolyogni. Nem véletlenül. A hála még mindig tart bennem... 

• 
• 
• 
• 

  

A Nyeregben elhangzott pápai szentbeszédből szeretnék pár gondolatot kiemelni (forrás itt):

• Az Egyház voltaképpen tábori kórházhoz hasonlít.
• Zarándokolni azt jelenti, hogy mint nép, hazatérünk.
• Zarándokolni nem más, mint érezni a meghívást és a késztetést, hogy járjunk együtt az úton, kérve az Úrtól a kegyelmet, hogy a régi és a mostani sérelmeinket és bizalmatlanságainkat változtassa új lehetőségekké a közösség érdekében.
• Zarándoklatunk során ne azt kutassuk, hogy mi lehetett volna (és nem lett), hanem inkább azt, ami ránk vár és nem odázhatjuk el.
• Zarándokolni annyit jelent, hogy hiszünk az Úrban, aki hozzánk jön és közöttünk van, előmozdítva és ösztönözve a szolidaritást, a testvériséget, a jó utáni vágyat, az igazságot és az igazságosságot.
• Íme, ezért vagyunk itt, hogy közösen mondjuk: Édesanyánk, taníts meg minket összevarrni a jövőt.
• ...arra ösztönöz, bátorít minket, hogy mi is hozzá hasonlóan mondjuk ki az igenünket, hogy végigjárjuk a kiengesztelődés ösvényeit.

Talán a pápalátogatás legfőbb üzenete számomra pedig a következő: 

Aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást.

• 
• 
• 

Végezetül jöjjön meg egy gondolat Ferenc pápától, akinek az alábbi meglátását teljes mértékben a magaménak érzek: az Istennel való találkozás lehetőségét a saját életünk lelassítása teremti meg.  

Hálásan köszönöm, köszönjük testvéremmel a lehetőséget a Tófalvi családnak és a kedves barátaiknak a szíves vendéglátásért, mi több a felejthetetlen élményekért!