Dr. Domján Mihály pszichológus blogja - @dr.domjan

Mind&Spirit blog

Mind&Spirit blog

A képzelet köti össze az időbelit az időtlennel

Kulcsár Edina, Müller Rita és Őri Katalin festményei

2019. november 22. - Dr. Domján Mihály

mr1.jpgA Barabás Villában került megrendezésre Kulcsár Edina, Müller Rita és Őri Katalin magával ragadó festményeinek a bemutatója. Amikor a kiállítás előtt felajánlottam, hogy a blogon írni fogok róluk és a munkásságukról, akkor még nem is sejtettem, hogy ilyen élményben lesz részem. Ha röviden össze szeretném a látottakat foglalni, akkor azt úgy tudom kifejezni, hogy "árad" a nőiesség. Évek óta nem voltam olyan kiállításon, amely ennyire "beszélt" volna hozzám, illetve ilyen mértékű nyomot hagyott volna bennem. Ehhez mind a kiállítóhely letisztultsága, mind a festmények harmonikus elrendezése sokat adott.

A művészek magukról így vallanak:

„Egyéni alkotó évek után közös festészeti iskolánk a Napút Művészeti Akadémia volt. Közel tíz éve festünk együtt, számos csoportos és egyéni kiállításon vettünk részt, külföldön és itthon egyaránt. Szeretnénk, hogy festményeink ne csak szép tárgyak legyenek, hanem a mindennapi élet átélhető, továbbgondolható, érzéseket mozdító részei. Olyanok, mint egy ihletett vers, ami egyéni történetből születik, mégis egy-egy szóban, sorban vagy rímben ki-ki magára ismerhet.”

"A képzelet köti össze az időbelit az időtlennel" (Weöres Sándor)

Amikor a tárlatot megnéztem, akkor abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a festményekkel egyedül is tudtam lenni. Így könnyebben hangolódtam rá arra a gazdag, belső világra, amely az alkotók a műveiken keresztül megjelenítettek. 

A női energiák festményeken keresztül is át tudják a harmóniát és az otthon érzését adni.

A művészek elérhetőségei az Instagramon: Kulcsár Edina, Müller Rita, Őri Katalin és http://ritamuller.com.

Hálásan köszönöm az élményt!

 

Dr. Domján Mihály  

misi4.jpg

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

www.drdomjan.hu 

 

 

Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.   

 Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

(Képek forrása: saját)

Limoncellós tiramisu

tiramisu1.jpgMég tavaly kaptam Olaszországból egy üveg Limoncellót, amely alaposan lehűtve igazi különlegesség. Nem beszélve a nyári hónapokról, amikor jól jöhet egy hétvégi, lazítós limonádéba is. Ezt a likőrt a tiramisuhoz ugyancsak fel lehet használni, ha már "unja" az ember a kávés változatot. Talán nem helyes az előbbi kifejezés, mert számomra a klasszikus verzió megunhatatlan. Inkább szerencsésebb úgy fogalmaznom, hogy amikor kedvem van kísérletezni, akkor jöhet valamilyen új kombináció.

A recept roppant egyszerű és elronthatatlan. Olyan könnyen elkészíthető, mint a Pavlova-torta. Ha a boltban kezed ügyébe kerülne egy üveg Limoncello és pár biocitrom, akkor jöhet a "tesztelés"! Persze a narancslikőrös, bionarancsos formában vagy meggyes verzióban is csodás. 

Hozzávalók:

  • 150 g cukor,
  • 500 g mascarpone,
  • 5 db (bio)tojás,
  • egy nagyobb csomag babapiskóta (40dkg),
  • 2-3 dl Limoncello,
  • 1 nagy vagy 2 kisebb (bio)citrom,
  • 0,5 dl rum (opcionális),
  • 1 vaníliás cukor (opcionális),
  • és a jókedv.

Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is. 

