Bár a pletykázás társadalmi szinten elítélt jelenség, mégis a többség él vele. Ha őszintén bevallja az ember: néha kifejezetten jól esik kötetlenül beszélgetnie. Szabad ezt úgy nézni, hogy egyfajta közösséget teremt, segíti a kapcsolódást, ugyanakkor a világ dolgaival kapcsolatosan növeli a tájékozottságot.
Azt szintén vétek lenne letagadni, hogy ha tiszteletre vágyom, akkor azt először nekem kell odaadnom! Szerintem fontos emberi érték a nagyrabecsülés, ahogyan az a szemlélet, hogy elsősorban a magam dolgával törődjek. Úgyis csak az visz előre.
Pontokba szedtem össze a kötetlen beszélgetések jótékony hatásait. Azt a kérdést tettem fel magamnak, hogy mi jó abban, ha a barátaim előtt az érzéseimet és a gondolataimat szabadon áramoltatom?
1. Szükség van a panaszkodásra!
Régebben erről nem így gondolkodtam, de mára ez bennem megváltozott. A mindennapokban azt látom, hogy fontos a panaszkodás. Fontos az, hogy egészséges keretek között végre valakire rázúdíthassam a nyomoromat. Legtöbbször ezután lesz az embernek ereje ahhoz, hogy elfogadja: a történeteivel dolga van, azok róla is szólnak, azaz szembe kell néznie önmagával és a helyzetével.
2. Szükség van a harag szavakba öntésére!
Hasonlóan a panaszkodáshoz, merni kell végre megmutatnom a haragomat! Egy baráti találkozás sokkalta biztonságosabb közeget biztosít erre, mint az élesben, szemtől szembe történő otthoni vagy munkahelyi konfrontáció. Add ki magadból a dühöt! Sokszor csak így fogsz tudni megnyugodni és a megbocsátást választani.
3. Szükség van a többi nő/férfi kibeszélésére!
Kár lenne letagadni, hogy néha egy "kis" információ kifejezetten jól jön. Vannak olyan hölgyek/férfiak, akikkel cseverészni nem lehet, mások pedig "Danubius" rádióként azonnal árasztják magukból az infókat - kérés nélkül. Bár a pletyka csak a felszínt érinti és tulajdonképpen lényegtelen, de azért jó érzés picit "fentebb levőnek" lenni - még ha tudjuk, hogy ez nem igaz. Miért is? Hitem szerint mindenki hordoz terheket és nekem csak a magam életéhez lehet közöm. Persze nem lehet mindig tökéletesnek lenni, sőt hébe-hóba "felszabadító" hibázni!
4. Szükség van a megbánásra!
Alkalomadtán egy jól irányzott baráti beszélgetés segít ahhoz hozzá, hogy az ember belássa: tévedett. Az elfogadó légkörben ugyanis pár mozaikdarabka a helyére tud mozdulni. Megért valamit az illető az adott történetéből és elfogadja, hogy hibázott.
5. Szükség van a sörre!
Persze, ha rosés vagy, akkor arra! Egyszer egy harmincas hölgy azt mondta nekem, hogy szerinte egy hónapban egyszer minden nőnek be kell rúgnia. Ritkán, amikor a pszichológusi munkámban ezt ötletként felvetem, akkor mindig elnevetjük magunkat. Bár túlzónak tartom a havi egy "adagot", de azért van benne némi igazság!
A Mit szólnál havonta egy anyanaphoz? című blogbejegyzésemet nemcsak ajánlom itt a hölgyeknek, hanem várok minden érdekelődőt az #anyakiszabadul csoportba!
6. Szükség van a kritikára!
De mennyire! Arra, hogy valaki szeretettel a szemedbe mondja mind a jót, mind a hibáidat! Az igazi barát kivár, nem kapkod, de alkalomadtán kérés nélkül is konfrontál.
7. Szükség van a meghallgatásra!
Gyakorlattá lehet tenni, hogy a barátok egymást meghallgassák - "kommentelés" nélkül. Vannak olyan személyek - nők és férfiak egyaránt -, akik olyan családból jöttek, ahol ilyen mintával nem találkoztak. Ennek ellenére a meghallgatás elsajátítható, ahogyan az szintén, hogy bizonyos kritikát el tudjunk viselni.
8. "Szükség" van az összeesküvések gyártására!
