Kevés olyan film van, amelyről azt gondolom, hogy általa a készítők tényleg valami jót akartak a világnak adni. Nos, számomra a többszörös Golden Globe és Oscar-díjas Zöld könyv (HBO GO) pontosan ilyen. Mindezek mellett magán viseli a "hogyan oldjunk meg mindent 130 perc alatt" című csábító elvárást, de ezzel együtt szerethető és felemelő.
Az alapsztori: 1962-t írunk Ekkor még az USA Déli Államaiban a feketék nem szállhattak meg mindegyik hotelben, ahogyan nem is étkezhettek az összes vendéglőben. Mindezekhez hasonlóan az egyes boltokban sem volt még meg az egyenrangúság a vásárláshoz.
A film egy rasszista, olasz származású, nagycsaládos kidobóember és egy ünnepelt, magányos, fekete zongorista különös barátságának a fejlődését mutatja be. A New Yorki zenész - a mozi végén kiderül, hogy miért - turnéra indul egy olyan közegbe, ahol a bőrének a színe kirekesztettséget jelent - a briliáns tehetsége ellenére.
A Zöld Könyv valóságosan létezett. 1936 és 1966 között frissítve adták benne közre a Déli Államok azon helyeit, ahová egy fekete betérhetett. Pontosabban: amit a bőre színe miatt - az akkori társadalmi konvenciók alapján - "megérdemelt".
Visszatérve a filmhez, két hónapig - a munkakapcsolat miatt - a sofőr és a zenész össze voltak zárva. Ennyi idő elégnek bizonyult ahhoz, hogy egymással "kölcsönhatásba" keveredjenek. Számomra a film erőssége nemcsak a kidolgozott részletekben bújik meg, hanem ahogyan a kezdeti poénok átváltanak drámai pillanatokká és szembesülünk ezáltal a mindennapok számkivetettségével, ítélkező és magányos "zöld könyveivel".
Az életben nem mindig adott a "kis szerencse", de a forgatókönyvírók jóvoltából ezt mi most megkaptuk. Így a főszereplők eltérő erősségei és értékei - az "akaratuk" ellenére -, illetve a kiváló színészi játékoknak köszönhetően kölcsönös "határátlépéseket" hoznak létre. A film különben önéletrajzi alapokon nyugszik.
Fő üzenete számomra a következő egyetemes igazság:
A legtöbb elakadásunk, ahogy a gyógyulásunk is a kapcsolatainkon keresztül tud megtörténni.
Az előző gondolat második fele és a mozi életigenlése miatt választottam a soron következő szervdonorcsaládok találkozójára ennek a filmnek a közös megnézését. Tettem ezt még azért is, mert a történet egymás tisztelete és elfogadása mellett egy csodálatos ünnepben, a karácsonyban csúcsosodik ki.
Ki ne vágyna arra, hogy nagycsalád vegye körbe és adjon számára erőt és meghittséget a megküzdéshez!
Mindenkire vár egy karácsony!
Ezt a szeretetet próbáljuk mi is a közös csoportfoglalkozásainkon megélni, sőt támogatni egymást a "határátlépésekben".
A karácsony, mint minden ünnep, a veszteségekkel szintén szembesíthet. A hiányok ekkor még intenzívebben jöhetnek elő. Példát ad azonban arra a film, ahogyan reményeim szerint a mi együttléteink is, hogy szeretetet bárhonnan kaphatunk, ha merünk nyitottan és cselekvően élni. Az új kötelékek nem tudják a deficitet pótolni, de az együttérzésen keresztül hozzásegíthetnek az önmagunkhoz való visszataláláshoz és ahhoz a hithez, hogy jó dolog szeretni!
Nekem jó az, ha szerethetek!
Ezekkel a gondolatokkal kívánok valamennyiünknek lelkiekben gazdag őszt! A nappalok rövidülésével pedig "fényt"!
Mindenki megérdemli a "karácsonyt"!
Dr. Domján Mihály
További motivációs gondolatok:
https://www.instagram.com/dr.domjan
2019. szeptember 25-én, 16 órakor kezdődik Kiskunfélegyházán, a Móra Ferenc Művelődési Központban (Petőfi tér 1.) az ismert szervdonorokra való megemlékezés. Rövid köszöntővel és szakmai előadásokkal készülünk.