Elkészítés:

  • A megmosott tojásokat szétválasztjuk, majd a fehérjét pici sóval keményre verjük és egy másik tálba áthelyezzük.
  • A fehérjéhez már használt edénybe azután beletesszük a sárgáját, és a cukor kétharmadával habosra keverjük. Később hozzáadjuk az 1 dl Limoncellót, a mascarponét, a vaníliás cukrot és a citrom lereszelt héját. Érdemes ilyenkor megkóstolni és ízlés szerint "áthangolni". Nekem belekívánkozott még fél dl rum is. Nem szerettem volna, ha nagyon savanyú lesz.
  • A felvert fehérjét beleforgatom a krémbe.
  • Egy edénybe 2 dl vizet öntök a citrom kifacsart leve, a maradék cukor és 1 dl Limoncello "társaságában". Megmelegítem a "kompániát", de nem forralom.
  • Rögtön jön a történet vége: elő kell venni egy szép jénait. Pár másodpercre bele kell egyesivel nyomni a babapiskótákat a citromleves lébe, majd megrakjuk vele a tepsi alját. A munkafolyamat közben lehet meg egy podcastet is hallgatni...
  • Érzéssel meglocsoljuk a sorban lerakott babapiskótákat még egy kis Limoncellóval, majd jön rá egy réteg krém.
  • Újabb sor babapiskóta után megint Limoncellóval "szentelünk" egyet, majd következik a krém.
  • Miután végeztünk, a tetejére lehet egy kevés citromhéjat reszelni dekoráció gyanánt, majd következhet a vendégváró fotó az Instagramra.
  • Egy éjszakára hűtőbe tesszük, másnap jókedvűen "vakítunk" vele.

Néha egy falatnyi Itália előhozza a dolce vita életérzést.

Jó étvágyat! Kellemes társaságot a finomsághoz! 

 

Dr. Domján Mihály

misi4.jpghttps://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

www.drdomjan.hu 

 

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

 

(Képek forrás: saját)

Előítéletek fogságában

Tabuk a szervdonációval kapcsolatosan

dro_t_oixabay.jpgOktóber 26-án tartottuk Kiskunfélegyházán, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban a szervdonorok hozzátartozóinak soron következő találkozóját.

Először felidéztük a szeptemberi ünnepséget. Tavaly lett felavatva az ismert szervdonorok emlékhelye. Idén - az első évfordulón - szakmai előadásokkal kezdtünk, majd következett a koszorúzás.

A délután folyamán több megható beszélgetésre került sor. Egy hölgy például 200 km-t utazott csak azért, hogy kifejezze a háláját. Korábban a gyermeke kapott szervet. Amikor pedig elhelyeztük az emlékhelyen a kegyelet virágjait, illetve mécseseit, akkor többen észrevették, hogy megcsókolta azt a krizantémot, amit hozott. Egy másik résztvevő anno a betegsége miatt kapott életmentő vért. Ő ezen keresztül érintődött meg, illetve vonódott bele az ünnepségbe. Nekem pedig egy olyan beszélgetéshez volt szerencsém, ami azóta is "zakatol" bennem. A temetőben egy transzplantáción átesett személy szólított meg. Pár kedves mondat után megkérdeztem tőle, hogy lenne-e kedve közénk eljönni. Azt mondta, hogy egyelőre még félne ettől. Köszönöm így utólag is az őszinteségét. Sokat gondolkodtam ezen, sőt újabb igazolást nyert bennem, hogy mennyi kibeszéletlen fájdalom és tabu él közöttünk. Abban ugyancsak megerősödtem, hogy a "missziónkra" szükség van és folytatni kell a karitatív munkánkat!

Összességében az ünnepség erőt és bátorítást adott. Méltó módon lett megrendezve. Köszönet ezért a résztvevőknek, az előadóknak, a szervezőknek, a Polgármester Úrnak és a Művelődési Háznak a befogadásért! További részletekről ebben a cikkben lehet olvasni.

Visszatérve az októberi csoportfoglalkozásunkra, szinte magától jött az a téma, hogy most a tabukról és az elszenvedett ítélkezésekről beszélgessünk

Az ítéletalkotás "vak" elfogultságból, felsőbbrendűségből és megtorlási igényből ered. Általában kevés tapasztalat alapján történik vagy mindenfajta jártasság nélkül...

Az alábbiakban fájdalmas történetek fognak következni.

Az egyik résztvevő elmesélte, hogy amikor a gyermeke az intenzíven feküdt agyhalál állapotában, akkor többen azt kérdezték tőlük, illetve azt terjesztették a családjukról, hogy a szervekkel "üzletelni" fognak. Mélységesen traumatizálóan és fájdalmasan hatott rájuk az irányukba többszörösen feltett kérdés: "És eladjátok a szerveket?" Miközben hallgattam ezt a megosztást, teljesen elképedtem nemcsak a szituáció tartalmi szintjén, hanem az empátia (együttérzés) teljes hiányán. Az ember esze megáll az ilyen fokú tudatlanságon és érzéketlenségen! Az érintett szülő elmesélte, hogy számára ezek az "ütések" kellettek ahhoz, hogy a gyermeke neve felkerüljön az ismert szervdonorok emléktáblájára.