Az agyalás sem feltétlenül mindig negatív, bár van, amikor hasznosabb futni, meditálni, takarítani vagy éppen tortát sütni. A hosszú eszmefuttatások után - kis szerencsével - csak el lehet oda jutni, hogy ami van, az megtörtént és úgy kell elfogadni, ahogyan van. Fontosnak tartom, hogy a baráti kör inspiráljon, előremutasson és támogasson, ne pedig lehúzzon! Negativitás úgyis van elég a világban!
9. Szükség van a nevetésre!
Ha egy hölgy/úr szívből tud nevetni, akkor már jó úton halad. Talán ez a legegyszerűbb egészségmegőrző "módszer"!
+1. Szükség van titkokra!
Ezt megint kár lenne letagadni - mély bizalmat értek alatta, nem pedig falakat. És arra is, hogy a kincseket megtartsd és hordozd. Ez értékessé tesz!
Az oldott hangulat, a mosoly, a kötetlen együttlét, a felszínes vagy éppen mélybe szántó baráti beszélgetések "kisimítják" az ember idegrendszerét. Persze nem lehet ez mindenre gyógyszer, de mégis az egészséges felnőtt mentálhigiéne kihagyhatatlan része.
Élj vele!
Dr. Domján Mihály
https://drdomjan.blog.hu
https://www.instagram.com/dr.domjan
www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos
Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.
Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:
- Minőségi idő a családban
- Női szerepek és elvárások
- Csak lazán! Nem minden a Te feladatod!
- Mit szólnál havonta egy anyanaphoz? - #anyakiszabadul
- Rokonom, Pavlova - recept
Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.
Hálásan köszönöm!
(képek forrása: pixabay.com és saját)
Tartozom annyival a hozzám forduló huszonéveseknek, nem beszélve a két szuper keresztfiamról, hogy röviden megosszam a gondolataimat erről a korról. Bár tudom, hogy az életet nem lehet felsorolások adta "dobozokkal" leírni, mégis bátorkodom olyan szempontokat behozni, amelyekről annak idején szívesen hallottam volna. 
2. Önismeret. Ahhoz, hogy egy adott szituációról álláspontod legyen, önmagaddal is "beszélgetned" kell. 
3. Ismeretek és készségek. A tévé 90 %-ban szeméttel van tele. Az internetnél hasonló a százalék, azonban mindkét csatornát pozitívan fel tudod használni. Igenis fontosak a szórakoztató filmek, ahogyan a kikapcsolódást segítő zenék. Alapvető azonban a tudás, amely karnyújtásnyira van Tőled. 
7. Engedj az élményeknek! Tudatosan engedj azoknak a szokásos vagy akár szokatlan szituációknak, amelyek Eléd kerülnek, számodra tetszetősek, hívogatóak, elérhetőek és megfizethetőek. Utazz is! Mozdulj ki! Bármilyen szűk keretből kell gazdálkodnod, engedj meg magadnak új "nézőpontokat"! Ezek ahhoz kellenek, hogy visszakerülve a mindennapokba új szokásokat alakíthass ki. 
Te fogsz a dolgok végén és persze közben is dönteni, de nem kell ez idő alatt sem magadra maradnod. Mindezek mellett vehetsz önismereti könyveket, sőt létrehozhatsz a telefonodban olyan jegyzetet, ahová gondolatokat gyűjtesz össze. Ha végképp nem jutna semmi derűlátó gondolat az eszedbe, akkor tanulj idegennyelvet, fedezd fel a tehetségeidet, sajátíts el új készségeket, ugyanakkor sportolj, bulizz és kommunikálj "ezerrel". Ez elég lesz. Útközben úgyis jönni fognak a jelek és a kihívások! 
Annyira fontos, hogy 
2018. szeptember 26-án 
A 120 perc szinte észrevétlenül elrepült - a visszajelzések alapján értékesen. Bizonyítja ezt a közös fotónk is, amelyen mindannyian mosolygunk.
Húsvét közeledtével egy ige jutott az eszembe, amellyel zárnám az összefoglalómat: "Gyászukat örömre fordítom
Gondolom, hogy egyesek a címmel kapcsolatosan elcsodálkoztak, vagy akár fel is háborodtak. "Vitatkozni?! Még jobban? Ugyan már! Hiszen eddig ezt tettük, mégsem jutottunk egyről a kettőre!"
Attól félek, hogy elutasítasz!
