Ebben a blogbejegyzésben egy olyan témáról szeretnék írni, amely kimondva vagy kimondatlanul ott lappang számos ember gondolataiban, sőt családjában. Lényege: vágynánk változásra, de közben elfelejtjük, hogy mindennek ára és ideje van.
Ha visszanézel az elmúlt hónapokra, akkor mit látsz? Milyen új dolgokat próbáltál ki egyedül, illetve éltetek meg együtt? Találtál-e olyan szokásos és szokatlan élményeket, amelyek feltöltöttek? Miben tudtál egyet előrelépni?
Ha változást akarsz az életedben, akkor "engedd" magad új energiák közé.
Egyik korombéli férfi kliensem a következőt fogalmazta meg: "Lehetne-e úgy, hogy a szorongásos tüneteim elmúljanak, de nekem semmin se kelljen változtatnom?" Nagyon tetszett az őszintesége, amit meg is köszöntem, de a beszélgetésünk ezen pontjánál elnevettem magam. Mindent meg lehet próbálni, így a sodródás folytatását is, de a dolgokba bele kell ahhoz magunkat "engednünk", hogy a megélésen keresztül elkezdjen bennünk valami áthangolódni.
Ha változást akarsz az életedben, akkor merj spontán is cselekedni.
Párterápiák első alkalmain többször hallottam már a következőt: "Számos határidőn vagyunk túl, de igazán semmi sem változott. Ezért jöttünk el Önhöz." Mindannyiunkra vonatkoztatva: ha csak a "lefutott" köreinket ismételgetjük, azaz egyikünk sem képes bátor, konkrét és ösztönös lenni, akkor csupán a múltat tudjuk fenntartani...
Ha változást akarsz az életedben, akkor kezd magaddal a sort.
Általában a nehézségek idején a másiktól várjuk például a megértést, az elismerést és a köszönet szavait. Falakba ütközve tovább nőhet a tehetetlenségünk, így eljuthatunk a figyelem vagy éppen a szexualitás kiköveteléséhez, sőt a büntetésekhez. A legszebb az a történetben, amikor önismeret híján "megfejeljük" még jobban az elvárásainkat. Megsértődünk azon, hogy nem találták ki a gondolatainkat. Bár néma gyereknek anyja sem érti a szavát, de azért csak elvárható lett volna, hogy a másik rájöjjön arra, hogy nekünk mire lett volna szükségünk! Ez egy igazságos elvárás, nemde?! Hát, az óvodában feltétlenül...
Ha változást akarsz az életedben, akkor változtasd meg a gondolkodásmódodat.
Azt meg hogy lehet? Például megkérdőjelezheted a hiedelmeidet - mindent, amiről azt hiszed, hogy az "kell" Neked (például tenni, szeretni, ismerni, elutasítani, birtokolni). Átgondolhatod, hogy mire lehetsz büszke önmagaddal kapcsolatosan. Közel engedheted magadhoz a hibáidat. Levonhatod a múlt fájdalmaiból a tanulságokat. Önismereti csoporthoz csatlakozhatsz. Olvasni kezdhetsz. Őszintévé válhatsz. Megkérdezheted a melletted élőt, hogy milyen veled élnie. Célokat tisztázhatsz. Lekapcsolhatod a tévét. Felismerheted az önhibáztató gondolataidat. Bocsánatot kérhetsz. Átgondolhatod, hogy mitől vagy kritikus. Naponta három dologért hálát adhatsz. Megtervezhetsz egy szép eseményt előre...
Ha változást akarsz az életedben, akkor okozz örömöt másoknak.
Jót tenni jó. Amíg nem lépsz ki a "köldöknéző" státuszból, addig nem tudsz rájönni arra, hogy az örömszerezés örömöt szül. Ez még attól igaz, ha sok a hiányod. Valamiből akkor is van többleted vagy adott valamilyen lehetőséged.
Ha változást akarsz az életedben, akkor hozz döntéseket és vállald értük a felelősséget.
A fejlődés legtöbbször döntéseken keresztül vezet. Persze az is döntés, ha nem döntesz...
Ha változást akarsz az életedben, akkor állj ki dolgok mellett.
Olyan nehéz elköteleződni. Miért is? Mert az lemondásokkal jár. Az ugyancsak bevállalós, ha véleményt fogalmazol meg. Igen, így célkeresztbe kerülhetsz. És akkor mi van?
Ha változást akarsz az életedben, akkor mondj nemet arra, ami gyengít.
"Szabad" valamit/valakit szeretned, illetve nem szeretned, ugyanúgy valamit elfogadnod vagy nem elfogadnod. Úgy tudsz megtanulni nemet mondani, ha nekilátsz az értékeidre, az érzéseidre és a céljaidra odafigyelni (igent mondani). A nemet mondás tehát a magadra való igent mondással egyenlő. (Videó erről itt.)
Ha változást akarsz az életedben, akkor alkoss.