Egy másik résztvevő a saját történetével folytatta a sort. Nekik többen azt a kéretlen magyarázatot mondták, hogy a hozzátartozójuk azért halt meg, mert túlsportolta magát. Természetesen ennek semmi alapja sem volt, ahogyan az intenzíves orvos első reakciója is vádaskodás lett: "Biztosan be volt kábítószerezve." A kórházba szállított fiatalon háromszor csinálták meg a drogtesztet. Mindegyik alkalommal negatív lett az eredmény. Az orvos későbbiekben sem korrigálta a bántó és ítélkező magatartását, hanem idővel "szimplán" közölte, hogy a családtagjuk agyhalott. Mindezen fájdalmas történet kimenetele ugyancsak az lett, hogy az elhunyt szervdonor neve felkerült az emlékműre. "Legalább igy bebizonyítottuk, hogy nem kábítószeres!" 

Egy újabb orvos az intenzívre került személy hozzátartozójának mindenfajta bevezető nélkül azt mondta: "Egy százalék a túlélési esély, a telefonját ezért ne kapcsolja ki." Az illetőt ez a mondat megsemmisítette, bár később az orvos bocsánatot kért.

Folytatva az előítéleteket, újabb példa, ami közöttünk a csoportban elhangzott: ha egy motoros balesetet szenved, akkor csak ő lehet a hibás. No comment!

szervdonorok6.jpgPozitív példákkal zárnám a sort. Az első, hogy az egyik érintett családtagnak - évekkel később - egy transzplantációval foglalkozó orvos a következőt mondta: "Legyenek büszkék magukra, hogy fizikailag egészséges gyermeket neveltek fel." Ezek a szavak lelkileg gyógyítólag hatottak a szülőkre. Talán az orvos bele sem gondolt abba, hogy az őszinte visszajelzésével milyen sokat segített a hozzátartozóknak, és talán a blogon keresztül pedig újabb személyeknek.

Pozitív az a kezdeményezés is, hogy idén Budapesten továbbképző napot szerveztek a donorok hozzátartozóival történő kommunikáció témakörében. Az orvosoknak szervezett képzés első alkalommal került megrendezésre. Köszönöm, hogy én is kaphattam rá meghívást. Sokat adott és gazdagított! Részletek itt.

Továbbá hála és köszönet a Magyar Szervátültetettek Szövetségének az irányunkba mutatott sokoldalú támogatásért és kedvességért! Örülünk a Szervusz újságban való megjelenés lehetőségének is!

 

Összességében azt gondolom, hogy évekre van még szükségünk ahhoz, hogy az előítéletek és a tudatlanság helyébe nyíltság, megértés, mi több kölcsönös elfogadás kerüljön. A jelenlegi szűk keresztmetszet ellenére hiszek és hiszünk abban, hogy a pici lépések meg fogják a gyümölcsöket hozni!

Újból csak visszatérve az októberi csoportfoglalkozásunkhoz, a végén elkezdtük a leendő brossúránk megtervezését. Olyan rövid, megerősítő és támogató gondolatokat szeretnénk összeszedni, amelyek biztosan nem azonnal, de idővel segíteni tudnák majd a szervdonorok hozzátartozóinak a gyászfolyamatát. Szándékunk szerint olyan "füzetet" szeretnénk szerkeszteni, amelyek az érintettek kezébe adva információt és együttérzést közvetítenének.

Amennyiben a szóban forgó családtagok közül bárki bele szeretne ebbe a munkába folyni, örömmel vesszük a jelentkezését, a történetét és a mindenféleképpen a visszajelzését

donorcsaladok.jpgA szervdonorok hozzátartozóinak következő találkozójával kapcsolatosan emailben - dr.domjan@freemail.hu - vagy a fotón szereplő telefonszámon lehet információt kérni.  

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Együtt könnyebb!

 

misi4.jpgDr. Domján Mihály

https://drdomjan.blog.hu

https://hu.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

www.drdomjan.hu 

További motivációs gondolatok:

https://www.instagram.com/dr.domjan

A témához kapcsolódó összes blogbejegyzés itt található.