A klienseimnek fel szoktam ezért vetni: mi lenne, ha a válás gondolatát egy fix időpontig, mondjuk 6 vagy 12 hónapig félretennék, és addig megtanulnák felvállalni a véleményüket? Lehet először - bölcsen - el nem küldött leveleket is írni, amelyekről 
Ha maradt még szeretet a szívedben a társad iránt, akkor tegyél egy próbát, és kezdd el felvállalni a véleményedet! Légy kíváncsi az övére is! Ha pedig 12 hónap múlva sem kapsz érdemleges válaszokat, akkor fogadd el a döntését: elengedett Téged... 
Egy pszichológusi fórumon hallottam először a 'Neverland elhagyása' című dokumentumfilmről. Bár csak felületesen tájékozódtam, de ez pont elég volt arra, hogy az egyik este az HBO GO-n ezt a videót válasszam ki. 
Mit gondolok most Jackoról? A sok évvel ezelőtti cikkek, amelyek az apjával való kapcsolatáról szóltak, arra engedtek következtetni, hogy áldozat volt. A világsztársága - feldolgozás hiányában - szintén ezt erősíthette. A mostani dokumentumfilm egy olyan személyként ábrázolta, aki ezt a többszintű áldozatiságot továbbadta - a legkegyetlenebb módon. A négy óra alapján a felnőttség és a felelősségvállalás hiányát, a tudatos csábítás, sőt manipuláció "mesterét" láttam benne. Számomra egy elfogadhatatlan kizsákmányoló ember karaktere jelent meg, mi több a rejtett agresszió és a szeretetlenség megtestesítőjeként tudom jellemezni. Az első rész 90. perce körül abba kellett hagynom a "mozizást". Ekkor derült az ki, hogy az egyik kisfiú - 7 évesen kezdődött vele a szexuális abózus és 14 éves koráig tartott - aranygyűrűt kapott az együttlétek után. Ennél a pontnál úgy éreztem, hogy mára elég volt.
A dokumentumfilmben a két fiatalember mellett az édesanyák, egyikük nagymamája, két testvér, illetve mindkettőjük felesége nyilatkozott. Ilyen fokú nyíltság, bátorság és közös megosztás ritka kincs! Ami szíven ütött, amikor az egyikük azt mondta, hogy mennyire nehéz kiállnia a világ elé, de még nehezebb lenne tovább hazudnia. Úgy érzem, nekem ez a legfőbb üzenet. 
Bár rendkívül megdöbbentő és nehéz fajsúlyú ez a dokumentumfilm - a közvetlen bizonyítékok hiányában is -, ennek ellenére érdemesnek tartom megnézni, sőt okulni belőle! 
Gondoltál már arra, hogy havonta egy Anyák Napját beiktass az életedbe? Remélem, hogy most erre a kérdésre elmosolyodtál, nem pedig a szemöldöködet húztad össze.
Írás közben egy régebbi cikk vagy talán előadás jutott az eszembe - pontosan nem emlékszem, csak a tartalmára. Az villant be, amikor svéd édesanyáktól megkérdezték, hogy miért nem szülnek. Azt a választ adták, mert nem becsülik meg őket. 
Szeretném, ha először gondolatai síkon engednéd meg magadnak, hogy havonta egy Anyák Napja a tied lehessen. Ne arra fókuszálj, hogy miért nem igaz ez az életedre vonatkoztatva, hanem csak engedd meg magadnak ezt a belső képet. Ha valóban megszületik benned a vágy, akkor képessé válsz azt kivitelezni.
Úgyis érezni fogod, ha már valóban önmagadra figyelsz, nem pedig az elvárásaidra - azaz kinek, hogyan kellene veled viselkednie -, hogy mi a jó neked. Azt kezd el megengedni magadnak, amire most vágysz és ami elérhető a számodra. Ez akkor is "működni" fog, ha először az érzelmeid kevésbé támogatnak ebben. 
A család rendszere lassan tud "sebességet" váltani. Lehet, hogy nem a mostani hónap alkalmas az első Anyák Napja beiktatására, de talán a következőben már menni fog. Sőt, lehet tovább is menni. Az édesapáknak ugyanúgy szüksége lenne erre, mint ahogyan mindkettőtöknek a közös minőségi időtök kialakítására.
Amikor anya boldog, az egész "birodalom" az. Fordítsd hát meg a családod női sorsát (is)! 