Második alkalommal találkoztak a szervdonorok hozzátartozói Kiskunfélegyházán. Havonta egyszer azért alkotunk közösen egy "csapatot", hogy tudjanak az érintettek arról beszélgetni, ami bennük zajlik. A mostani eseményünk újból bensőséges és felszabadult volt! Bár talán a témát tekintve kevésbé gondolható rólunk, de az őszinteség mellett a humor ajándékával is bőségesen éltünk!
Miről esett szó?
Számos kérdéskört érintettünk. Szó volt - többek között - az erőforrásokról, a megerősítések fontosságáról, a másik ember támogató jelenlétének erejéről, ahogyan a családon belüli kommunikációról és a párhuzamokról.
Mit jelent ez utóbbi kifejezés, a paralelség?
Korábban írtam már arról, hogy sokszor a gyász nem csupán azt jelenti, hogy valakit elveszítve fájdalmat és szomorúságot érzek, most pedig fokról fokra megtanulok a hiányával együttélni, sőt az esetleges kölcsönös vétkeken túljutni. A gyász azt szintén előhozhatja, hogy a régmúlt szőnyeg alá söpört dolgait kézbe vegyem.
Pszichológusként számtalanszor találkozom azzal a szituációval, amikor egy veszteséggel párhuzamosan egyéb olyan "adósságok" is a felszínre "kívánkoznak", amelyek átdolgozása nélkül a gyász nem tud lezajlani.
Bizonyos helyzetekben tehát nem egyszeres, hanem többszörös belső lelki munkára hív a fájdalom!
Számtalan példát tudnék arról írni, amikor egy szakítás, válás, városváltás, betegség, jogi anomália, elbocsátás, anyagi csőd vagy éppen haláleset hogyan tárt fel múltbeli elodázott döntéseket, egyensúlytalanságokat, megfeleléseket és elhallgatott fájdalmakat.
A nehézség abban szokott állni, hogy amire az illetőnek annak idején nem volt meg az ereje, arra most hogyan tudná magában a megfelelő válaszokat megtalálni.
A nyíltság vállalása, az érzések felismerése és kimondása, néhány el nem küldött levél megírása, majd a konfrontáció választása, az emberi szükségletek (igények) megfogalmazása, új életcélok keresése, netán a nemet mondás bevezetése mind-mind segíteni tudják - egyebek mellett - a megértést és az elfogadást. Gyakran egy veszteség feldolgozásához számos elvárást és sérelmet el kell tudnunk engedni! Mire lehet még szükségünk? Barátokra, szakemberre és évekre...
Az önismeret növekedésével a többirányú megbocsátás, illetve az azonosulás - átvett értékek beépülése és továbbvitele - fogja majd az integrációt elhozni.
A csoportfoglalkozáson alaposan átbeszélgettük még az egyéni és a családi gyász egymást segítő, illetve hátráltató tényezőit. Egy későbbi bejegyzésben fogok arról részletesebben írni, hogy miért fontos az, hogy egymás támogatásában is legyenek határaink!
A mostani alkalmunkon felmerült bennünk az a gondolat: hogyan tovább. Nem a folytatás a kérdéses, hanem az, hogy mi lenne, ha nyitnánk a transzplantáltak irányába. Tisztában vagyok azzal, hogy más egy családtagot elveszíteni és más egy új eséllyel együttélni, de talán mindennemű konstruktív jelenlét és empatikus párbeszéd előrevisz.
Lehetséges, hogy ez az ötlet egyelőre nem bontódik ki, vagy majd egyszer erre egy külön találkozót szervezünk meg vidéken. Arra azonban alkalmas a blog adta keret, hogy kifejezzem a tisztelemet azért a fáradhatatlan támogatásért, amit a Magyar Szervátültetettek Szövetsége a tagjainak ad! Mindig érdeklődve figyelem a Képzett Beteg Programról, a nagyszerű sportolókról és orvosokról szóló híreket!
Mindannyiunk nevében írhatom, hogy örömmel forgatjuk és hálásan köszönjük a Szervusz újságot!
A szervdonorok hozzátartozóinak pedig azt a hiánypótló szakmai oldalt ajánlom, amely az Országos Vérellátó Szolgálat működtet. A Szervkoordinációs Iroda cikkei és hírei itt érhetőek el.
Szeretettel hívunk és várunk minden kedves érintetettet a következő alkalmunkra! A fotón szereplő telefonszámon lehet információt kérni.
Addig is sok mosolyt!
Dr. Domján Mihály
https://www.instagram.com/dr.domjan
https://hu.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos
Szervdonorok emlékműve:
Kiskunfélegyháza, Alsótemető, Molnár Béla utca
Ravatalozó
A témához kapcsolódó összes blogbejegyzés itt található.
Ajánló:
- A szív útja - emlékezés a szervdonorokra - blogbejegyzés az emlékműavatásról
- Donorcsaládok egymásért - első csoportfoglalkozás tanulságai
- Életigenlés - hatodik csoportfoglalkozás
- Dagasztottál már tésztát Istennel? - A Viskó című könyv és film ajánlója
- Az elengedés 15 aspektusa
(Képek forrása: pixabay.com és saját)
Bár a pletykázás társadalmi szinten elítélt jelenség, mégis a többség él vele. Ha őszintén bevallja az ember: néha kifejezetten jól esik kötetlenül beszélgetnie. Szabad ezt úgy nézni, hogy egyfajta közösséget teremt, segíti a kapcsolódást, ugyanakkor a világ dolgaival kapcsolatosan növeli a tájékozottságot.