Úgy észlelem, hogy néha ezt a legnehezebb megragadni. Márpedig erőt és örömöt képes az a tudat adni, ha olyan értékeket hozol létre, amely túlél Téged. Mit adsz vissza a társadalomnak?
Ha változást akarsz az életedben, akkor kezd el ma.
Mindennap engedj meg - elvárás nélkül - egy pozitív gesztust önmagad és legalább egy ember felé. Ha keresed a megelégedettséget, Rád fog találni! Így könnyebben fogsz tudni a céljaid felé is lépegetni...
Ha változást akarsz az életedben, akkor szedd össze a múlt pozitív kivételeit.
Korábban mi motivált? Melyek voltak azok a tényezők, amelyek a múlt adott pillanatában átlendítettek a holtponton?
Ha változást akarsz az életedben, akkor becsüld meg azokat, akik erősítenek Téged.
Ha van valaki, aki hisz Benned, sőt szeret és elfogad, akkor ő Neked egy tiszteletre méltó kincs. Szövetségesekre mindenkinek szüksége van! És Te kit inspirálsz? Büszke vagy erre?
Ha változást akarsz az életedben, akkor hagyd a dolgokat megtörténni.
Muszáj mindent kontrollálnod? Mit veszítenél, ha szabad folyást engedélyeznél a dolgoknak? Csak nem az áldozatszerep köt gúzsba? Megtanulhatsz azzal együtt lenni, annak teret adni, ami most Veled, Benned és körülötted történik.
Ha változást akarsz az életedben, akkor kezdj el naponta relaxálni, meditálni vagy imádkozni.
Törődsz magaddal napi öt percet? Szerintem megérdemelnéd!
Ha változást akarsz az életedben, akkor fogadd el a veszteségeidet.
Nincs fejlődés veszteség nélkül, ahogyan veszteség sincs fejlődés nélkül.
És végezetül:
Mi történne, ha a csodád elmaradna?
Talán abbahagynád az önsajnálatot vagy feladnád a reménytelen reményt, és mondjuk kérnél segítséget.
Évek óta tudatosan megünneplem a sikereimet. Olyan szituációkat, amelyeknek legbelül nagyon örülök. Az "buli" alatt éppúgy értek egy nagyszabású családi ebédet, mint egy csendes percet vagy éppen egy ajándékot önmagamnak, másnak.
A családterápiás képzésen tanultam meg azt a szabályt, hogy teremtsünk ünnepeket és abból mindenki vegye ki a maga részét. Azt gondolom, hogy nincs is ennél jobb, mármint közelebb kerülni a kölcsönös szeretetben egymáshoz!
Ünnepeld meg a sikereidet!
Dr. Domján Mihály
További motivációs gondolatok:
https://www.instagram.com/dr.domjan
Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:
- 9+1 lépés az önbizalomhoz
- Hogyan építsd fel önmagad huszonévesként?
- A legegyszerűbb "méregtelenítő" eszközöd a hálaadás
- Hogyan lehet "mérgező" szülők után saját életed?
- Merj kevésnek lenni!
(Képek forrása: pixabay.com és saját)
Érdekes önismereti lehetőséggel bírnak a ragaszkodásaink és a vonzásaink feltérképezése. Sokszor észre sem veszi azt az ember, hogy a gyermeki énje ugyanúgy "beleszól" a döntéseibe és a viselkedésébe, mint a felnőttsége. Pedig gondolhatnánk azt, hogy ami a hátunk mögött van, annak már nincs "kanala" a jövőnkben. Azután egyszer csak szembesülünk azzal, hogy még "lepukkantabb" szituációt sikerült "bevonzanunk"...
Az elszenvedett gyermekkori nehézségekkel - szerencsére - nem ér véget az élet, hanem a felnőtt énünk segítségével növekedhetünk "újból". Elfogadó és támogató kapcsolatokon keresztül ugyanis képessé válhatunk arra - ha van bennünk erre nyitottság és akarat -, hogy a veszteségeinkből leltárt készítsünk. Közben megtanulhatjuk a jogos haragunkat felismerni, majd "kiengedni". Konfrontatív módon elsajátíthatjuk a véleményünk felvállalását is. Idővel arra szintúgy képessé válhatunk, hogy szembenézzünk azzal, akik vagyunk és mindennel együtt az önelfogadást és a megbocsátást válasszuk. Megismerjük továbbá azt is, hogy ki és mi a jó nekünk. Aki lespórolja ezt az önismereti munkát, bizony harminc, negyven, ötven évesen még mindig egy egocentrikus óvodás szintjén fog állni.