Ajánló:

 

Ismert Szervdonorok emlékműve:

Kiskunfélegyháza, Alsótemető, Molnár Béla utca

Ravatalozó

 

(Képek forrása saját és pixabay.com) 

 

A családod sorsa tovább él, benned is

Transzgenerációs minták felismerése és elfogadása

nagypapa_pixabay.jpgSzívem szerint hosszabb címet adtam volna a mostani blogbejegyzésnek, azonban a sok szöveg kevésbé szerencsés. A lényeg a következő:  

Számos párkapcsolati és gyermeknevelési problémád mögött lehet, hogy a saját származási családoddal való rendezetlen kapcsolatod áll. 

Más oldalról megközelítve: fontos ahhoz az örökségeddel, a generációról generációra átadódó működésmódotokkal és fájdalmaitokkal szembenézned, hogy azok a jelenbe már ne hassanak.

Miért hasznos erről beszélni?

A magyar társadalom elmúlt 100 éve tele van háborúkkal, veszteségekkel és vesztesekkel. Nem beszélve arról, hogy számos hiány kibeszéletlenül ott "lebeg" a családok felett, így a "levegőt" az el nem gyászolt gyász mérgezheti. Máshol pedig sajnálatos módon titkok, tabuk, önkorlátozó hiedelmek és egyéb, fel nem dolgozott megrázkódtatások fojtogatják az ott élőket...

A bejegyzésemmel egyrészt célom, hogy ráirányítsam a figyelmet a transzgenerációs hatásokra, másrészt pedig megerősíteni a családon belüli bizalom helyreállításának és a nagycsalád "újraegyesítésének" a perspektíváját.

Megcsalással és újrakezdéssel kapcsolatos pszichológusi videóm ide kattintva érhető el.

 

„Semmi sincs lelkileg erőteljesebb hatással a gyermekekre, mint a szülők meg nem élt élete.” (Carl Gustav Jung)

Megdöbbentő Jung éleslátása, amelyet iránytűként szeretnék az írásomban felhasználni. Nem a szüleinken szeretném a port elverni, hanem segíteni a megértést.

Kezdjük az elején!

Ismered-e a szüleidet? Tudsz-e sztorikat az életükről? Milyen volt nekik, amikor annyi évesek voltak, mint te most vagy? Érted-e édesanyád életét? És az édesapádét? Mennyire volt könnyű vagy nehéz nekik nőnek, illetve férfinak lenni a famíliában? 

Családterápiák tömkelegében ugyanaz szokott kiderülni: a családtagok inkább a "harctéri szituációkra" vannak "kiképezve", azaz csupán a sérelmekre tanultak meg odafigyelni, azonban egymás megismerésében sehol sem állnak

Külön blogbejegyzést írtam a családi történetek és a családfa felvételének gazdagító hatásairól, amelyet itt olvashatsz el.

Visszatérve a szüleink "felderítéséhez", miért lehet ez hasznos?

Amíg csak a szüleid "idealizált", illetve ideálisnak gondolt világát ismered, addig csupán részben leszel képes a velük való kapcsolatodat átdolgozni. Az őseid őszinte megismerése, megértése és a sorsukkal való együttérzés nélkül nagyobb eséllyel fogod a különféle viszonyaidban a hitrendszerüket - a fájdalmaikkal együtt - "újrajátszani". 

csala_difoto_k_pixabay.jpg

A beszélgetések mellett az élő rokonság, az elfeledett városok és sírok felkeresésével, ahogyan a régi családi tárgyak kézbe vételével lehet megismerni a (nagy)szüleink hitrendszerét. 

Mit tartottak magukról? Mi volt számukra értékes? Milyen mítoszokkal küzdöttek? Mit kellett anno szégyelleniük? Milyen félelmekkel küzdöttek? Mi motiválta őket? Miről nem volt szabad beszélniük? Mit tartottak elfogadhatónak? Hogyan ünnepeltek?

Tisztában vagyok azzal, hogy nem mindenki tud ide eljutni, mert még mindig sok "mérget", dühöt, bosszút vagy éppen érdektelenséget érez a szülei iránt. Aki mégis szeretne ebbe az irányba lépkedni, lassanként képessé fog arra válni, hogy a szüleiben a halandó embert meglássa, mi több elfogadja.