3. Szükség van a többi nő/férfi kibeszélésére!
7. Szükség van a meghallgatásra!
+1. Szükség van titkokra!
Tartozom annyival a hozzám forduló huszonéveseknek, nem beszélve a két szuper keresztfiamról, hogy röviden megosszam a gondolataimat erről a korról. Bár tudom, hogy az életet nem lehet felsorolások adta "dobozokkal" leírni, mégis bátorkodom olyan szempontokat behozni, amelyekről annak idején szívesen hallottam volna. 
2. Önismeret. Ahhoz, hogy egy adott szituációról álláspontod legyen, önmagaddal is "beszélgetned" kell. 
3. Ismeretek és készségek. A tévé 90 %-ban szeméttel van tele. Az internetnél hasonló a százalék, azonban mindkét csatornát pozitívan fel tudod használni. Igenis fontosak a szórakoztató filmek, ahogyan a kikapcsolódást segítő zenék. Alapvető azonban a tudás, amely karnyújtásnyira van Tőled. 
7. Engedj az élményeknek! Tudatosan engedj azoknak a szokásos vagy akár szokatlan szituációknak, amelyek Eléd kerülnek, számodra tetszetősek, hívogatóak, elérhetőek és megfizethetőek. Utazz is! Mozdulj ki! Bármilyen szűk keretből kell gazdálkodnod, engedj meg magadnak új "nézőpontokat"! Ezek ahhoz kellenek, hogy visszakerülve a mindennapokba új szokásokat alakíthass ki. 
Te fogsz a dolgok végén és persze közben is dönteni, de nem kell ez idő alatt sem magadra maradnod. Mindezek mellett vehetsz önismereti könyveket, sőt létrehozhatsz a telefonodban olyan jegyzetet, ahová gondolatokat gyűjtesz össze. Ha végképp nem jutna semmi derűlátó gondolat az eszedbe, akkor tanulj idegennyelvet, fedezd fel a tehetségeidet, sajátíts el új készségeket, ugyanakkor sportolj, bulizz és kommunikálj "ezerrel". Ez elég lesz. Útközben úgyis jönni fognak a jelek és a kihívások! 
Annyira fontos, hogy 
2018. szeptember 26-án 
A 120 perc szinte észrevétlenül elrepült - a visszajelzések alapján értékesen. Bizonyítja ezt a közös fotónk is, amelyen mindannyian mosolygunk.
Gondolom, hogy egyesek a címmel kapcsolatosan elcsodálkoztak, vagy akár fel is háborodtak. "Vitatkozni?! Még jobban? Ugyan már! Hiszen eddig ezt tettük, mégsem jutottunk egyről a kettőre!"
Attól félek, hogy elutasítasz!
A klienseimnek fel szoktam ezért vetni: mi lenne, ha a válás gondolatát egy fix időpontig, mondjuk 6 vagy 12 hónapig félretennék, és addig megtanulnák felvállalni a véleményüket? Lehet először - bölcsen - el nem küldött leveleket is írni, amelyekről 
Ha maradt még szeretet a szívedben a társad iránt, akkor tegyél egy próbát, és kezdd el felvállalni a véleményedet! Légy kíváncsi az övére is! Ha pedig 12 hónap múlva sem kapsz érdemleges válaszokat, akkor fogadd el a döntését: elengedett Téged... 
Egy pszichológusi fórumon hallottam először a 'Neverland elhagyása' című dokumentumfilmről. Bár csak felületesen tájékozódtam, de ez pont elég volt arra, hogy az egyik este az HBO GO-n ezt a videót válasszam ki. 
Mit gondolok most Jackoról? A sok évvel ezelőtti cikkek, amelyek az apjával való kapcsolatáról szóltak, arra engedtek következtetni, hogy áldozat volt. A világsztársága - feldolgozás hiányában - szintén ezt erősíthette. A mostani dokumentumfilm egy olyan személyként ábrázolta, aki ezt a többszintű áldozatiságot továbbadta - a legkegyetlenebb módon. A négy óra alapján a felnőttség és a felelősségvállalás hiányát, a tudatos csábítás, sőt manipuláció "mesterét" láttam benne. Számomra egy elfogadhatatlan kizsákmányoló ember karaktere jelent meg, mi több a rejtett agresszió és a szeretetlenség megtestesítőjeként tudom jellemezni. Az első rész 90. perce körül abba kellett hagynom a "mozizást". Ekkor derült az ki, hogy az egyik kisfiú - 7 évesen kezdődött vele a szexuális abózus és 14 éves koráig tartott - aranygyűrűt kapott az együttlétek után. Ennél a pontnál úgy éreztem, hogy mára elég volt.
A dokumentumfilmben a két fiatalember mellett az édesanyák, egyikük nagymamája, két testvér, illetve mindkettőjük felesége nyilatkozott. Ilyen fokú nyíltság, bátorság és közös megosztás ritka kincs! Ami szíven ütött, amikor az egyikük azt mondta, hogy mennyire nehéz kiállnia a világ elé, de még nehezebb lenne tovább hazudnia. Úgy érzem, nekem ez a legfőbb üzenet. 
Bár rendkívül megdöbbentő és nehéz fajsúlyú ez a dokumentumfilm - a közvetlen bizonyítékok hiányában is -, ennek ellenére érdemesnek tartom megnézni, sőt okulni belőle!