Miután egy pár eljut a játszmák "csataterére", akkor vagy folytatják az állóháborút, vagy elválnak, nyitottság esetén pedig párterápiába tudnak menni. Ott kaphatnak segítséget ahhoz, hogy az egyéni felnőtté válásuk és a sérült gyermeki énjük területén változások jöhessenek létre. A másik megértésében és a jószándékának a belátásában bekövetkező pici elmozdulások szintén nagyban befolyásolják a terápia sikerességét. Megpróbálom ehhez láttatni a közös erőforrásaikat, a korábbi sikereiket, együttműködéseiket és támogatni őket abban, hogy merjék az őszinteség fájdalmas útját választani. 
Azt kívánom, hogy merd élvezni az életed! Ne az elvárásaidba kapaszkodj, hanem tanuld meg a saját szükségleteidet nyíltan felvállalni és vedd "kézbe" a haragodat. Vállald fel, hogy mit szeretsz és mit nem, illetve hogy mit tudsz elfogadni és mit nem. Azt pedig sohasem érdemes elfelejtened, hogy a kapcsolataidat önmagadból teremted meg.
Júniusban tartottuk a donorcsaládok harmadik találkozóját Kiskunfélegyházán. Örömmel üdvözöltük egymást a nekünk helyt adó Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, majd vetettük bele magunkat a beszélgetésbe.
A szervdonorok hozzátartozóinak a következő találkozója augusztusban lesz Kiskunfélegyházán, amellyel kapcsolatosan emailben - dr.domjan@freemail.hu - vagy a fotón szereplő telefonszámon lehet információt kérni.
2016 júniusában Anastacia az 
A mostani blogbejegyzésben egy sokak által ismeret félelmet szeretnék a célkeresztbe tenni. Konkrétan azt, hogy lehetséges-e elfogadni önmagamat úgy, hogy közben valakinek vagy valamiben kevésnek mutatkozom. Sőt, mennék tovább...
Tapasztalom, hogy néhányan még elképzelni sem tudják azt, hogy az előző gondolatnak időnként helye lehetne az ember értékrendszerében. Volt alkalmam több olyan családdal foglalkoznom, ahol a gyermekeknek, vagy közülük célzottan csak egynek, 100%-ot elváró üzemmódban kellett volna viselkednie (teljesítenie). Hány olyan szülő van, aki a négyesért megbünteti a csemetéjét vagy éppen jobban tudja a továbbtanulás mikéntjét, mint maga a serdülő.
A maximalizmus felismerése önmagában gyógyír, ahogyan az szintén sokat segíthet, ha az ember tudatosan lassít. Meg lehet a negatív gondolatokat is kérdőjelezni - a hibázással/hibáztatással kapcsolatosan. Például öt-tíz év múlva, ha visszanéznék, akkor számítana-e az adott szituáció? A legtöbb esetben nem. Az eddigi sikereim megünneplése ugyancsak adhatna új élményt. Van, akinek ez lehet(ne) az első lépés a komfortzónája elhagyásához. Mi támogathat még? Érdemes néhányszor önmagamtól megkérdeznem, hogy mivel hogyan vagyok. Tulajdonképpen mi a jó nekem? A válaszokat, amelyeknek egy része idővel "jön" csak meg, érdemes beépítenem, illetve tervként végigcsinálnom. Így lehet önmagam elfogadásában egyet előre - "belülre" - lépnem. Mi segíthet ezenfelül? Például az, ha egy pillanatra ránézek magamra "kevésként" vagy éppen "sok"-ként és elfogadom ezt is. Drasztikusan így tud csökkenni az ettől való félelmem. Az ugyancsak rengeteget adhat, ha a másik emberről való gondoskodásom előtt rákérdezek arra, hogy neki mi okozna örömet. Ekképpen nem "letudva" lesz a partnerem, hanem kis szerencsével meg fognak jelenni a pozitív érzelmek. A meghittség és a megjelenő kölcsönösség a legtöbb "lakatot" kinyitja.
A hétköznapokban az elhagyással és a megcsalással kapcsolatosan legtöbbször a hölgyek sérelmei kerülnek a felszínre. Számos cikk és bejegyzés szól erről. Sajnos, nincs mit tagadni, sokan súlyos veszteségeket szenvedtek el. Az pedig egy másik "tészta", hogy egyes írások kevésbé tekintenek a családra, mint kölcsönhatások rendszerére, és inkább vádló hangneműek. 
És mi a helyzet a férfiakkal? Azokkal, akikkel az egyik este a közös nyaralásról beszélgetnek, majd másnap azt közlik velük, hogy itt az idejük elköltözni, mert már az új szeretőnek van az ágy bevetve? 
Néha pszichológusként lassú küldetés az odáig való eljutás, hogy a szakító fél iránt fellépő égő vágy mögött meg lehessen láttatni az önismereti és a konkrét életfeladatokkal kapcsolatos hiányokat. Könnyebb az elhagyó házastárs iránt hevesen ragaszkodni, esetleg mellette ideológiákba menekülni vagy a közös utálathoz "bólogató kutyákat" találni, mint belátni: mindenkinek magával kell valamit kezdenie. Természetesen az időleges "vakká válás" érthető, de fontos azonban ezen túljutni.