A munkámban tapasztalom, hogy egyeseknek időre és biztatásra van ahhoz szükségük, hogy valamilyen pozitívumot, mi több a jószándék magját meg tudják a szüleiknek "engedni."

Általában a "rosszat" könnyebb észrevenni. Sokakban azonban fel sem merül az, hogy a fájdalmat okozó magatartás mögött egy szenvedő ember áll... 

Térjünk most vissza a család hiedelem-rendszeréhez! 

A családod sorsából mit hallasz ki? Túlélést? Felemelkedést? Hanyatlást? Kreativitást? 

Fontosak ezek a kérdések, mert sokszor észre sem vesszük: ki nem mondottan is ahhoz a származási családhoz vagyunk lojálisak, azt a mintát követjük, ahonnan az életünket kaptuk...

A "szálak" kézbe vételével azonban tehetjük ezt a viszonyulást konstruktívvá!

 

generations_pixabay.jpgEzt az írásomat leginkább azok a sorsfordító pillanatok inspirálták, amelyeket a munkámban azóta tapasztalok meg, amióta a származási családi kapcsolatok rendezését tudatosan érintem.

Hányszor van olyan, hogy miután a (nagy)szülők jó tulajdonságai (értékek, tehetségek, pozitív élmények) előkerülnek, illetve a másik megértésében lépünk egyet előre, egyszerűen "megenyhül" a kliensem az ősei felé. Kimondódnak közben a titkok és a fájdalmak, sőt lelepleződnek a hiedelmek. Ezzel párhuzamosan pedig nemcsak a szülei irányába éli meg a megengedő hozzáállást, hanem önmaga, a társa és a gyermekei felé is. Így azután mindenki "levegőhöz" jut és megjelenik a családban a béke - a mosoly mellett.

Konkrétan mi történik akkor a párterápiákban, amikor a (nagy)szülőkkel való belső képekkel elkezdünk dolgozni?

Miután az őszinte érzések felszínre kerülnek, elkezd az a fajta ambivalencia oldódni, amely például az egész eddigi házasságot jellemezte. Sokan ugyanis egymásból próbálták kipréselni azt az idealizált szülőt vagy családképet, amelyet anno valami oknál fogva nem kaptak meg. (Az elviselhetetlennek tűnő és véget nem érő konfliktusok "kibírása" mögött pontosan ennek az illúziónak az "erőltetése" áll.)

Miután azonban egymás előtt végighallgatják a másik fájdalmas sorsát, kis szerencsével megerősödik egymás irányába az empátia (együttérzés), azzal együtt pedig csökken az egymásra vetített illúziók és elvárások mennyisége. A végeredmény az lesz, hogy az előttem ülő házaspár helyét két egymás mellé sodródott "árva" fogja betölteni, akiket én viszont "szülőként" elfogadok és támogatok. A sebezhetőség kölcsönös bevállalása vagy legalább bizonyos szinten való megmutatása számos párkapcsolati konfliktust fel tud oldani. Ennek újabb pozitív "mellékterméke" pedig a gyermekek viselkedésén szintén meg fog látszani, hiszen a szülők elkezdenek felnőni és "jól lenni"... 

Megcsalással és újrakezdéssel kapcsolatos pszichológusi videóm ide kattintva érhető el.

 

 A famíliád benned él tovább.

Igaz ez akkor is, ha pl. a családfa felvétele közben furcsa eseményeket - tényeket - találunk.

A saját tapasztalataim rendkívül érdekesek voltak. Először azt gondoltam, hogy az őseim dolgai távolik és semmi közöm hozzájuk. A családterápiás képzésen azonban a kiképző pszichoterapeuta a következőt kérdezte meg tőlem: "Hogyan élnek benned tovább ezek a történetek?" Igencsak ledöbbentem ezen, hiszen akkor még nem hallottam pl. az epigenetikáról, ahogyan arról sem, hogy a lojalitás létezik. Idővel értettem meg az "öröklés" pozitív oldalát is.

Van abban megnyugtató érzés, hogy az őseim sem voltak tökéletesek.

Itt most nem egy önfelmentésről írok, hanem arról, hogy nekem szintén elég embernek lennem. Elfogadhatom magamat és hozhatok olyan tudatos döntéseket, amelyek már a saját értékrendszeremen alapulnak. Lehetek ezért másmilyen, lehetek önmagam. 