17.30-tól az Alsótemetőben, az emlékműnél folytatódik a program. Aki úgy gondolja, a közös alkalmunk legvégén egy szál virág vagy egy mécses elhelyezésével kifejezheti az együttérzését.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Nagy tisztelettel a transzplantáltakat is!
A szervdonorok hozzátartozóinak októberi csoportfoglalkozásával kapcsolatosan emailben - dr.domjan@freemail.hu - vagy a fotón szereplő telefonszámon lehet információt kérni. Az alkalom helyileg Kiskunfélegyházán lesz.
A mostani tervünk szerint idén egy brossúrát szeretnénk a szervdonororok hozzátartozói részére elkészíteni. Ebbe bárki, bárhonnan belecsatlakozhat, sőt kérnénk is visszajelzéseket az érintett családoktól.
Mindenfajta támogatást és ötletet köszönettel veszünk!
A témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:
- A szív útja - emlékezés a szervdonorokra - blogbejegyzés a 2018-as emlékműavatásról
- Donorcsaládok egymásért - első csoportfoglalkozás tanulságai
- Egymás között - a második csoportfoglalkozás
- Vigaszt adó kapcsolatok - harmadik csoportfoglalkozás
- A zarándoklás pszichológiája
További filmajánlók:
- Együtt álmodni - Testről és Lélekről
- Pornó és chips - Jacko másik arca - dokumentumfilm
- Büntetés és feloldozás - kolera idején - Színes fátyol
- Dagasztottál már tésztát Istennel? - A Viskó
- Hétköznapi mennyország - filmajánló
(Képek forrás: saját és innen)
Ebben a blogbejegyzésben egy olyan témáról szeretnék írni, amely kimondva vagy kimondatlanul ott lappang számos ember gondolataiban, sőt családjában. Lényege: vágynánk változásra, de közben elfelejtjük, hogy mindennek ára és ideje van.
Általában a nehézségek idején a másiktól várjuk például a megértést, az elismerést és a köszönet szavait. Falakba ütközve tovább nőhet a tehetetlenségünk, így eljuthatunk a figyelem vagy éppen a szexualitás kiköveteléséhez, sőt a büntetésekhez. A legszebb az a történetben, amikor önismeret híján "megfejeljük" még jobban az elvárásainkat. Megsértődünk azon, hogy nem találták ki a gondolatainkat. Bár néma gyereknek anyja sem érti a szavát, de azért csak elvárható lett volna, hogy a másik rájöjjön arra, hogy nekünk mire lett volna szükségünk! Ez egy igazságos elvárás, nemde?! Hát, az óvodában feltétlenül...
"Szabad" valamit/valakit szeretned, illetve nem szeretned, ugyanúgy valamit elfogadnod vagy nem elfogadnod. Úgy tudsz megtanulni nemet mondani, ha nekilátsz az értékeidre, az érzéseidre és a céljaidra odafigyelni (igent mondani). A nemet mondás tehát a magadra való igent mondással egyenlő. (Videó erről 
Talán abbahagynád az önsajnálatot vagy feladnád a reménytelen reményt, és mondjuk kérnél segítséget.
Érdekes önismereti lehetőséggel bírnak a ragaszkodásaink és a vonzásaink feltérképezése. Sokszor észre sem veszi azt az ember, hogy a gyermeki énje ugyanúgy "beleszól" a döntéseibe és a viselkedésébe, mint a felnőttsége. Pedig gondolhatnánk azt, hogy ami a hátunk mögött van, annak már nincs "kanala" a jövőnkben. Azután egyszer csak szembesülünk azzal, hogy még "lepukkantabb" szituációt sikerült "bevonzanunk"...