Az "elhatárolódás" sem kérdéses!

Mindez a hitrendszer szintjén is igaz:

"Apám ebben meg ebben hitt, amit tisztelek, én pedig másban hiszek."

A rossz tulajdonságok feltérképezéséhez pedig nem a hibáztatást javaslom, hanem annak tovább gondolását, hogy a másik fájdalmai és veszteségei hogyan élnek bennem tovább. Amennyiben ehhez a folyamathoz segítségedre lenne szükséged, keress fel a lakhelyeden egy családterapeutát vagy pszichológust.

 

A múlt utolér.

Bár többen számos dolgot megtesznek a feledésért, de a fájdalmat nem lehet tartósan sem egy költözéssel, sem az alkohollal vagy akár egy névváltoztatással feloldani. A (nagy)szülők megismerésének és elfogadásának a hiánya a leglehetetlenebb helyzetekben ki fog a "szekrényből esni". 

Akármit teszel, benned is tovább él a családi sorsotok.

szi_v_pixabay.pngLehetséges, hogy a szülők szeretete előtt önmagadat kell megtanulnod szeretni. Azaz miután törekszel naponta igent mondani magadra, azután tudsz velük, a magunk titkaival, veszteségeivel és értékeivel valamit kezdeni.  

 

Reményeim szerint, ez a blogbejegyzés az elváltak és az egyedül maradtak egy részének ugyancsak segíteni fog. Talán most érthetik meg, hogy annak idején vagy jelenleg hogyan követik a felmenőik mintáit, hitét és parancsait. Éppenséggel az szintén kiderülhet a számukra, hogy milyen életfeladatok várnak még rájuk.

A fájdalom addig "utazik" a családfában, amíg nem talál valakit, aki önismeretileg kész lesz arra, hogy átérezze, megértse és változtasson a családi sorson. 

Nem véletlen, hogy hova születtél! Dolgod van vele!

 

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta
szomatodráma játékvezető
pszichoterapeuta-jelölt 

 

Az új pszichológusi podcastek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is. 

Megcsalással és újrakezdéssel kapcsolatos pszichológusi videóm ide kattintva érhető el.

Ehhez a családi önismeret témájához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseimet ajánlom:

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon is meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

      

(Képek forrása: https://pixabay.com és saját) 

Önzetlenségből jeles

bara_tsa_g2_pixabay.jpgA napokban, több száz kilométerre az otthonomtól megálltam kocsival egy kisboltnál. Ásványvizet szerettem volna venni. Szokásomhoz híven, próbáltam kedves lenni az eladóval, majd dolgom végeztével kifelé vettem az irányt. Már az ajtóban voltam, amikor felfigyeltem egy szép, "nagymamás" ajándékra. Azt éreztem, hogy ezt most nem szabad itt hagynom, így visszamentem kifizetni. Az ajándéktárgy tetszetőségét meg is jegyeztem az árusnak. Ezt követően jókedvűen szálltam vissza a nemrég szervizelt kocsiba. Automatikusan ráadtam a gyújtást, de hoppá, nem indult el. Próbálkoztam újból, de akkor sem "nyert". Párszor eljátszottam még ezzel, azonban életet nem sikerült lehelnem belé. Lehúztam közben az ablakokat, hogy egy kis levegő bejöhessen. Napon álltam ugyanis, és csorgott rólam a víz. A gyújtással tovább próbálkoztam, de akkor sem ment. Erre kijött az eladó és segítően megnézte, hogy mi történik velem. Adott ötleteket. Felnyitottuk a motorháztetőt. Ellenőriztük a motorolajt. Minden rendben volt. Nem volt mit tenni, elővettem a szervízkönyvet, majd visszaültem és tovább próbálkoztam a gyújtással. A boltos ezalatt bement az üzletbe. Nekem pedig eszembe jutott a testvérem, és felhívtam tanácsért. Nem tudtunk közösen dűlőre jutni. 

nagymama.jpgMindeközben az eladó elkezdett a kereskedésben érdeklődni afelől, hogy a betérők közül tudna-e nekem valaki segíteni. Ez csak utóbb derült ki. Egy fiatalember rögtön felajánlkozott és "megszemlézett" engem, amint éppen próbálgatom "újraéleszteni" a kocsit. Magamban egyébként nyugodt voltam. Átfutott bennem, hogy nem kell sietnem, úgyhogy valahogyan majd lesz. Próbáltam a neten is nézelődni, hogy vajon Dunántúlon hol lehet a Honda szervíz... Nem jutottam előrébb - szerencsére. A srác diagnosztizálta, hogy az akkumulátorommal van a baj, azt kell kicserélnem. Hát, a Legón kívül máshogyan nem szereltem eddig autót - kegyelemből most sem lett rá szükségem.

Gyorsítok a történeten. A boltból "megismert" segítőkész fiatalember felhívta az egyik barátját, aki odajött a kocsijával. A kedves eladótól kapott kábellel pedig meg lett bikázva a verdám. A srácot ezután elvittem először az otthonába - szerszámokért. Később megvettük a Bárdi autósboltban az akkumulátort - kedvezményesen. Bár az aksi körül volt valamilyen probléma, de azt egy másik értékesítő szerencsésen megoldotta. Ezután kimentünk a parkolóba és a fiatalember kicserélte az akkumulátort. Nagyon profi volt! Később hazavittem. Megköszöntem a pártfogását. Adtam neki pénzt. Azt mondta erre, hogy így nem tudja ajándéknak tekinteni a tettét. Erre azt válaszoltam, hogy nyugodtan tekintse annak, mert az önzetlenségét így élem meg, illetve ő is hagyja, hogy adhassak neki. Szóba került köztünk az a szemlélet is, hogy amit adunk, azt kapjuk vissza. Egyetértettünk. Megemlítette még, hogy a múltban más ugyanúgy segített rajta, ahogyan azt most velem tette. Nagyon hálás voltam neki. Közben az otthonához értünk és elbúcsúztunk. Mielőtt folytattam volna az utamat, visszamentem a kisboltba és megköszöntem az eladónak a segítségét. Ő sem akart semmit elfogadni. Remélem, hogy lesz olyan alkalma, amit majd a finom borral meg fog tudni koronázni. Miután pedig véget ért a "túrám", beszálltam a kocsiba és hálatelt szívvel elhajtottam. Békét és egységet éreztem...

Pár napra rá - Kecskeméten az utcán - ráköszöntem egy régi kliensemre. Megkérdeztem, hogy mi van vele. Akkor megint nem siettem, így pár mondatot tudtunk váltani. Kedves volt velem. Boldog emberré vált. Végszóként a következőt mondta:  

"Élni jó!"

pixabay_o_nszeretet.jpgAzt gondolom, hogy ebben a "manifesztálódott" vágyban minden benne foglaltatik.

Az aksis sztorimról még annyit, hogy van, amikor az ember az adott szituációjának nem a kiszolgáltatottságát látja meg, hanem önbizalommal a dolgok "áramlását", benne pedig önmaga elfogadottságát. Azt a hitet, hogy számítok és bízhatok. Talán ezek az élet leggyógyítóbb pillanatai. Köszönöm, hogy mindez Sárváron megtörténhetett velem!

Adni ugyanolyan nagyszerű, mint kapni és elfogadni. Ez utóbbi "megengedése" önszeretet nélkül döcögve megy. 

Élni jó!

 

Dr. Domján Mihály

misi4.jpghttps://drdomjan.blog.hu

www.drdomjan.hu 

További motivációs gondolatok:

https://www.instagram.com/dr.domjan

 

 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:

 

(Képek forrása: saját és pixabay.com)

Nyavalygás helyett adj hálát!

A panaszkodás pszichológiája

smile_pixabay.jpgTalán szabad azt írnom, hogy a panaszkodás kultúrájában élünk. Bár vágynánk egy elfogadó és inspiráló környezetre, de sokszor észre sem vesszük, hogy mi sem tudjuk ezt megteremteni, sőt inkább látványosan "temetjük" magunkat. Az elégedetlenség - sajnos - népbetegség.

A sérelmek kimondására természetesen szükség van, hiszen gyógyító aktus, azonban egyesek sportot űznek a nyavalygásból. Mások azt az "izmukat" fejlesztették ki, hogy bármit hallanak, rögtön rátesznek még egy lapáttal. A túlpanaszkodás mellett gyakori az a hajlam is, hogy adott helyzetben azonnal a dolgok negatív oldala van kiemelve. Újabb csoport könnyedén "ingázik" a siránkodás és a másik kritizálása, mi több megvetése között. A sort végtelenül lehetne folytatni, de talán azért a "megélhetési energiavámpírokat" meg kell még említenem...