Az elszenvedett gyermekkori nehézségekkel - szerencsére - nem ér véget az élet, hanem a felnőtt énünk segítségével növekedhetünk "újból". Elfogadó és támogató kapcsolatokon keresztül ugyanis képessé válhatunk arra - ha van bennünk erre nyitottság és akarat -, hogy a veszteségeinkből leltárt készítsünk. Közben megtanulhatjuk a jogos haragunkat felismerni, majd "kiengedni". Konfrontatív módon elsajátíthatjuk a véleményünk felvállalását is. Idővel arra szintúgy képessé válhatunk, hogy szembenézzünk azzal, akik vagyunk és mindennel együtt az önelfogadást és a megbocsátást válasszuk. Megismerjük továbbá azt is, hogy ki és mi a jó nekünk. Aki lespórolja ezt az önismereti munkát, bizony harminc, negyven, ötven évesen még mindig egy egocentrikus óvodás szintjén fog állni.
Miután egy pár eljut a játszmák "csataterére", akkor vagy folytatják az állóháborút, vagy elválnak, nyitottság esetén pedig párterápiába tudnak menni. Ott kaphatnak segítséget ahhoz, hogy az egyéni felnőtté válásuk és a sérült gyermeki énjük területén változások jöhessenek létre. A másik megértésében és a jószándékának a belátásában bekövetkező pici elmozdulások szintén nagyban befolyásolják a terápia sikerességét. Megpróbálom ehhez láttatni a közös erőforrásaikat, a korábbi sikereiket, együttműködéseiket és támogatni őket abban, hogy merjék az őszinteség fájdalmas útját választani. 
Azt kívánom, hogy merd élvezni az életed! Ne az elvárásaidba kapaszkodj, hanem tanuld meg a saját szükségleteidet nyíltan felvállalni és vedd "kézbe" a haragodat. Vállald fel, hogy mit szeretsz és mit nem, illetve hogy mit tudsz elfogadni és mit nem. Azt pedig sohasem érdemes elfelejtened, hogy a kapcsolataidat önmagadból teremted meg.
Júniusban tartottuk a donorcsaládok harmadik találkozóját Kiskunfélegyházán. Örömmel üdvözöltük egymást a nekünk helyt adó Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, majd vetettük bele magunkat a beszélgetésbe.
2016 júniusában Anastacia az 
A mostani blogbejegyzésben egy sokak által ismeret félelmet szeretnék a célkeresztbe tenni. Konkrétan azt, hogy lehetséges-e elfogadni önmagamat úgy, hogy közben valakinek vagy valamiben kevésnek mutatkozom. Sőt, mennék tovább...
Tapasztalom, hogy néhányan még elképzelni sem tudják azt, hogy az előző gondolatnak időnként helye lehetne az ember értékrendszerében. Volt alkalmam több olyan családdal foglalkoznom, ahol a gyermekeknek, vagy közülük célzottan csak egynek, 100%-ot elváró üzemmódban kellett volna viselkednie (teljesítenie). Hány olyan szülő van, aki a négyesért megbünteti a csemetéjét vagy éppen jobban tudja a továbbtanulás mikéntjét, mint maga a serdülő.
A maximalizmus felismerése önmagában gyógyír, ahogyan az szintén sokat segíthet, ha az ember tudatosan lassít. Meg lehet a negatív gondolatokat is kérdőjelezni - a hibázással/hibáztatással kapcsolatosan. Például öt-tíz év múlva, ha visszanéznék, akkor számítana-e az adott szituáció? A legtöbb esetben nem. Az eddigi sikereim megünneplése ugyancsak adhatna új élményt. Van, akinek ez lehet(ne) az első lépés a komfortzónája elhagyásához. Mi támogathat még? Érdemes néhányszor önmagamtól megkérdeznem, hogy mivel hogyan vagyok. Tulajdonképpen mi a jó nekem? A válaszokat, amelyeknek egy része idővel "jön" csak meg, érdemes beépítenem, illetve tervként végigcsinálnom. Így lehet önmagam elfogadásában egyet előre - "belülre" - lépnem. Mi segíthet ezenfelül? Például az, ha egy pillanatra ránézek magamra "kevésként" vagy éppen "sok"-ként és elfogadom ezt is. Drasztikusan így tud csökkenni az ettől való félelmem. Az ugyancsak rengeteget adhat, ha a másik emberről való gondoskodásom előtt rákérdezek arra, hogy neki mi okozna örömet. Ekképpen nem "letudva" lesz a partnerem, hanem kis szerencsével meg fognak jelenni a pozitív érzelmek. A meghittség és a megjelenő kölcsönösség a legtöbb "lakatot" kinyitja.