Aki sokat panaszkodik, általában önmagával elégedetlen, amit azután "lever" másokon. 

keri_te_s_pixabay.jpgA parttalan panaszkodás hatására - ráadásként - az énközpontúság fixálódik, nem beszélve az ilyenkor újból felidézett stresszes helyzetek hormonális változásairól. A tartós érzelmi megrázkódtatások mindannyiunkat megbetegítenek.

Ugorjunk most egy nagyot előre! 

Közel egy év óta tudatosan gyakorlom a naponkénti hálaadást. Próbálok odafigyelni a blogbejegyzés címét adó szemléletre is. Fokozatosan erősödik bennem az, hogy mindenki maga dönti el, hogyan viszonyul az adott élethelyzetéhez. Persze mindez egy tanulási folyamaton keresztül zajlik - hasonlóan egy idegennyelv elsajátításához. 

A választás lehetősége a kezünkben van! 

Ezt a blogbejegyzést a munkámból vett példával szeretném illusztrálni. Az anonimitás kedvéért csak egy kis részletet osztok meg - azt is módosítva.

A párterápia sokadik alkalmán visszanéztünk a megtett útra. A házaspár egyik tagja elmondta, hogy számára mi okozta a fordulatot. Az egyik váratlan konfliktusukban, amikor újból elhangzott a társa szájából a "Jó, akkor most elhagylak!" című mondat, már nem ijedt meg. Azt érezte, hogy ha ennyi volt, akkor legyen így. Spontán elkezdett magában hálát adni azokért a szép dolgokért, amit az elmúlt 15 évben a házasságban kapott. Köztük a gyönyörű gyermekükért, a sok szép pillanatukért és hogy mennyi mindenben felnőtté vált. A hálaadásban örömöt élt meg. Ez a derű "magától" töltötte be a korábbi félelmeinek és elvárásainak a helyét. Ekkor történt meg az elengedés pillanata. "Ha ennyi volt, akkor legyen így." Az őszinte fordulata persze nem maradt nyomtalan. A társa elkezdte viszonozni a felszabadultságát és a pozitív átalakulását...

Ez a váratlan szemléletváltozás engem is megérintett. Nemcsak a házasságuk hatalmi harcai csitultak le, hanem megerősödtem abban, hogy egy újabb bejegyzést írjak a hála gyógyító erejéről.

Hiszek abban, hogy a félig üres "poháron" való nyavalygás helyett hálát lehet adni a félig teliért! 

 

bara_tsa_g_pixabay.jpgA bevezető után pár kérdést szeretnék felvetni azzal kapcsolatosan, hogy mit lenne érdemes bevetni a folyamatos panaszkodás ellen:

1. Képes lennél-e arra figyelni, hogy tárgyilagos stílusban fejezd ki magad? Ismered-e az énüzenetek fogalmát? Utána tudnál ezeknek nézni?   

2. Megszabhatnád-e azt magadnak, hogy egy sérelemről maximum hányszor panaszkodj? 

3. Mi történne, ha a negatív gondolatok szabadon engedése után rögtön rátérnél a megoldások keresésére?  

3. Fel tudnád-e ismerni, illetve képes lennél-e felvállalni az emberi szükségleteidet? 

5.Tudnál-e magadnak időt adni arra, hogy felülvizsgáld: kiknek akarsz megfelelni?

pixabay_szi_vek.jpg6. Mennyire vannak a kapcsolataidban az adok és a kapok egyensúlyban?

7. Hogy vagy a következő gondolattal: az emberi síkon a jó és a rossz - "lent és fent" - együtt jár

8. Amikor sokadszorra "alaposan" panaszkodsz, akkor kívülről hány évesnek látod magad? Felnőttnek vagy gyermeknek? 

+1. Szoktad-e gyakorolni a naponként hálaadást? Részeletesebben lásd erről A legegyszerűbb "méregtelenítő" eszközöd a hálaadás című blogbejegyzést.

Talán kedvet adtam ahhoz, hogy elgondolkozz a szemléletváltás lehetőségén!

Neked jó, ha hálássá válsz! 

 

Dr. Domján Mihály

misi4.jpg

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos

www.drdomjan.hu 

 

Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók - akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben - a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is. 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:

 

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek a számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!

 (Képek forrása: saját és pixabay.com)

 

süti beállítások módosítása